Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

A kötelező olvasmányok margójára

2016. június 01. - Deliága Éva pszichológus

 

Ajánló

Harmadikos koromban volt egy könyv. Kötelező olvasmány volt, én el is olvastam lelkiismeretesen, talán még olvasónaplót is készítettem belőle. 30 évvel később már csak derengett, hogy valami izgalmas, de furcsán nyomasztóan szomorú dologról szólt a könyv. Aztán a minap újra a kezem ügyébe került.

“A szeretet az élet.” A könyvek első mondata állítólag meghatározó. Ugyanúgy az utolsó is. Egy élet tapasztalata, sűrített lényege, bölcsessége van benne ebben a mondatban.

Kötelező olvasmány? Már a nevében is benne van: kötelező, tehát terhes, fárasztó, elkerülendő. Miért pont ez a könyv lett kötelezővé téve 9 éveseknek? Azért mert gyerekek szerepelnek benne, már biztos, hogy gyerekeknek ajánlható olvasmányul?

Én most kifejezetten szülőknek ajánlanám azt a  nemrégiben a kezem ügyébe került, füzet vastagságú, főleg papírborítású kiadásban létező kis könyvecskét.

Amilyen kicsi, rövid, annyira nagy formátumú. Végtelen emberismerettel, lelki finomsággal megírt. Csodálatos nyelvezetű, elgondolkodtató mű. Szépirodalmi remekmű és mégis lebilincselő olvasmány.

Egy kis kisfiú belső és külső világát mutatja be. Gergő gazdag lelkivilágú, álmodozó fiúcska, aki az élet rögös útját járva, botladozva, hibázva bár, de lelkiismerete szavát követve végül komoly, érett kiskamasszá cseperedik sok-sok kalandon keresztül. Kalandjai olvasása közben egy rég elfeledett, egyszerűségében jól kiismerhető, emberléptékű világ tárul fel előttünk. Annyira lebilincselően, színesen, szagosan leírva, hogy szinte fáj a városban lenni, kikívánkozik az olvasó a természetbe, érezné talpán a hűvös szelet, ahogy a padlásablakból lábat lóbázna legszívesebben Gergővel, aki kedvenc helyén ücsörögve szeret elmélázni az élet érthetetlen nagy kérdésein. Gergőnek kincs az üvegdarab, órákig eljátszik vele. Gergő világában minden pici bogár, árnyék, zegzugos szeglet megszemélyesül, Gergő hallani véli a szél, a csizma szavát.

Gergő ugyanolyan, mint egy mai kisgyerek, mert szereti a szüleit, a számára adott környezetet tekinti természetesnek, gyermekien kíváncsi és ártatlan, bízik a felnőttekben. A más példájából nehezen tanul, a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat. Esendő, néha önző, néha füllent, néha elkeseredik, mégis: alapvetően vidám természetű. Vannak vágyai, szokott álmodozni, és arra vágyik, hogy nagy és okos legyen.

Gergő más, mint egy mai kisgyerek, mert nincsenek játékai. Ruhája sincsen sok, mindig ugyanabban jár. Nem jár óvodába, főleg csak iskolás korában találkozik hozzá hasonló korú gyerekekkel. Már gyerekkorában is pénzért dolgozik, amivel a családját segíti. Nincsenek felé elvárások, hogy melyik életkorban pontosan mit kéne tudnia. Az iskoláskora előtt szabadon élhetett, saját maga osztotta be az idejét. Nem ismerte a vezetékes vizet, házba bevezetett gázt és villanyt. Gergőt a szülei sosem vitték játszótérre, vagy játszóházba, az udvaron szokott játszani, többnyire egyedül.

Mindez, és könyvbéli életesemények, kalandok hogyan jönnek át egy gyermek olvasónak, aki kötelező olvasmányként találkozott a művel? Felnőttek így emlékeznek vissza 9 éves kori olvasmányukra:

“Gyerekként rettegtem a sújtólégtől és hasonlóktól.”

“A körtemuzsika is szörnyen szomorú volt, gyerekként NEKEM okozott lelkiismeret furdalást.”

“ Leginkább arra emlékszem belőle, hogy kimondottan féltem a torokgyíktól (milyen gyík?!) és ijesztő volt, hogy gyerekek belehalhatnak betegségekbe. Ilyennel addig még (szerencsére) nem találkoztam.”

Szerencsétlen módon a rossz könyvválasztással (nem figyelembe véve, hogy adott életkorú gyermeknek mi lenne befogadható és érdekes), a kötelező olvasmány címszóval elrettentik még gyerekként a potenciális olvasót, és egy életre elriasztják, nem csak az adott műtől, de talán még az irodalom szeretetétől is. A véletlenen múlt, hogy felnőttként sikerült más benyomást kialakítanom erről az olvasmányról.

Immár felnőttként, gyermekpszichológus szemmel olvasva nagyon elgondolkodtató volt számomra, hogy a gyermeki megélésről olyan hitelesen ír a szerző. Gergő, bár egy egészen más világban élt, mégis olyan közel kerül az olvasóhoz, mintha egy mostani kis, befelé forduló természetű, okos, álmodozó kis elsősről lenne szó, aki akár a szomszédban lakó kisfiú is lehetne.

Jó lenne, ha minden felnőtt emlékezne arra, milyen volt gyereknek lenni. Aki emlékszik és újra felidézné, vagy akit megcsal már a memóriája, szívből ajánlom: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön című művét.

bookheart.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr918768352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kkn 2016.06.02. 23:32:26

Nem a kötelező olvasmány rettent el, és ad kedvet. Az már amúgy kialakul egy gyerekben, hogy szeret-e olvasni, vagy sem. Ha érdeklik a könyvek, olvasnni kezd, függetlenül az iskolai olvasnivalótól. Ha nem akar, az csak beigazolja neki, hogy hülyeség. Párom 11 éves fiának évi egy kötelező olvasmánya van. Az eltart a tanév nagy részére. De tőle függetlenül rühelli az olvasást. Meg a tanulást. Mint a kortársai nagy részét. Csak a net, a játékok. Mert a net sem olvasásra kell, klipekre, játékokra. Azután a nagyoktól hallott hülyeségeket szajkózzák egymásnak. De nem olvas utána semminek. Negyedikesen nem tud lényegében folyékonyan olvasni. De rég ilyenek érnek főiskolákra is. Nem a kötelező tántorította el őket az olvasástól, hanem az elektronikus kütyük.

Első mohikán 2016.06.03. 07:35:42

Az összes kötelező olvasmányt élveztem, napok alatt kiolvastam. Egyikre sem mondhatom utólag, hogy hiábavaló volt vagy untatott volna. Legyen az Shakespeare, Stendhal vagy Gárdonyi. Tulajdonképpen végigolvastam az összes iskolai óráimat a pad alatt, combomon tartva a könyveket, félig az órára félig a könyvre figyelve. Nem azon múlik az olvasás megszerettetése, hogy kötelező-e kiolvasni egy-egy művet, hanem azon, hogy a gyerek korának, mentális, érzelmi, intellektuális fejlettségének megfelelő olvasmány kerüljön a kezébe. Ha a kötelezők előtt, mellett nem olvas/ott mást, amik érdekelték, lekötötték volna, amik rákapatják az olvasás által megszerezhető élményekre, akkor utálni fogja, és minden mást is a jövőben.

Sesquatch Hegyi 2016.06.03. 12:11:29

@taxi33: +1

Én is hasonló voltam, imádtam szinten az összes kötelező művet, mellette amúgy kizárólag ponyvát olvastam, főleg sci-fit. Ennek ellenére szerintem az ilyen könyvmolyokból van a kevesebb. Az iskola első 10 évében (ha már a szülő nem teszi), az iskolának inkább az lenne a feladata, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasást, illetve megtanítsa őket értelmezni és elgondolkozni azon amit olvasnak. Hogy az az Egri csillagok, vagy esetleg a Hobbit / Harry Potter teljesen mindegy. Olvasson a gyerek az elején bármit, fontos, hogy megszeresse. Később (középiskola alatt) lassan lehet értékesebb, érdekesebb műveket adni.
Manapság azonban ott is szinten semmi idő nem jut "modern" művekre, e századi írókra, miközben egymás után kell elemezni Petőfi és Vörösmarty szerelmeiknek írott verseit. Csoda, hogy a gyerekek halálra unják magukat és egy életre elmegy a kedvük a versektől?

furious ewok 2016.11.02. 14:44:41

Sajnos vannak olyan kötelezők, amik inkább megölik az olvasási kedvet semmint hogy meghoznák azt. Hetedikes koromban A kőszívű ember fiai volt a kötelező nyári olvasmány, amit otthon számon is kértek rajtam. Kimondhatatlanul utáltam minden egyes lapját a könyvnek, miközben egyébként imádtam olvasni. Később érettségi tétel volt a regény, így újraolvastam, és mit mondjak, imádtam, csak ugye kellett hozzá az a történelmi háttértudás és érettség, ami egy általános iskolásnak még nincsen meg. Az a baj hogy a kötelezők egyfajta nevelési célzattal lettek kiválasztva ki tudja mikor, mikozben 12-14 éves kor alatt az olvasás megszerettetése lenne a fő feladat, nem a gyerekek elborzasztása a gyakran igen súlyos és nehéz történetekkel.

gabci242 2016.12.08. 12:22:53

Egészen biztos hogy remekmű, de egy harmadikos gyerek még küzd az olvasással. Igen első félévben már olvasnak a gyerekek. Valójában amúgy csak ismerik a betűket és egymás után tudják olvasni őket. Másodikban javul a helyzet, de hogy harmadik osztályra olyan értő olvasás alakuljon ki, amelyik lehetővé teszi azt hogy elolvassa, megértse, és fel is fogja... na az nem hiszem hogy csak az én gyerekemnél okozott problémát. A mai srácoknak ráadásul a szépirodalmi nyelvezete is kihívás volt. Harmadikban!!! 2 mondatonként szótárazni kellett mert tele volt olyan szavakkal, amiknek az egészen pontos jelentését én se tudtam. Annyi sok jó könyv van! Nagyon sok. Miért ezt erőltetik? A gyerek számára ebben a korban nem olvasmányos, nem szórakoztató csak kínlódás.