Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Segítség, hazudik a gyerek!

2017. január 03. - Deliága Éva pszichológus

Miért hazudnak a gyerekek? Mit nevezhetünk hazugságnak és mi számít csupán ártatlan nagyotmondásnak, költői túlzásnak vagy éppen csintalan füllentésnek? Hová vezet ez?

A hazugság, az igazság elferdítése, költői túlzások, elhallgatások, óvodáskortól egészen kamaszkorig jellemzőek lehetnek. Érdemes áttekintenünk az okokat, hogy a szülő el tudja dönteni, mekkora a baj. Titkol valamit a gyerek? Szándékosan félre akarja vezetni a szüleit? Feltételezhetjük, hogy a legtöbb szülő igazmondásra és becsületességre neveli a gyermekét, így a rossz példát otthon biztos nem láthatta. Honnan származik, hogyan alakul ki ez a viselkedés? Hogy lehet elejét venni?

Óvodáskor

A 3-5 éves kisgyerekek fejében még nem különül el élesen a vágy, a fantázia és a valóság. Keveredik, hogy mi az ami, megtörtént és mi az, ami jó lett volna, ha megtörténik. Az óvodáskorú gyerekek észlelése érzelmi alapú, így megtörténhet, hogy kiszínez egy történetet, például az őt megugató, benne félelmet ébresztő kutyát elmesélésében nagyobbnak, szörnyűbbnek, félelmetesebbnek írja le, mint, amilyen az valóságban volt. Az élénk fantáziájú, gazdag belső világú gyerekeknél előfordulhat, hogy olyan eseményekről, szereplőkről beszélnek színesen, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valós élményeivel. Ebben az esetben tehát nincs jelen a szándékos eltitkolás, félrevezetés vagy megtévesztés, a gyermek csupán szubjektíven számol be az őt ért élményekről. Az elhallgatás még ennek a kornak a tipikus sajátossága, azonban ez sem szándékos. Gyakran előfordul, hogy a gyermek még kérdezésre sem tudja elmondani, hogy mi volt aznap az ebéd az oviban, vagy, hogy kik voltak a hiányzó gyerekek. Ennek hátterében inkább az áll, hogy a számára mindennapos, érzelmileg semleges töltetű eseményeket meg sem jegyzi, azokról beszámolni nem tud. Jellemző életkori sajátosság még, hogy össze vissza kever időpontokat: még az idősíkokat sem tiszteletben tartva. A holnap utalhat tegnapra, a múltkor a jövő hétre, a tegnap a tavalyi évre. Így aztán még bonyolultabb szülőként kihámozni, hogy miről beszél a gyermek. Mindezek azonban csupán az életkorral járó kommunikációs sajátosságok, nem tipikusan ebben az életkorban jelent problémát a szándékos hazugság. Az viszont mindenképp kiemelendő, hogy az igazmondás fontosságának alapjait itt tudja lerakni a szülő, azáltal, hogy ezt elvárja és megerősíti a gyermekben.

Mit tegyen a szülő?

A kisebb gyerekeknek vissza lehet jelezni, hogy melyik az a rész, amely valószínűtlennek hangzik, amellett, hogy a közlés érzelmi telítettségét igaznak ismerheti el a szülő. Érdemes a gyermek realitáshoz való viszonyát erősíteni, megkülönböztetve beszélni a kitalált, mesében lehetséges és  a valóságban előforduló dolgokról. Például: igaz, hogy az autók a mesében repülhetnek is, de az igazi autók nem tudnak repülni. Igaz, hogy a mesében tudnak beszélni az állatok, de igazából nem úgy beszélnek, mint az emberek.

Kisiskoláskor

Ebben a korban a leggyakrabban előforduló hazugságok oka, hogy a gyermek a következményektől félve elhallgat, vagy másképp tálal egy történést. „Elfelejti” hazahozni az üzenő füzetét, amibe intő került. Nem mond el egy rossz jegyet, csak a félévi bizonyítványnál derül ki. Úgy ad elő egy verekedést, mintha ő nem is lenne hibás. Panaszkodik, hogy csúfolták, közben kiderül, hogy ő is szokott csúfolódni. Ebben az esetben már megjelenik a valóság és a belső világ elkülönítése, itt már jelen lehet a büntetéstől való félelem, a negatív következmények elkerülésére irányuló tudatos erőfeszítés. Kisebb gyerekeknél természetes élettani sajátosság, hogy elmesélésük nem fedi pontosan a valóságat, hiszen belső képük, élményeik érzelmi töltete nagy szerepet kap élményvilágukban. Nagyobb, már iskoláskorú gyerekeknél az igazmondást, mint értéket és feltétlen elvárást kellene közvetítenie a szülőnek, ami azonban csak a megfelelő érzelmi kapcsolat talaján kiviteleződhet.

A szülő, hogyan tud segíteni?

 Ahogy a gyerek az iskoláskor 6-7 éves kor felé közeledik, érdemes felé a realitás elvet közvetíteni. Segíthetnek neki megkülönbözteti a vágyait a valóságtól, felhívva a figyelmét a racionális, földhöz ragadt tényekre. Érdemes megdicsérni olyankor, mikor tettei következményét felvállalja. Biztosítsák szeretetükről, hangsúlyozva, hogy olyankor is szeretik, amikor valami rosszaságot csinált, és beszélgessenek vele arról, hogy olyankor is szeretik, mikor éppen dühösek rá. Tetteiért kisszabott büntetést arányosan kapjon a gyermek a ’bűn” álljon arányban a büntetéssel. Adjanak lehetőséget jóvá tenni hibáját, ne tartsanak haragot, ne büntessék szeretet megvonással. Ha így járnak el, bízhatnak abban, hogy a gyermek el mer mondani majd olyan dolgokat is, melyekért leszidásra, büntetésre számít.

 Kamaszkor

A kamaszok eleve furcsák. Persze, ez így általánosító, de annyi biztosan igaz belőle, hogy sok szülő számára lekövethetetlen kamasz fia vagy lánya változékony hangulata, viselkedése. Elzárkózás, szabadságvágy, kitárulkozás, és bezárkózás, csupa ambivalencia és ellentmondás. A kamasz azt hiszi magáról, hogy kialakult személyiség, közben folyamatos változásban van. Tettei súlyát, hosszú távú következményeit még nem képes felmérni, ő maga könnyen kritizálhat másokat, ám ő maga nem fogadja jól a kritikát. Ebben a dinamikusan változó életszakaszban gyakran felüti a fejét a hazugság. Azt mondja, hogy a barátnőjénél alszik, közben házibuliba megy. Azt állítja, hogy a röpdolgozatra nem is tudott volna készülni, közben más osztálytársak tudták, hogy dolgozat lesz. Beleegyezik, hogy nem megy kisminkelve iskolába, de az iskolai mosdóban kifesti magát. Nem vallja be, hogy kipróbálta már a dohányzást. A példákban mind közös, hogy nem fogadja el a tiltást, jó tanácsot, szabályozást, megy a saját feje után. Hazudik, hogy elkerülje a szülők rosszallását, a büntetést. A kortársak nagyobb befolyással vannak rá, mint a szülők. A kamaszkori leválás része lehet, hogy a gyermek titkolózik, kevés dologba avatja be a szüleit, a maga útját járja, még akkor is, ha ez a szülőknek nem tetszik. Természetes folyamatról van szó, ahol arra érdemes figyelni, hogy a sokszor elviselhetetlenül viselkedő kamaszt is támogatni tudják érzelmileg, mikor ő erre nyitott. A hazugságok, elhallgatások megszűnéséért, pedig nem csak a kamasz felelős, hanem a szülő is tehet azért, hogy javuljon a bizalom és a kommunikáció a családban. A kamaszt már érdemes bevonni a családon belüli házirend, együttélési szabályok kialakításába, hiszen jobban el fogja fogadni azokat a kereteket, melyek kialakításában az ő véleményét is figyelembe vették.

Hogyan javítható a kamasszal a kommunikáció?

Nagyobb gyereknél érdemes azon eltöprengeni, hogy vajon miért érzi úgy a kamasz, hogy hazudnia kell? Váltsanak nézőpontot, és próbálják az ő szemszögéből látni a helyzetet. Vajon elfogadják őt negatív tulajdonságaival, hibáival együtt? Vállalható-e a gyermeknek a szülő előtt, hogy nem tökéletes, hibázhat? Túl szigorú büntetéseket szabnak, túl magasak az elvárásaik felé? Kortársaihoz képet túlféltik, túl korlátozóak vele? Mindezekre a kérdésekre keressenek előbb választ, majd a kamasszal higgadtan megbeszélve a jelenség hátterét, megkísérelhetik új alapokra helyezni kapcsolatunkat, célul kitűzve egy őszinte, érzelmileg támogatóbb kapcsolatot.

lie.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr7312094565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu