A kulcs a szülők motivációja. Csak a motiváltak jöjjenek! - írnám ki legszívesebben a rendelésem ajtajára.
Van gond egyáltalán?
Kényszergyógykezelés nem létezik, így hiába javasol, kérlel, ajánl a pedagógus, nagymama, szomszéd, ha a szülő nem motivált, az egész veszett fejsze nyele. Gyermekpszichológusként az elmúlt évtizedben túl sokszor találkoztam olyan szülővel, aki bizonytalan volt abban, hogy van-e segítségre szüksége, és, ha igen milyen félére. Aki nem ismeri fel, hogy gyermeke belső világának ziláltsága, fájdalmas-zavaró testi tünetei, rossz hangulata, kudarcos életpályája, önbizalomhiánya, meglazult baráti kapcsolatai segítségért kiáltó intő jelek, ott nagy valószínűséggel nem tud időben megfelelő segítséget kapni a gyermek. Szomorú tény ez, hiszen előfordul, hogy eljutnak pszichológushoz, a gyermek fogékony, nyitott, a szülő mégsem tartja elég fontosnak, hogy időt, pénzt, energiát szánjon erre a dologra. Így a gyermek óhatatlanul is eltűnik a pszichológus látóteréből. Megtörtént eset: 13 éves fiú, aki rendszeres lóg az iskolából, falcol, gyermekorvosi igazolást hamisít magának, ám a pszichológussal szívesen beszélget. Tünetei javulni kezdenek, jobban érzi magát, önsértő magatartását elhagyja, javulnak a jegyei az iskolában. Néhány alkalom után azonban több időpontot nem egyeztet számára az őt egyedül nevelő apa, a pszichológus javaslatára nem jön el a szülő sem a lezáró szülőkonzultációra. Sok oka lehet annak, hogy ez így történt. Nekem az volt a benyomásom, hogy a tünetek enyhülésével valahogy fontosságát vesztette a pszichológusi foglalkozás. Azt már nem volt alkalmam elmondani az édesapának, hogy véleményem szerint nagyon megrendült a fia bizalma benne, és, hogy mit tehetne azért, hogy sikerüljön helyreállítani a köztük lévő bizalmat. Talán sikerülhet pszichológusi segítség nélkül is? Szívből remélem. Ám mégis ezt a példa jut eszembe, ha arról van szó, hogy szülő tulajdonképpen egyáltalán nem, vagy csak ideig-óráig ismeri fel, hogy nagy a gond. Éppen itt rejlik a szépsége is a gyermekpszichológusi munkának, hiszen az időben történő beavatkozás túlzás nélkül a gyermek egész személyiségfejlődését, sorsának alakulását terelheti jó mederbe. Az a tikkelő kisfiú, aki megszégyenítve érezte magát az első osztályban, aki nem tudta sem a tanítónénit, sem a tanulást megszeretni, ma már másik iskolában bontogatja a szárnyait. Mert a szülei felismerték, hogy van gond, mert a pszichológusi felmérés során kiderült, hogy mely pontokon és hogyan tudnának segíteni a szülők, és a folyamatot végig vive sikerült változtatni.
Szégyen
Mióta elhatároztam, hogy ezt a hivatást választom, nap, mint nap teszek azért, hogy ne övezze szégyen a pszichológustól való segítségkérést. A helyzet több, mint két évtized alatt valamicskét javult. Munkám során főleg azokkal a családokkal találkozom, ahol van egy alapvető nyitottság a szakmai segítségkérés felé. Miért negatív címke a mai napig, ha valaki pszichológushoz fordul? Félnek a szülők, hogy kiderül, a gyermeket csúfolni fogják, hülyének nézik, - elindul a pletyka az iskolában, a közösségben -, hogy valami nincs rendben az agyával. Sokan a mai napig keverik a pszichológus és a pszichiáter fogalmát. Egyfajta társadalmi szemléletváltásra is szükség van tehát, hogy elfogadottabb legyen gyermekpszichológusi segítséget igénybe venni, ehhez elengedhetetlen az információ áramlás, hogy szélesebb körben ismert legyen a gyermekpszichológus tevékenysége.
A gyermekpszichológusi tanácsadás sokszor óriási segítség lehet a szülőknek, ha bizonytalanok abban, hogy gyermekük viselkedése életkori sajátosságnak tekinthető-e, vagy jelentősen eltér az átlagostól. Bővítheti nevelési eszközeiket, ahogy gyermekükkel bánjanak. Váláskor segíthet meghatározni azokat a szempontokat, melyeket figyelembe véve megkönnyíthetik a traumatikus változást a gyermek számára. Segíthet kiválasztani a megfelelő iskolát, szakkört, vagy tehetséggondozó programot. „Beteg a nagypapa, hogyan készítsük fel a gyermeket a legrosszabbra?” „El fogunk válni, hogyan mondjuk el a gyerekeknek?” „Megharapta egy kis társát a bölcsiben, mit rontottunk el?” Ilyen kérdésekben, legjobb, ha gyermekpszichológus szakemberhez fordul.
Csak a gyerekkel van gond
A motiváció másik rákfenéje, ha a szülő nem igazán ismeri fel a saját szerepét gyermeke viselkedésének alakulásában, a viszonyuk már rég elmérgesedett, már szinte csak a kivetnivalót, a javítandót látja meg gyermekében. Esetleg motivált, hogy a gyermeket ’megszereltesse’, amit sokszor egy beszélgetéstől remél. Az ilyen típusú telefonos bejelentkezések: „Elhoznám egyszer a gyereket, beszélgessen már el vele, már mindenki t kikészít” – jól jelzik ezt a hozzáállást.
Az igazság az, hogy a pszichológussal való együttműködés lehetőség arra, hogy megteremték azt a működést a családon belül, egymással, és a gyermekükkel, amire vágynak. A szülőkkel való együtt gondolkodás éppúgy része a folyamatnak, mint a gyermekkel való foglalkozás. Nem lehet egy alaklomtól nagy változást remélni, hiszen a pszichológusnak is időre van szüksége, ahhoz, hogy bizalmi kapcsolatot építsen ki a gyermekkel, hogy a gyermek meg merjen nyílni, megmutassa önmagát. Például a testvérek közti agresszió, féltékenység a szülő-gyerek dinamikából is fakad. Ebben az esetben a szülőnek másképp kell reagálnia, hiszen a testvérek sokszor azt verik le a másikon, hogy úgy érzik jobban szeretik, kivételeznek a másikkal.
Most azonnal
Megjelennek az irreális elvárások, hiszen egy évek óta fennálló tünet kapcsán, amit sokáig hagytak, jól elhanyagoltak és már rég berögzült, egyszer csak a szalmaláng életű motiváció keretében varázsütésre kéne elmúlnia. „2 hétig leszünk Budapesten a nyáron, elhoznánk a gyereket akár minden nap, most már tarthatatlan az 5 éve fennálló székrekedése.” Valójában a szülőkonzultáció után sokszor a heti egyszeri találkozás javasolt a gyermekkel, több héten keresztül. A komplex pszichológiai felmérés időigényes, mely során épül a bizalmi kapcsolat a pszichológus és a gyermek között. Árt ennek a folyamatnak, ha hatalmas teljesítménykényszert rakunk a gyerekre és a szakemberre is, és az egészet gyorstalpalón akarja a szülő letudni. A motivált szülő ismérve, hogy apró sikereket is észrevéve, türelmesen, kitartóan segít gyermekének, nem vár éveket, hogy szakemberhez forduljon, és nem is várja azt, hogy egy hét alatt megoldódjon a régóta halmozódó probléma.
Ellenállás a változással szemben
Eljár a szülő, járatja a gyermeket hetekig, mégsem elég gyors a változás. Miért? A pszichológusi foglalkozás általános esetben 45 perc, a heti 168 órából. Ha abban a többi 167 órában minden pontosan ugyanúgy zajlik, a szülők nem próbálnak meg változtatni, a gyermek kapcsolati, szociális és kommunikációs közege ugyanaz marad, mint, ami megbetegítette, beszélhetünk e valódi motivációról? Ha a 4,5 éves Dávid fél az óvodai csoportjában, mert ott az óvónéni kiabálós, és nem tudja őt megvédeni, mikor a nagyobb fiúk megverik. Ebbe a közegbe nap mint, nap belekényszeríti a szülő a gyermekét, akkor miért csodálkozunk, ha továbbra is sírva megy reggel óvodába Dávid?
Gyermekpszichológusként egészleges szemléletben gondolkodom, így a gyermek segítésének része az egész családi és tágabb környezete is, hiszen a gyermek sokszor csak a tünetek hordozója.
A szülők naponta hangosan veszekednek, és panaszolják, hogy a gyermekük fél éjszaka, még nappal sem távolodik el tőlük. Anyuka maximalista, kislánya migrénnel küzd és napokig letargikus, ha 4-est hoz az iskolából. Apuka hagyja, hogy azt és addig nézzen az tv-ben, az interneten a gyerek, amit csak szeretne. Egy idő után számítógép függőség miatt jelentkeznek a gyermekpszichológusnál. Sok példában, még laikusként is egyértelmű a szülői háttér, a családi dinamika szerepe. ezért fontos felismerni, hogy az egész családi működésnek változnia kell ahhoz, hogy az új megteremtődő egyensúlyban a gyermek is jobban érezhesse magát.
A kulcs a motiváció
Mindegyik esetben átlagos családok, törődő szülők voltak a példák alanyai. A különbség a belátás mértékében rejlik, hogy felismerik-e, hogy van gond, hogy mennyire zavarja, bántja ez a gyermeket, hogy tudnak-e kitartóan tenni, változtatni, ők maguk fejlődni a harmonikusabb családjuk, egészségesebb gyermekük érdekében. Tudom, hogy nem minden esetben pszichológus jelenti a megoldást. Van, akinek fejlesztőpedagógusra, korrepetáló tanárra, egy pótnagyira, vagy éppen logopédusra van szüksége. Azonban egy jó pszichológus erre is rámutathat, hozzásegítve a családot ahhoz, hogy megtalálják a saját útjukat.
A pszichológus nem hibáztatja a szülőt, ez ne legyen visszatartó erő. Nem az a cél, hogy bűnbakot sikerüljön találni, ki legyen mondva, hogy ki rontotta el. A tanácsadás előre mutató folyamat, ahol azt keressük, hogy hogyan, milyen módon lehetne változtatni, hogy mindenki jobban érezze magát a bőrében. Szeretne a lehető legjobb szülője lenni gyermekének? Szeretné, ha gyermeke boldog gyermekkora emlékezhetne vissza? Ha a válasz igen, akkor remélem, hogy ez elég motiváció ahhoz, hogy ne halogasson, ha szükségét érzi, kérjen segítséget.
