Megdöbbentő az utóbbi napok vallomás áradata, ahogy felnőtt nők és férfiak kezdték el tömegesen megosztani másokkal zaklatásuk történetét. A nyilvános bejegyzéseket olvasva feltűnhet, hogy az esetek egy része gyermekkori történet, amit 10-20 éve, vagy régebben rejt a szégyen, a titok leple és feldolgozatlanságában a jelen korig kihat az elszenvedőre.

Túlzás talán szexuális abúzusnak nevezni olyasmit, hogy a szomszéd bácsi nyál csorgatva nézi a serdülő lányt, vagy egy marcona pasas feltűnően nyomakodva közeledik egy egyedül utazó tinihez a villamoson, vagy hogy az építkezés előtt elhaladva bármilyen korú kétlábon járó nőnemű lényre jónéhány beszólás, ’elismerő’ füttyögés jut?

Persze nem kell átesni a ló túloldalára, nem lenne jó olyan világban élni, ahol már a jószándékú kedves kollega sem tehet megjegyzést a kolleganő aznapi különösen jól összeválogatott, csinos öltözetére. A figyelmesség, a bókolás, a kölcsönös szimpátián, vonzódáson alapuló flörtölés még nem bűn. Senkinek se kelljen attól tartania, hogy egy baráti ölelésért, vagy humoros, nem bántónak szánt megjegyzésért pellengérre állítják majd és rásütik a szexuális ragadozó bélyeget.

Vajon mi volt eddig a szexuális zaklatás definíciója a köztudatban? Csak a behatolással járó nemi erőszak, az is csak akkor, ha tanúk, videófelvétel bizonyítja?

Véleményem szerint bőven kimeríti a zaklatás fogalmát az összes fentebb említett példa. Persze, nem olyan durva, és nem olyan súlyú, mintha megerőszakolták volna az illetőt. De szexuális zaklatás. Sokszor olyan, ahol az elkövető nem kapott semmiféle verbális, vagy non verbális bíztatást. Sokszor kihasználta a nálánál fiatalabb, naivabb, tapasztalatlanabb, valamilyen értelemben vett kiszolgáltatott, sokszor gyermekkorú áldozatot.

Metoo, énis kampány óta kezd bizonyossággá válni, amit eddig csak sejteni lehetett. Amellett, hogy előfordul, hogy férfiakat is érint a dolog, tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy MINDEN nőnek van ilyen rossz tapasztalata. Sokan még most sem merik elmondani, nem bíznak a megértő fülekben, saját megaláztatásuk szégyenét igyekeznek elnyomni, vagy elfelejteni. Férfi és nő is lehet áldozat, de itt kavarognak a történetek. Gyerekek. Sokszor gyerekek az áldozatok.

Hogyan lehet ez ellen tenni?  Itt egy új nemzedék, akik még naivak, ártatlanok, és szülőként önkéntelenül is ökölbe szorul az ember keze, ha ilyet hall. Megóvni, megvédeni hogyan lehet a gyerekeket a szexuális zaklatástól?

Ismert tény, és a történeteket olvasva is az derül ki, hogy az esetek nagy részében az elszenvedő ismeri az elkövetőt. Felületes ismerősi, rokoni szál a leggyakoribb példa. Ez még ijesztőbbé teszi a képet.

Mire emlékeznek vissza a gyermekkorukban szexuális zaklatást átélt felnőttek? A kiszolgáltatott, összezavarodott érzésre, arra a biztos intuícióra, hogy valami nem helyén való dolog történt velük. Éget a szégyen, mar a kétség, megjelenik a bűntudat. Hogy az ő hibája, hogy másképp kellett volna viselkedni előtte vagy közben, hogy miért hagyta magát? Hogy ő is tehet róla, és fél a következményektől. Mi lesz, ha kiderül? Hisz majd neki valaki? Bajba kerülhet, vagy bajba sodorhatja, az egyébként szeretett, ismert, tisztelt elkövetőt? Talán tévedett, csak beképzeli az egészet? Felnőtt áldozatok visszaemlékezéséből kiderül, hogy senkinek, még a saját szüleiknek sem merték elmondani, azt, ami velük történt.

A trauma az, amit az ember annak él meg. Talán nem a világ vége, hogy a részeges bácsi az utcán beszól: „Hé, jó a csúcsos pólód!” és órákba telik, mire leesik a 12 éves kislánynak, hogy nem a vállaira célzott a bácsi. Persze, nem nagy dolog, hogy az önfeledt nyári vízben ugrálás közben az ismerős családból az apuka jó hangosan megjegyzi, hogy hogy kikerekedett a 15 éves lány tavaly óta. Igazán kibírható, ha a medencében a barátnőjével víz alatt úszó 13 éves lány egyszer csak egy letolt fürdőnadrággal találja magát szemben. Hogy trauma lesz e belőle, az nagyban függ a személyiség érettségétől, és megküzdési stratégiájától, továbbá a társas támogatottságtól. A titok megbetegít. A zavarba ejtő, megszégyenült érzés nehezen múlik, még akkor is, ha nem történt ’semmi komoly’.

A gyerekek bár kiszolgáltatottak, mégis ösztönösen érzik, ha az a nézés már nem a gyereknek szól, hanem a szexuális objektumnak, ha az az érintés átmegy fogdosásba. Az intim szféra megsértése, a kéretlen tolakodó közeledés összezavarodottságot, felkavaró érzéseket vált ki a gyerekben. Ha ezzel magára marad egy gyermek, az hosszú távon kihathat a saját testével való viszonyára, önbizalmára, a biztonságos világba vetett hitére.

Észrevették, hogy milyen sok történet szól gyerek áldozatokról? Ez baj, nagyon nagy baj, tenni kell azért, hogy ez a jelenség ne ismételje önmagát.

Mégis, a látókörömbe kerülő eseteknél, amennyiben a szülő tudomására jutott az abúzus, mindig ott volt a kétely, a halvány remény, hogy talán csak a gyerek találta ki az egészet, és akkor nem kell botrányt csinálni. Rendkívül kínos, mikor a nagymama élettársa a 12 éves gyermek elmondása szerint, egyszer, mikor egyedül voltak, felvetette, hogy majd ő megtanítja csókolózni. Majd szavainak nyomatékot adva nyelvét a kislány szájába tuszkolva mindjárt gyakorolta is vele a csókolózást. De hát a Jenő papa rendszeresen szokott vigyázni a fogadott unokákra, a kislányt 6 éves kora óta ismeri. Mit szólna a nagymama, ha kiderülne? Lehetetlen! Lehetetlen?

Talán az igazság sosem fog teljesen kiderülni. A gyermekpszichológus nem oknyomozó hatóság, az esetnek nem volt tanúja, a pótnagypapa mélységesen felháborodva rágalmazási perrel fenyegeti a családot. Mégis, egy dolog biztos: a gyerek valamiért ódzkodni kezdett Jenő papától, nem szívesen megy át hozzájuk, nem ad neki puszit köszönéskor, és stabilan állítja, hogy ez történt vele.

Egy biztos: a gyermek szubjektív megélése valódi és igaz, az tény, hogy ő nem érzi magát biztonságban ezzel az emberrel és tart tőle. Elméletileg előfordulhat persze, hogy egy gyerek kitalál ilyesmit, ám tapasztalatom szerint ez elenyészően ritka, sokkal ritkább, mint amilyen gyorsan rávágják a felnőttek, hogy „Áh, biztos csak élénk a fantáziája!”. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kitalált eset is figyelmet érdemel, és fel kell azt is göngyölíteni, hogy mi késztet vajon erre egy gyermeket. Én kitalált esettel azonban még nem találkoztam. Csak valódival, ahol a gyermek nem csak az abúzust szenvedte el, hanem a társadalom berendezkedése, a közfelfogás, vagy a szülők korlátai miatt azt is, hogy kétségbe vonták a szavait.

Mik lehetnek a jelek, melyek utalhatnak szexuális vagy más zaklatásra, traumára?

Ha a gyermek hirtelen megváltozik, visszahúzódóbb, csendesebb lesz.

Ha sokat vonul el a szobájába, kerüli az embereket, sokat sír, láthatóan bántja valami.

Megváltoznak a szokásai, nem azokkal az emberekkel tölt időt, nem azon az útvonalon jár iskolába.

Magát bő ruhákban takargatva, vállait behúzva járkál, az addig csinosan öltözködő tini.

Ha megmagyarázhatatlan ódzkodást mutat egy addig semleges, avagy szeretett helyzet, vagy ember iránt.

Különböző életkorokban más és más jegyek utalhatnak elszenvedett traumára, fontos közös pont a gyermek hangulatában, szokásaiban mutatkozó jelentős változás.

Mindezek a jelek nem biztos, hogy szexuális zaklatásra utalnak, ám figyelmet kérnek, melyet észre kell vennie szülőként.

Mit tehet a szülő?

Elsősorban a gyermekével jó érzelmi kapcsolat talaján alakulhat ki az a bizalmi légkör, hogy merjen hozzá fordulni fia vagy lánya, ha valami szokatlan, furcsa, igazságtalan, rossz dolog történik vele.

A gyermeknek éreznie kell a bizalmat és a tudnia kell, hogy szüleihez fordulhat, megvédik őt, még olyan esetben is, ahol ő is hibát követett el.

Fel kell hívnia -az életkornak megfelelő módon- gyermeke figyelmét arra, hogy léteznek kétes, rossz szándékú emberek. Nem cél ijesztgetni a gyermeket, de segíthet felkészíteni őt, ha hallott már hasonlóról.

Ne várjon el feltétlen engedelmességet gyermekétől, ha egy felnőtt kér tőle valamit. Csak azért mert ő gyerek, és kötelessége szót fogadni, nem kell vakon engedelmeskednie sem ismerős, sem idegen felnőttnek.

Felvilágosíthatja, hogy melyek az intim testrészek, és milyen érintések barátiak, és melyek intimek, amiket csak bizonyos életkor után, az általa választott partnerrel, csak az ő beleegyezésével és engedélyével lehet megtapasztalnia.

Erősítse gyermeke önbizalmát, hogy ki merjen állni önmagáért.

Tanítsa meg gyermekét felismerni a veszélyt hordozó helyzeteket, intse óvatosságra. Például első randira tiniként ne a fiú lakására menjenek.

Bátorítsa, hogy merjen segítséget kérni, ott lévő megbízható felnőttet tudjon megszólítani, ha bajba került.

Ha történt valamilyen abúzus, ne reagálja túl, de tegyen határozott lépéseket annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő újra, és védje meg gyermekét.

Ne faggassa gyermekét, de kezdeményezhet beszélgetést arról, hogy élőszóban, vagy online felületen kapott-e már sértő beszólást, fura kérést, túl heves közeledést.

Beszéljenek arról, hogy hány féle képpen lehet védekezni, pl. segítséget kérni, elfutni, kikeveredni a veszélyes helyzetből és biztosítsa róla, hogyha veszélyt érez, nem kell betartani az udvariassági elvárásokat. Nem baj ha kiabál, vagy olyat tesz, ami az adott kapcsolatba (ha ismeri az elkövetőt) nem fér bele pl. ellöki, szavaiban indulatos.

Ha tart attól, hogy gyermekében a bármilyen apróságnak is tűnő szexuális zaklatás mély nyomokat hagyott, keressenek fel gyermekpszichológus szakembert.

Úgy tűnik, hogy felnőtt egy ’metoo, énis áldozat voltam’ generáció. Ne engedje, hogy az Ön gyermekével is ez történjen!