Kinek esik jól egy apát tehetetlennek, száműzöttnek, a gyermeke életében elhanyagolható jelentőségűnek tekinteni? Kinek az érdekét szolgálja ez? A gyermekét biztos nem, akinek fontos, hogy megtapasztalja a nemi szerepeket, az anyai és az apai minőséget, és mindkét szülőjéhez tudjon kötődni. Mégis túl gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a gyermek eszközzé, játékszerré válik két ember kapcsolatának megromlásakor. Amint válásra kerül a sor, zsarolási eszköz lesz a gyermekből. Ezt a bűnt legtöbbször anyukák követik el.

Élünk egy olyan társadalomban, ahol az apáknak kevesebb joga van.

Furcsa, hiszen a nőmozgalmak pont azért küzdenek, hogy a társadalomban régóta fennálló egyenlőtlenségeket kiküszöböljék, és a nők indulnak a hátrányoból. Kevesebb nő dolgozhat vezető pozícióban, és jellemzően kevesebb bért kap ugyanazért a munkáért. A feminista mozgalomról mindenki hallott már, és tény, hogy a nőknek be kellett törniük a felső oktatásba, a politikába, a filmszerepekbe, és mindenhová, ahol automatikusan a férfiak vitték a prímet. Hogyan lehetséges tehát, hogy van egy,- talán nem sok másik ilyet lehetne mondani -, egyetlen egy terület, ahol a férfiak vannak óriási hátrányban? Ez az apaság területe.

Elhanyagolható apróságról lenne szó? Végül is csak az a tét, hogy hogyan neveljük fel a jövő generációját. Hogy milyen férfi szerepet, apai mintát lát egy gyermek, milyen mintával tud azonosulni egy kisfiú.

Az esetek egy részében apa a ludas. Kilép a családjából, hátra sem néz, eltűnik a süllyesztőben, szándékosan nem vállal részt a gyermeke életében. Elszórta magját és megy dolgára. Most nem róluk van szó. Hanem azokról az apákról, akik válás után is szeretnének a gyermekük mindennapjainak részei lenni. Szeretnének aktívan, felelős szülőként jelen lenni gyermekük életében.

Túl sok olyan példát láttam már, ahol az anyuka szándékosan ennek a jognak a gyakorlását, a gyermekkel való kapcsolattartást: akadályozta. A módszerek változatosak lehetnek. A gyermek érdekére hivatkozva távol tartani az amúgy jószándékú, szülői feladatok ellátása alkalmas apát. Aztán, ahogy időben egyre kevesebbet láthatja gyermekét az apa, úgy romlik gyermekével az érzelmi kapcsolat is. Végül már a gyermek nem akar menni hozzá, és az anya széttárja a karját, hogy ő nem befolyásolta a gyermeket, mit tehetne, ha egyszer a gyerek nem akar menni? Rejtett, burkolt manipuláció, állítólag a gyermek érdekében. Aki nem akarja elszomorítani anyát, így ha apával van, és jól érzi vele magát, utána bűntudata lesz, hogy ezzel megbántja anyát. A jogi környezet, ahol minden lehetetlenül lassan zajlik, tulajdonképpen eltűri ezt a fajta jogsérelmet. Sérül a gyermek és sérül az apa joga a kapcsolattartásra.

Miért természetes, hogy automatikusan az anyához kerül egy gyerek váláskor? Miért várják el, hogy az apa lemondjon szülői felügyeleti jogáról? Miért alap beállítódás sok bíróságon a mai napig, hogy a két hetenkénti hétvégi láthatás elegendő az apa és a gyermek részére?

Miért gyakorol különös kegyet az anya, ha ’megengedi’, hogy ennél a törvényi minimumnál többet kapjon az apa, több időt tölthessen gyermekével?

A gyámhatóság és a bíróság embertelenül lassan, 40 év szemléleti elmaradásban működik.

Az anyák egyeduralma a gyermeknevelésben megingathatatlan, ami könnyen játszma helyzetet teremt. Sokszor az anyagiak is szerepet játszanak.

Közben friss pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy az apai minta elengedhetetlenül fontos a gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez. Apák bizonyítják, hogy tudnak éppen olyan jól gondoskodni gyermekükről, ahogy egy édesanya tenné. Gyerekek nőttek már úgy fel, hogy mindkét szülővel megmaradt az aktív kapcsolatuk, és nem kellett nélkülözniük az apjukat, csak mert elváltak a szüleik. Ők a szerencsésebbek. Az ő szüleik felismerték valószínűleg, hogy ezzel jót tesznek nekik, elsősorban nem saját sérelmeiket a másik fél iránt, hanem a gyermekeik érdekét sikerült szem előtt tartaniuk.

Szemléletváltásra van szükség! Természetes a félelem a szülők részéről, hogy attól tartanak: a gyerek sérül majd a váláskor. Azonban erre nem az a megoldás, hogy az egyik felet ki kell írtani a gyermek életéből, mert haragszanak rá, és mert úgyis csak megzavarná a gyereket, ha egyszer az egyik szülőnél lenne, másszor a másiknál. Tévhit azt gondolni, hogy a gyerekek apa iránti szükségletét, igényét kielégíti, ha két hetente találkozhatnak. Minden családnak meg kell találni azt az egyedi megoldást, ahogy ők szeretnék kialakítani a kapcsolattartást, figyelembe véve a gyermek érdekét. De ne legyen axióma, hogy a gyermeknek ’csak egy otthonban, csak az anyjával, apát minél ritkábban látva’, élnie lenne az érdeke.

Társadalmi szemléletváltás is kellene ahhoz, hogy egyre kevesebb gyermek legyen a szülők közti játszma áldozata, és felismerjék az anyák is, hogy akkor szolgálják a gyermek érdekét, ha elismerik azt, hogy annak a gyermeknek apára is szüksége van.