Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

“A férjem a harmadik gyermekem.”

2017. május 22. - Deliága Éva pszichológus

Idilli család: egy anyuka, egy apuka, két szép lurkó. És akkor itt ez a mondat. Fel sem tűnik, anyukák egymás közt viccesen jegyzik meg a játszótéren, vagy hangzik el családi vendégség közben, egyébként teljesen jól hallhatóan, apuka számára is.

Mi ezzel a probléma?

Mikor gyermekpszichológusként hozzám fordulnak családok, és igénylik, hogy foglalkozzak a gyermekkel, segítsek nekik, mert a gyermek ilyen-olyan, az kicsit sem hasonlít arra, mint amikor autószerelő műhelybe viszik az autójukat. Úgy nagyon egyszerű lenne. "Itt a gyermek, nem működik jól, tessék megszerelni."

A helyzet valójában az, hogy nem lehet egy gyermeket a környezetétől függetlenül megismerni. Az egész családját, a tágabb közegét is meg kell ismerni ahhoz, hogy megérthetővé váljon, miért viselkedik úgy, ahogy. Milyen hatások érik? Milyen mintát lát maga körül? Milyen a családban az érzelmi hangulat?

Sok családban kialakul az a dinamika, hogy míg apa a kenyérkereső, addig anya viszi az oroszlánrészt a gyermekek nevelésből. Ő látja el a nap nagyobb részében a gyermek fizikai és lelki szükségleteit, ő kel fel, ha kell, éjszaka nyolcszor is a gyerekhez, ő tudja, hogy mi a kedvenc étele, melyik ruhát szereti hordani, melyik a kedvenc alvós plüssállata. Főleg a gyermek korai éveiben szokott a jellemző lenni, hogy az apuka nem találja  a helyét a megváltozott összetételű családjában, nehezen tud kapcsolódni kicsi gyermekéhez és a gyermeke édesanyjához is. A nőknél előtérbe kerül a szülő szerep és háttérbe szorul ideiglenesen a partner és a női szerep.

A nő túlterheltnek érzi magát, hiszen a gyerekek non-stop igényeit ő szolgálja ki, a férfi meg azt sem tudja mivel tesz jót otthon, és próbál a számára ismerősebb terepen: a munka világában helytállni.

Kettőjük kapcsolatába fokozatosan, és észrevétlenül bekúszik az távolság, a “te nem értesz meg”, a “te nem segítesz eleget” és egyre inkább teret hódít a kritikusság. Apának kimondott vagy kimondatlan kritikus gondolati vannak arra vonatkozóan, hogy nem olyan párkapcsolatuk és intim együttléteik mint régen, hogy a párja hanyagolja őt, hogy ő már nem is számít, csak a gyerek. Anyának titokban - vagy nem is olyan titokban - kritikus gondolati vannak, hogy: keveset van otthon a párja, hogy legalább mikor otthon van, segíthetne többet, és egyre jobban zavarja, ha nem csak a gyerek után, hanem a párja vagy férje után is pakolnia kell.

Miért romboló a: “A férjem mintha  az x.gyerekem lenne.” mondat?

Mert kasztrálja a férfit. Mert benne van, hogy  a férj tesze-tosza, tehetetlen, anyáskodásra szorul. Na de éppen élete párjától? Akivel elvileg néhány évvel azelőtt szerelemből kötötték össze az életüket? Mi történt?

Hol csúsztak félre  a dolgok?

A megváltozott szerepekhez való alkalmazkodás egész embert kíván, egy kisgyermekről való gondoskodás sokszor mindkét szülő számára kimerítő, nem jut idő és energia egymásra, a felnőtt párkapcsolat ápolásra. A szülő szerepekben való eltérő viselkedés is közrejátszik, hiszen sok apuka lazábban kezel dolgokat, mint a gyermeke minden rezdülését ismerő, a napi rutint vér verítékkel kialakító és betartani igyekvő anya.

Mégis! Nem késő még talán! Ha ebben a történetben mindenki a gyermekének akarja  legjobbat, akkor azt is fel kell ismerni, hogy nem jó a gyermeknek egy olyan családban felnőnie, ahol apa nincs jelen a mindennapokban, vagy ahol apa szava nem számít. Ahol annyit lát a férfiszerepből, hogy  nadrágot anya hordja, hogy apára nem lehet felnézni, ahol anya és apa között burkolt vagy kimondott feszültség van állandóan. Hogy várhatjuk el így a kisfiúktól, hogy büszkén azonosuljanak a férfi mintával? Mi lesz így a lányokkal, ha majd párválasztásra kerül a sor?

A szülőknek érdemes egymástól tanulniuk. Anya mindenre kiterjedő figyelme, és apa játékos lazasága előfordulhat, hogy jól kiegészítik egymást. A férfi és a női energiák különbözőek, és míg például anyához jó odabújcsizni, addig apával szuper bírkózni. A lényeg, hogy egymás kvalitásait elismerve, fel kell azt ismerni, hogy egyik hozzáállás sem rosszabb a másiknál, amennyiben mindkét szülő a maga módján szereti gyermekét, és aktívan jelen van az életében. Az aggódó, empatikus szeretetre éppúgy szüksége van a gyermeknek, mint a lazább, messzebbre engedő, energikusabb szeretetre. Kikiáltani apát 'rossz zsaru'-nak, csak mert nem azonos a működésmódja az anya által ösztönösen gyakorolt stílussal, nem szerencsés. Ugyanígy nem kellemes anyaként mindig a szabályhozó, szigorúbb 'rossz zsaru'-nak lenni, míg apának csak a játék jut. Fontos, hogy ezek a szerepek ne kizárólagosan mindig ugyanahhoz a szülőhöz tartozzanak. 

Sokféle család van, sokféle működésmód és szerep elfogatható és egészséges gyermeki lélekhez vezet. Csak ezt ne...ne hagyják, hogy így legyen! Ne legyen apuka kimondottan vagy kimondatlanul az x. gyerek a családban. Egy kapcsolatért és a hosszútávon harmonikusan, egészségesen működő családért tenni kell! Vegyék észre ha az egyik fél kiszorult a családi életből, ha félresiklott valami, és amíg nem késő változtassanak rajta közösen, hiszen a gyermek érdeke is ezt kívánja.

apa_harmadik_gyerek.jpg

A Kék Bálna vaklárma?

Mostanában sokat hallani arról a terjedőben lévő internetes ’játékról’, mely kamaszokat céloz meg, és kihívások teljesítésére veszi rá őket, úgy hogy ezzel veszélyes tettek elkövetésére sarkallja őket, melynek a vége akár az öngyilkosság is lehet. Annyira furcsa, és szokatlan dologról van szó, hogy sokan értetlenül állnak a jelenség előtt, és felmerül az a kérdés, hogy ilyen tényleg létezhet? Valóban veszélyben vannak a kamaszok? Bárkivel megtörténhet? Vagy arról van szó csupán, hogy szenzációhajhász újságírók kaptak fel egy városi legendát, hogy olvasókat szerezzenek?

Jelen posztnak nem célja eldönteni, hogy a Kék Bálna valódi veszélyt jelent-e, történtek-e már olyan tinédzser kori öngyilkosságok, melyek biztosan ennek a számlájára írhatók. Fogadjuk el azt a feltételezést, hogy ha nem is olyan mértékű a veszély, vagy nem is érint olyan sokakat, mint, ahogy a média sugallja: az online tér használata közben veszélyes dolgokba futhatnak bele a gyerekek. A Kék Bálna, - vagy más, a jövőben felbukkanó hasonló negatív hatások, játékok, vakmerő-fokozódóan durvuló kihívások, - és a kamaszok erre való fogékonyságának jelenségét tekintsük át.

Hogyan szippant be normális kamaszokat egy ilyen játék?

A kamaszok egyik fő jellemzője éppen a befolyásolhatóság, mely különösen sérülékennyé teszi őket a feléjük áramló, nekik célzott külső hatásokkal szemben. Erre a korosztályra jellemző, hogy a gyerekek jelentős hormonális, testi és lelki változásokon mennek keresztül, mely nagyon igénybevevő számukra. A részben hormonális hatások által kiváltott érzelmi hullámzás, az identitás keresése, a megváltozott testtel való lassú megbarátkozás, okozhat érzelmi bizonytalanságot. A szociális hatások ilyenkor kiemelt jelentőséget kapnak, tehát ha valakit osztály vagy baráti közössége elfogad, szülei megértenek, sikereket ér el társai között, valamiben kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani, könnyebben átvészeli ezt az időszakot. Akinél ezek a feltételek nem adottak, veszélyeztetettebbnek számít, hiszen minden kamasz vágyik arra, hogy elfogadják, szeressék, értékesnek lássák, és, hogy az átlagostól eltérjen, valamiben kiemelkedjen.

Éppen ezt a sajátosságot használja ki a Kék Bálna, hiszen a kihívások által azt az érzetet kelti, mintha vagány, bátor dolog lenne megtenni ezeket a dolgokat (például ellopni valamit a boltból, horrorfilmet nézni éjjel), és a kamasz úgy érezheti, hogy megfelelt egy kimondott elvárásnak, valamilyen próbált kiállt, különlegeset csinált, amit nem mindenki merne. A kamaszokban erős az önmaguk definiálásra irányuló késztetés, melynek része a valahová tartozás élménye. A kamaszoknak még nincs meg feltétlenül a kialakult értékrendjük, erkölcsi érzékük, előfordulhat, hogy tetteik súlyát és következményét még nem képesek felmérni. A játék tehát kihasználja a kamaszok bizonytalanságát, sérülékenységét, ráadásul olyan módon terjedve, ami a kamaszok természetes közege (virtuális tér, online világ), oly módon, hogy a kommunikáció is hozzájuk közel álljon. A kihívások megtételéről képi bizonyítékot kell küldeni, ami nagyon passzol mai világunkhoz, ahol sok kamasz nagy érzelmi jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen módon van jelen a közösségi média oldalakon, hányan lájkolták a képét.

Hogyan lehet védekezni?

Alapként említeném a jó érzelmi kapcsolatot szülő és gyermeke között. Ebben az esetben feltételezhetjük, hogy a kamasz megosztja szüleivel, ha valami furcsa, szokatlan dologgal találkozik. Ennek mentén jöhet létre valódi párbeszéd, ahol a szülő nem szimplán a már kész véleményét próbálja ráerőltetni gyermekére, hanem felvet egy témát, és arról beszélgetést kezdeményez. A Kék Bálna, vagy más internetes kihívás, játék is lehet a témája egy ilyen beszélgetésnek, amelynek keretében érdemes megtudni, hogy a kamasz mit gondol, mit tud erről az egészről, ismer-e valakit, aki már találkozott ilyesmivel az interneten. Ez a fajta hozzáállás partnerként kezeli a gyermeket. Nem egy készen kapott valamit kell elfogadnia, hanem éppen, hogy saját gondolatainak a megformálására készteti gyermekét a szülő. Ha kiskorától kezdve ebben a szellemiségben nevelkedett, akkor 14-15 éves korára kialakul az a képessége, hogy ne fogadjon be kritikátlanul eszméket vagy más hatásokat, hanem kérdezzen, nézzen mögé, gondolkozzon róla, ismerjen meg más nézőpontokat, és úgy formáljon saját véleményt. Ez a fajta elemző és gondolkodó képesség és a szülő és gyermeke közt meglévő bizalmi kapcsolat egyfajta védettséget biztosít a gyermek számára, melynek segítségével ő is, ha egyedül találkozik valamilyen kétes hatással, képes lesz eldönteni, hogy az jó vagy rossz.

A szülő árt a bizalmi kapcsolatnak, ha erős tiltással próbál nevelni, például a teljes internet használatot letiltja, nem engedi gyermekét számítógép közelébe.

A szülő ne kémkedjen gyermeke internetes tevékenysége iránt, ezzel megint sérül a bizalom. A kamasz törekszik intim szférájának kialakítására és védelmére, ezt tiszteletben kell tartani. A jó érzelmi kommunikáció lehet tehát annak a kulcsa, hogy a szülő mégis tudjon arról, hogy milyen online felületeket használ a gyermeke, kikkel ismerkedik a virtuális térben, vagy mi foglalkoztatja.

Szintén fontos pont lehet a védekezésben a biztonságos internethasználat megtanítása, melynek során a szülő felhívja gyermeke figyelmét a veszélyekre. Ha valaki először találkozik egy potenciális veszélyes hatással, csak a spontán reakciójára hagyatkozhat. Ha azonban hallott már hasonlóról, akkor nem éri felkészületlenül, naivan a dolog, és lehetnek megoldási mintái a helyzetre.  Mit kell tennie olyankor gyermekének, ha egy ismerőse azt kéri, küldjön magáról meztelen képet? Mi a teendő, ha egy számára ismeretlen valaki személyes találkozóra hívja? Ezekről fontos, hogy akár osztályfőnöki órán, akár otthon is szó essen.

A gyermek körül lévő más családtagok, barátok, pedagógusok is sokat tudnak azért tenni, hogy észrevegyék, ha egy gyermek tartósan nem érzi jól magát a bőrében. Ha jó személyes kapcsolatot, erős kötődést alakítanak ki a kamasszal, bízhatnak benne, hogy nem fog villámcsapásszerűen valami nagy butaságot elkövetni, hiszen ha bajba kerül, tudja, hogy van kihez fordulnia.

A jelenség hátterét vizsgálva láttuk, hogy a kamaszokban ott a vágy a valahová tartozásra, elismerésre és próbatételekre, kihívásokra vágynak, amelyekben konstruktívan csatornázhatják a bennük rejlő energiákat. Járuljon hozzá szülőként vagy pedagógusként hogy mindez megvalósuljon! Ahhoz, hogy egy kamasz ne legyen túlzottan kitéve az internet használatban rejlő veszélyeknek, az is fontos, hogy elfogadottnak és sikeresnek érezze magát a valódi világban, így ne kegyen érzelmi hiánya, melyet egy fiktív, virtuális közösségben próbál kielégíteni.

Kék Bálna ide vagy oda, amiért jó, hogy előkerült a téma

Vitatható, hogy a Kék Bálna valódi, jelentős veszélyforrás-e ma Magyarországon. Azonban amiért jó, hogy mégis előkerült a téma, hogy saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy hírek, információk hogyan terjednek az internet és a média által, hogyan írva át a valóságészlelésünket. Talán a szülők is bizonytalanok, hogy, most a Kék Bálnáról szóló híreket mennyire kell komolyan venni. El tudják képzelni akkor egy sokkal kevésbé tapasztalt, még hiszékeny kamasz helyzetét, aki az interneten találkozik egy információval. Hogyan ellenőrizheti az információ hitelességét? Hogyan tud több forrásból is tájékozódni?

A Kék Bálna körüli hírverés talán éppen annak a példája, hogyan kerül túlzott hangsúly egy elég távoli, keveseket érintő témára. Hogyan siklik át a média mindennapos jelenségek felett, melyek sok embert érintenek, és hogyan adnak nagy hangsúlyt valaminek, ami tele van extremitásokkal, szélsőségekkel. Arra vagyunk szocializálva, hogy az ilyesmire felkapjuk a fejünket, vonzó, kíváncsiságot felkeltő dolog valami kirívóról beszélni, amely sok embert megmozgat érzelmileg. Egy fiatal öngyilkossága pedig ilyen téma. És még extrémebb a helyzet, ha felmerül a gyanú, hogy ártó erők megvezetik, manipulálják a fiatalt, hiszen ekkor nem csak a szomorúságot érzi az olvasó, hanem a meghökkenést, felháborodást is, ilyen hírt pedig szívesebben olvasunk, mint szomorút. Nem is beszélve az összeesküvés elméletekre fogékony olvasókról, akik felkapják a fejüket az olyan hírek hallatán, melyek céloznak arra, hogy egy társulás, vagy közösség távoli, titkos irányítói kísérleteznek ártatlan fiatalokkal. Hozzájárul a hír terjedéséhez az emberek ok keresése is, hiszen egy fiatal öngyilkossága annyira megdöbbentő, hogy szeretnék, ha lenne rá elfogadható ok. Sok tényező szerepet játszik tehát abban, hogyan kel szárnyra egy hír az interneten, és milyen utat jár be aztán. Ha egy felnőttre ilyen könnyen lehet hatni, akkor elképzelhetjük, hogy mennyire kiszolgáltatott egy internethasználó kamasz. Ne feledjék, a biztonságos internethasználat tanulható!

Ha a Kék Bálna nem is, de más veszélyforrások leselkedhetnek a kamaszokra.

Gyakoribb internetes veszély, mely sokkal többeket érint például az internetes zaklatás, érzelmi zsarolás, bullying, csúfolás, kiközösítés, megalázás, rossz hír keltés. Ezekben sokszor az elkövető és az áldozat személyesen is ismerik egymást, és néhány vagy egy ember tekint rosszindulatú megjegyzései célpontjának egy másik embert. Sokkal ritkább, hogy egy ismeretlen figura által működtetett zárt csoportba önként csatlakozik valaki, ahol aztán teljesen az illető hatása alá kerül, anélkül, hogy személyes ismeretségük lenne.

A kamaszkori öngyilkosság szélsőséges tett, melynél sokkal gyakoribb az, hogy egy kamasz magányosnak, kitaszítottnak, sikertelennek érzi magát, nem találja a helyét a világban. Az öngyilkossági kísérlet sok esetben segélykiáltás, mellyel megpróbálja felhívni magára a figyelmet a kamasz, valójában elviselhetetlennek érzett helyzetéből szeretne kitörni. Ha lenne más alternatívája, családi, baráti vagy szakmai segítsége az jelentősen javíthatna helyzetén.

Szintén nem túl gyakori, hogy mindenféle előzetes jelzés nélkül, egy fiatal olyan szélsőséges tettre adja a fejét, mint az öngyilkosság. Állhat a háttérben családon belüli erőszak, elhanyagolás, trauma, depresszió vagy egyéb pszichiátria betegség is. A depresszió jeleinek észrevétele segíthet abban, hogy megfelelő segítséget kapjon a fiatal.

Depresszióra is utalhat, ha az alábbi jelek közül egyet vagy többet tartósan, nagy mértékben észlel kamasz gyermekénél:

- szóbeli közlések, melynek során alacsony önbecsüléssel beszél saját magáról

- szélsőséges hangulatingadozások, gyakori sírás

- tartós levertség, kedvetlenség

- zárkózott viselkedés

- fásultság, motiváció hiány

- alvás zavarok

- baráti kapcsolatok megszűnése

- beszűkült érdeklődési kör

- teljesítmény romlás

- étkezési szokások megváltozása

A média figyelem miatt most többen hallanak a Kék Bálnáról. Használjuk ezt jóra! Ennek kapcsán szó eshet a szülő gyermek bizalmi kapcsolat fontosságáról, a gyermekkori depresszió felismeréséről, és a tudatos internethasználatról is.

Ezekről a témákról fontos beszélni, és még ha egy felkapott hír kapcsán is, de ha több szó esik erről, talán tehetünk valamit a prevenció érdekében.

Amennyiben  a témában érintett vagy csak veszélyeztetett kamaszról van szó, fontos, hogy egyedi sajátosságoktól függően a gyermekvédelmi ellátórendszer, szakpszichológus vagy gyermekpszichiáter mihamarabbi szakszerű segítségéhez jusson az érintett, hogy a tragédia megelőzhető legyen.

kekbalna.jpg

Egy év telt el...hol tartunk most?

Egy év telt el a magyar oktatási rendszerről írt szubjektív, ám mégis hiteles képek adó facebook posztom óta, mely sok ember figyelmét felkeltette. Számokban: 1 478 484 elért ember, 52 281 reagálás, hozzászólás és megosztás, ebből 14 ezer megosztás és 493 személyes történet, mely nagyrészt hasonló tapasztalatokról számolt be.

Mi a helyzet egy év elteltével?

• Apuka elmeséli, hogy mindennap negyed órát helyesírást gyakorolnak a másodikos kislányával, mert tollbamondás dolgozat van minden héten. Bója vagy bólya? Alaksor vagy alagsor? Terít vagy terit? Csupa egyáltalán nem, vagy nehezen kihallható apró különbség, olyan szavak gyűjteménye, amit néha még felnőttek sem tudnak helyesen leírni, mert ritka, olvasott szövegben ritkán előforduló szavak. A másodikos kisgyerek persze még keveset olvas magától, nemrég még a betűket tanulta. 1 hiba, már négyes a dolgozat. 20 szóból 15 jó: 1-es. Így hát kelletlenül, muszájból, de gyakorolnak. Nem azért mert a szülő úgy látja, hogy ez másodikosokra szabott feladat. Hanem, hogy ne kapjon minden héten egyest az amúgy életvidám, jó képességű kislány, akinek az iskolával, tanulással kapcsolatos motivációja meredeken kezd lefelé ívelni.
• Anyuka panaszolja, hogy úgy látja félősebb, sírósabb lett a kisfia, bár jó jegyeket kap, de nem biztos benne, hogy jól érzi-e magát az iskolában. A harmadikos kisfiú el meséli nekem hétfőn, hogy csütörtökön nehéz napja lesz. Mert nyelvtanból is felmérőt írnak, meg szolfézsból is, aznap lesz matek is és délután még megy hegedűórára, amit nagyon szeret, de ő fél a csütörtöktől, nehéz, hosszú nap lesz.
• Elsős kislány szülei mesélik, hogy félve nyitják ki a gyermek üzenő füzetét, mert majdnem mindennap beírást kap. A tanítók visszajelzései alapján társaival durva, nem akar részt venni az órán, bebújik a pad alá, ezzel zavarva a tanítást. Én egy jó szándékú, mosolygós, játékos kislányt ismertem meg, aki néhány részképesség tekintetében éretlen még az iskolára.
• Elsős kisfiú kapcsán keresnek meg szülők, mert a gyermek két hónapja, minden nap sírva megy be az iskolába. A gyermek elmondja, hogy börtönben érzi magát az iskolában, úgy érzi minden perce be van osztva, nem marad ideje játszani.

Sok 6-7 éves gyermek iskolaérettséget vizsgáló felmérésekor derül ki, hogy a gyermek mozgékony, játékos, figyelmetlen még, képességeinek szintje egyeletlen eloszlást mutat: van, amiben kiemelkedő, és van, amiben az átlagosnál picit lassabban érik.

Gondban vagyok, mikor az iskolaválasztást érintően kérik ki a véleményemet. Mert féltem a gyermeket. Féltem, hogy majd nem fogja szeretni a tanító néni, hogy majd pajkosságát rosszaságnak címkézik, hogy rossznak, butának fogja érezni magát az iskolában és elmegy a kedve az egésztől.

Az alternatív, gyermekközpontú, kis létszámú osztályok száma limitált, így sok gyerek végül sima, hagyományos általános iskolába kerül és csak a jó szerencsén múlik, hogy az ott dolgozó pedagógus mennyire érti majd az óvodából éppen kikerülő gyermekek lelkivilágát és testi igényeit.

A helyzet tehát nagy számokban gondolkodva, vajmi keveset változott.

Vannak gyermekközpontúbb iskolák létrehozására irányuló új törekvések és sokszoros túljelentkezéssel futnak a meglévő ilyenek. Ez mindenképpen mutatja az irányt és az igényt, azt, amire szükség lenne. Fájdalmasan lassú a változás az oktatási szemléletmód terén, és sok gyerek van veszélyben.

Veszélyben, hogy elveszíti a tanuláshoz való eredendő motivációját, a belső tudását, hogy ő is lehet ügyes valamiben és jó képességű, pszichésen eredetileg egészséges kisgyerekek válhatnak szorongóvá az iskolarendszer nem rájuk szabott követelményei miatt.

Sajnálom, ha negatív kicsengésű ez az áttekintés. A helyzet is az. Még mindig égetően nagy szükség lenne mihamarabbi változtatásra az iskolákban.
Azt látom, hogy szülőként iszonyú átérezni azt a tehetetlenséget, hogy mindehhez asszisztálni kell, mert ebben az értelmetlen rendszerben KELL érvényesülnie a gyereknek.

Gyermekpszichológusként azt tanácsolom, hogy szülőként igyekezzenek tompítani, ellensúlyozni az iskolai hatásokat.

- Ne csak a jegyről kérdezzék gyermeküket.
- Derítsék ki az okát, hogy miért lett ilyen, vagy olyan a dolgozat?
- Próbálják fent tartani a gyermek érdeklődését a tanulni való iránt, azáltal, hogy játékosan, érdekesen kiegészítik az iskolában tanultakat.
- Tegyenek róla, hogy ha nem is az iskolában, de egy másik közösségben: sportban, hobbiban, szakkörben, legyen sikerélménye a gyermeküknek.
- Ne az iskolai visszajelzéseknek higgyenek, lássák azoktól függetlenül is gyermeküket. Ne büntessék még otthon is iskolai dolgok miatt.
- Beszélgessenek sokat arról, hogy mi történik vele, hogy érzi magát.
- Csináljanak sok közös, élmény gazdag programot hétvégén, melyekből töltekezni tudnak hét közben.
- Ne beszéljenek a tanárok ellen, de próbáljanak több nézőpontot is megmutatni.
- Vegyék észre, ha segítségre van a szüksége gyermeküknek az iskolai felkészüléshez.
- A házi feladat írása és a gyakorlás ne uralja az összes délutánt és a hétvégéket, töltsenek minőségi időt gyermekükkel.

Lássák gyermeküket értékesnek és szerethetőnek akkor is, ha nem jól teljesít az iskolában, mert nem biztos, hogy ez csak az ő hibája.

(A felsorolt esetek valós példákon alapulnak, néhány részlet megváltoztatásra került, a felismerhetőség elkerülése érdekében.)

A tavalyi cikk itt olvasható: http://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/…/abbol_tudom_…

Gyászfeldolgozás az iskolákban

Holnap nemzeti gyásznap lesz a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést fognak tartani. Az áldozatok túlnyomó többségben gyerekek, felfoghatatlan veszteség. Családok, rokonok, tanárok, barátok, osztálytársak, rendkívül tág az érintettek köre. A krízisintervencióban, gyászfeldolgozásban jártas pszichológusokból szerveződött segítők összeállítottak egy összefoglalót, mely iránymutató lehet a szülők és gyerekek, illetve pedagógusok és gyerekek között, a témában zajló beszélgetésekhez. Jelenleg a veronai baleset helyszínén elegendő szakképzett és felkészült pszichológus van szervezetten, ha még szükséges, van kit mozgósítani. Nagy számú pszichológus csapat állt össze az itthoni gyászolók támogatására is.

A hivatalosan is jóváhagyott, szakértők által összeállított segédanyagot az alábbiakban változatlan formában közreadom.

A segédlet elsősorban pedagógusoknak segít felkészülni a tragédiával kapcsolatos beszélgetésekre, célja, hogy a szörnyű tragédiával kapcsolatosan enyhíteni lehessen az arról értesülő gyerekek szorongását, és segítség legyen számukra a felnőtt támogató jelenléte megrendülésük, gyászuk kezelésében.

"Kedves Tanárok, Osztályfőnökök!

Szombat hajnalban a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborából hazafelé tartó buszt tragikus baleset érte.

Az azonnali krízisintervenciós munkát a Katasztrófavédelem több szakmai szervezettel karöltve azonnal elkezdte az olasz helyszínen, illetve az érintett gimnáziumban. A hivatalos protokollja mellett egy 3000 főt magába foglaló Pszichológus csoport tagjai szervezik azt a széleskörű háttérmunkát, mely segítségével az érintettek közép- és hosszútávon megfelelő pszichés támogatást és terápiás segítséget kapnak majd.

A tragédia híre azonban gyakorlatilag mindenkihez eljutott, eljut a hét során. A kormány január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

Ezekhez a beszélgetésekhez szeretnénk módszertani segítséget kínálni a mellékelt szempontrendszerrel.

Fontos tudni, hogy a beszélgetések szükségszerűen és természetesen szorongást generálnak majd a gyerekekben, fiatalokban, ugyanakkor éppen arra teremtenek lehetőséget, hogy a közös feldolgozás révén érzéseikkel, a bennük kavargó gondolatokkal ne maradjanak egyedül.

Fontos tudni, hogy az első időszakban a felzaklatottság, a mobilizálódó szorongás, esetleges halálfélelem, vagy a téma hárítása, elbohóckodása éppúgy normális megküzdési mechanizmus, mint az érett beszélgetés vagy élménymegosztás.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az intézményekben dolgozó iskolapszichológusok nagyon sokat tudnak segíteni a helyszíni munkában, ártalomcsökkentésben. Mivel számukra elérhető a most összerakott adatbázis a rendelkezésre álló extra terápiás kapacitásokról, a későbbiekben a történtekkel nehezen megküzdő gyerekek, fiatalok szűrésében, továbbirányításában őket érdemes keresni.

Üdvözlettel

 Kiss Kinga

klinikai gyermekszakpszichológus

Révész Renáta Lilána

pszichológus, gyásztanácsadó

 

  1. január 22.

Alapvetések az iskolai, tanórai beszélgetéshez

Révész Renáta Liliána pszichólogus  gyásztanácsadó

Kiss Kinga klinikai gyermekszakpszichológus

 

Beszélgetések célja

  • Prevenció / elszigetelődés, túlzott befeléfordulás, érzelmek kifejezésének hiánya és képtelenségének megakadályozása)
  • Ártalomcsökkentés (szorongás, megnövekedett halálfélelem csökkentése
  • Méltó megemlékezés fontosságára a kegyelet,, mintanyújtás a megemlékezés formáira
  • Gyász, vesztség témájának csoportos feldolgozása

 

Lehetséges vezérfonal

a gyásznaphoz kötődő tanorai beszélgetéshez

 

  1. Röviden és nyíltan összefoglalni mi történt. ( a fájdalmas, technikai részletek említése nélkül)

Sok felnőtt a hír hallatán sírni kezdett, a családjára, gyerekeire gondolt! Ez természetes, a megrendülés az együttérzés, az empátia fontos!

Kérdés: Hallottatok-e a hírról, mit gondoltatok, mit éreztetek?

  1. Kiemelni a hősiességet, helytállást a bajban,  egymás támogatásának szerepét (tanár és diák, aki a társaik megmeneküléséért is tettek)!

Kérdés Mit gondoltok erről, voltál-e már olyen helyzetben ahol másnak segitettél? Volt-e, hogy bármilyen szorult helyzetben segítségedre siettek mások?

  1. Baleset, váratlan halál estén mi magunk is megijedünk

„Velünk vagy szeretteinkkel is történhetett volna.” (érthető gondolat) Szorongás, félelem alakul ki bennünk. ez egy idő után csillapodik. A balesetek többsége megakadályozható odafigyeléssel, óvatossággal, de a nagy tragédiák sajnos nem ilyenek! Szerencsére ilyenek ritkábban történnek, ezért a mindennapi óvatossággal, körültekintéssel érdemes élnünk az életünket, de a rettegés nem segíti az életünket.

Kérdés Kisebb balesetek biztosan veletek is történtek –  mit tapasztaltatok? Hogyan állt hozzá a környezet? Utána mi volt nehéz? Mi segített?

  1. A túlélők és mi is örülünk az életünknek, ilyen esetek után látjuk igazán milyen kincs az élet és annak apróbb örömei.

Kérdés Mi lehet nehéz a baleset túlélőinek most?

Kérdés Hogyan becsülöd meg az életedet?(egészség, élmények, kapcsolatok, barátság)

 

  1. A balesetben van, aki életét vesztette. Mindannyiunkat megrendít a hír!

Mielött folytatnánk a beszélgetést 1 perces néma felállással tisztelegjünk a meghalt diákok előtt!

  1. A gyász – veszteség fogalmának tisztázása  

Évszázadokon közösségben történt meg és zajlott le a gyász is. Az emberek természetesnek vették, hogy el kell búcsúzniuk az élettől, nem tiltakoztak, nem harcoltak ellene, elfogadták ezt a tényt.  Mivel a halál, a gyász, a gyásszal való megküzdés, az újbóli talpraállás szülséges részei életünknek, nyíltan lehet és kell is beszélni róla!

Vesztségtípusok: Sokféle veszteséget elszenvedünk. Hiszen emlékezhetünk még az első tanító néninkre, akitől a  irni olvasni tanultuk, vagy más fontos tanárunkra, aki először adott olyan biztatást nekünk. Vagy gondolhatunk olyan iskolára, munkahelyre, szomszédra, barátra, aki egykor oly' fontos volt - de a változás, a fejlődés, az életünk előrehaladása miatt elhagytuk ezeket, és sajnáltuk, talán gyászoltuk is egy darabig.

Elveszthettünk már eszméket, szerelmeket, barátságokat - olyan kapcsolatokat, amelyekben egy közös van: nélkülük nem lennénk olyanok, mint amilyenek vagyunk. Minden, ami fontos, amit és akit szeretünk: nyomot hagy rajtunk. Amíg együtt halad velük az életünk, azonosulunk velük valamennyire, kiteljesülünk általuk, fejlődünk, alakulunk, sokszor anélkül, hogy ezt észrevennénk, vagy tudatosítanánk.

Kérdés Valamilyen veszteséggel biztos te is találkoztál már! Milyen érzések gondolatok voltak benned, mit tapasztaltál?

 

Segíteni  a gyermekek gyászában minden életkorban szükséges – akkor is, ha elzárkózást tapasztalunk. Nyitottaknak kell maradnunk a gyermekek felől érkező kérdésekre, akár indulatokkal együtt feltoluló, vagy éppen nehezen megszülető érzésekre és felismerésekre. Semmilyen titkolózás, félreértelmezett kímélet nem teszi elviselhetőbbé a számunkra is nehezen elfogadható tényt.

 

  • Mi a „normális” a gyászban?

Ki mondhatná meg, mi a normális a gyászban? Van-e olyan egyáltalán? Hisz maga a helyzet, a lélektani - és mindenre kiterjedő - krízis állapota éppen attól más, hogy hatalmas csapást kell túlélni, ami hirtelen jön, nincs rá semmilyen befolyásunk, hogy megakadályozzuk, hanem csak elszenvedjük.

Fontos tehát, hogy a gyerekek, fiatalok értsék: amit éreznek, az teljesen természetes része egy tragédia utáni folyamatnak.

  

  • A gyász szakaszai a szakaszok sajátosságai, megküzdési stratégiái

A gyásznak lélektanilag több szakasza is van: a sokk, a kontrolláltság, a tudatosulás, az elfogadás és a feldolgozás.

 

  • „Egyedül nem megy”: a segítség lehetőségei (ismerős halála esetén)

 

            - Az érzelmek felszínre hozásában segíthet, ha valami emléktárgyat vagy egy fényképet veszünk elő az elhunytról.

- Hasznos lehet a naplóírás a gyászolás első pillanatától kezdve. Helyet kaphatnak ebben a gyásszal kapcsolatos érzések, leírható benne bátran a szégyen és a bűntudat is..

- Az elhunytnak szóló levél írása módot ad arra, hogy a gyászoló "elmondhassa", amit már nem tud elmondani. Ezt fel lehet olvasni a sírnál, vagy lehet az iskolában egy dobozba gyűjteni az elhunytakhoz szolo leveleket, akár rajzokat.

- A rítusok segíthetnek az erőteljes érzelmek átélésében.

Pl:Jelölj ki magadnak egy órát a nap folyamán, mely az "emlékezés órája" lesz, amikor ég egy gyertya, és csak rá gondolunk.

- Nehéz feladat, de érdemes megpróbálni összeírni, hogy mit jelent számunkra, hogy Ő meghalt.

 - Ki kell adni a haragot, dühöt, le kell vezetni a fájdalmat!

- Alvás fontossága

- Emberi kapcsolatok áttekintése.

 

Mivel jelen esetben a gyerekek, fiatalok tömegeit elsősorban nem a közvetlen veszteség, hanem a tragédia híre fogja megrázni, várhato, hogy ez  a korábbi veszteségek felidézését, a jelenben a szorongás, esetleg a saját halálfélelem felerősödését, az érintettekkel való együttérzést fogja magával hozni. A fenti ritusokbol több szempont is adaptálható: a közösségi beszélgetés mellett bátoríthatoak a gyerekek, hogy levelet írjanak, rajzoljanak egy közös megemlékezős poszterre, vagy emlékdobozba.

 

  • Lehetséges problémák (harag, bűntudat, szégyen, önértékelési zavarok, betegségek, társas kapcsolatok változása

 

A megrendültség és a gyász természetes folyamatába sok zavaros érzés is belefér. Fontos, hogy a gyerekek/ fiatalok érezhessék, hogy ezek kifejezése a közösség vagy a felnőtt beszélgetőpartner előtt teljesen oké. Ilyen esetben reális veszély lehet a kaotikus érzésekkel valo egyedülmaradás, vagy több gyerekek szigetszerű izolálodása.

Ha úgy tűnik, egyes gyerekek számára tartósan nehéz a felszínre kerülő érzelmekkel mit kezdeni, ha a következő hetekben megváltozik a viselkedése, zárkózottabbnak vagy érzelmileg instabilnak tűnik, illetve ha egy-egy kisebb közösséget nagyon behúz a halállal való foglalkozás, akkor mindenképpen érdemes az iskolapszichológus helyi segítségét, vagy rajta keresztül hatékony szaksegítséget szerezni a számukra."

gyasz.jpg

Az iskolaválasztás szempontjai

Közeledik a döntés ideje. Idén iskolás lesz a gyerek. De hol? Mert: körzetes, népszerű, kicsi az osztálylétszám, a szomszéd gyerek is oda jár, közel van, tyúkanyó típusú tanító néni, én is oda jártam, jó hírű, két tanítási nyelvű, innen könnyű bekerülni jó gimnáziumba, a gyerek legjobb barátja ide fog járni… milyen szempont szerint válasszon a szülő iskolát?

Fő szempontok, melyeket fontos figyelembe venni az iskolaválasztáskor

Tanító

Ahogy mondani szokták, nem is iskolát, hanem tanítót kell választani a gyermeknek. A gyerekek érzelmi alapon működnek, akkor fog érdeklődni a tanulás iránt, ha kötődik a tanító nénihez, ha vágyik az elismerésére, a dicséretére. A tanító személyisége fontos, hogy passzoljon a gyermekéhez, szimpatikusak legyenek egymás számára. Kiabálós, katonás stílusú tanító nénitől félni fog a szorongó gyermek, és ez a fokozott izgalom, aggódás, szorongás gátolni fogja a tanulásban, és abban is, hogy jól érezze magát az iskolában. Más gyerekek szeretik, ha tiszták a keretek, ha megvannak a szabályok, amin belül mozoghatnak és nem különösebben érzékenyek az emeltebb hangú kommunikációra. Sok gyereknek beválik a tyúkanyó típusú tanító néni, aki elsősorban szeret és csak másodsorban vár el, szid le, büntet. Ne feledjék: a gyermekből nem lesz hipp-hopp, komoly elsős, az érzelmi biztonságot adó, velük kedves, odafigyelő tanító segíthet átívelni a kezdeti nehézségeken.

Speciális tagozat

Vannak olyan gyerekek, akiknél már óvodáskorban kitűnik, hogy valamiben kiemelkedőek, vagy valami iránt kifejezetten érdeklődnek, vagy van hozzá affinitásuk. Így egyes gyerekeknél a legmarkánsabb szempont, hogy az adott képességnek, tehetségnek megfeleljen a választott osztály tagozata. Így a nyelvekben tehetséges gyerek mehet nyelvi tagozatra, a reál beállitódású matektagozatra, a sportos alkatú, mozgékony gyermek tesi tagozatra és a tisztán éneklő, zene iránt érdeklődő ének-tagozatra. A szerencsés esetben ezek a párosítások a gyermek érdekét szolgálják, arra azonban vigyázni kell, hogy ne küldjék az örökmozgó, sportokban kiemelkedően ügyes gyereket ének tagozatra, vagy ne kerüljön az egyértelműen humán érdeklődésű gyermek reál tagozatra. Amellett, hogy előfordulhat, hogy egy gyermek több dologban is kiemelkedő, óriási károkat lehet azzal okozni, ha valakit nem neki való közegbe helyeznek. Az a gyerek, aki sport osztályban kitűnne fizikai erejével, robbanékony gyorsaságával, fáradhatatlanságával, magatartászavarosnak titulást rossz tanuló lehet az ének-zene tagozaton. Nagyon nem mindegy, hogy a gyermek mennyi sikerélményhez jut, és mennyire tudja kibontakoztatni a benne rejlő képességeket. Előfordulhat olyan is, hogy a gyermek számára a legjobb döntés a sima, tagozat nélküli osztály, hiszen vannak későn érő típusok, akiknél majd később válik el, hogy milyen irányba érdemes terelgetni őket.

Közelség

Ez az egyik fő szempont szokott lenni, és nem csak a szülők kényelme miatt. A gyermek számára is fontos, hogy hány órakor kell reggel felkelni, és, hogy hány perc alatt ér haza délutánonként. Később azzal is lehet számolni, hogy majd egyedül haza tud jönni az iskolából, ha az nincs túl messze. A közeli iskola azért is jó, mert az osztálytársak jó része is a közelben fog lakni, így ez segíti az iskola utáni programok szervezését, a barátkozást. A közeli iskola csak akkor essen ki a választható iskolák köréből, ha néhány másik fő szempont nem érvényesül, vagy vállalhatatlanul előnytelen.

Napirend/udvar

Fontos megnézni, hogy mekkora az iskola udvara, és azt milyen gyakran használják. Minden elsős gyermek alapvetően játékos még, és vágyik a szabad levegőn töltött mozgásra, a kötetlen játékidőre. Ha az udvar ici-pici, vagy csupa beton, vagy szinte sosem tartózkodnak kint a gyerekek, az nyilván nem előnyös. Ha a leendő elsősök napirendje túl strukturált, rövidek a szünetek, alig jut idő ebédelni, szabad játékra, az önmagában is leterhelő lehet a kis elsős számára.

Elvárások/osztályzás

Érdemes előzetesen tájékozódni az iskolában szokásos jutalmazó/büntető rendszerről. vannak olyan aranyos kezdeményezések, amikről mindenki eldöntheti, hogy motiválják-e az ő gyerekét, pl.: hogy matricát lehet kapni szépen elvégzett munkáért. Ugyanígy mérlegelendő, hogy hogyan fog hatni a fekete pont vagy intő a leendő kisdiák érzelemvilágára, és nem árt tudni, hogy ezeket milyen sűrűn és miért osztogatják. Vannak merevebb, szigorúbb, poroszosabb iskolák, ahol a magatartást pl. naponta értékelik, vagy a dolgozatokat százalékos formában jelzik vissza. Az adott iskolának, vagy konkrétan a tanítónak nagy szerepe lehet abban, hogy mennyire kezeli rugalmasan a rendelkezésére álló jutalmazási-motiváló eszközöket.

Osztálylétszám

Nagy osztálylétszám esetén biztos, hogy nehezebb dolguk van, mind a gyerekeknek, mind a tanítóknak. A differenciált, személyre szabott oktatás, extra külön figyelem biztos, hogy kevésbé megvalósítható nagy osztálylétszám esetén. Sok gyereket zavar és leterhel a konstans alapzaj, a nagy zsibongás. A nagy osztálylétszám inkább kényszer, ha tehetik, minden szülőnek érdemesebb kisebb osztálylétszámú osztályt keresnie, ennek leginkább csak előnyei vannak, míg a nagyobb létszámnak lehet hátránya.

Osztály összetétel

A létszámon kívül, fontos szempont még az összetétel, fiúk-lányok aránya. Barátkozás, beilleszkedés szempontjából jó, ha ez az arány nagyjából fele-fele, hiszen el lehet képzelni, hogy 5 fiú 25 lány között ’elveszik’ és kisebb eséllyel találhatnak a fiúk barátot, mint, ha mondjuk 14 fiú közül választhatna. Ebben az életkorban gyakran előfordul, hogy a saját nemükhöz húznak a gyerekek, és bár elvétve előfordulnak vegyes nemű barátságok is, azért jó, ha van választék azonos nemű társakból is. Továbbá az aránytalan osztályösszetétel pedagógusok elvárásait is eltolhatja, ha a példánál maradva: a lányok mellett, főként az a pár fiú képviselné az elevenséget, mozgékonyságot, így őket könnyebben titulálhatják rossznak, hiszen óhatatlanul megjelenik a sokszor alkalmazkodóbb, szabályokat jobban betartó lányokkal való összehasonlítás.

Hangulat

Szubjektív szempont, ami nem elhanyagolható mégsem. Milyen hangulatú az iskola épülete? Milyen érzés oda belépni? Hodály, vagy családias? Komor vagy napfényes? Csendes vagy zsibongó? Ilyet kívánna gyermekének, akinek lehet, hogy 8 évig ide kell majd járnia? Ezek az intuitív megérzések is sokat kell, hogy számítsanak a választásnál, hiszen egy jó hangulatú helyre engedi el szívesen a szülő csemetéjét.

Érdemes alaposan körbejárni a témát, tájékozódni a lehetőségekről, elmenni tájékoztatókra, nyílt napokra, iskola-kóstolgató programokra, beszélni már iskolás gyerekek szüleivel, megfontolni az alternatív vagy alapítványi iskolák kínálatát is.

Összegzésképpen elmondható, hogy a jól megválasztott iskola garantálhatja, hogy a gyermek majd szeressen oda járni, kedvelje a tanítóját és az osztálytársait, szeressen tanulni, hiszen összességében ez a cél!

iskolavalasztas.jpg

 

 

Segítség, hazudik a gyerek!

Miért hazudnak a gyerekek? Mit nevezhetünk hazugságnak és mi számít csupán ártatlan nagyotmondásnak, költői túlzásnak vagy éppen csintalan füllentésnek? Hová vezet ez?

A hazugság, az igazság elferdítése, költői túlzások, elhallgatások, óvodáskortól egészen kamaszkorig jellemzőek lehetnek. Érdemes áttekintenünk az okokat, hogy a szülő el tudja dönteni, mekkora a baj. Titkol valamit a gyerek? Szándékosan félre akarja vezetni a szüleit? Feltételezhetjük, hogy a legtöbb szülő igazmondásra és becsületességre neveli a gyermekét, így a rossz példát otthon biztos nem láthatta. Honnan származik, hogyan alakul ki ez a viselkedés? Hogy lehet elejét venni?

Óvodáskor

A 3-5 éves kisgyerekek fejében még nem különül el élesen a vágy, a fantázia és a valóság. Keveredik, hogy mi az ami, megtörtént és mi az, ami jó lett volna, ha megtörténik. Az óvodáskorú gyerekek észlelése érzelmi alapú, így megtörténhet, hogy kiszínez egy történetet, például az őt megugató, benne félelmet ébresztő kutyát elmesélésében nagyobbnak, szörnyűbbnek, félelmetesebbnek írja le, mint, amilyen az valóságban volt. Az élénk fantáziájú, gazdag belső világú gyerekeknél előfordulhat, hogy olyan eseményekről, szereplőkről beszélnek színesen, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valós élményeivel. Ebben az esetben tehát nincs jelen a szándékos eltitkolás, félrevezetés vagy megtévesztés, a gyermek csupán szubjektíven számol be az őt ért élményekről. Az elhallgatás még ennek a kornak a tipikus sajátossága, azonban ez sem szándékos. Gyakran előfordul, hogy a gyermek még kérdezésre sem tudja elmondani, hogy mi volt aznap az ebéd az oviban, vagy, hogy kik voltak a hiányzó gyerekek. Ennek hátterében inkább az áll, hogy a számára mindennapos, érzelmileg semleges töltetű eseményeket meg sem jegyzi, azokról beszámolni nem tud. Jellemző életkori sajátosság még, hogy össze vissza kever időpontokat: még az idősíkokat sem tiszteletben tartva. A holnap utalhat tegnapra, a múltkor a jövő hétre, a tegnap a tavalyi évre. Így aztán még bonyolultabb szülőként kihámozni, hogy miről beszél a gyermek. Mindezek azonban csupán az életkorral járó kommunikációs sajátosságok, nem tipikusan ebben az életkorban jelent problémát a szándékos hazugság. Az viszont mindenképp kiemelendő, hogy az igazmondás fontosságának alapjait itt tudja lerakni a szülő, azáltal, hogy ezt elvárja és megerősíti a gyermekben.

Mit tegyen a szülő?

A kisebb gyerekeknek vissza lehet jelezni, hogy melyik az a rész, amely valószínűtlennek hangzik, amellett, hogy a közlés érzelmi telítettségét igaznak ismerheti el a szülő. Érdemes a gyermek realitáshoz való viszonyát erősíteni, megkülönböztetve beszélni a kitalált, mesében lehetséges és  a valóságban előforduló dolgokról. Például: igaz, hogy az autók a mesében repülhetnek is, de az igazi autók nem tudnak repülni. Igaz, hogy a mesében tudnak beszélni az állatok, de igazából nem úgy beszélnek, mint az emberek.

Kisiskoláskor

Ebben a korban a leggyakrabban előforduló hazugságok oka, hogy a gyermek a következményektől félve elhallgat, vagy másképp tálal egy történést. „Elfelejti” hazahozni az üzenő füzetét, amibe intő került. Nem mond el egy rossz jegyet, csak a félévi bizonyítványnál derül ki. Úgy ad elő egy verekedést, mintha ő nem is lenne hibás. Panaszkodik, hogy csúfolták, közben kiderül, hogy ő is szokott csúfolódni. Ebben az esetben már megjelenik a valóság és a belső világ elkülönítése, itt már jelen lehet a büntetéstől való félelem, a negatív következmények elkerülésére irányuló tudatos erőfeszítés. Kisebb gyerekeknél természetes élettani sajátosság, hogy elmesélésük nem fedi pontosan a valóságat, hiszen belső képük, élményeik érzelmi töltete nagy szerepet kap élményvilágukban. Nagyobb, már iskoláskorú gyerekeknél az igazmondást, mint értéket és feltétlen elvárást kellene közvetítenie a szülőnek, ami azonban csak a megfelelő érzelmi kapcsolat talaján kiviteleződhet.

A szülő, hogyan tud segíteni?

 Ahogy a gyerek az iskoláskor 6-7 éves kor felé közeledik, érdemes felé a realitás elvet közvetíteni. Segíthetnek neki megkülönbözteti a vágyait a valóságtól, felhívva a figyelmét a racionális, földhöz ragadt tényekre. Érdemes megdicsérni olyankor, mikor tettei következményét felvállalja. Biztosítsák szeretetükről, hangsúlyozva, hogy olyankor is szeretik, amikor valami rosszaságot csinált, és beszélgessenek vele arról, hogy olyankor is szeretik, mikor éppen dühösek rá. Tetteiért kisszabott büntetést arányosan kapjon a gyermek a ’bűn” álljon arányban a büntetéssel. Adjanak lehetőséget jóvá tenni hibáját, ne tartsanak haragot, ne büntessék szeretet megvonással. Ha így járnak el, bízhatnak abban, hogy a gyermek el mer mondani majd olyan dolgokat is, melyekért leszidásra, büntetésre számít.

 Kamaszkor

A kamaszok eleve furcsák. Persze, ez így általánosító, de annyi biztosan igaz belőle, hogy sok szülő számára lekövethetetlen kamasz fia vagy lánya változékony hangulata, viselkedése. Elzárkózás, szabadságvágy, kitárulkozás, és bezárkózás, csupa ambivalencia és ellentmondás. A kamasz azt hiszi magáról, hogy kialakult személyiség, közben folyamatos változásban van. Tettei súlyát, hosszú távú következményeit még nem képes felmérni, ő maga könnyen kritizálhat másokat, ám ő maga nem fogadja jól a kritikát. Ebben a dinamikusan változó életszakaszban gyakran felüti a fejét a hazugság. Azt mondja, hogy a barátnőjénél alszik, közben házibuliba megy. Azt állítja, hogy a röpdolgozatra nem is tudott volna készülni, közben más osztálytársak tudták, hogy dolgozat lesz. Beleegyezik, hogy nem megy kisminkelve iskolába, de az iskolai mosdóban kifesti magát. Nem vallja be, hogy kipróbálta már a dohányzást. A példákban mind közös, hogy nem fogadja el a tiltást, jó tanácsot, szabályozást, megy a saját feje után. Hazudik, hogy elkerülje a szülők rosszallását, a büntetést. A kortársak nagyobb befolyással vannak rá, mint a szülők. A kamaszkori leválás része lehet, hogy a gyermek titkolózik, kevés dologba avatja be a szüleit, a maga útját járja, még akkor is, ha ez a szülőknek nem tetszik. Természetes folyamatról van szó, ahol arra érdemes figyelni, hogy a sokszor elviselhetetlenül viselkedő kamaszt is támogatni tudják érzelmileg, mikor ő erre nyitott. A hazugságok, elhallgatások megszűnéséért, pedig nem csak a kamasz felelős, hanem a szülő is tehet azért, hogy javuljon a bizalom és a kommunikáció a családban. A kamaszt már érdemes bevonni a családon belüli házirend, együttélési szabályok kialakításába, hiszen jobban el fogja fogadni azokat a kereteket, melyek kialakításában az ő véleményét is figyelembe vették.

Hogyan javítható a kamasszal a kommunikáció?

Nagyobb gyereknél érdemes azon eltöprengeni, hogy vajon miért érzi úgy a kamasz, hogy hazudnia kell? Váltsanak nézőpontot, és próbálják az ő szemszögéből látni a helyzetet. Vajon elfogadják őt negatív tulajdonságaival, hibáival együtt? Vállalható-e a gyermeknek a szülő előtt, hogy nem tökéletes, hibázhat? Túl szigorú büntetéseket szabnak, túl magasak az elvárásaik felé? Kortársaihoz képet túlféltik, túl korlátozóak vele? Mindezekre a kérdésekre keressenek előbb választ, majd a kamasszal higgadtan megbeszélve a jelenség hátterét, megkísérelhetik új alapokra helyezni kapcsolatunkat, célul kitűzve egy őszinte, érzelmileg támogatóbb kapcsolatot.

lie.jpg

 

 

Tilos

Egy szigorú, klasszikus, poroszos iskola egy gyerek szemszögéből

Helyszín: Általános iskola, ma Magyaroszágon, 2016-ban.

Elmondta: M. Dávid 7,5 éves, 2. osztályos tanuló.

Lejegyezte: Deliága Éva gyermekpszichológus.

Dávid: „Ma én voltam a terem királya, egyedül maradtam a teremben, míg Ibolya néni kiment a szertárba, a többiek meg már lementek a fotózásra. Fociztam, ami tilos. Papír repülőt hajtogattam, amit még jobban tilos. Meg megírtam a leckét, pedig tilos délután előtt megírni a  leckét.

D.É: „Hm, sok mindent tilos nálatok.”

Dávid egy szuszra sorolja: „Igen, tilos még önállóan dolgozni, nem közösen a tanárral. Tilos lemaradni, előre dolgozni. Tilos a padban matatni. Képeket piszkálni. Tilos jelmezezni, maszkozni. Tilos tetoválni, körmöt festeni, hajat festeni. Tilos mobilt bekapcsolva hagyni. Tilos az udvaron sárgolyót gyúrni. Mi egyszer gyúrtunk. Tilos idegen cerkát felvenni a földről. Amit egyébként mindenki megcsinál. Tilos behozni elsős magatartás kártyákat. Tilos az órán felállni, ugrálni, beszélni, ceruzát hegyezni. Tilos állatokat befogni és tic-tac-os dobozba betenni. Tilos focilabdával madárfészket lehozni. Szigorúan tilos bemenni az udvarról. Az udvarra tilos füzetet, ételt, cerkát hozni. Tilos leszedni a növényeket, kisajátítani a mászókát. Tilos bemenni a tanári WC-be. Tilos a folyosó közepétől tovább menni. Tilos a földszintre lemenni. Tilos a másikról lesni. Tilos elmondani a végeredményt a másiknak. Tilos csúnyákat írni egy lapon. A Peti egyszer írt nagyon csúnyát, el sem mondom, olyan csúnya. Tilos a dolgozatokból papírrepülőt hajtogatni. A négy oldalasakból is. Tilos a függönyt ráncigálni. Tilos hozzányúlni a táblához, ráfirkálni. Tilos a vetítővászonhoz bármivel hozzáérni. Tilos játékokat hagyni órán a padon. Tilos tönkretenni azokat a dolgokat, amiket Ibolya néni behozott. Tilos becsületlennek lenni, vagyis szabad becsületesnek lenni.”

Dáviddal aztán másfelé terelődött a beszélgetés. Neki nincs rálátása arra, hogy mindez nem természetes, az iskola lehet másmilyen is. És bár a szabályok egy része a gyermek érdekét szolgálja és jó, hogy van, engem mégis megdöbbentett és letaglózott, hogy ilyen mértékben és módon kommunikálva mégis mennyire nyomasztó, még hallgatni is a sok szabályt, nem hogy betartani. Én nem szívesen lennék ilyen helyen ma diák. És Ön?

Szerencsére nekünk már nem is kell. Ám a kérdés még mindig releváns: nyugodt szívvel járatná ilyen iskolába gyermekét? Mit lehetne azért tenni, hogy gyermekközpontúbb legyen az iskola? Állítom, hogy egy ilyen érzetű iskola, amelyről ez a benyomása alakul ki a gyermeknek, nem szolgálja a gyermek harmonikus pszichés fejlődését, túlzott alkalmazkodásra kényszeríti és nagy mértékben korlátozza természetes gyermeki kíváncsisága és aktivitása kiélésében. Az pedig nyilvánvaló számomra, hogy még mindig túl sok ilyen szemléletű iskola és pedagógus létezik és oktat. Ezáltal a gyerekek nagy része ilyen szemléletű közegben tanul, és cseperedik majd szorongó, alacsony önértékelésű, korlátolt felnőtté. Ez az, aminek tilosnak kéne lennie.

A kép illusztráció, nem az idézett kisfiút ábrázolja. 

szussz.jpg

 

Széllel szemben: a PISA-felmérésről

Széllel szemben: a PISA-felmérésről

Érezhetően valami gond van a magyar oktatási rendszerrel. Egyfelől gyermekpszichológusként érezhető a ‘kockásító’ hatás, ha valamelyik kisgyerek nem faragható bele egy szabályos, elképzelt kockába, akkor addig nyesegeti, passzírozza a rendszer, míg nem idomul elég jól vagy végleg kiveti magából az iskola. A differenciált oktatás a nagy osztálylétszám és más tényezők miatt sem tud igazán megvalósulni, így marad a ‘megszoksz vagy megszöksz’ hozzáállás. Az alternatív pedagógiai módszerrel tanító vagy alapítványi iskolák pedig csordultig tele vannak a hagyományos iskolarendszerből kihullottak, azt ellenző, vagy eleve teljesen mást kereső diákokkal.  Mindenkinek nem jut hely alternatív iskolában, így talán itt az ideje, hogy a hagyományos iskola is profitáljon a kooperatív tanulásból, a projekt módszerű oktatásból, vagy szimplán a gyermekközpontú szemléletmódból.
Lehet csinálni továbbra is azt, amit eddig - óriási lexikális tudásanyagot a gyerekekkel bemagoltatni, napi több órányi házi feladatot adni, az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyva fegyelmezettséget és magas teljesítményt elvárni gyerekektől, megalázni és büntetni motiválásképpen - csak nem érdemes. Ugyanis nem egyedül vagyunk az univerzumban. Egy kis ország vagyunk Európa közepén, és ma, illetve már egy jó ideje: lehet külföldre menni. Lehet itthon, vagy külföldön tanulni, képződni, dolgozni és élni.

A magyarok mindig is büszkék voltak tudósaikra, Nobel díjasaikra.

Most pedig, a legutóbbi PISA felmérés kapcsán azzal kell szembesülnünk, hogy kifejezetten a gyenge kompetenciákkal rendelkezők közé tartoznak a magyar diákok.

Az is kiderül, hogy a tananyagot az iskolák tisztességgel letanítják. Azt a gyerekek szó szerint, megszokott módon: dolgozatban, feleléskor vissza is biflázzák. Ezt külön kutatással mérik, ebben jók vagyunk.

Ám mikor az iskolában elsajátított tudást a való életben kéne használni, az nem megy. Elolvasni és megérteni egy új szöveget. Kiemelni egy olvasmányból a lényeget. Megírni egy önéletrajzot. Jelentkezni egy munkahelyre. Beosztani a pénzt. Önálló véleményformálás több szempont figyelembe vételével. Döntést hozni, alternatívákat mérlegelve. Ilyesmit nem is tanítanak a magyar hagyományos iskolákban.
A  legújabb PISA-felmérés eredményeinek publikálása előtt is megvolt az a benyomásom, hogy  a sok lexikális anyag túlterheli a gyerekeket. Hogy nem a tudásért tanulnak, hanem a jó jegyért. Hogy egy jó dolgozat jegy , azt tükrözi leginkább, hogy a gyerek kitapasztalta, a tanár dolgozat-összeállító stílusát és csak nyomokban jelzi a gyermek valós tudását az adott témában. Felnőttként már látom, és tapasztalom, hogy mindez a sok-sok ismeret elenyészik. Passzívvá válik, majd el is felejtődik szépen. Rápillantok a gimnáziumi kémia labor füzetemre, és az a benyomásom, mintha nem is én írtam volna. Akkor tudtam, azóta sosem volt rá szükségem, teljesen elenyészett a tudás.

A kompetencia, amit a PISA teszt mér már sokkal inkább összefüggésbe hozható a munkaerő piacon és az életben való beválással. Érti-e az instrukciót a gyerek? Ki tudja-e emelni a lényeget egy ismeretlen szövegből? Csak befogadja, vagy mérlegeli és elemzi a hallott/látott információt a diák? Ezek mint olyan képességek, amelyeket bármilyen életszerű helyzetben gyakran kell hasznosítani. Ha iskolai éveiben ebben tud fejlődni egy diák, akkor nagy valószínűség szerint az életben meg tudja majd állni a helyét. Mert értelmes, személyiséggel rendelkező, gondolkodó lény válik belőle.

Ha ennek az országnak fél analfabéta, szorongó, kudarckerülő birkákra van szüksége: jó az irány, sok gyerek így kerül ki a rendszerből.

Ha inkább a változó, rugalmasságot kívánó munkaerő piacon beváló, értelmes, tanulékony, képezhető emberekre van szükség, akkor a továbbiakban nem kéne strucc politikát folytatni. Talán még nem késő változtatni az oktatási rendszeren, hogy az 5, 10, 15 év múlva bekövetkező nemzetközi kompetencia mérésen ne sereghajtóként kullogjunk.

Egy biztos: amíg az átlagos magyar iskola a gyerekek életkori sajátosságait, egyedi jellemzőit, és szocio-kulturális okokból fakadó hátrányait nem képes figyelembe venni, és nem segít az életben való beváláshoz szükséges kompetenciák fejlesztésében, sok új, a fiatal nemzedékből kikerülő Nobel díjasra nem számíthatunk.
pisa.jpg

 

 

A Mikulás nem hazugság

Mostanában szárnyra kaptak olyan hírek, hogy rosszat tesznek azzal a szülők, ha a Mikulással hitegetik gyermeküket, hiszen milyen szörnyű csalódás lesz majd a gyermeknek, ha rádöbben a nyers valóságra. Nem lenne jobb megelőzni mindezt azzal, hogy nem is ámítják a szülők az éj leple alatt ajándékot hozó nagy szakállú öregúrral gyermeküket?

Nem. Mikulásra szükség van. A Mikulás ünnepe fontos, a gyermeknek örömet okoz, és nem predesztinálják őt arra, hogy mélységesen csalódjon a világban és szüleiben.

 

Miért jó a gyerekeknek hinni a Mikulásban?

Felnőttként már kevés kapcsolatunk van a gyermeki fantáziavilággal, az élénk, gazdag belső képekkel, melyek kiegészítik, kissé kiszínezik a valóságot. Racionálisan belegondolva, a felnőttben felmerülhet: a Mikulással hazudik a gyermeknek? Azonban ez a fajta gondolkodás nem veszi figyelembe a gyermeki érzületet és észlelést, mely gyökeresen eltér a felnőttek logikus, materialista gondolkodásmódjától.

A gyermeki világban a mese, képzelet, álom, fantázia és valóság nem különül el élesen egymástól. Az álmodozás, fantáziálás átszövi a valóságérzékelést, nincsenek még meg a realitás éles határai. Iskolás kor előtt feltétlenül igaz, hogy a lehetséges és a lehetetlen nem képez két külön kategóriát. Mindamellett, hogy tudja a gyermek, hogy a troli menetrendszerűen érkezik -tehát van tapasztalata a világ ésszerű működéséről-, számára természetes, hogy ha a párnája alá teszi a kiesett tejfogát, akkor a láthatatlan Fogtündér ajándékot csempész a helyébe. Ezek a racionális és mágikus dolgok remekül megférnek egymás mellett a gyermekek világában. Csak iskoláskorban kezd el teret hódítani majd a materialista, ok-okozatra épülő, racionális gondolkodás, ahol a mágikus világ falai elkezdenek megremegni. Hiszen felmerül, hogy a Fogtündér honnan tudta, hogy ő milyen ajándékra vágyik, vagy, hogy miért nem riasztott be a riasztó, mikor berepült?

A Mikulás ünnepére vonatkoztatva mindez úgy néz ki, hogy a gyermek örömmel és várakozással rakja ki kis csizmáját az ablakba december 6.-án. Fontos megjegyezni, hogy kulturális és társadalmi közegbe ágyazott ünnepről van szó, mely ünnep jelen társadalmunkban, a mai Magyarországon ebben a formában terjedt el. Nem is kell messzire mennünk, elég csak Angliáig, hogy lássuk: ott meg a kéményen bemászó Mikulást december 25.e reggel várják, aki a karácsonyi ajándékokat hozza. Tehát az ünnephez hozzá tartozik az is, hogy a gyermekeknek átadott hitvilág és különleges lényeket is tartalmazó szokások vallási meggyőződéstől, kulturális háttértől függően eltérőek lehetnek. A legelterjedtebb magyarországi verzió szerint tehát kipucolt kis csizma ablakba helyezése garantálja, hogy ajándék fog érkezni, mely leginkább apró játékok vagy édesség formájában, esetleg virgáccsal társítva érkezik. Jó látni azt a cinkos, izgalommal teli várakozással telített örömöt, mely a gyermek és a szülő közös öröme: ahogy várják, lesik a gyerekek a Mikulás érkezését, és ahogy lelkesen rátalálnak reggel az ajándékokra. Egy kis csodavárás, egy pici mindennapitól eltérő varázslat: szívet melengető, és teljességgel ártalmatlan.

Ahogy a bölcsődés, óvodás korú gyermeknek mindez teljesen elfogadható és magától értetődő, úgy kezd el kérdéseket feltenni az iskolás gyermek: “Hogy jutott be a csukott ablakon a Mikulás?” “Miért nem hagyott lábnyomokat a kertben?” “Hogyan tud egyszerre a világ összes gyerekéhez eljutni?” “Hogy kapta meg a levelet, ha nem is lehet pontosan tudni, hogy hol lakik?” “Mit csinál a Mikulás nyáron?”

Aztán jönnek a jól értesült kortársak, és megreng ez az egész csoda-várós mesevilág, és kiderül, hogy  a Mikulás nem is létezik.

Hogyan kerülhető el a csalódás?

Először is úgy, hogy a gyerekek roppant tapintatosak önmagukkal. Tudja ő, hogy valami nem igazán passzol össze, de annyiban hagyja, nem bolygatja. Ismét évek telnek el, mire elkezd jobban összeállni a kép, mert nem akarja lerombolni a saját örömét, át akarja élni a misztikumot, a várakozás izgalmát.

Másodszor is, a szülő segíthet újra keretezni a Mikulás körüli eseményeket. Elmondhatja, hogy Szent Miklós valóban létezett, és a legenda szerint vagyonát a szegények megsegítésére fordította. Ezt a hagyományt őrizzük a mai napig, abban a formában, hogy Miklós püspök nevében a szülők valami kis aprósággal lepik meg a gyerekeket. A szülő be is vonhatja a gyermeket, aki segíthet kisebb testvéreinek fenntartani a meglepetés örömét, vagy ő maga is beszállhat a titkos meglepetés-ajándék készítésbe, mellyel családtagjainak szerezhet örömöt.

Szó sincs tehát hazugságról, ezt a fajta ünnepet, csodákkal teli mesevilágot elfogadják és igénylik a gyerekek, és csak akkor lépnek ki belőle, mikor megérettek rá, hogy ezt el tudják engedni. Addig viszont segítsük őket hozzá, hogy a lehető legtovább megmaradhasson élénk belső fantáziájuk, és a mágikus gondolkodás, mely iránt felnőttként is oly kedves nosztalgiával emlékszünk vissza.
santa.jpg

Gyermeknevelés: hogyan NE

Kapta már magát rajta, hogy így kísérelte meg jobb belátásra bírni gyermekét? Megkéri fiát vagy lányát, hogy pakoljon össze  a szobájában. Melyik nevelési stílusnál ismer magára?

Autoriter

“Addig nem jöhetsz ki a szobádból míg rendet nem raktál. Amíg az én kenyeremet eszed, rendet raksz mikor mondom.”

Általánosító

“Hogy neked mindig, mindenért ezerszer kell szólni. Nem igaz, hogy nem vagy képes egyszer normálisan elpakolni a szobádban.”

Büntető

“Amiért így bánsz a játékaiddal 2 hétig nem nézhetsz tv-t.”

Érzelmi zsaroló

“Kicsim, apa nagyon mérges lesz, ha ezt meglátja! Szegény, fáradtan hazajön a munkából és akkor erre jöjjön haza? Mit fog szólni szegény, nagyon el lesz keseredve. Az ő kisfia, még el sem pakolt.”

Fenyegető

“Lányom, 3 perc múlva rend legyen a szobában, vagy nem állok jót magamért. Ki fogom hajigálni az ablakon a dolgaidat, ha mire bejövök, még van a földön valami.”

Hegyi beszédet mondó

“Nem azért dolgozunk éjt nappallá téve, hogy te szétdobáld a dolgaidat. Azt hiszed mi csak úgy lopjuk a pénzt, hát, nem kisfiam, mi azért megdolgozunk, napi 8 órában, plusz az utazás, azután rohanok haza, és tessék, megveszünk neked mindent, amit kérsz, és akkor te így viselkedsz!”

Ideges

“Na ebből elég legyen! Ilyen kuplerájban nem lehet létezni. Játékpakolás, MOST! Kiborítasz!”

Könyörgő

“Kicsim, nézd milyen kupis a szoba. Kérlek pakolj el egy kicsikét az útból. Drágám, rendrakás? Jó, majd később, oké.”

Lefizető

“Na, ha adok neked 500 forintot, nagyon gyorsan rendet csinálsz, ugye? 1000? Jó, legyen ezer, de akkor port is törölsz.”

Mártír

“Miattad fájdult meg a fejem kisfiam. Ha nem kéne kerülgetnem állandóan a szétdobált játékaidat, talán jutna időm egy kicsit magammal foglalkozni, nem állandóan utánad pakolnék. Na tessék, már jön is a migrénes rohamom.”

Övön aluli

“Jól van kisfiam, ha így széthánysz mindent, akkor látom nem értékeled a játékaidat, ki is dobom a kukába őket.”

Tehetetlen

“Én már nem tudok mit kezdeni veled. Feladom. Én hiába szólok, úgysem hallod meg, tudod, mit, ne is rakj rendet.”

Túlbabusgató

“Kincsem, majd együtt elrakjuk szépen ezeket, látod, így ni. Várj, azt majd én. Add csak ide, majd én felrakom a polcra.”

Vannak átfedéses technikák, ötvözhető az érzelmi zsarolás a fenyegetéssel. Az ideges átcsaphat autoriterbe,és mindezt lehet vegyíteni hegyi beszéddel. Vagy kombinálható a mártír szöveg az övön alulival is akár. Tetszőleges kombináció is kisülhet mindezekből, a lényeg azonban nem változik.

Nem hatékony, nem következetes, nem empátián alapuló, nem jó érzelmi kommunikációra törekedő módszerek lettek felsorolva. Nem csodálkozhat azon, ha valaha, - vagy éppen napi szinten - kiszalad ilyesmi a száján. A gyerekekkel való együttélés csupa kompromisszum, alkudozás, néha harc.

Jó néha szülőként önkritikát gyakorolni és nézőpontot váltani. Mit szeretne végső soron elérni gyermekénél? Milyennek látja Önt gyermeke? Viselkedésével is tanítja őt, indirekt módon! Ha a gyerek azt látja, hogy apa vagy anya ordítozó, kiabáló, fenyegetőző, érzelmileg zsaroló a vele való kommunikációban, nagy valószínűséggel ő is ezt a fajta kommunikációt sajátítja majd el, mely visszaköszönhet kortársaival való kapcsolatában, testvérével való bánásmódjában, vagy végső soron felnőttként, majd a saját gyermekeivel való kapcsolatában.

Hogyan kéne jól csinálni?

Hitelesen, következetesen, türelmesen, jóindulatúan, szeretettel a gyermek felé fordulva, korának megfelelően szabályokat kialakítva. Fontos a gyermeknek a szabályok mellett a saját érzelmeinek megnevezését megtanítani, amit akkor fog hamar megtanulni, ha a szülő empátiával fordul felé és segít megnevezni ezeket.

Példa az empatikus, jó kommunikációra:

“Kincsem, tele van a padló játékokkal. Így rá fogunk lépni és összetörnek. Rendrakás! Nem szeretem, ha így tartod a játékaidat.”

Ha gyermeke nem figyel, nem reagál, figyelmeztetheti a következményekre:

“Kezdek mérges lenni, szeretném, ha idefigyelnél, kértem tőled valamit.”

Ha éppen nem ér rá rendet rakni:

“Jó, beszéljük meg, hogy tanulás után, fürdés előtt vagy után szeded össze a játékaidat?”

Ha gyermeke heves érzelmi reakciót ad:

“Látom, hogy most mérges lettél rám, én is itt vagyok, segítek ha kell, lehetsz rám mérges, de akkor is rendet kell rakni.”

Átgondolásra érdemes kérdések

Máskor is el szokta várni, hogy elpakoljon, vagy ez egy pillanatnyi szeszélynek tűnik gyermeke számára? Van hová elpakolni? Képes rá gyermeke, hogy egyedül elpakoljon? Életkorának megfelelő kérés-e, hogy önállóan rakjon rendet? Be van iktatva a napi vagy heti rendbe a rendrakás?

Hagyhat időt arra, hogy az újfajta kommunikációs stílust megszokja gyermeke, és figyelhet arra, hogy a jövőben minél kevesebbszer csússzon bele a fenti felsorolásban említett, nem túl szerencsés stílusok használatába. Ne feledje, gyermekének nem hibátlan szülőre van szüksége, hanem olyan személyre, aki képes belátni a hibáit, önkritikát gyakorolni és, aki tud változtatni saját viselkedésén és módszerein, ha szükséges.

kupis_szoba.jpg