Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Nem alvó gyerekek szülei, most figyeljenek

2017. október 13. - Deliága Éva pszichológus

 “Mióta alussza át a gyermek az éjszakát?” “Még soha sem aludta át, 7 éves.” Mit ront el a szülő? Ki tehet róla?

 Védőnőnél, gyermekorvosnál, gyermekpszichológusnál, vagy az óvodai anamnézis lapnál szembe találja a szülő magát a kérdéssel, hogy mióta alussza át gyermeke az éjszakát. Mert, hogy az lenne a természetes, a normális, és a cél.

 Gyermekpszichológusként több száz családdal beszélve, azt látom, hogy a válaszok nagyon szórnak:

“Egyből átaludta az éjszakát, mióta hazahoztuk a kórházból.”

“Két hetesen már átaludta az éjszakát, azóta is úgy alszik, hogy ágyút lehet sütögetni a füle mellett.”

“3 hónapos korában még 1-szer, 2-szer megébredt szopizni, de azóta átalussza.”

 És a másik véglet:

“19 hónaposan még 6-szor kelt egy éjjel.”

“Fél óránál többet nem alszik egyben nappal se.”

“Ha másfél órát ülünk 4 éves kisfiúnk az ágyánál, akkor talán elalszik, de utána fél-egy órával sírva ébred.”

 Tendencia

 Mindenki azzal szokta bíztatni a szülőket, hogy  a gyerekek alvása idővel javul. Mikor megszületik a pici, előfordul, hogy nem tudja még megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, időbe telik, míg kialakul a napirendje. Vannak fordulópontok, sokszor a 3, 6 vagy 12 hónapos kor, vagy éppen az éjszakai etetés kihagyása jelent mérföldkövet, amikortól kezdve minőségileg javul a gyermek alvása. Lehet azonban nem egyértelműen javuló, hanem hullámzó a tendencia, hiszen sok kisgyermek érzékeny a frontokra, a teliholdra, a növekedési ugrásokra, vagy a fogzásra, ami képes szétzilálni a nyugodt éjszakát.

 Ki hol alszik?

 Sokféle elmélet létezik arról, hogy hol kéne altatni egy gyermeket. A saját szobájában, rácsos kiságyban az első perctől kezdve. Kiságyban a szülők szobájában. Bébi öbölben a szülők ágya mellett közvetlenül. Egy nagy ágyban a szülőkkel. Ezeknek összes kombinációja előfordul, és változatai, pl. az anya a földön, matracon alszik a gyermek szobájában a kiságy mellett. Általában komoly elvek, és eltökélt meggyőződések kísérik ezeket a tanácsokat, mindenki meg van győződve arról, hogy ő tudja a tutit. Aztán van egy adag szülő, aki pompásan eltervezi, hogy hogyan fogja csinálni, aztán másképp alakul.

 Mert a gyermek alvása nem feltétlenül tartozik a kontrollálható, befolyásolható dolgok közé.

 Alvásmódszerek

 Komplett szakirodalmak látnak napvilágot, melyek különböző altatási trükkökre tanítják a szülőket. Hagyják sírni a gyermeket x percig, majd megtanul egyedül elaludni. Altassák maguk közt, hogy érezze biztonságban magát a gyermek.

 Mindent és mindennek az ellenkezőjét lehet olvasni az interneten is.

 Siker sztorikat, ahol a rosszul alvó gyermekből jó alvó lett. Az egész megközelítés azt sugallja, hogy ez csak módszer kérdése, és a szülő ügyességén múlik, hogy, könnyen elaludva, jól átalussza-e a gyermeke az éjszakát.

 Hát nem. Vannak rossz alvó gyerekek.

 Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy a szülőnek elég kevés befolyása van arra vonatkozóan, hogy milyen alvó lesz a gyermeke. Jobb, ügyesebb szülő az, akinek 2 hetesen a babája már átalussza az éjszakát? Elítélendő az a szülő, aki a 4 éves gyermekével együtt alszik, mert különben órákig kell altatni a gyermeket és 10-szer is megébred egy éjjel, a szüleit sírva keresve? Akkor miért van az, hogy ugyanabban a családban van ilyen-meg olyan alvó gyermek is? Talán őket másra szoktatták a szülők? Sokkal inkább azt látom, hogy a gyermek rendelkezik valamilyen alvásritmussal és alvásigénnyel és ez saját magához képest tud fejlődni és javulni.  

 Kinek a hibája?

 Vannak alapvető elvek, amikről jó, ha tud a szülő. Pl. ne nézzen órákig tv-t lefekvés előtt a gyermek. Ne össze-vissza időpontokba rakják le aludni. Legyen kialakult szertartása az esti lefektetésnek. Legyen biztonságos alvóhelye a gyermeknek. Ne érjék éjszakai félelmet okozó ingerek a gyermeket. Ezek azonban olyan elvek, amikkel a legtöbb szülő tisztában van.

Tapasztalatom szerint a nem jól alvó gyerekek szülei is mindent megtesznek azért, hogy biztonságot, szeretetet, stabil napi rutint adjanak gyermeküknek, ők maguk nagyon szeretnének végre egy jót pihenni és általában nem ők ragaszkodnak hozzá, hogy egy ágyban aludjanak az éjjel végig forgolódó-rugdosódó gyermek mellett, hanem a gyermek.

 Okok

 Szimplán fogalmazva: ilyen a gyerek. “Ezt dobta  a gép.”- ahogy egy apuka fogalmazott egyszer nálam. Az ok, valószínűleg a gyermek idegrendszeri sajátosságaiban rejlik, mely meghatározza, hogy hogyan képes pihenni, és, hogy mennyire felületes az alvása. Ebből a szempontból első a biológia, hiszen, ha fázik, éhes, szomjas, fáj valamije, akkor is megébred éjszaka. Pszichológiai szempontok is közrejátszhatnak, mert vannak olyan gyerekek, akik éjjel-nappal ragaszkodnak szüleik fizikai közelségéhez, nem képesek magukat megnyugtatni, csak a szülőkkel érzik magukat biztonságban. Olyan összefüggés nincs azonban, hogy biztosan fél egy kisgyermek és azért ébred meg éjszaka, így nem lehet szeparációs szorongással vagy rémálmokkal, vagy más kizárólag pszichés tényezővel magyarázni ezt a jelenséget.

Fáradt, kimerült szülők

A nem jól alvó gyerekhez minden esetben a végletekig kimerült, lestrapált, magát tehetetlennek érző szülő társul. Aki már retteg az éjszakától, tudva, hogy lehet, hogy  a legédesebb álmából ébreszti majd a gyermek. Házasságok mentek azon tönkre, hogy az egyik szülő évekre kénytelen volt átköltözni a gyermek ágyába, vagy, mert maguk közé vették a picit, kiirtva ezzel minden felnőtt intimitást a kapcsolatukból. A szülők memóriája, munkabírása és türelme pedig az át nem aludt (és már években mérhető) éjszakák miatt döbbenetes hanyatlást mutat.

 Nyűgösebb gyerek

 A saját felületesebb, nyugtalanabb alvása miatt, és az elhúzódó lefektetés idő okán elképzelhető, hogy  a gyermek is megsínyli a helyzetet. Ha nem aludt eleget, akkor előfordulhat, hogy nyűgösebb, sírósabb, kezelhetetlenebb. A gyerekekre azonban jellemző, hogy másnap vagy  a délutáni alvással sikerül bepótolni az alváshiányt. A szülő is tud ebben segíteni a helyes napi rutin kialakításával, például az esti lefektetés előrehozásával.

 Mit lehet tenni

 Fontos, hogy a bevált praktikákat továbbra is alkalmazzák: sötét, csendes szoba, külön fekhely lehetősége a gyermeknek, éjszakai lefektetési rutin esti mesével, kiszámítható napirend, feszültségmentes érzelmi légkör a családban, ezek jó dolgok, attól függetlenül, hogy nem feltétlenül használnak látványosan a gyerek alvásának.

 El kell fogadni, hogy vannak nem jól alvó gyerekek, a szülő minden erőfeszítése ellenére.

Ne okolják magukat, ne ezzel mérjék szülői kompetenciájukat.

Biztosítsanak elég időt és lehetőséget, hogy a gyermek kipihenhesse magát.

Segíthet, ha a gyermek nem csak agyilag, hanem fizikailag is elfárad, így a sok mozgás, sportolás, szabad levegőn levés különösen ajánlott.

Ne legyen bűntudatuk amiatt, mert fel kellett adni az elveiket, vagy mert nem sikerül megvalósítani azt, amit a gyermeknevelési könyvekben tanácsolnak.

Akármilyen konstellációban is, de próbálják meg maximalizálni saját pihenésre, alvásra szánt idejüket.

Reménykedni lehet, hogy majd egyszer lassan, magától javulni fog a helyzet.

Fordítsanak időt a saját regenerálódásra.

Ápolja kapcsolatát partnerével, ne hagyják, hogy a gyermek alvási szokásai szétzilálják a kapcsolatot.

Kérjenek segítséget, ha úgy érzik elfogytak energia tartalékaik. Egyszer-egyszer aludhat a gyermek a nagyszülőknél, hogy Önök is végre pihenni tudjanak.

Elmúlik, egyszer ezen is túl lesznek! 

nemalvo.jpg

 

Hogyan tud sikeres lenni a gyermekpszichológiai tanácsadás?

A kulcs a szülők motivációja. Csak a motiváltak jöjjenek! - írnám ki legszívesebben a rendelésem ajtajára.  

Van gond egyáltalán?

Kényszergyógykezelés nem létezik, így hiába javasol, kérlel, ajánl a pedagógus, nagymama, szomszéd, ha a szülő nem motivált, az egész veszett fejsze nyele. Gyermekpszichológusként az elmúlt évtizedben túl sokszor találkoztam olyan szülővel, aki bizonytalan volt abban, hogy van-e segítségre szüksége, és, ha igen milyen félére. Aki nem ismeri fel, hogy gyermeke belső világának ziláltsága, fájdalmas-zavaró testi tünetei, rossz hangulata, kudarcos életpályája, önbizalomhiánya, meglazult baráti kapcsolatai segítségért kiáltó intő jelek, ott nagy valószínűséggel nem tud időben megfelelő segítséget kapni a gyermek. Szomorú tény ez, hiszen előfordul, hogy eljutnak pszichológushoz, a gyermek fogékony, nyitott, a szülő mégsem tartja elég fontosnak, hogy időt, pénzt, energiát szánjon erre a dologra. Így a gyermek óhatatlanul is eltűnik a pszichológus látóteréből.  Megtörtént eset: 13 éves fiú, aki rendszeres lóg az iskolából, falcol, gyermekorvosi igazolást hamisít magának, ám a pszichológussal szívesen beszélget. Tünetei javulni kezdenek, jobban érzi magát, önsértő magatartását elhagyja, javulnak a jegyei az iskolában. Néhány alkalom után azonban több időpontot nem egyeztet számára az őt egyedül nevelő apa, a pszichológus javaslatára nem jön el a szülő sem a lezáró szülőkonzultációra. Sok oka lehet annak, hogy ez így történt. Nekem az volt a benyomásom, hogy a tünetek enyhülésével valahogy fontosságát vesztette a pszichológusi foglalkozás. Azt már nem volt alkalmam elmondani az édesapának, hogy véleményem szerint nagyon megrendült a fia bizalma benne, és, hogy mit tehetne azért, hogy sikerüljön helyreállítani a köztük lévő bizalmat. Talán sikerülhet pszichológusi segítség nélkül is? Szívből remélem. Ám mégis ezt a példa jut eszembe, ha arról van szó, hogy szülő tulajdonképpen egyáltalán nem, vagy csak ideig-óráig ismeri fel, hogy nagy a gond. Éppen itt rejlik a szépsége is a gyermekpszichológusi munkának, hiszen az időben történő beavatkozás túlzás nélkül a gyermek egész személyiségfejlődését, sorsának alakulását terelheti jó mederbe. Az a tikkelő kisfiú, aki megszégyenítve érezte magát az első osztályban, aki nem tudta sem a tanítónénit, sem a tanulást megszeretni, ma már másik iskolában bontogatja a szárnyait. Mert a szülei felismerték, hogy van gond, mert a pszichológusi felmérés során kiderült, hogy mely pontokon és hogyan tudnának segíteni a szülők, és a folyamatot végig vive sikerült változtatni.

Szégyen

Mióta  elhatároztam, hogy ezt a hivatást választom, nap, mint nap teszek azért, hogy ne övezze szégyen a pszichológustól való segítségkérést. A helyzet több, mint két évtized alatt valamicskét javult. Munkám során főleg azokkal a családokkal találkozom, ahol van egy alapvető nyitottság a szakmai segítségkérés felé. Miért negatív címke a mai napig, ha valaki pszichológushoz fordul? Félnek a szülők, hogy kiderül, a gyermeket csúfolni fogják, hülyének nézik, - elindul a pletyka az iskolában, a közösségben -, hogy valami nincs rendben az agyával. Sokan a mai napig keverik a pszichológus és a pszichiáter fogalmát. Egyfajta társadalmi szemléletváltásra is szükség van tehát, hogy elfogadottabb legyen gyermekpszichológusi segítséget igénybe venni, ehhez elengedhetetlen az információ áramlás, hogy szélesebb körben ismert legyen a gyermekpszichológus tevékenysége.

 A gyermekpszichológusi tanácsadás sokszor óriási segítség lehet a szülőknek, ha bizonytalanok abban, hogy gyermekük viselkedése életkori sajátosságnak tekinthető-e, vagy jelentősen eltér az átlagostól. Bővítheti nevelési eszközeiket, ahogy gyermekükkel bánjanak. Váláskor segíthet meghatározni azokat a szempontokat, melyeket figyelembe véve megkönnyíthetik a traumatikus változást a gyermek számára. Segíthet kiválasztani a megfelelő iskolát, szakkört, vagy tehetséggondozó programot. „Beteg a nagypapa, hogyan készítsük fel a gyermeket a legrosszabbra?” „El fogunk válni, hogyan mondjuk el a gyerekeknek?” „Megharapta egy kis társát a bölcsiben, mit rontottunk el?” Ilyen kérdésekben, legjobb, ha gyermekpszichológus szakemberhez fordul.

Csak a gyerekkel van gond

A motiváció másik rákfenéje, ha a szülő nem igazán ismeri fel a saját szerepét gyermeke viselkedésének alakulásában, a viszonyuk már rég elmérgesedett, már szinte csak a kivetnivalót, a javítandót látja meg gyermekében. Esetleg motivált, hogy a gyermeket ’megszereltesse’, amit sokszor egy beszélgetéstől remél. Az ilyen típusú telefonos bejelentkezések: „Elhoznám egyszer a gyereket, beszélgessen már el vele, már mindenki t kikészít” – jól jelzik ezt a hozzáállást.

Az igazság az, hogy a pszichológussal való együttműködés lehetőség arra, hogy megteremték azt a működést a családon belül, egymással, és a gyermekükkel, amire vágynak. A szülőkkel való együtt gondolkodás éppúgy része a folyamatnak, mint a gyermekkel való foglalkozás.  Nem lehet egy alaklomtól nagy változást remélni, hiszen a pszichológusnak is időre van szüksége, ahhoz, hogy bizalmi kapcsolatot építsen ki a gyermekkel, hogy a gyermek meg merjen nyílni, megmutassa önmagát. Például a testvérek közti agresszió, féltékenység a szülő-gyerek dinamikából is fakad. Ebben az esetben a szülőnek másképp kell reagálnia, hiszen a testvérek sokszor azt verik le a másikon, hogy úgy érzik jobban szeretik, kivételeznek a másikkal.

Most azonnal

Megjelennek az irreális elvárások, hiszen egy évek óta fennálló tünet kapcsán, amit sokáig hagytak, jól elhanyagoltak és már rég berögzült, egyszer csak a szalmaláng életű motiváció keretében varázsütésre kéne elmúlnia. „2 hétig leszünk Budapesten a nyáron, elhoznánk a gyereket akár minden nap, most már tarthatatlan az 5 éve fennálló székrekedése.” Valójában a szülőkonzultáció után sokszor a heti egyszeri találkozás javasolt a gyermekkel, több héten keresztül. A komplex pszichológiai felmérés időigényes, mely során épül a bizalmi kapcsolat a pszichológus és a gyermek között. Árt ennek a folyamatnak, ha hatalmas teljesítménykényszert rakunk a gyerekre és a szakemberre is, és az egészet gyorstalpalón akarja a szülő letudni. A motivált szülő ismérve, hogy apró sikereket is észrevéve, türelmesen, kitartóan segít gyermekének, nem vár éveket, hogy szakemberhez forduljon, és nem is várja azt, hogy egy hét alatt megoldódjon a régóta halmozódó probléma.

Ellenállás a változással szemben

Eljár a szülő, járatja a gyermeket hetekig, mégsem elég gyors a változás. Miért? A pszichológusi foglalkozás általános esetben 45 perc, a heti 168 órából. Ha abban a többi 167 órában minden pontosan ugyanúgy zajlik, a szülők nem próbálnak meg változtatni, a gyermek kapcsolati, szociális és kommunikációs közege ugyanaz marad, mint, ami megbetegítette, beszélhetünk e valódi motivációról? Ha a 4,5 éves Dávid fél az óvodai csoportjában, mert ott az óvónéni kiabálós, és nem tudja őt megvédeni, mikor a nagyobb fiúk megverik. Ebbe a közegbe nap mint, nap belekényszeríti a szülő a gyermekét, akkor miért csodálkozunk, ha továbbra is sírva megy reggel óvodába Dávid?

Gyermekpszichológusként egészleges szemléletben gondolkodom, így a gyermek segítésének része az egész családi és tágabb környezete is, hiszen a gyermek sokszor csak a tünetek hordozója.

A szülők naponta hangosan veszekednek, és panaszolják, hogy a gyermekük fél éjszaka, még nappal sem távolodik el tőlük. Anyuka maximalista, kislánya migrénnel küzd és napokig letargikus, ha 4-est hoz az iskolából. Apuka hagyja, hogy azt és addig nézzen az tv-ben, az interneten a gyerek, amit csak szeretne. Egy idő után számítógép függőség miatt jelentkeznek a gyermekpszichológusnál. Sok példában, még laikusként is egyértelmű a szülői háttér, a családi dinamika szerepe. ezért fontos felismerni, hogy az egész családi működésnek változnia kell ahhoz, hogy az új megteremtődő egyensúlyban a gyermek is jobban érezhesse magát.

A kulcs a motiváció

Mindegyik esetben átlagos családok, törődő szülők voltak a példák alanyai. A különbség a belátás mértékében rejlik, hogy felismerik-e, hogy van gond, hogy mennyire zavarja, bántja ez a gyermeket, hogy tudnak-e kitartóan tenni, változtatni, ők maguk fejlődni a harmonikusabb családjuk, egészségesebb gyermekük érdekében.  Tudom, hogy nem minden esetben pszichológus jelenti a megoldást. Van, akinek fejlesztőpedagógusra, korrepetáló tanárra, egy pótnagyira, vagy éppen logopédusra van szüksége. Azonban egy jó pszichológus erre is rámutathat, hozzásegítve a családot ahhoz, hogy megtalálják a saját útjukat.

A pszichológus nem hibáztatja a szülőt, ez ne legyen visszatartó erő. Nem az a cél, hogy bűnbakot sikerüljön találni, ki legyen mondva, hogy ki rontotta el. A tanácsadás előre mutató folyamat, ahol azt keressük, hogy hogyan, milyen módon lehetne változtatni, hogy mindenki jobban érezze magát a bőrében. Szeretne a lehető legjobb szülője lenni gyermekének? Szeretné, ha gyermeke boldog gyermekkora emlékezhetne vissza? Ha a válasz igen, akkor remélem, hogy ez elég motiváció ahhoz, hogy ne halogasson, ha szükségét érzi, kérjen segítséget.

motiv.jpg

 

"Kiskirály" gyerekek - előadás

"Kiskirály" gyerekek, avagy ki a főnök a családban? Hogyan tehet azért a szülő, hogy gyermeke önbizalommal teli, de ne nagyképű, okos, de ne okoskodó, harmonikus kapcsolatokat kialakító személyiséggé fejlődjön?

Deliága Éva okleveles gyermekpszichológus, integratív gyermekterapeuta tart előadást, “Kiskirály” gyermekek címmel a Városi Ifjúsági Klubban 2017. szeptember 22-én 19 órától.

Merthogy kiskirály gyermekek igenis léteznek, és hogy mi felnőttek, szülők tesszük e őket azzá, vagy más dolgok is közbejátszanak eme jelenség kialakulásában. Erről fogunk beszélgetni. 
Ne szalasszák el!

Jegyek elővételben,1000 Ft-os áron megvásárolhatóak a Városi Ifjúsági Klubban, vagy az előadás napján 1500 Ft-ért. 

Érdemes elővételben megvásárolni a jegyeket.

http://www.ifiklub.hu/2017/09/szulok-akademiaja-ismet-vik-ben/

 

Bölcsödei, óvodai beszoktatásról

Beszoktatás, befogadás, beilleszkedés. Szeptember lévén sok aggódó, kissé bűntudatos szülő lesi izgulva gyermeke első lépéseit az intézmény felé.

Menni vagy maradni?

Könnyű összezavarodni a témában, hiszen a bolti eladótól, a szomszéd nénin keresztül, az anyósig mindenkinek megvan a véleménye a témáról, és a sokféle szempont összeegyeztetése sem könnyű feladat. Legyen meg a gyermek érzelmi biztonsága. Ne tegyék ki túl sok változásnak egyszerre. Ne érezze úgy, hogy kitaszítják az otthon meleg fészkéből. Anya se kattanjon bele teljesen a több éve tartó pelus, böfi, vau-vau, szunya körforgásba. Jó lenne egy kis anyagi plusszal hozzájárulni a családi kasszához. A gyerek unja a banánt, egyre nehezebb otthon lekötni. Anya is szeretne kicsit végre önmegvalósítani. Sokféle szempont létezhet, mely erre vagy arra elbillenti a mérleget.

Nem kötelező 3 éves kor előtt intézménybe járatni a gyermeket. Nem hiszem, hogy hátrányba kerül az a kisgyerek, aki az óvodával kezdi meg valamikor 3 éves kora körül a közösségbe való beilleszkedést. Vannak olyan családok, akik számára az ideális megoldást a minél tovább tartó otthonlét jelenti, amelyben mind a gyermek, mind a szülő komfortosan érzi magát. A játszótéri látogatások, a tágabb rokonság, baráti családok jelenléte, a rendszeresen - baba-mama foglalkozás jelleggel - látogatott zenés vagy torna foglalkozások jól előkészíthetik a terepet, hogy mikor a gyermek óvódába kerül, zökkentőmentesen történjen a beilleszkedése. Az azonban tény, hogy érzelmi szempontból mindig az első intézménybe kerülés, az első hosszabb szeparáció a szülőktől az, amely a legnehezebb kihívást jelenti.

Első lépés a szülőnek, amennyiben az intézmény (családi napközi, bölcsi, ovi) igénybe vétele mellett döntenek, a gyakorlatias teendőkön, - mint pl. az intézmény kiválasztása, beiratkozás - kívül a lelki síkon történő önismereti szemle. Készen áll arra, hogy elengedje gyermekét? Bízik benne, hogy a gyermeke ügyesen, jól helyt fog állni? Megérett a kapcsolatuk arra, hogy a leválás, különlét is beleférjen a nap pár órájára? Ha a szülő a természetes aggodalmán, féltésen túl is küzd az elengedéssel, akkor először is ezt kell helyre tennie magában, hogy magabiztosan tudja gyermekét támogatni ebben az élethelyzetben.

Mikor érdemes kezdeni?

Most nem ejtenék szót azokról a helyzetekről, mikor valamilyen kényszerítő körülmény lehetetlenné teszi a legideálisabb kor megvárását. Amennyiben a szülő dönthet gyermeke közösségbe kerüléséről, gyakori a 1,5-2 éves kor tájékán elkezdődő bölcsödei beszoktatás, illetve a 3 éves kor körüli óvoda kezdés (függetlenül attól, hogy korábbi tapasztalatokat szereztek-e más intézményben). Minden gyermek fejlődése és érettségi szintje eltérő, így elképzelhető, hogy egy gyermek beilleszkedése simán megy 2 évesen, míg más 4 évesen sem szokott be megnyugtatóan. A kezdés időpontja tehát a szülő egyéb szempontjai mellett, jó ha igazodik a gyermek érzelmi szükségleteihez.

Pszichológiai szempontok a beilleszkedéshez

Fontos,

  • hogy a szülő szimpatikusnak, szakmailag hozzáértőnek, barátságosnak találja a kiválasztott intézményt
  • hogy a szülő jó érzéssel bízza rá gyermekét az ott dolgozó gondozókra, pedagógusokra
  • hogy legyen érdeklődés az intézmény részéről a gyermek személyisége, szokásai, eddigi megszokott élete iránt
  • hogy legyen napi szintű kommunikáció a szülő és a gondozók, pedagógusok között
  • hogy a szülő gyermekéhez illőnek érezze az intézmény által javasolt befogadási keretet, hogy mennyi ideig lehet gyermekével, mennyire fokozatosan történik a befogadás
  • hogy a szülő tudja, hogy a gyerekek elsősorban személyhez kötődnek, így a befogadásnál kulcsfontosságú a gondozó, vagy óvodapedagógus személye, gyermekkel kialakított kötődése
  • hogy már az esti korábbra hozott lefektetéssel is készüljenek a másnap reggeli kelésre, elég időt hagyva a gyermek szervezetének, hogy kipihenje magát
  • hogy kialakítsák a reggeli rutint, melynek része  a szeretetteli, de határozott és rövid búcsúzás
  • hogy felismerje a szülő, hogy a beilleszkedés időigényes folyamat és ne várjon túl sokat gyermekétől

Amire számítani lehet

Alapvetően a legtöbb kisgyerek otthon, a szüleivel érzi a legjobban magát. A gyerekek sokszor ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz. Így természetes, ha nem könnyű az elválás, beleférhet a tiltakozás, a sírás is, mely legtöbb gyermek közösségi életének a része kezdetben. A gyermek kellő érettsége és a megfelelő környezet idővel meghozza a sikert. A beszokás folyamatát jelzi, ha idővel a tiltakozás és sírás mennyisége, intenzitása csökken. Sajnos nehezítő tényező, hogy sok kisgyerekre jellemző, hogy betegeskednek a közösségbe kerülésük első évében, így a több napos vagy hetes otthonlét után, szinte előről kell kezdeni a beilleszkedést.

Különböző intézmények más és más befogadást tartanak jónak és tesznek lehetővé. Az egyik legelterjedtebb a két hetes időtartamú, ahol a szülő először még jelen van, majd napról napra egyre több időt tölt egyedül a gyermek a csoportban. Ez a rendszer megalapozza  a gyermek érzelmi biztonságát, és az először idegennek ható környezetet a szülő jelenlétében fedezheti fel.

Néhány kisgyermek a befogadás első napjaiban reagál intenzívebben, majd fokozatosan beilleszkedik. Más gyermekek az első hetekben minden gond nélkül, szívesen járnak a közösségbe, azonban egy nyugalmas időszak után intenzíven tiltakozni kezdenek. Mindkét típus beilleszkedik idővel, csak az eltérő habitusuk miatt, másképp reagálnak helyzetekre.

Ugyanígy vannak olyan gyerekek, akik nagyon alkalmazkodóak a közösségben, és otthon vezetik le indulataikat, míg másokkal otthon semmi nehézség nem merül fel, de az oviban oda sem hederítenek a szabályokra. Ezek a jelenségek nem jelentik feltétlenül azt, hogy a szülő rosszul csinált valamit.

Összességében jól mutatja egy gyermek beilleszkedésének mértékét, hogy mennyire szívesen marad ott az intézményben, kötődni kezd-e ott valakihez, jól eszik, alszik, játszik-e, milyen a kedve, mit mesél a napjáról, hogyan látják mindezeket a jellemzőket a vele foglalkozó felnőttek.

A közösségi lét segítheti gyermeke szocializációját, beszédfejlődését, és autonómiájának kialakulását. Egy jól beilleszkedett gyermek szereti a vele foglalkozó felnőttet, csoporttársai nevét ismeri, örömmel megy reggel, könnyen elválik a szülőtől, napját aktívan, jó kedélyűen tölti.

Hogyan könnyítheti meg gyermeke beilleszkedését

Jó ha sok beszélgetéssel előre felkészíti gyermekét arra, hogy mi hogy fog történni. A napirendet, - ha szükséges, - át kell alakítani, hogy a gyermek lehetőleg magától, kipihenten ébredjen reggelente. Érdemes kerülni a hosszas búcsúzkodást reggelente. Osszon meg minden olyan információt a gyermekére vigyázó felnőttekkel, amit jó, ha tudnak a gyermekről. Legyen a gyermekével következetes, legyen egy rendszere annak, hogy ki és mikor viszi és hozza őt. Alvós plüssállat, vagy más bevitt játék fokozhatja  a gyermek komfortérzetét.  Segítheti a fokozatos beszoktatást, ha nem a hét összes hétköznapján, illetve ha nem egész napra marad a bölcsiben, vagy családi napköziben a gyermek. Ne érezzen bűntudatot, lelkiismeret furdalást, amiatt, mert nem Ön van a gyermekével egész nap.

Intő jelek, ha elakadt a beszoktatási folyamat

Ha azt érzékeli, hogy a gyermek hetek elteltével is: szorong, nem akarja elengedni a szüleit, napközben is sokat sír, nem játszik, otthon félve említi az intézményt, szinte állandóan beteg, felmerül annak a lehetősége, hogy a gyermek az átlagosnál lassabban vagy egyáltalán nem fog beszokni. Ennek hátterében állhat a gyermek éretlensége, az intézmény nem kellően gyermekközpontú működése, a pedagógus és a gyermek között szükséges kötődés kialakulatlansága, a gyermekközösség valamely sajátossága, a gyermek és az intézmény össze nem illése, vagy családi helyzetből fakadó feszültség. Fontos, hogy utánajárjanak, akár szakember segítségével, hogy mi állhat a háttérben, mert míg egy normál beilleszkedési folyamatban nem feltételezzük, hogy sérül a gyermek, addig egy nem komfortos szituációba belekényszerített, magát rosszul érző gyermek érzelmi, pszichés és szociális fejlődése hátrányt szenvedhet.

bolcsi_beszokas.jpg



„Én nem akarom beleverni a fejébe azt a sok fölösleges sz.rt!”

Fakadt ki egy apuka egyszer nekem, mikor a 4. osztályba menő kislánya következő tanévéről esett szó. Közeleg a tanévnyitó, nemcsak a gyerekek gondolnak szorongással vegyes várakozással az iskolai év kezdetére, hanem sok szülő is.

Gyermekpszichológusként gyakran találkozom olyan családdal, akiknél a gyermekkel kapcsolatos problémák, tünetek, az iskola kapcsán éleződnek ki igazán. A gyerek impulzív, nagy a mozgásigénye, nem hallgat a szülőre első szóra? Ezek olyan jellegű nehézségek, amit általában nem él meg vészesnek a szülő, az a benyomása, hogy más gyerekkel is hasonló dolgok fordulnak elő. Nincs olyan érzete a szülőnek, hogy problémásabb lenne az ő csemetéje, mint mondjuk a szomszéd gyerek. Az iskola azonban előfordul, hogy átszínezi ezt a képet. A játékos gyermek magatartás jegye a béka feneke alól kandikál, az impulzív gyermek jelentkezés nélkül bekiabálja a helyes választ, tehát ő rendbontó. Akire meg többször is rá kell szólni, mehet az igazgatói irodába egy jó kis fejmosásra. Persze, az iskola kell, hogy szabályokat, normákat közvetítsen, óhatatlanul vannak elvárások a gyermek felé.

De milyen elvárások? Üljön mozdulatlanul napi minimum négyszer 45 percet. Ne futkározzon a folyosón. Ne beszélgessen óra közben a padtársával. Ne egyen az órán. Tartsa rendben a padját, táskáját. Ne hagyja el a felszerelését. Még sorolhatnánk. Sok szabály, sok elvárás, melyek kapcsán némelyiknél az az érzésünk támad, hogy ez túl sok, erre nem képes egy ilyen életkorú gyermek.

És valóban. Amikor a gyermek délután négyig kötelezően minden nap az iskolában van, és még utána otthon is kell házi feladatot csinálni, mert a napköziben egyáltalán nem, vagy nem olyan minőségben készült el a lecke, akkor felmerül a szülőben a kérdés, hogy: tényleg? „Ez tényleg az én dolgom?” Akkor mikor jut ideje a gyereknek együtt lenni a családdal, játszani, edzésre menni, zenélni?

A gyerekek, attól, hogy - akár már évek óta - szembesülnek az iskolai részben reális, részben túlzó követelményekkel, még nem lesznek minderre egycsapásra képesek. Van bennük ösztönös tiltakozás, ezt minden szülő ismeri, aki az egész napos iskola után, még este 6-7 tájt megpróbál tanulni a gyermekével.

Felnőttként már tudjuk, hogy első a kötelesség. Első a tanulás, utána jöhet a játék, a kikapcsolódás. De mi van akkor, ha a szülő nem tudja hitelesen képviselni az iskola elvárásait? Mi van akkor, ha ő sem tartja fontosnak, hogy az iskolában eltöltött nyolc órán túl is foglalkozzanak helyesírás gyakorlással, matek példákkal, vagy bármilyen leckével. Mi a gyermek érdeke? Hogy minél többet gyakoroljon otthon is, hogy meg tudjon felelni az iskolai elvárásoknak, hogy jó jegyeket kapjon? Vagy az lenne az érdeke, hogy tudjon pihenni, játszani, mozogni, a családjával lenni délután? Mivel tesz jót a szülő, ha erőlteti az otthon tanulást, vagy ha játékidőt biztosít a gyermeke számára?

A fenti példában szereplő apuka sem tudja a megoldást. Kislánya a tavalyi második félévet végig kínlódta a nyelvtannal. Minden héten tollbamondás dolgozat, a tanító néni kérése alapján minden nap kell otthon egy fél órát gyakorolni vele. „Hogyan?” kérdezi az apuka, és elmeséli, hogy a két kisebb testvérrel is kell közben foglalkozni, meg vacsorát készíteni, meg csak úgy együtt lenni is kéne, és ott van pluszban a kislánya heti három ritmikus sport gimnasztika edzése. Elmondja, hogy csütörtökre  a gyerek olyan fáradt, hogy nincs is szíve semmivel terhelni, arra meg végképp nincs senkinek szüksége, hogy  a kislány megint sírva tiltakozzon az otthoni nyelvtan gyakorlás ellen.

Tény, hogy a közös együtt tanulás megterheli a szülő gyerek kapcsolatot. Hiszen a szülő a gondozója, vigasztalója a gyermeknek, ő hozza és tartatja be a szabályokat, ő szeret és hozzá lehet fordulni, ha baj van. Ebbe a komplex szerepkörbe nem hiányzik még egy kényszerítő, hajcsár szerep. Sokszor torkollik kiabálásba, sírásba az együtt tanulás, nem is beszélve arról, hogy mennyi időt elvesz minden mástól. Ha a gyermek iskolai előmeneteléhez szükséges, én inkább a külön tanárt szoktam javasolni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy strukturált keretek között, meghatározott időtartamban, egy idegennel a gyermek is együttműködőbb, így hatékonyabb ez a megoldás. A legszerencsésebb persze az lenne, ha a gyermek önállóan képes lenne tanulni, ez fontos, hogy az általános iskola felső évfolyamára kialakuljon.

Mi a megoldás? A reális elvárásokhoz megérik, felnő a gyermek, az irreálisakat, túlzókat, korához nem illőket igyekszik levetni magáról. Ezért van óriási feszültség sok családban, ezért utálja meg a gyerek az iskolát, ezért érzi helyesen a szülő, hogy nem lenne szabad elvárni sem a gyerektől, sem a szülőtől, hogy alsós gyerek esetében órákat tanuljanak együtt délután, a gyermek érdeklődési köréhez, korához és terhelhetőségéhez nem illő tartalmakat nagy mennyiségben biflázva.

A szülő helyesen jár el, ha ez alól a nyomás alól megpróbálja valamelyest magát és gyermekét is mentesíteni. Helyesen teszi, ha figyel a jó arányokra, hogy a sok iskolai alkalmazkodás után jusson a gyereknek a szabad játékra, a mozgásra is ideje. Ahhoz, hogy harmonikusan fejlődő, iskolába járni szerető, kiegyensúlyozott gyerekből több legyen, az iskolának is változnia kell. A szülő akkor teszi a legjobbat gyermekével, ha olyan iskolát sikerül találnia a számára, ahol értik, hogy mit jelent gyermeknek lenni, és gyermekközpontú szemléletben, szeretetteli közegben, reális elvárásokat támasztanak a gyermekkel szemben.

Mindenkinek érdeke, hogy a tanulás érdekes, izgalmas, vonzó dolog legyen, és ne terhes nyűg, a feszültség forrása. Sok szülő legbelül ösztönösen érzi, tudja, hogy milyen az ő gyermeke és mire lenne szüksége. Ez a belső hang segíthet eligazodni, mikor iskolát választ gyermeke számára, vagy olyankor is, mikor a gyermek jelzi, hogy neki valami nem jó az iskola vagy a tanulás kapcsán. Minden család, gyermek és helyzet egyedi, Önöknek kell, - akár szakmai segítséggel - megtalálni a családjuk számára legjobb megoldást.

dad-preschool-daughter-not-happy.jpg

 

“A férjem a harmadik gyermekem.”

Idilli család: egy anyuka, egy apuka, két szép lurkó. És akkor itt ez a mondat. Fel sem tűnik, anyukák egymás közt viccesen jegyzik meg a játszótéren, vagy hangzik el családi vendégség közben, egyébként teljesen jól hallhatóan, apuka számára is.

Mi ezzel a probléma?

Mikor gyermekpszichológusként hozzám fordulnak családok, és igénylik, hogy foglalkozzak a gyermekkel, segítsek nekik, mert a gyermek ilyen-olyan, az kicsit sem hasonlít arra, mint amikor autószerelő műhelybe viszik az autójukat. Úgy nagyon egyszerű lenne. "Itt a gyermek, nem működik jól, tessék megszerelni."

A helyzet valójában az, hogy nem lehet egy gyermeket a környezetétől függetlenül megismerni. Az egész családját, a tágabb közegét is meg kell ismerni ahhoz, hogy megérthetővé váljon, miért viselkedik úgy, ahogy. Milyen hatások érik? Milyen mintát lát maga körül? Milyen a családban az érzelmi hangulat?

Sok családban kialakul az a dinamika, hogy míg apa a kenyérkereső, addig anya viszi az oroszlánrészt a gyermekek nevelésből. Ő látja el a nap nagyobb részében a gyermek fizikai és lelki szükségleteit, ő kel fel, ha kell, éjszaka nyolcszor is a gyerekhez, ő tudja, hogy mi a kedvenc étele, melyik ruhát szereti hordani, melyik a kedvenc alvós plüssállata. Főleg a gyermek korai éveiben szokott a jellemző lenni, hogy az apuka nem találja  a helyét a megváltozott összetételű családjában, nehezen tud kapcsolódni kicsi gyermekéhez és a gyermeke édesanyjához is. A nőknél előtérbe kerül a szülő szerep és háttérbe szorul ideiglenesen a partner és a női szerep.

A nő túlterheltnek érzi magát, hiszen a gyerekek non-stop igényeit ő szolgálja ki, a férfi meg azt sem tudja mivel tesz jót otthon, és próbál a számára ismerősebb terepen: a munka világában helytállni.

Kettőjük kapcsolatába fokozatosan, és észrevétlenül bekúszik az távolság, a “te nem értesz meg”, a “te nem segítesz eleget” és egyre inkább teret hódít a kritikusság. Apának kimondott vagy kimondatlan kritikus gondolati vannak arra vonatkozóan, hogy nem olyan párkapcsolatuk és intim együttléteik mint régen, hogy a párja hanyagolja őt, hogy ő már nem is számít, csak a gyerek. Anyának titokban - vagy nem is olyan titokban - kritikus gondolati vannak, hogy: keveset van otthon a párja, hogy legalább mikor otthon van, segíthetne többet, és egyre jobban zavarja, ha nem csak a gyerek után, hanem a párja vagy férje után is pakolnia kell.

Miért romboló a: “A férjem mintha  az x.gyerekem lenne.” mondat?

Mert kasztrálja a férfit. Mert benne van, hogy  a férj tesze-tosza, tehetetlen, anyáskodásra szorul. Na de éppen élete párjától? Akivel elvileg néhány évvel azelőtt szerelemből kötötték össze az életüket? Mi történt?

Hol csúsztak félre  a dolgok?

A megváltozott szerepekhez való alkalmazkodás egész embert kíván, egy kisgyermekről való gondoskodás sokszor mindkét szülő számára kimerítő, nem jut idő és energia egymásra, a felnőtt párkapcsolat ápolásra. A szülő szerepekben való eltérő viselkedés is közrejátszik, hiszen sok apuka lazábban kezel dolgokat, mint a gyermeke minden rezdülését ismerő, a napi rutint vér verítékkel kialakító és betartani igyekvő anya.

Mégis! Nem késő még talán! Ha ebben a történetben mindenki a gyermekének akarja  legjobbat, akkor azt is fel kell ismerni, hogy nem jó a gyermeknek egy olyan családban felnőnie, ahol apa nincs jelen a mindennapokban, vagy ahol apa szava nem számít. Ahol annyit lát a férfiszerepből, hogy  nadrágot anya hordja, hogy apára nem lehet felnézni, ahol anya és apa között burkolt vagy kimondott feszültség van állandóan. Hogy várhatjuk el így a kisfiúktól, hogy büszkén azonosuljanak a férfi mintával? Mi lesz így a lányokkal, ha majd párválasztásra kerül a sor?

A szülőknek érdemes egymástól tanulniuk. Anya mindenre kiterjedő figyelme, és apa játékos lazasága előfordulhat, hogy jól kiegészítik egymást. A férfi és a női energiák különbözőek, és míg például anyához jó odabújcsizni, addig apával szuper bírkózni. A lényeg, hogy egymás kvalitásait elismerve, fel kell azt ismerni, hogy egyik hozzáállás sem rosszabb a másiknál, amennyiben mindkét szülő a maga módján szereti gyermekét, és aktívan jelen van az életében. Az aggódó, empatikus szeretetre éppúgy szüksége van a gyermeknek, mint a lazább, messzebbre engedő, energikusabb szeretetre. Kikiáltani apát 'rossz zsaru'-nak, csak mert nem azonos a működésmódja az anya által ösztönösen gyakorolt stílussal, nem szerencsés. Ugyanígy nem kellemes anyaként mindig a szabályhozó, szigorúbb 'rossz zsaru'-nak lenni, míg apának csak a játék jut. Fontos, hogy ezek a szerepek ne kizárólagosan mindig ugyanahhoz a szülőhöz tartozzanak. 

Sokféle család van, sokféle működésmód és szerep elfogatható és egészséges gyermeki lélekhez vezet. Csak ezt ne...ne hagyják, hogy így legyen! Ne legyen apuka kimondottan vagy kimondatlanul az x. gyerek a családban. Egy kapcsolatért és a hosszútávon harmonikusan, egészségesen működő családért tenni kell! Vegyék észre ha az egyik fél kiszorult a családi életből, ha félresiklott valami, és amíg nem késő változtassanak rajta közösen, hiszen a gyermek érdeke is ezt kívánja.

apa_harmadik_gyerek.jpg

A Kék Bálna vaklárma?

Mostanában sokat hallani arról a terjedőben lévő internetes ’játékról’, mely kamaszokat céloz meg, és kihívások teljesítésére veszi rá őket, úgy hogy ezzel veszélyes tettek elkövetésére sarkallja őket, melynek a vége akár az öngyilkosság is lehet. Annyira furcsa, és szokatlan dologról van szó, hogy sokan értetlenül állnak a jelenség előtt, és felmerül az a kérdés, hogy ilyen tényleg létezhet? Valóban veszélyben vannak a kamaszok? Bárkivel megtörténhet? Vagy arról van szó csupán, hogy szenzációhajhász újságírók kaptak fel egy városi legendát, hogy olvasókat szerezzenek?

Jelen posztnak nem célja eldönteni, hogy a Kék Bálna valódi veszélyt jelent-e, történtek-e már olyan tinédzser kori öngyilkosságok, melyek biztosan ennek a számlájára írhatók. Fogadjuk el azt a feltételezést, hogy ha nem is olyan mértékű a veszély, vagy nem is érint olyan sokakat, mint, ahogy a média sugallja: az online tér használata közben veszélyes dolgokba futhatnak bele a gyerekek. A Kék Bálna, - vagy más, a jövőben felbukkanó hasonló negatív hatások, játékok, vakmerő-fokozódóan durvuló kihívások, - és a kamaszok erre való fogékonyságának jelenségét tekintsük át.

Hogyan szippant be normális kamaszokat egy ilyen játék?

A kamaszok egyik fő jellemzője éppen a befolyásolhatóság, mely különösen sérülékennyé teszi őket a feléjük áramló, nekik célzott külső hatásokkal szemben. Erre a korosztályra jellemző, hogy a gyerekek jelentős hormonális, testi és lelki változásokon mennek keresztül, mely nagyon igénybevevő számukra. A részben hormonális hatások által kiváltott érzelmi hullámzás, az identitás keresése, a megváltozott testtel való lassú megbarátkozás, okozhat érzelmi bizonytalanságot. A szociális hatások ilyenkor kiemelt jelentőséget kapnak, tehát ha valakit osztály vagy baráti közössége elfogad, szülei megértenek, sikereket ér el társai között, valamiben kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani, könnyebben átvészeli ezt az időszakot. Akinél ezek a feltételek nem adottak, veszélyeztetettebbnek számít, hiszen minden kamasz vágyik arra, hogy elfogadják, szeressék, értékesnek lássák, és, hogy az átlagostól eltérjen, valamiben kiemelkedjen.

Éppen ezt a sajátosságot használja ki a Kék Bálna, hiszen a kihívások által azt az érzetet kelti, mintha vagány, bátor dolog lenne megtenni ezeket a dolgokat (például ellopni valamit a boltból, horrorfilmet nézni éjjel), és a kamasz úgy érezheti, hogy megfelelt egy kimondott elvárásnak, valamilyen próbált kiállt, különlegeset csinált, amit nem mindenki merne. A kamaszokban erős az önmaguk definiálásra irányuló késztetés, melynek része a valahová tartozás élménye. A kamaszoknak még nincs meg feltétlenül a kialakult értékrendjük, erkölcsi érzékük, előfordulhat, hogy tetteik súlyát és következményét még nem képesek felmérni. A játék tehát kihasználja a kamaszok bizonytalanságát, sérülékenységét, ráadásul olyan módon terjedve, ami a kamaszok természetes közege (virtuális tér, online világ), oly módon, hogy a kommunikáció is hozzájuk közel álljon. A kihívások megtételéről képi bizonyítékot kell küldeni, ami nagyon passzol mai világunkhoz, ahol sok kamasz nagy érzelmi jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen módon van jelen a közösségi média oldalakon, hányan lájkolták a képét.

Hogyan lehet védekezni?

Alapként említeném a jó érzelmi kapcsolatot szülő és gyermeke között. Ebben az esetben feltételezhetjük, hogy a kamasz megosztja szüleivel, ha valami furcsa, szokatlan dologgal találkozik. Ennek mentén jöhet létre valódi párbeszéd, ahol a szülő nem szimplán a már kész véleményét próbálja ráerőltetni gyermekére, hanem felvet egy témát, és arról beszélgetést kezdeményez. A Kék Bálna, vagy más internetes kihívás, játék is lehet a témája egy ilyen beszélgetésnek, amelynek keretében érdemes megtudni, hogy a kamasz mit gondol, mit tud erről az egészről, ismer-e valakit, aki már találkozott ilyesmivel az interneten. Ez a fajta hozzáállás partnerként kezeli a gyermeket. Nem egy készen kapott valamit kell elfogadnia, hanem éppen, hogy saját gondolatainak a megformálására készteti gyermekét a szülő. Ha kiskorától kezdve ebben a szellemiségben nevelkedett, akkor 14-15 éves korára kialakul az a képessége, hogy ne fogadjon be kritikátlanul eszméket vagy más hatásokat, hanem kérdezzen, nézzen mögé, gondolkozzon róla, ismerjen meg más nézőpontokat, és úgy formáljon saját véleményt. Ez a fajta elemző és gondolkodó képesség és a szülő és gyermeke közt meglévő bizalmi kapcsolat egyfajta védettséget biztosít a gyermek számára, melynek segítségével ő is, ha egyedül találkozik valamilyen kétes hatással, képes lesz eldönteni, hogy az jó vagy rossz.

A szülő árt a bizalmi kapcsolatnak, ha erős tiltással próbál nevelni, például a teljes internet használatot letiltja, nem engedi gyermekét számítógép közelébe.

A szülő ne kémkedjen gyermeke internetes tevékenysége iránt, ezzel megint sérül a bizalom. A kamasz törekszik intim szférájának kialakítására és védelmére, ezt tiszteletben kell tartani. A jó érzelmi kommunikáció lehet tehát annak a kulcsa, hogy a szülő mégis tudjon arról, hogy milyen online felületeket használ a gyermeke, kikkel ismerkedik a virtuális térben, vagy mi foglalkoztatja.

Szintén fontos pont lehet a védekezésben a biztonságos internethasználat megtanítása, melynek során a szülő felhívja gyermeke figyelmét a veszélyekre. Ha valaki először találkozik egy potenciális veszélyes hatással, csak a spontán reakciójára hagyatkozhat. Ha azonban hallott már hasonlóról, akkor nem éri felkészületlenül, naivan a dolog, és lehetnek megoldási mintái a helyzetre.  Mit kell tennie olyankor gyermekének, ha egy ismerőse azt kéri, küldjön magáról meztelen képet? Mi a teendő, ha egy számára ismeretlen valaki személyes találkozóra hívja? Ezekről fontos, hogy akár osztályfőnöki órán, akár otthon is szó essen.

A gyermek körül lévő más családtagok, barátok, pedagógusok is sokat tudnak azért tenni, hogy észrevegyék, ha egy gyermek tartósan nem érzi jól magát a bőrében. Ha jó személyes kapcsolatot, erős kötődést alakítanak ki a kamasszal, bízhatnak benne, hogy nem fog villámcsapásszerűen valami nagy butaságot elkövetni, hiszen ha bajba kerül, tudja, hogy van kihez fordulnia.

A jelenség hátterét vizsgálva láttuk, hogy a kamaszokban ott a vágy a valahová tartozásra, elismerésre és próbatételekre, kihívásokra vágynak, amelyekben konstruktívan csatornázhatják a bennük rejlő energiákat. Járuljon hozzá szülőként vagy pedagógusként hogy mindez megvalósuljon! Ahhoz, hogy egy kamasz ne legyen túlzottan kitéve az internet használatban rejlő veszélyeknek, az is fontos, hogy elfogadottnak és sikeresnek érezze magát a valódi világban, így ne kegyen érzelmi hiánya, melyet egy fiktív, virtuális közösségben próbál kielégíteni.

Kék Bálna ide vagy oda, amiért jó, hogy előkerült a téma

Vitatható, hogy a Kék Bálna valódi, jelentős veszélyforrás-e ma Magyarországon. Azonban amiért jó, hogy mégis előkerült a téma, hogy saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy hírek, információk hogyan terjednek az internet és a média által, hogyan írva át a valóságészlelésünket. Talán a szülők is bizonytalanok, hogy, most a Kék Bálnáról szóló híreket mennyire kell komolyan venni. El tudják képzelni akkor egy sokkal kevésbé tapasztalt, még hiszékeny kamasz helyzetét, aki az interneten találkozik egy információval. Hogyan ellenőrizheti az információ hitelességét? Hogyan tud több forrásból is tájékozódni?

A Kék Bálna körüli hírverés talán éppen annak a példája, hogyan kerül túlzott hangsúly egy elég távoli, keveseket érintő témára. Hogyan siklik át a média mindennapos jelenségek felett, melyek sok embert érintenek, és hogyan adnak nagy hangsúlyt valaminek, ami tele van extremitásokkal, szélsőségekkel. Arra vagyunk szocializálva, hogy az ilyesmire felkapjuk a fejünket, vonzó, kíváncsiságot felkeltő dolog valami kirívóról beszélni, amely sok embert megmozgat érzelmileg. Egy fiatal öngyilkossága pedig ilyen téma. És még extrémebb a helyzet, ha felmerül a gyanú, hogy ártó erők megvezetik, manipulálják a fiatalt, hiszen ekkor nem csak a szomorúságot érzi az olvasó, hanem a meghökkenést, felháborodást is, ilyen hírt pedig szívesebben olvasunk, mint szomorút. Nem is beszélve az összeesküvés elméletekre fogékony olvasókról, akik felkapják a fejüket az olyan hírek hallatán, melyek céloznak arra, hogy egy társulás, vagy közösség távoli, titkos irányítói kísérleteznek ártatlan fiatalokkal. Hozzájárul a hír terjedéséhez az emberek ok keresése is, hiszen egy fiatal öngyilkossága annyira megdöbbentő, hogy szeretnék, ha lenne rá elfogadható ok. Sok tényező szerepet játszik tehát abban, hogyan kel szárnyra egy hír az interneten, és milyen utat jár be aztán. Ha egy felnőttre ilyen könnyen lehet hatni, akkor elképzelhetjük, hogy mennyire kiszolgáltatott egy internethasználó kamasz. Ne feledjék, a biztonságos internethasználat tanulható!

Ha a Kék Bálna nem is, de más veszélyforrások leselkedhetnek a kamaszokra.

Gyakoribb internetes veszély, mely sokkal többeket érint például az internetes zaklatás, érzelmi zsarolás, bullying, csúfolás, kiközösítés, megalázás, rossz hír keltés. Ezekben sokszor az elkövető és az áldozat személyesen is ismerik egymást, és néhány vagy egy ember tekint rosszindulatú megjegyzései célpontjának egy másik embert. Sokkal ritkább, hogy egy ismeretlen figura által működtetett zárt csoportba önként csatlakozik valaki, ahol aztán teljesen az illető hatása alá kerül, anélkül, hogy személyes ismeretségük lenne.

A kamaszkori öngyilkosság szélsőséges tett, melynél sokkal gyakoribb az, hogy egy kamasz magányosnak, kitaszítottnak, sikertelennek érzi magát, nem találja a helyét a világban. Az öngyilkossági kísérlet sok esetben segélykiáltás, mellyel megpróbálja felhívni magára a figyelmet a kamasz, valójában elviselhetetlennek érzett helyzetéből szeretne kitörni. Ha lenne más alternatívája, családi, baráti vagy szakmai segítsége az jelentősen javíthatna helyzetén.

Szintén nem túl gyakori, hogy mindenféle előzetes jelzés nélkül, egy fiatal olyan szélsőséges tettre adja a fejét, mint az öngyilkosság. Állhat a háttérben családon belüli erőszak, elhanyagolás, trauma, depresszió vagy egyéb pszichiátria betegség is. A depresszió jeleinek észrevétele segíthet abban, hogy megfelelő segítséget kapjon a fiatal.

Depresszióra is utalhat, ha az alábbi jelek közül egyet vagy többet tartósan, nagy mértékben észlel kamasz gyermekénél:

- szóbeli közlések, melynek során alacsony önbecsüléssel beszél saját magáról

- szélsőséges hangulatingadozások, gyakori sírás

- tartós levertség, kedvetlenség

- zárkózott viselkedés

- fásultság, motiváció hiány

- alvás zavarok

- baráti kapcsolatok megszűnése

- beszűkült érdeklődési kör

- teljesítmény romlás

- étkezési szokások megváltozása

A média figyelem miatt most többen hallanak a Kék Bálnáról. Használjuk ezt jóra! Ennek kapcsán szó eshet a szülő gyermek bizalmi kapcsolat fontosságáról, a gyermekkori depresszió felismeréséről, és a tudatos internethasználatról is.

Ezekről a témákról fontos beszélni, és még ha egy felkapott hír kapcsán is, de ha több szó esik erről, talán tehetünk valamit a prevenció érdekében.

Amennyiben  a témában érintett vagy csak veszélyeztetett kamaszról van szó, fontos, hogy egyedi sajátosságoktól függően a gyermekvédelmi ellátórendszer, szakpszichológus vagy gyermekpszichiáter mihamarabbi szakszerű segítségéhez jusson az érintett, hogy a tragédia megelőzhető legyen.

kekbalna.jpg

Egy év telt el...hol tartunk most?

Egy év telt el a magyar oktatási rendszerről írt szubjektív, ám mégis hiteles képek adó facebook posztom óta, mely sok ember figyelmét felkeltette. Számokban: 1 478 484 elért ember, 52 281 reagálás, hozzászólás és megosztás, ebből 14 ezer megosztás és 493 személyes történet, mely nagyrészt hasonló tapasztalatokról számolt be.

Mi a helyzet egy év elteltével?

• Apuka elmeséli, hogy mindennap negyed órát helyesírást gyakorolnak a másodikos kislányával, mert tollbamondás dolgozat van minden héten. Bója vagy bólya? Alaksor vagy alagsor? Terít vagy terit? Csupa egyáltalán nem, vagy nehezen kihallható apró különbség, olyan szavak gyűjteménye, amit néha még felnőttek sem tudnak helyesen leírni, mert ritka, olvasott szövegben ritkán előforduló szavak. A másodikos kisgyerek persze még keveset olvas magától, nemrég még a betűket tanulta. 1 hiba, már négyes a dolgozat. 20 szóból 15 jó: 1-es. Így hát kelletlenül, muszájból, de gyakorolnak. Nem azért mert a szülő úgy látja, hogy ez másodikosokra szabott feladat. Hanem, hogy ne kapjon minden héten egyest az amúgy életvidám, jó képességű kislány, akinek az iskolával, tanulással kapcsolatos motivációja meredeken kezd lefelé ívelni.
• Anyuka panaszolja, hogy úgy látja félősebb, sírósabb lett a kisfia, bár jó jegyeket kap, de nem biztos benne, hogy jól érzi-e magát az iskolában. A harmadikos kisfiú el meséli nekem hétfőn, hogy csütörtökön nehéz napja lesz. Mert nyelvtanból is felmérőt írnak, meg szolfézsból is, aznap lesz matek is és délután még megy hegedűórára, amit nagyon szeret, de ő fél a csütörtöktől, nehéz, hosszú nap lesz.
• Elsős kislány szülei mesélik, hogy félve nyitják ki a gyermek üzenő füzetét, mert majdnem mindennap beírást kap. A tanítók visszajelzései alapján társaival durva, nem akar részt venni az órán, bebújik a pad alá, ezzel zavarva a tanítást. Én egy jó szándékú, mosolygós, játékos kislányt ismertem meg, aki néhány részképesség tekintetében éretlen még az iskolára.
• Elsős kisfiú kapcsán keresnek meg szülők, mert a gyermek két hónapja, minden nap sírva megy be az iskolába. A gyermek elmondja, hogy börtönben érzi magát az iskolában, úgy érzi minden perce be van osztva, nem marad ideje játszani.

Sok 6-7 éves gyermek iskolaérettséget vizsgáló felmérésekor derül ki, hogy a gyermek mozgékony, játékos, figyelmetlen még, képességeinek szintje egyeletlen eloszlást mutat: van, amiben kiemelkedő, és van, amiben az átlagosnál picit lassabban érik.

Gondban vagyok, mikor az iskolaválasztást érintően kérik ki a véleményemet. Mert féltem a gyermeket. Féltem, hogy majd nem fogja szeretni a tanító néni, hogy majd pajkosságát rosszaságnak címkézik, hogy rossznak, butának fogja érezni magát az iskolában és elmegy a kedve az egésztől.

Az alternatív, gyermekközpontú, kis létszámú osztályok száma limitált, így sok gyerek végül sima, hagyományos általános iskolába kerül és csak a jó szerencsén múlik, hogy az ott dolgozó pedagógus mennyire érti majd az óvodából éppen kikerülő gyermekek lelkivilágát és testi igényeit.

A helyzet tehát nagy számokban gondolkodva, vajmi keveset változott.

Vannak gyermekközpontúbb iskolák létrehozására irányuló új törekvések és sokszoros túljelentkezéssel futnak a meglévő ilyenek. Ez mindenképpen mutatja az irányt és az igényt, azt, amire szükség lenne. Fájdalmasan lassú a változás az oktatási szemléletmód terén, és sok gyerek van veszélyben.

Veszélyben, hogy elveszíti a tanuláshoz való eredendő motivációját, a belső tudását, hogy ő is lehet ügyes valamiben és jó képességű, pszichésen eredetileg egészséges kisgyerekek válhatnak szorongóvá az iskolarendszer nem rájuk szabott követelményei miatt.

Sajnálom, ha negatív kicsengésű ez az áttekintés. A helyzet is az. Még mindig égetően nagy szükség lenne mihamarabbi változtatásra az iskolákban.
Azt látom, hogy szülőként iszonyú átérezni azt a tehetetlenséget, hogy mindehhez asszisztálni kell, mert ebben az értelmetlen rendszerben KELL érvényesülnie a gyereknek.

Gyermekpszichológusként azt tanácsolom, hogy szülőként igyekezzenek tompítani, ellensúlyozni az iskolai hatásokat.

- Ne csak a jegyről kérdezzék gyermeküket.
- Derítsék ki az okát, hogy miért lett ilyen, vagy olyan a dolgozat?
- Próbálják fent tartani a gyermek érdeklődését a tanulni való iránt, azáltal, hogy játékosan, érdekesen kiegészítik az iskolában tanultakat.
- Tegyenek róla, hogy ha nem is az iskolában, de egy másik közösségben: sportban, hobbiban, szakkörben, legyen sikerélménye a gyermeküknek.
- Ne az iskolai visszajelzéseknek higgyenek, lássák azoktól függetlenül is gyermeküket. Ne büntessék még otthon is iskolai dolgok miatt.
- Beszélgessenek sokat arról, hogy mi történik vele, hogy érzi magát.
- Csináljanak sok közös, élmény gazdag programot hétvégén, melyekből töltekezni tudnak hét közben.
- Ne beszéljenek a tanárok ellen, de próbáljanak több nézőpontot is megmutatni.
- Vegyék észre, ha segítségre van a szüksége gyermeküknek az iskolai felkészüléshez.
- A házi feladat írása és a gyakorlás ne uralja az összes délutánt és a hétvégéket, töltsenek minőségi időt gyermekükkel.

Lássák gyermeküket értékesnek és szerethetőnek akkor is, ha nem jól teljesít az iskolában, mert nem biztos, hogy ez csak az ő hibája.

(A felsorolt esetek valós példákon alapulnak, néhány részlet megváltoztatásra került, a felismerhetőség elkerülése érdekében.)

A tavalyi cikk itt olvasható: http://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/…/abbol_tudom_…

Gyászfeldolgozás az iskolákban

Holnap nemzeti gyásznap lesz a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést fognak tartani. Az áldozatok túlnyomó többségben gyerekek, felfoghatatlan veszteség. Családok, rokonok, tanárok, barátok, osztálytársak, rendkívül tág az érintettek köre. A krízisintervencióban, gyászfeldolgozásban jártas pszichológusokból szerveződött segítők összeállítottak egy összefoglalót, mely iránymutató lehet a szülők és gyerekek, illetve pedagógusok és gyerekek között, a témában zajló beszélgetésekhez. Jelenleg a veronai baleset helyszínén elegendő szakképzett és felkészült pszichológus van szervezetten, ha még szükséges, van kit mozgósítani. Nagy számú pszichológus csapat állt össze az itthoni gyászolók támogatására is.

A hivatalosan is jóváhagyott, szakértők által összeállított segédanyagot az alábbiakban változatlan formában közreadom.

A segédlet elsősorban pedagógusoknak segít felkészülni a tragédiával kapcsolatos beszélgetésekre, célja, hogy a szörnyű tragédiával kapcsolatosan enyhíteni lehessen az arról értesülő gyerekek szorongását, és segítség legyen számukra a felnőtt támogató jelenléte megrendülésük, gyászuk kezelésében.

"Kedves Tanárok, Osztályfőnökök!

Szombat hajnalban a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborából hazafelé tartó buszt tragikus baleset érte.

Az azonnali krízisintervenciós munkát a Katasztrófavédelem több szakmai szervezettel karöltve azonnal elkezdte az olasz helyszínen, illetve az érintett gimnáziumban. A hivatalos protokollja mellett egy 3000 főt magába foglaló Pszichológus csoport tagjai szervezik azt a széleskörű háttérmunkát, mely segítségével az érintettek közép- és hosszútávon megfelelő pszichés támogatást és terápiás segítséget kapnak majd.

A tragédia híre azonban gyakorlatilag mindenkihez eljutott, eljut a hét során. A kormány január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

Ezekhez a beszélgetésekhez szeretnénk módszertani segítséget kínálni a mellékelt szempontrendszerrel.

Fontos tudni, hogy a beszélgetések szükségszerűen és természetesen szorongást generálnak majd a gyerekekben, fiatalokban, ugyanakkor éppen arra teremtenek lehetőséget, hogy a közös feldolgozás révén érzéseikkel, a bennük kavargó gondolatokkal ne maradjanak egyedül.

Fontos tudni, hogy az első időszakban a felzaklatottság, a mobilizálódó szorongás, esetleges halálfélelem, vagy a téma hárítása, elbohóckodása éppúgy normális megküzdési mechanizmus, mint az érett beszélgetés vagy élménymegosztás.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az intézményekben dolgozó iskolapszichológusok nagyon sokat tudnak segíteni a helyszíni munkában, ártalomcsökkentésben. Mivel számukra elérhető a most összerakott adatbázis a rendelkezésre álló extra terápiás kapacitásokról, a későbbiekben a történtekkel nehezen megküzdő gyerekek, fiatalok szűrésében, továbbirányításában őket érdemes keresni.

Üdvözlettel

 Kiss Kinga

klinikai gyermekszakpszichológus

Révész Renáta Lilána

pszichológus, gyásztanácsadó

 

  1. január 22.

Alapvetések az iskolai, tanórai beszélgetéshez

Révész Renáta Liliána pszichólogus  gyásztanácsadó

Kiss Kinga klinikai gyermekszakpszichológus

 

Beszélgetések célja

  • Prevenció / elszigetelődés, túlzott befeléfordulás, érzelmek kifejezésének hiánya és képtelenségének megakadályozása)
  • Ártalomcsökkentés (szorongás, megnövekedett halálfélelem csökkentése
  • Méltó megemlékezés fontosságára a kegyelet,, mintanyújtás a megemlékezés formáira
  • Gyász, vesztség témájának csoportos feldolgozása

 

Lehetséges vezérfonal

a gyásznaphoz kötődő tanorai beszélgetéshez

 

  1. Röviden és nyíltan összefoglalni mi történt. ( a fájdalmas, technikai részletek említése nélkül)

Sok felnőtt a hír hallatán sírni kezdett, a családjára, gyerekeire gondolt! Ez természetes, a megrendülés az együttérzés, az empátia fontos!

Kérdés: Hallottatok-e a hírról, mit gondoltatok, mit éreztetek?

  1. Kiemelni a hősiességet, helytállást a bajban,  egymás támogatásának szerepét (tanár és diák, aki a társaik megmeneküléséért is tettek)!

Kérdés Mit gondoltok erről, voltál-e már olyen helyzetben ahol másnak segitettél? Volt-e, hogy bármilyen szorult helyzetben segítségedre siettek mások?

  1. Baleset, váratlan halál estén mi magunk is megijedünk

„Velünk vagy szeretteinkkel is történhetett volna.” (érthető gondolat) Szorongás, félelem alakul ki bennünk. ez egy idő után csillapodik. A balesetek többsége megakadályozható odafigyeléssel, óvatossággal, de a nagy tragédiák sajnos nem ilyenek! Szerencsére ilyenek ritkábban történnek, ezért a mindennapi óvatossággal, körültekintéssel érdemes élnünk az életünket, de a rettegés nem segíti az életünket.

Kérdés Kisebb balesetek biztosan veletek is történtek –  mit tapasztaltatok? Hogyan állt hozzá a környezet? Utána mi volt nehéz? Mi segített?

  1. A túlélők és mi is örülünk az életünknek, ilyen esetek után látjuk igazán milyen kincs az élet és annak apróbb örömei.

Kérdés Mi lehet nehéz a baleset túlélőinek most?

Kérdés Hogyan becsülöd meg az életedet?(egészség, élmények, kapcsolatok, barátság)

 

  1. A balesetben van, aki életét vesztette. Mindannyiunkat megrendít a hír!

Mielött folytatnánk a beszélgetést 1 perces néma felállással tisztelegjünk a meghalt diákok előtt!

  1. A gyász – veszteség fogalmának tisztázása  

Évszázadokon közösségben történt meg és zajlott le a gyász is. Az emberek természetesnek vették, hogy el kell búcsúzniuk az élettől, nem tiltakoztak, nem harcoltak ellene, elfogadták ezt a tényt.  Mivel a halál, a gyász, a gyásszal való megküzdés, az újbóli talpraállás szülséges részei életünknek, nyíltan lehet és kell is beszélni róla!

Vesztségtípusok: Sokféle veszteséget elszenvedünk. Hiszen emlékezhetünk még az első tanító néninkre, akitől a  irni olvasni tanultuk, vagy más fontos tanárunkra, aki először adott olyan biztatást nekünk. Vagy gondolhatunk olyan iskolára, munkahelyre, szomszédra, barátra, aki egykor oly' fontos volt - de a változás, a fejlődés, az életünk előrehaladása miatt elhagytuk ezeket, és sajnáltuk, talán gyászoltuk is egy darabig.

Elveszthettünk már eszméket, szerelmeket, barátságokat - olyan kapcsolatokat, amelyekben egy közös van: nélkülük nem lennénk olyanok, mint amilyenek vagyunk. Minden, ami fontos, amit és akit szeretünk: nyomot hagy rajtunk. Amíg együtt halad velük az életünk, azonosulunk velük valamennyire, kiteljesülünk általuk, fejlődünk, alakulunk, sokszor anélkül, hogy ezt észrevennénk, vagy tudatosítanánk.

Kérdés Valamilyen veszteséggel biztos te is találkoztál már! Milyen érzések gondolatok voltak benned, mit tapasztaltál?

 

Segíteni  a gyermekek gyászában minden életkorban szükséges – akkor is, ha elzárkózást tapasztalunk. Nyitottaknak kell maradnunk a gyermekek felől érkező kérdésekre, akár indulatokkal együtt feltoluló, vagy éppen nehezen megszülető érzésekre és felismerésekre. Semmilyen titkolózás, félreértelmezett kímélet nem teszi elviselhetőbbé a számunkra is nehezen elfogadható tényt.

 

  • Mi a „normális” a gyászban?

Ki mondhatná meg, mi a normális a gyászban? Van-e olyan egyáltalán? Hisz maga a helyzet, a lélektani - és mindenre kiterjedő - krízis állapota éppen attól más, hogy hatalmas csapást kell túlélni, ami hirtelen jön, nincs rá semmilyen befolyásunk, hogy megakadályozzuk, hanem csak elszenvedjük.

Fontos tehát, hogy a gyerekek, fiatalok értsék: amit éreznek, az teljesen természetes része egy tragédia utáni folyamatnak.

  

  • A gyász szakaszai a szakaszok sajátosságai, megküzdési stratégiái

A gyásznak lélektanilag több szakasza is van: a sokk, a kontrolláltság, a tudatosulás, az elfogadás és a feldolgozás.

 

  • „Egyedül nem megy”: a segítség lehetőségei (ismerős halála esetén)

 

            - Az érzelmek felszínre hozásában segíthet, ha valami emléktárgyat vagy egy fényképet veszünk elő az elhunytról.

- Hasznos lehet a naplóírás a gyászolás első pillanatától kezdve. Helyet kaphatnak ebben a gyásszal kapcsolatos érzések, leírható benne bátran a szégyen és a bűntudat is..

- Az elhunytnak szóló levél írása módot ad arra, hogy a gyászoló "elmondhassa", amit már nem tud elmondani. Ezt fel lehet olvasni a sírnál, vagy lehet az iskolában egy dobozba gyűjteni az elhunytakhoz szolo leveleket, akár rajzokat.

- A rítusok segíthetnek az erőteljes érzelmek átélésében.

Pl:Jelölj ki magadnak egy órát a nap folyamán, mely az "emlékezés órája" lesz, amikor ég egy gyertya, és csak rá gondolunk.

- Nehéz feladat, de érdemes megpróbálni összeírni, hogy mit jelent számunkra, hogy Ő meghalt.

 - Ki kell adni a haragot, dühöt, le kell vezetni a fájdalmat!

- Alvás fontossága

- Emberi kapcsolatok áttekintése.

 

Mivel jelen esetben a gyerekek, fiatalok tömegeit elsősorban nem a közvetlen veszteség, hanem a tragédia híre fogja megrázni, várhato, hogy ez  a korábbi veszteségek felidézését, a jelenben a szorongás, esetleg a saját halálfélelem felerősödését, az érintettekkel való együttérzést fogja magával hozni. A fenti ritusokbol több szempont is adaptálható: a közösségi beszélgetés mellett bátoríthatoak a gyerekek, hogy levelet írjanak, rajzoljanak egy közös megemlékezős poszterre, vagy emlékdobozba.

 

  • Lehetséges problémák (harag, bűntudat, szégyen, önértékelési zavarok, betegségek, társas kapcsolatok változása

 

A megrendültség és a gyász természetes folyamatába sok zavaros érzés is belefér. Fontos, hogy a gyerekek/ fiatalok érezhessék, hogy ezek kifejezése a közösség vagy a felnőtt beszélgetőpartner előtt teljesen oké. Ilyen esetben reális veszély lehet a kaotikus érzésekkel valo egyedülmaradás, vagy több gyerekek szigetszerű izolálodása.

Ha úgy tűnik, egyes gyerekek számára tartósan nehéz a felszínre kerülő érzelmekkel mit kezdeni, ha a következő hetekben megváltozik a viselkedése, zárkózottabbnak vagy érzelmileg instabilnak tűnik, illetve ha egy-egy kisebb közösséget nagyon behúz a halállal való foglalkozás, akkor mindenképpen érdemes az iskolapszichológus helyi segítségét, vagy rajta keresztül hatékony szaksegítséget szerezni a számukra."

gyasz.jpg

Az iskolaválasztás szempontjai

Közeledik a döntés ideje. Idén iskolás lesz a gyerek. De hol? Mert: körzetes, népszerű, kicsi az osztálylétszám, a szomszéd gyerek is oda jár, közel van, tyúkanyó típusú tanító néni, én is oda jártam, jó hírű, két tanítási nyelvű, innen könnyű bekerülni jó gimnáziumba, a gyerek legjobb barátja ide fog járni… milyen szempont szerint válasszon a szülő iskolát?

Fő szempontok, melyeket fontos figyelembe venni az iskolaválasztáskor

Tanító

Ahogy mondani szokták, nem is iskolát, hanem tanítót kell választani a gyermeknek. A gyerekek érzelmi alapon működnek, akkor fog érdeklődni a tanulás iránt, ha kötődik a tanító nénihez, ha vágyik az elismerésére, a dicséretére. A tanító személyisége fontos, hogy passzoljon a gyermekéhez, szimpatikusak legyenek egymás számára. Kiabálós, katonás stílusú tanító nénitől félni fog a szorongó gyermek, és ez a fokozott izgalom, aggódás, szorongás gátolni fogja a tanulásban, és abban is, hogy jól érezze magát az iskolában. Más gyerekek szeretik, ha tiszták a keretek, ha megvannak a szabályok, amin belül mozoghatnak és nem különösebben érzékenyek az emeltebb hangú kommunikációra. Sok gyereknek beválik a tyúkanyó típusú tanító néni, aki elsősorban szeret és csak másodsorban vár el, szid le, büntet. Ne feledjék: a gyermekből nem lesz hipp-hopp, komoly elsős, az érzelmi biztonságot adó, velük kedves, odafigyelő tanító segíthet átívelni a kezdeti nehézségeken.

Speciális tagozat

Vannak olyan gyerekek, akiknél már óvodáskorban kitűnik, hogy valamiben kiemelkedőek, vagy valami iránt kifejezetten érdeklődnek, vagy van hozzá affinitásuk. Így egyes gyerekeknél a legmarkánsabb szempont, hogy az adott képességnek, tehetségnek megfeleljen a választott osztály tagozata. Így a nyelvekben tehetséges gyerek mehet nyelvi tagozatra, a reál beállitódású matektagozatra, a sportos alkatú, mozgékony gyermek tesi tagozatra és a tisztán éneklő, zene iránt érdeklődő ének-tagozatra. A szerencsés esetben ezek a párosítások a gyermek érdekét szolgálják, arra azonban vigyázni kell, hogy ne küldjék az örökmozgó, sportokban kiemelkedően ügyes gyereket ének tagozatra, vagy ne kerüljön az egyértelműen humán érdeklődésű gyermek reál tagozatra. Amellett, hogy előfordulhat, hogy egy gyermek több dologban is kiemelkedő, óriási károkat lehet azzal okozni, ha valakit nem neki való közegbe helyeznek. Az a gyerek, aki sport osztályban kitűnne fizikai erejével, robbanékony gyorsaságával, fáradhatatlanságával, magatartászavarosnak titulást rossz tanuló lehet az ének-zene tagozaton. Nagyon nem mindegy, hogy a gyermek mennyi sikerélményhez jut, és mennyire tudja kibontakoztatni a benne rejlő képességeket. Előfordulhat olyan is, hogy a gyermek számára a legjobb döntés a sima, tagozat nélküli osztály, hiszen vannak későn érő típusok, akiknél majd később válik el, hogy milyen irányba érdemes terelgetni őket.

Közelség

Ez az egyik fő szempont szokott lenni, és nem csak a szülők kényelme miatt. A gyermek számára is fontos, hogy hány órakor kell reggel felkelni, és, hogy hány perc alatt ér haza délutánonként. Később azzal is lehet számolni, hogy majd egyedül haza tud jönni az iskolából, ha az nincs túl messze. A közeli iskola azért is jó, mert az osztálytársak jó része is a közelben fog lakni, így ez segíti az iskola utáni programok szervezését, a barátkozást. A közeli iskola csak akkor essen ki a választható iskolák köréből, ha néhány másik fő szempont nem érvényesül, vagy vállalhatatlanul előnytelen.

Napirend/udvar

Fontos megnézni, hogy mekkora az iskola udvara, és azt milyen gyakran használják. Minden elsős gyermek alapvetően játékos még, és vágyik a szabad levegőn töltött mozgásra, a kötetlen játékidőre. Ha az udvar ici-pici, vagy csupa beton, vagy szinte sosem tartózkodnak kint a gyerekek, az nyilván nem előnyös. Ha a leendő elsősök napirendje túl strukturált, rövidek a szünetek, alig jut idő ebédelni, szabad játékra, az önmagában is leterhelő lehet a kis elsős számára.

Elvárások/osztályzás

Érdemes előzetesen tájékozódni az iskolában szokásos jutalmazó/büntető rendszerről. vannak olyan aranyos kezdeményezések, amikről mindenki eldöntheti, hogy motiválják-e az ő gyerekét, pl.: hogy matricát lehet kapni szépen elvégzett munkáért. Ugyanígy mérlegelendő, hogy hogyan fog hatni a fekete pont vagy intő a leendő kisdiák érzelemvilágára, és nem árt tudni, hogy ezeket milyen sűrűn és miért osztogatják. Vannak merevebb, szigorúbb, poroszosabb iskolák, ahol a magatartást pl. naponta értékelik, vagy a dolgozatokat százalékos formában jelzik vissza. Az adott iskolának, vagy konkrétan a tanítónak nagy szerepe lehet abban, hogy mennyire kezeli rugalmasan a rendelkezésére álló jutalmazási-motiváló eszközöket.

Osztálylétszám

Nagy osztálylétszám esetén biztos, hogy nehezebb dolguk van, mind a gyerekeknek, mind a tanítóknak. A differenciált, személyre szabott oktatás, extra külön figyelem biztos, hogy kevésbé megvalósítható nagy osztálylétszám esetén. Sok gyereket zavar és leterhel a konstans alapzaj, a nagy zsibongás. A nagy osztálylétszám inkább kényszer, ha tehetik, minden szülőnek érdemesebb kisebb osztálylétszámú osztályt keresnie, ennek leginkább csak előnyei vannak, míg a nagyobb létszámnak lehet hátránya.

Osztály összetétel

A létszámon kívül, fontos szempont még az összetétel, fiúk-lányok aránya. Barátkozás, beilleszkedés szempontjából jó, ha ez az arány nagyjából fele-fele, hiszen el lehet képzelni, hogy 5 fiú 25 lány között ’elveszik’ és kisebb eséllyel találhatnak a fiúk barátot, mint, ha mondjuk 14 fiú közül választhatna. Ebben az életkorban gyakran előfordul, hogy a saját nemükhöz húznak a gyerekek, és bár elvétve előfordulnak vegyes nemű barátságok is, azért jó, ha van választék azonos nemű társakból is. Továbbá az aránytalan osztályösszetétel pedagógusok elvárásait is eltolhatja, ha a példánál maradva: a lányok mellett, főként az a pár fiú képviselné az elevenséget, mozgékonyságot, így őket könnyebben titulálhatják rossznak, hiszen óhatatlanul megjelenik a sokszor alkalmazkodóbb, szabályokat jobban betartó lányokkal való összehasonlítás.

Hangulat

Szubjektív szempont, ami nem elhanyagolható mégsem. Milyen hangulatú az iskola épülete? Milyen érzés oda belépni? Hodály, vagy családias? Komor vagy napfényes? Csendes vagy zsibongó? Ilyet kívánna gyermekének, akinek lehet, hogy 8 évig ide kell majd járnia? Ezek az intuitív megérzések is sokat kell, hogy számítsanak a választásnál, hiszen egy jó hangulatú helyre engedi el szívesen a szülő csemetéjét.

Érdemes alaposan körbejárni a témát, tájékozódni a lehetőségekről, elmenni tájékoztatókra, nyílt napokra, iskola-kóstolgató programokra, beszélni már iskolás gyerekek szüleivel, megfontolni az alternatív vagy alapítványi iskolák kínálatát is.

Összegzésképpen elmondható, hogy a jól megválasztott iskola garantálhatja, hogy a gyermek majd szeressen oda járni, kedvelje a tanítóját és az osztálytársait, szeressen tanulni, hiszen összességében ez a cél!

iskolavalasztas.jpg