Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Amivel árthat gyermekének

2016. április 26. - Deliága Éva pszichológus

Nyolc végzetes hiba a gyermeknevelésben

Ártalmas a gyermeki léleknek ha:

1. Nincs egy stabil személy, akihez kötődni tud

A világtörténelem során sajnos már voltak olyan periódusok, ahol nagyon sok árván maradt gyermek került csecsemőotthonba, kórházba, vagy más intézménybe. Ilyen feltételek mellett, távol a szüleiktől, azt vették észre, hogy nem fejlődnek jól ezek a gyerekek. A sírós, elkeseredett állapotot hamar felváltotta az ernyedt, befelé forduló, tehetetlen állapot, és a fejlődésben ezek a gyerekek messze lemaradtak családi környezetben nevelkedő társaiktól. Családi környezetben élve, akkor jöhet létre hasonló állapot, lelki sérülés egy gyermekben, ha nincs egy stabil állandó személy, aki őt gondozza, ha gyakran váltogatják egymást az őróla gondoskodók, úgy, hogy akihez már kötődni kezdett teljesen eltűnik az életéből. Ilyen helyzet csak nagyon ritkán, és szélsőséges esetben szokott kialakulni, olyan családokban, ahol semelyik felnőtt nem alkalmas a szülői szerep betöltésére.

2. Ha az alapvető fizikai szükségletei nem elégülnek ki

Ha egy gyermek éhezik, fázik, nincs biztonságban, akkor azt mondhatjuk, hogy mivel az alapvető fizikai, testi igényei sem elégülnek ki, ezen a talajon a lelki érzelmi fejlődése sem tud egészséges mederben maradni. A világról az lesz a benyomása, hogy nem bízhat benne, a puszta létfenntartásáért is meg kell küzdenie, így nem tud igazán a korának megfelelően fejlődni.

3. Nincsenek megfelelő ingerek körülötte

A megfelelő környezet tág határokon belül mozog. Itt nem a legújabb technikai vívmányokra, vagy legmodernebb berendezésre, drága játékokra kell gondolni. Néhány tárgyi feltétel kell legyen adott, hogy a gyermek életkorának megfelelő ingerekkel legyen körülvéve, ennek nem szabadna a család anyagi helyzetétől függnie. Az ingerek alatt érthetjük nemcsak a tárgyi környezetet (funkcionális bútorok, esztétikus környezet, használati eszközök, játékok, könyvek), hanem a személyi környezetet is. Nem megfelelő személyi környezet egy gyermek számára, ha nincsenek felnőttek, akik vigyáznának rá, ha például hat kisgyerek összezsúfoltan tartózkodik egy szobában órákon keresztül, ahol a legnagyobb: a nyolc éves vigyáz rájuk. Szélsőséges esetben előfordulhat olyan is, hogy nem gyereknek való környezetben él egy kisgyerek pl. állatok nevelik, az utcán kóborol, szeméttelepen guberál. Még ilyen helyzetben is, csak a rendszeres és tartós ingerszegény vagy nem megfelelően kialakított környezet az, ami károsan hat a fejlődésre. A klasszikus egy vagy kétszülős családmodellben, ahol egy vagy több gyermekről gondoskodnak a szülők, ilyen nem megfelelő ingerkörnyezet csak rövid időre és nem szándékosan szokott előfordulni: pl. ha nem neki való agresszív, vagy félelmetes filmet néz a gyermek.

4. Vágyait, igényét, fizikai szükségleteit nem veszik figyelembe

A gyermek akkor tanulja meg saját magát szeretni és értékesnek gondolni, ha azt a visszajelzést kapja a környezetétől, hogy ő jó és szeretetre méltó. Ha az általa adott jelzéseket a róla gondoskodók nem értik, vagy figyelmen kívül hagyják, akkor azt tanulja meg, hogy nem számíthat a külvilágra. Itt nem arra kell gondolni, hogy egyszer négy évesen Transformers-t kért és nem vették meg neki, akkor biztos lelki sérült lesz. Egy csecsemőkortól induló hosszú távú folyamatról van szó, ahol már a sírását sem értik, nem tudják megnyugtatni, nem igazodnak az ő ritmusához. Ha látszik rajta, hogy álmos, akkor társaságba viszik, amikor nem álmos akkor kell pihennie, éhségében sír, de nem adnak neki enni, máskor büntetik, mert nem evett meg mindent a tányérjáról. Lelki sérüléshez az vezet, ha szisztematikusan, hosszú távon tapasztalja azt a gyermek, hogy őt nem értik, jelzéseit nem veszik figyelembe.

5. A szülő saját akaratát, meg nem élt sorsát ráerőlteti a gyerekre

Ez a probléma már nagyobb korban szokott előfordulni, óvodás kortól, egészen a pályaválasztást befolyásoló módon. Az anyuka színésznő akart lenni és szépségversenyre járatja a még csak négy éves félős kislányát, hogy tanuljon meg szerepelni? A z apa bokszoló akart lenni és bokszkesztyűt vesz a csecsemő kisfiának? Lehet, hogy a példa beli kisgyerekek szeretnek szerepelni, vagy ügyesek lesznek majd a sportban, azonban fontos, hogy a szülő ne a saját vágyait akarja kiélni a gyermekén. Vegye észre, hogy a gyermek önálló személyiség, keresse meg azt a tevékenységet, ami a gyermekéhez illik, lehessen választani több dolog közül. Lehet terelni a gyereket, és felhívni a figyelmét dolgokra, de erőltetni nem szabad.

6. Rendszeresen testileg fenyítik vagy elhanyagolják

A verés nem jó gyermeknevelési módszer. Egyes szülők saját gyermekkorukból kiindulva és elsősorban saját indulatkezelési nehézségük miatt, vagy tehetetlenségükben használják ezt a módszert. A verés, mint büntetés ronta a szülő-gyermek kapcsolatot, a gyermeket lelki értelemben bezárkózóvá teszi. Segíti egy olyan személyiség kialakulást, aki tekintélyelvű, vagyis csak az erőset fogja tisztelni, a gyengébbel úgy bánik, majd, ahogy vele bántak. A szülő soha ne éljen vissza testi fölényével, jó érzelmi kapcsolatot kialakítva hasson gyermekére, ne testi fenyítéssel. Az elhanyagolás akár testi, akár lelki értelemben lehet épp olyan káros, mint a fizikai bántalmazás. A gyermek elmagányosodik, nincs kihez kapcsolódnia, így könnyen nyitottá válik rossz befolyásokra, elkallódhat, rossz társaságba keveredhet. Tudja kik a gyereke barátai? Tudja mit szokott csinálni iskola után, míg Ön nem ér haza? Szoktak érdemben beszélgetni? Ha ezekre a kérdésekre nemleges a válasz, akkor itt az ideje, hogy közelebb kerüljön érzelmileg fiához vagy lányához, ha nem akarja, hogy érzelmi elhanyagoltságában a deviáns társaságban vagy tiltott szerekben keressen vigaszt.

7. Megalázással, megszégyenítéssel büntetik

Szavakkal is lehet bántani. A gyermeki lélek egyrészről nagyon ellenálló, másrészről sérülékeny. Örökre beleéghet a gyermekbe egy megszégyenítő helyzet. A gyermeket nem megtörni, hanem terelgetni kell. A megalázott, megszégyenített gyermek összetörik és idővel haragudni fog azokra, akik ezt tették vele. Ahhoz, hogy egészséges önbizalma legyen tartózkodni kell ezektől a módszerektől.

8. A szeretetüket feltételekhez kötik, a szeretetük megvonásával fenyegetik őt

A harag rossz tanácsadó. A gyereknek tudnia, éreznie kell, hogy akkor is szeretik, ha éppen haragszanak rá. Több napos mosolyszünet? Napokig nem is köszönnek egymásnak? Ne tegye! Jobb kibeszélni a problémákat, még aznap kibékülni. A szeretet megvonása kegyetlen fegyver, nem szabad használni.

Az Ön által elkövetett vélt vagy valós hibák nincsenek rajta a listán? Akkor valószínűleg rendelkezik annyi önreflexióval, hogy ha hibázik is, folyamatosan próbál minél jobb szülője lenni gyermekének. Mennyi energiát pazarolnak a szülők arra, hogy azon rágódjanak, hogy vajon egyes esetekben jól döntöttek-e, jól reagáltak-e, jó példát mutattak-e? A fenti szélsőséges példák igazán komoly hibák, amiket egy szülő a gyermeknevelésben elkövethet. A címmel ellentétben, azonban még talán ezek sem végzetesek. Az emberekben ott rejlik a gyógyulásra, változásra irányuló belső potenciál. A rossz szülő is válhat jobbá és a sérült, gyermekkorában traumatizált egyén is válhat idővel egészséges felnőtté. Az egyik leglényegesebb dolog, amit a gyermeknevelésben érdemes figyelembe venni: a feltétel nélküli szeretet, amit a szülő gyermekének adhat. Ha ez a stabil, biztos alap megvan, olyan nagyon nagyot nem lehet hibázni.

sad.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr888665354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.