Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

A mindenáron kitartás illúziója

2016. május 06. - Deliága Éva pszichológus

 

Minden szülő szeretne a gyermekéből kitartó, szorgalmas, az akadályok elől nem meghátráló felnőttet nevelni. A cél nemes, az eszköz és a módszer helyesen megválasztandó, különben valami egészen mást fog elérni gyermekénél. Az elvek keretet adhatnak a gyermekkel való bánásmódnak, azonban egyes helyzetekben mérlegelni kell, hogy a ‘kitartani mindenáron’ a gyermek javát szolgálja-e.

Elsős kisfiú esete. Igyekvő, szorgalmas gyermek. Hamar rájön, hogy a napocska a legjobb matrica, amit gyűjteni lehet, a mackó még elég jó, a süni nem jó és, aki almás matricát kap, az a ‘futottak még’ kategória. Szégyenkezik, mikor egyik nap csak almás matricával tud hazaállítani, vigasztalhatatlan. Aztán a nyílt órán a saját és többi anyuka füle hallatára mondja a tanító néni: “Mindenki napocska matricát kaphat, csak Kristófnak nem lett jó a megoldása, de azért neki is adjuk egy almás matricát.”

Másodikos fiú esete. Kosarazni jár, ám az utóbbi időben igyekszik ellógni a foglalkozásokat. Kiderül, hogy napközi időben van az edzés, olyankor, amikor a barátai a leckeírás után futkároznak kint az udvaron. Ő is szeretne velük játszani, az edzésen nagyobbak vannak, ő senkit sem ismer.

Harmadikos lány esete. Picit erősebb testalkatú, csacsogós, jó kedélyű kislány. Elmeséli otthon az anyukájának, hogy Laci bácsi, az úszóedző le szokta nyomni azoknak a gyerekeknek a fejét a víz alá, akik beszélgetnek és nem figyelnek oda edzésen. Az anyuka megkérdezi a kislányát, hogy beszéljen-e Laci bácsival? A kislány tiltakozik, ezt semmiképp sem szeretné, ő továbbra is szeretne úszni járni.

Ötödikes fiú este. Elsős kora óta nehezebben illeszkedett be az osztályba. Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy bár jó tanuló, de utálja az iskolát, borzasztóan érzi magát bent és minden nap rossz nap. Osztálytársai nem vonják be, nem keresik a társaságát, vagy kicsúfolják.

Hatodikos lány esete. Költözés miatti iskolaváltáskor német nyelvet kezd tanulni. Az osztálytársai már évek óta tanulnak. Mellé szülei heti két órában külön tanárt is fogadnak. Pankának nem sikerül megszeretnie a németet, ő angolul szeretne tanulni. Leckét nem szívesen csinál, miközben németezik: figyelmetlenségből, vagy kínjában véresre karmolja az arcát és kézfejét. Az apukája hangoztatja, hogy ez nem kívánságműsor, márpedig németet fog tanulni.

A fent említett példákban az a közös, hogy minden esetben beszélgettem a szülőkkel, és az alap kiindulás az volt, hogy a szülő szerette volna, ha a gyermeke az adott iskolában, társaságban, edzésen marad. Mert mi lesz akkor, ha ő kiveszi onnan a gyereket? Majd a gyerek azt fogja hinni, hogy ha valami nem működik, akkor azt ott lehet hagyni. Hát, hogy lesz így a gyereknek kitartása?!

Ez a szemlélet azonban nem veszi figyelembe, hogy a gyermek a szüleiben első sorban támaszt, védelmet keres. Ki védi meg a fent említett helyzetekben, ha a szülő éppen azzal van elfoglalva, hogy kitartásra nevelje? A fenti példákban szintén közös, hogy a gyermek számára nem való, megbetegítő közegben, feltűnően rosszul érezték magukat a gyerekek. A gyerek jelez! Nem megjátssza magát. Nem színészkedik, nem kibújni akar a kötelezettségei alól. Ilyenkor valamit feltétlenül tenni kell! Nem elég azt mondani, hogy de hát meg kell tanulnia úszni, járjon továbbra is Laci bácsihoz, bár az anya is túlzásnak tartotta az úszni nem tudó, éppen vízhez szokó gyerek fejének víz alá nyomását.

A gyerekeknek a fenti példákban szükségük van probléma megoldási stratégiára, szülői közbeavatkozásra és végső esetben váltásra: az adott közegből kiemelésre. A ‘mindenáron kitartani’ ugyanolyan nagy csapda, mint az első nehézségbe ütközve feladni. Ha a szülő nem hallja meg a gyermek valós panaszát, bent tartja egy számára kezelhetetlen, szorongáskeltő környezetben, az nem csak a szülő-gyermek kapcsolatra nyomja rá a bélyegét de a gyermek személyiségére is.  

Ha a szülő nem segít gyermeke segítségére, mit tanul a gyermek rossz esetben? Nem kitartást, hanem tehetetlenséget és azt az élményt, hogy a szülei nem értik meg őt, nem veszik figyelembe az akaratát. Valójában az olyan gyerekekből lesz kitartó felnőtt, akiknek gyermekként megvolt az érzelmi biztonságuk, megtapasztalhatták saját erősségeiket, sok sikerélményük volt és bíztak bennük. Ehhez nem kell az ordibálós edző, a megalázást pedagógiai módszerként alkalmazó tanárnéni, és a szigorúan büntető zenetanár mellett végletekig kitartania. Fontos, hogy a gyerek iskolába járjon, járjon sportolni, tanuljon zenélni. Ez mind rendben is van, de meg kell találni a számára megfelelő tanítót, edzőt, külön tanárt, még akkor is, ha ehhez a szülőnek konfrontálódnia kell a saját gyermeke védelmében.

help.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr838689228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.