Az  oktatásért felelős államtitkár bejelentette, hogy a a jövő év végére elkészülő új Nemzeti Alaptantervben jelentősen csökken a kötelező óraszám és  a tervek szerint harmincperces tanórák lesznek az általános iskola első és második osztályaiban.

Gyermekpszichológusként azt látom, hogy az iskolába készülő 5-6-7 éves gyerekek körében az iskolaérettségi kritériumok közül a szociális érettség szokott gondot jelenteni. Az iskolába éretlenül kerülő hatévesek főbb nehézségei a szociális éretlenségből fakadnak. Az amúgy okos, érdeklődő, jó képességű, esetleg testi értelemben is kellően fejlett leendő elsősöknek nehézséget okozhatnak a szociális érettséget adó részképességek, mint például az autonóm munkavégzés, jó munkatempó, szabálytartás, szabálykövetés, feladattudat és a figyelem akaratlagos irányítása.

Akinek jelenleg elsős-másodikos gyermeke van, tudhatja, hogy a lassú munkatempóból, az elkalandozó figyelemből, a hullámzó teljesítményből, a félreértett feladatokból és az ön-ellenőrzés hiányából fakadnak az írásbeli számonkérésnél előforduló hibák. A kis elsős kapkod vagy görcsös, álmodozik, órán is közbekotyog, nyughatatlan, izeg-mozog. Figyelmére jellemző, hogy ami érdekli, azzal akár 45 percnél hosszabb időt is képes eltölteni. Sok kisgyerek ebben az életkorban nagy beleéléssel épít, vagy játszik szerepjátékot, akár órákon át. Az olyan dolgokra rávenni, amik nem foglalkoztatják, azonban nagyon nehéz, ilyenkor akár 5 percre is lecsökkenhet a figyelmi kapacitás, a 15 perc már jónak számít.

Véleményem szerint az elsődleges probléma, hogy az átlagos mai magyar iskola, annak az első osztálya nincs felkészülve a hat éves korosztály sajátosságaira. Ezek a gyerekek még nagyon játékosak, mozgékonyak és hosszú ideig csak arra képesek figyelni, ami az érdeklődési körükbe vág. A szociális érettség, ahogy a nevében is benne van: az éréstől, tehát szimplán az idő alatt megtörténő természetes növekedéstől és változástól fejlődik. Így én azt tapasztalom, hogy előnyben vannak az idősebben iskolát kezdők, hiszen a hét éveseknek jó eséllyel már érettebbek ezek a részképességei.

A 30 percesre rövidített tanórák tehát nem oldják meg önmagukban azt a problémát, hogy  a kisgyerek figyelmét fel kell kelteni, le kell kötni, változatosan, érdekesen, arra alapozva kell tanítani, amit már tudnak. A gyermekközpontúság lenne itt a kulcsszó, nem feltétlenül a rövidebb tanórák. A 45 perces órákkal az a gond, hogy nagyrészt mozgásszegény viselkedésre, esetleg ‘vigyáz ülésre’ kárhoztatják a kis elsőst, és az 5-10-15 perces, korlátozott mozgást engedélyező szünetek: “A folyosón tilos szaladgálni!”, csekély vigaszt jelentenek. Hiszem, hogy 45 percet is ügyesen, játékosan, - a gyermeki lét sajátosságait figyelembe véve - jól fel lehet építeni, 10-15 percenként tevékenységet váltva, mozgásra, játékra, csoportmunkára, éneklésre lehetőséget adva.

Üdvözítőnek tartom a kevesebb tananyag, kevesebb tanóra bevezetését alsóban. Ahogy a szaktárca felelőse is elmondta, túlterheltek a gyerekek. Ezt csak megerősíteni tudom. A rövidebb óráknál hasznosabb felvetésnek látom a kevesebb órát. A tananyag csökkentésével, újra strukturálásával talán csökken majd a pedagógusokon is nyomás, ami ott lehet annak a jelenségnek a hátterében, hogy első osztályban már sok helyen Karácsonyra vették az összes betűt. Érdekes adalék ehhez az adathoz, hogy a gyorsaság ebben az esetben nem előny, hiszen a magyar alsósok nagyon alul teljesítenek az értő olvasást és a szövegértést vizsgáló nemzetközi kompetenciaméréseken. Ezekben érdekes módon, azok az országok vezetnek, ahol lassabb tempóban haladva, de biztosabban felépített alapokon nyugszik az írás-olvasás elsajátítása. A Nemzeti Alaptanterv változása sajnos még csak jövőbeni terv, a mostani elsősöket, másodikosokat még nem fogja érinteni. Az irány, a tervezet beharangozott változásai azonban jó irányba mutatnak, ami a gyermekközpontú szemlélettel ötvözve valóban csökkenheti majd a leendő kisiskolások túlterheltségét.