Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Mit mond a Pokémon Go-ról a pszichológus?

2016. július 17. - Deliága Éva pszichológus

Az utóbbi évtizedben a számítógép függőség kamaszok és elsősorban fiatal felnőttek körében való kialakulása és elterjedése óta tudható, hogy a számítógépes játékok készítői nagyon értik a dolgukat. Grafikai szempontból lebilincselő hangulatú virtuális univerzumot teremtenek, ami a maga részletes kidolgozottságával, sajátosságaival és szabályaival egy kiismerhető világban nyújt szórakoztató időtöltésre, játékra, izgalom átélésére és sikerélmények szerzésére lehetőséget.

A kiterjesztett valóság technológia fejlődésével új szintre emelkedett a játékélmény, még erősebben hatva a játékos érzékelésére, fokozva a játék valóságosság érzetét. A számítógéppel vagy játékkonzollal rendelkező emberek azonban limitált elérést jelentenek a játékkészítő cégek számára, így az okos telefonok elterjedésére építve egyre nagyobb számban jöttek ki az ideig-óráig nagy népszerűségre szert tevő telefonon játszható játékok.

Ezen a palettán tűnt fel a Pokémon Go, amiről talán még az is hallott, aki azt hiszi, hogy a piros Angry Birds madár Gombóc Artúr lekoppintott kínai változata. A Pokémon Go-ról azt érdemes tudni, hogy ingyenesen letölthető, okostelefonon játszható játék, ami a Pokémon rajzfilmből ismerős zsebszörnyek világát ötvözi a Google Maps-el. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a telefon kamerájával láthatja a felhasználó a tényleges környezetét, az utcákat, ahol sétál és a játékot játszva a képernyőn megjelennek a legkülönfélébb szörnyecskék, akiket így megtalálva be lehet gyűjteni, erejüket növelni lehet, tud velük harcolni. A rótt kilométerek okozta izomláz és átélt izgalom igazi, a gyűjtés, pontszerzés, harc virtuális. Nem kell többé azon aggódni, hogy elfogynak a pályák, a játék terepasztalává vált az egész világ.

A hírekben egyre másra lehet olvasni arról, hogy felnőtt emberek bóklásznak, gyalogolnak kilométereket a telefonjuk képernyőjére meredve, hogy japán szörnyecskéket ’fogjanak be’. Eddig is láthattunk látszólag magukban motyogó (fülre illeszthető zsinór nélküli headset-es) embereket, most jönnek majd a se lát-se hall emberek, akik alvajáróként, a telefonjukat mereven nézve sétálnak. A minap láttam így bebóklászni egy nőt a strandon a férfi-wc-be. Egész jól tájékozódott a telefonját nyomkodva, végül is, csak egy ajtóval tévesztette el a célját.

Mi késztet felnőtt embereket arra, hogy idejük jelentős részében a telefonjukon játszanak?

A valóság olyan amilyen. Igazi emberek, valós konfliktusok. Évek óta cipelt problémák. Anyagi nehézségek. Megszokott, kiszámítható dolgok. Kissé hétköznapi. A kiterjesztett valóság technológián alapuló Pokémon Go-val mindez hirtelen a háttérbe szorul. Izgalmassá, érdekessé, játékossá válik a világ! Kicsit úgy, mint amikor egy jó könyve belemerülve napokig foglalkoztatja az embert a könyvbéli szereplők sorsának alakulása. Kissé sántít ez a példa, mert a könyv olvasásakor az eredeti világ megmarad, csak egy kis ideig belemerülhet az olvasó az írásműbe, amihez a fantáziája segítségével társít képeket. A Pokémon Go viszont benne tart a valóságban, hiszen a környék utcáit járva kell játszani, amit benépesítenek kicsi zsebszörnyek. Akkor tehát inkább olyan, mint a Harry Potterben vázolt világ: hogy létezik a megszokott emberi-mugli világ, de azzal átszőve van egy jobb világ, amit például Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákjai ismerhetnek, akik mindkét világba bejáratosak.

A Pokémon Go tehát összemossa a valóság és a virtuális világ közti határt. Óriási addiktív ereje abban rejlik véleményem szerint, hogy izgalmat, színt, kihívást és sikerélményt visz a hétköznapok megszokott közegébe. Szemmel láthatóan óriási minderre a felnőttek igénye! A felnőttek is szeretnek játszani, a játékosság nem ér véget az ovis vagy iskoláskor lezárultjával. Ne feledjük, hogy a Superman, Batman típusú szuperhősös mozik közönsége is túlnyomó részt felnőtt férfiakból áll.

A játszás abszolút pozitív dolog: feltölt, kikapcsol, örömet ad. A számítógépes játékok által kiváltott függőség is így indul eredetileg, aztán következik a beszippantódás. Amikor az ember valósággal való kapcsolata fellazul, már semmi sem érdekli, csak a számítógépes játék, amivel naponta hosszú órákat tölt, mikor nincsenek ambíciói, csak a játékban akar fejlődni, családi, barátai kapcsolatai szinte megszűnnek, az már problémát jelez.

Új keletű dolog még a Pokémon Go láz. Ki hitte volna, hogy a 90-es években gyerekek között népszerű rajzfilm figurái újra reneszánszukat élik majd? Vitathatatlan, hogy pszichológiai szempontból jól kitalált, eltalált játékról van szó, hiszen tömegek számára ingyenesen elérhető, épít a felnőttekben lakozó játékos kedvre és igényre, hogy egy kicsit kiszakadjanak saját valóságukból. A sétálós jellege miatt szó szerint megmozgat, átélhető általa a pontokban, lényecskék számában és erősségében objektívan mérhető ügyesség, gyors sikerélményt ad. Lehet benne másokkal csapatot alkotni és más játékosokkal harcolni így a csapatba tartozás és a versengés élményét is megadja. Előnye, hogy tiszta lappal lehet benne indulni, a játékkal foglalkozó ember újra bizonyíthat, a valóságban jelentéktelen, nem jól tanuló, a munkájában nem kiemelkedő, önmagát sikertelennek érző ember válhat akár kiemelkedően jóvá, társai közül messze kimagaslóvá.

A játék nyilvánvaló veszélyeiről sokan írtak már: a telefonjukat bambuló embereket elcsaphatja egy autó, könnyű célpontot jelentenek a tolvajoknak, veszélyes helyekre tévedhetnek, nemkívánatos igazi dolgokat is találhatnak. Pszichológiai szempontból a veszélyét abban látom, ha a prioritási sorrend elejére kerül. Ha a játékkal játszó kiszakad az életéből, ideje túlnyomó részében Pokémon Go-val játszik, ha elveszíti érdeklődését korábban számára fontos dolgok iránt, ha a való világ veszélyeit nem ismeri fel játék közben, és ha a játékba való túlzott bevonódása miatt elveszíti emberi kapcsolatait. Ha dührohamot kap, mert lemerült a telefonja, ha nem tudja magát mással lefoglalni, ha csak erről tud beszélni, ha más teendőit és kötelezettségeit teljesen elhanyagolja.

Ahogy mondani szokták, minden csoda három napig tart. Jelentkezzen, akinek, még él a Tamagotchi karaktere, vagy aki 10 éve virtuálisan nevelgeti az online tevéjét. Valahol egyetértek azzal a kocsmával, ami kírta: „Nincs wifi, beszélgessetek egymással!”. Bízom benne, hogy a legtöbb Pokémon Go-t kipróbáló ember alapvetően jól érzi magát a bőrében, szereti a saját igazi világát, tud tevőlegesen változtatni, ha nem érzi jól magát a kialakított kapcsolatrendszerében, munkájában, életterében és nem cseréli el hosszú távon hivatását, lakását, kocsiját, szeretteit Pikachura.

Játszani jó és fontos, de, mint mindent: mértékkel érdemes.

pikachu.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr328895502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyanide 2016.07.17. 21:02:04

Jelen, 3200 napos a tevém.

midnight coder 2016.07.17. 21:02:22

A könyvek ebből a szempontból sokkal veszélyesebbek. Ha csak a legártatlanabb dolgot nézzük, egy-egy jó könyv virtuális valósága napokra, sőt akár hetekre beszippanthat. Ez idő alatt a könyv valósága fontosabb lesz mint a való világ. Az ember várja a nap végét, amikor hagyhatja a hülye munkáját, és végre leülhet a kedvenc könyvét olvasni, akár hajnalig, hogy aztán másnap kialvatlanul essen be a melóhelyére.

És ez a könyvek okozta problémák legkisebbike. Egyes könyvek nem csak alternatív valóságot hoznak létre, de el is hitetik az olvasójukkal, hogy az általuk leírt valóság igaz. Ennek nevében aztán háborúkat kezdenek a népek, boszorkányokat égetnek. De vannak még ennél rosszabb hatású könyvek is, amelyek egyenesen arra próbálják rávenni az embereket, hogy megváltoztassák a világot a könyvekben leírtak alapján. És meglepő sikerrel: lásd Mein Kampf, Tőke. Az egyiknek úgy 6 millió áldozata lett, a másiknak úgy 120 millió. Mindezt pedig csak egy kicsi, lapos, ártalmatlannak tűnő papír tárgy okozta. A könyvek okozta függőségnél kevés veszélyesebb van. A pszihomókusok fontos küldetése kell hogy legyen az emberek leszoktatása az olvasásról.

Persze, ez csak egy az embereket fenyegető káros függőségek közül. Ennél sokkal nagyobb gond az ételfüggőség. Próbáljunk csak néhány napot evés nélkül eltölteni! És még ez sem a vége a dolognak: ott az oxigénfüggőség. 3-4 perc oxigénelvonás után egyenesen ölni tudna a legtöbb ember azért, hogy hozzájusson ehhez a droghoz, sőt ha tovább vonjuk el, akkor az illető belehal.

Privateer 2016.07.17. 21:02:50

Nekem még megvan a virtuális tevém. Igaz havonta egyszer szedem ki a hibernátorból. Most néztem, hogy a tevém született: 6080 nappal ezelőtt. Ami bizony 16 évet jelent. De amúgy látok nem egy sokkal idősebb tevét a listán. Zömmel jégkockában.
Ennek ellenére nem vagyok rákattanva. Teveklub és hasonló naponta egyszer belépünk, 1 percet elvagyunk vele dolgok még mindig jobbak, mint a folytonos jelenlétet igénylő játékok.

És nem csak nevelgető játékok vannak. Tele van a net értelmesebb játékokkal, melyek szintén addiktívak. Pokémon Go, amit láttam videók alapján, egy idióta bugyuta játék. Inkább maradok a geocaching híve.

nemertekegyet 2016.07.18. 10:15:16

Egyszerűen szörnyű! Én ismerek embereket, akik minden szabad pillanatukban futnak! A rakparton, a Margitszigeten, a parkokban...Undorító! Fura, nevetséges ruhákban, fülükben a sehallselát fülhallgatóval, gondolom bömböl a zene benne... és futnak. Nem lehet velük beülni egy kávézóba, elmenni egy színházba, megállni beszélgetni. Szerintem ezt is be kéne tiltani!
Idáig az volt a baj, hogy egy teljesen virtuális világban, a tévé vagy a számítógép előtt ülve játszottak az emberek. Végre kijött egy játék, amivel sétálni(!) kell, és nem lehet eltunyulni. Erre most ez is baj. :)
A játékosok minimális részét fogja ez beszippantani, épp úgy, ahogy a számítógépes vagy a playstation játékok is. A nagy többség normális marad és éli az életét. Miért kell rögtön armageddon miatt félni és óva inteni mindenkit a játéktól?
Van akinek a sport, van akinek az olvasás, van akinek egy-egy hasonló játék okoz örömet. Mindegyik veszélyes, ha valaki túlzásba viszi. Egyik sem jobb a másiknál.
Élni és élni hagyni.