A gyerekek iskolai leterheltsége gyakran tapasztalható. A gyerek fáradt, kimerült, számos órát tölt az iskolában, esetenként hátravan még a leckeírás, amúgy is kevés idő jut a családi életre hétköznap. Hová, hogyan, milyen szempontokat figyelembe véve illeszthető be egy iskolás gyermek életébe még a különóra, szakkör, egyesületi élet is?
Pszichológiai szempontból sok esetben tapasztalom az egysíkú leterhelést a gyerekeknél. Az iskola elsősorban szellemi, mentális kifáradást okoz. Egysíkúnak ez azért nevezhető, mert bár fáradt már a gyermek délutánra, mégis az a tapasztalat, hogy az energiái nincsenek kiaknázva, nem mozgott eleget, és esetleg egyáltalán nem volt sikerélménye, vagy nem csinálhatta azt, amiben a legügyesebb lenne.
A kisgyermek lételeme a mozgás, így az iskolába még nem járó gyerekek esetében nagy figyelmet kell arra fordítania a szülőknek, hogy a szabad levegőn történő játékra elég idő jusson. Hiába mennek ki - sok helyen csak jó idő esetén - az udvarra délelőtt az ovisok, még a délutáni mozgást is igényli a szervezetük. Sok magatartási, nevelési probléma gyökere, hogy a gyermekben túlteng az energia, nem tudja lemozogni, mozgás által kiadni magából az őt ért élményeket, apró frusztrációkat. Amíg nincs lehetőség konkrét edzésre járni, addig a természetes mozgásigényt kielégítheti a játszótéri hintázás, mászókázás, szaladgálás, csúszdázás. Javasolt még a rollerezés, biciklizés, görkorizás is, hiszen ez az egyensúlyérzéket is fejleszti.
Iskolás korban jobban be van osztva a gyerekek napja, sokat kell koncentrálni, egy helyben ülni. Így joggal merül fel a szülőben a kérdés: hogy szabad-e, helyes-e még a különórával, edzéssel is terhelni a gyermeket?
Tapasztalatom szerint a sport, a mozgás egészen másképp veszi igénybe a gyermek szervezetét, mint az iskolai alkalmazkodás, és erre a fajta tevékenységre is nagy szükség van. Érdekes gyermeki jelenség, hogy a gyermek kijelenti, hogy fáradt, nagyon nehéz kimozdítani ebből a befásult állapotból, azonban ha lehetősége van sportolni, mozogni, akkor szinte kimeríthetetlenül képes még testi erejét használni, a fáradtság legkisebb jele nélkül. Pszichológiai szempontból elmondható tehát, hogy mind a kötetlen mozgás, mind a sportolás javasolt és hasznos az iskolás gyermekek számára is.
Nem mindegy azonban, hogy milyen mozgásformát választ a szülő gyermeke számára. Fontos, hogy a gyermek életkorához, alkatához, képességeihez, érdeklődéséhez passzoljon a választott sport. Az edző és a csoport kiválasztása is nagy jelentőséggel bír, hiszen ez meghatározhatja a gyermek kötődését, ragaszkodását, vagy épp ellenkezőleg: ellenállását az adott sporttal kapcsolatban. Olyan is előfordulhat, hogy a sportág passzol a gyermek adottságaihoz, azonban a konkrét edző, vagy csoport nem. Fontos, hogy az tanórák utáni elfoglaltságban a gyermek sikerélményhez jusson. Szerencsés esetben szociális készséget is fejleszthet például a csapatsport, hiszen a gyermek megtapasztalhatja, hogy társait segítve, velük együttműködve érhet al a csapat jobb eredményt.
Ha a gyermek nem szeret járni, meg kell nézni az okokat. Tényleg túl fáradt, aggódik, hogy nem tud felkészülni a másnapi iskolára? Ez is előfordulhat. Azonban gyakoribb, hogy vagy a sportág nem való neki, mert mondjuk a szülő elképzelése dominált, és a gyermek valójában másra lenne alkalmas. Vagy lehet, hogy a mozgásforma nagyon jó, ám a konkrét edző kiabálós, túl sokat vár el, és kevés egyéni figyelmet szentel a gyermeknek. Ebben az esetben nem kell lemondani a kiválasztott sportágról, hanem másik edzőt kell keresni. A gyermek jelzései: örömmel, szívesen megy-e az edzésre, mesél-e arról, hogy ott mi történik, sokat elárulnak arról, hogy, hogy érzi magát a különfoglalkozáson. Nem javasolt olyan edzésre járatni a gyermeket, ami túlzottan beszabályozott, sokat kell koncentrálni, összességében keveset mozog, mert mondjuk ki kell várni a sorát, sokszor van kudarcélménye, mert ez a fajta különóra valóban leterhelő lehet, hiszen ugyanazt a koncentrációt és beszabályozottságot, szabályokhoz való alkalmazkodást igényli, amit a gyermek órák hosszat kénytelen gyakorolni nap, mint nap az iskolában is.
A legtöbb gyermek hozzá tud szokni egy kialakított heti rendhez, amiben a tanórák után szerepet kapnak a különórák is. Szerencsés, ha iskola időben, még délután 4 óra előtt, iskolai keretek között történhet a különfoglalkozás, így nem vesz el időt a családi élettől, pihenéstől. A gyermek bioritmusa, természetes élettani kifáradása is állhat a mögött, ha nem igazán szereti meg az edzést, hiszen egy kisiskolás számára a késő délutáni órákban kezdődő edzés, már lehet, hogy nem befogadható. Mindenáron erőltetni egy különórát elhibázott lépés a szülő részéről, inkább érdemes utána járni az okoknak, hogy miért nem vált be a választott foglalkozás. Tévedés azt hinni, hogy majd attól jön meg a gyermek akaratereje és kitartása, hogyha kényszerrel benne tartják egy helyzetben, ami ellen ő kézzel-lábbal tiltakozik. Természetes jelenség, és erre jobb, ha lélekben a szülő is felkészül, hogy többféle foglalkozást kell ahhoz kipróbálni, hogy rátaláljanak az igazira.
Szülői oldalról túlzásba esni sem szabad, elkerülendő a ‘helikopter szülő’ jelenséget, ahol egyik különóráról a másikra viszi a szülő délután a gyermekét, és szabad játékra, pihenésre nem jut szinte semennyi idő hétköznap. Ideális esetben a gyermek számára fontos a különóra, ő maga választja és szeret járni, sokszor hetének fénypontját jelenti a gitáróra, lovaglás, rajzszakkör vagy fociedzés. Ennek az a magyarázata, hogy az iskola egy fajta leterhelést okoz, és a gyereket számonkérése is többnyire egyféle képen történik. Hallás után kell megjegyezni dolgokat, amiket időre írásban vagy szóban kell visszaadni. Vannak gyerekek, akiknek mindez nem erősségük, mert a vezető modalitás, ahogy ők új ismereteket elsajátítani képesek: az a mozgás, gyakorlati megtapasztalás vagy vizualitás útján történik, és verbálisan nem tudják magukat jól kifejezni. Egy ilyen gyermek számára a sportolás vagy zene tanulás egészen új dimenziókat tárhat fel, hiszen megélheti, hogy ő is ügyes valamiben. A csapat, a másfajta emberek, akik körülveszik segíthetik fejleszteni az énképét, hiszen saját magáról is más visszajelzést kap, mint az iskolában.
Kár lenne azzal áltatnia magát a szülőnek, hogy az iskolai tornaórák majd fedezik a gyermek mozgásigényét. Csepp a tengerben, sőt sokszor a körülmények (kevés idő, szűk öltöző,tornateremként használt tanterem) meggátolják abban, hogy testileg is jólesően kifáradjon. A különórák, kiemelve a művészeti tevékenységet, zenetanulást és a sportolást, tágítják a gyermek világról és magáról szerzett ismereteit, sikerélménnyel gazdagíthatják és hozzájárulhatnak egészséges testi és lelki fejlődéséhez.
