Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

„Én nem akarom beleverni a fejébe azt a sok fölösleges sz.rt!”

2017. augusztus 17. - Deliága Éva pszichológus

Fakadt ki egy apuka egyszer nekem, mikor a 4. osztályba menő kislánya következő tanévéről esett szó. Közeleg a tanévnyitó, nemcsak a gyerekek gondolnak szorongással vegyes várakozással az iskolai év kezdetére, hanem sok szülő is.

Gyermekpszichológusként gyakran találkozom olyan családdal, akiknél a gyermekkel kapcsolatos problémák, tünetek, az iskola kapcsán éleződnek ki igazán. A gyerek impulzív, nagy a mozgásigénye, nem hallgat a szülőre első szóra? Ezek olyan jellegű nehézségek, amit általában nem él meg vészesnek a szülő, az a benyomása, hogy más gyerekkel is hasonló dolgok fordulnak elő. Nincs olyan érzete a szülőnek, hogy problémásabb lenne az ő csemetéje, mint mondjuk a szomszéd gyerek. Az iskola azonban előfordul, hogy átszínezi ezt a képet. A játékos gyermek magatartás jegye a béka feneke alól kandikál, az impulzív gyermek jelentkezés nélkül bekiabálja a helyes választ, tehát ő rendbontó. Akire meg többször is rá kell szólni, mehet az igazgatói irodába egy jó kis fejmosásra. Persze, az iskola kell, hogy szabályokat, normákat közvetítsen, óhatatlanul vannak elvárások a gyermek felé.

De milyen elvárások? Üljön mozdulatlanul napi minimum négyszer 45 percet. Ne futkározzon a folyosón. Ne beszélgessen óra közben a padtársával. Ne egyen az órán. Tartsa rendben a padját, táskáját. Ne hagyja el a felszerelését. Még sorolhatnánk. Sok szabály, sok elvárás, melyek kapcsán némelyiknél az az érzésünk támad, hogy ez túl sok, erre nem képes egy ilyen életkorú gyermek.

És valóban. Amikor a gyermek délután négyig kötelezően minden nap az iskolában van, és még utána otthon is kell házi feladatot csinálni, mert a napköziben egyáltalán nem, vagy nem olyan minőségben készült el a lecke, akkor felmerül a szülőben a kérdés, hogy: tényleg? „Ez tényleg az én dolgom?” Akkor mikor jut ideje a gyereknek együtt lenni a családdal, játszani, edzésre menni, zenélni?

A gyerekek, attól, hogy - akár már évek óta - szembesülnek az iskolai részben reális, részben túlzó követelményekkel, még nem lesznek minderre egycsapásra képesek. Van bennük ösztönös tiltakozás, ezt minden szülő ismeri, aki az egész napos iskola után, még este 6-7 tájt megpróbál tanulni a gyermekével.

Felnőttként már tudjuk, hogy első a kötelesség. Első a tanulás, utána jöhet a játék, a kikapcsolódás. De mi van akkor, ha a szülő nem tudja hitelesen képviselni az iskola elvárásait? Mi van akkor, ha ő sem tartja fontosnak, hogy az iskolában eltöltött nyolc órán túl is foglalkozzanak helyesírás gyakorlással, matek példákkal, vagy bármilyen leckével. Mi a gyermek érdeke? Hogy minél többet gyakoroljon otthon is, hogy meg tudjon felelni az iskolai elvárásoknak, hogy jó jegyeket kapjon? Vagy az lenne az érdeke, hogy tudjon pihenni, játszani, mozogni, a családjával lenni délután? Mivel tesz jót a szülő, ha erőlteti az otthon tanulást, vagy ha játékidőt biztosít a gyermeke számára?

A fenti példában szereplő apuka sem tudja a megoldást. Kislánya a tavalyi második félévet végig kínlódta a nyelvtannal. Minden héten tollbamondás dolgozat, a tanító néni kérése alapján minden nap kell otthon egy fél órát gyakorolni vele. „Hogyan?” kérdezi az apuka, és elmeséli, hogy a két kisebb testvérrel is kell közben foglalkozni, meg vacsorát készíteni, meg csak úgy együtt lenni is kéne, és ott van pluszban a kislánya heti három ritmikus sport gimnasztika edzése. Elmondja, hogy csütörtökre  a gyerek olyan fáradt, hogy nincs is szíve semmivel terhelni, arra meg végképp nincs senkinek szüksége, hogy  a kislány megint sírva tiltakozzon az otthoni nyelvtan gyakorlás ellen.

Tény, hogy a közös együtt tanulás megterheli a szülő gyerek kapcsolatot. Hiszen a szülő a gondozója, vigasztalója a gyermeknek, ő hozza és tartatja be a szabályokat, ő szeret és hozzá lehet fordulni, ha baj van. Ebbe a komplex szerepkörbe nem hiányzik még egy kényszerítő, hajcsár szerep. Sokszor torkollik kiabálásba, sírásba az együtt tanulás, nem is beszélve arról, hogy mennyi időt elvesz minden mástól. Ha a gyermek iskolai előmeneteléhez szükséges, én inkább a külön tanárt szoktam javasolni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy strukturált keretek között, meghatározott időtartamban, egy idegennel a gyermek is együttműködőbb, így hatékonyabb ez a megoldás. A legszerencsésebb persze az lenne, ha a gyermek önállóan képes lenne tanulni, ez fontos, hogy az általános iskola felső évfolyamára kialakuljon.

Mi a megoldás? A reális elvárásokhoz megérik, felnő a gyermek, az irreálisakat, túlzókat, korához nem illőket igyekszik levetni magáról. Ezért van óriási feszültség sok családban, ezért utálja meg a gyerek az iskolát, ezért érzi helyesen a szülő, hogy nem lenne szabad elvárni sem a gyerektől, sem a szülőtől, hogy alsós gyerek esetében órákat tanuljanak együtt délután, a gyermek érdeklődési köréhez, korához és terhelhetőségéhez nem illő tartalmakat nagy mennyiségben biflázva.

A szülő helyesen jár el, ha ez alól a nyomás alól megpróbálja valamelyest magát és gyermekét is mentesíteni. Helyesen teszi, ha figyel a jó arányokra, hogy a sok iskolai alkalmazkodás után jusson a gyereknek a szabad játékra, a mozgásra is ideje. Ahhoz, hogy harmonikusan fejlődő, iskolába járni szerető, kiegyensúlyozott gyerekből több legyen, az iskolának is változnia kell. A szülő akkor teszi a legjobbat gyermekével, ha olyan iskolát sikerül találnia a számára, ahol értik, hogy mit jelent gyermeknek lenni, és gyermekközpontú szemléletben, szeretetteli közegben, reális elvárásokat támasztanak a gyermekkel szemben.

Mindenkinek érdeke, hogy a tanulás érdekes, izgalmas, vonzó dolog legyen, és ne terhes nyűg, a feszültség forrása. Sok szülő legbelül ösztönösen érzi, tudja, hogy milyen az ő gyermeke és mire lenne szüksége. Ez a belső hang segíthet eligazodni, mikor iskolát választ gyermeke számára, vagy olyankor is, mikor a gyermek jelzi, hogy neki valami nem jó az iskola vagy a tanulás kapcsán. Minden család, gyermek és helyzet egyedi, Önöknek kell, - akár szakmai segítséggel - megtalálni a családjuk számára legjobb megoldást.

dad-preschool-daughter-not-happy.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr1012757330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2017.08.18. 10:34:32

Ha az oktatáspolitika céljai azok lennének, mint az itt felvázoltak, akkor nem itt tartanánk 27 évvel a rendszerváltás után. Innen nézve ez az egész egy utópisztikus álomnak hat. :(

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.18. 10:35:06

Ennek a posztnak nyomokban sincs köze a valósághoz.

Igenis kell otthon segíteni, és követni a gyerek tanulmányait. Bíztatni, segíteni, lelkesíteni.

És nagyon rossz úton jár, aki elnézi a szülőnek, hogy napi 8 órában semmit nem csinál, és azt tanítja a gyereknek hogy nem kell tanulni, mert majd a segíly, és gyerektartás megoldja a problémáját, ahogy az apuét is.

Methogy ez a mentalitás sokkalta gyakoribb, mint a posztban szereplő ártatlan, és tenni akaró, csak leterhelt apuka szerep.

Megjegyzem ezek se úgy kezdődnek hogy rommá terhelik a gyereket.
Hanem apuka és anyuka benyomta a gyereket a spec osztályba, ahol a szomszéd, és barátok mondták hogy nagyon szupi, mert bárhova mehet majd onnan tovább-tanulni.
Plussz a tanárnénik is cukik, és krumpli rajzoláson túl tanítanak is hasznos értelmes dolgokat is.
A tanárnénik elmondták hogy 100-an jelentkeznek oda, és csak azokat látják szívesen ebben az osztályban, akik bírják a terhelést.
De apuka és anyuka ezzel akkor nem foglalkozott, elengedte a füle mellett.
Amikor a csemete hordja a 3-ast 2-est, akkor mennek a tanár fejét leordítani, hogy nem ehhez szoktak, és ne terheljék annyira a gyereket, mert az egy indivídum, aki azt csinál amit akar.

Aztán rossz esetben elüldözi 2-3 agresszív kretén szülő az egyébként tényleg szuper tanárt, mint ahogyan nálunk tették, csak mert lusták voltak helytállni, és egyszerűbb a tanárt leüvölteni, mint tenni a geyerekért.

vuvuvu2 2017.08.18. 10:35:30

ahogy elnézem a szülő is nyomás alá helyezte a gyereket. egy 3. osztályos gyereknek minek heti 3 RSG edzés? főleg ha nem bírja a terhelést?

minden gyerek mást bír, de a szülők versenyeznek, ki hány különórára iratja be a gyereket. itt nemcsak a különórákról van szó, hanem arról is, hogy a gyereket egyfolytában hurcolják, ide-oda. a közlekedés időigényes, és még autóval is fárasztó és stresszt jelent hogy odaérjenek mindenhova időben.

szóval nem nyafogni a versenyistálló miatt amibe a kedves szülő kényszerítette a gyereket, hanem a gyereket hagyni lazítani, gyereknek lenni.

midnightcoder2 2017.08.18. 10:35:55

"Akkor mikor jut ideje a gyereknek együtt lenni a családdal, játszani, edzésre menni, zenélni?"

Szerintem az egy fokkal lényegesebb az ember számára, hogy idejében tudjon rendesen írni és olvasni, mint hogy edzésre járjon vagy zenéljen. Viszonylag kevés emberből lesz Hosszú Katinka hogy egy tükörponty képességeivel is eredményes legyen az életben.

"De mi van akkor, ha a szülő nem tudja hitelesen képviselni az iskola elvárásait? Mi van akkor, ha ő sem tartja fontosnak, hogy az iskolában eltöltött nyolc órán túl is foglalkozzanak helyesírás gyakorlással, matek példákkal, vagy bármilyen leckével."

Semmi gond nincs ezzel, műkörömépítőre, takarítónőre, tesco árufeltöltőre, szalagmunkásra is szükség van. Nem kell mindenkinek tovább tanulni.

Csigafattyú 2017.08.18. 10:36:17

Negyvenéves vagyok. Pontosan ugyanezek a kérdések röpködtek tíz éve, húsz éve, harminc éve, sőt, amikor én még meg sem születtem, és a nővérem járt iskolába. A megoldás pofonegyszerű, csak ugye a magyar mentalitás az, hogy ne csináljunk semmit, abból nem lehet baj. No meg az, hogy akkor jó a gyereknek, ha rossz.

- Kirúgni az összes alkalmatlan, gyerekgyűlölő pedagógust
- Eltörölni az összes értelmetlen, céltalan magolást, helyette értelmes és mindennapi életben hasznos tananyagot bevezetni
- Felfogni, hogy az információ korszakában élünk, nincs szükség rá, hogy mindenki minden adatot fejből tudjon, mint a vízfolyás
- Leszámolni a spicli- és büntetéskultúrával, nem folyton következményekkel fenyegetni a gyerekeket, hanem jutalmazni a tudást
- Lerombolni végre az "a magyar oktatás világszínvonalú" közhiedelem elefántcsonttornyát, és beismerni, hogy nemhogy nem az, de egy rakás szar, és generációk életét tette tönkre
- Megnézni, mit csinálnak máshogy és jobban a sikeres országok, pl. Finnország
- Kőkeményen fellépni a változás ellen károgók ellen, nevetségessé tenni és a szakmából végleg eltávolítani őket

room_101 2017.08.18. 10:36:37

Nem az a követelmény, hogy ne egyen, beszélgessen, ultizzon, stb az órán, hanem hogy ne bukjon le, vagy ha mégis, dumálja ki magát.

gyászhuszár 2017.08.18. 10:36:59

Alapvetoen az iskola egy kotelezo keret, amelyben a tehetseget probaljak lenyomni a szerintuk gyengebbeket meg felhuzni. Ennek eredménye az atlagos, kozepszeru gyerekek eloallitasa. Legalábbis itthon. Osszessegeben irni, olvasni es szamolni tanit, a tobbi toltelek