Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Önbizalomfejlesztés gyerekeknek

2018. június 28. - Deliága Éva pszichológus

„Én buta vagyok!” Nekem úgysem fog sikerülni.” Ismerősen hangzik? Miért van az, hogy egyes gyerekek alulbecsülik magukat? Bátortalanok, ha kihívással találkoznak, és már az előtt feladják, hogy igazán erőfeszítést tettek volna a siker érdekében.

 Szülőként borzasztó azt hallani, hogy a gyerek szapulja önmagát, kevésbé hiszi magát ügyesnek, értékesnek másoknál, nincs benne kitartás, lelkesedés: mindig a könnyebb ellenállás felé megy.

 Énkép, érzelmi biztonság, önbizalom. Olyan jelenségről van szó, mely mindezekkel a fogalmakkal összefügg, és amivel kell foglalkozni. Senki sem úgy születik, hogy mindenben kiválóan tehetséges, gyakorlás nélkül a legjobb valamiből, vagy, hogy minden tudás a kisujjában legyen.

 Ezt azonban a gyerekek nem tudják. A mai világban könnyebb is hozzászokni a gyorsan jövő eredményekhez, a szükségletek azonnali kielégítéséhez, és ellenállást vált ki a gyerekekből, ha valamit késleltetve, sok erőfeszítés, türelmes várakozás után lehet csak elérni, vagy megkapni.

Nem a szülő hibája, hogy magáról rosszat gondol a gyermek, hogy könnyen feladja, hiszen a szülők általában sok biztatással, dicsérettel nevelik gyermeküket.

Hogy alakulhat ki mégis, ilyen szülői háttér ellenére: önbizalomhiány?

A gyerekeknek nehéz türelmesnek lenniük, mindent azonnal szeretnének megkapni. Megfigyelhető, hogy azokat a tevékenységeket csinálják a legszívesebben, amiben ügyesek, és kerülik azokat, amiben nincs egyből sikerélményük. Ezáltal belekerülnek egy olyan ördögi körbe, a hol a gyengébb részképeségeik nem is fejlődnek tovább, hiszen azokat a területeket teljesen hanyagolják. Például, ha valakinek nem megy jól a rajzolás, és utána évekig ceruzát sem esz a kezébe, nem csoda, ha lemarad a társaitól, és alsóban mind a rajzolással, mind az írással problémái lesznek. Amelyik gyerek nem ügyes  a mászókázásban, inkább homokozik egész gyerekkorában. Akinek nem megy elsőre a görkorizás, soha többé nem hajlandó felvenni a korcsolyát. Még sorolhatnánk a példákat, azonban az mindegyikben közös, hogy ott van a háttérben egy picit gyengébb részképesség, amihez aztán nincs türelme, figyelme, motivációja és kitartása a gyermeknek, hogy fejlődjön benne. Közben persze érzi, hogy ő kissé ügyetlenebb azon a területen a társainál, és frusztrálódik abban, hogy neki nem megy olyan könnyen, vagy szépen, mint másoknak. És már jön is a negatív kritikája: „Én ezt nem tudom megtanulni!” „Én hülye vagyok.” Holott a gyermek pont az intelligenciája, reális észlelése miatt veszi egyáltalán észre, hogy ő más mint a többiek, itt szó sincs arról, hogy ő butább lenne.

Hogyan lehet szülőként segíteni ezen a kezdődő önbizalomhiányon?

 A világ nem fekete-fehér. A szülő segíthet árnyalni a gyermek világról alkotott képét, a képet, elmagyarázhatja neki, hogy attól még nem buta, hogy valamiben nem ügyes elsőre. A felnőtt segítheti gyermekét azzal, hogy jó példával jár elől. A szülő hozhat olyan példákat, amikor neki nem ment valami, és, ahogy gyakorolta kitartóan, ügyesebb lett benne. A gyakorlás és a szorgalom erejét hangsúlyozhatja a veleszületett képességeket nem túlértékelve. Pozitív megerősítést, dicséretét fordíthatja arra, hogy hangsúlyozza mennyire büszke gyermekére, ha kitartóan próbálkozik. A szülő reális elvárásokat kell, hogy támasszon gyermeke felé, hiszen attól is érezheti magát rosszabbnak, ha nálánál idősebbekkel, jobb képességűekkel van állandóan összehasonlítva. A „bezzegezést”, kritikus összehasonlítást kerülni kell, még testvérek között is, a gyermek fejlődését elég önmagához mérni. A gyermeket meg kell védenie az atrocitásoktól, a külvilág olyan gonoszkodó megjegyzéseitől, melyek gúnyt űznek a gyermek tapasztalatlanságából, gyakorlatlanságából. Bátorító közegben tud majd a gyermek idővel fejlődni. A gyermekkori tartósan rögzült negatív énkép befolyásolhatja a felnőttkori társas és szociális beválást, ezért fontos még kisgyermekkorban fellépni, ha azt látja a szülő, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Amennyiben tanácstalan kissé, legjobb, ha szakember segítségét kéri. A szülőnek sok türelemre van szüksége ahhoz, hogy gyermeke önmagáról alkotott képét pozitívra hangolja. A szeretetteli, elfogadó közeg, a reális elvárások és sok dicséret mentén, biztosan sikerrel fog járni.

onbiz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr8814080041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.