A 8 éves Róza és 6 éves Katica apukája régóta tapasztalja és veszi tudomásul, hogy anyósa mindent jobban tud. Benyomása szerint a Mama bármilyen szituációban eléri, hogy ő legyen a középpontban. Vele kell foglalkozni, akkor is, ha más valaki születésnapja miatt gyűlt össze a család. Az övé kell legyen az utolsó szó.

Nem jön gyakran az unokákhoz, mert legtöbbször fontosabb dolga akad. Ám, amikor jön: váratlan és elárasztó. Ajándékokkal halmozza el őket és azonnali hálát vár érte: puszit, ölelést. Nem veszi észre, hogy a gyerekeknek, különösen a kicsinek, időre lenne szüksége, hogy feloldódjon, hiszen hónapok óta nem találkoztak. E helyett szinte meg van sértődve, ha a gyerekek nem hozzá mennek, hanem az anyjukhoz.

Kritikus: az ő konyhacsempéje szebb, ő tudja jobban készíteni az eperlekvárt, az ő takarítása alaposabb. Folytonos elismerést, dicséretet vár, közben ő nincs tekintettel mások érzéseire. Róza és Katica anyukája nem akarta kilyukaszttatni nagylánya fülét, csak később. A Mama elvitte Rózát egyik látogatása során és megcsináltatta. Nem is értette, hogy mi evvel a baj?!

Mikor elújságolták neki a lefoglalt nyaralás tervét, kifejtette, hogy az nem jó hely, ő tudja, mert a manikűröse mondta neki. Veje új autóját egy megjegyzéssel illeti: "Lehetne nagyobb és a fekete hamar porosodik!" A lánya előléptetésére reakciója: "Na, ideje volt már, hogy kicsit több pénzt keressél! Csak nehogy a lányaid szenvedjék meg."

Róza és Katica anyukája is kénytelen azzal szembesülni, hogy a Mama figyelmetlen, másokra nincs tekintettel, és közben saját magát érzi áldozatnak. Nehéz neki jót tenni, mindenben hibát talál, a kákán is csomót keres.

Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát se… Egyszóval: önző. Vagy nárcisztikus?! -gondolja rosszabb napjain a lányok apukája. Nincs ezen mit szépíteni, a felesége is szenved a Mama (azaz az anyukája) hektikus, lehengerlő, énközpontú személyiségétől.

 Ismerős? Ráismer valakire a családjában?

 Nem egyedi jelenségről van szó. Sokféle oknál fogva maradnak magukra a szülők, nagyszülői segítség nélkül. Ez az egyik. Amikor a nagyszülő érzelmileg nem elérhető.

Ez a generáció súlyos érzelmi nélkülözésben nőtt fel. A háború után születtek, egy lerombolt, kifosztott, traumatizált országban, ahol a szüleik sorsát súlyos családi és egyéni tragédiák és traumák árnyékolták be.

Amikor ők váltak szülővé: a legjobbat adták, amit csak adni tudtak. Az akkori kor ismeretei, normái, lehetőségei mentén. Általában mondható, hogy minden generáció próbál többet és jobbat adni, mint, amit ő kapott. Ki tudja honnan merítve erőt?

Valójában nem önzőek ők, hanem tudattalanul az énközpontúságukkal pótolnak: szeretet, figyelmet, törődést, amiből gyerekkorukban olyan fájdalmasan kevés jutott nekik.

Nem könnyű a generációknak együttműködni. Lehetnek súrlódások. Csak a generációs jelenség megértésével kerülhetnek közelebb a nézőpontok. Csak így kaphat a mostani szülő és nagyszülői generáció egymástól elismerést.

Lehet, hogy önismeretbe, pszichológushoz menni nem opció a legtöbbek számára 70 évesen. Nagy reményt nem fűzhetünk ahhoz, hogy majd a nagyszülők fognak gyökeresen megváltozni…Így a fiatalabb generáció tud több önismeret szerezve, rugalmasan, empátiával közeledni a szülei generációja iránt. Mert fontos lenne, hogy a most felnővő gyerekek is kaphassanak a Mama verhetetlen eperlekvárából.

El kell engednünk az idealizált képet a tökéletes nagyiról vagy nagypapáról, és el kell fogadnunk, hogy nem tudnak az unokák a nagyszülőktől teljesen ideálisat kapni.

De, amit ez a generáció kínálni tud: fogadják Tőlük jó szívvel, türelemmel és megértéssel, nem feledve a kellő önvédelmet.

Önvédelemnek számít, ha nem minden vasárnapi ebédet töltenek együtt. Ha meghívják a nagyszülőket, nem marasztalják Őket 2 hétig. Ha együtt mennek nyaralni, mindenkinek célszerű külön vonulási lehetőséget biztosítani. Vagy nem kell erőltetni a közös nyaralást.

Néha arra is jó gondolni, hogy milyen nélkülözés vezetett oda, hogy valaki szeretet raktára feneketlen kúttá váljon.

Beszélgessenek sokat, megismerve a családi múltat: közelebb kerülhetnek egymáshoz, mint eddig bármikor.

Róza és Katica apukája a gyerekek előtt soha nem mondana rosszat a Mamáról, felesége és gyermekei érdekét szem előtt tartva. Szívesen látja őt, akármikor is érkezik. Maximum az utóbbi időben hangsúlyozza, és nyomatékosan kéri, hogy szóljon előtte, mielőtt betoppanna. Már az is nagy szó, hogy a Mama nem bejelentés nélkül érkezik. Ezek az aprónak tűnő, ám nagy sikerek a határhúzás területén előre viszik kapcsolatukat.

 Akinek mindez nem inge...