Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

„Ölik egymást a gyerekeim!”

2019. március 14. - Deliága Éva pszichológus

Testvérféltékenység: addig ne avatkozzon be a szülő, míg vér nem folyik? Majd megoldják egymás közt? Mi a szerepe a szülőnek? Hogyan nevelhet jó testvéreket? Hogyan lehet elkerülni az állandó döntőbíró szerepet?

Gyakori, hogy a pszichológiai tanácsadáson testvérféltékenységről számolnak be a szülők.

„Állandóan versengenek egymással a gyerekeim. Ki ér oda előbb a lépcsőhöz? Ki vehet először a tálból? Mintha nem lenne elég étel nálunk! Vagy nem lenne teljesen mindegy, hogy ki ér oda előbb?! Mindenen össze tudnak veszni. Egész nap ezt hallgatom. Az egyik csinál valamit, a másik visít. Jön a kicsi és panaszkodik, mire mi eleinte mindig a nagyot szidtuk le. De aztán rájöttünk a felségemmel, hogy a kicsi is vastagon benne van a sztoriban, ő megy oda és provokálja a nagyot. A nap végére szétmegy a fejünk, nem tudnak meglenni egy légtérben veszekedés nélkül. Nem tudom hol rontottuk el? (Gábor, egy 5 és egy 7 éves kisfiú apukája.)

„Én gyerekkoromban mindig szerettem volna kistestvért, így semmiképpen nem akartam, hogy kislányom, Dalma, egykeként nőjön fel, mint én. Mindig is két gyereket szerettem volna. Még örültünk is, hogy a kicsi fiú lett, hogy majd Dalma biztos tutujgatni fogja, anyáskodik felette. Hát nem így lett. Azóta, mióta Ádám 3 éve megszületett, Dalmával nem bírunk. Nagyon figyeltünk arra, hogy nehogy kevesebb figyelem jusson rá, mindig voltak csak neki programok, a kistesó születésekor ’hozott’ neki ajándékot, és mégis. Dalma úgy érzi, hogy őt kevésbé szeretjük, hogy Ádikának mindent megengedünk, és mintha vissza akarna fejlődni babába. Őt is cipeljem, etessem, vegyem ölbe, szolgáljam ki, pedig már 6 éves! Mit ne mondjak, nem így képzeltem el ezt a testvér dolgot. Sokkal nyugodtabb volt az életünk egy gyerekkel, nem tudom, hogy mit tegyek, hogy jó testvérek legyenek? Közben Ádika imádja a nővérét, de Dalma nem igazán akar tudomást venni róla. (Ildikó, a 6 éves Dalma és a 3 éves Ádám anyukája.)

„Szabályosan csépelik egymást. Az egyiknek az kell, amivel a másik játszik. Állandóan keresik egymás társaságát, de aztán valamin hajba kapnak. Tele van a szobájuk játékkal, de nem tudnak megosztozni. A kicsi utánozni akarja a nagyot, a nagyot ez idegesíti. Tőlük zeng az egész ház. Két kislány, de felérnek egy egész hadsereggel!” (Péter, 4 éves Kincső és az 5,5 éves Aliz apukája.)

„Szoktak csodálkozni az új ismerőseim, hogy hogyan mertünk 3 gyereket vállalni, hogy bírjuk idegileg. Meg kell mondjam, hogy a legkisebbet nem terveztük, ő meglepetés gyerek. De nem bánjuk, a két fiú után a kis pici, tündéri kislány: ajándék. De amit ezek otthon művelnek, hááát, az kiborító tud lenni. Egy autóba beszállás, vagy egy sima fürdetés is olyan energiákat kíván tőlünk, hogy legszívesebben hagynám az egészet a fenébe. Maximum megyünk az ügyeletre. Erre is volt példa egyébként: a 8 éves Kristóf egy füzet sarkával úgy fejbe vágta Palikát, hogy felrepedt a szemhéja, csak azt láttuk, hogy ömlik a vér a gyerekből. Akkoriban Zselyke még kicsi volt, ő nem volt benne a balhékban, de ma már őt sem kell félteni. Tegnap például azon ment a paláver, hogy belefirkált Pali rajzába, amire Pali eldugta a kedvenc alvós plüssét bosszúból. Én nem is tudom, min tudnak állandóan összeveszni. Szóval a három gyerek… ők az életeink, a szemünk fényei, de azért már várom, hogy nagyobbak legyenek és nyugalmasan töltsem az idős koromat a kandalló mellett üldögélve.” (Tamás, 3 gyerekes apuka.)

tesok_1.jpg

Ismerős történetek? Mindben közös, hogy adott egy család, ahol több gyerek nevelkedik, versengve a szülők figyelméért, szeretetéért. A testvérek között rendszerint ambivalens a kapcsolat, ami azt jelenti, hogy egyszerre vannak jelen a szeretetteli, pozitív, ragaszkodó és a negatív, elutasító, haragvó érzelmek. Így a kapcsolat általában nem stabil és kiegyensúlyozott, hanem akár egy napon belül is nagyon hullámzó lehet. Egyszer egymásra sem hederítenek, máskor szépen eljátszanak együtt, utána meg veszekedni kezdenek egy apróságon. A kiélezett igazságérzet, a versengés, az összehasonlítás, és a ’se veled-se nélküled’ típusú kapcsolat gyakran része a testvérek közti érzelmi kapocsnak. A szülő pedig csak pislog és sodródik az árral: kivonul a konfliktuszónából, vagy éppen szétcsap köztük, miközben fáj látnia, hogy gyermekei időnként szinte ölik egymást.

Természetes, hogy van

Sokakban él az a tévhit, hogy a testvéreknek szeretniük KELL egymást, és, hogy valami rosszat jelez a testvérféltékenység, amit ki kell irtani. Valójában a testvérféltékenység természetesen megjelenő jelenség, amit érdemes a helyén kezelni. Kistestvér születésekor érdemes a nagytesót bevonni a kicsi születése okozta örömbe, tevékenységekbe. A kisbaba érkezésekor figyelni kell arra, hogy a nagyobb gyerekek ne szoruljanak teljesen ki a figyelem fókuszából és lehet erősíteni a gyerekek közti érzelmi kötődést. Ha a nagytesó is részt vehet tevékenyen a kicsi gondozásában, ha neki is megengedik, hogy megsimogassa, ölbe vegye a kicsit, akkor elkezd épülni a kapcsolatuk. Fontos, hogy lehessen beszélni a negatív érzésekről is, nem elvárás, hogy minden pillanatban örülni kell a síró, sok-sok figyelmet kapó babának. Ha a nagytesó verbálisan, a szavak útján kifejezheti frusztrációját a helyzettel kapcsolatban, jóval kisebb eséllyel fogja esetleg fizikailag bántani a kicsit. Mikor a kicsi mozgásfejlődése beindul, ismét belobbanhat a testvérféltékenység, hiszen az új kis jövevény elkezdi veszélyeztetni a nagyobb territóriumát, játékait.

Korkülönbség

Állandó dilemma, hogy mi az ideális korkülönbség. Ha kicsi, akkor hamar összenőnek. Ha nagyobb, akkor könnyebb a kicsire figyelni, mert a nagy már önállóbb. Ha túl nagy, akkor nehezebben alakul ki a testvérkapcsolat. Ezek azonban kissé általánosító megfigyelések, hiszen a korkülönbség mellett sok múlik a gyerekek temperamentumán, személyiségén és családi közegén is. Mindenki mást tekint ideálisnak, és mindegyik opciónak megvan a maga előnye és hátránya. Itt az lenne a lényeg, hogy sikerüljön minden gyermeket a maga fejlettségi, érettségi szintjének megfelelően kezelni. Sok feszültség származhat a testvérek között abból, ha állandóan összehasonlítják magukat egymással. A szülőnek érdemes hangsúlyoznia, hogy mindenki egyedi, és mindenkit a saját erősségei mentén dicsérni, támogatni. Az elvárásokat szintén a gyermek életkorához és képességeihez kell igazítani, hiszen akár egy év korkülönbség is sokat számít, és könnyű abba hibába esni, hogy összemosódik, hogy melyik gyereknek mit kéne tudnia.

Miért nehezebb a nagyobbnak?

A kistesó beleszületik egy családi dinamikába, míg a nagy jelentős változásnak éli meg a kicsi érkezését. A szülői odafigyelés, tapintat, extra foglalkozás ezért szerencsés, ha a nagy felé fordul, mert ő a sérülékenyebb ebben a helyzetben. A rá irányult kizárólagos, vagy több figyelem szenved csorbát a kistesó érkezésével. Így fontos figyelni arra, hogy ne történjen túl sok változás az életében, és arra is, hogy a számára megszokott rutinok és fontos kapcsolódások megmaradjanak. Ha jelentősen csökken a felé irányuló szülői figyelem, azt a kistesón fogja leverni. A kisebb testvér ellen irányuló agresszió hátterében ott van a veszteségélmény, ahogy a nagytesó küzd a családon belüli kedvező pozíciója visszaszerzéséért.

Gyakori jelenség, hogy a nagy testvér hirtelen válik ’naggyá’ a szülők szemében, mikor még ő is kicsinek számít. Az újszülött mellett, a 3 éves lesz a nagytesó, akinek csendben kell lennie, ha a kicsi alszik, akinek meg kell értenie, hogy anyának épp más dolga van, és akitől elvárja a környezete, hogy képes legyen hosszú órákat a családjától távol tölteni, míg a kistestvére otthon lehet. Valójában ezzel a szintű belátással és alkalmazkodó képességgel nem rendelkezik egy óvodás korú gyermek. Ebben az esetben az elvárásokat kell átgondolni, hiszen kistestvér születésekor gyakori, hogy az idősebb gyermek visszacsúszik egy már meghaladott fejlettségi szintre és ő is több testi gondozást, babusgatást, törődést igényel újra. Ezek természetes igények, melyet érdemes meghallani és kielégíteni, hiszen az érzelmi töltődés segíti majd hozzá a nagytesót, hogy ismét kiegyensúlyozottá válhasson. Ha a nagyobb testvérek sem érzik magukat elhanyagoltnak, vagy túl sok szabály és elvárás közé szorítottnak az javítja a kisebb testvérükkel kialakuló pozitív kötődés esélyét is.

Különböző igények

Sok szülő tudatosan igyekszik, hogy egyformán szeresse és kezelje gyermekeit. Csak szélsőséges, ritka esetben találkozom olyannal, hogy a testvérféltékenység hátterében az egyik gyermek feltűnően hátrányos megkülönböztetése állna. Ilyenkor ez a feszültség szítja a testvérek közti feszültséget, tehát a probléma nem a gyerekek között van alapvetően, hanem a szülő-gyerek kapcsolatban keresendő. Jellemzően a szülők kínosan ügyelnek rá, hogy a testvérek egyformán részesüljenek mindenből. Igen ám, de ez nem jelenti azt, hogy mindenből egyformát, ugyanolyat kell kapniuk. A testvérek nagyon gyakran gyökeresen tudnak különbözni egymástól személyiségjegyeik tekintetében, így egyéni igényeiknek megfelelően kell viszonyulni hozzájuk. A figyelem mennyisége, a szeretet, az együtt töltött idő lehet közel azonos, azonban a mindennapokban ez nagyon különbözőképpen nyilvánulhat meg. Az egyik gyerek otthon szeret molyolni, míg a másik állandóan programokra menne. Az egyik kedvence a banán, a másik csak az almát eszi meg. Az egyik zenélni szeretne tanulni, a másik sportolni járna. Akkor teszi jól a szülő, ha mindegyik gyermekére, külön-külön ráhangolódva képes neki megadni, amire szüksége van.

Veszekedés megelőzés

Szülőkonzultáción gyakori tapasztalatként vonják le az anyukák és az apukák, hogy lényegében hasonló forgatókönyv szerint zajlanak a gyermekeik közti konfliktusok. Gyakran kiderül, hogy valamilyen triviális ok áll a háttérben, például nincs a gyerekeknek külön tere és saját, intim területe, ahol a személyes holmijukat, legféltettebb kincseiket tarthatják. Így törvényszerű, hogy a pihenni vágyó, az iskolából fáradtan hazajövő gyereket ingerültté teszi majd a kistestvére, aki folyton követi, és hozzányúl a dolgaihoz. Logikus, hogy az este 11 után lefekvő gyerekek nyűgösebbek másnap reggel és jóval alacsonyabb lesz az egymást iránt mutatott toleranciájuk is. Ezek olyan konfliktusok, melyek megelőzhetők lennének. A napirend, a struktúra, az otthoni szokások átgondolásával sokat tehet azért a szülő, hogy a gyerekek nyugalmát biztosítsa.

Mindenkinek saját idő

A testvérféltékenység mögött sokszor hiányállapot áll, melyben nem jut elég személyre szabott figyelem a gyereknek. Jó ötlet lehet ’szétszedni’ a gyerekeket és mindenkinek, heti rendszerességgel biztosítani olyan időt, melyet kettesben tölthet valamelyik szülőjével. Ez ne kötelező és ne felnőtt program legyen, hanem valamilyen gyermekközpontú szervezés, mely a gyermek érdeklődési körének megfelel. Egyfelől ez megelőzésül is szolgál, hiszen nem töltenek annyi időt együtt a testvérek, másfelől pedig csökkenti az érzelmi hiányállapotot, amiért a testvért lehetne okolni.

Probléma megoldás

Mivel gyerekekről van szó, így természetes, hogy nincsenek még felvértezve az önérvényesítő, agresszió mentes konfliktuskezelés csínyjával-bínjával. Ösztönösen reagálnak, és nem képesek még olyan mértékben kontrollálni az érzelmeiket, mint egy felnőtt. A szülő sokat segíthet példamutatással, és más módokon is. Nem kell a gyerekek minden apró-cseprő dolgába beleavatkozni, azonban nem is érdemes őket teljesen magukra hagyni konfliktushelyzetben. A problémamegoldás egy tanulási folyamat, melynek elsajátítása évekbe is telhet. Ha a szülő vállalja esetenként a döntőbíró szerepét, fontos, hogy körültekintően, és igazságosan járjon el. Figyelem! Nem minden az, aminek látszik. Sokszor a nagytesó agresszív megnyilvánulásai mögött ott van több napnyi, vagy heti visszafojtott düh, amikor nem mutatta ki frusztrációját. Ha ilyesmit tapasztal szülőként, bátoríthatja gyermekét arra, hogy ne hagyja felgyűlni indulatát, hanem jelezze, ha úgy érzi, hogy igazságtalanság érte.

Felnőttkori testvérkapcsolat

„Bárcsak jó testvérek lennének!”-hangzik el sok szülő szájából a sóhaj. Nehéz megjósolni, hogy felnőttként mennyire lesznek majd jó testvérek a gyerekek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vér nem válik vízzé, a sok közös élmény és az azonos családi háttér erős összekötő kapocs tud lenni.

Van remény

Jó hír, hogy testvérek kapcsolata nem állandó. Dinamikusan változó, így a rosszabb periódusokat könnyen javulás követheti. A gyerekek érnek, változnak, fejlődnek és ez a testvérkapcsolatra is jó hatással van. Könnyen lehet, hogy az a két kisgyerek, aki ma veszekedéssel tölti az idejét, holnap rátalál egy közös érdeklődési körre. A szülő jól teszi, ha tudatosan figyeli önmagát, megpróbálja egyik vagy másik gyermeke helyébe beleélni magát és rendületlenül törekszik az egyformán, de nem ugyanúgy szeretésre. Ne feledje, a testvérféltékenység természetes jelenség, mely minden több gyerekes családban tetten érhető. A gyerekek megélése a testvérükkel való viszonyról korántsem biztos, hogy olyan drasztikus, mint a szülői megélés. Közös, jó hangulatú élményekkel, következetesen hangsúlyozott családi értékrenddel idővel csökkenni tud a testvérek közti feszült viszony.

tesok.jpg

A biztos rosszat a bizonytalan ismeretlen helyett

Ezt a stratégiát követik a gyerekek. Ön mit választana? „A szüleim el fognak válni. Nem fogják már szeretni egymást és külön költöznek. Ez már biztos. De nekem nem baj, ha kiabálnak egymással vagy velem. Az nekem nem baj. Én nem akarom, hogy elváljanak.” A 7 éves Dórika szavai ezek, aki évek óta él abban a feszült, veszekedésekkel terhelt, elhidegült légkörben, ami a szülei között kialakult. És mégis. Ezt ismeri. Ezt megszokta, erről tudja, hogy működik. Nincs is képe arról, hogy ez valaha volt vagy lehetne jobb.

Márk nem szeret óvodába járni. A csoportjában lévő nagyobb fiúk bántják, úgy érzi, nem szereti a kiabálós óvó néni és utálja a délutáni alvást. Márk szülei nagyon szeretnének segíteni kisfiúknak, és elhatározták, hogy meghozzák azt az áldozatot, hogy távolabbi, jobb hírű óvodába átiratják őt. Gondolták, megkérdezik Márkot, mit szól ehhez. Legnagyobb meglepetésükre Márk teljesen kiborult a felvetés hallatára és kijelentette, hogy ő nem akar másik óvodába menni, ő igenis ragaszkodik ehhez az ovihoz. Igaz, hogy hetek óta sírva megy be minden reggel, de akkor is, ő maradni akar. Márk szülei teljesen összezavarodtak. Erre a reakcióra nem számítottak.

Janka 3. osztályos. Nem szeret iskolába járni, mert túl sok a szabály és alig van játék idő. Kedvence a tesi óra, és van egy legjobb barátnője: Izabella. Izabellával második óta jóban vannak. Janka apukája külföldön kapott munkát, így 3 évre Németországba költözik a család. A szülők örülnek, mert jót hallottak a kinti iskoláról, és mert Janka és a bátyja megtanulhatnak egy idegen nyelvet. Nem úgy Janka. Ő vigasztalhatatlan. Nem akar sem költözni, sem másik iskolába járni, nem akar elszakadni barátnőjétől sem.

A történetekben közös, hogy valamilyen ismeretlen, - esetleg jót hozó - helyzet előtt áll a család és a gyermek. Sok felnőtt is nehezen alkalmazkodik új helyzetekhez, ez gyakran megfigyelhető a gyerekeknél is. Általában jellemző rájuk a merev ragaszkodás a megszokott dolgokhoz. Mintha számukra a napi rutin, a kis szokások, a dolgok kiszámíthatósága jelentené a biztonságot. Még, ha a megszokott dolgok szenvedéssel telik, akkor is szolgálnak egy picurka biztonságérzettel, amit az ’ezt már tudom, hogy működik’ tapasztalás ad.

Ennek fényében érthetővé válik az elutasítás a változást, az új dolgokat illetően. A gyerekek szemszögéből a felnőttek világa befogadhatatlanul komplex, kellenek az apró fogódzok, hogy el tudják magukat helyezni benne. Minden ember elemi igénye a biztonságra való törekvés, mind lelki, mind fizikai értelemben. A „mi így szoktuk” keretet ad, támpontot nyújt, hogy melyik helyzetben hogyan kell viselkedni, hogy mi várható.

Ez a fajta ragaszkodás a megszokott dolgokhoz a kis apróságokban is tetten érhető a gyerekeknél: ugyanabból a bögréből szeret inni, ugyanazon a széken ül, a plüssök egyfajta sorrendben vannak elrendezve az ágyán, mindig először a sapkát kell ráadni, csak aztán a kabátot. A nagy dolgok megváltoztatása jelentős biztonság érzet megrendülést hoz, így, ha erre feltétlenül szükség van, vagy egyszerűen ezt hozza az élet, elő kell készíteni a terepet. Nem jó taktika a gyerekre bízni a döntést, hiszen honnan is tudna válaszolni az ilyen típusú kérdésekre:

- Menjünk síelni idén, vagy maradjunk otthon?

- Költözzünk nagyobb házba, ami jobb környéken van?

- Szeretnél kistestvért?

- Mit szólnál, ha másik iskolába járnál?

A gyermek szemszögével nézve, minden úgy van jól, ahogy van. Neki nem egy iskola a sok közül az ő iskolája, hanem az egyetlen iskola, amit ismer. Amellett, hogy fontos partnerként kezelni a gyermeket, a nagy döntésekben nem szabad rá hagyatkozni. Hiszen tudjuk: ők majdnem mindig a biztos rosszat fogják választani az ismeretlennel szemben.

A szülő dönt tehát, a gyermek érdekét figyelembe véve. A szülő kell, hogy ott legyen támaszul a nagyobb változásoknál: veszteség, haláleset, költözés, intézményváltás, testvér születése.

Sokat segíthet ez előzetes felkészítés, melyben a szülő részletesen feltárja és elmagyarázza, megmutatja, hogy mi fog történni, igyekezve ezzel eloszlatni a nagy ismeretlen félelmetességét. A várható helyzet strukturálásával csökkenthető lesz a gyermek szorongása, ami megkönnyíti számára az új helyzethez való alkalmazkodást.

Nincs egyetlen recept minden helyzetre. Lehet, hogy Dórika szülei akkor tennének jót lányukkal, ha párterápiára mennének és megmentenék a házasságukat. Lehet, hogy akkor lenne nyugodtabb, boldogabb a kislány élete, ha elválnának. Lehet, hogy Márk jól be fog szokni az oviba, csak egy kis időt kell neki hagyni. Lehet, hogy elmegy teljesen az önbizalma, és már rég ki kellett volna venni ebből az oviból. Janka lehet, hogy élete lehetőségét kapja meg a németországi költözéssel, de lehet, hogy hosszú és rögös út áll a család előtt, melynek buktatóit még nem is látják előre. Lehet…

Ha mindegyik helyet egyértelmű lenne, nem képezné dilemma tárgyát, hogy mit kellene lépni. Lényeges azonban, hogy a szülő foglalkozzon a gyermek lelki egészségével, hogy ne kelljen feltűnő pszichés tüneteket produkálnia ahhoz, hogy a szülő felfigyeljen rá: nagy a baj, változtatni kell valamin. A szülei feszült kapcsolatát megsínylő gyermek aggódik, magára veszi a felnőttek gondjait, próbál megfelelni, mert hibásnak érzi magát. A kiközösített gyermek magányos, csökken az önbizalma, és már vasárnap este azon izgul, hogy mi lesz másnap az intézményben. A költözés, intézményváltás előtt álló,fontos kötődésektől elszakadó gyermek szomorú, búcsúzik a megszokott közegétől és el sem tudja képzelni milyen lesz az új élete. Mind a kiindulási helyzet, mind a közelgő változás figyelmet érdemlő szituációk, hiszen a gyermek érzelmi biztonsága rendült meg. Így nem lehet mindig az a megoldás, hogy ne csináljunk semmit, hiszen a gyerek nem akarja. Minden helyzet egyedi, ezért szükség van kreatív, egyénre szabott megoldásokra. Valószínűleg több lehetséges megoldás is működhet, nem csak egy helyes út, egy jó döntés létezik.

Vannak elkerülhető és vannak elkerülhetetlen változások. A változás az élet velejárója, nem az a cél, hogy örökre beleragadjunk valamibe, csak mert már megszoktuk. Fontos, hogy a gyerekek is tanuljanak az, izgalmas, ismeretlen dolgokból, hogy ezeket sikerüljön kihívásként és nem sorscsapásként felfogni. A szorongás csökkentésével és az érzelmi biztonság helyreállításával még a változásokat nem szerető  gyerekek is képesek lesznek gazdagodni az új helyzetekhez való sikeres alkalmazkodás által.

change.jpg

 

 

A tekintély halála

Ósdi, divatja múlt dolog? Vagy éppen a hiányzó láncszem? Ön úgy érzi, tiszteli gyermeke? Elég csak egyszer szólnia, kérnie valamit, és gyermeke megcsinálja?

Napi szinten találkozom olyan szülőkkel, akik azt panaszolják, hogy 10-szer, 20-szor is kell szólni gyereküknek valamiért. "Menjél fogat mosni." "Menjél fogat mosni! "Most már tényleg menjél fogat mosni, mert mérges leszek!" És tényleg. Jön a kiabálás, és a gyerek valahogy nagy nehezen elmegy fogat mosni. Vagy elpakolja a játékait. Vagy felveszi a pizsamáját. Csupa olyan dolog, amire képes már. Néhány napon nincs ez a harc. A legtöbb nap, azonban ilyen.

Egy anyuka nálam egyenesen úgy fogalmazott: "Néha azt érzem, hogy nem terjed a hangom! Vagy láthatatlan lettem! Amíg nem emelem fel a hangom, a gyerekeim tudomást sem vesznek rólam…"

 Az évek alatt felismertem, hogy itt nem egyedi, izolált problémáról van szó, hanem kor jelenségről. Számottevővé vált a szülők kiabálós száma és kiveszett, kihalt a tekintély.

 Mi történt a szülői tekintéllyel?

Társadalmi jelenségként tekintve a folyamatra, kezdeném onnan, hogy korábban: a mostani -óvodás vagy iskolás korú gyermeket nevelő- szülők szüleinek gyerekkorában sokkal uralkodóbb szemlélet volt az autoriter nevelési stílus. Kevesebbet tudtak a gyermeki lélek működéséről, a hangsúly az alap fizikai ellátáson volt és a felnőttek világán. Nagy vonalakban elmondható, hogy nem igazán voltak kíváncsiak a gyerekek lelkivilágára, sokkal többet nyomott a latba az alap szükségletek kielégítése (ne legyen éhes, legyen tiszta ruhája, teljen téli kabátra), és a viselkedésen volt a hangsúly (mit gondolnak rólunk mások, légy engedelmes). Háború utáni generációról van szó, akik magukon viselik szüleik sokszor traumatikus sorsának nyomait. Ebben a világban a tekintélytisztelet olyan mértékeket öltött, hogy az érzelmi távolság nagyra nőtt a szülők és a gyerekek között. Talán nem is a jó érzelmi kapcsolat, hanem a feltétel nélkül engedelmeskedő gyermek volt a kívánatos cél. Ebben az időszakban mindig kéznél levő módszer volt az atyai pofon, és akár a pedagógus is megfenyíthette a gyermeket.

Aztán, ahogy lenni szokott, az egyik szélsőségből átcsaptak a gyermeknevelési trendek a másik szélsőségbe. Teret hódított a gyermekközpontúbb, érzelmesebb, a gyermeket jobban partnernek tekintő nevelési irányzat, amely zászlajára tűzte a szabadabb, önazonosabb gyermek képét. A korlátozó stílust felváltotta a megengedő. Mára ez oda vezetett, hogy a szülők keresik a jó érzelmi kapcsolatot gyermekükkel, igyekeznek odafigyelni a gyermek szükségleteire, igényeire, közben azonban olyan mértékben háttérbe szorítják saját igényeiket, hogy nem húznak elég határozottan határokat. Nehogy sérüljön a gyerek!

A kiszámítható szabályok, határok nélküli világban azonban oda lett a tekintély. Ez baj. Baj, mert ezzel párhuzamosan megborult a gyerekek érzelmi biztonsága, és ez magával hozta a pszichológiai és viselkedéses tünetek egész sorát.

Sok extrém mértékben akaratos, túlzottan szorongó, vagy éppen impulzus kontroll terén alulfejlett gyerekkel találkozom. Ezekben az esetekben sokszor a tünet mögé ásva kiderül, hogy komoly gondok vannak a családi dinamikában, a szülők nagyon bizonytalanok, hogy hogyan kéne szelíden, de mégis határozottan hatni gyermekükre és azt élik meg, hogy kicsúszik kezük közül az irányítás, a fejükre kezd nőni a gyerek.

Tapasztalatom szerint a szülők maguk ássák alá saját szülői tekintélyüket. A szülő, aki 20-szor is ismétli önmagát, aki hagyja, hogy gyermeke eleressze füle mellett az elhangzott kérést, tudat alatt ezt üzeni gyermekének: Azt mondtam csináld, de ráérsz még, úgyis elmondom még sokszor. A gyerek önkéntelenül is mérlegel: „Érdemes teljesítenem szüleim kérését, vagy előnyösebb nekem, ha a saját fejem után megyek?” Ha a szülő többször elismételi ugyanazt a kérést, önmaga ellen dolgozik.

 Vannak gyerekek, akik lehülyézik szüleiket: „Apa te csúnya vagy, hülye!” A szülő elképed, megbántódik, hirtelen azt sem tudja, hogyan reagáljon. Kiabáljon, hülyézzen vissza, sértődjön meg, intézzen hegyi beszédet a gyerekhez? Egyiket sem javaslom, hiszen a jéghegy csúcsát látjuk csak, a mélyben réges-rég félre ment, elcsúszott valami.

 Mi állhat a háttérben?

Általában nincs arról szó, hogy a gyerekek direkt szeretnék felidegesíteni szüleiket. Sokszor arról sem beszélhetünk, hogy a gyerek így akar több figyelmet szerezni. Talán nem hall jól? De akkor a számára fontos, örömteli dolgokat miért hallja meg egyből?

A gyerekek hajlamosak a jelen pillanatban lenni. Figyelmüket arra irányítják, amit éppen csinálnak. Teljes valójukkal elmerülnek az adott tevékenységben, és sokuknak nehézséget jelent váltani az egyes tevékenységek között. Jellemző lehet rájuk az egy csatornás figyelem, amely részben megmagyarázza a jelenséget, hiszen ténylegesen, -az észlelés szintjén is- nehéz befogadniuk egyszerre egynél több információ forrást. Jellemző tapasztalat, hogyha egy gyermek képernyőn néz valamit, a neve említésére sem kapja fel a fejét.

Hogy jut el egy gyerek oda, hogy lehülyézze a szüleit? Sokszor pillanatnyi haragja áll a háttérben, amit nem tud jobban kifejezni. Nem utálja a szülőt, csak éppen ott, akkor, haragszik rá. A szülő talán sokszor engedékeny, nem következetes, és azt a hamis illúziót kelti, hogy haverja vagy pajtása gyermekének. 

Nem kérdés, hogy a szülői tekintélyre szükség van. Nem eszement, katonás módon, hiszen nem parancs végrehajtó kiskatonákat akar nevelni a szülő. Ám a családi élet harmonikusságához nagyban hozzájárulna, ha nem lennének mindennaposak a tekintély hiányából fakadó frusztrációk, konfliktusok.

Tippek a szülői tekintély helyreállítására

Hogyan lehetséges partnerként kezelni a gyermeket, és mégis képesnek lenni hatni rá? Többet kell büntetni? Szigorúbbnak kell lenni? Vissza kell térni az autoriter, tekintélyelvű nevelési stílushoz? Szó sincs róla! Csak érdemes jó kapcsolatot ápolni a gyerekkel, és jókor, jól meghúzni, jelezni a határokat.

A gyerekek hajlamosak a határok feszegetésére, különösen olyankor, ha azok nem egyértelműek. Az örömelv és a jelen pillanat működteti őket. Nem tudnak nagyon előre tervezni, nem látják át tetteik következményét.

Mit ne tegyen a szülő?

  • Ne adjon túl sok választási lehetőséget.
  • Ne engedje, hogy nagy dolgokban a gyerek döntsön.
  • Ne kérdezzen sokszor, ne kérjen engedélyt gyermekétől.
  • Ne ígérjen olyat, amit nem tud betartani (Ez igaz a súlyos büntetéssel való fenyegetésekre is. Jobb nem ebbe az irányba indulni, hosszú távon úgy sem eredményes módszer.).
  • Ne mossa össze a felnőtt és gyermeki világot, ne árassza el nem neki való ingerekkel gyermekét (pl. Híradó).
  • Ne feledje: a gyermek modellkövetés útján is tanul, ezért is fontos, hogy Ön is figyelembe vegye és jelezze saját teljesítőképessége, kapacitása és türelme határait.

Mit tegyen tekintélye felépítésére, helyre állítására?

  • Nyújtson kiszámítható érzelmi biztonságot gyermeke számára.
  • Töltsön több időt gyermekével kötetlenül, játékosan, ez javítani fogja a kapcsolatukat.
  • Minden nap, pár percre menjen le gyerek szintjére, érdeklődjön az iránt, ami iránt ő.
  • Rendszeresen kapcsolódjon be gyermeke játéktevékenységébe, legyenek közös élményeik.
  • Őrizze meg nyugalmát, ha a gyermekére szeretne hatni.
  • Legyen kevés, de egyértelmű szabály otthon.
  • Igazítsa elvárásait a gyermek életkorához, képességeihez.
  • Ne csattanjon fel, kiabáljon minden előjel nélkül.
  • Jelezze gyermeke felé türelmének csökkenését.
  • Tevékenységek közti váltásnál figyelmeztesse gyermekét előre, hogy váltás következik.
  • Adjon segítséget egyes tevékenységeknél, pl. játékpakolás, akkor is, ha előfordult már, hogy a gyermek egyedül képes volt rá.
  • Amikor kér valamit, legyen biztos benne, hogy a gyermek Önre figyel: hallja, látja Önt.
  • Csak indokolt esetben, kevesebb dolgot kérjen.
  • Ne ismételje Önmagát, inkább bontsa kisebb részfeladatokra a kérést, és a gyermekkel együtt kezdje el végezni a kért tevékenységet.
  • Fejlessze gyermeke verbális kifejezőkészségét és empátiáját azzal, hogy gyakran megnevezi saját és a gyermeke érzéseit.

A szülői tekintély helyreállítható és megszilárdítható! Ne akarjon mindent egy nap alatt megváltoztatni. A változás felé vivő első lépés, hogy felismeri, hogy nem komfortos Önnek, ha semmi tekintélye sincs gyermeke előtt. Az új, megváltozott viselkedését hamarosan gyermeke is észre fogja venni. Figyelje nap, mint nap kapcsolatuk épülését és a szülő-gyerek kommunikáció pozitív, sikeres példáit. A sikeres példákon felbuzdulva az új kommunikációs stílust aztán a gyermekével való együttlét több színterére terjessze ki. Higgye el, gyermeke érdekét szolgálja, ha tisztelheti szülőjét. A szülői tekintély segít majd gyermekének  saját helyét meghatározni a családban, mely növeli érzelmi biztonságát.

x x x

Több cikkről, videóról, eseményről  értesülhet facebook oldalam követésével.

disrespectful-girl.jpg

Rabszolga szülők

Gyerekeik rabszolgái. „Anya aludj mellettem!” „Kérem a kakaómat, most!” „Nem mehetsz el itthonról apa a barátaidhoz, nem akarom, hogy elmenj.”

A szülő igyekszik legjobb tudása szerint gondozni csemetéjét, legszívesebben mindent megadna neki. Egy pici csecsemő nem tud még másképp jelezni: csak sírással, így természetes, hogy a magát még jól kifejezni nem tudó gyermek minden rezdülésére figyel a szülő és azonnal ugrik, hogy segítsen neki. Lehet, hogy éppen éhes? Talán fázik? Fáj a pocakja? Nem lehet pontosan tudni, itt csak a szülői intuíció és gyors reakció segít!

Aztán egyre nagyobb lesz a kis csöppség, megtanul beszélni és nyiladozik az akarata, és a család észrevétlenül csúszik bele abba, hogy már nem a gyermek igényeire való érzékeny reagálásról van szó, hanem a szülő parancsot teljesítő rabszolgává válik. Nem mehet ki egyedül a mosdóba. Nem ehet meg egy szelet kenyeret anélkül, hogy ne hangozzon el 10-szer, hogy : Anya, vagy Apa! Nem alhat végig egy éjszakát a saját ágyában. Sőt, úgy általában semmit sem csinálhat akkor, amikor szeretne.

Ez a szülőség, mondanák sokan. Valóban? EZ a szülőség? Hogy a gyerek kezdi irányítani a felnőtteket? Hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy a kicsi elképzeli, különben… Különben mi lesz?

Túl sokszor tapasztalom azt, hogy a szülő elkezd tartani a gyerekétől. Szabályosan fél tőle.

„Görcsbe rándul a gyomrom, ha meghallom, hogy felébredt. Imádom, szeretem, az életemet adnám érte, de már előre félek, mit fog megint kitalálni! Hogy túl szoros a zokni, hogy nem találja a takaróját, hogy ma nem akar bölcsibe menni, hogy mogyorókrémet akar magában reggelizni. Én próbálok türelmes lenni, de a vége mindig az, hogy kiabálnom kell, különben nem megy át, amit mondok.”

Ilyen és ehhez hasonló beszámolók, önvallomások érkeznek szülőktől, akik szimplán csak ’elég jól’ akarták csinálni. Érzékenyek, odafigyelők, jó szándékúak, szeretik a gyerekeiket, aztán egyszer csak…a fejükre nőnek a gyerekek! Nem lakli kamaszokat kell elképzelni, hanem 2-6 éves gyerekeket, akik észrevétlenül világuralomra törnek. „Nem jó a piros zokni, adjál másikat.” „Kérek inni.” „Kérek szalvétát.” „Kapcsold fel a villanyt” „Kééész vagyok!”

Csak úgy záporoznak a halasztást nem tűrő, azonnali teljesítést megkívánó kérések. Kér, mert nem éri fel. Kér, sok mindenre még nem képes. Kér, mert akarja. MOST akarja!

Egyfelől érthető, hogy a gyerekek kommunikálják az igényeiket, másfelől ezek az igények sokszor túlmennek a valós szükségleteken, és már inkább egy kontroll-harc részei, melybe az erősebb, több ’hatalommal’ bíró szülő úgy csúszik bele, mint a futóhomokba. Nem találja sem a kapaszkodót, sem a kiutat.

Mik az intő jelek, hogy kicsúszott az irányítás a szülő kezéből?

 Mikor a szülő rég túl van a saját komfortzónáján, próbálja kielégíteni a gyerek igényeit, de sosem tud elég jót tenni.

Ha a gyerek dönti el, hogy legyen-e kistestvére, hogy hová menjenek nyaralni, vagy, hogy akar-e a nagymamához menni.

Ha a szülő azt érzi, hogy tart a gyerek akaratos reakciójától, és inkább nem vállal fel egy meredeknek ígérkező helyzetet, inkább ráhagyja a gyerekre, csak, hogy ne legyen balhé.

Miért baj ez?

Az a gyerek, aki így nő fel, folytonosan keresni kényszerül a határokat, hiszen azok a végtelenségig kitolhatók. Nem érzi magát biztonságban, ezért szorongani fog, amitől még jobban magához láncolja a szülőt. Nem lesz képes megnyugtatni saját magát, mindig a szülőt igényli, nem tud önállósodni, a korának megfelelő mértékben és módon.

Mit tehet a szülő?

Az első lépés a felismerés. A második lépés a rövid távú előnyök és a hosszú távú következmények mérlegelése. Rövid távon hasznos elkerülni egy konfrontációt. Hosszú távon azonban a következetlenség, a túlzott engedékenység megrendíti a gyermek érzelmi biztonságát. Hogyan bízzon a felnőttek világában, ha rájön, hogy ő irányítja a felnőtteket?

A szülőnek fel kell ismernie, hogy mi az, amire már adott korban és fejlettségi szinten képesnek kéne lennie a gyermekének: egyedül enni, öltözni, rendet rakni, elaludni – ha az ovis korosztályról beszélünk, és ezekben az önállósodási folyamatokban lépésről-lépésre támogatnia érdemes gyermekét.

Nem kell attól tartania, hogy kapcsolata megromlik a gyermekével, csak mert nem ugrik első szavára. A gyerekek számára hosszú távon elengedhetetlenül fontos, hogy megtanulják az impulzusaikat kontrollálni, képesek legyenek késleltetni.

A gyerekek utánzás és mintakövetés útján is tanulnak, így fontos, hogy a szülő is megérezze, hogy hol vannak a saját határai és erről visszajelzést adjon a gyermeknek.

A határok, normák, szabályok elsajátítása és a felnőtt iránt mutatott elfogadás és tisztelet fontos ahhoz, hogy egy kisgyerek biztonságban érezze magát.

Gyermeke rabszolgája helyett igyekezzen gyermeke támogató, irányt mutató, meleg, szeretetteli, de határozott szülője lenni, higgye el, ez mindkettőjük javára válik!

x x x

Több cikkről, videóról, eseményről  értesülhet a facebook oldalam követésével.

bossy.jpg

 

 

JÖN!JÖN!JÖN!

A 'Mit kezdjünk a ...' sorozat második része, Lovász Hajnalka meseíró, pedagógus kolléganőmmel közös munkánk, Várkonyi Mária végtelenül bájos rajzaival illusztrálva hamarosan a boltokban!

Könyvajánló:

Deliága Éva - Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással? Pszichológiai útmutató + félelemoldó mesék

A pszichológus-pedagógus szerzőpáros a nagy sikerű Mit kezdjünk az akaratossággal? után most egy újabb jellegzetes gyermekkori probléma kezeléséhez nyújt a szülőknek értékes segítséget.

Deliága Éva tömör, gyakorlatias, okos és végtelenül humánus útmutatójában nemcsak a gyermeki szorongás lélektanáról, illetve a mindennapi gyakorlatban jól használható módszerekről olvashatunk, de arról is, hogy mi az, ami hosszú távon ártalmas a gyermek egészséges személyiségfejlődésére, még akkor is, ha eleinte hatékonynak tűnik.

A Lovász Hajnalka által írt mesék pedig a felvázolt módszereket csomagolják humoros, kalandos állattörténetekbe, melyek észrevétlenül – nem tanmese jelleggel! – formálják a gyermek mindennapi helyetekhez való nyitott, pozitív hozzáállását, fejlesztik empátiakészségét, bővítik érzelmi szókincsét.

Előrendelhető 25 %-os kedvezménnyel: ITT.

szorongas_borito.jpg

„Anya, te is meg fogsz halni?” Hogy beszéljen a szülő gyermekével a halál témaköréről?

 A közelgő ünnepek kapcsán felerősödik a gyerekek halállal kapcsolatos érdeklődése. Ennek az az oka, hogy látják a felnőttek készülődését, érzelmi bevonódását, megérintődését. Ha, egy gyermeknek van saját veszteségélménye, akkor természetes, hogy az évnek ebben a szakaszában, újra felerősödik a gyász hulláma. Ilyenkor a megemlékezés idején, újra felbukkannak ezek a veszteségélmények, és beemelődhet a mindennapokba a kedves elhunytról való megemlékezés.

 A szülőkben ösztönös a vágy, hogy a gyermeküket megkíméljék a negatív, fájdalmas élményektől. Miközben a gyermek pszichológiai igénye, hogy tudomása legyen arról, mi zajlik körülötte, és hogy ő is megélhesse, kifejezhesse érzéseit.

 A gyerekeket természetes módon, életkori sajátosságukból fakadóan is foglalkoztatja vissza-visszatérően a halál témája. Először 4 éves kor környékén vetődik fel a kérdés, majd később a halál véglegességének gondolata foglalkoztatja a gyerekeket. Eleinte még úgy hiszik, hogy a halál csak átmeneti állapot, mely megváltoztatható. 4 éves korban a képzeletvilág még nagyon átjárható a valósággal, így természetes, hogy egy óvodás gyermek számára mesei, irreális elemek keverednek a gondolkodásába, és azt hiheti, hogy akaratával, vagy vágyaival befolyásolni tudja  a megváltoztathatatlant.

 „Anya, te is meg fogsz halni?„– kérdezi a gyermek, és a szülő zavarba jön. Mi erre a jó válasz?

  „Igen kicsim, egyszer nagyon sokára, majd én is meghalok. Mind meghalunk egyszer, ez az élet rendje.”

 Sok kisgyerek tiltakozással, heves érzelmi reakcióval válaszol, mikor a szülő az igazat mondja.

 Elképzelhetetlen, és szorongáskeltő egy gyerek számára, hogy a szülei meg fognak halni. Bele sem tud gondolni, hogy milyen lesz, amikor ő már felnőtt lesz és nem lesz már olyan a kapcsolata a szüleivel, mint aktuálisan.

Mégsem javaslom, hogy hazudjanak a gyerekeknek a halál kapcsán. Az élet természetes velejárójaként, erről is kell beszélni, mindig a gyerek életkorának megfelelő módon. A 4 évesnek elég nagyon egyszerű szavakkal magyarázni. A 6 éves már többet megért, míg a 8-9 éveseknek már felnőtt szintű tudást, és összefüggéseket is át lehet adni.

9 éves korban, amúgy is megjelenik a metafizikus nyugtalanság kora, mikor a gyerekek arról kérdeznek, hogy hogyan működik a világ, mi miért történik. Foglalkoztatják őket a létezéssel, a bolygónkkal és a transzcendenssel kapcsolatos kérdések.

Ekkor érdemes arra figyelni, hogy a tudományos, biológiai és fizikai magyarázatok mellett lehetőséget teremtsen a szülő hitrendszerének, világlátásának átadására is.

A halál témáját érintve, érdemes szétválasztani a test és a lélek útját. Egy kisgyermek számára vigasztaló lehet a Mennyország gondolata, vagy, hogy a szívünkben tovább él az, aki már nem lehet köztünk.

Szülőként, jó, ha tudja, hogy a gyerekek megérzik és átérzik a szülő fájdalmát is, így olyan nagyszülőt is tudnak hiányolni és gyászolni, akit nem is ismerhettek.

A gyerekek gyásza mellett lehet, hogy saját maguk halála vagy szeretteik elvesztése szorongáskeltő gondolatként bukkanhat fel.

Ezt sok-sok beszélgetéssel, és a gyermek biztonságérzetének megszilárdításával lehet oldani. Saját szokásokkal, rítusokkal segítheti a gyermek emlékezését az elhunytra. Az otthoni gyertyagyújtás, kis ajándék kihelyezése, a sír gondozása mind azt szolgálja, hogy valahogy a gyermek is részese legyen a történéseknek, kifejezhetők legyenek az érzései mind szavak, mind gesztusok útján.

Nem érdemes tabuként kezelni a halál témáját. Nehéz téma, de megéri foglalkozni vele. Tudja meg, hogy mi van erről gyermeke fejében, és a kérdések és válaszok mentén segítsen eloszlatni ezzel kapcsolatos irracionális félelmeket.

 menny.jpg

 

 

 

Empátiával a rászorulókról

A hajléktalanság eddig is nagyon szem előtt volt. Hallom az anyukákat, ahogy magyaráznak a kíváncsian, ártatlanul kérdező gyerekeknek.

„-Anya, a bácsi miért fekszik itt?

-Mert szegény, nincs hol laknia.

-Nincs háza?

-Nincs.

-Nincs takarója sem?

-Nincs.

-De miért nem adnak neki a barátai?

-Lehet, hogy barátai sincsenek, Kicsim.

-Nekem van két takaróm is, majd az egyiket neki adom, nehogy megfázzon, jó anya?”

 Mert a gyerekek ilyenek. Ösztönösen, szivacs szerűen szívják magukba a körülöttük lévő információkat. Kínos kérdéseket tesznek fel és rácsodálkoznak a világra.

Vannak szegény emberek, akiknek nincs tető a fejük felett. Vannak szegény gyerekek, akiknek még ennivaló is alig jut. Nehéz szembesülni ezekkel a tényekkel. Látom az értetlenséget, a csodálkozást és a jóindulatú tenni akarást a gyerekek arcán.

 Nem ez lenne a cél? Hogy a gyerekek jó szándékúan, empátiával álljanak embertársaikhoz, a náluk rosszabb helyzetben lévőköz.

Mit tanítunk a gyerekeknek? A gyerek ott van, kérdez, összerak dolgokat a kis fejében. Mivel a gyerekek elsősorban a tettek útján, a példák mentén, modellkövetéssel és utánzással tanulnak, nagy a felnőttek felelőssége.

Szó nélkül elmegyünk a rászorulók mellett, vagy arra tanítjuk a gyereket, hogy legyen jószívű, érzékeny és figyelmes?

Olyan sok lehetőség van segíteni, adakozni, különösen, így karácsony közeledtével. Fentről jövő döntések ide vagy oda, a következő generáció felfogásmódja  a szülők kezében van.

giving.jpg

Önön múlik, hogy mit lát gyermeke, milyen példát mutat neki.

Ha teheti, segítsen a saját lehetőségein belül, egy jó szóval, egy meleg itallal, egy cipősdoboznyi holmival, egy téli kabáttal. Hogy egy picivel jobb hely legyen a világ gyermekeink számára!

Fordított világ

Magyarország. Válás. Kiskorú gyermek, Marcika, 5 éves, nagycsoportos óvodás.

Marci szülei beszélgetnek:

Apa: Értem, hogy tovább így nem folytathatjuk. Ez már senkinek sem jó így. Mikor költözöl el?

Anya: Nem is tudom, talán egy barátoméknál meghúzhatom magam a kanapén, vagy lehet, hogy megpróbálok albérletet keresni.

Apa: Jó, minél hamarabb lenne jó, nem akarom a köztünk lévő feszültséggel terhelni Marcit.

Anya: Persze, jobb lenne már külön fedél alatt, sajnálom.

Apa: Én is sajnálom....

Anya: Ha elköltözöm, akkor mikor jöjjek Marciért?

Apa: Marci számára tudod, hogy nagyon fontos az állandóság, a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát. Szóval természetesen Marci velem marad, és te jöhetnél 2 hetente szombaton 10-re érte, el is viheted. Nálad aludhat, ha majd lesz olyan helyed, ahová viheted. Vasárnap 4-re hozd vissza, még este szeretnék vele készülni a másnapra, ha iskolás lesz, lehet, hogy lesz tanulnivalója.

Anya: Nekem is hiányzik Marci, szeretnék az életének a része maradni!

Apa: Persze, szüksége van a gyereknek anyára, ezt én is így gondolom. De szeretném a saját életemet élni végre, Marcit sem szeretném ide-oda rángatni, szóval szerintem ez lesz a legjobb mindenkinek. Ez Marci érdeke.

Eddig tartott az elképzelt jelenet. Az anya talán valami szörnyű bűnt követett el? Pszichiátriai beteg, prostituált, alkoholista, drogozik, nem beszámítható, megcsalta az apát, alkalmatlan szülőnek?

Milyen esetben tartunk elképzelhetőnek egy ilyen jelenetet, ma 2018-ban Magyarországon? Ki és mikor  gondolja, hogy a gyermek érdeke az, hogy stabil környezetben legyen az apukájával, úgy, hogy az anyukájával két hetente találkozik? Feltételezhetjük, hogy kevesen, és csak akkor, ha nagyon indokolt esetről van szó, például az anya elhagyja a gyermekét, vagy ha önön hibájából vagy betegségéből kifolyólag alkalmatlan a szülői feladatok ellátására. De akkor miért viheti el ott alvása 2 hetente a gyereket, ha alkalmatlan a gyermek ellátására?

Faramuci helyzet, sok kérdőjellel.

Azonban, ha az ’anya’ szót ’apa’ szóval helyettesítjük az elképzelt párbeszédben, akkor mindjárt helyben vagyunk. Természetes, hogy váláskor a gyermek az anyjával marad. Természetes, hogy apa költözik el a közös otthonból. Természetes, hogy a gyereknek az anyára van szüksége. Természetes, hogy stabilitásra, állandó környezetre van szüksége. Érthető, hogy ebbe ’belezavar’ a másik szülő.

Nem kell mentálisan beteg, szülő szerepet ellátni nem tudó, megbízhatatlan apának lenni ahhoz, hogy valaki ebbe a helyzetbe kerüljön, mint a példában szereplő anya. Ez ugyanis az apák természetes helyzete váláskor ma Magyarországon 2018-ban. Váláskor az anyánál marad a gyermek. A bírói környezet a ’vasárnapi apuka’ szemléletből indul ki, esetleg alamizsnának még egy plusz napot engedélyezve a kapcsolattartásra azon a héten, amikor nem apával tölti a hétvégét a gyermek.Ezt tudják az anyák is. Társadalmilag ez számít elfogadottnak, megszokottnak, normálisnak.

Ez gyakran így zajlik. Tény.

Jól van ez így?

„Felnőttek egész generációk apa nélkül, nem lettek mind defektesek!” -mondják a hozzám tanácsért forduló anyukák. Igen, szükség állapotban, háború idején történt már ilyen. Mekkora veszteség!

Én sok olyan apával találkozom, aki jelen van , aktív, szeretne a gyermek életének  a része maradni a válás után is. Nem csak kéthetente vasárnap.

Tényleg az lenne a gyermek érdeke, hogy mesterséges módon ne láthassa az egyik szülőjét, mert a régi szemléletmód, a bíróság, vagy az ezt a személéletet képviselő anyák ezt vélik az érdekének? Sok szülő sokszor a saját érdekével és vágyaival keveri össze a gyermek érdekét.

Egy gyermeknek az apjára is szüksége van. Nem csak hét hetente. Furcsa lenne, ha egy anya csak kéthetente láthatná a gyermekét, nehogy megzavarja stabil életvitelében. Miért lehet akkor erre hivatkozni, ha apákról van szó? Pszichológiai szempontból az apa jelenléte a gyermek életében éppen olyan fontos, mint az anyáé. Napjainkban több a válás és a mozaik család, mint régebben volt. Új szemléletre van szükség ahhoz, hogy sikerüljön egészséges lelkületű felnőttet nevelni az elvált szülők gyermekeiből is. Ne zárják ki a motivált, szerető elvált apákat a gyermek életéből!

A ’sima’ válásnak éppen ez a kulcsa: a szülők közti kommunikáció! Akkor fog a gyermek a legkevésbé sérülni, ha mindkét szülővel megmarad a jó érzelmi kapcsolata, ha nem veszíti el egyiküket sem. Minden családnak meg kell találni azt a kapcsolattartási rendszert, ami nekik működik, amiben a család összes tagja jól érzi magát. Nincs egy biztos recept. Csak az biztos, hogy a gyermeknek apára éppúgy szüksége van, mint anyára!

 dadson.jpg

Momo, az internet réme

Momo: WhatsApp-on, a fiatalok körében nagyon elterjedt és népszerű chat alkalmazáson terjed. Gyerekeket rémisztget a megtévesztésre, félelemkeltésre alkalmas, ártó szándékú idegen személy, vagy számítógépes vírus, ami potenciális veszélyforrás lehet. Hogyan hat és hogyan lehet védekezni ellene?

A kütyü használat és az internet világában a gyerekek sokszor a szüleik előtt járnak néhány lépéssel. Olyan programokat, alkalmazásokat használnak rendszeresen, amiről a szülő még nem is hallott. Twitter, Instagram, Snapchat, WhatsApp: ezek alap alkalmazások a tinik körében, míg a szülő örül, hogy valahogy átevickélt az Iwiwről a Facebookra, ám az adatbiztonsági beállításokkal már ott is meggyűlik a baja.

Olyanról már hallottunk, hogy talán nem a legjobb ötlet lakcímmel kiposztolni nyilvános bejegyzésben, hogy épp nyaralni távoztunk otthonunkból, vagy nem tanácsos pucér képeket megosztani a gyerekekről. A jelszót nem szabad üzenetben leírni, és ne posztoljunk mi minden személyes információt magunkról a netre. Ezeket mindenki már olyan sokszor hallotta, hogy ez alapnak számít. Ki gondolná azonban, hogy egy ártamaltannak tűnő telefonos-internetes chat program is hordozhat veszélyeket magában?

És akkor felbukkant Momo. Talán egy vicces kedvű hacker, vagy egy unalmát elűzni próbáló programozó több nyelven létrehozott egy entitást, akinek a profilképéhez egy horrorisztikus arc tartozik. Aztán ez a profilkép mögött rejtőző alak üzenetekkel kezdi bombázni azt, akit épp elér. Egy felnőtt talán észbe kap, hogy ez valamiféle buta vicc, vagy zaklatás, azonban mit kezd egy gyerek a kéretlen, ijesztő tartalmú képi és szöveges üzenetekkel?

Éppen ez a lényeg. Egy olyan gyerek, aki elszigetelődött, szorongó és magányos, talán senkivel sem osztja meg ezt a titkot, és Momo nyert. Learathatja azt a nyereséget, hogy valakiben félelmet ébresztett, valakinek álmatlan éjszakát okozott. Ha egyáltalán ez volt a cél. Egy olyan gyerek azonban, akinek jó megtartó közege van, aki bizalommal fordul a szülei felé, talán már ott megússza a Momo kalandot, hogy még mielőtt szorongást okozna számára egy ismeretlen szándékú idegen közeledése, máris beavatja a szüleit, akik segíthetnek neki abban, hogyan tudja magát megvédeni az ilyen hatások elől.

Miért tud egyáltalán Momo bárkiben is félelmet ébreszteni?

A 9-12 éves korosztályban lévők közül sokaknak már van saját mobil telefonja. Ez az a korosztály, ahol néhány éve a ’Bloody Mary’ legenda tarolt, amikor azt terjesztették egymás közt a gyerekek, hogy éjfélkor majd eljön Bloody Mary szelleme és kárt tesz bennük. És itt jön a logikai csavar, mert a legenda úgy szólt, hogy, aki nem hisz benne, azt előbb fogja kinyírni a szellem. Hoppá, ha hiszek benne megtalál, ha nem, akkor is. Több gyerek járt szorongásoldó pszichológiai terápiára emiatt, mert hetekig nem tudtak aludni, és elhatalmasodott rajtuk a félelem. A Momo fajta vírusok is ezért veszélyesek. Mert gyorsan terjednek, és egy nagyon sérülékeny és befolyásolható korosztályt céloznak, akinek túl gyakran van arra lehetősége, hogy mindenféle kontroll nélkül internetezzen.

A kiskamasz-kamasz korosztályra jellemző, hogy nagyon sokat adnak társaik véleményére, és kialakulóban van az identitásuk. Mint korábban a Kék Bálna veszélyes játéknál, a Momo is hasonló sémára: egyre nehezedő kihívásokra épül. A gyerekek ebben a korban azért különösen fogékonyak erre, mert sem szellemi sem testi energiájuk nincs kellőképpen kihasználva, nincsenek jól lekötve. Vágynak arra, hogy bizonyítsanak, hogy kiderüljön a maguk és a világ számára, hogy ők valamiben a legjobbak. „Meg mered csinálni?” – kérdezik egymástól is, és az a menő, aki bevállalósabb.

Ez a korosztály gyakran önszántából nyit a horrorfilmek világa felé, mert jól esik átélni egy kis biztonságos borzongást, és bár tudják, hogy a filmekben történtek nem igaziból történtek meg, mégis védtelenebben a képi-grafikai - valósághűnek tűnő - ingerekkel szemben. Itt gondolnunk kell arra, hogy valaki 12 évesen már érett és sokféle ingert be tud fogadni és fel tud dolgozni, addig ugyanennek a gyereknek egy osztálytársa vagy barátja még lehet egészen kisgyerekes, teljesen másfajta érdeklődési körrel. A Momo-féle "játékkal" szemben azok a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak, akik éretlenek, szorongóak, naivak, befolyásolhatóak, és akiknek nincs stabil szociális hálójuk, nincs kihez fordulniuk érzelmi támaszért.

A világ felgyorsult működése is okozza azt, hogy bizonyos hatások nagyon gyorsan terjednek. Régen is léteztek körlevelek, csak akkor még kézzel kellett 10 osztálytársunknak lemásolnunk egy versikét, mert, ha nem, akkor nagy szerencsétlenség fog érni minket. Ez ártalmatlannak tűnik,- most visszatekintve -, bár, ha belegondolunk, ott is működött a hiszékenység és a babona, ami a Momo-féle vírusoknak is az alapja.

Hogyan lehet védekezni a  Momo hatás ellen?

A megoldás a jó szülő-gyerek kommunikációban keresendő. A szülőnek fel kell vennie a ritmust, nem várhatja naivan, hogy az internetező kiskamaszát vagy serdülőjét valaki ártó szándékkal megviccelje, kicsúfolja, vagy szorongásba taszítsa. Ezekre a veszélyekre gondolni kell, és számítani arra, hogy akár hetente más és más butaság, furmányos vírus ütheti fel a fejét az interneten a fiatalok körében. Az internet biztonságos használatáról való felvilágosításnak, a gyerekek eszközhasználatának kezdetekor meg kell történnie. E nélkül nem szabad okostelefont, tabletet, számítógépet adni a gyermek kezébe. A szülő szűrőprogramok segítségével sokat tehet azért, hogy ezek az ártó hatások ne érjék el a gyermekét, illetve ha mégis érzelmileg felzaklató dolog történik a gyermekkel nethasználat közben, abban bízhat, hogy a gyerek egyből elmondja, és így fog tudni segíteni neki. Ehhez azonban érdemes partnerként kezelni a gyermeket, hogy ne féljen elmondani, ha akár ő hibájából történhetett ilyesmi.

A kiskamasz-tinédzser korosztálynak fokozottan fontossá válik a saját intim szférája, amibe beletartozhatnak a magán baráti beszélgetések, melyeket chaten folytat a telefonján. Az nagy bizalomra, és jó érzelmi kapcsolatra utal, ha a gyermek bevonja ebbe a világba a szülőt, nem szabad ezzel a bizalommal visszaélni. A megoldás nem a netezéstől való teljes eltiltás, hanem éppen a szülő tájékozódása, és a szükséges óvintézkedések megtevése.

Ha szülőként azt tapasztalja, hogy szorongáskeltő, inger-elárasztó hatás érte gyermekét, és hetek óta nem múlik a gyermek szorongása, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíteni tud a félelem oldásában. A legjobb lenne azonban megelőzni az ilyen eseteket, ezért jó, ha tud arról, hogy milyen veszélyeknek van kitéve netezés közben egy gyerek.

momo2.jpg

 

Négy kérdés, melyből megtudhatja, hogy Ön jól szereti e gyermekét

Mit jelent jól szeretni? Teljes szívvel és lélekkel? Feltétel nélkül? Ki tudja erre a választ? Az egyszerűség kedvéért felnőtt kliensek tapasztalatait veszem alapul, hogy körvonalazni tudjuk mikor érezték azt, hogy jól voltak szeretve gyermekkorukban. Sok felnőtt, mikor terápiába jár, fájdalmas hiányokat említ gyermekkorából, melyek törést, érzelmi hiányt okoztak számára. Ezek többnyire olyan dolgok, amit nem szándékosan követtek el ellenük a szüleik, egyszerűen csak a maguk módján tudták őket szeretni, nem úgy, ahogy nekik lett volna szükségük rá. A szeretet megélése és kimutatása ráadásul két külön dolog, ami bonyolítja a kérdést.

Tudja meg most, hogy jól szereti-e gyermekét, és, hogy hogyan tudná jobban megérteni őt, és kimutatni felé a szeretetét.

1. Ön odafigyel gyermeke jelzéseire?

Az ’elég jó’ szülő nem tökéletes, nem a rabszolgája a gyermekének, nem lesi minden pillanatban a gyermeke kívánságát. Alapvetően érzékeny gyermeke jelzéseire és adekvátan reagál azokra. Ha sír a gyermek, nem hagyja sírni, hanem megpróbál ráérezni arra, hogy mi lehet a baja. Ha frusztrált a gyermek, és nem tudja pontosan kifejezni, hogy mi bántja, megpróbál beleérezni a gyermek érzelmi világába és képes megnyugtatni őt. Észreveszi, ha gyermekét valami bántja, biztosítja róla, hogy neki azt is elmondhatja, ha valami rosszat csinált. Szavak nélkül is tud tájékozódni a gyermek érzelmi világában, jelentőséget tulajdonít annak, ha a gyermek testi, szóbeli, vagy viselkedéses jelekkel kommunikálni próbál.

Anikó, 37 éves felnőtt nő. Mikor munkahelyi problémái miatt pszichológushoz kerül, hamar kiderül, hogy hogyan gyökerezik gyermekkorából az a tulajdonsága, hogy nem mer nemet mondani. Inkább minden helyzetben ő alkalmazkodik, mindig igyekszik megfelelni. Túlórákat vállal el, mégis folyamatosan retteg, hogy nem elég jó a főnöke számára. Kiderül, hogy a 70-es, 80-as évek divatja szerint, szülei külön szobában altatták 3 napos kora óta. Anyja alapelve volt, hogy nem veszi fel az éjszaka síró gyermeket, mert az orvos azt tanácsolta neki, hagyja sírni, így fogja a gyermek megtanulni az éjszaka és a nappal közti különbséget, és jót tesz a tüdejének a sírás. Anikó híresen jó baba lett. Pár nap alatt leszokott a sírásról, és, ami azt illeti, az akarata mindennemű érvényesítéséről is. Szerették őt a szülei? Bizonyosan. Ám viselkedésükkel önkéntelenül is azt közvetítették a baba Anikó felé, hogy nem számítanak a jelzései, és azt, hogy akkor szeretik, és figyelnek rá, ha ’jól’ viselkedik.

2. Számít önnek, hogy gyermeke mit akar, gondol?

A gyerekek személyisége bár folyamatosan alakul ki, életük minden szakaszában fontos, hogy önálló kis én-ként tekintsen rájuk. A kisgyerekeknél már csecsemőkorban jelentkeznek az akaratlagos megnyilvánulások, jelezve, hogy személyiség egy része már ekkor jelen van. A babáknak van veleszületett temperamentuma, és az akarati tényező később még inkább meghatározóvá válik. A 3 évesek mindent önállóan akarnak csinálni, a kiskamaszoknak kezd saját elképzelésük lenni, a kamaszoknak komplett véleménye van már. Fontos, hogy ezt szülőként figyelembe vegye. Nem szabad megtörni egy gyerek akaratát, sem mindent eldönteni helyette. A gyerek azt érzi, hogy ő nem számít, ha semmit sem vesznek figyelembe abból, amit ő szeretne, vagy gondol.

Mária úgy érezte, hogy megcsömörlött munkájában. Sikeres közgazdászként, főnökei elismerték szorgalmát, munkatársai szerették. 39 éves korára úgy érezte azonban, hogy kiégett, nem volt motivációja bemenni a céghez és ugyanazt a munkát végezni nap, nap után. Az önismereti munka során rádöbbent arra, hogy ezt a pályát a szülei erős sugallatára, nyomására választotta, és, hogy őt eredetileg az irodalom és a humán vonal érdekelte. Kitűnő tanuló révén könnyűszerrel felvételizett közgazdasági szakra, azonban még magának sem merte megfogalmazni, hogy őt a bölcsész irány vonzotta volna. Azonban az észérvek ez ellen szóltak. Nyilván nem a pályaválasztás kérdéskörénél érezte először, hogy szüleinek nem számít, hogy ő mit akar, vagy gondol. Itt is megragadható a jó szándék a szülők részéről, hiszen csak biztos szakmát akartak a lányuk kezébe adni. Hosszú távon, úgy tűnik, mégis azok járnak jól, akikben alapvetően erősítve volt, hogy, amit ők szeretnének, az is lehet érvényes vagy jó.

3. Érzékenyen, változatosan reagál gyermeke viselkedésére?

Az érzékenység jelen esetben azt takarja, hogy nem sablonválaszokkal elhajtja a gyereket, hanem a megfelelő helyzethez a megfelelő reakciót választja. Ha ideges a gyermek, megnyugtatja, ha sérelem érte, együtt érez vele, vigasztalja, ha elkeseredett, felvidítja, ha túlpörgött, megnyugtatja. A szülői eszközkészlet segíthet abban, hogy hitelesen tudjon választ adni, hogy a gyermek érzelmi szükségletét felismerve tudjon hatékonyan kommunikálni.

Péter, a 42 éves újságíró úgy emlékezett vissza, hogy gyerekkorában az anyja, ha vele bármi gond volt, ezt kiabálta: „Sírba visz engem ez a gyerek. Nem bírok már vele!” Szó nem volt érzékenységről, vigasztalásról, érzelmi odafordulásról. Plusz egy gond. Plusz egy megoldandó probléma. A kis Péter összes aggodalma, félelme, csínytevése vagy elakadása ebbe a kategóriába esett. Talán ezért is gondolta sokáig, hogy neki egyedül kell megküzdenie minden problémájával, és sokáig halogatta a pszichológushoz fordulást. Már szülőként szembesült azzal, hogy ahhoz, hogy ő maga érzékenyen reagáló, ’elég jó’ apa legyen, meg kell tanulnia levetkőzni a régi mintákat. Mivel emlékezett rá, hogy neki milyen rossz volt gyerekként ezt megtapasztalnia, tudatosan tett azért, hogy ő jobb szülőjévé tudjon válni saját gyermekének.

4. Érzelmileg elfogadja, közel érzi magához gyermekét?

Az elfogadás és a szeret kulcsszavak. A hideg, távolságtartó szülői nevelési attitűdöt nehezen élik meg a gyerekek. Amikor körbe vannak bástyázva szabályokkal, amikor csak akkor jár a pozitív figyelem, ha megfelelnek az elvárásoknak. Ha egy gyereket folyamatosan kijavítanak, kritizálnak, azt fogja érezni, hogy ő nem elég jó. Vegye észre a gyermek szeretetre méltó, jó tulajdonságait!

Ágota édesanyja, Imola pedáns rendet tartott a házban. Gyermekeit, köztük Ágotát is leszidta, ha kezét vagy ruháját összepiszkolta. Sokat adott a látszatra, a gyerekek mindig tisztán, rendezetten jelentek meg, hozzájuk bárki, bármikor betoppanhatott volna látogatóba. Ágotára rendszeresen rászólt: „Húzd ki magad!” „Hogy nézel ki, ne ráncold a homlokod, mert úgy maradsz!”

Ágota nem érezte szeretve magát, első dolga volt az első fiúhoz feleségül menni, aki érdeklődést mutatott iránta. 26 éves, 2 gyerekes, nagy nehezen lezárva bántalmazó házasságát, immár elvált nőként aztán atomjaiból kellett összerakni magát, és rájönnie arra, hogy miért nem érezte magát soha elég szeretni valónak.

 Szülőnek lenni nagy felelősség! A példákból kitűnik, hogy a gyerekek egész jövőjére kihat, hogy hogyan szeretik őket. Meghatározza énképüket, párválasztásukat, döntéseiket, munkahelyi előmenetelüket. Másfelől az is igaz, hogy egy-egy rosszul sikerült nap, egy kis türelmetlenség, vagy konfliktus nem rontja el végzetesen a szülő-gyerek kapcsolatot. Ha elgondolkodtatónak érezte a fenti kérdéseket, plusz egy tipp, hogy igazán jól tudja szeretni gyermekét.

+ Kimutatja?

 A feltétel nélküli szeretet megélése mellett az is fontos, hogy ki tudja mutatni szeretetét!

 Így tudja kimutatni szeretetét:

  • Legyen jelen gyermeke életében.
  • A minőségi együtt töltött idő építi a kapcsolatukat.
  • Mutasson érdeklődést a gyermek érdeklődési köre iránt.
  • Tegye rendszeressé az ölelést, puszit.
  • Hagyja, hogy a gyermek mesélhessen magáról, a vele történtekről.
  • Dicsérje sokat.
  • Mondja el neki, hogy mennyire szereti őt!

szeeretni.jpg