Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Momo, az internet réme

2018. augusztus 06. - Deliága Éva pszichológus

Momo: WhatsApp-on, a fiatalok körében nagyon elterjedt és népszerű chat alkalmazáson terjed. Gyerekeket rémisztget a megtévesztésre, félelemkeltésre alkalmas, ártó szándékú idegen személy, vagy számítógépes vírus, ami potenciális veszélyforrás lehet. Hogyan hat és hogyan lehet védekezni ellene?

A kütyü használat és az internet világában a gyerekek sokszor a szüleik előtt járnak néhány lépéssel. Olyan programokat, alkalmazásokat használnak rendszeresen, amiről a szülő még nem is hallott. Twitter, Instagram, Snapchat, WhatsApp: ezek alap alkalmazások a tinik körében, míg a szülő örül, hogy valahogy átevickélt az Iwiwről a Facebookra, ám az adatbiztonsági beállításokkal már ott is meggyűlik a baja.

Olyanról már hallottunk, hogy talán nem a legjobb ötlet lakcímmel kiposztolni nyilvános bejegyzésben, hogy épp nyaralni távoztunk otthonunkból, vagy nem tanácsos pucér képeket megosztani a gyerekekről. A jelszót nem szabad üzenetben leírni, és ne posztoljunk mi minden személyes információt magunkról a netre. Ezeket mindenki már olyan sokszor hallotta, hogy ez alapnak számít. Ki gondolná azonban, hogy egy ártamaltannak tűnő telefonos-internetes chat program is hordozhat veszélyeket magában?

És akkor felbukkant Momo. Talán egy vicces kedvű hacker, vagy egy unalmát elűzni próbáló programozó több nyelven létrehozott egy entitást, akinek a profilképéhez egy horrorisztikus arc tartozik. Aztán ez a profilkép mögött rejtőző alak üzenetekkel kezdi bombázni azt, akit épp elér. Egy felnőtt talán észbe kap, hogy ez valamiféle buta vicc, vagy zaklatás, azonban mit kezd egy gyerek a kéretlen, ijesztő tartalmú képi és szöveges üzenetekkel?

Éppen ez a lényeg. Egy olyan gyerek, aki elszigetelődött, szorongó és magányos, talán senkivel sem osztja meg ezt a titkot, és Momo nyert. Learathatja azt a nyereséget, hogy valakiben félelmet ébresztett, valakinek álmatlan éjszakát okozott. Ha egyáltalán ez volt a cél. Egy olyan gyerek azonban, akinek jó megtartó közege van, aki bizalommal fordul a szülei felé, talán már ott megússza a Momo kalandot, hogy még mielőtt szorongást okozna számára egy ismeretlen szándékú idegen közeledése, máris beavatja a szüleit, akik segíthetnek neki abban, hogyan tudja magát megvédeni az ilyen hatások elől.

Miért tud egyáltalán Momo bárkiben is félelmet ébreszteni?

A 9-12 éves korosztályban lévők közül sokaknak már van saját mobil telefonja. Ez az a korosztály, ahol néhány éve a ’Bloody Mary’ legenda tarolt, amikor azt terjesztették egymás közt a gyerekek, hogy éjfélkor majd eljön Bloody Mary szelleme és kárt tesz bennük. És itt jön a logikai csavar, mert a legenda úgy szólt, hogy, aki nem hisz benne, azt előbb fogja kinyírni a szellem. Hoppá, ha hiszek benne megtalál, ha nem, akkor is. Több gyerek járt szorongásoldó pszichológiai terápiára emiatt, mert hetekig nem tudtak aludni, és elhatalmasodott rajtuk a félelem. A Momo fajta vírusok is ezért veszélyesek. Mert gyorsan terjednek, és egy nagyon sérülékeny és befolyásolható korosztályt céloznak, akinek túl gyakran van arra lehetősége, hogy mindenféle kontroll nélkül internetezzen.

A kiskamasz-kamasz korosztályra jellemző, hogy nagyon sokat adnak társaik véleményére, és kialakulóban van az identitásuk. Mint korábban a Kék Bálna veszélyes játéknál, a Momo is hasonló sémára: egyre nehezedő kihívásokra épül. A gyerekek ebben a korban azért különösen fogékonyak erre, mert sem szellemi sem testi energiájuk nincs kellőképpen kihasználva, nincsenek jól lekötve. Vágynak arra, hogy bizonyítsanak, hogy kiderüljön a maguk és a világ számára, hogy ők valamiben a legjobbak. „Meg mered csinálni?” – kérdezik egymástól is, és az a menő, aki bevállalósabb.

Ez a korosztály gyakran önszántából nyit a horrorfilmek világa felé, mert jól esik átélni egy kis biztonságos borzongást, és bár tudják, hogy a filmekben történtek nem igaziból történtek meg, mégis védtelenebben a képi-grafikai - valósághűnek tűnő - ingerekkel szemben. Itt gondolnunk kell arra, hogy valaki 12 évesen már érett és sokféle ingert be tud fogadni és fel tud dolgozni, addig ugyanennek a gyereknek egy osztálytársa vagy barátja még lehet egészen kisgyerekes, teljesen másfajta érdeklődési körrel. A Momo-féle "játékkal" szemben azok a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak, akik éretlenek, szorongóak, naivak, befolyásolhatóak, és akiknek nincs stabil szociális hálójuk, nincs kihez fordulniuk érzelmi támaszért.

A világ felgyorsult működése is okozza azt, hogy bizonyos hatások nagyon gyorsan terjednek. Régen is léteztek körlevelek, csak akkor még kézzel kellett 10 osztálytársunknak lemásolnunk egy versikét, mert, ha nem, akkor nagy szerencsétlenség fog érni minket. Ez ártalmatlannak tűnik,- most visszatekintve -, bár, ha belegondolunk, ott is működött a hiszékenység és a babona, ami a Momo-féle vírusoknak is az alapja.

Hogyan lehet védekezni a  Momo hatás ellen?

A megoldás a jó szülő-gyerek kommunikációban keresendő. A szülőnek fel kell vennie a ritmust, nem várhatja naivan, hogy az internetező kiskamaszát vagy serdülőjét valaki ártó szándékkal megviccelje, kicsúfolja, vagy szorongásba taszítsa. Ezekre a veszélyekre gondolni kell, és számítani arra, hogy akár hetente más és más butaság, furmányos vírus ütheti fel a fejét az interneten a fiatalok körében. Az internet biztonságos használatáról való felvilágosításnak, a gyerekek eszközhasználatának kezdetekor meg kell történnie. E nélkül nem szabad okostelefont, tabletet, számítógépet adni a gyermek kezébe. A szülő szűrőprogramok segítségével sokat tehet azért, hogy ezek az ártó hatások ne érjék el a gyermekét, illetve ha mégis érzelmileg felzaklató dolog történik a gyermekkel nethasználat közben, abban bízhat, hogy a gyerek egyből elmondja, és így fog tudni segíteni neki. Ehhez azonban érdemes partnerként kezelni a gyermeket, hogy ne féljen elmondani, ha akár ő hibájából történhetett ilyesmi.

A kiskamasz-tinédzser korosztálynak fokozottan fontossá válik a saját intim szférája, amibe beletartozhatnak a magán baráti beszélgetések, melyeket chaten folytat a telefonján. Az nagy bizalomra, és jó érzelmi kapcsolatra utal, ha a gyermek bevonja ebbe a világba a szülőt, nem szabad ezzel a bizalommal visszaélni. A megoldás nem a netezéstől való teljes eltiltás, hanem éppen a szülő tájékozódása, és a szükséges óvintézkedések megtevése.

Ha szülőként azt tapasztalja, hogy szorongáskeltő, inger-elárasztó hatás érte gyermekét, és hetek óta nem múlik a gyermek szorongása, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíteni tud a félelem oldásában. A legjobb lenne azonban megelőzni az ilyen eseteket, ezért jó, ha tud arról, hogy milyen veszélyeknek van kitéve netezés közben egy gyerek.

momo2.jpg

 

Négy kérdés, melyből megtudhatja, hogy Ön jól szereti e gyermekét

Mit jelent jól szeretni? Teljes szívvel és lélekkel? Feltétel nélkül? Ki tudja erre a választ? Az egyszerűség kedvéért felnőtt kliensek tapasztalatait veszem alapul, hogy körvonalazni tudjuk mikor érezték azt, hogy jól voltak szeretve gyermekkorukban. Sok felnőtt, mikor terápiába jár, fájdalmas hiányokat említ gyermekkorából, melyek törést, érzelmi hiányt okoztak számára. Ezek többnyire olyan dolgok, amit nem szándékosan követtek el ellenük a szüleik, egyszerűen csak a maguk módján tudták őket szeretni, nem úgy, ahogy nekik lett volna szükségük rá. A szeretet megélése és kimutatása ráadásul két külön dolog, ami bonyolítja a kérdést.

Tudja meg most, hogy jól szereti-e gyermekét, és, hogy hogyan tudná jobban megérteni őt, és kimutatni felé a szeretetét.

1. Ön odafigyel gyermeke jelzéseire?

Az ’elég jó’ szülő nem tökéletes, nem a rabszolgája a gyermekének, nem lesi minden pillanatban a gyermeke kívánságát. Alapvetően érzékeny gyermeke jelzéseire és adekvátan reagál azokra. Ha sír a gyermek, nem hagyja sírni, hanem megpróbál ráérezni arra, hogy mi lehet a baja. Ha frusztrált a gyermek, és nem tudja pontosan kifejezni, hogy mi bántja, megpróbál beleérezni a gyermek érzelmi világába és képes megnyugtatni őt. Észreveszi, ha gyermekét valami bántja, biztosítja róla, hogy neki azt is elmondhatja, ha valami rosszat csinált. Szavak nélkül is tud tájékozódni a gyermek érzelmi világában, jelentőséget tulajdonít annak, ha a gyermek testi, szóbeli, vagy viselkedéses jelekkel kommunikálni próbál.

Anikó, 37 éves felnőtt nő. Mikor munkahelyi problémái miatt pszichológushoz kerül, hamar kiderül, hogy hogyan gyökerezik gyermekkorából az a tulajdonsága, hogy nem mer nemet mondani. Inkább minden helyzetben ő alkalmazkodik, mindig igyekszik megfelelni. Túlórákat vállal el, mégis folyamatosan retteg, hogy nem elég jó a főnöke számára. Kiderül, hogy a 70-es, 80-as évek divatja szerint, szülei külön szobában altatták 3 napos kora óta. Anyja alapelve volt, hogy nem veszi fel az éjszaka síró gyermeket, mert az orvos azt tanácsolta neki, hagyja sírni, így fogja a gyermek megtanulni az éjszaka és a nappal közti különbséget, és jót tesz a tüdejének a sírás. Anikó híresen jó baba lett. Pár nap alatt leszokott a sírásról, és, ami azt illeti, az akarata mindennemű érvényesítéséről is. Szerették őt a szülei? Bizonyosan. Ám viselkedésükkel önkéntelenül is azt közvetítették a baba Anikó felé, hogy nem számítanak a jelzései, és azt, hogy akkor szeretik, és figyelnek rá, ha ’jól’ viselkedik.

2. Számít önnek, hogy gyermeke mit akar, gondol?

A gyerekek személyisége bár folyamatosan alakul ki, életük minden szakaszában fontos, hogy önálló kis én-ként tekintsen rájuk. A kisgyerekeknél már csecsemőkorban jelentkeznek az akaratlagos megnyilvánulások, jelezve, hogy személyiség egy része már ekkor jelen van. A babáknak van veleszületett temperamentuma, és az akarati tényező később még inkább meghatározóvá válik. A 3 évesek mindent önállóan akarnak csinálni, a kiskamaszoknak kezd saját elképzelésük lenni, a kamaszoknak komplett véleménye van már. Fontos, hogy ezt szülőként figyelembe vegye. Nem szabad megtörni egy gyerek akaratát, sem mindent eldönteni helyette. A gyerek azt érzi, hogy ő nem számít, ha semmit sem vesznek figyelembe abból, amit ő szeretne, vagy gondol.

Mária úgy érezte, hogy megcsömörlött munkájában. Sikeres közgazdászként, főnökei elismerték szorgalmát, munkatársai szerették. 39 éves korára úgy érezte azonban, hogy kiégett, nem volt motivációja bemenni a céghez és ugyanazt a munkát végezni nap, nap után. Az önismereti munka során rádöbbent arra, hogy ezt a pályát a szülei erős sugallatára, nyomására választotta, és, hogy őt eredetileg az irodalom és a humán vonal érdekelte. Kitűnő tanuló révén könnyűszerrel felvételizett közgazdasági szakra, azonban még magának sem merte megfogalmazni, hogy őt a bölcsész irány vonzotta volna. Azonban az észérvek ez ellen szóltak. Nyilván nem a pályaválasztás kérdéskörénél érezte először, hogy szüleinek nem számít, hogy ő mit akar, vagy gondol. Itt is megragadható a jó szándék a szülők részéről, hiszen csak biztos szakmát akartak a lányuk kezébe adni. Hosszú távon, úgy tűnik, mégis azok járnak jól, akikben alapvetően erősítve volt, hogy, amit ők szeretnének, az is lehet érvényes vagy jó.

3. Érzékenyen, változatosan reagál gyermeke viselkedésére?

Az érzékenység jelen esetben azt takarja, hogy nem sablonválaszokkal elhajtja a gyereket, hanem a megfelelő helyzethez a megfelelő reakciót választja. Ha ideges a gyermek, megnyugtatja, ha sérelem érte, együtt érez vele, vigasztalja, ha elkeseredett, felvidítja, ha túlpörgött, megnyugtatja. A szülői eszközkészlet segíthet abban, hogy hitelesen tudjon választ adni, hogy a gyermek érzelmi szükségletét felismerve tudjon hatékonyan kommunikálni.

Péter, a 42 éves újságíró úgy emlékezett vissza, hogy gyerekkorában az anyja, ha vele bármi gond volt, ezt kiabálta: „Sírba visz engem ez a gyerek. Nem bírok már vele!” Szó nem volt érzékenységről, vigasztalásról, érzelmi odafordulásról. Plusz egy gond. Plusz egy megoldandó probléma. A kis Péter összes aggodalma, félelme, csínytevése vagy elakadása ebbe a kategóriába esett. Talán ezért is gondolta sokáig, hogy neki egyedül kell megküzdenie minden problémájával, és sokáig halogatta a pszichológushoz fordulást. Már szülőként szembesült azzal, hogy ahhoz, hogy ő maga érzékenyen reagáló, ’elég jó’ apa legyen, meg kell tanulnia levetkőzni a régi mintákat. Mivel emlékezett rá, hogy neki milyen rossz volt gyerekként ezt megtapasztalnia, tudatosan tett azért, hogy ő jobb szülőjévé tudjon válni saját gyermekének.

4. Érzelmileg elfogadja, közel érzi magához gyermekét?

Az elfogadás és a szeret kulcsszavak. A hideg, távolságtartó szülői nevelési attitűdöt nehezen élik meg a gyerekek. Amikor körbe vannak bástyázva szabályokkal, amikor csak akkor jár a pozitív figyelem, ha megfelelnek az elvárásoknak. Ha egy gyereket folyamatosan kijavítanak, kritizálnak, azt fogja érezni, hogy ő nem elég jó. Vegye észre a gyermek szeretetre méltó, jó tulajdonságait!

Ágota édesanyja, Imola pedáns rendet tartott a házban. Gyermekeit, köztük Ágotát is leszidta, ha kezét vagy ruháját összepiszkolta. Sokat adott a látszatra, a gyerekek mindig tisztán, rendezetten jelentek meg, hozzájuk bárki, bármikor betoppanhatott volna látogatóba. Ágotára rendszeresen rászólt: „Húzd ki magad!” „Hogy nézel ki, ne ráncold a homlokod, mert úgy maradsz!”

Ágota nem érezte szeretve magát, első dolga volt az első fiúhoz feleségül menni, aki érdeklődést mutatott iránta. 26 éves, 2 gyerekes, nagy nehezen lezárva bántalmazó házasságát, immár elvált nőként aztán atomjaiból kellett összerakni magát, és rájönnie arra, hogy miért nem érezte magát soha elég szeretni valónak.

 Szülőnek lenni nagy felelősség! A példákból kitűnik, hogy a gyerekek egész jövőjére kihat, hogy hogyan szeretik őket. Meghatározza énképüket, párválasztásukat, döntéseiket, munkahelyi előmenetelüket. Másfelől az is igaz, hogy egy-egy rosszul sikerült nap, egy kis türelmetlenség, vagy konfliktus nem rontja el végzetesen a szülő-gyerek kapcsolatot. Ha elgondolkodtatónak érezte a fenti kérdéseket, plusz egy tipp, hogy igazán jól tudja szeretni gyermekét.

+ Kimutatja?

 A feltétel nélküli szeretet megélése mellett az is fontos, hogy ki tudja mutatni szeretetét!

 Így tudja kimutatni szeretetét:

  • Legyen jelen gyermeke életében.
  • A minőségi együtt töltött idő építi a kapcsolatukat.
  • Mutasson érdeklődést a gyermek érdeklődési köre iránt.
  • Tegye rendszeressé az ölelést, puszit.
  • Hagyja, hogy a gyermek mesélhessen magáról, a vele történtekről.
  • Dicsérje sokat.
  • Mondja el neki, hogy mennyire szereti őt!

szeeretni.jpg

Egy válási tanácsadás tanulságai

Telefonon Regina keresett, az anyuka, aki korábban is járt már nálam néhányszor tanácsadáson, csupa kérdéses nevelési helyzet, életkori sajátosság - beilleszkedés az óvodába és szobatisztaság kialakításának segítése - okán. A gyerekek mostanra 5 és 3 évesek lettek. Kíváncsian vártam, hogy ezúttal milyen téma foglalkoztatja, miben segíthetek. Ismerősként üdvözöljük egymást a váróban, a vállig érő, barna hajú, szép arcú, harmincas évei végén járó nő lefogyottnak tűnik, de egyszerre erősnek is látom őt. Meglepetésemre kiderül, hogy a váróban üldögélő szakállas, magas férfi is hozzám érkezett, ő Csaba, Regina férje. Ezúttal együtt érkeztek. Bár először meglepődtem, mégis örülök a helyzetnek, hiszen sokkal átláthatóbb így a folyamat, nem kell az anyukának otthon elmondania, továbbadnia emlékezetből az elhangzottakat, és így a apukának is van lehetősége személyesen kérdezni.

Helyet foglalnak a kényelmes, kissé döntött támlájú fotelekben. Csaba fészkelődik, sehogy sem találja a helyét. Regina kezdi mondandóját, szinte kapaszkodik a jegyzetfüzetébe, ahová a kérdéseit írta fel. A hangulat kellemesből  egy pillanat alatt feszültté válik, Regina hangja elcsuklik és drámai bejelentést tesz. „A férjem elköltözött otthonról a nyár elején.” Oldalra pillantok, Csaba komolyan maga elé mered, testbeszéde feszült várakozásról árulkodik. Igaz, tehát, konstatálom magamban, és önkéntelenül is sóhajtok egy nagyot.

- Azért jöttünk most, hogy megtudjuk, hogy, amit eddig csináltunk, az jó-e, és, hogy úgy tudjuk ezt az egészet csinálni, hogy a gyerekek a lehető legkevésbé sérüljenek.

Itt már Regina leplezetlenül sír. Felé nyújtom az asztalra kikészített zsebkendős dobozt. Hálásan húz belőle egy zsebkendőt, és szipogva igyekszik visszafolytani könnyeit.

Csaba és Regina ezután felváltva mesélik el, hogy kapcsolatukba belépett egy harmadik személy, nem tudják, hogy menthető-e még a párkapcsolatuk és fogalmuk sincs, hogyan legyen ezután.

Csaba így fogalmaz: Régóta problémaink voltak már. Nem úgy kell elképzelni, hogy tányérokat dobálunk meg ordibálunk, a gyerekek szerintem nem érezhettek meg semmit. Mi nem szoktunk veszekedni.

Jelzem nekik, hogy néhány múltbéli, személyes, a családi életükre vonatkozó dolgot is kérdeznem kell ahhoz, hogy pontosabban átlássam helyzetüket, és, hogy személyre szabottan tudjak tanácsot adni. Mindketten beleegyeznek.

Beszélgetésünk során a feltáró kérdések mentén kibontakozni látszik jövőképük is, ami nem is lehetne különbözőbb. Regina úgy érzi, hogy mindent megpróbáltak már, ő nem lát reményt a kapcsolat rendezésére, de hajlandó lenne bármilyen kompromisszumra, ha az a gyerekek érdekét szolgálja. Csaba megbántva érzi magát és talán érezve, hogy a felesége már nem úgy néz rá, máris új kapcsolatot talált, ő egyértelműen külön képzeli el a jövőjüket.

Kiderül, hogy bár apa 5 hete nem alszik otthon, a gyerekek elvileg semmit sem tudnak a helyzetről, nem mondták el nekik az igazságot. Talán, hogy óvják őket, talán mert bíztak a kapcsolat rendeződésében.

Legfontosabbnak ezért azt éreztem, hogy sikerüljön a szülőknek nézőpontot váltaniuk, és ráérezzenek arra, hogy a gyermekeik mit értenek és éreznek a helyzetből. Nem valószínű, hogy a két okos kisgyerek semmit sem vett észre a szülők közti feszült légkörből, vagy abból, hogy az utóbbi hetekben másképp működnek a dolgok. Kiderül, hogy az 5 éves Marci és a 3 éves Gergő viselkedése megváltozott az utóbbi időben. A kicsi nyűgösebb és ragaszkodóbb lett, Marci a körmét kezdte rágni és agresszívabb lett az óvodában. Gergőnek két hete rémálma volt, leizzadva ébredt, sok időbe telt megnyugtatni, és utána két napig azt kérdezgette: „Anyucika, ugye te nem fogsz elhagyni engem soha?” Regina elmondja, hogy ő nem tud olyan türelemmel lenni a gyerekek iránt, mint korábban, a magánéleti válság, élete rendezésére tett kísérletei szinte minden érzelmi energiáját felemésztik.

Sikerül rámutatnom arra, hogy a gyerekek számára megterhelő helyzet az átmeneti bizonytalanság időszaka, mikor nem tudják, hogy mi történik körülöttük, de érzik, hogy baj van. A viselkedéses és a pszichés tüneteik szorongásra utalnak, így célunkul a gyermekek érzelmi biztonságának helyreállítását tűztük ki. A megterhelő titoknak napvilágra kell kerülnie, méghozzá úgy, hogy a gyermekek érzelmi és értelmi színvonalán történjen a beszélgetés, ahol egyik szülő sem hibáztatja a másikat és, ahol minél több konkrétum derül ki arról, hogy, hogyan tervezik ezután a gyerekek körüli dolgokat. Egy kisgyereknek fontos tudnia, hogy a szülei hol vannak, mikor nincsenek velük, és, hogy hányat kell még aludni ahhoz, hogy újra találkozzanak. Regina és Csaba megértik, hogy a gyerekeik igénylik a következetességet, konkrétumokat és a rendszert, ami a megváltozott helyzetben biztonságot adna nekik.

A tanácsadás végére megbeszéltük a közlés mikéntjét és tartalmát és a kapcsolattartási rend és a hosszútávú tervek körvonalazása is elindulhatott.

Reginát nagyon fájdalmasan érintette, hogy kiderült, azzal tesz jót a gyermekeinek, ha a válás konkrétumait, gyerekekre vonatkozó részeit kezdik el komolyan egyeztetni Csabával. Csaba kifejezte abbéli igényét, hogy szeretne a gyermekek életének a része maradni, ahogy volt eddig is, és körülbelül fele-fele arányban időt tölteni velük. A beszélgetésünk végé fele visszajeleztem a szülőknek, hogy számomra úgy tűnik, hogy jól együtt fognak tudni működni egymással, és, hogy az egymás felé mutatott őszinte, nyílt, és tiszteletteli kommunikációjukból a gyerekek is sokat fognak majd profitálni. Kevesen tudják: ám az, hogy egy gyerek mennyire sérül egy válás során, nagyrészt a szülők egymással való kommunikációján múlik.

Regina és Csaba nyitott volt arra, hogy szakmai tanácsot kérjen, még mielőtt végleges döntést hoztak volna és szem előtt tartották a gyermekeik érdekét. Ösztönösen igyekeztek megóvni gyermekeiket a traumától, a pszichológiai foglalkozáson szempontokat kaptak arra, hogy mi az, amivel legjobb szándékaik ellenére is terhelték a gyerekeket és, hogy hogyan tudnák érzelmi biztonságukat helyreállítani, mire számíthatnak a veszteségélmény feldolgozása során, és hogyan lenne érdemes kialakítani szülői együttműködésüket a jövőben.

Érzelmileg megterhelő, ám sikeres tanácsadás volt az övék, hiszen tájékozódtak és aktívan tettek azért, hogy gyermekeik a lehető legkevésbé sérüljenek a válás során.

valaskorom.jpg

 Otthon ördög, oviban angyal. Hogy lehet ez?

„Marci igazi mintagyerek!” – dicséri az óvónéni az 5 éves Marcit. Marcit, akinek otthon az ’idegfűrész’ a beceneve. Hogy is van ez? Az oviban tud viselkedni a gyerek, csak otthon nem? Mit ront el a szülő?

Érdekes, és nagyon gyakori jelenségről van szó. Míg sok gyerek a bölcsiben, oviban, iskolában kiválóan megfelel, remekül alkalmazkodik, és betartja a szabályokat, addig otthon makacs, akaratos, ellenszegülő.

Az alkalmazkodás a kulcsszó a történetben. A gyerekekben alapvetően ott van a megfelelési vágy, elemi érdekük, hogy detektálják a szabályokat és érzelmi igényük, hogy kiszámíthatóság, rutin legyen a napjukban. A gyermek intézmények ezekben a dolgokban pont nagyon erősek. A sziklaszilárd napirend, az egyértelmű szabályok, az életkornak megfelelő elvárások és kihívások, mind azt segítik, hogy a gyermek alkalmazkodni tudjon ehhez a környezethez és jól beilleszkedjen. A beilleszkedést segíti a kötődés is, ahogy a kisgyermek kötődni kezd gondozójához, annál inkább szeretne megfelelni neki. A konform hatás is megjelenik az intézményben, ahogy a gyerekek megfigyelik egymást, és látják, hogy mindenki úgy csinálja: így ők is szeretnének beállni a sorba.

Miben különbözik az otthoni közeg ehhez képest? Otthon a legritkább esetben sikerül kivitelezni egy nagyon-nagyon stabil napirendet, és a konform hatás sincs jelen, hiszen nem jellemző, hogy 10 vagy több, azonos korú gyermeket neveljen egy szülő. A szülők előfordul, hogy nem tudnak következetesen reagálni, a gyerekek meg folyamatosan feszegetik a határokat. A dolog jó oldala, hogy míg a nagyfokú alkalmazkodás fárasztó az oviban, addig otthon lehet igazán felszabadultan és elengedetten viselkedni.

Az ördög/angyal viselkedés tehát összefügg: hiszen az a kisgyerek, aki nagyon szeretne megfelelni az oviban, és nagyon vissza kell magát fognia ahhoz, hogy meg tudjon felelni a szabályoknak, fáradtabb, kimerültebb és nyűgösebb lesz otthon.

Az kisördög effektus elkerüléséhez érdemes néhány dolgot átemelni abból, ami jól működik az ovis közegben. Legyen napirend, legyen a nap a gyermek tempója és életkora szerint kialakítva. Aktívabb igénybevételt kövesse pihenés. Játék és aktivitás töltse ki a napot, ne tv vagy számítógép. Az étkezések legyenek lehetőleg azonos időpontban, csakúgy, mint az ébredés, a csendes pihenő és az esti lefekvés időpontja. Legyen a gyermek sokat az udvaron, vagy játszótéren, legyen sok lehetősége kortársakkal játszani, szabad levegőn mozogni. Ne legyen se túl kevés, se túl sok szabály. Kapjon sok dicséretet, ha ügyesen betartja a szabályokat. Ha így alakítja ki gyermeke közvetlen környezetét, az otthoni lét is angyalibb lehet.

Azt azonban soha ne remélje, hogy úgy fogja elpakolni Marcika a játékait otthon is, mint, ahogy teszi, ha Márti óvónéni kéri. Hiába, az oviban még a tea is finomabb.

angyalordog.jpg

"Olyan rafkós ez a gyerek!" Kis manipulátorok?

„Megvan a magához való esze!" "Simán megvezet minket, nagyon kis fifikás!” Nem egy szülőtől hallottam már hasonlót. Valóban manipulatívak a gyerekek? Képesek színészkedni, megjátszani magukat, csak, hogy kijátsszák a szüleiket, vagy, hogy elérjék, amit akarnak?

Gyermekpszichológusként alapvető tapasztalatom az, hogy a gyerekek nagyon érzékenyek a környezetükre. A körülöttük lévő emberek érzelmi állapotát hihetetlen pontossággal képesek letapogatni, még akkor is, ha szóban nem is fogalmazzák meg a felnőttek, hogy mi zajlik bennük/köztük. Verbális és non-verbális kommunikáció, együtt élés, egymásra utaltság. Ebben a térben tanulják a gyerekek saját és mások érzelmi állapotait felismerni, kimutatni.

Túlhaladottnak gondoljuk ma már azt az elképzelést, hogy azért sír egy csecsemő, mert épp ilyenje van, és ha a szülők erre nem reagálnak, akkor tesznek igazából jót, mert így tudja csak igazán megtanulni a gyermek, hogy nem ugráltathatja a szüleit. Ma már azt gondoljuk, hogy a babák hitelesen jelzik, a számukra elérhető eszközökkel, például sírással, hogy ha valami bajuk van: éhség, hasfájás, testi diszkomfort érzet, vagy érzelmi igény. Nem képesek még magukat ellátni, így ez a fajta kommunikáció és az arra kapott jelzések, válaszok jelentik számukra a világról való tapasztalás alapjait. Az a gyerek, akinek figyelmen kívül hagyják jelzéseit, azt tanulja meg a világról, hogy egyedül van, hogy nem számíthat senkire, és, hogy kár is küzdenie, úgysem kaphatja meg, amire szüksége van. A csecsemőknél tehát bebizonyosodott, hogy nincs meg a pár hetes-hónapos gyerekeknek az a mentális képessége, hogy megjátsszák magukat, vagy hogy másokat manipuláljanak.

Mi a helyzet az idősebb gyerekekkel? Stabilan tartja magát az az elméletet, melyet sok szülő meg is fogalmaz, hiszen tapasztalni vél: hogy a gyerek nagyon okos, átlát összefüggéseket és elesettebbnek mutatja magát, mint amilyen. Előfordul olyan is, hogy annál, aki az engedékenyebb szülő: jobban hisztizik, mert tudja, hogy így elérheti, amit akar.

A kérdés tehát az, hogy nem tud a gyerek másképp viselkedni (például sírva-ordítva, magát a földre levetve tombol, mert ő AKARJA azt a nyalókát a boltból, amit meglátott) vagy nem akar? Nagy különbség van a két dolog között, hiszen az egyik esetben a szülő kénytelen komolyan venni a gyermek aggodalmát, ingerlékenységét, frusztrációját. A másik esetben azonban a cél inkább a gyerek leállítása, hiszen képes lenne szebben, jobban viselkedni, magát jobban kontrollálva, csak a szülőt veszi palira éppen.

A gyerek érzékenyen ’olvassák’ környezetüket, és ösztönösen használják a rendelkezésre álló teret és lehetőségeket. Hamar felismerik, hogy mi jelent számukra a gyors örömöt, beteljesülést, rövid távú előnyt, és, hogy azt hogyan lehet elérni. Sok kisgyerekre jellemző az akaratosság és nehezen tudnak türelmesen kivárni.

Véleményem szerint túlzás lenne azt mondani, hogy a gyerekek szánt szándékkal, tudatosan manipulálják szüleiket, vagy a körülöttük lévő felnőtteket. Inkább arról lehet szó, hogy számukra fárasztó alkalmazkodni a szabályokhoz. Fárasztó mindig megfelelni, és ’viselkedni’. Néha könnyebb úgy sírni vagy ordítani, ahogy a babák szoktak, néha könnyebb, nem okosan összegyűjteni a pénzt, hanem azonnal megvenni, valami csillogós-világítós játékot. Könnyebb rábeszélni a papát egy második gombóc fagyira, mint kivárni a másnapot, mikor újra lehet majd fagyizni. Egy kisgyereknek könnyebb teljesen elengednie magát, mint visszafognia.

Határfeszegetésről van szó tehát, ami mindig is jelen lesz, ha az ember gyereknevelésre, vagy legalábbis gyerekekkel való együttélésre adta a fejét. Ha szülő is titkon tudja, hogy mire megy ki a játék, és a gyerek is tudja, hogy a szülő tudja, akkor ártalmatlan dolog ez a ’rafkósság’. Amíg megvan a jó érzelmi kapcsolat szülő és gyerek között, addig én nem beszélnék manipulációról, megvezetésről, csupán határfeszegetésről. Talán az sem véletlen, hogy a szülők szája szélén ott bujkál a félmosoly hangjuk büszkén cseng, mikor a gyermek legutóbbi fifikás trükkjéről esik szó, hiszen van annak előnye is, ha a gyerek okos és jól eligazodik a világban. 

cute_kid.jpg

„Szerelmes vagyok a fiamba.” Hmm, hogy is van ez?

Gyakran hallani ilyesmit anyukáktól, vagy ugyanezt kislányokra vonatkozóan apukáktól. Szerelmes? Túláradó szeretet, imádat, odaadó gondoskodás biztosan helyénvaló fogalmak. De szerelem? Hagyjuk meg ezt a kifejezést a felnőtteknek, vagy legalábbis a romantikus töltetű kapcsolatok számára!

Talán baj az, ha imádattal, túlcsorduló szeretettel tekint egy szülő a gyermekére? Nem baj. De a szavaknak súlya van. A pszichológiából ismert jelenség, hogy 3-6 éves kor tájékán, mikor a gyerekek tanulják az érzelmeket és azok kifejezését, ők maguk is fogalmazhatnak úgy, hogy szerelmesek az ellenkező nemű szülőbe. A pszichológiai háttere ennek az úgynevezett Ödipális konfliktus, melynek során a kisgyerek tulajdonképpen rivalizál az azonos nemű szülővel, és teljesen ki akarja sajátítani az azonos nemű szülőt. Kisfiúknál gyakran észlelt jelenség, ami a természetes fejlődés része.

Melyik anyuka ne olvadna el attól, ha kicsi szeme fénye azzal állna elő egy nap, hogy: „Anya te vagy a legszépebb, te leszel a feleségem!” Ártatlan gyermeki rajongásról van szó, ami azonban egy olyan része a fejlődésnek, amit nem erősíteni kell a gyermekben, hanem helyre tenni. A harmonikus énfejlődéshez szükséges, hogy a gyermek ezt a szakaszt túl tudja haladni, melynek eredményeképpen az anyja kizárólagos birtoklása és az apával való rivalizálás helyét az azonosulás folyamata tölti ki. Ekkor már keresi saját szerepét, helyét a világban, a kisfiúk mintának tekintik az apukájukat, és ahelyett, hogy a helyét akarnák elfoglalni, olyanná akarnak válni, mint ő. Ez a lelki jelenség egyetemlegesnek tűnik, és enyhébb vagy erősebb formában azokban a családokban is megfigyelhető, ahol nem a klasszikus egy anyuka-egy apuka együttélés valósul meg.

Ennek a természetes fejlődési szakasznak a fényében válik még egyértelműbbé, hogy miért nem szerencsés erősíteni azt egy kisgyerekben, hogy anya is belé szerelmes.

Miért nem apába szerelmes anya, miért a fiába?

A jelenség magyarázata lehet, hogy a kisgyermekgondozás sokszor eltávolító hatással van a párra, szinte semmi idő vagy energia nem marad a párkapcsolat építésére, gondozására. A szülők az érzelmi életüket a gyerekkel élik, az érzelmi energiák nagy részét a gyerek köti le.

Amellett, hogy egy egyszerű szóhasználatról van szó, nyilván a címben szereplő mondat csak egy mondás, amit nem kell szó szerint érteni, mégis jelentős fogalmi zavart jelez.

Ugyanúgy, ahogy a manapság elterjedt szájra puszi is szülő és gyermeke között. Nem helyes ez sem, hiszen a száj fontos erogén zóna, melynek ingerlése, stimulálása határsértő egy szülő-gyerek kapcsolaton belül. Túlzott intimitás, mely, ha egyszer berögzült szokássá válik, összezavarhatja a gyereket. Mikor célszerű abbahagyni? Ha majd 8-10 éves lesz a gyerek, vagy folytatódik a szokás, és majd 14 évesen a szerelmét és az apukáját is szájra puszival üdvözli a lány? A legjobb el sem kezdeni, így nem kuszálódnak össze ezek a szálak.

Mind a szerelem érzését, mind a szájra puszit tartogassák a gyermeküket és - remélhetőleg - egymást is szerető szülők: felnőtt szülőtársuknak, ezzel is erősítve gyermekükben a tudást, hogy a szerelem és a szeretet érzése nem ugyanaz.

 anyaszereti.jpg

Más/Mi: Mit fognak szólni mások?

„Csak a mi gyerekünk visít a játszótéren.” ”Mások biztos időben el tudnak indulni reggel.” ”A mi gyerekünk lesz az első, aki fejjel bele esik a pocsolyába, az tuti.” „Mi vagyunk a leghangosabbak az egész udvaron.” „Más gyerekek tudnak jól nevelten enni, a mieink erre miért képtelenek?!” ” Más gyereknek, ha szól az anyukája, elsőre megcsinálja, amit kérnek tőle.” ”Más gyerek értékeli, ha kap valamit, és vigyáz rá.” ”Vannak, akik szeretik a testvérüket, és nem abban lelik örömüket, hogy egész nap froclizzák.” „Más szülők türelmesek, és nem kiabálnak magukból kikelve.”

 Tipikus gondolatok, vagy inkább hiedelmek, amit mindenki gondol a másik gyerekről, szülőről családról. Kínos bizonyítékok: mikor az Ön gyermeke felszólításra sem köszön, míg az ovistársa hangosan, artikuláltan, magától köszön. Más szépen játszik, kivéve az Ön gyermekét. Egyfolytában zajlik a ’mintavétel’, óhatatlanul láthatja szülőként, hogy viselkednek más szülők és gyerekek, és bizony sokszor rosszul jön ki az összehasonlításból?

Igaz lenne tehát, hogy mindenki szebben, türelmesebben neveli, az amúgy is alkalmazkodóbb, jólneveltebb gyermekét? Csak Önnek nem megy ez? Talán már sokszor érezte így magát, és elkönyvelte magában, hogy kudarcra ítéltetett.

Azonban azt elfelejti, hogy az összehasonlítás nem ad hiteles képet más gyerekekről, szülőkről és családokról!

Ez a ’szomszéd fűje mindig zöldebb’ jelenség, amikor bizonyos távolságból úgy tűnik, hogy másoknak mennyivel jobb vagy könnyebb. Higgye el, minden valószínűség szerint, a másik család is így éppen érez Ön iránt! Jobb pillanataiban talán éppen Ön tűnik összeszedettnek, rendezettnek, gyermekeivel türelmesen, kedvesen foglalkozónak. Olyankor a szomszéd anyuka vonja le azt a következtetést, hogy ez mindenki másnak könnyedén megy, csak neki nem. Van az észlelésében egy torzítás, mely szerint saját magát kritikusabban, másokat pedig fényezettebben, jobbnak lát.

Ezek az összehasonlítás alapját képező pillanatok sokszor kontextusból kiragadott momentumok, melyek nem festenek valós képet a másik gyerekről, vagy családról. Lehet, hogy éppen akkor udvariasak, figyelmesek a gyerekek, de nem mindig szoktak azok lenni. Lehet, hogy éppen akkor az Ön gyereke rossz passzban van, vagy Ön nincs a toppon, de ez másokkal is előfordul. Ugyanúgy, ahogy az Ön gyermeke is tud kulturáltan, szépen viselkedni, csak nem mindig szokott.

Nézzük meg a másik lehetőséget: Ön valóban mindent rosszul csinál, Ön a legtehetségtelenebb, legrosszabb szülő, a legégetnivalóbb, kezelhetetlen gyermekével.

Tudja, hogy ez miért nem valószínű?

Mert folyamatosan monitorozza, megfigyeli önmagát. Mert észreveszi, ha valamit nem úgy csinált, ahogy az ideális lenne. Mert fejlődni szeretne, és van annyira önreflektív, hogy igyekszik kijavítani hibáit. Azért is van figyelme arra, hogy vajon mások hogy csinálják, mert nem könnyű fába vágta a fejszéjét. Szülőnek lenni kihívásokkal teli, embert próbáló feladat. Ne aggódjon, nem csak Önnek nehéz. A szomszéd szülőnek is vannak nehézségei. Én még olyan szülővel nem találkoztam, aki játszi könnyedséggel vette volna gyermeke minden megnyilvánulását, akinek semmit sem változott az élete, mióta gyermekei lettek, vagy akinek ne lettek volna időnként elakadásai, kétségei azt illetően, hogy vajon jól csinálja-e azt, amit csinál.

A mások bezzeg… gondolatoknál, mostantól figyeljen oda arra, hogy ne legyen olyan kritikus saját magával szemben. Tudhatja, hogy az, hogy próbálja jobban csinálni, hogy esetleg merít, mintát vesz mások példájából, pont azt jelzi, hogy ön gondos, szerető, ’elég jó’ szülő.

envy.jpeg

„mesztelen nök”-írja be a keresőbe a 9 éves fiú, kell aggódni?

Szegezte nekem a kérdést nemrég egy apuka. Mit lehet erre mondani? Tény, hogy a mai gyerekek korán találkoznak a legkülönfélébb szexuális töltetű tartalmakkal. Egy második osztályos kisfiúnál normális, hogy a szex iránt érdeklődik? Egyáltalán érdeklődik, vagy nem szabad ezt a következtetést levonni egy google keresés miatt?

 Az óvódás kort követő időszak, még a kamaszkor beköszönte előtt elvileg nyugodt periódusnak számít, amikor a gyerekek mentális és fizikai fejlődése egyenletes tempóban zajlik, ilyenkor nem jellemző az ébredező szexuális érdeklődés. Azonban a mai felgyorsult világunkban nincsenek meg ennyire jó elkülöníthetően a fejlődési szakaszok, így a kamaszkor is mintha előbbre tolódott volna. 9 évesek már bőven ’kiskamasznak’ számítanak, és az ovi utáni első években, már rögtön kezdődik a menőzés, a kütyüzés, visszabeszélés, a felnőtt, korhatáros filmek iránti érdeklődés: mindaz, amiről azt hitte a szülő, hogy majd kamaszkorban lesz jellemző.

Így azon sem lehet csodálkozni, hogy abban az ingeráradatban, amiben a mai gyerekek élnek, hamarabb találkoznak a szexuális töltetű tartalmakkal is. Bármikor szembe jöhet egy címlap az újságárusnál, egy tv reklám, vagy egy filmből egy bevágott előzetes. Ilyen közegben a gyerekek érdeklődése is hamarabb kezd nyiladozni a szexualitás iránt, bár hormonálisan és testileg még nem érettek rá.

Alsóban gyakori, hogy már van okostelefonhoz hozzáférésük a gyerekeknek, vagy saját telefonnal rendelkezve, esetleg nagyobb testvér vagy unokatestvér indíttatására ők maguk is aktív keresőjévé és terjesztőjévé válnak az ilyen jellegű tartalmaknak.

Ismert, és gyakori jelenségről van tehát szó, amitől nem kell szülőként megijedni. Jó, hogy, ha a gyermek nem csak titokban próbál tájékozódni, vagy kortársaktól elcsípett félinformációkból rakja össze magában az dolgokat. Ha jó, bizalmi kapcsolata van a szülővel, akkor azt is meg lehet beszélni, hogy miért keresett rá az interneten a ’mesztelen nök’ kifejezésre? A fenti példában az derült ki, hogy a kisfiú osztálytársai láttak már filmeket, ahol nénik és bácsik meztelenek és csókolóznak, ettől lett kíváncsi a kisfiú, és ő is el akart hencegni az osztálytársaknak azzal, hogy ő is már látott ilyet.

Nem arról van tehát szó, hogy egy 9-10 éves gyermek olyan érett szexualitással rendelkezik, hogy már stimuláló vizuális ingerekre vágyik, sem arról, hogy egy kisfiú a felnőtt értelemben vett izgató ingereket találná felajzónak, -meztelen keblek, fenekek- ez még nem az ő világa.

Lelki értelemben ennek a kisfiúnak is az az igénye, hogy egy korabeli kislánnyal összebarátkozzon, hogy kézen fogva sétáljanak az iskolaudvaron, és hogy több hét ismerkedés után szívecskés rajzot küldjenek egymásnak és, hogy adhasson egy puszit a kislány szájára. Ez a fajta fokozatos ismerkedés az érzelmekkel, a saját korosztálynak megfelelő érdeklődés egészségesnek mondható, és az lenne a cél, hogy a túlterhelő, elárasztó, túlzottan felnőtt szexualitást közvetítő ingerektől meg lehessen óvni a gyermeket.

Amit látjuk, a szülő nem lehet mindig, mindenhol jelen, teljesen ettől megvédeni nem fogja tudni gyermekét. De tehet azért, hogy a gyermekével napi beszélő viszonyban legyen, megtudja időben, ha ilyesmi történt, és ott legyen a gyermeke számára, ha esetleg kérdése lenne. Nem rossz ötlet a számítógép, internet használatát valamilyen módon korlátozni, például felnőtt tartalmakat megjelenítését korlátozó szűrőprogram telepítésével. Az internet biztonságos használata ugyanúgy téma kell, hogy legyen egy családban, mint a szexuális felvilágosítás, a gyermek ismereteihez és életkorához illeszkedő módon.

internetezofiu.jpg

Önbizalomfejlesztés gyerekeknek

„Én buta vagyok!” Nekem úgysem fog sikerülni.” Ismerősen hangzik? Miért van az, hogy egyes gyerekek alulbecsülik magukat? Bátortalanok, ha kihívással találkoznak, és már az előtt feladják, hogy igazán erőfeszítést tettek volna a siker érdekében.

 Szülőként borzasztó azt hallani, hogy a gyerek szapulja önmagát, kevésbé hiszi magát ügyesnek, értékesnek másoknál, nincs benne kitartás, lelkesedés: mindig a könnyebb ellenállás felé megy.

 Énkép, érzelmi biztonság, önbizalom. Olyan jelenségről van szó, mely mindezekkel a fogalmakkal összefügg, és amivel kell foglalkozni. Senki sem úgy születik, hogy mindenben kiválóan tehetséges, gyakorlás nélkül a legjobb valamiből, vagy, hogy minden tudás a kisujjában legyen.

 Ezt azonban a gyerekek nem tudják. A mai világban könnyebb is hozzászokni a gyorsan jövő eredményekhez, a szükségletek azonnali kielégítéséhez, és ellenállást vált ki a gyerekekből, ha valamit késleltetve, sok erőfeszítés, türelmes várakozás után lehet csak elérni, vagy megkapni.

Nem a szülő hibája, hogy magáról rosszat gondol a gyermek, hogy könnyen feladja, hiszen a szülők általában sok biztatással, dicsérettel nevelik gyermeküket.

Hogy alakulhat ki mégis, ilyen szülői háttér ellenére: önbizalomhiány?

A gyerekeknek nehéz türelmesnek lenniük, mindent azonnal szeretnének megkapni. Megfigyelhető, hogy azokat a tevékenységeket csinálják a legszívesebben, amiben ügyesek, és kerülik azokat, amiben nincs egyből sikerélményük. Ezáltal belekerülnek egy olyan ördögi körbe, a hol a gyengébb részképeségeik nem is fejlődnek tovább, hiszen azokat a területeket teljesen hanyagolják. Például, ha valakinek nem megy jól a rajzolás, és utána évekig ceruzát sem esz a kezébe, nem csoda, ha lemarad a társaitól, és alsóban mind a rajzolással, mind az írással problémái lesznek. Amelyik gyerek nem ügyes  a mászókázásban, inkább homokozik egész gyerekkorában. Akinek nem megy elsőre a görkorizás, soha többé nem hajlandó felvenni a korcsolyát. Még sorolhatnánk a példákat, azonban az mindegyikben közös, hogy ott van a háttérben egy picit gyengébb részképesség, amihez aztán nincs türelme, figyelme, motivációja és kitartása a gyermeknek, hogy fejlődjön benne. Közben persze érzi, hogy ő kissé ügyetlenebb azon a területen a társainál, és frusztrálódik abban, hogy neki nem megy olyan könnyen, vagy szépen, mint másoknak. És már jön is a negatív kritikája: „Én ezt nem tudom megtanulni!” „Én hülye vagyok.” Holott a gyermek pont az intelligenciája, reális észlelése miatt veszi egyáltalán észre, hogy ő más mint a többiek, itt szó sincs arról, hogy ő butább lenne.

Hogyan lehet szülőként segíteni ezen a kezdődő önbizalomhiányon?

 A világ nem fekete-fehér. A szülő segíthet árnyalni a gyermek világról alkotott képét, a képet, elmagyarázhatja neki, hogy attól még nem buta, hogy valamiben nem ügyes elsőre. A felnőtt segítheti gyermekét azzal, hogy jó példával jár elől. A szülő hozhat olyan példákat, amikor neki nem ment valami, és, ahogy gyakorolta kitartóan, ügyesebb lett benne. A gyakorlás és a szorgalom erejét hangsúlyozhatja a veleszületett képességeket nem túlértékelve. Pozitív megerősítést, dicséretét fordíthatja arra, hogy hangsúlyozza mennyire büszke gyermekére, ha kitartóan próbálkozik. A szülő reális elvárásokat kell, hogy támasszon gyermeke felé, hiszen attól is érezheti magát rosszabbnak, ha nálánál idősebbekkel, jobb képességűekkel van állandóan összehasonlítva. A „bezzegezést”, kritikus összehasonlítást kerülni kell, még testvérek között is, a gyermek fejlődését elég önmagához mérni. A gyermeket meg kell védenie az atrocitásoktól, a külvilág olyan gonoszkodó megjegyzéseitől, melyek gúnyt űznek a gyermek tapasztalatlanságából, gyakorlatlanságából. Bátorító közegben tud majd a gyermek idővel fejlődni. A gyermekkori tartósan rögzült negatív énkép befolyásolhatja a felnőttkori társas és szociális beválást, ezért fontos még kisgyermekkorban fellépni, ha azt látja a szülő, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Amennyiben tanácstalan kissé, legjobb, ha szakember segítségét kéri. A szülőnek sok türelemre van szüksége ahhoz, hogy gyermeke önmagáról alkotott képét pozitívra hangolja. A szeretetteli, elfogadó közeg, a reális elvárások és sok dicséret mentén, biztosan sikerrel fog járni.

onbiz.jpg

Hogy jól teljen a nyár!

Eljött a várva várt tanév vége! Mit tehet azért a szülő, hogy élményekkel feltöltődve, kipihenten térjenek majd vissza a gyerekek az iskolapadba?

Sok szülőtől hallom, hogy mennyire fellélegzett a gyermek, mióta vége lett a tanításnak. Tovább alszik reggelente, mosolygósabb, kiegyensúlyozottabb. Kár lenne tagadni, hogy az iskolai év alaposan leterhelte a gyerekeket és most igyekeznek bepótolni a lemaradásaikat: a barátkozás, játék és alvás terén. A szülők sokszor még ilyenkor is a feladott kötelező olvasmányokon, előírt olvasónaplókon, ukázba kiadott gyakorlófeladatokon feszülnek, míg a gyermek legszívesebben mindezek létezéséről is megfeledkezne.

 Neki van igaza.

A gyerekeknek elemi igénye a szabad levegőn lét, a sok mozgás, a kreatív, spontán játék. Így érdemesebb a kötelező feladatokat a nyár vége felé elővenni újra. Most nem szabad ilyesmivel terhelni a gyerekeket. A jó hír az, hogy a gyerekek fejlődnek maguktól is, anélkül, hogy fejlesztenék őket. A nagy növekedési ugrások, érésbeli nagy előre lépések gyakran pont nyáron tudnak megtörténni, mint, ahogy az is, hogy az eddig ömlesztve kapott tananyag le tud ülepedni kissé. Időt és teret kall hagyni ezeknek a biológiailag determinált változásoknak, a nyári szünet jótékony hatásai megmutatkoznak majd.

Van azonban a nyári nagy szabadságnak egy csapdája is. A gyerekek hozzá vannak szokva a struktúrához, a szabályos, rendszeres napirendhez, és a túl nagy szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Előjön az unatkozás, a nyafogás, a testvér froclizása. Nem mindenki tudja ilyenkor hasznosan kitölteni az idejét. Ha túl sokat vannak együtt a testvérek, -ami gondoljunk csak bele, merőben szokatlan a tanénévhez képest-, kiéleződhet a testvérféltékenység. Ezért érdemes arra törekedni, hogy a gyerekek külön-külön is nyaraljanak, illetve töltsenek időt a szüleikkel. A struktúra tehát még nyáron is fontos, így érdemes a nyári semmittevést táborral, üdüléssel, programokkal tarkítani. Mivel nagy logisztikai kihívás szülőként a nyári szünidő 2,5 hónapját kitölteni, erre az időszakra  a gyerekek felügyeletét megoldani, ezért jó ötlet lehet hasonló korú gyerektársaság szervezése, amikor hol egyik, hol másik szülő vigyáz a gyerekekre. Ne feledjék, gyereknek, gyerek a társa és jelentős nyúzástól kímélik meg magukat, ha sikerül a nyári szünidőt, pihentetően, ám hasznosan, lazán, ám mégis kissé strukturáltan kitölteni.

Tippek a nyárra

Mit ne:

- Ne hagyja napi több órát tv-t nézni a gyereket. A passzív időtöltéstől összességében feszültebb lesz, és olyan ingerek is érhetik, amik nem neki valók.

- Ne legyen a gyerek órák hosszat a számítógép előtt. A virtuális világ beszippanthatja, beszűkülhet az érdeklődése.

- Ne legyen naphosszat egyedül a 13 évesnél fiatalabb gyerek, még akkor sem, ha elég önálló már. A lakásban semmittevéssel, tv-zéssel eltöltöttmagányos idő nem igazán feltöltő élmény, nem a legjobb kihasználása a szabadidőnek.

- Ne zsúfolja tele a gyermek naptárát programokkal, utazásokkal. Igyekezzenek közösen kialakítani a nyár tervét, biztosítva ezzel, hogy a gyermek kívánságai is szem előtt vannak tartva.

- Ha a gyerek nem akar táborba menni, ne erőltesse. Sok gyereknek biztonságérzetet ad egy pedagógus, osztálytárs, vagy ismerős helyszín. Ha nem sikerül eloszlatni az ottalvós táborral kapcsolatos félelmeket, ne kényszerítse.

- Ne kösse az iskolai teljesítményéhez a nyári programokat, rossz jegyek esetén se várt programok megvonásával büntesse a gyermeket.

 

Mit igen:

- Tervezzék meg közösen a nyarat.

- Igyekezzen élményeket adni a gyermeknek, csinálhatnak olyasmit, amire tanév közben nincs lehetőség.

- Legyen több közös családi program, ha lehet: családi nyaralás.

- A késői sötétedés miatt természetes, ha később fekszenek és később kelnek a gyerekek.

- A gyerektársaság megszervezésében segítsen gyermekének, egy zsúrral, vagy pizsama partival nagy élményt szerezhet neki.

- Különböző korú és nemű gyermekei igényeit ne mossa össze, töltsön gyermekeivel külön-külön is időt.

- A szülőknek is jár a lazulás! Saját feltöltődésére is szánjon időt, ez gyermekei javára válik.

nyar.jpg