Eszter néni nyugdíjhoz közeli, elismert pedagógus. 35 éve van a pályán, az idei tanévben kis elsősöket kapott, az utolsó osztályát, akinek negyedikig ő lesz az osztályfőnöke. Írisz szülei azért választották az iskolát, ahol Eszter néni tanít, mert itt emelt óraszámban tanulhat idegen nyelvet a lányuk. Örültek neki, mikor megtudták, hogy egy ilyen tapasztalt tanító nénihez került gyermekük. Írisz éppen két hónapja és két napja volt már okos iskolás nagylány, mikor este sírva mesélte az otthon: „Anya lehet, hogy csináltam egy nagyon nagy butaságot. Mikor órán feladatokat csináltunk, akkor én nem adtam be Eszter néninek az enyémet, mert olyan csúnya lett.” Az anyukája megnyugtatta Íriszt, megbeszélték, hogy ilyet nem szabad csinálni és Írisznek megígérte az anyukája, hogy másnak reggel beszél Eszter nénivel. Segít majd elmagyarázni, hogy mi történt, nehogy baj legyen belőle. Másnap Írisz anyukája beszélt Eszter nénivel, elmondta, mi történt és megnyugodva ment be a munkahelyére. Mikor azonban az előző napi beadott feladatok ellenőrzésére került a sor, Eszter néni meglepődést színlelve vette észre, hogy Íriszé hiányzik a többi beadott munka közül. Íriszt felállította, és az osztály előtt kérdőre vonta, hogy mi történt. Írisz halk hangon el is kezdte mondani, hogy ő nem adta be a lapot, az övé azért nincs ott, de az anyukája… Ezen a ponton Eszter néni félbeszakította, hallani sem akart semmit semmiféle anyukáról és jól leteremtette Íriszt, az egész osztály előtt alapos leszidást, fejmosást kapott. Írisz aznap is sírva ment haza és azt mondta: „Anya, te hazudtál nekem! Megígérted nekem, hogy beszélsz Eszter nénivel! De Eszter néni semmiről sem tudott és leszidott az egész osztály előtt!” Írisz anyukájának órákba telt elmagyarázni, hogy mi történhetett (ő sem nagyon értette, hogy erre miért volt szükség) és megnyugtatni lányát. Aznap este Írisz és anyukája nem aludtak jól. Csak Eszter néni aludt jól, hiszen ő jól végezte a dolgát, valami fontosra tanította meg egy kisdiákját aznap.
Eszter néni egyetlen példány? Vagy tele van ez az ország ‘Eszter nénikkel’? Távol álljon tőlem az általánosítás. Az a gondolat kezd bennem megfogalmazódni, hogy az iskolarendszer ismert hibái mellett is lehetne emberségesebben, gyermekközpontúbban viselkedniük pedagógusoknak. Sajnos nem először hallok pedagógusról, oktatóról, edzőről, erdei tábor vezetőről, aki a megalázást, mint pedagógiai módszert használja. Általában ezeknek a gyerekekkel foglalkozó ’szakembereknek’ ott van a tarsolyában még az ordítozás, példastatuálás, nyilvános megszégyenítés is. Továbbá a félelemmel nevelés, a gyermek szárnyainak nyirbálása, és a gyermek állandó negatív jelzővel való illetése.
A cél szentesíti az eszközt?
Ezeknek a pedagógusoknak az eredményei kiválóak. A gyerekek félelemből fegyelmezettek, tanulnak a dolgozatra és jó jegyeket kapnak. Ja, és szoronganak, fáj a hasuk reggel, mikor iskolába kell menni, nem szeretik a tanítójukat és utálnak tanulni.
Pedagógusi oldalról probléma a rugalmasság, az alkalmazkodás, a változásra való képesség elutasítása, vagy hiánya. „35 éve így tanítok, én már nem fogok változni.”, mondaná Eszter néni (a példa beli, valós tanító néni, akinek nem Eszter néni a valódi neve, ezt felelte az anyuka újbóli megkeresésére). Az, hogy egy pedagógus megalázza és megszégyeníti a gyermekeket nem feltétlenül látszik a nyílt napon. Így bármelyik szülő kerülhet olyan helyzetben, hogy lassacskán, apránként derül csak ki, hogy milyen rossz élményeket szerez gyermeke az iskolában.
Mit tesz a megalázás, mint pedagógiai módszer a gyermeki lélekkel?
Ezek az élmények maradandóak, káros irányba viszik a befolyásolható, sérülékeny gyermek személyiségfejlődését. Az iskolában töltött idő alatt a gyermek ki van szolgáltatva a pedagógus viselkedésének, véleményének. Ha az a pedagógus őt lustának, rossznak látja egy idő után elhiszi magáról, hogy ő olyan, és már erőfeszítést sem fog tenni, hogy kitörjön ebből a skatulyából. A szégyen pírja sokáig kíséri majd. Rossz irányba befolyásolhatja önértékelését és az osztálybeli társas kapcsolatait is. Egy kíváncsi, élénk gyerek motiválatlanná vagy éppen ellenállóvá, dacossá válhat. Valaki küzd az őt ért vélt vagy valós igazságtalanság ellen, valaki visszavonulót fúj és az egész iskolát, úgy ahogy van megutálja.
Mit tegyen a szülő?
Független, családokkal dolgozó külsős szakemberként bátran kimondhatom. Baj van az iskolarendszerrel. És baj van a benne dolgozó pedagógusokkal is. Egy olyan tanító néninek sem szabadna gyerekekkel foglalkozni, mint Eszter néni. Ha nem tud változni, változtatni módszerein ne tanítson 2016-ban gyerekeket. Pszichológusként tisztában vagyok azzal, hogy a változást akarni kell és még akkor is hosszú, rögös út vezet a valódi személyiségfejlődéshez. Így hát ott van bennem a kétely, hogy ebben a helyzetben bízhat-e a szülő abban, hogy a visszajelzés hatására mégiscsak a pedagógus fog változtatni a módszerein.
Menekítsék ki a gyereket az osztályból? Érdemes lehet másik iskolát keresni Írisz és a hozzá hasonló helyzetű diákok számára? Mi a garancia, hogy ott nem lesz egy másik Eszter néni?
Minden helyzetnek egyedi lehet a megoldása, ahol ilyen helyzetbe futnak bele a szülők. Hiszek a szülő-pedagógus kommunikációban, a problémák megbeszélésének az erejében. Van olyan szülő, aki a szülőtársakkal kezd szerveződni. Lehet kérni fogadó órát. Be lehet menni az igazgatóhoz.
Egyben egészen biztos vagyok: a szülőnek a gyermeke mellett kell állnia. Ön szívesen járna be ilyen hangulatú munkahelyre dolgozni? Gondoljon bele, mennyire tarthatatlan az, ha gyermeke ilyen légkörű iskolában, ilyen személyiségű tanítókkal van összezárva napi 7-8 órában. Minden követ meg kell mozgatni, minden, a szülő rendelkezésére álló eszközt be kell vetni, hogy a gyereket senki se alázhassa és szégyeníthesse meg a pedagógia nevében.
