Krízisként gondolunk egy veszteségre, szakításra, munkahely elvesztésre, halálesetre, nem várt negatív életeseményre. A gyermekvállalást nem soroljuk életünk krízisei közé. Pedig kéne.

Sokan magától értetődően a párválasztás, elköteleződés után, fészekalapításba kezdenek. Csakhogy, ahol a hollywoodi filmek véget érnek (egymásra találnak, összeházasodnak), ott kezdődik a valódi élet.

Mikor a párok kettesben alakítják ki lehetőségekkel, szabadsággal, komforttal teli életüket, nem szoktak kiütközni a problémák. Szeretik egymást, egymást választották, és bizakodva vágnak bele a gyermekvállalásba. Azonban, arra, ami következik, senki sem készítette fel őket.

Saját ritmusból kiesve, alvásmegvonással, személyes célokat, vágyakat félretéve működni: embert próbáló dolog.

Gyakran mégis úgy érzik a párok, hogy ez csak velük történik. Már nem tudnak beszélgetni, szórakozni járni, intimen időt tölteni együtt, akkor, és úgy, amikor szeretnének. Mindebből drámaian kevés jut, így hát levonják a következtetést: rossz a kapcsolatunk! Egymást okolják saját nyomorukért és közben a köztük lévő szakadék egyre nő. Elfojtott, ki nem mondott feszültségek, hordozott sérelmek, titkon lelket rágó elégedetlenség. Hiány. Súlyos érzelmi hiány, melyet a másik nem tud, vagy nem akar betölteni?

Megfelejtkeznek arról, hogy krízist élnek át, melyben szinte lehetetlen jobban működni és teljesíteni, mint, ahogyan ők tetszik! Képzeletben cseréljük ki a pár egyik vagy másik tagját! Ki tud egy kisbaba, vagy kis korkülönbséggel született testvérek, vagy a 3. pici mellett fitten, üdén, energikusan viselkedni a nap 24 órájában? Ki lenne képes hasonló élethelyzetben a régi önmaga maradni?

Ki tehet erről? Kinek a hibája? Sokszor erre felé járnak a pár tagjainak gondolatai, pedig ez a fajta gondolkodásmód nem segít…

Az irreális elvárások, a feszültség egymás közé kerülése távolítani kezdi a pár tagjait egymástól. A gyerek körüli témák számtalan vitára adnak lehetőséget. „Nem segítesz eleget!” „Elkényezteted!” „Te meg nem vagy elég szigorú vele!” „Neked már csak a gyerek fontos!” „Azt sem tudod, mi van velem!”

Ott vannak a hozott családi minták, melyek gombnyomásra aktiválódnak. „Mi így szoktuk!” „Ezt így kell!” -hiszi mindkét fél, és most derül csak ki, mennyire különbözőek az értékek és szokások a származási, eredeti családjaikban.

Jobb lesz a helyzet, ha felismerik, hogy a gyermekvállalás minden áldásával együtt krízis is? Nem, nem lesz azonnal jobb. De segít másképp gondolkodni a helyzetről, és segít abbahagyni önmaguk és párjuk hibáztatását.

Ismeretlen élethelyzet, számtalan új kihívás, soha nem tapasztalt nehézségek. Valljuk be, mondjuk ki, hogy a gyerekvállalás ezzel is jár. Határtalan öröm és mérhetetlen terhelés. Óriási próbatétel a párkapcsolatnak.

Ha a pár ki meri mondani, hogy nem erre számítottak, hogy nehéz, hogy segítségre van szükségük, máris elhárul az a fajta álca, hamis elvárás, hogy kifelé nem szabad mutatni a nehézségeket.

„Mit gondolnak majd mások, ha nem vagyunk felhőtlenül boldogok, pedig gyerekünk született?”

Azonban, ha felismerik a helyzet krízishez hasonlító jellegét, akkor másfajta megoldási módokat lehet aktiválni:

- Segítséget szabad igénybe venni!

- A szociális hálót (család, barátok, ismerősök) szorosabbra kell fonni.

- Nem szabad a pár másik tagját hibáztatni.

- Ismerjék fel, hogy nincsenek egyedül.

- Tudják, hogy természetes, hogy ez ilyen nehéz az elején.

- Ne minősítsék a kapcsolatot rossznak, csak mert nem olyan, mint régen volt.

- Ne tűzzenek ki irreális elvárásokat maguk és párjuk felé.

- Egyszerűsítsenek: engedjenek el az elvárásokból.

- Kommunikáljanak egymással, ne dédelgessék sérelmeiket.

- Bízzanak benne, hogy ez a normatív krízis elmúlik, idővel helyzetük javulni fog!