Ha egy gyerek azt meséli, hogy kényelmetlenül érezte magát egy helyzetben: mert például valaki bámulta vagy külsejére tett illetlen megjegyzést, vagy fogdosta, miért az az első sokszor, hogy a felnőttek azt gondolják, biztos csak túl élénk a fantáziája?

Még, ha objektíven nem is kinyomozható, hogy pontosan mi történt, a gyermek azon szubjektív megélése, hogy kényelmetlenül érezte magát azzal az emberrel: a legfontosabb. Ez hiteles információ, még, ha talán soha nem is fog kiderülni, hogy mi történt pontosan.

Több, mint 10 évvel ezelőtt felkeresett egy család, mert mikor a 12 éves lányuk már hetek óta nem akart egyedül maradni a nagyszülőknél, kibukott, hogy miért. Kiderült, hogy pár hónappal korábban, mikor a nagymamája élettársával maradt kettesben, a férfi tv nézés közben a combját simogatta, disznó vicceket mesélt neki és felajánlotta, hogy megtanítja csókolózni. A kislány évek óta ismerte a mostoha nagypapáját, kötődött hozzá, kisebb korában nagyon szeretett a nagyszülőknél időt tölteni.

A szülők első reakciója az volt, hogy nem hittek a gyereknek. Biztos csak kitalálja. Pszichológushoz vitték, hogy az kiderítse mi történhetett. A pszichológus azonban nem nyomozó. Miért hazudna a gyerek? Miért találna ki ilyesmit? Biztos voltam benne, még mielőtt a kislánnyal találkoztam volna, hogy igazat mond.

Láttam a szülőkön, hogy kétségbeesnek. Mi lesz most? Kirobban a családi botrány! A mostoha nagypapa egészen biztosan letagadná, hogy ilyet tett, a nagymama kiállna mellette, megszakadna a kapcsolat velük, kitudódna a városban.

Talán ezzel magyarázható az első reakciójuk: „Tudjuk meg, hogy a gyerek igazat mond e.” Mert, ha igen, annak beláthatatlanok a következményei. A hamis vád súlyos dolog, egy ilyen botrány mindent borít. Ezért láthatjuk első reakcióként a tagadást, meg nem történté tevést, az eltusolásra, elfedésre irányuló reakciókat. Nem csak ebben az esetben. Mintha ez lenne az ilyen, sőt, még az ennél sokkal súlyosabb esetek anatómiája is.

Majd jön az alkudozás, bagatellizálás: „Talán csak viccelt.” „Talán csak a gyerek értette félre”. „Talán csak jót akart.” „Olyan jó ember.” „Talán az ő idejében ez volt a szokás.” „Nem kell úgy felfújni, semmi nagy dolog nem történt.”

Egy felnőtt szava egy gyerekével szemben. Nem is lehetünk benne biztosak, pontosan, hogy történt. „Már régen volt.” „Talán a legjobb lenne fátylat borítani rá…”

Ha ezen a szakaszon túljutnak az esetről értesülő szülők, vagy más felnőttek, jön a düh: „Micsoda?! Valaki bántani merészelte a gyerekemet? Kicsinálom! Majd tőlem megkapja a magáét, hogy elmenjen a kedve tőle!”

Szélsőséges reakciók! Ám térjünk vissza a gyerek nézőpontjához: Mi történik a gyerekkel eközben? Visszaéltek a bizalmával. Kihasználták. Érezte, hogy valami, furcsa, taszító, illetlen dolog történik vele. Érezte, hogy baj lesz, ha nemet mond, és akkor is, ha kiderül. Nem akart balhét. Sokáig magában tartotta, szégyellte az egészet, önmagát hibáztatta. Visszahúzódóbb lett, és ahogy tudta, próbálta elkerülni azt a helyzetet, hogy egyedül kelljen átmennie a nagymamájához, és annak élettársához. Majd, amikor mégis megosztotta szüleivel nyomasztó titkát, pszichológushoz vitték, hogy kiderüljön hazudik e. Szörnyű, elmagányosító tortúra ez számára, mindez nőiesedése, kamaszkora küszöbén.

Sajnos nem egyedi esetről van szó.

Nehéz elhinni, hogy köztiszteletben álló, addig mindenki tudomása szerint példás életvitelt folytató személyek hatalmukkal visszaélve szexuálisan abúzálhatnak gyerekeket. Könnyebb hinni az igazságos világ képében, hinni a védekező felnőttnek.

A gyerekek könnyű célpontok. A gyerekeknek azt tanítjuk, hogy szót kell fogadni a felnőtteknek. Igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, különösen, ha azt éreztetik velük, hogy ettől függ, hogy szeretni fogják-e őket. Sosem szabad elfelejtenünk, azt, ami nincs benne a köztudatban: fiúk is lehetnek áldozatai szexuális visszaélésnek. Egyaránt lehetnek fiatal és idős, férfi és női elkövetők is.

Valójában az esetek elenyésző százalékában ’találja ki’ a gyerek, hogy erotikus töltetű üzenetekkel bombázzák, vagy, hogy intim helyeken simogatták, célzásokat tettek arra, hogy milyen gerjedelmet, nemi vágyat ébresztett valakiben vagy, hogy szexuális cselekményre vette rá egy nálánál jóval idősebb személy. Még, ha így is lenne: tételezzük fel, hogy mindezt csupán kitalálja a gyerek. Gyermekpszichológusként akkor is felmerül a kérdés: mi van ennek hátterében? Egy ilyen töltetű állítás, ugyanúgy pszichológiai tünet. Az a gyerek, aki ilyet mond, nem érzi jól magát a bőrében. Talán szülők közti csatározás, ellennevelés áldozata, ahol az egyik szülő a szájába ad ilyen rágalmakat, hogy lejárassa a másik szülőt? Elképzelhető, hogy túlszexualizált környezetben él, ahol olyan dolgok tanúja, mely nem az ő életkorának való, és nem tudja feldolgozni? Még, ha maga az állítás nem is igaz, a gyerek mindenképpen figyelmet érdemel, mert ugyanúgy segítségre van szüksége, mintha szexuális bántalmazás áldozata lenne.

A #metoo mozgalom talán a 20-30 évvel ezelőtti elfojtott traumák bolygatásának tűnhetne, ha nem hozta volna felszínre, hogy a nők, több, mint 80%-ának volt valamilyen szexuális abúzusban része élete során. Az élmények nagy része tinédzser vagy fiatal felnőtt korra tehető. A skála nagyon széles: valaki hozzádörgölőzött a villamoson. Munkások utána fütyültek és trágár szavakkal illették, ahogy elsétált egy építkezés mellett. Másvalaki emlékszik, amikor 12 éves korában egy idegen felnőtt férfi dicsérte meg a csúcsos pólóját. Vagy amikor a strandon a medencében öccsével a víz alá merülve, egyszer csak egy idős úr lehúzott fürdőnadrágos alfelével találták magukat szembe.

Az egyénre jellemző lelki ellenállóképességen is múlik, hogy kinél lesz az ilyen típusú élményből trauma, vagy siklik át felette viszonylag könnyedén. Érzékeny, befolyásolható korban, tapasztalatlanul elszenvedett szexuális bántalmazás azonban egy életre kihathat és akadályozhatja a jó önbizalom kialakulását és a testi örömök felszabadult megélését.

Ezek nem kitalált történetek. A legtöbb áldozat ismeri az elkövetőt. Nevelőszülője, rokona, edzője, tanára, aki korábban igyekezett a bizalmába férkőzni. Aki hatalmi pozícióban feljebb van nála, akitől függ.

Nem minden mostoha nagypapa, nevelőszülő, edző, tanár tesz ilyet! Körültekintően kell eljárni, hiszen egy igazságtalan vád életeket tehet tönkre.

Ugyanakkor talán több bizalommal tudná egy gyerek feltárni a vele történteket, ha nem az lenne a körülötte lévők első reakciója, hogy: „Biztos hazudik”. „Csak kitalálja az egészet”. „Túl élénk a fantáziája.” „A figyelem középpontjába akar kerülni.”

Amíg ez nem változik, csak a jéghegy csúcsát - a megtörtént, vagy napjainkban is folyamatosan zajló esetek egy ici-pici részét - fogjuk látni és a gyerekeket kihasználó bántalmazók számára teremtünk kedvező táptalajt, míg az áldozatokban egyre nő a tehetetlenség érzet.

A fentebb említett esetben szereplő 12 éves kislány értő fülekre talált, kapott szakmai segítséget és a szülei, majd később a nagymamája is kiállt mellette. Sikerült mindezt úgy megtenni, hogy ne úgy nőjön fel, hogy ráégjen a szégyen bélyege és ő meg tudott erősödni abban, hogy ilyen nyomasztó titkot nem kell, nem szabad magával cipelni, van segítség! Bárcsak több bajba került gyerek érezhetné ugyanezt.