"Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."

Salman Rushdie

Kedvenc idézetem tőle: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat.”

Minden nap erőt merítek ebből a mondatból szülőként. Számomra ez a mondat biztatást rejt magában. Ha így érzem, az nem jelenti azt, hogy elrontottam valamit. Ha fáradt vagyok és nem tudok elég türelmes lenni a gyerekemmel, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy képtelen vagyok több törődést, gondoskodást, és figyelmet adni. Ha nem úgy viselkedek, ahogy ideális lenne, hanem csak, ahogy sikerül. Mikor feszült vagyok, kiabálós és igazságtalan. Mikor azon agyalok, hogy mit kéne másképp csináljak, hol rontottam el. Szabad ezt kimondani. Szabad felvállalni.

Annyi elvárás van az ember felé, szülőként különösen. Sok az elvárás, és könnyen születnek értékítéletek. Igaz, amit a külvilág sugall? A gyerekem neveletlen, mert nem köszön a házban lakó néninek? Nem viszi majd semmire az életben, mert nem érdekli a nyelvtan másodikban? Sosem lesz jó munkája, mert szanaszét hagyja a holmiját? Deviáns karrier vár rá, mert nem fogad szót?

Vigasztaló számomra az idézet, mert kiderül, hogy, amit érzek, tapasztalok szülőként, az oké. Elfogadható és természetes, nem vagyok egyedül vele. A gyerekek nem csak jó illatú, bújós, kedvesen viselkedő kis lények. Hanem akaratos, öntörvényű, sok,- és még annál is több- figyelmet igénylő, önálló személyiségek.

És ez így van jól.

Nem kell tökéletes szülő legyek. Nem kell a gyerekemet bepaszíroznom egy ideálisnak gondolt sablonba, egy kocka formába. Nem kell elhiggyem, ha azt mondják: a gyerekem fafejű, ügyetlen, lusta, és semmire sem viszi majd az életben. Nem kell azon rettegjek, mit szólnak mások a mi családunkhoz.

Lehetek hitelesen önmagam! Hallgathatok belső intuíciómra, szülői megérzésemre. Egy zseniális szakembertől idéztem, aki közelebb hoz önmagamhoz, belső hangomhoz. Nem kioktat, nem hibáztat, hanem elfogadást közvetít. Elfogad engem is, mint tökéletlen szülőt, egyedi gyerekemmel, különleges családommal együtt.

Én ezt kaptam tőle. Minden nap eszembe jut, mióta anya lettem. Szívembe zártam szavait, bölcsességét, optimista hozzáállását és merítek belőle, minden alkalommal, mikor úgy érzem merülőfélben vannak az energiatartalékaim. Vekerdy Tamás Tanár úr, köszönöm!