Miért káros, mit érdemes tenni helyette? Gyermekpszichológusként naponta találkozom szülőkkel, akik töredelmesen vallják be a konzultáció során, hogy rendszeresen szoktak kiabálni gyerekeikkel. Nem ütik meg őket, hiszen az gyermekbántalmazás lenne, de gyakran kiabálnak velük. Kiabálnak reggel, ha a siettetésre nem reagál megfelelő tempójú felgyorsulással a gyerek. Kiabálnak este, ha nem akar fürödni menni. Kiabálnak, ha már tizedszerre szólnak, hogy jöjjön vacsorázni.

A gyerek pedig szép lassan immunissá válik a kiabálásra. Eleinte sérelmezi és megszeppen tőle. Utána hozzászokik. A kiabálás olyan, mint a drog, egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa.

A szülő sem jókedvében kiabál. Türelmetlenségében, tehetetlenségében, eszköztelen frusztrációjában. Hogyan hasson a gyermekére, ha semmi sem használ? Hogyan vegye rá normális dolgokra, amiket igazából elvárható, hogy magától csináljon a gyerek? 5 évesen már fel tudja venni a cipőjét. 10 évesen már tud egyedül mosakodni. 13 évesen tudja, hogy a tízóraira vitt banánt nem a táska aljára, zacskó nélkül, a könyvek közé kell bedobni. Mégis, akkor miért kell könyörögni minden egyes alkalommal: hogy vegye fel, vegye le, tegye el, vegye elő, menjen, ne menjen, rakja el rendesen?

Hiba lenne azt gondolni, hogy ezekben a helyzetekben muszáj kiabálni. Ugyanis, ha használna a kiabálás, akkor elég lenne nagyon ritkán, csak módjával folyamodni hozzá. De nem ez szokott történni. Elfajul a kiabálás, és mindennapossá válik. Zeng a ház tőle, anya vagy apa megpróbálnak kiabálással felülkerekedni a gyermek dacán, lázadásán, ellenállásán, passzivitásán, nemtörődömségén.

Hogyan hat mindez a gyerekre?

Rombolja a bizalommal teli szülő-gyerek kapcsolatot. Rontja az otthoni harmonikus légkört. Rossz zsaru vagy más néven házisárkány szerepébe helyezi, legtöbbször az anyákat, akik sokszor a nevelési-szabályozási feladatok nagy részét viszik otthon. Senki sem kiabáló szülőként vizionálta magát, mikor gyermeket vállalt. A kiabálás átírja  a szülő önmagáról alkotott képét is, és inkompetens, bűntudatos szülőt eredményez. A gyerek addig füle botját sem mozdítja, míg a szülő fel nem emeli a hangját, és mindig gondosan meg is várja, hogy ez megtörténjen. Ördögi kör, mely beláthatatlan károkat okozhat a gyermeki pszichében.

Mi a megoldás?

A cél a kiabálás csökkentése, ha nem is teljes megszüntetése lehet. Nem gond, ha a szülő rákiált a gyermekére mikor körül nézés nélkül készül lelépni a járdáról az úttestre. A kiabálás hasznos tud lenni és egyes helyzetekben ajánlott. De ne ez legyen a megszokott hangvétel, a bevett gyermeknevelési módszer!

Siettetés ellen

Egyes családi helyzetek megértéséhez a napirendet kell figyelembe venni. Sokszor a kiabálás már reggel kezdődik, mikor mindenki lázasan-kapkodva készülődik. Vajon hagynak elég időt az alvásra? Magától kel-e a gyerek vagy ébreszteni kell? A számára kijelölt időtartam elég-e ahhoz, hogy elkészüljön? Sok döntést bíznak-e a gyerekre (melyik ruhádat veszed ma fel)? Ezeket a kérdéseket mind át kell gondolni ahhoz, hogy a reggel szokásos siettető forgatókönyvét meg lehessen változtatni. Mi okozza a fő stresszforrást a szülőnek? Hogyan lehet minimalizálni a reggeli feszültséget? A reggeli készülődés könnyebbé tételéhez a napirendet, és az előző estét is figyelembe kell venni. A kiabálós helyzetek megoldásának egyik módja a megelőzés, mely során a rosszul működő forgatókönyvet változtatjuk meg.

Egyszülős feladatok

Sok szülői feszültség húzódik meg a felemelt hang mögött. Ilyenkor érdemes végig gondolni a szülői terheket. Van-e elég segítsége a szülőnek a gyerekek körül? A két szülő egyenlő arányban veszi-e ki a részét a házimunkából és a gyereknevelésből? Ha minden egy szülő vállát nyomja, hamarabb kifárad, kiég, és a mindennapi élet átlagos velejárói is hamarabb megütik az ingerküszöbét. Sok szülő saját fáradtságát és kimerültségét kell beismerje, mikor túl sok kiabáláson kapja magát. Ilyenkor a cél a töltődés, hiszen a szülő is ember, akinek, ha hosszú távon nem elégülnek ki az alapvető szükségletei, nem tud türelmes gondozója lenni gyermekének.

Tekintély és következetesség

Miért kell 10-szer szólni? Miért nem jön a gyerek elsőre? Sok háztartásban a szülők saját maguk szoktatták rá arra a gyereket, hogy ne vegye őket komolyan. Szólnak, kérnek, de nincs következménye annak, ha süket fülekre találnak. Ha a gyerek figyelemen kívül hagyja mindezt, nem történik semmi. Ezáltal a gyermek passzív viselkedését megerősítik, és szavuk súlya egyre kisebb és kisebb lesz. A sima szólás már nem elég, csak az egyre emeltebb hangú juttatja el azt az üzenetet a gyerekhez, hogy mozdulni kell.

Ilyen esetben fontos a tekintély helyreállítása. Olyat kérjen a gyerektől, amit végig figyelemmel tud kísérni, hogy megtörténik-e. Figyelmeztesse a gyermeket percekkel azelőtt, hogy tevékenységet kellene váltania. Kapcsolódjon az adott tevékenységhez és vezesse át a beharangozott másik tevékenységbe, felkeltve az érdeklődését iránta. Nem könnyű a játékot azonnal megszakítani és helyette az unalmasabbnak ígérkező vacsorázást, vagy fürdést elkezdeni. Nehéz kiszakadni a játszótéri helyzetből és haza indulni. Sok gyerek nehezen vált tevékenységet, ezért jó ötlet a ráhangolás, melyet figyelmeztetéssel segíthet.

A gyerek szemszögéből

A gyerekek lusták, szemtelenek és direkt kibabrálnak a szüleikkel? Nem, csak gyerekek. Könnyen elterelődik a figyelmük. Ami érdekli őket, abban szívesen mélyülnek el. Szeretnek játszani és mozogni. Sokszor nehezükre esik a szabályok betartása és vágynak a figyelemre és a szeretetre. Tudnak alkalmazkodnia felnőttek világához, de nem tudják mindig teljesítményük maximumát nyújtani. Szeretnének megfelelni, de teljesítményük hullámzó. Indulataikat kis mértékben képesek szabályozni. Folyamatosan, nap mint nap tanulnak új dolgokat. Agyuk szivacsként szívja magába a tudást az emberekről, a kapcsolatokról, a normákról. Hol ilyenek, hol olyanok, ám egy biztos: szeretetteli, harmonikus közegben tudják kibontakoztatni különlegességüket, a bennük rejlő potenciált.

Ha a gyermek igényei felől közelítjük meg egy csemete átlagos napját, akkor hamar rájöhetünk, hogy túl kevés az érzelmi kapcsolódás a szülőkkel és testvérekkel, túl kevés a szabad játék és a mozgás. Túl sok az elvárás, a fegyelmezettség és a terhelés. Ebből aztán feszültség keletkezik a gyermekben, ami szabályszegésben, kajlaságban, ügyetlenkedésben, nyafogásban, bohóckodásban, belassulásban és még ezer változatos formában mutatkozhat meg.

Ha értjük mindezek gyökerét, kevesebbet kel kiabálni. Mert a szülő, abban a pillanatban, hogy empatikusan tud kapcsolódni a gyermek érzelmi világához, már nem is képes felemelni a hangját. Mert felismeri, hogy a gyerek nem akar rosszat. Csak gyerek.

Reális igények

A gyerekek sokszor nem képesek szóban jól kifejezni igényeiket. Kiabál vele, mert: összefirkálta a falat? Dobálja az ételt? Összességében meggondolatlannak és impulzívnak tűnik? A tettek sokszor arról szólnak, hogy a valódi fizikai és érzelmi szükségletek és igények szelepet keresnek maguknak. Ilyenkor nem kiabálással büntetni érdemes, hanem felismerni a tettek mögött húzódó reális igényt. Segít a magyarázat, hogy mit, hogyan, mikor szabad, és ha a tevékenység teljes letiltása helyett olyan konstruktív kivitelezést javasol a szülő, ami senkinek sem árt. Megmutatni hová lehet firkálni, eszközöket, teret adni ehhez. Célba dobósat játszani. A kisebb gyerekek szükségletei kitalálhatóak, megfejthetők a szülői intuíció segítségével. A nagyobbaknál sincs ez másképp, csak ott a konstruktív megoldást már velük együtt érdemes kidolgozni.

Arányok helyreállítása

Fontos tenni a szülő-gyerek kapcsolat helyreállításáért. A szülőnek sem kell mindig fegyelmező szerepben lennie. Lehet játékos, bolondozhat, időnként önfeledten játszhat együtt gyermekével.

Cél: kevesebbet kiabálni! Bánjon úgy gyermekével, ahogy Ön szeretné, hogy például a munkahelyén Önnel bánjanak. Ki szeretne állandóan le dominálva, megfélemlítve, haragos légkörben élni és dolgozni? Amint jobban megérti gyermeke nézőpontját, elkezdi helyreállítani tekintélyét, és következetesebben viselkedik, meglátja, kevesebb szükség lesz, -az amúgy is hosszú távon haszontalan- kiabálásra.