A gyerekeket ért szexuális abúzusok nagy része sokáig titokba vész. Az áldozatok nem merik felvállalni, hogy mi történt velük. Olyan is előfordul, hogy míg az adott környezetben kénytelenek élni, ahol a bántalmazónak hozzáférése van hozzájuk, nem is derül ki érintettségük mértéke. A megtörtént fájdalmas emléket elfojtás, szégyen, bűntudat övezi. Kínzó tünetek jelzik a lelki sérülést, és jelentenek sokszor akkora terhet, hogy bár hosszú évekkel később, de végül az áldozat elkezd lépéseket tenni annak érdekében, hogy szakmai segítséget kapjon. Hatalmas elszántság, bátorság, és fájdalmas önfeltárás szükséges ahhoz, hogy végre megszabadulhasson az őt mérgező trauma súlyától. Sokan fiatal felnőtt korban, vagy mikor már ők is szülőkké válnak tudnak először segítséget kérni.

Többféle terápiás megközelítés létezik, melyek mindegyike hatékonyan képes segíteni az áldozatoknak megosztani, feldolgozni traumájukat és egészséges énrészeiket megerősíteni. Ilyen terápiás megközelítés például a pszichodinamikus terápia, a kognitív-viselkedéses terápia vagy az EMDR módszere. A terápiás megközelítéstől függetlenül van néhány hatótényező, mely mindegyik terápiában közös.

A terápiák közös vonásai

A terapeuta személyisége, kapcsolata a klienssel: A terapeuta, stabil, kiegyensúlyozott, megbízható személyisége, hiteles szakmai ismeretei jó alapja lehet a jó kliens-terapeuta kapcsolatnak. Maga a kapcsolat, hogy van kinek elmesélni a történteket, önmagában is gyógyító hatású. Ennek a biztonságos kapcsolatnak a keretei között a kliens átélheti, hogy nem élnek vissza a bizalmával, átérzik fájdalmát, megértik őt.

Elfogadó, bizalmi légkör teremtése: A terápiás tér biztonságos, ahol a kliens megnyílhat: Ítélkezésmentes, együttérző reakciókra számíthat.

Egészséges, biztonságos keretek tartása: A kliens megtapasztalhatja, hogy a terápiás tér kiszámítható, bejósolható keretek közt működik, és ezen az sem változtat, ha nehéz érzéseket, dühöt, szomorúságot fogalmaz meg.

Az érzések tudatosítása és megfogalmazása: Az elfojtott trauma velejárója, hogy összezavarodott, kusza, a kliens számára sem érthető, nehezen megfogalmazható, szélsőséges érzelmeket tartalmaz. Ezek kibogozása, feltárása lehetővé teszi a történtek jobb megértését.

Az érzések normalizálása és elfogadása: Sok kliens azzal szembesült korábban, hogy nem hittek neki, kétségbe vonták szavait. A terápia során kapcsolódhat saját érzéseivel, kifejezheti őket és visszaigazolást kaphat arról, hogy reális és jogos, ahogy érzett.

Önszeretet-önegyüttérzés megtanítása: A trauma pozitív énkép romboló hatása miatt, a kliens belenyugodott abba, hogy őt nem szerették, nem törődtek vele, bántották. Sokszor az ilyen traumát átélt embereknek alacsony az önbizalma és az öngondoskodási kompetenciája. Meg kell tanulni együtt érezni önmagukkal, mobilizálva, az érett-felnőttebb, egészséges én-részeket, amelyekkel rá tud nézni sérült belső gyermeki szükségleteire.

Önmegnyugtató légzéstechnikák vagy relaxáció megtanítása: Sok kliens küzd azzal, hogy a mindennapokban váratlanul elborítja a stressz. A terápia során nehéz érzések kerülnek kimondásra, melyek nagyon felkavaróak lehetnek. Ezekben a helyzetekben segít az új eszköztár, mely kialakítja az önmegnyugtatás képességét.

Ezek olyan megélések, vagy technikák, melyekre minden embernek szüksége volna. A szakmai segítséggel történő traumafeldolgozás és a megszilárdult önismeret jelentős életminőségbeli javulást hozhat.

Az együttérző, elfogadó légkör, a terapeuta megbízhatósága a gyerekterápiáknál is fontos. A gyerekek azonban nem feltétlenül tudják szavakba önteni érzéseiket. Fájó, és kellemetlen nekik beszélni az őt ért sérelmekről. Ezért gyermekpszichológusok olyan játékterápiás elemeket is használnak, melyek projektív eszközökre támaszkodnak. Ilyen lehet a rajzolás és más művészi megnyilvánulási formák, illetve a pszicho-dramatikus elemek és a szerepjáték.

A gyermekterapeutával kialakított bizalmi kapcsolatnak önmagában is gyógyító hatása van, hiszen a gyermek elszigeteltsége oldódni tud, amint érzi, hogy nem kell egyedül megküzdenie az őt ért bántalmazással. Ám a traumafeldolgozás tűzoltás csupán, ha a gyerek tartósan, és folyamatosan továbbra is ki van téve bántalmazásnak! Elsősorban a biztonságos környezetet kell biztosítani számára és csak ez után kezdődhet a feldolgozás folyamata.

A gyermeket ért trauma súlyossága, a lelki ellenállóképességének mértéke, és, az, hogy mikor szabadul meg bántalmazó élethelyzetéből, és mikor, milyen minőségű és mértékű szakmai segítséget kap egy gyerek, mind befolyásolják, hogy milyen hosszú lesz számára a gyógyulás útja.

Köztudott, hogy a kiderült esetek, az összes megtörtént eset elenyésző százalékát jelentik csak.

Mik a valós számok? Hány gyerek lehet érintett? Vajon lehetnek olyanok az Ön környezetében, akik némán tűrnek és szenvednek?

Mivel családcentrikus rendszerszemléletben dolgozom, sokszor beszélgetek szülőkkel. Felmerül a kérdés, hogy: milyen hatások érték őket gyerekkorukban? Hogyan hat ez szülőségükre? Gyakori, hogy anélkül, hogy rákérdeznék, a gyermekkori bántalmazás, elhanyagolás képei sejlenek fel. Apukák, akiket egykor kisfiúként vertek otthon is és az iskolában is. Anyukák, akik alkoholista anyjukat kellett gondozzák, mikor még gyerekek voltak. Sok-sok kiszolgáltatott gyermeksors rajzolódik ki a múltból, és volt, akinél szexuális visszaélés is történt.

Az anyukák mesélnek erről nyíltabban, így gyermeklány áldozatokról szerzek tudomást. Egy anyuka visszaemlékezett, hogy kisiskoláskorában félni kellett a játszótéren, mert többeket mutogatós bácsi ijesztgetett. Volt, akit kislányként a szomszéd fogdosott. Volt, akit megerőszakolt egy idősebb unokatestvére.

Az esetek mindegyike hosszú éveken keresztül eltitkolt maradt.

Csak felnőttként tudtak beszélni arról, hogy mi történt velük. Volt, ahol a férjük sem tudott az eset súlyosságáról. 25 év alatt egyszer sem került szóba…

Pedig egy ilyen trauma érezteti a hatását.

Volt, aki arról számolt be, hogy hosszú hónapokba telt, míg fel tudta dolgozni, hogy anya lett, mert nem volt mintája a biztonságot nyújtó, védő-gondoskodó szülői szerepről. Van, aki a mai napig túlfélti a gyerekét, mert tudat alatt attól fél, hogy a történelem megismétli önmagát. Van, aki nem is szándékosan, ám is azt kommunikálja gyerekei felé, hogy a férfiakban nem szabad megbízni, mindegyik csak átver és ’azt’ akarja.

Óriási bizalom kell ahhoz, hogy ezek a betokosodott régi emlékek előjöjjenek, és gyógyulni kezdjen a sebzett lélek. Hogy nőiességüket megélő, magabiztos nőként es anyaként lehessenek jelen a világban.

Az ilyen traumát átélt szülők igyekeznek sokkal jobb gyermekkort adni gyermeküknek, mint, amiben nekik volt részük. Ám sajnos a gyerekek között most is vannak érzelmileg nélkülözők, kiszolgáltatott élethelyzetben lévők, állami gondoskodásban nevelkedők, akik mögött nincs ott a tudatos szülő védőhálója.

Ki válhat az áldozattá?

Szinte bárki, hiszen a gyerekek alapvetően alárendelt szerepkörben vannak, függnek a felnőttektől. A legsebezhetőbbek azok a gyerekek, akik mögött nincs ott a biztos családi háttér. Nem kivant gyerekek, ide-oda dobált, érzelmileg elhanyagolt gyerekek. Akik nagyon szeretnének tartozni valahová, és nincsenek tisztában a saját értékükkel. Akik nem is tudják kihez fordulhatnának segítségért. A gyerek a szeretetért, figyelemért cserébe, vagy mert úgy érzi, tartozik az elkövetőnek, hajlandó olyan dolgokat is megtenni, vagy elviselni, amik komfortzónáján messze túlmutatnak.

Kik az elkövetők?

Az elkövetőket hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, hogy rosszarcú, visszataszító külsejű, erőszakos személyek. Az ilyen embert könnyű kiszúrni, és könnyen távol tudjuk tartani magunkat tőle vagy épp gyerekünket. De! A kiderült esetekből tanulva azt látszik, hogy egy szexuális ragadozó, aki gyerekeket használ ki, lehet olyan torzult személyiségű egyén, aki egyebként megnyerő modorú, bizalomgerjesztő. Jellemző, hogy szakmaja lehetőséget ad neki, hogy gyerekek, kamaszok közt dolgozhasson. Lehet tehetséges, elbűvölő, adakozó, az élet sok területén szabálykövető. Hosszabb idő alatt bizalmi kapcsolatot épít ki a gyermekkel. Tettét nem mindig erőszakkal, inkább befolyásolással, manipulációval éri el.

Mit okoz a szexuális visszaélés gyerekeknél?

A szexuálisan bántalmazott gyerekek egy része koravén hatást kelt. Zárkózott, elszigetelt, nem tud feloldódni a kortársaival. Egy részük depresszív lesz, önsértő magatartást mutat, falcol, öngyilkosságot kísérel meg. Másik részük deviáns magatartást mutat, lázad, tudatmódosító szereket használ, menekül a valóságból, függővé válik. Van, aki mélyen elrejti titkát, szorong, de ennek kevés külső jele van, jól teljesít az iskolában.

Mindegyikűben közös, hogy sérült a biztonságos világba vetett hitük, az ősbizalmuk és az önértékelésük. A gyerekek hajlamosak önmagukat hibáztatni. Koszosnak, szégyenteljesnek érzik magukat, úgy érzik kivetné őket magából a világ, ha megtudják mit tettek, mit tettek velük. Az identitás válsága jellemző rájuk, hiszen arra a kérdésre, hogy: ’Ki vagyok én?’ nem tudnak megnyugtató választ kidolgozni, mert a normál, eltervezett, kontroll alatt tartott események sorából annyira kilóg az elszenvedett trauma.

Hogy lehet túllépni a traumán?

A transzparencia segít. Nem a gyerek hibája. Nem az ő bűne. Nem őt kéné stigmatizálni. A traumából ki lehet gyógyulni, de ennek útja nem az eltitkolás, az emlékek elfojtása. Szakember segítséget érdemes igénybe venni. Nem véletlen, hogy a trauma feldolgozásra kidolgozott szakmai protokollok, módszerek olyan keresettek, mert több ember érintett, mint gondolnánk. Ön is tehet azért, hogy az áldozatok száma ne gyarapodjon! Ha intuíciója azt súgja, hogy egy gyermek veszélyben lehet, járjon utána!

Elsősorban a gyermek testével és az emberi kapcsolatok szabályairól, kereteiről, szóló ismeretek átadásával és a jó, bizalommal teli szülő-gyerek kapcsolattal. Ezek erős védőfaktorok, melynek hatására kisebb eséllyel lesz kiszolgáltatva veszélyes helyzeteknek gyermeke, valószínűleg bátrabban tudja magát képviselni egy számára kellemetlen szituációban, és késlekedés nélkül elmesélheti, ha bármilyen nyugtalanító dolgot vesz észre, vagy, ha történik vele valami rossz dolog.

A szexuális bántalmazás leggyakrabban előforduló eseteit tekintve: megkülönböztethetünk gyerekek, kortársak között történő eseményeket és gyerek sérelmére felnőtt által elkövetett incidenseket.

Nem ritka, hogy a gyerekek körében üti fel a fejét valamilyen szexuális témájú játék. Óvodás korban a pszicho-szexuális fejlődés azon szakasza zajlik, mikor a gyerekeknél markáns érdeklődés jelenhet meg a saját és az ellenkező nemű társak testi sajátosságait illetően. Ilyenkor szoktak nagy örömmel és lelkesedéssel papás-mamást és orvosos-betegeset játszani. Amint alkalmuk adódik: elbújnak a kis Wc-be, a babakonyhába, vagy a bokor mögé, hogy megmutassák egymásnak pisilőjüket.

Ennél előfordulhat, hogy sokkal tovább is mennek, például, ha többen egy társukat arra kényszerítik, hogy lehúzza alsóneműjét, vagy ha egymás nemi szervét érintik, vagy ha testnyílásba megkísérelnek tárgyat behelyezni.  A természetes érdeklődésen messze túlmutatnak azok a felnőttes ötletek, mikor az egyik gyerek azt javasolja a másiknak, hogy nyalogassák, vegyék szájukba egymás nemi szervét. Előfordulhat, hogy az egyik gyerek, csak a barátság megőrzése érdekében megy bele az ilyen ’játékba’, vagy esetleg kényszerítve érzi magát. Gyakori, hogy van egy ötletgazda gyermek, aki a többieket bevonja, ráveszi az ilyen típusú, sokszor fájdalmas, furcsa és akár ijesztő tevékenységekre.

Míg az 5-7 éves kori természetes kíváncsiság az egészséges gyermeki fejlődés jellegzetessége, addig a felnőtt szexualitásra hasonlító kísérletezés, vad ötletek, már traumára utalhatnak az ötletet felvető gyermek esetében és traumatizáló hatással lehetnek, arra a gyermekre nézve, akit rávesznek, hogy ilyen tevékenységbe bonyolódjon.

Az ilyen eseteknél a kulcs az óvoda vagy egyéb intézmény megfelelő szakmai háttere, a jó felnőtt-gyerek arány, és a pedagógus-szülő közti kommunikáció. Nagyobb eséllyel történik ilyesmi, ahol sok félreeső hely van az udvaron, ahol csoportosan járnak a gyerekek Wc-re és hosszú percekig nem néznek utánuk, vagy, ahol 25+ gyerek jut egy felnőttre.

A csoportdinamika is árulkodó lehet, hiszen egy hozzám forduló család esetében kisfiúk óvodájában egy domináns fiú tartott szinte ’alattvalóként’ gyerekeket, akiket nem engedett mással játszani. Ő volt az, aki úgy intézte, hogy együtt menjenek ki a mosdóba, ahol sajnos ki tudott próbálni olyan dolgokat a társaival, amik kimerítették a szexuális zaklatás fogalmát.

 A 6 év alatti korosztály sajátossága, hogy nem biztos, hogy szavakkal el tudja mesélni, hogy mi történt vele. Lehet, hogy hosszú idő után derül csak, ki milyen ’játék’ ütötte fel a fejét a gyerekek között. Gyerekek közti kártékony, a kíváncsiság határain túlmenő szexuális tartalmú játékok más intézménytípusban, és otthon: rokoni és baráti körben is előfordulhatnak.

 Lehet, hogy valamilyen érzelmi vagy viselkedéses tünetből sejtheti a szülő, hogy gyermeke bajban van. Például éjjel újra elkezd bepisilni, reggelente fáj a hasa, nem szívesen tölt időt szülei nélkül. Ezek a tünetek nem kizárólagosan valamilyen traumára utalhatnak, azonban a gyermek jelentősen megváltozott viselkedése mindenképpen figyelemre méltó és érdemes kideríteni a hátterét.

Ilyen jellegű visszaélések és zaklatások nem csak óvodás korosztályt érinthetik. Felgyorsult, információval, digitális tartalmakkal elárasztott világunkban könnyen előfordulhat, hogy túlzott, túlerotizált, felnőttes szexuális érdeklődése alakul ki egy iskolás korú, de még serdülés előtt álló gyermeknek, amivel a társaira is hatást fejt ki.

Itt fontos megjegyeznem, hogy ebben az esetben maga az ’elkövető’ is áldozat. Nem csak az a gyerek igényel segítséget, akit bevontak szexuális töltetű játékba, hanem az is, aki a korának nem megfelelő átélt – látott vagy hallott - tartalmakat  eljátszásban, megmutatásban, szerepjátékban, vagy kibeszélés során igyekszik feldolgozni.

A gyerekeket érintő szexualitással kapcsolatos trauma másik gyakori fajtája a pornóval való korai találkozás. Volt olyan esetem, ahol másodikos gyerek látott a szünetben pornó videót, amit az osztálytársa mutatott meg többeknek. Sajnos ez nem kirívó eset, sok gyerek még serdülőkora előtt lát internetes tartalmat, filmet, videót, mely a felnőtt szexualitás, - egyáltalán nem gyerekeknek való - extrém módozatait mutatja be kendőzetlenül. Ezek a filmek nem az egészséges szexualitást ábrázolják, hanem szélsőséges, extrém, vagy bizarr jeleneteket tartalmaznak, melyek összezavarodottságot, és félelmet hagynak maguk után gyermek nézőjükben. Nagyon nagy baj, ha egy gyerek úgy nő fel, azt tanulja meg, hogy ez a szex. Miközben semmit nem tud a romantikus szerelemről, az intimitásról, a szeretkezésről, nem ismeri a saját testének működését.

Egy gyereknek arra van igénye, hogy a maga érési tempójában, saját kérdései mentén találkozzon olyan felnőtt témákkal, mint a szerelem, szexualitás, gyermeknemzés. Ebbe a folyamatba nagyon belezavar egy erős vizuális inger, mely elárasztja őt, és feldolgozatlanul ’lebeg’, sokféle tünetet kiváltva ezzel. Az ilyen élményt átélt gyerek lehet, hogy erősen szorongani kezd, vagy igyekszik megszabadulni benyomásaitól: elmeséli másoknak, el akarja játszani, ki akarja próbálni.

Szülőként annyit tehet, hogy erősen szűri a tartalmakat, hogy mit nézhet gyermeke. Ha átengedi osztálytársakhoz, barátokhoz, ellenőrzi, hogy az ottani szülők hasonló elveket vallanak-e, mint Ön, mit engednek nézni a gyerekeknek. Felügyelet nélkül hagyják-e őket?

A gyerekek által innen-onnan összeszedett félinformációk helyett, jobban teszi, ha az adott korosztálynak való emberi testről szóló könyv mentén beszélgetnek. Nem kell elárasztani a gyereket ismeretekkel, elég csak a kérdései mentén beszélgetni vele. Nagyon fontos, hogy egy gyereknek legyenek szavai az intim testrészek megnevezésére. Ez teszi lehetővé, hogy el tudja mesélni szükség esetén, hogy mi zajlik a testében, mit látott, vagy mi történt vele.

A gyereket ért szexuális abúzus alatt mégis leggyakrabban egy felnőtt által elkövetett bántalmazást értjük.

A napvilágra került esetek mentén, sajnos azzal szembesülünk, hogy a ’forgatókönyv’ hasonló minden esetben. A gyerek közvetlen környezetéből kerül ki az elkövető. A gyerek ismeri, szereti, vagy tart tőle, neki kiszolgáltatott. A felnőtt a bűvkörébe vonja, vagy érzelmileg megzsarolja, így nem meri elmesélni másoknak, hogy mi történt. Az abúzus másnak van álcázva, mint, ami: szeretetnek, törődésnek. A gyereket manipulálja az elkövető, rá hárítja a felelősséget, törődése megvonásával fenyegeti, ha a gyerek nem megy bele a dologba. A gyerek szinte hozzá van szokva, hogy nem veszik figyelembe az akaratát, nem biztos benne, hogy normális-e, ami történik vele. Ambivalens: jó és rossz érzéseket egyszerre táplál bántalmazójával szemben. A bántalmazó nem csak rossz, néha tényleg szükségletei mentén gondoskodik a gyerekről, ad neki olyasmit, amire a gyerek rászorul (figyelmet, pénzt), így kapcsolatuk komplikált, megnehezítve az abból való kilépést a gyermek számára. Az elkövető gyakran köztiszteletben álló személy, gyerekekkel dolgozik, családos ember akár, akiről senki sem feltételezne ilyesmit.

Szülőként gondosan válassza meg, kiben bízik meg, kire bízza gyermekét! Észlel gyanús dolgokat, melyeket ész érvek mentén próbál elhessegetni? Valaki felkarolja gyerekét, sok időt tölt vele kettesben? Bizonyosodjon meg róla, hogy milyen motiváció vezérli.

A legkiszolgáltatottabbak azok a gyerekek, akiknek zilált a családi hátterük. Halmozottan hátrányos helyzetűek, megszokták, beletörődtek, hogy ők nem számítanak. Akik ki vannak éhezve a szeretetre.

Fontos védőfaktor lehet gyermeke számára a korához illő pszicho-edukáció, a testiséggel, emberek közti érintkezés szabályaival kapcsolatos tudás elsajátítása. Tanítsa meg gyermekének, a jó és rossz érintés közti különbséget! Ki érintheti meg? Hol szabad megérinteni valakit?

Nehéz ügy ez, mert egy óvodás korú gyermek gondozását többen végzik. Segítségre van szüksége a tisztálkodáshoz Wc használat után, és az óvónő, a dadus, az ismerős szülő: sokan hozzáérhetnek intim testrészeihez. Azonban az iskoláskorú gyermeknek már megtanítható, hogy nem kell feltétel nélkül engedelmeskednie a felnőtteknek. Melyek az intim testrészei, és, hogy még játékból sem nyúlhat senki alsóneműjéhez, vagy az alá. Amikor ilyet kérnek tőle, valaki ezt akarja vele csinálni, kérjen segítséget.

A felelősség nem a gyereké persze, nem az ő hibája, ha lefagy, fél, szégyelli magát egy ilyen helyzetben. Ezekkel a tanítássokkal a tudatosságát lehet fejleszteni, hogy biztosabban ismerje saját testét, annak határait és a normális társadalmi interakciók kereteit. Oké, ha egy tanár megérinti a vállát az osztályteremben. Nem oké, ha egy felnőtt benyúl a szoknyája vagy rövidnadrágja alá és a combját, fenekét kezdi simogatni.

Felnőttek terápiájából tudjuk, hogy a gyerekek hajlamosak kibírni, elviselni és önmagukat vádolni, ha egy felnőtt visszaél a bizalmukkal. A szexuális abúzus elszigeteli az egyént, az élmény feldolgozatlanul bezárul egy fiókba, az áldozat igyekszik eltemetni magában emlékeit, mert nincsenek eszközei a megküzdésre. Csak aztán a trauma hatása kiszivárog: rémálmokban, vagy pánikrohamként, testképzavarban, párral kapcsolatos bizalmatlansági válságban vagy az első gyerek megszületését követő depresszióként.

A legfontosabb tehát a megelőzés, ám akkor is van remény, ha már valakit ért bántás. Ha egy szexuális visszaélést vagy abúzust átélt gyereknek, legalább egy olyan felnőtt van a környezetében, akihez fordulhat: szülője, nagyszülője, osztályfőnöke, edzője, egy osztálytársa anyukája vagy apukája, már jó! Ne kérdőjelezzék meg a szavát! Akkor válhat a történtek ellenére egészséges felnőtté, ha - szükség esetén - megfelelő szakmai segítséget kap, ha sikerül helyreállítani az igazságos világba vetett hitét, ahol nem lehet bűnt elkövetni következmények nélkül és, ahol újra megtanulhat bízni az emberekben.

Ha egy gyerek azt meséli, hogy kényelmetlenül érezte magát egy helyzetben: mert például valaki bámulta vagy külsejére tett illetlen megjegyzést, vagy fogdosta, miért az az első sokszor, hogy a felnőttek azt gondolják, biztos csak túl élénk a fantáziája?

Még, ha objektíven nem is kinyomozható, hogy pontosan mi történt, a gyermek azon szubjektív megélése, hogy kényelmetlenül érezte magát azzal az emberrel: a legfontosabb. Ez hiteles információ, még, ha talán soha nem is fog kiderülni, hogy mi történt pontosan.

Több, mint 10 évvel ezelőtt felkeresett egy család, mert mikor a 12 éves lányuk már hetek óta nem akart egyedül maradni a nagyszülőknél, kibukott, hogy miért. Kiderült, hogy pár hónappal korábban, mikor a nagymamája élettársával maradt kettesben, a férfi tv nézés közben a combját simogatta, disznó vicceket mesélt neki és felajánlotta, hogy megtanítja csókolózni. A kislány évek óta ismerte a mostoha nagypapáját, kötődött hozzá, kisebb korában nagyon szeretett a nagyszülőknél időt tölteni.

A szülők első reakciója az volt, hogy nem hittek a gyereknek. Biztos csak kitalálja. Pszichológushoz vitték, hogy az kiderítse mi történhetett. A pszichológus azonban nem nyomozó. Miért hazudna a gyerek? Miért találna ki ilyesmit? Biztos voltam benne, még mielőtt a kislánnyal találkoztam volna, hogy igazat mond.

Láttam a szülőkön, hogy kétségbeesnek. Mi lesz most? Kirobban a családi botrány! A mostoha nagypapa egészen biztosan letagadná, hogy ilyet tett, a nagymama kiállna mellette, megszakadna a kapcsolat velük, kitudódna a városban.

Talán ezzel magyarázható az első reakciójuk: „Tudjuk meg, hogy a gyerek igazat mond e.” Mert, ha igen, annak beláthatatlanok a következményei. A hamis vád súlyos dolog, egy ilyen botrány mindent borít. Ezért láthatjuk első reakcióként a tagadást, meg nem történté tevést, az eltusolásra, elfedésre irányuló reakciókat. Nem csak ebben az esetben. Mintha ez lenne az ilyen, sőt, még az ennél sokkal súlyosabb esetek anatómiája is.

Majd jön az alkudozás, bagatellizálás: „Talán csak viccelt.” „Talán csak a gyerek értette félre”. „Talán csak jót akart.” „Olyan jó ember.” „Talán az ő idejében ez volt a szokás.” „Nem kell úgy felfújni, semmi nagy dolog nem történt.”

Egy felnőtt szava egy gyerekével szemben. Nem is lehetünk benne biztosak, pontosan, hogy történt. „Már régen volt.” „Talán a legjobb lenne fátylat borítani rá…”

Ha ezen a szakaszon túljutnak az esetről értesülő szülők, vagy más felnőttek, jön a düh: „Micsoda?! Valaki bántani merészelte a gyerekemet? Kicsinálom! Majd tőlem megkapja a magáét, hogy elmenjen a kedve tőle!”

Szélsőséges reakciók! Ám térjünk vissza a gyerek nézőpontjához: Mi történik a gyerekkel eközben? Visszaéltek a bizalmával. Kihasználták. Érezte, hogy valami, furcsa, taszító, illetlen dolog történik vele. Érezte, hogy baj lesz, ha nemet mond, és akkor is, ha kiderül. Nem akart balhét. Sokáig magában tartotta, szégyellte az egészet, önmagát hibáztatta. Visszahúzódóbb lett, és ahogy tudta, próbálta elkerülni azt a helyzetet, hogy egyedül kelljen átmennie a nagymamájához, és annak élettársához. Majd, amikor mégis megosztotta szüleivel nyomasztó titkát, pszichológushoz vitték, hogy kiderüljön hazudik e. Szörnyű, elmagányosító tortúra ez számára, mindez nőiesedése, kamaszkora küszöbén.

Sajnos nem egyedi esetről van szó.

Nehéz elhinni, hogy köztiszteletben álló, addig mindenki tudomása szerint példás életvitelt folytató személyek hatalmukkal visszaélve szexuálisan abúzálhatnak gyerekeket. Könnyebb hinni az igazságos világ képében, hinni a védekező felnőttnek.

A gyerekek könnyű célpontok. A gyerekeknek azt tanítjuk, hogy szót kell fogadni a felnőtteknek. Igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, különösen, ha azt éreztetik velük, hogy ettől függ, hogy szeretni fogják-e őket. Sosem szabad elfelejtenünk, azt, ami nincs benne a köztudatban: fiúk is lehetnek áldozatai szexuális visszaélésnek. Egyaránt lehetnek fiatal és idős, férfi és női elkövetők is.

Valójában az esetek elenyésző százalékában ’találja ki’ a gyerek, hogy erotikus töltetű üzenetekkel bombázzák, vagy, hogy intim helyeken simogatták, célzásokat tettek arra, hogy milyen gerjedelmet, nemi vágyat ébresztett valakiben vagy, hogy szexuális cselekményre vette rá egy nálánál jóval idősebb személy. Még, ha így is lenne: tételezzük fel, hogy mindezt csupán kitalálja a gyerek. Gyermekpszichológusként akkor is felmerül a kérdés: mi van ennek hátterében? Egy ilyen töltetű állítás, ugyanúgy pszichológiai tünet. Az a gyerek, aki ilyet mond, nem érzi jól magát a bőrében. Talán szülők közti csatározás, ellennevelés áldozata, ahol az egyik szülő a szájába ad ilyen rágalmakat, hogy lejárassa a másik szülőt? Elképzelhető, hogy túlszexualizált környezetben él, ahol olyan dolgok tanúja, mely nem az ő életkorának való, és nem tudja feldolgozni? Még, ha maga az állítás nem is igaz, a gyerek mindenképpen figyelmet érdemel, mert ugyanúgy segítségre van szüksége, mintha szexuális bántalmazás áldozata lenne.

A #metoo mozgalom talán a 20-30 évvel ezelőtti elfojtott traumák bolygatásának tűnhetne, ha nem hozta volna felszínre, hogy a nők, több, mint 80%-ának volt valamilyen szexuális abúzusban része élete során. Az élmények nagy része tinédzser vagy fiatal felnőtt korra tehető. A skála nagyon széles: valaki hozzádörgölőzött a villamoson. Munkások utána fütyültek és trágár szavakkal illették, ahogy elsétált egy építkezés mellett. Másvalaki emlékszik, amikor 12 éves korában egy idegen felnőtt férfi dicsérte meg a csúcsos pólóját. Vagy amikor a strandon a medencében öccsével a víz alá merülve, egyszer csak egy idős úr lehúzott fürdőnadrágos alfelével találták magukat szembe.

Az egyénre jellemző lelki ellenállóképességen is múlik, hogy kinél lesz az ilyen típusú élményből trauma, vagy siklik át felette viszonylag könnyedén. Érzékeny, befolyásolható korban, tapasztalatlanul elszenvedett szexuális bántalmazás azonban egy életre kihathat és akadályozhatja a jó önbizalom kialakulását és a testi örömök felszabadult megélését.

Ezek nem kitalált történetek. A legtöbb áldozat ismeri az elkövetőt. Nevelőszülője, rokona, edzője, tanára, aki korábban igyekezett a bizalmába férkőzni. Aki hatalmi pozícióban feljebb van nála, akitől függ.

Nem minden mostoha nagypapa, nevelőszülő, edző, tanár tesz ilyet! Körültekintően kell eljárni, hiszen egy igazságtalan vád életeket tehet tönkre.

Ugyanakkor talán több bizalommal tudná egy gyerek feltárni a vele történteket, ha nem az lenne a körülötte lévők első reakciója, hogy: „Biztos hazudik”. „Csak kitalálja az egészet”. „Túl élénk a fantáziája.” „A figyelem középpontjába akar kerülni.”

Amíg ez nem változik, csak a jéghegy csúcsát - a megtörtént, vagy napjainkban is folyamatosan zajló esetek egy ici-pici részét - fogjuk látni és a gyerekeket kihasználó bántalmazók számára teremtünk kedvező táptalajt, míg az áldozatokban egyre nő a tehetetlenség érzet.

A fentebb említett esetben szereplő 12 éves kislány értő fülekre talált, kapott szakmai segítséget és a szülei, majd később a nagymamája is kiállt mellette. Sikerült mindezt úgy megtenni, hogy ne úgy nőjön fel, hogy ráégjen a szégyen bélyege és ő meg tudott erősödni abban, hogy ilyen nyomasztó titkot nem kell, nem szabad magával cipelni, van segítség! Bárcsak több bajba került gyerek érezhetné ugyanezt.

Hol van az a gyerek, aki jókedvű, életvidám, a ’helyén van’? Aki le tudja foglalni magát telefon, számítógép, playstation nélkül? Aki kitartóan sportol, aki szorgalmasan, elkötelezetten gyakorolja azt, ami nem megy elsőre. Felelősségeit, kötelezettségeit korának megfelelően elvégzi. Első szóra indul fürdeni, fogat mosni. Nem válogatós, változatosan táplálkozik, nem édesség-vagy szénhidrát függő. Egy esti mese és jóéjt puszi után, átalussza az éjszakát. Aki a változásokat rugalmasan kezeli, nem ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy ő elképzeli. Új dolgokra nyitott, kortárs közösségbe hamar és jól beilleszkedik. Tanáraival, szüleivel, testvéreivel kedves, tisztelettudó? Másokkal empatikus, jó az önbizalma, önértékelése. Családi élete rendezett, korának megfelelő környezetben, kellő mennyiségű ingerben, élményben van része.

Valaki a gyerekére ismert a leírás alapján?

Nem igazán?

Felmerül a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán ilyen gyerek? Miért ilyen ritka?  Sokan a felsorolás egy kis részével is beérnék, nem is kéne mindennek egyszerre megfelelni.

A munkám során inkább olyan gyerekekkel kerülök kapcsolatba, akik mérhetetlen sok figyelmet igényelnek szüleiktől. Kis korban rászoknak a telefonozásra, nélküle magukat nagyon nehezen tudják lekötni. Mindennapos csatározás, hogy a gyerek eljusson fürdeni, fogat mosni. Az étkezéskor válogat, vagy felpattan az asztaltól. Gondolkodása merev, rugalmatlan, a változásokat nehezen viseli, a kudarctürő képessége a nullához tendál. Késleltetni nem tud, impulzusai, negatív érzései azonnal a felszínre törnek, szinte minden gátlás nélkül. Környezetére nincs tekintettel, testvéreivel sokszor ellenséges, erősen rivalizáló a viszonya.

A szülők gyakran eszköztelenségről, tehetetlenségről számolnak be. Gyakran megfigyelhető az a családi dinamika, hogy az otthoni jó hangulat azon múlik, hogy a gyermek milyen passzban van. Előfordul, hogy hetekig szinte kezelhetetlen, semmi sem jó neki, dühkitörései, kiakadásai vannak - akár napi több -, vagy éppen annyira szorong, hogy a korábban elsajátított képességei, például, hogy egyedül el tudjon aludni, önállóan felöltözzön vagy képes legyen a nagyszülőknél aludni egy estét – visszafejlődnek. Szinte minden ezzel küzdő családban probléma a szokásos napi rutinok kivitelezése, ilyen az időben lefekvés, vagy a reggeli gördülékeny készülődés és időben elindulás.

A szülők kétségbeesetten kérdezik a szakembereket, hogy: „Ez még normális?!” „Talán autista vagy hiperaktív a gyerek? Valami más baja van?”

Szeretnének gyermeküknek segíteni, és maguknak is, mert szülőként nagyon nehéz tolerálni az őket gyakorta nyúzó, sértődékeny, szélsőséges hangulatingadozások közt mozgó, óriási kiborulásokat produkáló, másfél órás elaltatási szertartást sok éve igénylő gyereküket.

A szülők elmondják, hogy társukkal nem tudnak két szót váltani, ha ébren van a gyerek. A párkapcsolatuk romokban, hiszen évek óta külön alszanak, mert a gyerekkel kell aludni, hárman meg lehetetlen elférni egy ágyban, mert a gyerek forog, mint a motolla egész éjjel.

Alapvetően egészséges, okos, érzékeny, értékes és sok szempontból teljesen ’normális’ gyerekekről van szó. És mégis…

Miért van ez a sokféle nehézség és tünet?

Ha egyedi esetről lenne szó, akkor könnyen foghatnánk nevelési hibára.

Persze, van a családi légkörnek, a nevelési stílusnak, a gyermek kötődésének és a tágabb környezetnek is jelentősége. De! Ezek a családok, ahol -időnként vagy tartósan, nehezen kezelhető gyermeket nevelnek- biztonságos, meleg, szeretetteli légkört biztosítanak gyermekeik számára.

Akkor talán genetikai oka van? Ilyen a gyerek természete, amit örökölt? Részben ebben is lehet igazság, hiszen a gyerekeknek már születéskor is vannak temperamentum jegyei. Olyan alaptulajdonságok, vagy személyiségvonások, amiket biztosan nem a nevelés hatására mutat. Közelebb járunk azonban az igazsághoz, ha a veleszületett készlet és a környezet, nevelés hatásait együttesen tekintjük. A legújabb kutatások az epigenetikával foglalkoznak, ami azt vizsgálja, hogy a génjeinkben megjelenő sokféle lehetőség közül, melyik tud, melyik fog a felszínen, a viselkedésben megmutatkozni, és ez nagyban függ a minket érő környezeti hatásoktól.

Talán magzati korban érte őket valamilyen káros hatás, ami hat az idegrendszerre? Szülés közben lépett fel komplikáció, és jött létre egy oxigénhiányos állapot, mely mindezeket a tüneteket okozhatja? Koraszülötten jöttek a világra? Az esetek csak egy elenyésző részét tudjuk bizonyítottan mindezzel magyarázni.

Napjainkban drasztikusan megnövekedett az autizmus spektrumon lévő gyerekek száma? Egyre több az ADHDs, a köznyelvben csak hiperaktívnak nevezett gyerek? Ezeknek a gyerekeknek nem diagnosztizált valamilyen betegsége lenne? Ennek megállapítása alaposabb egyéni kivizsgálást igényelne, ám kizárt dolognak tartom, hogy ezek a gyerekek, mind autizmussal élnének, vagy ADHDs-ek lennének, mindamellett, hogy ezen tünetegyüttesek egyes jegyeit mutatják.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyedi esetekről van szó, hanem egy egész generációt érintő jelenségről. Sok ilyen gyerek van. Nagyon sok. Még úgy is, hogy ugyanazon családon belül lehet olyan gyermek, akire hat a magyarázat és betartja a felállított szabályokat, míg a másik gyereket nógatni kell, szétszórt, ellenáll a legtöbb helyzetben és bár vele foglalkoznak messze a legtöbbet a szülők, mégis ő a legelégedetlenebb.

Nem arról, van szó, hogy ők a ’nem-normálisak’, ilyet ne mondjunk egy gyerekre. De mi lehet velük? Nem úgy viselkednek, ahogy elvárható lenne. Nem tükrözik vissza a beletett szülői figyelmet, erőfeszítést. Mi a diagnózis?

Mi lehet a háttérben?

Hosszú évek tapasztalata alapján, sok ilyen esettel találkozva, arra jöttem rá, hogy egyfajta belső feszültség munkálkodik a gyerekekben. Biztosan okolható a felgyorsult világunk, a káros, megterhelő, nem koruknak való ingerekkel való tartós elárasztás. Az egészséges fejlődéshez szükségek mozgásos és kapcsolati tapasztalatok gyér volta, amit a Covid csak súlyosbított.

A mai gyerekekre jellemző, hogy rendkívül tájékozottak, kognitívan a korukat megelőzik. Testileg gyakran szintén fejlettebbek, sokukat kinézetük alapján idősebbnek tippelnénk.

Érzelmileg azonban  -talán pont az őket érő túl sok inger miatt- lassan érnek. Idegrendszerük éretlen, érzelmeiket nehezen tanulják meg szabályozni, negatív impulzusaik elsodorják őket, innen a sértődések, dühös kirohanások, kiborulások, merev ragaszkodás valamihez, az újdonságok elutasítása, a kudarctól való félelem. Túltelítődnek, frusztrálódnak, ám nem egy konkrét dologtól, hanem az életmódtól, és annak egymásra épülő hatásaitól.

Ennek a három területnek: kognitív, testi és érzelmi érettségnek a jelentős színvonalbeli eltérése, és az életkorhoz való nem passzolása (magasabb, vagy alacsonyabb szintje) a belső feszültség egyik forrása.

Ehhez jön még hozzá egyeseknél a napi rendszeres képernyőzés-kütyüzés-telefonozás, ami szintén feszültséget generál, terheli az idegrendszert.

Majd további okként nevezhetjük még meg a napirend elcsúszását, ahol a gyerek étrendje tele van gyorsan felszívódó szénhidráttal, mely jelentős vércukorszint ingadozást okozva hangulati labilitáshoz, irritáltsághoz vezethet. Keveset alszik, amitől csökken az alkalmazkodóképessége és a frusztrációs tolerancia küszöbe. Alig, vagy nem eleget mozog, mely hiányában kevésbé van lehetősége konstruktív módon megszabadulni az őt terhelő feszültségektől, és aránytalanná válik az elvárt kognitív munka (koncentráció, tanulás, új ingerek befogadása) és a testmozgás eloszlása (testileg nem fárad ki, nincs igénybe véve).

Egyéni életkori sajátosságokkal, érzékenységekkel, családi jellemzőkkel kiegészítve: létrejön a képlet. Az a gyerek, akivel nehéz, aki leszívja a szülők energiáit.

Mi a diagnózis röviden?

Életkori sajátosságok + szórt képességprofil + ingerelárasztás + napirendi elcsúszások (nem megfelelő étrend, kevés alvás és mozgás)

Furcsa, hogy milyen gyakori jelenségről van szó, még sincs rá egy szó, vagy kifejezés.

Semmilyen diagnózisnak sem szabad öncélúnak lennie. A lényeg az, hogy lássuk, hogy mit lehet tenni, hogy ez javuljon. A cél nemcsak az, hogy a szülő sikeresebbnek, kompetensebbek érezze magát, és békésebb, harmonikusabb családi életet tudjon kialakítani, hanem az is, hogy a gyermek jobban érezze magát a bőrében.

Hiszen neki sem jó, ha címkét kap: „Te morgós vagy, veled nem jó játszani, kibírhatatlan a természeted, ebben a családban minden rendben lenne, ha te nem lennél ilyen”. Ezek a címkék károsak és negatívan hatnak a gyermek sérülékeny, még kialakulóban lévő önértékelésére. Közben nem tehet róla, hogy ilyen. Inkább csak reagál, ő is elszenvedője saját belső frusztrációinak.

Sok szülőnek már az is megnyugvást jelent, ha tudja, nem ő rontott el valamit, és nincs komoly gond gyerekével. „Erről van tehát szó!”- gondolják megkönnyebbülten. Ez a jelenség olyan, amelynek nem egy oka van, hanem sok tényezőből tevődik össze. Hasonló környezeti hatásokra nem minden gyermek reagál ugyanúgy.

Azonban, ha gyermekére találónak érezte a tüneteket, érdemes megfontolni, hogy a kiváltó okok közül, mi az, amin képes változtatni. Mire tud hatni? A gyermek testi érésére a legnehezebb hatással lenni, hiszen az csak történik, előre beprogramozott módon. Más dolgokra: hogy milyen ingerek érik a gyereket, milyen keretek közt él, mennyi segítséget kap Ön szülőként, jobban tud hatással lenni.

Lehetnek olyan időszakok, mikor a gyermek részképességeinek színvonala egyenletlen, ez lehet életkori sajátosság is, mely idővel rendeződik. Az arányosságra érdemes törekedni, a kognitív túlsúlyt ellensúlyozandó a rendszeres testmozgásnak, limitált képernyőzésnek, kortársak között töltött szabad játéktevékenységnek jótékony hatása lehet az érzelmi érésre.

Az érintett gyerekek még érzékenyebbek, sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak, a külvilágból jövő ingerekre még fogékonyabbak társaiknál, így, ha úgy érzi meghaladja erejét mindez, merje szakember segítségét kérni!

Túl sok olyan családdal találkozom, ahol a gyerekek este 9.30, vagy este 10-11 óra után alszanak el. Tulajdonképpen legtöbbször nem emiatt keresnek fel, hanem azért, mert a gyerek ingerlékeny, dühkitörései vannak, kedélyállapota hullámzó, akaratos. Mikor ezeket a tüneteket vesszük górcső alá, mindig rá szoktam kérdezni a gyerek napirendjére. Gondos, motivált szülőkről van szó, spontán sorolják a kisebb (ovis-általános iskola alsó tagozatos) gyerekek esti rutinját: 18.30-19.30-ig vacsora, 19.30-20.00 fürdés, 20.15-től lefektetés, fél óra mesélés. 20.45 villanyoltás, de a gyerek nem tud elaludni. Más családoknál annyira eltolódik az esti rutin, hogy este 9 tájt még meg sem közelítették a gyerekek az ágyat: elhúzódik a fürdés, és utána még hancúrozni kezdenek a testvérek, megy a fogócska meg a birkózás a lakásban. Minden esetben kiderül, hogy reggel kelteni kell a gyereket, és 6.30-kor szinte ébreszthetetlenül mélyen alszik az ovis vagy kisiskolás. Felébresztve morgós, rosszkedvű, mint, aki bal lábbal kelt fel. A kiskamaszoknál 10-12 éves kortól még súlyosabb eltolódásokat látok, van ahol este 9-ig számítógépes játékkal játszik a gyerek, mondván, hogy az osztálytársakkal játszik online, másnak is megengedik a szülei, ő sem szeretne kimaradni. Mikor többszöri kérésre a gép kikapcsolására kerül a sor, a gyerek mérges, feldúlt, igazságtalanságnak éli meg, és átvált okostelefonozásra, így a szülő nem is tudja pontosan mikor alszik el a tinédzser.

Hol a hiba?

A szülők idejüket, energiájukat rászánva órákig menedzselik a gyerek esti rutinját. Sokszor már ők is végeláthatatlannak érzik, és rendkívül kimerítőnek, mikor a gyerek még este tízkor sem alszik.

Minden gyerek életében fontos, hogy legyen rendszer, legyen kiszámítható napirend. Nagyon jó dolog az esti mese olvasás, mely azoknál a családoknál, akikkel én találkozom szinte kivétel nélkül megvalósul. Ott tudom megragadni a fent említett napirendek hiányosságát, hogy minden elnyújtottan, túl későn történik.

Nincs meg az estének és az esti lefektetési szertartásnak az íve, mely már késő délutántól jelzéseket ad a gyermeknek, hogy a lenyugvás, a pihenés ideje következik. A gyerekek nagyon igénylik a rituálékat és az esti intim perceket a szülővel. Így majd az új, élhetőbb rutinokat úgy érdemes kitalakítani, hogy az értékes részek megmaradjanak, azonban lehetőség szerint korábban kerüljön ágyba a gyerek, és korábban aludjon el. Ez az ő érdekét szolgálja, hiszen a nem kipihent gyerek sokkal kevésbé terhelhető, kevésbé tud alkalmazkodni a rá váró kihívásokhoz (legyen az csak a reggeli felöltözés és iskolába időben elindulás), és alacsonyabb a frusztrációs tolerancia küszöbe: könnyebben kiborul, veszíti el a türelmét, fakad sírva.

Sok-sok szélsőséges érzelmi megnyilvánulás kezelésére irányuló eleve kudarcra ítélt próbálkozást spórolhat meg magának a szülő, ha néhány alapelvet figyelembe vesz az esti rutin kialakításakor.

Javaslatok

- Óvodás gyerekeknél és kisiskolásoknál a lefekvés ideális időpontja 20-20.30 körül van.

- Érdemes lehet a vacsora és a fürdés időpontját előrébb hozni, például 18.30-ig történjen meg a vacsora.

- Nem feltétlenül kell mindennap kádban hosszan fürdetni a gyereket, néhány napon elég egy gyors zuhany is.

- A fürdetés kerülhet a vacsora elé is akár. Ennek az az előnye, hogy nem hulla fáradt a gyerek, mikor 19.30 és 20 óra között fürdetik (sokszor emiatt tiltakozik, nem akar menni fürdeni), illetve nem pörög fel a hosszú meleg vizes kádban fürdéstől, mely meghajtja a szívet, felviszi a vérnyomást, és nehezítően hathat az elalvásra.

- Az esti mesének nem kell izgalmas történetnek lennie, lezáratlan befejezéssel. Az ilyen történetek izgatottságot fokoznak és rossz álmokhoz vezethetnek. Az izgalmas könyvből, ifjúsági regényből történő olvasás legyen inkább délutáni elfoglaltság, nem kell az olvasást kizárólag az estére tartogatni.

- Szerencsés, ha az esti mese egy unalomig ismert, kedves, szeretett könyvből történik. Jó gyakorlat, ha 3-4 fajta könyvből kiválaszthatja a gyerek, hogy melyiket olvassa a szülő. Ilyenkor nem cél az ismeretek bővítése, csupán jólesik a gyereknek a megszokott rutin, a szülő megnyugtató közelsége és hangja, ez ellazító hatású.

- Az esti mese nem kell, hogy fél órás legyen. Fél óra sok! Azt az üzenetet közvetíti, hogy figyelni kell, nem szabad lemaradni valami izgalmasról.

- Meseolvasás közben nem kell a gyereknek feltétlenül a képeket nézegetni, erős fénynél ülve hallgatni a mesét. Szerencsésebb, ha már az ágyban fekve, kislámpánál hallgatja a mesét.

- A gyerekek nagyon szeretik a fejből mesélt történeteket. Ha úgy érzi van önben elég kreativitás ilyesmihez, próbálja ki bátran, biztos nagy sikere lesz!

- A késő délutáni, esti képernyő vagy tv nézést kerülni kell. Ilyenkor már nem mozogja le a gyerek, az őt izgalomban tartó-lekötő tartalmat, benne ragadhat feszültség.

- Kiskamaszoknál fontos kialakítani a kereteket, mely szabályozza a aszámítógép és okostelefon használatot. Javasolt ezeket a gépeket a lefekvés előtt órákkal kikapcsolni, és a telefont külön szobába helyezni, mint, ahol a gyerek alszik.

- Célszerű nyugodt hangulatot teremteni már este 18-19 órától, besötétíteni, hangos-zajos tevékenységet nem folytatni. A játékban is oda kell figyelni, hogy ne nagymozgásos-felpörgetős, szaladgálós játékokat játsszon a gyerek.

- Minden gyereknek egyedi a bioritmusa: tanácsos megfigyelni, hogy mikor szokott elfáradni a gyerek délután-estefelé, és erre alapozni a napi rutint. Egy nagyon fáradt gyerek, ha átesik a holtponton, nehezen nyugtatható meg újra, ez jelentősen eltolhatja a lefekvés idejét.

- Alakítson ki kedves, szerethető esti rutint, melynek része lehet kis beszélgetés, összebújás, éneklés. A rituáléhoz ragaszkodjon, ez nem az alkudozás terepe.

Újragondolt szokásokkal esélyt kaphat arra a szülő, hogy legyen néhány ébren töltött órája a gyerekek lefektetése után, amire biztos vagyok benne, hogy nagy szüksége is van. Szeretne házastársával este időt tölteni a gyerekek nélkül? Szeretne még egy kicsit dolgozni vagy nézni egy sorozatot? Csak este van ideje kicsit összekapni a lakást, vagy főzni? Mindez a jobb napirend kialakításával lehetségessé válhat! Ez mindenkinek nyereség, hiszen a gyerek kipihentebben ébred és a szülő sem érzi kizsigerelve magát!

Munkám során tűnt fel az a jelenség, melyre a szülők nem egy, nem két családban panaszkodnak. Úgy érzik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy gyerekük jól érezze magát, próbálnak a kedvében járni, a gyerek mégis gyakran puffog, rosszkedvű, vonakodik elindulni egy -direkt neki szervezett- programra. A szülő frusztrációt él meg, hiszen a gyerek szeretetteli közegben nő fel, mindent megkap, figyelembe veszik, hogy ő mit szeretne, mégis: mintha nem lehetne neki jót tenni. Nehéz hozzá kapcsolódni, nem tudni mi jár a fejében. Talán a szülők rontanak el valamit? Generációs jelenségről van szó? Megfigyelésem szerint nem egy ok áll a háttérben, hanem összetett jelenségről van szó.

Mi állhat a jelenség hátterében? Tippek, hogy hogyan lehet az okokat kezelni.

- Hormonális változások: Jellemző megfigyelés, hogy testi szempontból sok gyerek korán érik. 6 évesen már 9 évesre való ruhát hord. 10-12 évesen a lányok egy jó része menstuálni kezd. 11 éves gyerekek érik el a 170 centis magasságot, 50 kiló feletti testsúllyal. A másodlagos nemi jellegek korai megjelenésének és az intenzív növekedés hátterében biológiai, hormonális változások állnak. Ezek a nemi érést és növekedést serkentő hormonok hangulatingadozást is okoznak, mellyel szemben maga a gyerek is értetlenül áll. Ingerlékenyebb, könnyen dühbe gurul, felcsattan, máskor visszahúzódó, levert. Nehéz neki jót tenni, mert egyik pillanatban ilyen a kedve, a másikban olyan. Őt magát is elsodorják az indulatai, érzékeny, könnyen megbántódik és mindezt nem képes még irányítani, szabályozni.

Tipp: Átmeneti időszakról van, mely a gyerek számára is megterhelő. Szülőként érdemes jelezni, hogy mi az a beszédstílus, ami nem elfogadható a családban, és példát adni, hogy hogy elfogathatóbb az Ön számára, ha kifejezi negatív érzéseit. Az emberi test változásairól szóló könyv segíthet megérteni a testi folyamatokat, melyeket tapasztal magán a gyerek.

- Empátia hiány: Tapasztalatom szerint sok gyereknek nehezen megy a szempontváltás, és annak a felismerése, hogy másokban mit okoznak viselkedésükkel. Így lehetséges az, hogy nyíltan, disztingválás nélkül kimutatja, amit pillanatnyilag érez, nem gondol abba bele, hogy ezzel számára fontos másokat megbánt. A másik ember szándékát is nehezen ismeri fel (neki akartak jó), így nem is mutatja ki, hogy értékelné az erőfeszítést, amit érte tesznek.

Tipp: A nézőpontváltás fokozatosan alakul ki a legtöbb gyereknél, így ez tanulható/tanítható folyamat. Beszéljen a gyereknek saját érzéseiről, tárja fel az összefüggést aközött, ahogy a gyerek viselkedett, és, ahogy Ön ettől érezte magát. Sok példán keresztül ez az érzéke fejlődni fog a gyereknek.

- Tevékenységváltás nehézsége: Sok gyereknek okoz nehézséget, hogy ki kell zökkennie az éppen folytatott tevékenységből. Ha játszik, nehezen hagyja abba, ha végre elmegy fürdeni, onnan is nehéz kicsalogatni. Megtapad a figyelme egy dolgon, és nehezen tudja máshová áthelyezni a fókuszt. Így a rosszkedv, puffogás nem is az új tevékenység ellen szól, hanem annak, hogy el kell szakadni attól, amit éppen csinál. Aztán már, ha belemerül az új dologba, ott ugyanúgy képes lesz elmélyülni és jól érezni magát.

Tipp: Érdemes figyelmeztetni a gyereket, hogy hamarosan mi fog következni. Ne várja el tőle, hogy azonnal reagáljon. Próbálja meg játékosan átvezetni egyik tevékenységből a másikba, hogy ne kelljen hirtelen, elvágólagosan abbahagynia, amit csinál. Próbálja meg felkelteni az érdeklődését az iránt, ami következni fog.

- Akaratosság/személyiség: Vannak gyerekek, akik minden helyzetben az irányításra törekszenek. Ez lehet a dackorszakkal járó életkori sajátosság, vagy személyiségjegy. Ők azok, akik rosszul reagálnak arra, ha kész tények elé vannak állítva. Sokszor lesznek dühösek, később -a már valamennyire gátolt indulat miatt- sértődöttek. Ennek hátterében ott lehet az idegrendszeri éretlenség is, hogy a hevesen feltörő vágyakat, sodró impulzusokat nehezen tudja még szabályozni a gyerek, ez okozhatja a gyakori hangulatingadozásokat, szélsőséges hangulati kilengéseket.

Tipp: Próbálja meg a kontroll érzetét adni a gyereknek, anélkül, hogy hagyná, hogy nagy dolgokban ő döntsön. Nem kell mindenben engedni a gyereknek, de érdemes kerülni a gyakori konfrontációt. Szerencsésebb kompromisszumra törekvő megoldási javaslatokkal előállni, hogy a gyereknek meglegyen az az érzése, hogy úgy történnek a dolgok, ahogy ő szeretné, közben valójában, mégis a szülő irányít.

- Ingerek/Túlterheltség: Nehéz szülőként belőni, hogy mire van éppen igénye a gyereknek. Sokat kellet alkalmazkodnia az óvodában, iskolában? Fáradt, kimerült? Csendre és nyugalomra vágyik? Túl sok különórája, programja van? Szeretne otthon molyolni, lazulni a szobájában? Ez is okozhat benne ellenállást, befeszülést.

Tipp: Ismerve gyermekét, ha azt gondolja, erről lehet szó: az ingerelárasztás miatt lesz rosszkedvű, érdemes úgy kialakítani például a hétvégi programokat, hogy egy pörgősebb napot kövessen egy nyugisabb. Természetes, és elfogadható igénye egy gyereknek, hogy nem vágyik új ingerekre, otthon tud a legjobban feltöltődni.

- Természetnek veszi: Előfordulhat olyan, hogy egy gyerek végtelenül termesztésnek veszi, mindazt, amit a szülei tesznek érte, amit kap. Nem értékeli, nem hálás érte, az a kép alakult ki benne, hogy ez neki jár.

Tipp: Ebben az esetben magyarázattal, beszélgetéssel lehet tisztázni a helyzetet. Kifejezheti, hogy Önnek rosszul esik, ahogy reagál, és adhat rá példát, hogy milyen viselkedést tartana elfogadhatónak. Erőltetni pozitív reakciót, hálát nem lehet. Ennek a beszélgetésnek az kell legyen az alapja, hogy a gyereket érdekli, hogy a szülő, hogy érzi magát, szeretne neki megfelelni, és örömet okozni, ez lesz a motivációja ahhoz, hogy tudjon változtatni attitűdjén.

- Káoszos vagy nem létező napirend: Sok gyerek azért labilis hangulatú, mert későn fekszik le, keveset alszik, sokat képernyőzik és keveset mozog. Az állandó okostelefon használat zárkózottabbá, kedvetlenebbé, befordulttá tehet egy gyereket, aki nehezen jön ki a passzív telefon nézegetés tevékenységből egy tőle több aktivitást igénylő programba.

Tipp: A napirend áttekintése a megelőzést szolgálja. Ilyenkor nem az adott helyzetben tudjuk kizökkenteni a gyereket rossz, elégedetlenkedő hangulatából, hanem azon tudunk változtatni, hogy milyenek a napjai. Érdemes előre hozni a lefekvési időt, korlátozni a kütyü használatot, és több mozgást beiktatni.

Konklúzió

Generációs jelenségről van szó, melynek nem egy ok áll a hátterében. Ha magukra/gyerekére ismert a fenti okok olvasása közben, akkor tehet azért, hogy változtasson a családi dinamikán, a kiváltó okon. Fontos, hogy a gyerek kapjon visszajelzést arról, hogy mi elfogadható szóhasználat, stílus a családban, hogyan mutathatja ki nehéz, negatív érzéseit és legyen tiszta számára, hogy mit várnak el tőle. A szeretetteli nevelés mellett fontosak a keretek is, ahhoz hogy harmonikus legyen a szülő-gyerek kapcsolat. Próbáljon meg gyermekével kettesben időt tölteni, ez segíti az összehangolódást. A hétköznapi verkli, rohanás, siettetés ellen gyakran tiltakoznak a gyerekek, ezen sokat segíthet egy kis minőségi együtt töltött idő, ahol örülhetnek egymás társaságának és közös élményekkel gazdagodhatnak.

Nehéz egy gyerek helyzete, hiszen kiszolgáltatott, alárendelt helyzetben van a felnőttek világában, és nem tudja még tudatosítani és szépen kifejezni érzéseit. Így sokat segíthet a szülői intuíció is abban, hogy rájöjjön, mitől feszül be, mitől áll ellen, miért elégedetlen gyermeke. Ne feledje, fontos, hogy megőrizze nyugalmát, és ne erőből próbálja megoldani a helyzetet!

Elképzelhető, hogy ilyen vagy hasonló tragédia nálunk is megtörténhet? Itt, Magyarországon? A mi gyerekünk iskolájában?

Gyerek ragadott fegyvert. Szándékosan ölt. Életek mentek tönkre végérvényesen. Az ügy hátterét most kezdik csak felgöngyölíteni, csak találgatni tudunk, hogy a konkrét esetben mi vezetett a tragédiához. Mégis fontos beszélnünk a jelenségről. Ez nem Amerikában történt, ahol az ilyen eseteket részben a jelentős kulturális különbség és a lazább fegyvertartási szabályok számlájára írhatjuk. Ez itt történt a közelünkben.

A kérdésre az én válaszom: igen. Minden esélyünk megvan rá. Miért gondolom így?

- Sok gyermek él hazánkban hátrányos körülmények között, ahol nem kapja meg sem testi, sem lelki, sem erkölcsi értelemben az elégséges feltételeit annak, hogy egészséges személyiség válhasson belőle. A fizikai és lelki bántalmazás hihetetlen indulatokat gerjeszthet egy gyermekben, aki, ha lehetőséget kap rá, kilép az áldozatszerepből és ő maga is agresszorrá válhat. Feszíti a sok igazságtalanság, bántás, ami vele történt. Azt hiheti, hogyha ezt egy nálánál gyengébben, kiszolgáltatottabban megtorolja, akkor megszabadulhat az emésztő kisebbrendűségi érzéstől. A vélt vagy valós igazságtalan bánásmód vörös posztóvá válik szemében, a legkisebb ingerre (rossz jegyet kapott…) is hatalmas nagyot reagál, nem odaillő helyzetekben tör fel belőle a sok elfojtott indulat.

Elhanyagolt gyerekek eszméletlenül káros ingerekkel szembesülnek, ahol tanúi lehetnek a szülők elfajuló vitáinak, verekedésbe torkolló konfliktusainak, láthatják a családon belüli tudatmódosító szerek pusztító hatását. Mindemellett olyan ingerek is elárasztják őket, melyek agresszió fokozó és személyiségformáló hatásúak: a számítógépes lövöldözős játékok, az agressziót nyíltan ábrázoló sokkal idősebb korosztály számára készített filmek, felnőtt szexuális tartalmak. Ez az elárasztottság olyan érzelmi összezavarodottságot okoz, ami egyrészt elszigetelheti kortársaitól a gyereket, másrészt feldolgozatlan feszültségeket és magányosságérzetet gerjeszthet benne. Nincsenek hatékony eszközei arra, hogy kitörjön ebből a világból, ahol csak rossz vagy még rosszabb mintákat és életutakat lát.

A szülő nincs feltétlenül tisztában gyermeke érdeklődési körével. Sok szülőnek fogalma sincsen, hogy kikkel ismerkedik gyermeke online, milyen szélsőséges szervezetek, szekták, vagy más káros befolyások hatnak rá.

- A gyermekvédelmi rendszer akadozik, súlyos, kezeletlen rendszerhibákkal küzd. A családon belüli erőszak, - ahol gyerekek az áldozatok - sokáig észrevétlen maradhat. A gyerekekkel foglalkozó szakembereknek: pedagógusoknak, szociális munkásoknak, családsegítőknek kevés jó tapasztalatuk lehet a rendszerrel, hiszen a családból való kiemelés sem hozza meg az egészséges felnövekedés, mentális és lelki egészség feltételeit a hátrányos helyzetből induló fiatal számára.

- A gyermekpszichiátriai ellátás hazánkban egyes régiókban szinte elérhetetlen. A fővárosban is hosszú várólista van, ahol az öngyilkossági gondolatokkal küzdő tinédzserek is több hetes várakozás után kaphatnak csak kórházi ellátást, ahová, ha bekerülnek 1-2 hét után kirakhatják őket. A kevésbé feltűnőnek ható, vagy nem annyira súlyosnak tekinthető tünetektől szenvedő gyerekek-kamaszok szinte biztos, hogy nagyon lassan, nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak el szakemberhez.

- A családok relatív elszigeteltségben élnek egymástól a nagyobb városokban. Nem ismerjük a szomszédunkat sem, nem is érzékeljük, ha valaki bajban van. A nagyobb megtartó közösségekből kevés van, sok család nem tagja semmilyen nagyobb közösségnek.

- A pszichológiai ellátás nem csak, hogy alig-alig elérhető az állami ellátás kereti között, de jellemző a tájékozatlanság is. Emiatt egyáltalán nem, vagy túl későn fordulnak segítségért a családok, ahol esetleg azt tapasztalják, hogy a gyerek ’furcsán’ viselkedik.

Mindig megragadható a szülői felelősség egy gyerek elfajult magatartása hátterében és az állami oktatási, egészségügyi, gyerekvédelmi és szociális rendszer hiányosságai és rendszerhibái fokozzák a valószínűségét annak, hogy egy családon belül megjelenő probléma tovább fokozódik. Az elkövető gyerek maga egy tünet. Egy beteg, patológiásan működő család, és egy őt cserbenhagyó társadalom tünete.

Bárcsak sosem történt volna meg a belgrádi iskolai lövöldözés. Bárcsak tanulnánk belőle. Azt kívánom sose kelljen azt leírnom hazai vonatkozásban, hogy „ez várható volt”.

Nem söpörhetjük szőnyeg alá azt a jelenséget, melyre sok szülő panaszkodik nálam, a pszichológiai tanácsadáson. A gyerek 6-7 évesen olyan flegma, vagy éppen szemtelen, mintha már kamaszodna! Be lehet tudni ezt az érzelmi állapotot és viselkedést a kamaszodásnak?

Nem hinném. Miről lehet szó inkább?

Sok családban a 6-7 éves óvodai nagycsoportos vagy elsős gyerek még ki sem jött a dackorszakból. A dackorszak első jelei már másfél éves korban megmutatkoznak, és nem múlnak el 5 éves kor körül. Sőt! Mintha másodvirágzásukat élnék, felerősödnek a tünetek. A szülők ekkorra már jellemzően belefáradtak a gyerekkel való gyakori összetűzésekbe, és hajlamosak ráhagyni dolgokat.

- Nem illő hangsúllyal válaszolt a gyerek? Nem jelzik vissza neki, szó nélkül tűrik.

- Bevonult a szobájába azt üvöltve, hogy őt hagyják békén? Szinte mindennapos jelenet…

- Teljesen kikel magából a gyerek, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné? Próbálnak a kedvében járni, hogy lecsituljon.

- Szüleit ajándékokért nyúzza, költséges vágyai vannak, ám, ha ezek teljesülnek, pillanatok alatt elillan az öröm és egy újabb követelés lép a helyébe? Megveszik azt is, hadd legyen meg az öröme és legyen egy kis nyugtuk.

Mi ez a jelenség?  Nézzük a gyerek szemszögéből!

Egy gyerek nem tudja, hogy mit szabad és mit nem. Az idegrendszere éretlen, az érzelemszabályozása még kialakulóban. Saját impulzusai, késztetései elsodorják, utólag szégyelli is talán, hogy kikelt magából, kijött a sodrából. Egy gyerek vágyik az érzelmi biztonságra, amellett, hogy szeretne irányítani. Folyamatosan keresi, feszegeti a határokat. Ha ezeket nem találja: csúnyán viselkedik, ha ezt elnézik neki, akkor ez a viselkedés fennmarad és még rá is tesz egy lapáttal, keresve a határokat.

A mostani gyereknevelési trend arról szól, hogy a szülők vegyék figyelembe gyerekük érzéseit, reagáljanak szenzitíven az igényeire. Igen ám, de ez az elv könnyen félreérthető, és oda vezethet, hogy a szülők tartanak egy újabb konfliktustól gyerekükkel, ezért inkább engedékenyebbek lesznek. A következetlenség még jobban elbizonytalanítja aztán a gyereket, és a labilis hangulata, a durcássága, rosszkedve ettől az összezavarodott állapottól fokozódik.

Visszatérve a gyermeki szemponthoz, azt látjuk, hogy sok gyerek sürgetett, túlterhelt, túlfeszített tempóban él. Reggel sietni kell az oviba vagy iskolába, délután edzés, vásárlás, elintéznivaló. Közben a napirendet nagyon nehéz tartani, így 9 -10 óra után fekszik le a gyerek, reggel kelteni kell, nem pihente ki magát. Ez aztán súlyosbítja a hangulati labilitást, csökkenti a frusztrációs toleranciaküszöböt, a terhelhetőséget és az alkalmazkodó készséget.

Mit lehet tenni?

Nem szükséges belenyugodni szülőként, hogy a 6-7 éves már kész kamasz.

Sokkal inkább arról van szó, hogy nem alszik eleget, nem mozog eleget, túl sok inger éri: a tv, a képernyő által. Szerepeket próbálgat (innen a szavajárások, szemtelen vagy flegma megnyilvánulások: „Mit tudom én! Nem érdekel!”) és teszteli, hogy a környezet minderre, hogyan reagál. Érdemes aa legelső felbukkanásukkor elkapni ezeket a ’vadhajtásokat’ és még mielőtt beépül a gyerek szokásrendszerébe, -hogy rácsapja az ajtót a szülőre, mikor az beszél hozzá, vagy ráüt, kiabál a szülővel-, határozottan le kell állítani ezeket a viselkedéseket. Lehet szülői tekintélyt bevetni (határozott hangot, nem kiabálást vagy fenyegetést) , és meg is kell tanítani példák és magyarázat útján a gyereket arra a szóhasználatra és hangsúlyra, amit elfogadhatónak tartanak családjukban.

A keretek határozottabb meghúzásával és a napirend helyrerakásával:

• korábbi lefekvési időpont,
• kevesebb kütyü-idő,
• több mozgás,

a gyerek frusztrációs toleranciája is nő, és jobban le tudja vezetni feles energiáit. Mindez ahhoz is hozzásegíti a gyereket, hogy nagyobb érzelmi biztonságban érezze magát, egy szeretettel terelgető családi közegben, ahol kitapogathatóak a határok, nem szabad mindent, de éppen ettől kiszámítható és biztonságos a terep. Ráérnek majd a kamaszkorra gyanakodni a gyerek szófogadatlansága kapcsán, ha észlelik a hormonális változások testi jeleit 10-12 évesen. A 6-7 éves korosztályt érdemes visszahelyezni a kisgyerek szerepbe, ahol nem ő a főnök a családban, hanem Önök, a szülők.

A túl kevés alvás, megszakított éjszakai alvás vagy tartós alvásmegvonás okán kialakuló krónikus alváshiányt senki sem önként választja. Kisgyereket nevelő szülők életének azonban gyakran része.

A tüneteket azért érdemes összeszedni, hogy lássa: nem megváltozott a személyisége, nem megbolondult, hanem mindezt az alvás hiánya okozza testében, elméjében, érzelemvilágában.

• Memóriazavar: nem jutnak eszébe szavak. Elfelejti, hogy miért ment ki a konyhába. Lerak egy tárgyat félúton, aztán sokáig keresi. Feledékenyebb, mint valaha, amit nem ír fel, azt esélytelen megjegyeznie.
• Nem koherens, nem logikus gondolkodás. Például az egyik percben tudja, hogy milyen nap van, majd egy másik nap napirendje szerint kezdi el intézni napját és később nem érti, miért nem vette észre a hibát.
• Automatizmusok: koncentrált figyelmével gyakran nincs jelen amikor cselekszik. A gyerek szennyesét a hűtőbe rakja a szennyestartó helyett. A helyére rakja a vasalót, de nem tudja felidézni, hogy megtette-e.
• Koncentráció zavar: nem tud figyelni, mintha nem fogna az agya. Képtelen olyan hatékonyan tanulni, ahogyan régebben tette.
• Könnyen túlterhelődik: nem bírja a zajokat, vagy, ha két vagy több dolog történik egyszerre.
• Kedvtelenség: minden vágyat, kedvet, motivációt, érdeklődést felülír az alvás vágya.
• Ingerlékenység: „Ne szóljatok hozzám!”-hangulat. Lobbanékonyság.
• Agresszió: konkrét düh feltolulása, melyet legszívesebben kiadna magából. Könnyen felcsattan, kiabál, legszívesebben törne-zúzna.
• Szenzitivitás: fokozott érzékenység. Könnyebben megbántódik, mindent magára vesz, hamarabb elbizonytalanodik.
• Kudarctűrő képesség csökkenése: nincs ereje és kitartása energiát tenni valamibe. Könnyen frusztrálódik, befeszül, ha valami nem az elképzelései szerint alakul.
• Alacsonyabb teljesítőképesség: érezheti úgy, hogy képtelen végig csinálni a napot, 4-5 óra ébrenléttől rettenetesen elfárad.
• Döntési hibák: túlságosan kockázat kerülővé válik, így képtelen elhatározásra jutni, vagy nem képes felmérni meggondolatlanul hozott döntésének -egyébként kiszámítható, várható- következményét.
• Szorongás felerősödése: rémeket lát, túlaggódik, ott is veszélyt érez, ahol nincs is.
• Alvászavar: mikor lenne lehetősége aludni, akkor sem tud. Álmatlanul forgolódik, hajnalban felébred és nem tud visszaaludni.

A hetekig, hónapokig vagy évekig tartó, az igényszintnél kevesebb, megszakításokkal történő, nem saját ritmusban zajló alvás okozhat ilyen tüneteket. Amennyiben Ön három vagy több tünetet tartósan (több, mint 2 hete) tapasztal önmagán: az Ön jelenlegi alvásminősége nem szolgálja testi és pszichés egészségét.

A felnőtt szükségletek egymásra épülő hierarchikus rendben képzelhetőek el, ahol legalul vannak az alapvető szükségletek: a biztonságra, meleg helyre, ételre, italra, alvásra való igény. Ha ezek közül bármelyik alapvető szükségletünk nem teljesül, nem tudunk továbblépni a következő szintre, ahol már az intellektuális teljesítmény, a fejlődés, az önmegvalósítás vágya is megjelenhetne. Az alvás az alapja a regenerálódásnak, tanulásnak, és annak, hogy erőt tudjon meríteni egy újabb naphoz. Sajnos az alvás hiánya nagyon megbosszulja magát, mert hosszú időre van szükség ahhoz, hogy a szétzilálódott testi-kognitív és érzelmi funkciók rendbe jöjjenek.

Ne hibáztassa magát, ha akár a munkahelyén, akár szülői működése során úgy érzi: nem önmaga, kifordult önmagából! Mindezért okolható az alváshiány.

Tegyen meg minden szükséges változtatást (a gyerek napirendje, alvási helyszínek, pozíciók, szokások megváltoztatása) ahhoz, hogy több napon keresztül egybefüggően, a saját ritmusában át tudja aludni az éjszakát, ez életmentő lehet!