Köztudott, hogy a kiderült esetek, az összes megtörtént eset elenyésző százalékát jelentik csak.

Mik a valós számok? Hány gyerek lehet érintett? Vajon lehetnek olyanok az Ön környezetében, akik némán tűrnek és szenvednek?

Mivel családcentrikus rendszerszemléletben dolgozom, sokszor beszélgetek szülőkkel. Felmerül a kérdés, hogy: milyen hatások érték őket gyerekkorukban? Hogyan hat ez szülőségükre? Gyakori, hogy anélkül, hogy rákérdeznék, a gyermekkori bántalmazás, elhanyagolás képei sejlenek fel. Apukák, akiket egykor kisfiúként vertek otthon is és az iskolában is. Anyukák, akik alkoholista anyjukat kellett gondozzák, mikor még gyerekek voltak. Sok-sok kiszolgáltatott gyermeksors rajzolódik ki a múltból, és volt, akinél szexuális visszaélés is történt.

Az anyukák mesélnek erről nyíltabban, így gyermeklány áldozatokról szerzek tudomást. Egy anyuka visszaemlékezett, hogy kisiskoláskorában félni kellett a játszótéren, mert többeket mutogatós bácsi ijesztgetett. Volt, akit kislányként a szomszéd fogdosott. Volt, akit megerőszakolt egy idősebb unokatestvére.

Az esetek mindegyike hosszú éveken keresztül eltitkolt maradt.

Csak felnőttként tudtak beszélni arról, hogy mi történt velük. Volt, ahol a férjük sem tudott az eset súlyosságáról. 25 év alatt egyszer sem került szóba…

Pedig egy ilyen trauma érezteti a hatását.

Volt, aki arról számolt be, hogy hosszú hónapokba telt, míg fel tudta dolgozni, hogy anya lett, mert nem volt mintája a biztonságot nyújtó, védő-gondoskodó szülői szerepről. Van, aki a mai napig túlfélti a gyerekét, mert tudat alatt attól fél, hogy a történelem megismétli önmagát. Van, aki nem is szándékosan, ám is azt kommunikálja gyerekei felé, hogy a férfiakban nem szabad megbízni, mindegyik csak átver és ’azt’ akarja.

Óriási bizalom kell ahhoz, hogy ezek a betokosodott régi emlékek előjöjjenek, és gyógyulni kezdjen a sebzett lélek. Hogy nőiességüket megélő, magabiztos nőként es anyaként lehessenek jelen a világban.

Az ilyen traumát átélt szülők igyekeznek sokkal jobb gyermekkort adni gyermeküknek, mint, amiben nekik volt részük. Ám sajnos a gyerekek között most is vannak érzelmileg nélkülözők, kiszolgáltatott élethelyzetben lévők, állami gondoskodásban nevelkedők, akik mögött nincs ott a tudatos szülő védőhálója.

Ki válhat az áldozattá?

Szinte bárki, hiszen a gyerekek alapvetően alárendelt szerepkörben vannak, függnek a felnőttektől. A legsebezhetőbbek azok a gyerekek, akik mögött nincs ott a biztos családi háttér. Nem kivant gyerekek, ide-oda dobált, érzelmileg elhanyagolt gyerekek. Akik nagyon szeretnének tartozni valahová, és nincsenek tisztában a saját értékükkel. Akik nem is tudják kihez fordulhatnának segítségért. A gyerek a szeretetért, figyelemért cserébe, vagy mert úgy érzi, tartozik az elkövetőnek, hajlandó olyan dolgokat is megtenni, vagy elviselni, amik komfortzónáján messze túlmutatnak.

Kik az elkövetők?

Az elkövetőket hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, hogy rosszarcú, visszataszító külsejű, erőszakos személyek. Az ilyen embert könnyű kiszúrni, és könnyen távol tudjuk tartani magunkat tőle vagy épp gyerekünket. De! A kiderült esetekből tanulva azt látszik, hogy egy szexuális ragadozó, aki gyerekeket használ ki, lehet olyan torzult személyiségű egyén, aki egyebként megnyerő modorú, bizalomgerjesztő. Jellemző, hogy szakmaja lehetőséget ad neki, hogy gyerekek, kamaszok közt dolgozhasson. Lehet tehetséges, elbűvölő, adakozó, az élet sok területén szabálykövető. Hosszabb idő alatt bizalmi kapcsolatot épít ki a gyermekkel. Tettét nem mindig erőszakkal, inkább befolyásolással, manipulációval éri el.

Mit okoz a szexuális visszaélés gyerekeknél?

A szexuálisan bántalmazott gyerekek egy része koravén hatást kelt. Zárkózott, elszigetelt, nem tud feloldódni a kortársaival. Egy részük depresszív lesz, önsértő magatartást mutat, falcol, öngyilkosságot kísérel meg. Másik részük deviáns magatartást mutat, lázad, tudatmódosító szereket használ, menekül a valóságból, függővé válik. Van, aki mélyen elrejti titkát, szorong, de ennek kevés külső jele van, jól teljesít az iskolában.

Mindegyikűben közös, hogy sérült a biztonságos világba vetett hitük, az ősbizalmuk és az önértékelésük. A gyerekek hajlamosak önmagukat hibáztatni. Koszosnak, szégyenteljesnek érzik magukat, úgy érzik kivetné őket magából a világ, ha megtudják mit tettek, mit tettek velük. Az identitás válsága jellemző rájuk, hiszen arra a kérdésre, hogy: ’Ki vagyok én?’ nem tudnak megnyugtató választ kidolgozni, mert a normál, eltervezett, kontroll alatt tartott események sorából annyira kilóg az elszenvedett trauma.

Hogy lehet túllépni a traumán?

A transzparencia segít. Nem a gyerek hibája. Nem az ő bűne. Nem őt kéné stigmatizálni. A traumából ki lehet gyógyulni, de ennek útja nem az eltitkolás, az emlékek elfojtása. Szakember segítséget érdemes igénybe venni. Nem véletlen, hogy a trauma feldolgozásra kidolgozott szakmai protokollok, módszerek olyan keresettek, mert több ember érintett, mint gondolnánk. Ön is tehet azért, hogy az áldozatok száma ne gyarapodjon! Ha intuíciója azt súgja, hogy egy gyermek veszélyben lehet, járjon utána!