Mostanában szárnyra kaptak olyan hírek, hogy rosszat tesznek azzal a szülők, ha a Mikulással hitegetik gyermeküket, hiszen milyen szörnyű csalódás lesz majd a gyermeknek, ha rádöbben a nyers valóságra. Nem lenne jobb megelőzni mindezt azzal, hogy nem is ámítják a szülők az éj leple alatt ajándékot hozó nagy szakállú öregúrral gyermeküket?

Miért jó a gyerekeknek hinni a Mikulásban?

A gyermeki világban a mese, képzelet, álom, fantázia és valóság nem különül el élesen egymástól. Az álmodozás, fantáziálás átszövi a valóságérzékelést, nincsenek még meg a realitás éles határai. Iskolás kor előtt feltétlenül igaz, hogy a lehetséges és a lehetetlen nem képez két külön kategóriát. Mindamellett, hogy tudja a gyermek, hogy a troli menetrendszerűen érkezik -tehát van tapasztalata a világ ésszerű működéséről-, számára természetes, hogy ha a párnája alá teszi a kiesett tejfogát, akkor a láthatatlan Fogtündér ajándékot csempész a helyébe. Ezek a racionális és mágikus dolgok remekül megférnek egymás mellett a gyermekek világában. Csak iskoláskorban kezd el teret hódítani majd a materialista, ok-okozatra épülő, racionális gondolkodás, ahol a mágikus világ falai elkezdenek megremegni. Hiszen felmerül, hogy a Fogtündér honnan tudta, hogy ő milyen ajándékra vágyik, vagy, hogy miért nem riasztott be a riasztó, mikor berepült?

Ahogy a bölcsődés, óvodás korú gyermeknek mindez teljesen elfogadható és magától értetődő, úgy kezd el kérdéseket feltenni az iskolás gyermek: “Hogy jutott be a csukott ablakon a Mikulás?” “Miért nem hagyott lábnyomokat a kertben?” “Hogyan tud egyszerre a világ összes gyerekéhez eljutni?” “Hogy kapta meg a levelet, ha nem is lehet pontosan tudni, hogy hol lakik?” “Mit csinál a Mikulás nyáron?”

Aztán jönnek a jól értesült kortársak, és megreng ez az egész csoda-várós mesevilág, és kiderül, hogy  a Mikulás nem is létezik.

Hogyan kerülhető el a csalódás?

Először is úgy, hogy a gyerekek roppant tapintatosak önmagukkal. Tudja ő, hogy valami nem igazán passzol össze, de annyiban hagyja, nem bolygatja. Ismét évek telnek el, mire elkezd jobban összeállni a kép, mert nem akarja lerombolni a saját örömét, át akarja élni a misztikumot, a várakozás izgalmát.

Másodszor is, a szülő segíthet újra keretezni a Mikulás körüli eseményeket. Elmondhatja, hogy Szent Miklós valóban létezett, és a legenda szerint vagyonát a szegények megsegítésére fordította. Ezt a hagyományt őrizzük a mai napig, abban a formában, hogy Miklós püspök nevében a szülők valami kis aprósággal lepik meg a gyerekeket. A szülő be is vonhatja a gyermeket, aki segíthet kisebb testvéreinek fenntartani a meglepetés örömét, vagy ő maga is beszállhat a titkos meglepetés-ajándék készítésbe, mellyel családtagjainak szerezhet örömöt.