Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

“A férjem a harmadik gyermekem.”

2017. május 22. - Deliága Éva pszichológus

Idilli család: egy anyuka, egy apuka, két szép lurkó. És akkor itt ez a mondat. Fel sem tűnik, anyukák egymás közt viccesen jegyzik meg a játszótéren, vagy hangzik el családi vendégség közben, egyébként teljesen jól hallhatóan, apuka számára is.

Mi ezzel a probléma?

Mikor gyermekpszichológusként hozzám fordulnak családok, és igénylik, hogy foglalkozzak a gyermekkel, segítsek nekik, mert a gyermek ilyen-olyan, az kicsit sem hasonlít arra, mint amikor autószerelő műhelybe viszik az autójukat. Úgy nagyon egyszerű lenne. "Itt a gyermek, nem működik jól, tessék megszerelni."

A helyzet valójában az, hogy nem lehet egy gyermeket a környezetétől függetlenül megismerni. Az egész családját, a tágabb közegét is meg kell ismerni ahhoz, hogy megérthetővé váljon, miért viselkedik úgy, ahogy. Milyen hatások érik? Milyen mintát lát maga körül? Milyen a családban az érzelmi hangulat?

Sok családban kialakul az a dinamika, hogy míg apa a kenyérkereső, addig anya viszi az oroszlánrészt a gyermekek nevelésből. Ő látja el a nap nagyobb részében a gyermek fizikai és lelki szükségleteit, ő kel fel, ha kell, éjszaka nyolcszor is a gyerekhez, ő tudja, hogy mi a kedvenc étele, melyik ruhát szereti hordani, melyik a kedvenc alvós plüssállata. Főleg a gyermek korai éveiben szokott a jellemző lenni, hogy az apuka nem találja  a helyét a megváltozott összetételű családjában, nehezen tud kapcsolódni kicsi gyermekéhez és a gyermeke édesanyjához is. A nőknél előtérbe kerül a szülő szerep és háttérbe szorul ideiglenesen a partner és a női szerep.

A nő túlterheltnek érzi magát, hiszen a gyerekek non-stop igényeit ő szolgálja ki, a férfi meg azt sem tudja mivel tesz jót otthon, és próbál a számára ismerősebb terepen: a munka világában helytállni.

Kettőjük kapcsolatába fokozatosan, és észrevétlenül bekúszik az távolság, a “te nem értesz meg”, a “te nem segítesz eleget” és egyre inkább teret hódít a kritikusság. Apának kimondott vagy kimondatlan kritikus gondolati vannak arra vonatkozóan, hogy nem olyan párkapcsolatuk és intim együttléteik mint régen, hogy a párja hanyagolja őt, hogy ő már nem is számít, csak a gyerek. Anyának titokban - vagy nem is olyan titokban - kritikus gondolati vannak, hogy: keveset van otthon a párja, hogy legalább mikor otthon van, segíthetne többet, és egyre jobban zavarja, ha nem csak a gyerek után, hanem a párja vagy férje után is pakolnia kell.

Miért romboló a: “A férjem mintha  az x.gyerekem lenne.” mondat?

Mert kasztrálja a férfit. Mert benne van, hogy  a férj tesze-tosza, tehetetlen, anyáskodásra szorul. Na de éppen élete párjától? Akivel elvileg néhány évvel azelőtt szerelemből kötötték össze az életüket? Mi történt?

Hol csúsztak félre  a dolgok?

A megváltozott szerepekhez való alkalmazkodás egész embert kíván, egy kisgyermekről való gondoskodás sokszor mindkét szülő számára kimerítő, nem jut idő és energia egymásra, a felnőtt párkapcsolat ápolásra. A szülő szerepekben való eltérő viselkedés is közrejátszik, hiszen sok apuka lazábban kezel dolgokat, mint a gyermeke minden rezdülését ismerő, a napi rutint vér verítékkel kialakító és betartani igyekvő anya.

Mégis! Nem késő még talán! Ha ebben a történetben mindenki a gyermekének akarja  legjobbat, akkor azt is fel kell ismerni, hogy nem jó a gyermeknek egy olyan családban felnőnie, ahol apa nincs jelen a mindennapokban, vagy ahol apa szava nem számít. Ahol annyit lát a férfiszerepből, hogy  nadrágot anya hordja, hogy apára nem lehet felnézni, ahol anya és apa között burkolt vagy kimondott feszültség van állandóan. Hogy várhatjuk el így a kisfiúktól, hogy büszkén azonosuljanak a férfi mintával? Mi lesz így a lányokkal, ha majd párválasztásra kerül a sor?

A szülőknek érdemes egymástól tanulniuk. Anya mindenre kiterjedő figyelme, és apa játékos lazasága előfordulhat, hogy jól kiegészítik egymást. A férfi és a női energiák különbözőek, és míg például anyához jó odabújcsizni, addig apával szuper bírkózni. A lényeg, hogy egymás kvalitásait elismerve, fel kell azt ismerni, hogy egyik hozzáállás sem rosszabb a másiknál, amennyiben mindkét szülő a maga módján szereti gyermekét, és aktívan jelen van az életében. Az aggódó, empatikus szeretetre éppúgy szüksége van a gyermeknek, mint a lazább, messzebbre engedő, energikusabb szeretetre. Kikiáltani apát 'rossz zsaru'-nak, csak mert nem azonos a működésmódja az anya által ösztönösen gyakorolt stílussal, nem szerencsés. Ugyanígy nem kellemes anyaként mindig a szabályhozó, szigorúbb 'rossz zsaru'-nak lenni, míg apának csak a játék jut. Fontos, hogy ezek a szerepek ne kizárólagosan mindig ugyanahhoz a szülőhöz tartozzanak. 

Sokféle család van, sokféle működésmód és szerep elfogatható és egészséges gyermeki lélekhez vezet. Csak ezt ne...ne hagyják, hogy így legyen! Ne legyen apuka kimondottan vagy kimondatlanul az x. gyerek a családban. Egy kapcsolatért és a hosszútávon harmonikusan, egészségesen működő családért tenni kell! Vegyék észre ha az egyik fél kiszorult a családi életből, ha félresiklott valami, és amíg nem késő változtassanak rajta közösen, hiszen a gyermek érdeke is ezt kívánja.

apa_harmadik_gyerek.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr6612533333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása