Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Az Elf Bar tinédzserek körében való elterjedésének pszichológiai hátteréről

2022. június 22. - Deliága Éva pszichológus

Jellemző, hogy az Elf Bar (ízesített előtöltött eldobható elektromos cigaretta, akár több hagyományos cigarettásdoboznyi nikotintartalommal) létezéséről előszőr egy 14 éves fiútól hallottam. Több osztálytársa próbálta már. Mindenhol lehet kapni. Többféle vicces, színes-szagos ízben kapható. Állítólag nem olyan káros, mint a cigizés.

Úgy tűnik, hogy a felnőttek egy lépéssel megint a fiatalok mögött járnak. Legyinthetünk persze, hiszen a „mi időnkben” is sok fiatal kipróbálta a dohányzást, még valamikor általános vagy középiskolás korában.

Valami mégis változott. Az Elf Bar könnyen beszerezhető, kevés információ van róla, hatásai, veszélyei pontosan nem ismertek, ártalmatlannak tűntetik fel és mindemellett ijesztően trendivé vált hirtelen.

Miért pont a kamaszok?

A kamaszok jellemzően erősen befolyásolhatók. Személyiségük, identitásuk még formálódóban van. Elszántan, szinte kétségbeesetten próbálnak beilleszkedni a kortárs közösségbe, és ott népszerűvé, menővé válni. Vannak, akik bármi áron. Érzékenyen monitorozzák, megfigyelik társaikat, próbálják  hozzájuk képest pozícionálni magukat. Így egy új hajviselet, öltözködési stílus, zenei irányzat gyorsan tud terjedni köztük. Ugyanúgy, ahogy egy káros szokás is. Információikat az internetről, ellenőrizetlen forrásokból, és egymástól szerzik. A pszichés, érzelmi folyamatuk része a leválás, és már nem feltétlenül kérik ki a szülők véleményét. Ugyanakkor tetteik következményét még felmérni nem tudják, sem azokért felelősséget vállalni.

Kik számítanak veszélyeztetettebbnek?

Vannak olyan tinik, akikre a világban megtalálható veszélyek, a rossz befolyás nagyobb erővel hat, könnyebben az áltozatául esnek. Kik ők? Akiknek a családi háttere rendezetlen, feszültségekkel terhelt. Ahol a szülők saját magukkal, egzisztenciális vagy egyéb válságukkal vannak elfoglalva, nincs olyan családi értékrend, melyet át tudtak volna adni. Ahol nem érdeklődnek a gyerek iránt, nem tudják mi foglalkoztatja, min bánkódik, mitől fél, kik a barátai, milyen körörökben mozog. A helyüket nem találó gyerekek, akik nem tudtak beilleszkedni a közösségükbe, akik sikertelennek érzik magukat, akik az offline világba alig-alig vannak behuzalozva, sikerélmények, érdeklődési kör, hobbi vagy sporttevékenység és mélyebb emberi kapcsolatok híján. Ők a veszélyeztetettebb, sérülékenyebb kamaszok, akik hajlamosabbak ide-oda csapódni, iránymutatás nélküli útkeresésük során.

Dohányzás, annak ’új’ („a dohányzás legújabb generációja”), szinte álcázott, egészségesebbnek mondott fajtái, alkohol fogyasztás, designer drogok. Már rég nem visszatartó erő, hogy az ilyesmit nehéz beszerezni. Vagy, hogy csak az a kevés ’rossz, deviáns’ gyerek csinálná az osztályból. Vagy, hogy túl drága lenne. Valójában mindez egy karnyújtásnyira van tőlük. Szinte rájuk tukmálják. Ki tudja mindezt visszautasítani?

Hogy tudja szülőként megvédeni gyermekét?

  • Fenyegetéssel, tiltással ne éljen, mert csak bezárkózik tőle a kamasz, még több dolgot fog magában tartani.
  • Partnerként kezelve őt, őszinte hallgatással és figyelemmel beszélgessenek a befolyásolhatóság, a társasághoz tartozás, a menőzés ára és a káros szokások témáiról.
  • Derüljön ki a beszélgetésből, hogy milyen hatások érték eddig a kamaszt, mivel szembesül nap, mint nap.
  • Tájékozódjon több helyről, hogy mi megy a mostani fiatalok körében, mik az új trendek.
  • Magyarázza el gyermekének, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy mások, - akár az ő korosztályából - használnak káros szereket.
  • Biztosítsa róla gyermekét, hogy Önhöz akkor is fordulhat, ha hibát követett el.
  • Adjon lehetőséget a jóvátételre és szavazzon újra bizalmat, ezúttal jobban tisztázva a kereteket.

A harmonikus, stabil családi hátterű kamasz, aki bízik szüleiben, jól érzi magát az iskolájában, megfelelő az önbizalma, elég szilárd jellemmel rendelkezik ahhoz, hogy vissza tudjon utasítani olyan viselkedésformákat, melyet a környezetében többen követnek.

Fiatalság, bolondság? Persze, a kamaszkor a kísérletezés, határfeszegetés ideje. De ne feledje, ezek a veszélyek, már nem azok a veszélyek, mint voltak 20-30 éve. Figyeljenek oda a kamaszokra!

elf.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr3817864537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása