"Anya beteg."

"El fogunk válni."

"A papa kórházba került."

"A macskádat elütötte egy autó."

Nyomasztó élethelyzetek. Veszély. Krízis. Veszteség. Csupa olyasmi, amitől a szülő legszívesebben megkímélné gyerekét. Talán ezért van, hogy sokan ahhoz a megoldáshoz folyamodnak, hogy nem mondják el a gyereknek. „Kicsi még, úgysem értené.” „Ha jól csináljuk, nem veszi észre.” Kegyes hazugságok, hogy megóvják a gyereket. Közben épp ezzel ártanak neki.

A gyerekek rendkívül érzékeny lények, akik a felnőttek legkisebb rezdüléseiből, non-verbális jeleiből is olvasni tudnak. „Mintha feszültebb lenne a hangulat.” „Nem úgy viselkednek körülöttem az emberek, ahogy szoktak.” „Anya sokat sír és többet telefonál a mamával.” „Apának váratlanul el kellett utaznia.” „Nagy ajándékot kaptam gyereknapra, ami nem szoktam.”- gondolhatja, mert árulkodó jelek mindig vannak.  

Valami zavar támad az erőben, de nincs rá magyarázat. Csak terelés, hümmögés, bagatellizálás van. A gyerek lassan egyedül marad az érzéseivel. Nem kérdez többé, nem feszegeti a témát.

Közben ott munkálkodik benne a feszültség. Nem tudja pontosan, hogy mi van, de tudja, zsigereiben érzi, hogy van valami.

Egy középosztálybeli, egygyerekes család fordult hozzám gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsért. A beszélgetések során kiderült, hogy a közelmúltban az apukánál rákot diagnosztizáltak. A szülők nem akarták beavatni a 9 éves lányukat, így az apa úgy csinálta végig az egész gyógyulási folyamatát, járt el a kemoterápiás kezelésekre, majd feküdt sebészkés alá, hogy erről az egészről nem beszéltek otthon. A 3.-os lánynál először csak tikk jelentkezett: egyre többet és sűrűbben pislogott, az orrát húzogatta. Majd rémálmai lettek. Aztán elkezdte kérdezgetni az apját, hogy: „Ugye biztosan értem jössz az iskolába?”- holott sosem hagyták ott sehol. Halálfélelem lett úrrá a gyereken, nem mert elaludni és rettegni kezdett a betörőktől. Éjszaka megébredt, és, mint kiskorában átkéredzkedett a szülői ágyba. A szülők tanácstalanul álltak a változások előtt. Elmondták, hogy mivel a gyerek nem tud apja betegségéről, ezért ez biztos nem lehet a tünetek oka. Megkértek, hogy derítsem ki mi lelte a gyereket, hogyan tudnának segíteni rajta.

Pannit mély érzésű, értelmes lánynak ismertem meg. Egyik alkalommal épp történeteket találtunk ki, mikor meséjét így fejezte be: „Az apukamadár a kismadár megmentésére indult. Visszatette a kipottyant madárfiókáját a fészekbe, majd leült az ágra, elhagyta az ereje és elpusztult. Ez az élet rendje. A kismadár felnőtt lett és kirepült a fészekből.”

Szokatlan végződés a fészekből kipottyant kismadár történetének befejezésére. Beúszik az apa betegségének, halálának a képe, azzal együtt, hogy a kismadár hirtelen kell, hogy felnőtté váljon, gondoskodjon saját magáról. Mindez egy gyereknél, aki elvileg semmit sem tud apja betegségéről.Szinte tapintható, ahogy tudattalan módon, a képzeletvilág köntösében mégis megjelenik az erről való tudás, fantáziatartalmakkal keveredve.

Családi titok esetében a nem tisztázott, elleplezett tartalmak felnagyítva, még óriásibbra és félelmetesebbre színezve, mint, amilyenek, szűrődnek át a gyerek érzelemvilágába, szorongást okozva. Nem tud róla a gyerek, de hatással van a viselkedésére. Szorongóbb lesz, fél éjszaka elaludni, tart a betörőktől, nem akar eltávolodni a szüleitől. Újra felüti a fejét a szeparációs szorongás, veszít önállóságából.

Ez történt Panniék családjában is, ahol a visszajelző szülőkonzultáción jeleztem a szülőknek, hogy Panni szenved a tabusított téma okozta feszültségtől, beszélniük kell vele erről. Mondatról, mondatra átbeszéltük a szülőkkel, hogy mit mondjanak lányuknak, ami nem sokkolja, de mégis érthetővé teszi számára az elmúlt hónapok eseményeit. Két szülői beszélgetésbe telt, mire megértették és elfogadták Panni szülei, hogy be kell avatniuk lányukat a történések megmagyarázásába, akkor tesznek vele jót. Panni meglepően jól reagált a hallottakra. Az emberi test működéséről kezdett el érdeklődni, és tikkje elmúlt. Végre lehetett otthon beszélni azokról a dolgokról, amik addig is foglalkoztatták! Ahogy Panni szorongásra utaló tünetei javulni kezdtek, úgy értették meg a szülők, hogy Panni megváltozott viselkedése, mind összefüggött megrendült biztonságérzetével, amit az apa betegségének eltitkolása gerjesztett.

Családi titok esetében tiszta vizet kell önteni a pohárba! Amit érez, tapasztal a gyerek, azzal összhangban lévően, az igazat kell mondani neki. Egyszerű mondatokkal, a fejlettségi szintjének megfelelően, nem elárasztva egyszerre túl sok információval. Újra és újra válaszolni kell a kérdéseire. Ne féljen szülőként a gyerek negatív érzéseitől, heves érzelmi válaszától, ezek természetes reakciók, melyek segítik a történtek egészséges feldolgozását. Ne legyen tabu téma a családban, ne hazudjon a gyereknek kíméletből, mert a nyomasztó titok megbetegít!

Feladatok, a családi élet olajozott működéséhez elengedhetetlen teendők. A gyerek szülinapi zsúrja lefoglalva. A torta, kedvenc mesefigura marcipánjával, megrendelve. Ovis zsák megvarrva. Tisztasági csomag megvéve, három különböző helyről beszerezve. Férj beadott cipője elhozva a cipésztől. Kutya időpontja az állatorvoshoz lefoglalva. Lefoglalódott, megrendeződőtt, magvarródott, elhozódott?

Nem.

Valaki észben tartotta, hogy le kell foglalni, meg kell szervezni. Megvette, elintézte, elhozta.

Ez a láthatatlan házimunka. Többnyire nők végzik. Dolgozó anyukák, akiknek 8 óra munka mellett még erre is kiterjed a figyelmük.

A minap egy ápolt, rendezett külsejű, teltkarcsú, barna hajú 30-as anyuka, egy 5 éves fiú édesanyja járt nálam szülőkonzultáción. Így fakadt ki:

„Lehet, hogy apróság, de nem tudok napirendre térni afelett, ami történt. Nagyon megbántva érzem magam, és még azt sem tudom igazán, hogy miért. Teljesen banális sztori, azért elmesélem. Tomira adom rá a cipőt reggel, oviba menet, mire közli, hogy nyomja. 2 hónapja vettük! Mit csináljak? Úgy látszik nincs mit tenni, kinőtte. Új cipőre van szüksége. Tegnap, munkából hazafelé menet a sportbolt felé mentem. Mindig hordok magamnál centit, hátha vennem kell valamit a gyereknek, hogy ellenőrizni tudjam a méretet. Centi előkap, 2-3 cipő között vívódtam, végül az egyik sportcipőt megvettem. Rohanok haza. Mama hozta el az oviból Tomit, gyorsan levittem még a kutyát sétálni, aztán bevásároltam, átvettem Tomit a Mamától. Megmutattam a cipőt Tominak, felpróbálta. Izgultam, hogy tetszik-e neki, mert nem hajlandó bármit felvenni. Siker. Közben hazaért a férjem is, én vacsorát főztem, majd megettük, aztán elmosogattam. Aztán eszembe jutott, hogy kivágom a belső címkét az új cipőből, hogy ne nyomja Tomi lábát, és beleírom az ovis jelét, mert úgy tudjuk másnap bevinni az oviba. Ezzel megvoltam, és csak leraktam valahová a cipőket, nem is nagyon regisztráltam magamban, hogy hová. Kijön a férjem a nagyszobából és azt mondja, hogy rakhattam volna máshová a cipőket. Rossz helyen vannak, majdnem elbotlott benne.Lefagytam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy reagáljak. Igen, tény, hogy a cipősszekrény elé raktam, így foglalta a helyet a szűk előszobában. De akkor is. Ő azt sem tudta, hogy a gyerek megint kinőtte a cipőjét. Fogalma sincs hányas a gyerek lába, vagy, hogy miket kértek az oviba bevinni. Nem várok mindezekért hátba veregetést. Teszem a dolgom. Csak azt nem szeretem, hogy az a sok dolog, amit megteszek, az szót sem érdemel. De az, hogy rossz helyre tettem le a cipőt? Az elhangzik. Nem tudom miért, annyira rosszul esett. „

Nem csak a gyerekeknek van szükségük elismerésre és pozitív figyelemre! Egy felnőttet persze  nem kell állandóan dicsérgetni, természetes, hogy mindenki teszi a dolgát. Apa is, anya is. Közösen vállalt felelősséget vive, családjukért dolgozva. Ám feszültséget hoz a párkapcsolatba, ha a felek nem mutatják ki szavakkal, gesztusokkal és tettekkel, hogy értékelik, amit a másik tesz. Ez minden napnak a része kéne, hogy legyen!

Tanuljuk meg észrevenni a szülőtársunk családért végzett munkáját!

Becsüljük meg a több láthatatlan, érzelmi házimunkát végzőt!

Egy kritikus megjegyzésre, legalább 10 elismerő szónak kell jutni, ahhoz, hogy az érzelmi tank ne merüljön ki, hogy kedvvel-örömmel lehessen végezni, még a nem szeretem, sziszifuszi, nem túl látványos, vagy nulla sikerrel kecsegtető feladatokat is.

Keressünk tudatosan dolgokat, melyekért dicsérni lehet.

Fejezzük ki minden nap hálánkat és elégedettségünket!

Osszák el arányosabban a teendőket, hogy egyik fél se érezze áldozatnak, vagy túl lestrapáltnak magát!

Váljék láthatóvá a láthatatlan házimunka, és legyen becsülete!

Szülői összefogás hiánya. Mit okoz a gyermeki léleknek, ha a szülők széthúznak? Ha nincs közös nevelési elv? Ha egymás tekintélyét ássák alá? Ellennevelés családon belül.

„Add ide, ha apád nem volt képes rendesen megcsinálni, majd én összerakom.”

„Anyád tudod milyen, mindent túlkomplikál, ne hallgass rá.”

„Apád a fejét is elhagyná, tudtam, hogy ezt is el fogja felejteni!”

„Anyád szerint kabát kell ilyen időben? Dehogy kell, vedd csak le!”

Ezek a mondatok, mind olyan helyzetekre utalnak, ahol a gyerek kétféle, egymásnak ellentmondó információt kap a két szülőtől. Az egyik A-t mond, a másik B-t. Az egyik felülírja, amit a másik mond, vagy tesz. A lekicsinylő hangnem, az éles kritika mindegyik példában megjelenik, rombolva a másik szülő tekintélyét. Pedig ezek csak mindennapi élethelyzetek. Egy szendvicskészítés, reggeli készülődés, semmi extra: ezer ehhez hasonló helyzet van egy nap. Ám éppen az ilyen mindennapi szituációkban hangzanak el az ilyen romboló mondatok, nem is tudatosítva, hogy ez bizony a másik szülő ellen nevelés. Az enyhe formája sem szerencsés ennek, súlyosabb esetben azonban állandó családi feszültséghez, váláshoz vezethet.

Az eredmény?

Összezavarodott gyerek. Elhidegülő vagy élesen vitázó szülők. Egy szülő, aki nem tud hatni a gyerekére, mert semmi tekintélye sem maradt. Egy másik szülő, aki úgy érzi, teljesen egyedül küzd a gyerekkel. Veszélyes helyzet, melyben minden részvevő sérül. A gyerek nem tudja, mihez igazodjon. A szülők nem tudnak együttműködő társai lenni egymásnak.

Érzékeny antennák

A gyerekek érzékeny antennáikkal még verbális közlések híján is pontosan ’fogják’ a családtagok közti érzelmi viszonyulásokat. Megérezik, ha valaki elégedetlen a másikkal. Ha valaki haragszik valakire. Ellennevelésről akkor beszélhetünk, ha az egyik, vagy mindkét szülő szisztematikusan a másik ellen beszél. Kritizálja, amit szülőtársa tesz. Semmibe veszi a véleményét. Nem tartja felelős szülőnek és kétségbe vonja döntéseit. Ellennevelés esetében általában kialakul egy szereposztás, melyben az egyik szülő a domináns, a másik fél az ’elnyomott’, alárendelt fél.  Az ilyen légkörben felnövő gyerek leveszi, hogy csak az egyik szülő véleménye számít, a másikra nem kell hallgatni.

Egy csónakban?

Adrienn 4,5 éve otthon van a kis Zoéval. Zoé akaratos kislány, rossz alvó. Egyik nap, mikor Adrienn férje: Tamás is otthon volt, Adrienn épp Zoét öltöztette és fésülte, mikor hirtelen elege lett. Az igény szerinti szoptatás, a mai napig tartó éjjeli kelések nyomott hagytak a fiatal anyuka szervezetén és idegrendszerén, nem tudott mindig olyan türelmes lenni kislányával, mint szeretett volna. Mikor Zoé harmadszorra vette fel rosszul a nadrágját és teli szájjal kacagva dobálta le a földre a hajcsattokat, Adrienn felpattant és sírva kiszaladt a szobából. A kislány érzékelte, hogy valami baj van, és ő is sírva fakadt. Tamás figyelmes lett Zoé sírására, és összeomlott felesége mellett elhaladva egyből kislányához ment.

Hol itt a hiba? A szülői együttműködésben. Ott, hogy mikor Adrienn és Tamás felhozzák ezt az esetet a pszichológiai rendelőben, a konzultáción, akkor derül ki, hogy Tamás régóta kizárva érzi magát a gyerek körüli teendőkből. Adrienn ugyanakkor túlterheltséget él meg és érzése szerint férje nem támogatja őt érzelmileg.

A fenti példában nem volt vészhelyzet, nem kellett rohanni a síró gyerekhez. Míg a gyerek kapott figyelmet Tamástól, Adrienn egyáltalán nem. Nem volt kivel megosztania, hogy mi megy végbe benne, sőt, mintha rivalizálás kezdődött volna a pár tagjai között: ki bírja tovább, ki tud ügyesebben bánni a gyerekkel? Nem támogatták egymást, hanem egymás riválisaivá váltak, mindketten súlyos érzelmi hiányoktól szenvedve.

A fenti példában nem jelenik meg a szóbeli ellennevelés. Azonban jelen van annak a feszültsége, hogy apa úgy érzi, nem kap elég elismerést, közben anyának is hiányzik a dicséret. Anya minden feladatot elvégez a gyerek körül, ezt apa kizárásnak éli meg. Ha apa besegít, azt anya éli meg kritikának. Sodródnak, távolodnak egymástól. A konkrét helyzetben kislányuk, Zoé azt tapasztalhatta, hogy anyja frusztrált, türelmetlen lesz vele, majd jön apa, aki kedves és nyugodt. Anya nem oké, apa oké? Ez nem a szülői egységről szól, az biztos. Szerencsésebb lett volna, ha apa nem helyettesíteni ugrik be, hanem anyát segíti hozzá ahhoz, hogy megnyugodva, megerősödve újból foglalkozni tudjon a kicsivel, magyarázatot fűzve a történtekhez. A példából markánsan látszik a kommunikáció hiánya a szülők közt. Mindketten kommunikálnak a gyerekkel, de egymással nem. Miközben Tamás érzékenyen reagált a gyerek jelzéseire, teljesen érzéketlen maradt felesége érzelmeit illetően.

Nem cél egyik fél hibáztatása sem, ugyanúgy, -ahogy más előzményekkel-, egy gyerek körüli feladat átvállalása, pont a jószándék és az együttműködés jele. Adrienn és Tamás azonban már a válás szélére sodródva kerestek fel, mikor már felhalmozódott sérelmeik, egymásnak feszülő indulataik miatt még kevésbé érettek szót egymással. Adrienn és Tamás nem tudtak szülőként egy csónakban evezni. Nehéz is kibogozni, hogy mikor csúsztak bele az ellennevelés csapdájába, melynek mindketten érzékelték negatív hatásait.

Tudatos szülőség

A kisgyerekes élethelyzet rendkívül embert próbáló, ebben az életszakaszban még inkább időt kell fordítani a párkapcsolatra. A szülővé válás rögös út, mely mást tartogat az anyák, és mást az apák számára. Sok nő panaszkodik ilyen élethelyzetben extrém fáradtságra. Sok férfi éli meg azt, hogy ő már nem fontos a párjának, csak a gyerek. Pszichológusként látom, hogy míg a pároknál nem éleződnek ki annyira a konfliktusok, a szülői léttel járó leterheltség és időhiány kihozza őket. Így türelmesen, a kommunikációra nagy hangsúlyt fektetve, fokozatosan lehet belerázódni a szülői együttműködésbe. Ehhez szükség van a terhek arányos elosztására, és időben kell észrevenni, ha nem jó irányba mennek a dolgok. Mikor egy pár már évek óta külön alszik a gyerekekre hivatkozva, akkor már valószínű, hogy rég belecsúsztak abba a működésbe, hogy csak szülőként funkcionálnak, a párkapcsolat ápolására nem jut elég idő és energia. Ez azonban bizonyítottan ronthatja a szülői kooperációt, mert az érzelmi hiányok mentén felerősödik a másik fél kritikus szemmel nézése, bírálata.

Tudatosság szükséges ahhoz, hogy a különféle családi háttérből származó szülők, összehangolt egységet tudjanak képezni közösen alapított családjukban. Az ilyesmit, -a konkrétumok szintjén- nehéz elméletben előre egyeztetni, hiszen a mindennapi élethelyzetek hoznak elő ösztönös reakciókat, régóta szunnyadó családi mintákat. Így ezt a munkát folyamatában kell elvégezni. Mindezt nem a gyerek előtt, nyíltan vagy burkoltan kritizálva a másik fél működésmódját, ha nem szeretnének az ellennevelés hibájába esni.

Gyermeki reakció

Nem egy darab rosszul elsült szituáción múlik a gyerekek általános megélése. A családi és nemi szerepeket észrevétlenül, fokozatosan tanulják a gyerekek. Sok-sok a fenti példákhoz hasonló eset, általános alaphangulat kell ahhoz, hogy egy gyerek világképe és szüleiről alkotott képe magán viselje az ellennevelés nyomait.

Az ellennevelés okaként a háttérben ott lehet a szülők közt feszülő ellentét: az elégedetlenség, ahogy tényleg nem találják megfelelőnek szülőtársuk jelenlétét vagy együttműködését a családi életben. Azonban ennek a helyzetnek nem az a megoldása, hogy szülőtársuk tekintélyét aláásva kommunikálnak a gyerekkel, mert ezzel sem a családi harmóniának, sem a gyerek egészséges szülőképének nem tesznek jót.

Egyes gyerekek úgy reagálnak az ellennevelésre, hogy elkezdik kijátszani szüleiket. Tudják, ki, mennyire engedékeny. Pontosan érzik, hogy kitől, milyen reakcióra számíthatnak. Direkt ahhoz mennek, akitől kedvezőbb választ remélnek. Saját érdeküket nézik, hiszen nem számít újdonságnak, ha a szülők egymásnak ugranak, mert megszokott dolog, hogy soha, semmiben nem értenek egyet.

A következetlenség másfelöl összezavaróan hat a gyerekre. A nem tiszta szabályok, eltérő nevelési elvek nehezebben betarthatók. A gyerek biztonságérzete megrendül, ha egyik szülője lefitymált, elnyomott szerepbe kerül. Ez ráadásul olyan családi mintául szolgál, melyet majd ő is tudattalanul továbbvisz, önkéntelenül reprodukál saját családot alapítva.

Javaslat

Ha szülőként magára ismert a példákat olvasva, még nem késő változtatni!

• Képzelje bele magát gyereke helyzetébe.
• Beszélje meg este párjával, ha napközben valamiben nem értettek egyet.
• Kommunikáljanak egységesebben a gyerek felé.
• Ne beszéljen becsmérlően a másik szülőről.
• Ne a gyerek előtt vitatkozzanak gyereknevelési kérdésekben.
• A gyerekre vonatkozóan, az ő jelenlétében ne mondjon ellent szülőtársának.
• Gondolja át hozott családi mintáit.

A minap szemtanúja voltam egy jelenetnek. Egy háromtagú család, anyuka, apuka, és  5 éves forma kislányuk a pénztárnál. Zsúfolt gyorsétterem, kígyózó sorok, hosszas várakozás. Sorra kerültek, és miközben a 30-as, csinos anyuka leadta a rendelést, a kislánya mellette ugrándozott, megkísérelt felmászni a pultra. Az anyuka arcát látva, pontosan bele tudtam érezni magam a helyzetébe. Korábban hosszú percekig igyekezett lekötni kislányát, hogy elviselhetőbbé tegye a várakozást számára, a kabát rámelegedhetett, éhesen, türelmetlenül várt, több, mint 10 perce. Látszott rajta, hogy átfut az aggodalom az arcán: talán zavarnak másokat, nem elég a feszült helyzet, még a kislány is rendetlenkedik. Ekkor az apuka egy mozdulattal felemelte a kislányt: „Gyere felemellek, hogy jobban láss!”

Megdöbbentem, mert valahogy jobban fakadt a helyzetből, hogy a pattanásig feszült szülők tiltani, rendszabályozni fogják a gyereket. Valami olyasmire számítottam, hogy: „Ne ugrálj, nem illik felmászni a pultra, nem látod, hogy nem férsz ide? Várj türelmesen!”

Ehelyett az apuka tűpontosan ráérzett kislánya igényére. Ő nem rosszalkodni akart, csak kíváncsiskodott. Az ő nézőpontjából a pult hatalmas, és ő szerette volna maga kiválasztani, hogy mit kér.

Egyszerű helyzet, könnyen felismerhető igény.

Mégis, sok esetben szülőként nehéz nem a tiltáshoz folyamodni, hanem erre a ki nem mondott igényre reagálni.

Mit jelent a gyermeki rendetlenkedés, agresszió?

A szülőkonzultációkon gyakran panaszolják a szülők, hogy gyerek érthetetlenül viselkedik, pedig nagy már, ismeri a szabályokat. Rászólnak, rádörrennek, kiabálnak, győzködni kezdik, vagy éppen könyörgőre fogják. Sokszor mind hatástalan.

Nemrég egy apuka mesélte, hogy a 4,5 éves fia megrúgta őt egy konfliktushelyzetben, azután, hogy kiderült, hogy az esős idő miatt, aznap délután nem játszótér lesz a program.

Az apuka tanácstalan volt a helyzetben és moralizálni kezdett:

„Hogy képzeled kisfiam, hogy meg akarod rúgni apádat?”

Majd hosszas magyarázatba kezdett:” Kisfiam, senkit sem bántunk, rúgni nem szabad. A kisgyerekek nem bánthatnak senkit, a szüleiket meg különösen nem. Nem úgy kell megoldani dolgokat, hogy rugdosódni kezdünk.”

Majd a gyerek empátiáját, lelkiismeretét akarta felébreszteni: „Nem gondolod, hogy ez fáj apának?”

Majd büntető hangnemre váltott: „Na jó, ha te így viselkedsz, akkor biztos, hogy nem megyünk be a pékségbe. Nem fogok neked kakaós csigát venni, mert ilyen minősíthetetlenül viselkedtél.”

Kétségtelenül sok mindent megpróbált az apuka, ám a helyzet nem javult. Jól tette, hogy nemtetszését kifejezte, és, hogy próbálta kizökkenteni fiát. A felpörgött, nyugtalan gyereknek azonban csak nagyon nehezen sikerült megnyugodnia.

Ott, abban a helyzetben nem tudott jobbat kitalálni az édesapa. Akár be is jöhetett volna az egyik stratégia. Hátha megszeppen, visszavonulót fúj a gyerek, vagy a büntetéstől tartva, elkezdi visszaszorítani indulatát.

A pszichológiai konzultáción sosem az a cél, hogy hibáztassuk a szülőt, hiszen a gyermeknevelés embert próbáló feladat, melyben épp az a nehéz, hogy váratlanul, spontán merülnek fel helyzetek, melyekre lehetetlen mindig jól reagálni. A szülővel közös együttgondolkodás segíthet tudatosabbá tenni a szituáció mögötti motivációkat, muníciót adva jövőbeni hasonló helyzetekhez.

A viselkedés mögött húzódó érzelmi igény

Mikor a helyzetet részletesebben átbeszéltük, az volt a célom, hogy kiderítsük a kisfiú frusztrációjának valódi okát. Ebben az esetben is úgy sejtettem, hogy van oka a hisztinek, gyermeki agressziónak. Miért viselkedett a kisfiú aznap tőle szokatlan módon? Miért lett ennyire indulatos? Kiderült, hogy hétvégén, egy vidéki út miatt nem voltak otthon, és a megszokott rutinból kiesve, kevesebbet aludt a gyermek. Tény, hogy nem szeret óvodába járni, és az ominózus eset pont oviból hazafelé történt. Panaszkodni szokott egy idősebb csoporttársára, aki előfordult, hogy bántotta őt az oviban. Megtudtam, hogy a gyermeknek alapvetően nagy a mozgásigénye és nagyon szeret a játszótérre menni.

Mindezt fontos összeszedni, hogy a szülőnek sikerüljön átvenni a gyermek nézőpontját.

A gyermek szemszögéből

A kimerült, fáradt gyermek, kevésbé tud alkalmazkodni, ingerlékenyebb, indulatszabályozása alacsonyabb színvonalú. Még a jól beszélő óvodások sem tudják magukat érzelmi szempontból jól kifejezni. A lobbanékonyság, a hangulati labilitás jelzés lehet a szülőnek, hogy a gyermek valamely fontos igénye sérült. A kisfiú hetének, napirendének áttekintésével kiderült, hogy sérült az alvásigénye, mozgásigénye és az érzelmi biztonságra való igénye. A rúgás nem a gyerek deviáns karrierjének a kezdete, hanem egy mód, ahogy  lába, keze lendítésével próbál megszabadulni az őt ért, vagy benne dúló feszültségtől.

A nem kívánatos viselkedés kezelése

1. Tömör fogalmazás, határozottság

Ilyenkor a legjobb, ha a szülő határozott marad, és leállítja ezt a fajta magatartást, néhány egyszerű, rövid mondat kíséretében: „Nem szabad!", vagy „Nem engedem, hogy megrúgj.”

Felfokozott állapotában a gyermek nem tud többet befogadni, ezért nem csak szavakkal, hanem a hangsúllyal is jelezni kell az elszántságot, határozottságot. A szülői kommunikáció ezen része határt kijelölő, tiltó, azonban itt nem áll meg a folyamat. Tiltás akkor szükséges, ha a gyermek viselkedése önmagára vagy másokra veszélyes, helyzethez nem illő. A határok fontosak, mert keretet adnak, javítva az érzelmi biztonságot.

2. Érzelmek tükrözése

Ezután néhány szóban visszajelezheti a gyermeknek, hogy tudja mi zajlik benne: „Tudom, hogy most mérges/csalódott vagy!” vagy „Tudom, hogy haragszol rám, mert…”

Ez a fajta kommunikáció hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek érzelmeket kifejező szókincse gazdagodjon. Továbbá a gyermek kap visszajelzést arról, hogy a szülő megérti őt, átérzi nehézségeit.

3. A tettek és szavak mögötti érzelmi igény kielégítése

Felismerte a példában szereplő apuka, hogy gyermekének feszültséglevezetésre, több mozgásra, szabad játékra, intimitásra, érzelmi biztonságra volt szüksége egy kimerítő ovis nap után.

A lényeg tehát, hogy ne vesszen el a szülő a gyerek szavai és tettei szintjén, ne csak azokra reagáljon. Elengedhetetlen felismerni a mindezek mögött meghúzódó valós érzelmi szükségletet.

Ennek az emocionális igénynek a kielégítése a cél, akkor tud a gyermek megnyugodni és feltöltődni.

A példában szereplő rugdosódó gyerek a feszültségét próbálta meg mozgással levezetni. Érdemes ilyen esetben mozgásos alternatívát felajánlani: püfölhet egy kispárnát, összefirkálhat vagy széttéphet egy lapot. Szabadjon kifejezni a negatív érzéseit, konstruktív csatornába terelve.

Korosztályi sajátosságok

Az ovis korosztállyal amúgy is kár szőrszálhasogató racionális vitába belemenni, hiszen a racionális gondolkodás csak kevéssé jellemző erre a korosztályra. Nincs szükség hosszas hegyi beszédre. Kár sok eldöntendő kérdést beleszőni a mondanivalóba. Jobb helyben kezelni a szituációt, mint betarthatatlan, távlati büntetéseket kilátásba helyezni. Tiszteletben tartva gyermek temperamentumát, időt hagyva neki a lehiggadásra, meg lehet nyugtatni, és higgadtan, később meg lehet beszélni a dolgokat.

A mozgás jelentősége

A képet árnyalja még a gyerekek mozgásszegény életmódja. Alapvetően a kisgyerek játszik, lemozogja, kiadja magából a napi feszültségeit. Ha erre nincs elég lehetősége, ingerlékenyebb lesz és sorra jönnek a konfliktusok. A napirend átalakításával, több szabad játékkal és mozgásban gazdag  életmóddal mindez változhat.

A tiltás helyett igény felismerés és kielégítés nem csak agresszív cselekedet esetén alkalmazható.

 Szülőként gondoljon arra, hogyha a gyerek:

-nyafog: lehet, hogy fáradt, megnyugvásra vágyik.

-ingerlékeny: elképzelhető, hogy éhes.

-nem bír megülni a fenekén: nem mozgott eleget aznap.

-magához ragadná az irányítást: érzelmi biztonsága rendült meg.

-nem akar egyedül lenni: intimitásra, érzelmi közelségre vágyik.

Ezek nem szótárszerű értelmezések, a szülő ismeri legjobban saját gyermekét, így neki kell ráérezni arra, hogy mi lehet a valódi érzelmi igény, vagy éppen hiány, melyet jól-rosszul kommunikál a gyermek. Mindig gondolni kell az életmódból fakadó alap biológiai szükségletek kielégítetlenségére.

Nincsen egy biztos recept, ám ez a működésmód - a sorok között olvasva ráérezni az igényre-, a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat kulcsa.

Gondolja át, hányszor tilt vagy korlátoz egy nap! Ezek egy részében próbáljon alternatívát kínálni, mely kielégíti gyermeke valós érzelmi, ki nem mondott igényét. Az első példában az apuka felemelte kislányát. Milyen végtelenül egyszerű megoldás! Néha egy jól felismert gyermeki igény több órán keresztül tartó családi konfliktust spórol meg!

Nem az a cél, hogy ne legyen többé feszült helyzete, vitája, konfliktusa gyermekével. Cél, hogy kevesebb legyen, kisebb érzelmi amplitúdóval járjon, és alapvetően az legyen gyermeke érzete, hogy Ön jól érti, jól szereti őt.

Miért káros, mit érdemes tenni helyette? Gyermekpszichológusként naponta találkozom szülőkkel, akik töredelmesen vallják be a konzultáció során, hogy rendszeresen szoktak kiabálni gyerekeikkel. Nem ütik meg őket, hiszen az gyermekbántalmazás lenne, de gyakran kiabálnak velük. Kiabálnak reggel, ha a siettetésre nem reagál megfelelő tempójú felgyorsulással a gyerek. Kiabálnak este, ha nem akar fürödni menni. Kiabálnak, ha már tizedszerre szólnak, hogy jöjjön vacsorázni.

A gyerek pedig szép lassan immunissá válik a kiabálásra. Eleinte sérelmezi és megszeppen tőle. Utána hozzászokik. A kiabálás olyan, mint a drog, egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa.

A szülő sem jókedvében kiabál. Türelmetlenségében, tehetetlenségében, eszköztelen frusztrációjában. Hogyan hasson a gyermekére, ha semmi sem használ? Hogyan vegye rá normális dolgokra, amiket igazából elvárható, hogy magától csináljon a gyerek? 5 évesen már fel tudja venni a cipőjét. 10 évesen már tud egyedül mosakodni. 13 évesen tudja, hogy a tízóraira vitt banánt nem a táska aljára, zacskó nélkül, a könyvek közé kell bedobni. Mégis, akkor miért kell könyörögni minden egyes alkalommal: hogy vegye fel, vegye le, tegye el, vegye elő, menjen, ne menjen, rakja el rendesen?

Hiba lenne azt gondolni, hogy ezekben a helyzetekben muszáj kiabálni. Ugyanis, ha használna a kiabálás, akkor elég lenne nagyon ritkán, csak módjával folyamodni hozzá. De nem ez szokott történni. Elfajul a kiabálás, és mindennapossá válik. Zeng a ház tőle, anya vagy apa megpróbálnak kiabálással felülkerekedni a gyermek dacán, lázadásán, ellenállásán, passzivitásán, nemtörődömségén.

Hogyan hat mindez a gyerekre?

Rombolja a bizalommal teli szülő-gyerek kapcsolatot. Rontja az otthoni harmonikus légkört. Rossz zsaru vagy más néven házisárkány szerepébe helyezi, legtöbbször az anyákat, akik sokszor a nevelési-szabályozási feladatok nagy részét viszik otthon. Senki sem kiabáló szülőként vizionálta magát, mikor gyermeket vállalt. A kiabálás átírja  a szülő önmagáról alkotott képét is, és inkompetens, bűntudatos szülőt eredményez. A gyerek addig füle botját sem mozdítja, míg a szülő fel nem emeli a hangját, és mindig gondosan meg is várja, hogy ez megtörténjen. Ördögi kör, mely beláthatatlan károkat okozhat a gyermeki pszichében.

Mi a megoldás?

A cél a kiabálás csökkentése, ha nem is teljes megszüntetése lehet. Nem gond, ha a szülő rákiált a gyermekére mikor körül nézés nélkül készül lelépni a járdáról az úttestre. A kiabálás hasznos tud lenni és egyes helyzetekben ajánlott. De ne ez legyen a megszokott hangvétel, a bevett gyermeknevelési módszer!

Siettetés ellen

Egyes családi helyzetek megértéséhez a napirendet kell figyelembe venni. Sokszor a kiabálás már reggel kezdődik, mikor mindenki lázasan-kapkodva készülődik. Vajon hagynak elég időt az alvásra? Magától kel-e a gyerek vagy ébreszteni kell? A számára kijelölt időtartam elég-e ahhoz, hogy elkészüljön? Sok döntést bíznak-e a gyerekre (melyik ruhádat veszed ma fel)? Ezeket a kérdéseket mind át kell gondolni ahhoz, hogy a reggel szokásos siettető forgatókönyvét meg lehessen változtatni. Mi okozza a fő stresszforrást a szülőnek? Hogyan lehet minimalizálni a reggeli feszültséget? A reggeli készülődés könnyebbé tételéhez a napirendet, és az előző estét is figyelembe kell venni. A kiabálós helyzetek megoldásának egyik módja a megelőzés, mely során a rosszul működő forgatókönyvet változtatjuk meg.

Egyszülős feladatok

Sok szülői feszültség húzódik meg a felemelt hang mögött. Ilyenkor érdemes végig gondolni a szülői terheket. Van-e elég segítsége a szülőnek a gyerekek körül? A két szülő egyenlő arányban veszi-e ki a részét a házimunkából és a gyereknevelésből? Ha minden egy szülő vállát nyomja, hamarabb kifárad, kiég, és a mindennapi élet átlagos velejárói is hamarabb megütik az ingerküszöbét. Sok szülő saját fáradtságát és kimerültségét kell beismerje, mikor túl sok kiabáláson kapja magát. Ilyenkor a cél a töltődés, hiszen a szülő is ember, akinek, ha hosszú távon nem elégülnek ki az alapvető szükségletei, nem tud türelmes gondozója lenni gyermekének.

Tekintély és következetesség

Miért kell 10-szer szólni? Miért nem jön a gyerek elsőre? Sok háztartásban a szülők saját maguk szoktatták rá arra a gyereket, hogy ne vegye őket komolyan. Szólnak, kérnek, de nincs következménye annak, ha süket fülekre találnak. Ha a gyerek figyelemen kívül hagyja mindezt, nem történik semmi. Ezáltal a gyermek passzív viselkedését megerősítik, és szavuk súlya egyre kisebb és kisebb lesz. A sima szólás már nem elég, csak az egyre emeltebb hangú juttatja el azt az üzenetet a gyerekhez, hogy mozdulni kell.

Ilyen esetben fontos a tekintély helyreállítása. Olyat kérjen a gyerektől, amit végig figyelemmel tud kísérni, hogy megtörténik-e. Figyelmeztesse a gyermeket percekkel azelőtt, hogy tevékenységet kellene váltania. Kapcsolódjon az adott tevékenységhez és vezesse át a beharangozott másik tevékenységbe, felkeltve az érdeklődését iránta. Nem könnyű a játékot azonnal megszakítani és helyette az unalmasabbnak ígérkező vacsorázást, vagy fürdést elkezdeni. Nehéz kiszakadni a játszótéri helyzetből és haza indulni. Sok gyerek nehezen vált tevékenységet, ezért jó ötlet a ráhangolás, melyet figyelmeztetéssel segíthet.

A gyerek szemszögéből

A gyerekek lusták, szemtelenek és direkt kibabrálnak a szüleikkel? Nem, csak gyerekek. Könnyen elterelődik a figyelmük. Ami érdekli őket, abban szívesen mélyülnek el. Szeretnek játszani és mozogni. Sokszor nehezükre esik a szabályok betartása és vágynak a figyelemre és a szeretetre. Tudnak alkalmazkodnia felnőttek világához, de nem tudják mindig teljesítményük maximumát nyújtani. Szeretnének megfelelni, de teljesítményük hullámzó. Indulataikat kis mértékben képesek szabályozni. Folyamatosan, nap mint nap tanulnak új dolgokat. Agyuk szivacsként szívja magába a tudást az emberekről, a kapcsolatokról, a normákról. Hol ilyenek, hol olyanok, ám egy biztos: szeretetteli, harmonikus közegben tudják kibontakoztatni különlegességüket, a bennük rejlő potenciált.

Ha a gyermek igényei felől közelítjük meg egy csemete átlagos napját, akkor hamar rájöhetünk, hogy túl kevés az érzelmi kapcsolódás a szülőkkel és testvérekkel, túl kevés a szabad játék és a mozgás. Túl sok az elvárás, a fegyelmezettség és a terhelés. Ebből aztán feszültség keletkezik a gyermekben, ami szabályszegésben, kajlaságban, ügyetlenkedésben, nyafogásban, bohóckodásban, belassulásban és még ezer változatos formában mutatkozhat meg.

Ha értjük mindezek gyökerét, kevesebbet kel kiabálni. Mert a szülő, abban a pillanatban, hogy empatikusan tud kapcsolódni a gyermek érzelmi világához, már nem is képes felemelni a hangját. Mert felismeri, hogy a gyerek nem akar rosszat. Csak gyerek.

Reális igények

A gyerekek sokszor nem képesek szóban jól kifejezni igényeiket. Kiabál vele, mert: összefirkálta a falat? Dobálja az ételt? Összességében meggondolatlannak és impulzívnak tűnik? A tettek sokszor arról szólnak, hogy a valódi fizikai és érzelmi szükségletek és igények szelepet keresnek maguknak. Ilyenkor nem kiabálással büntetni érdemes, hanem felismerni a tettek mögött húzódó reális igényt. Segít a magyarázat, hogy mit, hogyan, mikor szabad, és ha a tevékenység teljes letiltása helyett olyan konstruktív kivitelezést javasol a szülő, ami senkinek sem árt. Megmutatni hová lehet firkálni, eszközöket, teret adni ehhez. Célba dobósat játszani. A kisebb gyerekek szükségletei kitalálhatóak, megfejthetők a szülői intuíció segítségével. A nagyobbaknál sincs ez másképp, csak ott a konstruktív megoldást már velük együtt érdemes kidolgozni.

Arányok helyreállítása

Fontos tenni a szülő-gyerek kapcsolat helyreállításáért. A szülőnek sem kell mindig fegyelmező szerepben lennie. Lehet játékos, bolondozhat, időnként önfeledten játszhat együtt gyermekével.

Cél: kevesebbet kiabálni! Bánjon úgy gyermekével, ahogy Ön szeretné, hogy például a munkahelyén Önnel bánjanak. Ki szeretne állandóan le dominálva, megfélemlítve, haragos légkörben élni és dolgozni? Amint jobban megérti gyermeke nézőpontját, elkezdi helyreállítani tekintélyét, és következetesebben viselkedik, meglátja, kevesebb szükség lesz, -az amúgy is hosszú távon haszontalan- kiabálásra.

Egy anyuka mondta ezt 4 év körüli fiának a minap, egy áruházban. A kisfiú még nézelődni akart, az anyuka meg már menni. Az egyetlen férfi a boltban a biztonsági őr volt, talán rá utalhatott. Nyugodt hangon kérdezgette az anyuka a kisfiút:

„Itt akarsz maradni egyedül? Anya itt hagy, odaadlak a bácsinak.”

A kisfiú semmit sem szólt, csak tágra nyílt szemekkel figyelte az anyát.

 Ennek a fajta érzelmi zsarolásnak sok fajtája van.

„Na jó, én elindulok, szia.”

„Ne menj messzebb tőlem, el fognak rabolni.”

„El akarsz veszni? Aztán majd elvisz valami néni, és sosem látod anyát többet.”

Gyermeknevelési módszer? Fenyegetés? Büntetés?

Érzelmi zsarolásról van szó, melyet a gyermeknevelési eszköztár ’övön aluli’ részéhez sorolnék. Rendkívül hatásos, ugyanis a gyerek megijed és kétségbeesik. Ebben az állapotában pedig jobban lehet rá hatni, hirtelen el is felejti, hogy mit akart, miért küzdött, mi ellen tiltakozott, hiszen sokkal több forog a kockán.

A szülő ilyenkor megrázza-megrengeti azt az addig nagy gondossággal felépített érzelmi biztonságot, melyben a gyermek elhitte, hogy a szüleire mindig számíthat. Ahol el sem gondolkodott azon, hogy hogy is van az, hogy róla mindig gondoskodnak, vele törődnek, egy felnőtt mindig vigyáz rá, neki van családja, tartozik valahová.

Ezt a sziklaszilárdnak hitt alapot rendíti meg a szülő olyankor, mikor megfenyegeti a gyereket azzal, hogy otthagyja, magára hagyja. A gyermek kiszolgáltatott helyzetét még jobban kihangsúlyozza, szinte birtoktárgyként kezelve őt. "A világ veszélyes, nélkülem bármi történhet veled." Sugallja a szülő, szándékosan félelmet keltve a gyermekben.

A rövid távú hatás egy engedelmeskedő gyermek.

A hosszútávú hatás, egy olyan gyerek, akinek megrendül a bizalma szüleiben, és sérül a biztonságos világba vetett hite.

Vannak szülők, akik könnyedén, szinte viccesen mondják, elindulást színlelve: „Itt hagylak, ha nem jössz!” A gyerek is tudja, hogy úgysem hagyják ott. Mégsem jó ilyesmivel viccelni. Tekintélyromboló, ha a szülő üres fenyegetéseken puffogtat, és nem tartja be az ígéretét. A szeparációt, a szeretetmegvonást, vagy irreálisan nagy veszély belengetését használni gyermeknevelési módszerként: nem fair. Nem fair és rengeteget árthat a szülő gyerek kapcsolatnak.

 Legyen a gyerek hálás azért, hogy figyelnek rá, hogy a szülővel lehet? Fogja föl, hogy a szülőnek nem muszáj gondoskodnia róla? Nem erről szól ez a dolog. Egy olyan kártékony minta ez, amit talán a szülővel is megcsináltak gyerekkorában („Elvisz a zsákos bácsi.”) és ő eszköztelenségében ugyanehhez nyúl, ha már nincs más ötlete.

 Ne tegye! A rövid távú hatást messze túlhaladják a módszer ártalmas, hosszú távú következményei.

Sokan így érzik magukat. „Szar anya vagyok.” Anyukák, akik teljesítőképességük határán billegnek, és közben ostorozzák magukat, hogy miért nem tudják jobban csinálni. Miért kiabáltak a gyerekkel? Miért nem voltak türelmesebbek vele? Miért nem tudtak főtt ételt és nem boltit prezentálni? Miért nincs kivasalva a gyerek tornapolója? És miért felejtettek el bevinni az oviba használt elemeket/szíves szalvétákat/tojást? Miért nincs makulátlan rend és tisztaság a lakásban?

Sok elvárás, szerteágazó feladatkör. 0-24-es szolgálat. Anyaság.

Mi vezet a túlterheltség és az önostorozás jelenségéhez?

Mikor egy pár gyermeket vállal, a pár női tagja kénytelen személyiségfejlődésében és felelősségvállalásában hirtelen nagyon sokat fejlődni, érni. A gyermek érkezése előre nem látható terhelést és kihívásokat jelent. Tapasztalatom szerint az anyukává váló nők nagy része mindent megtesz azért, hogy gyermeke odaadó-elérhető-megbízható szülője legyen. Sokan igény szerint táplálják, kötődő nevelésben részesítik, és éjszaka 20-szor is felkelnek, ha gyermekük ezt kívánja. Ez azonban oda vezet, hogy az anya kénytelen háttérbe szorítani minden természetes saját szükségletét, és a baba igénye válik dominánssá, meghatározóvá. Így egy átlagos anyuka számára különösen szép, ritka élményt jelent, ha néha napján elmehet egyedül a mosdóba, akkor, amikor szeretne, vagy esetleg megihat egy kávét még melegen. Az alapvető igények: alvás, evés, egyéb alapszükségletek ilyen visszaszorítása azonban túlterheltséghez, kimerültséghez vezet, mi egyenes út az önostorozásig, hiszen ilyen állapotban semmilyen feladatot nem lehet 100%-osan ellátni.

Az anyai kimerültség

A fizikai kimerültség szerepét nem szabad alábecsülni, hiszen ez állhat másodlagos pszichológiai jelenségek hátterében. Ha valaki hónapok vagy évek óta nem a saját ritmusában működik, ha egy anya az idejét sem tudja, hogy mikor aludt egy jót, vagy töltött kikapcsolódással egy fél  napot, akkor lehet gyanakodni, hogy a kimerültség okozza viselkedése megváltozását. Rosszkedvű, levert? Energiahiányosnak érzi magát? Úgy érzi, összecsapnak a feje fölött a hullámok? Kis dologra is nagy reakcióval válaszol? Gyakran felemeli a hangját? Hangulata szélsőségesen ingadozó tud lenni? Ezek mind lehetnek a fizikai kimerültség tünetei, melynek hátterében a saját ritmusból kiesettség és az alváshiány áll.

Egyedüllét

Sok anyuka fogalmazza meg, hogy úgy érzi, egyedül viszi a család dolgait. Ő találja ki, hogy mi legyen az ebéd, ő vásárol be, ő főz, mos, takarít, és hálás, hogy az apa eltartja a családot. Azonban ebben a felállásban reggel 7-től este 6-ig egyedül van a gyermekével (közösségbe még nem járó gyermek esetében). Nincs megállás, nincs pihenő. Ez a fajta életmód, a bezártság: elmagányosodást érzést hozhat az anyának, akinek nincs kivel megosztania a napközbeni örömöket, dilemmákat és frusztrációkat sem. Akinek a gyermeke a legfőbb kommunikációs partnere az egy idő után szellemileg és érzelmileg is beszűkül, amely hozzájárul a labilisabb idegállapothoz.

Kevés segítség

Napjainkban jellemző az a nukleáris családmodell, ahol anya, apa és a gyerekek képezik a családot. Nem ritka, hogy  a nagyszülők vagy még aktívan dolgoznak, vagy messze élnek, vagy idősek, betegek, vagy már meghaltak. Így sok család van minden segítség nélkül, ahol legfőképpen az anyákra hárul a gyerekek nevelésével kapcsolatos összes logisztikai teendő.

Média álságos képe

Az újságok címlapjáról, a plakátokról, az instagrammról csupa derűs családanya mosolyog vissza ránk, akik áldásnak élük meg gyerekükkel töltött minden percet. A három gyerek tisztán, jól öltözötten futkározik a mezőn, a nyomukban a viháncoló kutya és a csinos, fitt anyuka könnyűszerrel, gondtalanul tartja velük a tempót. Tudják micsoda meló három gyereket felöltöztetni és kijutni velük a mezőre? Mikor az egyik fagyizni akart menni, a másik otthon akart maradni, a harmadik meg az első percben belelép egy pocsolyába és nyakig összevizezi a ruháját a 15 fokban.

A médiában sok helyen közvetített a irreális-ideális család képek azonban azt az érzés keltik a szülőkben, hogy mindenki másnak könnyedén megy. Hogy csak nekik nehéz. Hogy ők csinálnak valamit rosszul. Ez azonban hamis kép, mely köszönő viszonyban sincs a valósággal. Minden szülőnek vannak nehézségei a gyermekeivel, és senkinek sem cukormázzal leöntött idill a családi élete.

Saját határok felismerése

Csecsemőkorban természetes, hogy az édesanya saját igényeit háttérbe szorítva igyekszik kiszolgálni gyermeke fizikai és lelki szükségleteit. Azonban ez a hozzáállás sokszor a gyermek óvodáskorában, sőt, azon túl is fennmarad. Ha az anya nem kommunikálja a gyermek felé saját határait, hanem azon mindig túlmenve igyekszik maximálisan kiszolgálni őt, akkor olyan feszültség gyűlik fel benne, ami sokszor apróságokon robban majd ki. Ha például a gyerek csavargatja anya haját, és ő nem szól rá, pedig már fáj neki, akkor nem lehet csodálkozni, hogy máskor egy apróságon rá fog kiabálni a gyerekre, mert túl vannak feszítve az idegei.

Apák szerepe

A gyermekneveléssel kapcsolatos teendők viselése sokszor a családon belül is aránytalanul van elosztva. Az apák könnyen kerülnek a ’jó zsaru’ szerepbe, ahol hazatérve a munkából már csak egy órácskát játszani kell a gyerekkel. Így nem is lát bele abba, hogy mekkora lelkierő és kitartás kell ahhoz a párjától, hogy egész nap a gyermekkel legyen, úgy hogy közben még vásárol, takarít, főz is. Érdemes törekedni a feladatok arányosabb elosztására és arra is, hogy az anyuka kapjon pozitív megerősítést párjától!

Lehet mondani apaként, hogy mennyire észreveszi, értékeli és hálás azért, amit gyermekei anyja nap, mint nap tesz a gyermekeiért!

Pozitív üzenet

Ön nem #szaranya!

Ha így érzi, az attól van, mert próbálja a lehető legjobban csinálni, azonban Önnek is végesek a tartalékai és erőforrásai. Először a saját igényeire kell figyelnie, ahhoz, hogy töltekezni tudjon, és gyermeke igényeire is kellőképpen tudjon figyelni. Ne feledje, nem kell tökéletes anyának lenni, csak ’elég jó’-nak. Merjen jelezi, segítséget kérni! #joanyacsakfaradt

Pokoli házasságban élni vagy elválni? Nem ritkán ezzel a kérdéssel érkeznek szülők a tanácsadásra. Van ennek a patthelyzetnek jó megoldása? Mi lenne a gyerekek érdeke?

Legtöbben önszántukból, szép reményekkel alapítanak családok, vállalnak gyereket. A jövőkép ilyenkor tartalmaz egy apát, anyát és gyerekeket, akik családban nőnek fel. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nagyon nehéz hosszú távon jól működtetni egy párkapcsolatot, amire a gyermekek születése és a kisgyermekes időszak még nagy terhet is rak. Naponta beszélek olyan párokkal, ahol az édesanya azt éli meg, hogy túl sok dolga van a gyerekek körül, szinte nem is jut ideje saját magára, saját személyes céljaival foglalkozni. Az apuka meg jellemzően azt éli meg, hogy kiszorul a párja, a családja életéből. Hétköznap este mindenki feszült, fáradt, kimerült, és mivel a sok családban a gyerekek lefektetése fél 10-ig elhúzódik, a pár nem tudja sokszor az alapvető logisztikai problémákat (például:”Ki menjen holnap a megjavított porszívóért? Ki viszi a gyereket sakkra?”) sem megbeszélni, mélyebb, tartalmasabb beszélgetésre, intimitásra meg nagyon ritkán van lehetőség.

Márpedig egy olyan házastársi kapcsolatban, ahol nem jut elég idő a szülőségtől független felnőtt témákra, ahol a pár tagjai sem magukkal, sem egymással nem tudnak érdemben -hónapszám- foglalkozni, ott számítani lehet arra, hogy érzelmileg kimerülnek, eltávolodnak egymástól a partnerek. Az egyik verzióban sok kritikával illetik egymást, megsokasodnak a viták, szinte vágni lehet a feszültséget a levegőben. A másik esetben lassan, észrevétlenül kiüresedik a párkapcsolat, már nincsenek közös témák, szinte egymáshoz sem szólnak, kikopik az érintés. Létrejön vagy a pokoli vagy az elhidegült házasság, ahol mindkét felnőtt érzelmi igényei hiányt szenvednek, és nem találják a módját, hogy egymásból, adva és kapva: töltekezni tudjanak.

Van, ahol a gyermek betegsége, a kis korkülönbséggel született testvérek gondozása, veszteség a családban, vagy egzisztenciális krízis még extra terhet is rak a szülőkre, melynek  feszültsége gyakran a házastársak között csapódik le.

Mikor a válások hátterét nézzük, akkor vissza kell nyúlnunk egyrészt a hozott családi mintákig, másrészt a párválasztásig. Úgy tapasztalom, hogy sokan küzdenek azzal, hogy nem láttak harmonikus, jól működő családra mintát, és ugyanazokat a terheket görgetik tovább ők is, mint anno a szüleik. Ez a tapasztalat már a párválasztásra is rányomja a bélyegét, és, aki a szülői háztól elszakadva, fiatalon jó partinak tűnt, az nem biztos, hogy felelősségteljes, megbízható szülő lesz majd 10-15 év múlva. Furcsa módon, mikor a pár élete új életciklusba lép azzal, hogy gyermeket vállalnak, ez egy olyan mérföldkő, amin sokan elvéreznek. Jó volt együtt bulizni, barátokkal lógni, fészekrakásról álmodozni, de amikor bejön a kapcsolatba egy kis lény, akiért felelősséget kell vállalni, nem megy a közös teherviselés, és közös örömökből való egyforma részesedés.

Érdemes-e csak a gyerek miatt együtt maradni?

Nehéz kérdés, amihez számtalan tényezőt mérlegelni kell. Nem lehet egy sablon választ adni erre a kérdésre, hiszen nem csak a saját jövőjükről, hanem gyermekeiéről is döntenek ilyenkor a szülők. Azt tapasztalom sokszor, hogy a szülők gyakorta bele vannak ragadva a sérelmeik dédelgetésébe, nem találják a közös hangot egymással és nem tudnak túllépni a múltbéli traumáikon. Így merül fel a válás gondolata, holott vannak kapcsolatok, amik még menthetők lennének. Azonban, ha az a kérdés, hogy egy feszült családi életet felválthatna-e egy nyugalmasabb élet, akkor már nem olyan egyértelmű a helyzet, hogy mindenáron ragaszkodni kell az eredeti családi elképzeléséhez.

Minden egyedi esetben mérlegelni kell, hogy milyen hatásoknak vannak kitéve a gyerekek. Egy elhidegült pár esetében a gyerekek jó állapotban szoktak lenni pszichés szempontból, hiszen az elhidegülés nem feltűnő. Ezekben a családokban hűvös vagy semleges a légkör, ami alapvetően élhető. A ’pokoli’, kissé olaszos családokban a szülők vitái, veszekedései a gyerekek számára is feszültséget jelentenek, ami nehéz helyzetbe hozza őket. Ilyen családi háttér mellett a gyerekek egy része szorongani szokott és a maga módszerivel küzd, hogy a szülők kibéküljenek. Más gyerekek próbálnak kivonódni a helyzetből, inkább bezárkóznak a szobájukba, vagy kevesebb időt töltenek otthon. Más gyerekek elhanyagoltnak érzik magukat, és figyelemfelkeltő akcióikkal magukat bajba sodorhatják. Mindkét esetben mérlegelni kell, hogy milyen mintát adnak tovább a szülők a családi életről, a párkapcsolatról? Mi szolgálná a gyermek érdekét? Látnak-e esélyt arra, hogy akár együtt, akár külön biztonságos érzelmi hátteret, nyugodt körülményeket teremtsenek gyermekük számára? Ez lenne a legfontosabb, és, hogy a megfelelő megoldást megtalálják, célszerű szakember: pszichológus, családterapeuta vagy mediátor segítségét idénybe venni, aki segít kilépni a megszokott forgatókönyv szerinti működésből, és segítségével javulhat a szülők közti kommunikáció.

Ha a párkapcsolatban még vannak rejtett tartalékok, erőforrások, akkor érdemes a megmentésen dolgozni. Ha a válás mellett döntenek, akkor pedig lehet jól válni, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a gyermek. Nem tesz jót a gyermek személyiségének, és nem fogja hálásan megköszönni, ha 18 éves kora után majd kibukik egy veszekedésben, hogy csak miatta maradtak együtt…

Nincs még egy olyan vitatott terület a válás kapcsán, mint, hogy melyik szülő mikor legyen a gyerekkel. Vannak, akik természetesnek tekintik, hogy amint az egyik szülő elköltözik, vele meg is szakad szinte a gyerek kapcsolata. Belőlük lesznek a ’vasárnapi apukák’ (túlnyomó részt apukák kerülnek ebbe a helyzetbe). Máshol mértani pontossággal szelik ketté a gyermek idejét a szülők, pontosan kicentizve, hogy kinek mennyi idő jusson a gyerekkel.

Gyermekpszichológiai szempontból érdemes lenne áttekinteni a jó kapcsolattartás kialakításhoz szükséges szakmai támpontokat. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy a kapcsolattartás kialakításakor a gyermek érdekét vegyék figyelembe. A második a következetes, kiszámítható rendszer létrehozása. A harmadik a bizonyos fokú flexibilitás, mely minden rendszer sajátja kell, hogy legyen. Fontos még beszélnünk a próba kapcsolattartási rendszerekről, és arról, hogy milyen egyéni szempontokat kell mérlegelni a kapcsolattartás kialakításakor, illetve, hogy milyen jelekre kell odafigyelnie a szülőnek, hogy gyermeke lelki egészségét fel tudja mérni a válás után.

Mi az a Flow kapcsolattartás, miért javaslom ezt?

Minden gyermek alapvető igénye, hogy a körülötte lévő dolgok kiismerhető rendben történjenek, és hogy ne veszítse el a számára fontos kötődési személyeket. A szülők sokszor nehezen látják át a gyermek nézőpontját és saját érdeküket vélik a gyermek érdekének. A pár tagjai igyekeznek egymástól eltávolodni, azonban ennek nem kell automatikusan az egyik fél gyermektől való eltávolodását is jelentenie. A szülőpárnak fel kell ismernie, hogy a gyermek érdekében napi szinten kell továbbra is kommunikálniuk, lehetőleg semleges, civilizált, egymást tisztelő hangvételben, hogy szülőpárként betöltendő, közösen vállalt feladatukat legalább a gyermek 18 éves koráig elláthassák.

A legmodernebb kutatások azt mutatják, hogy az apai stabil jelenlét a gyermek életében növeli az önkontrollt. Ez közvetlenül pozitívan hat a felelősségteljesebb felnőtt magatartásra és a káros szokások és deviáns magatartás elkerülésére, magasabb tanulmányi eredményhez vezetve. Összességében a magasabb önkontroll, -mely apai hatásnak köszönhető- segíti a gyermek életben való beválását. Ezek tehát olyan pozitív tényezők, melyek eléréséhez nem szabad kihagyni -válás után sem- a gyermek életéből az apát.

A mai társadalmi szemléletbe csak lassan tud begyűrűzni ez a fajta egyszerre régi és mégis modern pszichológiai tudás, így gyakran tapasztalom, hogy az apáknak bizonygatniuk kell, hogy miért is szeretnének gyermekeik hétköznapjainak aktív részesei maradni.

A rendszeresség, a struktúra: kiszámíthatóságot, így érzelmi biztonságot ad a gyermeknek, és tervezhetőbbé teszi a szülőpár életét is. A kisebb gyerekek térben, időben nehezen tájékozódnak, így számukra jó támpont lehet egy kapcsolattartási rendszer, melyhez alkalmazkodni tudnak. Bizonyos fokú rugalmasság azonban szükséges a szülők részéről, hiszen nem vár helyzetek mindig adódhatnak.

Minden családnak a saját egyedi megoldását kell megtalálni, azonban a szempontok áttekintésében segíthet egy szakember. Van, ahol az egy hét itt-egy hét ott tömbösített rendszer működik. Másik klasszikus láthatási forma az ’A’ héten egy hétköznap délután, ’B’ héten szombat-vasárnap. Ezek az alapok azonban igény szerint variálhatók. Van, ahol a szülők hosszabb hétvégében állapodtak meg, mely csütörtöktől hétfőig tart. Lehetséges a heti egy nap kapcsolattartást heti 2 nappá növelni (ott-alvással). Az 50-50%-os beosztás sem kell, hogy 7 napos tömbökben történjen, lehet 3-4 nap elosztásban is. Nincs egzakt szabály, mely kimondaná, hogy az egyik károsabb, vagy éppen jobb, mint a másik. Egyedi élethelyzetek, családok vannak, akiknek meg kell találniuk a saját megoldásukat, a gyerek igényeinek figyelembe vételével.

A Flow kapcsolattartás új fogalom, melyet arra a fajta kapcsolattartási rendre használok, ahol a szülők egyaránt, közel azonos mértékben részt vesznek a gyermek életében. Nincs pontos 50-50%-os eloszlás, inkább a minőségi együtt töltött időt próbálják arányosan elosztani. Ilyenkor, ha például a gyermek az édesanya lakhelyén él, és 7 év alatti, akkor a Flow kapcsolattartás arra utal, hogy az apa rendszeresen, naponta, két naponta jön: óvodába vagy iskolába viszi, több délután  egy héten érte megy, hétvégén (minden hétvégén egy napra, vagy kéthetente teljes hétvégére) magával viszi, ott-alvásra.

Határok, keretek, rendszer van, ettől még nem kell 3-masban (anya, apa, gyerek) hétvégéket együtt tölteni, vagy nem szükséges, hogy az apa minden este 10-ig az anya lakásában legyen, mintha el sem költözött volna. Flow kapcsolattartásnál előnyös, ha a szülők kapcsolata rendezett, egymással való viszonyuk egyértelmű.

Az ilyen rendszerben élő gyerekek esetében az a tapasztalat, hogy kevésbé sínylik meg a válást, kiegyensúlyozottabbak, nem érzik azt, hogy az egyik szülőt elvesztették, és szoros érzelmi viszonyban tudnak maradni mindkét szülőjükkel. Kevesebb stresszt jelent a válás, és a világba vetett bizalmuk sem sérül.

A Flow kapcsolattartási forma előnye, hogy nagyon hasonlít a megszokott családi élethez, ahol nem kell egyik szülőtől sem fájdalmasan, túl sok időre elszakadni a gyermeknek. Hátránya, hogy általában csak közös szülői felügyeleti jogot kérő, egymással együttműködni tudó szülőknél kivitelezhető. Azonban, ha minden szülőnek fontos a gyermeke lelki egészsége, és szeretnék megóvni őt a válás káros hatásaitól, megfontolható, hogy tesznek egy próbát ezzel a kapcsolattartási metódussal.

A kapcsolattartási rendszerek kialakításakor különben is javasolt, hogy az anya és az apa lehetőleg a bíróság bevonása nélkül állapodjon meg. Javasolt továbbá a kialakított trendszer 3 havonta történő kiértékelése, ahol megbeszélhetik a szülők, hogy mely részek működtek, és melyek okoztak nehézséget. A gyerekek változatos tünetekkel jelzik, ha a mesterségesen kialakított rendszerben nem érik jól magukat: romló teljesítmény, labilis hangulat, alvászavar, szétszórtság jelenhet meg.

Szeretné, ha az Ön gyermek a lehető legkisebb sérüléssel úszná meg a válást? A kulcs a szülők közi hatékony, semleges hangvételű kommunikáció, mely a gyermek érdekét szolgálja. Tájékozódjon a lehetséges kapcsolattartási formákról, hogy az Önök családja is megtalálhassa az Önöknek legideálisabb megoldást.

Testvérféltékenység: addig ne avatkozzon be a szülő, míg vér nem folyik? Majd megoldják egymás közt? Mi a szerepe a szülőnek? Hogyan nevelhet jó testvéreket? Hogyan lehet elkerülni az állandó döntőbíró szerepet?

Gyakori, hogy a pszichológiai tanácsadáson testvérféltékenységről számolnak be a szülők.

„Állandóan versengenek egymással a gyerekeim. Ki ér oda előbb a lépcsőhöz? Ki vehet először a tálból? Mintha nem lenne elég étel nálunk! Vagy nem lenne teljesen mindegy, hogy ki ér oda előbb?! Mindenen össze tudnak veszni. Egész nap ezt hallgatom. Az egyik csinál valamit, a másik visít. Jön a kicsi és panaszkodik, mire mi eleinte mindig a nagyot szidtuk le. De aztán rájöttünk a felségemmel, hogy a kicsi is vastagon benne van a sztoriban, ő megy oda és provokálja a nagyot. A nap végére szétmegy a fejünk, nem tudnak meglenni egy légtérben veszekedés nélkül. Nem tudom hol rontottuk el? (Gábor, egy 5 és egy 7 éves kisfiú apukája.)

„Én gyerekkoromban mindig szerettem volna kistestvért, így semmiképpen nem akartam, hogy kislányom, Dalma, egykeként nőjön fel, mint én. Mindig is két gyereket szerettem volna. Még örültünk is, hogy a kicsi fiú lett, hogy majd Dalma biztos tutujgatni fogja, anyáskodik felette. Hát nem így lett. Azóta, mióta Ádám 3 éve megszületett, Dalmával nem bírunk. Nagyon figyeltünk arra, hogy nehogy kevesebb figyelem jusson rá, mindig voltak csak neki programok, a kistesó születésekor ’hozott’ neki ajándékot, és mégis. Dalma úgy érzi, hogy őt kevésbé szeretjük, hogy Ádikának mindent megengedünk, és mintha vissza akarna fejlődni babába. Őt is cipeljem, etessem, vegyem ölbe, szolgáljam ki, pedig már 6 éves! Mit ne mondjak, nem így képzeltem el ezt a testvér dolgot. Sokkal nyugodtabb volt az életünk egy gyerekkel, nem tudom, hogy mit tegyek, hogy jó testvérek legyenek? Közben Ádika imádja a nővérét, de Dalma nem igazán akar tudomást venni róla. (Ildikó, a 6 éves Dalma és a 3 éves Ádám anyukája.)

„Szabályosan csépelik egymást. Az egyiknek az kell, amivel a másik játszik. Állandóan keresik egymás társaságát, de aztán valamin hajba kapnak. Tele van a szobájuk játékkal, de nem tudnak megosztozni. A kicsi utánozni akarja a nagyot, a nagyot ez idegesíti. Tőlük zeng az egész ház. Két kislány, de felérnek egy egész hadsereggel!” (Péter, 4 éves Kincső és az 5,5 éves Aliz apukája.)

„Szoktak csodálkozni az új ismerőseim, hogy hogyan mertünk 3 gyereket vállalni, hogy bírjuk idegileg. Meg kell mondjam, hogy a legkisebbet nem terveztük, ő meglepetés gyerek. De nem bánjuk, a két fiú után a kis pici, tündéri kislány: ajándék. De amit ezek otthon művelnek, hááát, az kiborító tud lenni. Egy autóba beszállás, vagy egy sima fürdetés is olyan energiákat kíván tőlünk, hogy legszívesebben hagynám az egészet a fenébe. Maximum megyünk az ügyeletre. Erre is volt példa egyébként: a 8 éves Kristóf egy füzet sarkával úgy fejbe vágta Palikát, hogy felrepedt a szemhéja, csak azt láttuk, hogy ömlik a vér a gyerekből. Akkoriban Zselyke még kicsi volt, ő nem volt benne a balhékban, de ma már őt sem kell félteni. Tegnap például azon ment a paláver, hogy belefirkált Pali rajzába, amire Pali eldugta a kedvenc alvós plüssét bosszúból. Én nem is tudom, min tudnak állandóan összeveszni. Szóval a három gyerek… ők az életeink, a szemünk fényei, de azért már várom, hogy nagyobbak legyenek és nyugalmasan töltsem az idős koromat a kandalló mellett üldögélve.” (Tamás, 3 gyerekes apuka.)

Ismerős történetek? Mindben közös, hogy adott egy család, ahol több gyerek nevelkedik, versengve a szülők figyelméért, szeretetéért. A testvérek között rendszerint ambivalens a kapcsolat, ami azt jelenti, hogy egyszerre vannak jelen a szeretetteli, pozitív, ragaszkodó és a negatív, elutasító, haragvó érzelmek. Így a kapcsolat általában nem stabil és kiegyensúlyozott, hanem akár egy napon belül is nagyon hullámzó lehet. Egyszer egymásra sem hederítenek, máskor szépen eljátszanak együtt, utána meg veszekedni kezdenek egy apróságon. A kiélezett igazságérzet, a versengés, az összehasonlítás, és a ’se veled-se nélküled’ típusú kapcsolat gyakran része a testvérek közti érzelmi kapocsnak. A szülő pedig csak pislog és sodródik az árral: kivonul a konfliktuszónából, vagy éppen szétcsap köztük, miközben fáj látnia, hogy gyermekei időnként szinte ölik egymást.

Természetes, hogy van

Sokakban él az a tévhit, hogy a testvéreknek szeretniük KELL egymást, és, hogy valami rosszat jelez a testvérféltékenység, amit ki kell irtani. Valójában a testvérféltékenység természetesen megjelenő jelenség, amit érdemes a helyén kezelni. Kistestvér születésekor érdemes a nagytesót bevonni a kicsi születése okozta örömbe, tevékenységekbe. A kisbaba érkezésekor figyelni kell arra, hogy a nagyobb gyerekek ne szoruljanak teljesen ki a figyelem fókuszából és lehet erősíteni a gyerekek közti érzelmi kötődést. Ha a nagytesó is részt vehet tevékenyen a kicsi gondozásában, ha neki is megengedik, hogy megsimogassa, ölbe vegye a kicsit, akkor elkezd épülni a kapcsolatuk. Fontos, hogy lehessen beszélni a negatív érzésekről is, nem elvárás, hogy minden pillanatban örülni kell a síró, sok-sok figyelmet kapó babának. Ha a nagytesó verbálisan, a szavak útján kifejezheti frusztrációját a helyzettel kapcsolatban, jóval kisebb eséllyel fogja esetleg fizikailag bántani a kicsit. Mikor a kicsi mozgásfejlődése beindul, ismét belobbanhat a testvérféltékenység, hiszen az új kis jövevény elkezdi veszélyeztetni a nagyobb territóriumát, játékait.

Korkülönbség

Állandó dilemma, hogy mi az ideális korkülönbség. Ha kicsi, akkor hamar összenőnek. Ha nagyobb, akkor könnyebb a kicsire figyelni, mert a nagy már önállóbb. Ha túl nagy, akkor nehezebben alakul ki a testvérkapcsolat. Ezek azonban kissé általánosító megfigyelések, hiszen a korkülönbség mellett sok múlik a gyerekek temperamentumán, személyiségén és családi közegén is. Mindenki mást tekint ideálisnak, és mindegyik opciónak megvan a maga előnye és hátránya. Itt az lenne a lényeg, hogy sikerüljön minden gyermeket a maga fejlettségi, érettségi szintjének megfelelően kezelni. Sok feszültség származhat a testvérek között abból, ha állandóan összehasonlítják magukat egymással. A szülőnek érdemes hangsúlyoznia, hogy mindenki egyedi, és mindenkit a saját erősségei mentén dicsérni, támogatni. Az elvárásokat szintén a gyermek életkorához és képességeihez kell igazítani, hiszen akár egy év korkülönbség is sokat számít, és könnyű abba hibába esni, hogy összemosódik, hogy melyik gyereknek mit kéne tudnia.

Miért nehezebb a nagyobbnak?

A kistesó beleszületik egy családi dinamikába, míg a nagy jelentős változásnak éli meg a kicsi érkezését. A szülői odafigyelés, tapintat, extra foglalkozás ezért szerencsés, ha a nagy felé fordul, mert ő a sérülékenyebb ebben a helyzetben. A rá irányult kizárólagos, vagy több figyelem szenved csorbát a kistesó érkezésével. Így fontos figyelni arra, hogy ne történjen túl sok változás az életében, és arra is, hogy a számára megszokott rutinok és fontos kapcsolódások megmaradjanak. Ha jelentősen csökken a felé irányuló szülői figyelem, azt a kistesón fogja leverni. A kisebb testvér ellen irányuló agresszió hátterében ott van a veszteségélmény, ahogy a nagytesó küzd a családon belüli kedvező pozíciója visszaszerzéséért.

Gyakori jelenség, hogy a nagy testvér hirtelen válik ’naggyá’ a szülők szemében, mikor még ő is kicsinek számít. Az újszülött mellett, a 3 éves lesz a nagytesó, akinek csendben kell lennie, ha a kicsi alszik, akinek meg kell értenie, hogy anyának épp más dolga van, és akitől elvárja a környezete, hogy képes legyen hosszú órákat a családjától távol tölteni, míg a kistestvére otthon lehet. Valójában ezzel a szintű belátással és alkalmazkodó képességgel nem rendelkezik egy óvodás korú gyermek. Ebben az esetben az elvárásokat kell átgondolni, hiszen kistestvér születésekor gyakori, hogy az idősebb gyermek visszacsúszik egy már meghaladott fejlettségi szintre és ő is több testi gondozást, babusgatást, törődést igényel újra. Ezek természetes igények, melyet érdemes meghallani és kielégíteni, hiszen az érzelmi töltődés segíti majd hozzá a nagytesót, hogy ismét kiegyensúlyozottá válhasson. Ha a nagyobb testvérek sem érzik magukat elhanyagoltnak, vagy túl sok szabály és elvárás közé szorítottnak az javítja a kisebb testvérükkel kialakuló pozitív kötődés esélyét is.

Különböző igények

Sok szülő tudatosan igyekszik, hogy egyformán szeresse és kezelje gyermekeit. Csak szélsőséges, ritka esetben találkozom olyannal, hogy a testvérféltékenység hátterében az egyik gyermek feltűnően hátrányos megkülönböztetése állna. Ilyenkor ez a feszültség szítja a testvérek közti feszültséget, tehát a probléma nem a gyerekek között van alapvetően, hanem a szülő-gyerek kapcsolatban keresendő. Jellemzően a szülők kínosan ügyelnek rá, hogy a testvérek egyformán részesüljenek mindenből. Igen ám, de ez nem jelenti azt, hogy mindenből egyformát, ugyanolyat kell kapniuk. A testvérek nagyon gyakran gyökeresen tudnak különbözni egymástól személyiségjegyeik tekintetében, így egyéni igényeiknek megfelelően kell viszonyulni hozzájuk. A figyelem mennyisége, a szeretet, az együtt töltött idő lehet közel azonos, azonban a mindennapokban ez nagyon különbözőképpen nyilvánulhat meg. Az egyik gyerek otthon szeret molyolni, míg a másik állandóan programokra menne. Az egyik kedvence a banán, a másik csak az almát eszi meg. Az egyik zenélni szeretne tanulni, a másik sportolni járna. Akkor teszi jól a szülő, ha mindegyik gyermekére, külön-külön ráhangolódva képes neki megadni, amire szüksége van.

Veszekedés megelőzés

Szülőkonzultáción gyakori tapasztalatként vonják le az anyukák és az apukák, hogy lényegében hasonló forgatókönyv szerint zajlanak a gyermekeik közti konfliktusok. Gyakran kiderül, hogy valamilyen triviális ok áll a háttérben, például nincs a gyerekeknek külön tere és saját, intim területe, ahol a személyes holmijukat, legféltettebb kincseiket tarthatják. Így törvényszerű, hogy a pihenni vágyó, az iskolából fáradtan hazajövő gyereket ingerültté teszi majd a kistestvére, aki folyton követi, és hozzányúl a dolgaihoz. Logikus, hogy az este 11 után lefekvő gyerekek nyűgösebbek másnap reggel és jóval alacsonyabb lesz az egymást iránt mutatott toleranciájuk is. Ezek olyan konfliktusok, melyek megelőzhetők lennének. A napirend, a struktúra, az otthoni szokások átgondolásával sokat tehet azért a szülő, hogy a gyerekek nyugalmát biztosítsa.

Mindenkinek saját idő

A testvérféltékenység mögött sokszor hiányállapot áll, melyben nem jut elég személyre szabott figyelem a gyereknek. Jó ötlet lehet ’szétszedni’ a gyerekeket és mindenkinek, heti rendszerességgel biztosítani olyan időt, melyet kettesben tölthet valamelyik szülőjével. Ez ne kötelező és ne felnőtt program legyen, hanem valamilyen gyermekközpontú szervezés, mely a gyermek érdeklődési körének megfelel. Egyfelől ez megelőzésül is szolgál, hiszen nem töltenek annyi időt együtt a testvérek, másfelől pedig csökkenti az érzelmi hiányállapotot, amiért a testvért lehetne okolni.

Probléma megoldás

Mivel gyerekekről van szó, így természetes, hogy nincsenek még felvértezve az önérvényesítő, agresszió mentes konfliktuskezelés csínyjával-bínjával. Ösztönösen reagálnak, és nem képesek még olyan mértékben kontrollálni az érzelmeiket, mint egy felnőtt. A szülő sokat segíthet példamutatással, és más módokon is. Nem kell a gyerekek minden apró-cseprő dolgába beleavatkozni, azonban nem is érdemes őket teljesen magukra hagyni konfliktushelyzetben. A problémamegoldás egy tanulási folyamat, melynek elsajátítása évekbe is telhet. Ha a szülő vállalja esetenként a döntőbíró szerepét, fontos, hogy körültekintően, és igazságosan járjon el. Figyelem! Nem minden az, aminek látszik. Sokszor a nagytesó agresszív megnyilvánulásai mögött ott van több napnyi, vagy heti visszafojtott düh, amikor nem mutatta ki frusztrációját. Ha ilyesmit tapasztal szülőként, bátoríthatja gyermekét arra, hogy ne hagyja felgyűlni indulatát, hanem jelezze, ha úgy érzi, hogy igazságtalanság érte.

Felnőttkori testvérkapcsolat

„Bárcsak jó testvérek lennének!”-hangzik el sok szülő szájából a sóhaj. Nehéz megjósolni, hogy felnőttként mennyire lesznek majd jó testvérek a gyerekek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vér nem válik vízzé, a sok közös élmény és az azonos családi háttér erős összekötő kapocs tud lenni.

Van remény

Jó hír, hogy testvérek kapcsolata nem állandó. Dinamikusan változó, így a rosszabb periódusokat könnyen javulás követheti. A gyerekek érnek, változnak, fejlődnek és ez a testvérkapcsolatra is jó hatással van. Könnyen lehet, hogy az a két kisgyerek, aki ma veszekedéssel tölti az idejét, holnap rátalál egy közös érdeklődési körre. A szülő jól teszi, ha tudatosan figyeli önmagát, megpróbálja egyik vagy másik gyermeke helyébe beleélni magát és rendületlenül törekszik az egyformán, de nem ugyanúgy szeretésre. Ne feledje, a testvérféltékenység természetes jelenség, mely minden több gyerekes családban tetten érhető. A gyerekek megélése a testvérükkel való viszonyról korántsem biztos, hogy olyan drasztikus, mint a szülői megélés. Közös, jó hangulatú élményekkel, következetesen hangsúlyozott családi értékrenddel idővel csökkenni tud a testvérek közti feszült viszony.