Merjen hallgatni megérzéseire! A jó szülőség nagyrészt egy meghatározhatatlan, nehezen megfogható belső iránytűn múlik, melyre érdemes megtanulni odafigyelni. Mindenkiben megvan ez a belső hang, melyre támaszkodva megérezheti, hogy mikor jár el helyesen. Mikor kell kevesebbet, mikor többet adni valamiből, mikor kell gyökeresen változtatni, mi szolgálja legjobban a gyerek igényét. Manapság kevés szó esik a belső hang szerepéről a szülői működésben, hiszen inkább a kívülről jövő, megtanulható nevelési készégeket, módszereket szokták hangsúlyozni.  Az intuíció azonban veleszületett képesség, mely segít különbséget tenni a jó és a rossz között, és teljesen egyedi, Önre jellemző módon segít hatékonyan funkcionálni. Nem ugyanaz jó mindenkinek. Egyedi válaszokat érdemes találni: mely Önnek, az Ön családjában, pont akkor, pont az Ön gyerekénél működik. Ez nem vakrepülést jelent, szokatlan helyzetben, vagy krízis esetén, ha úgy érzi elbizonytalanodott gyereke nevelését illetően, kérjen útmutatást, vegyen igénybe szakmai segítséget.

Gyakran fordulnak hozzám szülők olyan kérdésekben, melyben csak segítenem kell meghallani a belső hangjukat, szülői intuíciójukat. Egy jól sikerült tanácsadási folyamat végén, így kiáltanak fel:

„Tudtam, éreztem, én is pont így gondoltam!” Ebből tudom, hogy sikerült egyénre szabott, egyedi tanácsot adjak, melyet biztosan sikeresen tudnak majd otthon alkalmazni.

Számos gyermeki tünet esetén érdemes felerősíteni magában szülői intuícióját, mely közelebb visz az elakadás feloldásához:

Mikor úgy tapasztalja, hogy gyereke az oviban rosszul érzi magát, figyeljen belefelé! Mi lehet az oka? Mi változott meg? Miből van hiánya gyerekének? Milyen tapasztalatok érik? Mire vágyna? Rakja össze az apró megfigyeléseit, a gyerek közléseit, és biztosan tudni fogja mi a baj. Nincs kivel barátkozni a csoportban? Bántotta valaki? Nem kötődik eléggé az óvónénihez? Szívesebben lenne otthon? Sok változás volt az életében mostanában? Sokféle oki háttér lehetséges, és mindnek más a megoldása. De nem kell bizonytalannak, tehetetlennek éreznie magát, hiszen az ok felderítése már fél siker a megoldás felé vezető úton!

Ha igazságtalanság éri gyerekét, és ő dühöng emiatt: próbáljon meg a gyerek személyiségét alapul véve ráérezni, hogy mi zavarja őt? Ő akart lenni az első? Másokkal összehasonlítja magát? Mit nem tud kifejezni? Azt érezheti, hogy ő kevesebb figyelmet kap? Az intuíciót arra is tudja használni, hogy átvegye a gyerek szemszögét, együttérezzen vele. Bármilyen irracionálisnak is tűnik elsőre a gyerek dühe, lassan kibontakozik majd Ön előtt, hogy milyen frusztrációk vezettek ide.

Ha a gyerek iskolai viselkedése kifogásolható, ismét teret kap a szülői megérzés. Mi állhat a háttérben? Jól beilleszkedett az osztályba? Vannak sikerélményei? Hogyan tud alkalmazkodni az iskola szabályaihoz? Szereti őt a tanító néni? Kötődik a pedagógushoz? Átgondolva gyermeke társas helyzetét az intézményben, képet kaphat arról, hogy mi váltja ki a magatartás zavart. Képzelje maga elé gyerekét, és érezzen rá arra, hogy mi zavarhatja őt az iskolában. Ennek a felismerésnek mentén tud majd számára segítséget kérni, képviselve az érdekeit.

Lehet, hogy nem az Ön gyerekével van a baj? A szülői intuíció segítségével megismerheti gyermeke szempontjait, így megállapítva, hogy a felé irányuló elvárások reálisak-e? Gyermeki tünetképzés hátterében gyakran áll a nem megfelelő környezet, az irreális elvárások.

A sok, laikusoktól kapott tanács elbizonytalanító. Véleményt mond a szomszéd, a játszótéren megismert anyuka, a gyerektelen barátnő, és a külföldön élő sógornő. Nem lehet ennyi elvárásnak megfelelni, és nem is biztos, hogy ők tudják jól! Ami az ő megoldásuk, nem biztos, hogy Önnek is beválik!

Tapasztalatom szerint sok szülő könyvélményre hivatkozik, onnan merít technikákat gyermeke neveléséhez. Gyereket nevelni azonban könyvből nem lehet, ahány féle könyv, annyi féle jótanáccsal szolgál, amit egyáltalán nem könnyű a gyakorlatba ültetni. Az egyik szerint türelmesnek kell lenni, a másik szigorú rendszert vezet be a gyerek életébe. Az egyik szerint meg kell tanítani egyedül elaludni a gyereket, a másik szerint, amíg a gyerek igényli, ki kell elégíteni érzelmi szükségleteit, éjszaka is. Csupa ellentmondó tanács! Lehetséges, hogy ezeket a könyveket nem az Ön gyerekére szabva írták? Válassza ki az Ön és gyereke személyiségéhez illő módszert!

Tippek:

• Önmaga felé se legyenek irreális elvárásai

Sok szülő csúszik bele abba a hibába, hogy elképzel egy nagyon magas szintű, idealizált szülői működést, és csalódik, ha nem üti meg mindennap a magas mércét.

• Következetesség? Egy pontig!

Emberek vagyunk, nem robotok, így a hasznos nevelési tanácsokat sem szabad szélsőségesen értelmezni. Nem cél a tökéletes működés, ám fontos, hogy nagy vonalakban hallgasson a megérzéseire, engedve bizonyos szintű flexibilitást, változatosságot is.

A szülő dolga jónak, szerethetőnek látni gyerekét. Ne bizonytalanodjon el, nem minden a nevelés hatása, vannak veleszületett tulajdonságok, életkori sajátosságok is. Irigy a gyerek? Dacos, ellenálló? Indulatos a társaival? Ezek nem az Ön nevelésének kudarcát, csődjét jelentik! Sokszor természetes életkori sajátosságokról van szó, mely idővel rendeződik, elmúlik.

Lehet fejlődni a szülői kompetenciákban, de fontos tudni, hogy nincs egy arany módszer, mely minden helyzetben alkalmazható. A módszerek közül is intuitíven kell válogatni: mi illik az Ön személyiségéhez, korábbi tapasztalataihoz, családjához, gyerekéhez, az adott helyzetben? Mit tud hitelesen képviselni? Mi válna be az Ön gyerekénél? Az egyik legfontosabb szülői tulajdonság pont a szülői megérzés-intuíció, mely odafigyeléssel szintén fejleszthető!

Ne hagyja magát elbizonytalanítani, Ön ismeri legjobban gyerekét!

Bővebben a témáról a www.deliageva.hu webshop könyvkínálatában tájékozódhat, most 15 %-os kedvezményt igénybe véve.

A gyerekek életében egyre inkább teret hódítanak a passzív időtöltések: a kütyüzés és a képernyőnézés. Ilyenkor a gyerek passzív befogadó, és ahogy elöntik, elárasztják a gyorsan váltakozó, villódzó képek, úgy nő benne a feszültség. Belekerül egy furcsa, módosult tudatállapotba, amiből nagyon nehezen tud kiszakadni. A sok tv nézéshez szokott gyerek nehezen tudja irányítani a figyelmét, szokatlan neki, hogy elmélyüljön valamiben, gyakran unatkozik, és nem képes 5 percre sem egyedül lefoglalni magát.

Azonban ez változhat! Újra kell tanulni játszani, nagyobb teret biztosítva a gyermeki kíváncsiságnak, a felfedezés örömének, ezáltal elősegítve a gyerek kompetencia érzésének -a „Meg tudom csinálni!” érzésnek- a megerősödését.

A jó játék a képernyő nézéssel szemben, aktív időtöltés, igazodik a gyerek érdeklődédéhez, fejlettségi szintjéhez, képességeihez. Megmozgatja, kihívások elé állítja, lehetőséget ad az elmélyülésre.

Sokféle játék elképzelhető, mely a képernyőnézés alternatívája lehet, az alábbi felsorolás ízelítőt ad a gyermeki játék sokféleségéről, elengedhetetlen szerepéről a gyerek egészséges fejlődésében.

Konstruktív, azaz építő játék: ilyen például a fakocka, a duplo Lego, a Lego, Playmobil, a Geomag, a Jáva, makett építés, golyópálya. A gyerek megtapasztalhatja az építés által, hogy létrehoz, kreál valamit. Követheti az összerakási ábrát, vagy építhet fejből, mindenképpen fejlődik a téri tájékozódása és a finommotorikája is. Van, akinek jó műszaki érzéke van, és egyből át tudja fordítani a 2 dimenziós ábrát 3 dimenziósba, ahogy a térben összeépíti az alkotóelemeket. Előfordul, hogy egy gyerek elsőre ügyetlennek bizonyul az építésben, azonban gyakorlással, próba-szerencse alapon próbálgatva az összerakást, egyre több sikerélményhez jut. Ez a fajta téri-vizuális tájékozódást és finom motorikát fejlesztő játék jó szolgálatot tesz majd az iskola kezdéskor, hiszen ezek a részképességek fontosak az írás-olvasás elsajátításánál.

Szerepjáték: Figurákkal, bábokkal, plüssökkel játszák szívesen a gyerekek. A képzeletet megmozgatja, a belső világ, a gyerek fantáziái megelevenednek, kifejezhetővé válnak. Sokszor segíti a való életben tapasztaltak megértését, feldolgozását, alkalmas az érdeklődés és az érzelmek kifejezésére. A gyerek a szerepjáték során szerepeket játszik el, ezáltal a világról való tudása megszilárdul, nagyobb magabiztosságot szerez, szereprepertoárja bővül. Vannak olyan gyerekek, akik egy bottal is jól eljátszanak fél óráig, nekik rendkívül színes és gazdag a belső világuk. Akinek a szerepjáték nem megy olyan jól, annál inkább fontos, hogy gyakorolja, mert a szókincs, a kifejezőképesség, a beleérzőkézség és az empátia is fejlődik általa.  A szerepjátéknak gyakran része az ismétlés, mely jól tükrözi a gyermek érzelmi igényét, hogy egyfajta átélést, szerpet, újra és újra megtapasztalhasson. alkalmas a megterhelő életesemények: pl. veszteség, kórházi élmény feldolgozására is, hiszen az újra és újra eljátszott, eredetileg szorongáskeltő történés megérthetővé, befogadhatóvá válik általa. A szimbolikus, ’mintha’ játék lehetőséget ad az érzelemvilág, az indulatok, belső feszültségek kimutatására.

Szabályjáték: Ebbe a kategóriába tartoznak a társasjátékok, kártyajátékok. Általuk a szabálytudat fejlődik, a gyerek jobban megérti az ok-okozati viszonyokat, gyakorolja a késleltetést, hiszen ki kell várni a sorát. A kooperáció és a kudarc tűrés is fejlődik. Először gyakran nehéznek találják a gyerekek, hogy nem mindig ők jönnek, és nem mindig ők nyernek. Azonban idővel reálisabban látják saját szerepüket, csökken az énközpontú gondolkodás, és a versengő magatartás mellett megjelenik az együttműködő viselkedés is. A dobókocka használat miatt a globális számfogalom, a ritmusérzék (annyit lépjen a táblán, amennyit dobott) is megszilárdul. A késleltetés képessége, a szabálytudat, a kudarc tűrés elengedhetetlen a társas együttélés sikeres elsajátításához, így miniben ezek a fajta játékok a nagybetűs Élet játékszabályait is tanítják.

Mozgásos játékok: például szabad levegőn szaladgálás, fogócska, eszközigényes hobbi sportok: biciklizés, rollerezés, görkorcsolyázás. A gyereknek lehetőséget ad levezetni az energiáit, fizikumát erősíteni, nagymozgásának koordinációját összehangolni. Fejlődik az egyensúlyérzék, a tájékozódás, az irányok ismerete. Egy átlagos gyereknek is meglepően nagy a mozgásigénye. Ha egy gyerek nincs kellően ’lemozgatva’ a lakásban fog randalírozni: ugrál a kanapén, szaladgál a konyhában, felmászik a bútorokra. Ezek a tevékenységek nem igazi rosszalkodások, csupán azt jelzik, hogy tombol benne a mozgásra való vágy, aminek teret és időt kell biztosítani. Egy átlagos gyerek simán tud, és szeret délelőtt és délután is két órát mozogni. Érdemes átgondolni, hogy ehhez képest mennyi mozgásra van lehetősége egy nap az Ön gyerekének?

Kézműves játékok: A kreativitás és az alkotás örömét adja. Fejlődik a fantázia, és a finommotorika, javul a ceruzafogás és az eszközhasználat pl. olló, ecset. Vannak olyan gyerekek, akik nagyon szívesen fűznek gyöngyöt, színeznek, vagy éppen gyurmáznak. Nekik érdemes újabb és újabb eszközöket mutatni, hiszen a kreatív alkotás az önkifejezés módja is számukra. Mások úgy kerülik ezeket a tevékenységeket, mint a tüzet. Feltételezhető, hogy egyes részképességek éretlensége folytán, ők azok, akik ügyetlennek élik meg magukat, és hamar elvesztik az érdeklődésüket. Náluk különösen fontos, hogy tapasztalatot szerezzenek a kézműves játékokban, hiszen a vizuo-motoros koordináció, a szem és a kéz összehangolása, a finommotorika, pl. a rajzolás által, előkészíti az írás elsajátítását.

Az aktivitás, a sikerélmény szerzésének lehetősége közös a fent említett játékokban, melyek mindegyike, sokkal, de sokkal fejlesztőbb a tv vagy bármilyen képernyő nézésnél!

Nem kell kifejezetten fejlesztőjátékban gondolkodni, elég csupán nagyobb teret, több időt hagyni a szabad játéknak, melynek során a gyerek ösztönösen rátalálhat arra, amire éppen igénye van. Pont az egyik legkézenfekvőbb dolog, a játszóterezés: szabad levegőn, kortársakkal történő mozgásos játék oldja legjobban a feszültséget, az energiát konstruktívan csatornázza, a szocializációt elősegíti és örömet ad.

A gyerekek utánzás és modellkövetés útján tanulnak elsősorban, így a képernyőből feléjük áramló sok-sok információ nagy része ’emésztetlenül’, feldolgozatlanul lebeg csupán, melynek töredékét értik csak meg, a nagyobb részük nyugtalanságot, szorongást, feszültséget kelt bennük.

A gyerek játéktevékenységét nem a sokféle műanyag játék ösztönzi, hanem a felnőtt egy-egy jó ötlete, bevonódása, mely lendületet ad, hogy újfajta módon töltsék el az időt. Idővel, az ilyen tapasztalatokra szert tett gyerek, ha unatkozni hagyják, rátalál valamilyen játéktevékenységre, mely idegrendszerének pihentető és egyben fejlesztő is.

Csökkentse minimálisra  képernyő időt, és vezesse vissza gyerekét természetes közegébe: a szabad játék, fantázia és mozgás világába!

Sok szülő arról számol be, hogy a téli szünet kezdete óta gyereke kezelhetetlenebb lett, nem fogad szót, egész nap csak a képernyőt bámulná, édességet enne és nincs kedve kimozdulni. Nemrég egy anyuka sóhajtott fel így nálam: „Én már úgy várom, hogy visszazökkenjünk a normál kerékvágásba!”

Megértem őt. Az ünnepek, szünnapok várása, átélése-átvészelése után, sokan már vágynak vissza megszokottba. Még titkon a gyerekek is. Bár ők ezt sosem vallanák be.

Mi lehet állhat a gyerek kezelhetetlen viselkedésének hátterében?

Az gondolnánk, hogy a téli szünet adta pihenőnapokon mindenkinek kisimulnak az idegei, létrejön a régóta áhított családi harmónia. Igaz, hogy több a lehetőség a lazulásra és a pihenésre, de valójában nem ez a legmarkánsabb a szünetben. A változás, a sok alkalmazkodás, a szokatlan, idegen helyzet megterhelő a gyerekek számára. Az ünnepek során márpedig sok ilyen adódik. Rokonlátogás. Sürgés-forgás. Kötelezőnek megélt, vagy éppen intenzív, örömteli találkozások. Betegség, lábadozás. Feszültségek, mert a hirtelen jött sok együtt töltött idővel nem könnyű mit kezdeni. Az addig jól működő rutinok eltűntek, minden a feje tetejére áll, délelőtt 11-kor még könyörögni kell, hogy vegye le a pizsamáját és este 10-kor se lehet beimádkozni a gyereket az ágyba. A gyerek nyűgős, nyúzza a szüleit, testvéreit, és a sok szép és drága, nemrég kapott ajándék ellenére képtelen magát lekötni, lefoglalni. Feltűnően unatkozik, követelőzik és szembe megy a felnőttek akaratával.

Az ünnepek alatt együtt a család, de sokszor nem nyugiban. Megy a vendégségre készülés, vendégségbe szaladás. A gyerekek elhalmozzák ajándékkal, édességgel, megengedőbbek, mint szoktak. Mindehhez könnyű hozzászokni.

A gyerekek sokszor nem reagálnak jól a változásokra, hiszen elveszik az a megtartó keret: struktúra, napirend, ami addig az érzelmi biztonságukat szolgálta. Nem csak a szülők titkos kívánsága, hogy térjen vissza minden a régi kerékvágásba, hanem tulajdonképpen a gyerekeké is. Mert bár rövidtávon előnyösnek tűnhet a napi több óra képernyőnézés, a sok édesség, a kitolt lefekvés idő, azonban mindez hosszútávon, de már egy-két hét után is visszaüt!

Természetes, hogy ünnepekkor, hosszabb óvodai-iskolai szünetben felborul az addig beolajozottan működő napirend, mindenki vágyik a kevésbé feszes időbeosztásra. Azonban a jóból is megárt a sok!

A gyerek nem elromlott, hanem kissé össze van zavarodva. Hogy mit lehet neki, hogy mit vár el tőle a szülő, hogy mi lenne a dolga.

A szülő szemszögéből a sok szünnap, mikor a gyerekek nem járnak intézménybe és ő sem munkába, sokszor melósabb és fárasztóbb, mint a hétköznapok. Az állandó jelenlét, a felnőtt ’énidő’ teljes hiánya türelmetlenebbé, feszültebbé teheti a szülőt.

A mindennapok: a strukturált, kiszámítható napirend meghozza majd a gyerek ’megjavulását’. A hétköznapokban meg már csak arra kell figyelni, hogy mindabból, amiből hiányt szoktunk felhalmozni: lelassulásból, együtt töltött minőségi időből jusson egy kicsi az ünnep mentes napokra is!

Kisgyerekek bizonytalanságban. A halál árnyéka, mint Damoklész kardja lebeg felettük. Egy beteg édesapa, aki semmi mást nem szeretne, csak minél több időt a gyerekeivel tölteni. Ma Magyarországon, az áldozatos, erejükön felül dolgozó orvosok ellenére, sajnos nem elérhető az összes olyan modern, a rák kezelésben áttörést hozó gyógymód, ami Európában máshol már igen. Szokatlan kérnem Önöktől, még sosem tettem ilyet. Most sem magam miatt teszem, hanem egy család miatt, akiket évekkel ezelőtt ismerhettem még, még akkor az egészséges családfővel. Nemrég jutott a tudomásomra, hogy mi minden történt velük azóta, és hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek.

Azonkívül, hogy Zolit és a családját ismerem, személyes indíttatásom is van, ahhoz, hogy most a nyilvánossághoz forduljak. Az én családom is került már hasonló helyzetbe. Akkor jószándékú emberek önzetlen felénk fordulása és anyagi segítsége kellett ahhoz, hogy édesanyám megérhesse első unokája, kisfiam születését, és hogy felhőtlen hónapokat tudjon, -akkor már nagybetegen- vele tölteni. Minden perc, minden apró segítség számít. Tudom, voltam már azon az oldalon. Hiszem, hogy most rajtam a sor, hogy valakinek visszaadhassam, azt a sok jót, pozitív energiát, anyagi segítséget, amit anyukám betegsége kapcsán én is megtapasztaltam. Én utaltam Zoli gyógyulására. Tudják, bármikor, bárki kerülhet ilyen helyzetbe. A betegség nem válogat. Ahogy pár hónappal ezelőtt a beteg kisfiú, Zente kapcsán, ismét kiderülhet, hogy sok kicsi sokra megy, és az összefogás csodákra képes! Kérem, segítsen Ön is, ha tehet, hogy ez a négy csodaszép kisgyerek minél tovább az apukájukkal lehessen. Mindig van remény!

„Zoli 41 éves és négy kisgyerek édesapja, 2019. áprilisa óta küzd kiújult ritka nyirokrákbetegséggel (Non-Hodgkin limfóma, PMBCL). Négy különböző kemoterápián és immunterápián van túl, melyek egyike sem volt eredményes. A magyarországi gyógyítási lehetőségek elfogytak, itthon már nem tudják megmenteni. Európa több országában már elérhető egy 2017-ben engedélyezett terápia (CAR-T Cell), mely jó eséllyel megmentheti őt. Münchenben megkaphatja a kezelést, de ennek teljes költségét előre ki kell fizetnünk. Zoli megmentéséhez 250 millió forintra van szükségünk.
Nekünk ez az összeg önerőből elérhetetlen, de ha kétszázötvenezer ember úgy dönt, hogy segít megmenteni őt a gyerekeknek, s utal 1000 Ft-ot, akkor megvan a szükséges összeg.
Az alapítvány neve: Itthon-Otthon Alapítvány

Magnet Banknál vezetett számlaszám: 16200223-10054653

külföldről: HU80 1620 0223 1005 4653 0000 0000

SWIFT kód: HBWEHUHB

Paypal: [https://www.paypal.me/saveZoli](https://www.youtube.com/redirect…)

Az édesapa blogot ír a betegségéről, ami az alábbi linken elérhető:
[https://legyozleknhl.home.blog/](https://legyozleknhl.home.blog/…)
A legkisebb segítséget is köszönünk mindenkinek.”

Krízisként gondolunk egy veszteségre, szakításra, munkahely elvesztésre, halálesetre, nem várt negatív életeseményre. A gyermekvállalást nem soroljuk életünk krízisei közé. Pedig kéne.

Sokan magától értetődően a párválasztás, elköteleződés után, fészekalapításba kezdenek. Csakhogy, ahol a hollywoodi filmek véget érnek (egymásra találnak, összeházasodnak), ott kezdődik a valódi élet.

Mikor a párok kettesben alakítják ki lehetőségekkel, szabadsággal, komforttal teli életüket, nem szoktak kiütközni a problémák. Szeretik egymást, egymást választották, és bizakodva vágnak bele a gyermekvállalásba. Azonban, arra, ami következik, senki sem készítette fel őket.

Saját ritmusból kiesve, alvásmegvonással, személyes célokat, vágyakat félretéve működni: embert próbáló dolog.

Gyakran mégis úgy érzik a párok, hogy ez csak velük történik. Már nem tudnak beszélgetni, szórakozni járni, intimen időt tölteni együtt, akkor, és úgy, amikor szeretnének. Mindebből drámaian kevés jut, így hát levonják a következtetést: rossz a kapcsolatunk! Egymást okolják saját nyomorukért és közben a köztük lévő szakadék egyre nő. Elfojtott, ki nem mondott feszültségek, hordozott sérelmek, titkon lelket rágó elégedetlenség. Hiány. Súlyos érzelmi hiány, melyet a másik nem tud, vagy nem akar betölteni?

Megfelejtkeznek arról, hogy krízist élnek át, melyben szinte lehetetlen jobban működni és teljesíteni, mint, ahogyan ők tetszik! Képzeletben cseréljük ki a pár egyik vagy másik tagját! Ki tud egy kisbaba, vagy kis korkülönbséggel született testvérek, vagy a 3. pici mellett fitten, üdén, energikusan viselkedni a nap 24 órájában? Ki lenne képes hasonló élethelyzetben a régi önmaga maradni?

Ki tehet erről? Kinek a hibája? Sokszor erre felé járnak a pár tagjainak gondolatai, pedig ez a fajta gondolkodásmód nem segít…

Az irreális elvárások, a feszültség egymás közé kerülése távolítani kezdi a pár tagjait egymástól. A gyerek körüli témák számtalan vitára adnak lehetőséget. „Nem segítesz eleget!” „Elkényezteted!” „Te meg nem vagy elég szigorú vele!” „Neked már csak a gyerek fontos!” „Azt sem tudod, mi van velem!”

Ott vannak a hozott családi minták, melyek gombnyomásra aktiválódnak. „Mi így szoktuk!” „Ezt így kell!” -hiszi mindkét fél, és most derül csak ki, mennyire különbözőek az értékek és szokások a származási, eredeti családjaikban.

Jobb lesz a helyzet, ha felismerik, hogy a gyermekvállalás minden áldásával együtt krízis is? Nem, nem lesz azonnal jobb. De segít másképp gondolkodni a helyzetről, és segít abbahagyni önmaguk és párjuk hibáztatását.

Ismeretlen élethelyzet, számtalan új kihívás, soha nem tapasztalt nehézségek. Valljuk be, mondjuk ki, hogy a gyerekvállalás ezzel is jár. Határtalan öröm és mérhetetlen terhelés. Óriási próbatétel a párkapcsolatnak.

Ha a pár ki meri mondani, hogy nem erre számítottak, hogy nehéz, hogy segítségre van szükségük, máris elhárul az a fajta álca, hamis elvárás, hogy kifelé nem szabad mutatni a nehézségeket.

„Mit gondolnak majd mások, ha nem vagyunk felhőtlenül boldogok, pedig gyerekünk született?”

Azonban, ha felismerik a helyzet krízishez hasonlító jellegét, akkor másfajta megoldási módokat lehet aktiválni:

- Segítséget szabad igénybe venni!

- A szociális hálót (család, barátok, ismerősök) szorosabbra kell fonni.

- Nem szabad a pár másik tagját hibáztatni.

- Ismerjék fel, hogy nincsenek egyedül.

- Tudják, hogy természetes, hogy ez ilyen nehéz az elején.

- Ne minősítsék a kapcsolatot rossznak, csak mert nem olyan, mint régen volt.

- Ne tűzzenek ki irreális elvárásokat maguk és párjuk felé.

- Egyszerűsítsenek: engedjenek el az elvárásokból.

- Kommunikáljanak egymással, ne dédelgessék sérelmeiket.

- Bízzanak benne, hogy ez a normatív krízis elmúlik, idővel helyzetük javulni fog!

Szorong a gyerek? Gyakori tünetről van szó, melyet sok tévhit övez. Nem ritka, hogy már a telefonban mondja a bejelentkező anyuka, hogy szerinte a gyerek szorong, mert rágja a körmét.

Közben egy nagyon gyakori jelenségről van szó, melyet időnként kisebb nagyobb intenzitással szinte minden gyerek esetében meg lehet figyelni.

Népbetegség tehát a körömrágás? Minden gyerek szorong?

A gyerekeket érintő pszichológiai tünetek kapcsán fontos leszögezni, hogy itt nincs helye a szótárszerű értelmezésnek. Nem tudjuk biztosan, -csak mert ezt, vagy azt a tünetet produkálja a gyerek-, hogy mi lehet a kiváltó ok.

Körömrágás nem egyenlő szorongás!

Minden eset egyedi, és bár utalhat a körömrágás szorongásra, tapasztalatom szerint sok esetben mégsem erről van szó. Olyan gyerekeknél, ahol más jel nem utal szorongásra, tehát a gyerek olyan, mint szokott lenni: közvetlen, érdeklődő, nyitott, jól veszi a változásokat, alkalmazkodó, jó hangulatú, ott furcsa lenne, ha csak a körömrágás szokása miatt szorongásra gyanakodnánk. Ha más jelből, sem otthon, sem a közösségben erre nem lehet következtetni, akkor nyugodtan elengedhetjük ezt az értelmezést.

Mi állhat akkor a körömrágás tünetének hátterében?

Tapasztalatom szerint legtöbbször a mindennapi élet ingerei, feszültségei által való elárasztottság, a túl magas elvárások és a mozgásszegény életmód kombinációja vezet körömrágáshoz.

Érdemes megfigyelni, mikor fordul ez elő!

- Képernyő nézés közben?

- Mesehallagatáskor?

- Az iskolában?

- Ha izgul?

- Mikor unatkozik?

Vannak olyan gyerekek, akiknél a tünet pusztán motoros nyugtalanságra utal. Babrál, matat, motoszkál, dübörög, csettint, csattog, pisztergál. Valamit folyamatosan csinál a kezeivel, lábaival, olyankor, mikor nyugton kéne lennie. A mozgásra, aktivitásra való igény egy szelepe tehát a körömrágás, ami automatikussá válik, szokásként rögzül.

Ellenszere lehet a kevesebb képernyő kitettség és a napi több órás, szabad levegőn való mozgás.

Érdemes a figyelemelterelés módszerét is bevetni, attól függően mire ’használja’ nem tudatosan gyermeke a körömrágást. Felkínálhat neki olyan tevékenységet, vagy elfoglaltságot mely megnyugtatja, vagy leköti őt.

A rászólás, megszégyenítés, tiltás, de még a leszokást ösztönző jutalommal való motiválás sem használ sokszor. Ennek az az oka, hogy valamiféle szelepre szüksége van a szervezetnek, hogy fölös energiáit levezesse, és a gyerek szinte észre se veszi, mikor automatikusan kezét a szájához emeli.

Megfigyelhető, hogy nem minden gyereknél ugyanaz áll a körömrágás hátterében. Van, ahol súlyos bizonytalanság, szorongás az ok. A legtöbb esetben azonban a reális (nem túlzó) elvárások kialakításával, a tudatosabb elektronikus eszközhasználattal, és a mozgásban gazdagabb napirend bevezetésével nagy mértékben enyhülni tud ez a gyerekeknél oly gyakran megfigyelhető tünet.

6 évesen iskolába? Nem dönthet a szülő! Csak egy újabb példája azon helyzeteknek, ahol a szülő elbizonytalanítása, saját és gyermeke életét érintő döntésekben való kontrolljának, irányításának megcsorbítása történik.

Túl nagy hagyománya van ennek a fajta működésnek kultúránkban. Már a szülőszobán, vagy előtte megkezdődik. A medikalizált, kórházban, páciens szerepébe kényszerítve történő szülés az első lépés. Ahol sok helyen az informált döntés helyett futószalagon történő beavatkotások sora zajlik: hüvelyi vizsgálat, tágítás, burokrepesztés, oxytocin injekció, gátmetszés, könyökkel babakinyomás. Ha úgy ítélik meg, egy pillanat alatt császár lesz a természetes szülésből, még felfogni sem tudja az anya, hogy mindez miért történik vele, és elhitetik vele, hogy gyermeke érdekében legjobb, ha aláveti magát mások - az autoritással vagy szakmai kompetenciával rendelkező személyek - akaratának.  Mindezt az anya és a magzat védelmében, tehát ne is kotnyeleskedjen bele az anyuka, még kevésbé az apuka, hogy ők másképp képzelték el gyermekük világrahozatalát. Nehéz megítélni, hogy mikor kell felemelni a szavunkat és mikor kell feltétel nélkül bízni a hatalmat képviselőkben -adott helyzetben: orvosokban, főnökökben, politikusokban-, a feljebb valókban.

A szüléssel kezdve ugyanilyen dinamikájú helyzetek sora várja a szülőt: majd a védőnő megmondja, majd gyermekorvos megmondja, kisebb vírusos fertőzés miatt kórházba kerülve a kicsivel: majd az orvosok megmondják. Bízik a szülő abban, hogy jó szándék vezeti ezeket az embereket, akiknek ki van szolgáltatva. Nem is tehet mást.

Adódhatnak olyan helyzetek, mikor már tényleg nehéz megállni, és az udvariassági elvárásokat sutba dobva, kinyitjuk a szánkat. Mert mély belső indítatásból érezzük, hogy nekünk kell kiállni a gyerekünkért. Ha a vele foglalkozók nem eléggé ismerve őt, nem elég érzékenyen, általunk nem támogatott pedagógiai módszerekkel bánnak vele. Amikor kiabál vele a bölcsis gondozó. Amikor megszégyenítik, mert bepisilt a délutáni alváskor. Amikor rémisztgetik azzal, hogy kidobják a kedvenc játékát, ha nem fogad szót. Egy pillanat előtt előjön ilyenkor az anyatigris az édesanyákból, hiszen érzik, tudják, mindez nem szolgálhatja a gyerekük érdekét.

Azonban túl sok helyzetben éljük meg azt, -nagyobb társadalmi léptékekben is gondolkodva-, hogy bármit is tegyünk, minden ugyanúgy marad. Hiába való az erőfeszítés. Amit fentről eldöntenek, az nem változtatható meg. Hány ügy volt, ami miatt akár az utcára is kivonultak tüntetni az emberek? Rendőrök, tűzoltók, pedagógusok, színészek, orvosok, pszichológusok, betegek, bántalmazott anyák, melegek, civilek, klímaváltozás ellen tenni akarók…Hány mém született például arról, hogy míg a stadionok csillognak-villognak az ünnepi megnyitón, addig a máladozó vakolatú kórházakban órákba telik, míg ellátnak egy sürgősen rászoruló beteget?  Mindenki érintett, hiszen mindenkinek van olyan családtagja, ismerőse, akit érintenek, -nagyon is rosszul érintek- ezek a föntről hozott döntések.

Már megtanultuk, hogy kár a gőzért. Kár pattogni, úgyis lecsapnak. Vagy legyintenek, észre se vesznek talán. Észrevétlenül csusszantunk bele a tanult tehetetlenség béklyójába. Beépült és megerősödött az a hiedelmünk, hogy úgysem lehet mit tenni. Mint az a kutya, akit az állatkísérletek során arra tanítottak, hogy apró áramütéseket viseljen el, mely  ketrece aljából jön. Ott egy kar, egy kapcsoló, mellyel leállíthatná az áramütéseket, de ő ezt nem tudja. Nem kíváncsi, nem aktív többé, nem mozdul, nem keresi a kiutat. Meglapul és várja az elkerülhetetlent, ami talán, elkerülhető lenne, de ő már nem is feltételezi ezt. Nem csak egy szerencsétlen kutya, egy egész társadalom lehet ilyen mentális állapotban. Nincs mit tenni. Kár a gőzért, úgysem lehet érdemben változtatni.

Ez az a mentális állapot, melyben kapjuk a hírt az újabb föntről jövő intézkedésről. Nincs mese, a 6 éves és egy napos gyereknek az iskolapadban a helye! De miért? - kérdezzük elképedve. Milyen problémára születik ez megoldásként? A föntiek biztos a mi és gyerekeink érdekeit nézik - gondoljuk reménykedve. Mi lehet ennek az intézkedésnek az előnye? Kutatunk agyunk hátsó szegletében, és közben felbolyul anyai és apai szívünk! De hiszen még egy évet az óvódában szerettük volna hagyni! 18 kiló, még nem érti a számok összefüggéseit, olyan játékos még, minden délután ő alszik el az oviban a leghamarabb, és ő kell fel a legkésőbb. Hogy is mehetne iskolába? Aztán beindul a szülőtigris funkció! Kijárjuk és elintézzük, hogy megmentsük a gyereket. Felmérésre hordjuk, papírokat szerzünk, beadjuk az Oktatási Hivatalba a kérelmet, minden követ megmozgatunk.

De nem mindenki ilyen szerencsés. Pont a legalacsonyabb szocio-ökonómiai státusztú családokban hiányzik ez az önérvényesítő képesség. Az iskolákba özönleni fog a sok iskolaéretlen 6 éves gyerek, úgy, hogy valódi szándék nem fogalmazódott meg az iskolák megreformálása, gyermekközpontúbbá tételével kapcsolatban

Hová vezet mindez? Nem tudjuk biztosan, ám ez biztos: az a szülő, akinek a feje felett rendelkeznek a gyermeke sorsát illetően: bizonytalannak, kontrollvesztettnek éli meg magát. Ebben az állapotában nem tud érzelmi biztonságot nyújtani gyereke számára, aki érzékeny antennáival pontosan érzékeli a feszültséget és a bizonytalanságot.

Olyan érzésem van, mint amikor az élő békát forró vízben megfőzik. Megint 10 fokkal melegebb lett a víz és azt éljük meg, hogy nem baj, ezt is kibírjuk valahogy. Úgysincs mit tenni.

Hogy ezúttal mi a tét? A gyermekeink lelki épsége, tanuláshoz való motivációjuk, önbecsülésük és saját szülői kompetenciákba vetett hitünk.

Csak 10 fokkal lett melegebb a víz, kibírjuk valahogy, úgysincs mit tenni…

Vagy?

Több írásomat megtalálják a www.deliagaeva.hu webshoppon.

"Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."

Salman Rushdie

Kedvenc idézetem tőle: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat.”

Minden nap erőt merítek ebből a mondatból szülőként. Számomra ez a mondat biztatást rejt magában. Ha így érzem, az nem jelenti azt, hogy elrontottam valamit. Ha fáradt vagyok és nem tudok elég türelmes lenni a gyerekemmel, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy képtelen vagyok több törődést, gondoskodást, és figyelmet adni. Ha nem úgy viselkedek, ahogy ideális lenne, hanem csak, ahogy sikerül. Mikor feszült vagyok, kiabálós és igazságtalan. Mikor azon agyalok, hogy mit kéne másképp csináljak, hol rontottam el. Szabad ezt kimondani. Szabad felvállalni.

Annyi elvárás van az ember felé, szülőként különösen. Sok az elvárás, és könnyen születnek értékítéletek. Igaz, amit a külvilág sugall? A gyerekem neveletlen, mert nem köszön a házban lakó néninek? Nem viszi majd semmire az életben, mert nem érdekli a nyelvtan másodikban? Sosem lesz jó munkája, mert szanaszét hagyja a holmiját? Deviáns karrier vár rá, mert nem fogad szót?

Vigasztaló számomra az idézet, mert kiderül, hogy, amit érzek, tapasztalok szülőként, az oké. Elfogadható és természetes, nem vagyok egyedül vele. A gyerekek nem csak jó illatú, bújós, kedvesen viselkedő kis lények. Hanem akaratos, öntörvényű, sok,- és még annál is több- figyelmet igénylő, önálló személyiségek.

És ez így van jól.

Nem kell tökéletes szülő legyek. Nem kell a gyerekemet bepaszíroznom egy ideálisnak gondolt sablonba, egy kocka formába. Nem kell elhiggyem, ha azt mondják: a gyerekem fafejű, ügyetlen, lusta, és semmire sem viszi majd az életben. Nem kell azon rettegjek, mit szólnak mások a mi családunkhoz.

Lehetek hitelesen önmagam! Hallgathatok belső intuíciómra, szülői megérzésemre. Egy zseniális szakembertől idéztem, aki közelebb hoz önmagamhoz, belső hangomhoz. Nem kioktat, nem hibáztat, hanem elfogadást közvetít. Elfogad engem is, mint tökéletlen szülőt, egyedi gyerekemmel, különleges családommal együtt.

Én ezt kaptam tőle. Minden nap eszembe jut, mióta anya lettem. Szívembe zártam szavait, bölcsességét, optimista hozzáállását és merítek belőle, minden alkalommal, mikor úgy érzem merülőfélben vannak az energiatartalékaim. Vekerdy Tamás Tanár úr, köszönöm!

Trauma a szülőnek és gyereknek egyaránt. Mik a jelei az érzelmi szempontból feldolgozatlan válásnak?

Ferenc és Laura már 4 éve, hogy elváltak. Közös gyerekeik: Peti, most 6 éves, Zolta kilenc múlt a nyáron. A gyerekeknek mindkét szülőjükkel megmaradt az aktív kapcsolatuk a válás után. Ferenc költözött el, az eredeti lakóhelyük közelében talált lakást magának. A fiúk heti többször, rendszeresen töltenek időt apjukkal, és új családjával. Hamarosan féltestvérük születik, amit örömmel várnak. Laura napi szinten kommunikál volt férjével, közös gyerekeik dolgaiban közösen döntenek. A gyerekek élete, bár új mederben zajlik, de nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak mondható. A Zolta és Peti jól érzik magukat mindkét szülővel, és óvodai, iskolai közegükbe is jól beilleszkedtek, nem rínak ki teljes családban élő kortársaik közül.

Kornél és Beáta szintén 4 éve váltak el. Közös gyerekükkel, Pannival való kapcsolattartáson évek óta csatároznak. Beáta gyűlöli volt férjét és ennek minden adandó alkalommal hangot ad. Kornél szeretne több időt tölteni 7 éves lányával, de minduntalan falakba ütközik, ami miatt tehetetlen dühöt él meg. Panni mindenkinek meg akar felelni, de sokszor szorong, bizonytalan, éjszaka rosszul alszik. Panni élete gyökeresen megváltozott a válással, most anyukájával és az ő családjával tölt több időt, apukájával csak kéthetente hétvégén tud találkozni, olyankor lassan oldódik fel. Panni, -bár ezt nem tudja megfogalmazni- ugyanúgy szeretné szeretni apukáját, de attól fél, hogy ezzel anyukáját megbántaná, aki mindig rosszakat szokott mondani a férfiről. Az apukája pedig olyan távolivá vált, néha nem akkor jön, amikor megígéri, így úgy érzi, rá nem nagyon számíthat, pedig hiányzik neki. A szülők a feszült légkör, a tisztázatlan régi sérelmek, a sorozatos egymás mellett elbeszélések miatt, évek óta csak írásban kommunikálnak, azt is ritkán.

Már 4 éve, hogy elváltak... Azt gondolhatnánk, hogy már túl vannak rajta. De az idő múlása nem garancia arra, hogy a válás krízisét maguk mögött hagyták a felek. A két gyökeresen eltérő példából is látható, hogy van, ahol évek múltán is a harag, a tisztázatlan kérdések és a gyerekért menő harc jelenti a központi témát. Mit gondol, melyik családban tud egészségesen fejlődni a gyerek?

Miből tudhatja, hogy érzelmileg feldolgozatlan válása?

Szülőként:

• Ha napi szinten érez haragot, tehetetlen dühöt, gyűlöletet a gyerek másik szülője iránt.
• Ha úgy gondolja, hogy a gyerek érdeke azonos az Ön érdekével, így az ő életéből is kizárni igyekszik a másik szülőt.
• Ha előfordul, hogy a gyerek füle hallatára kritikusan beszél a másik szülőről.
• Ha úgy érzi, hogy a gyereknek csak Ön tud szeretet, biztonságot adni.
• Ha úgy érzi, a gyereknek nincs szüksége a másik szülőjére.
• Ha elvárja, hogy a gyerek ugyanúgy gondolkodjon másik szülőjéről, mint Ön.
• Ha neheztelést érez, mikor a gyereke jól érzi magát másik szülőjénél.
• Ha kilátástalannak érzi a jövőjét, például párkapcsolati szempontból.
• Ha úgy érzi régen minden jobb volt, és a válással sokkal rosszabb helyzetbe került.
• Ha egyetlen feladatának gyereke felnevelését érzi, magánélete nincs.

Gyerekénél:

• Hangulata, viselkedése jelentősen negatív irányba változott a válás óta.
• Gyakran sír, vagy magába zárkózik.
• Kapcsolattartás előtt vagy után órákig, vagy napokig zavartan viselkedik.
• Megfogalmazza, hogy boldogtalan, hiányzik neki a régi élete, az újban nem találja a helyét.
• Nem tud alkalmazkodni, mereven ragaszkodik a régi szokásokhoz, megszokott dolgokhoz.
• Hangulata labilis, hullámzó: hol dühös, hol levert.
• Romlik a tanulmányi eredménye.
• A felnőttek dolgaival feltűnően sokat foglalkozik, mindenről, tudni akar, ami zajlik.
• Szégyelli szülei válását, senkinek sem beszél róla.
• Szorongó lesz, fél szülei elveszítésétől, annak a szülőnek az elvesztésétől is, akivel együtt él.
• Érzelmi hiányt, bizonytalanságot, talajvesztettséget él meg, melyet néha meg is fogalmaz.

Nem kell, hogy minden gyermeki viselkedéses vagy érzelmi tünet egyszerre jelen legyen, és az adott tünet hátterében nem biztos, hogy a válás feldolgozatlansága áll. Azonban, ha a szülői magatartás, egyik, vagy másik fél részéről inkább a második példában leírtakhoz hasonlít, -Kornél és Beáta válásához-, akkor lehet gyanakodni, hogy a szülők közti rendezetlen viszony, szórványos kommunikáció és feszülő ellentét: lelkileg megterhelő a gyerek számára.

Gyermekpszichologusként tapasztalom, hogy lehet jól válni. Olyan családi krízisről van szó, mely egyben lehetőség is a diszfunkcionális, rosszul működő családi kapcsolatok újra huzalozására. Önismeretre, belátásra, és szempontváltásra van szükség szülőként ahhoz, hogy sikerüljön felismerni: nem lehet beleragadni a sértett fél szerepébe.

Egy válás során semmi sem fekete-fehér. Nincsenek tisztán bűnösök vagy ártatlanok. A párkapcsolat megromlásában mindkét fél felelőssége fellelhető. Míg a párkapcsolat beszüntethető, a szülőtársi kapcsolat nem. Fel kell ismerni, hogy a gyerek érdeke, a kulcs az ő jól létéhez: a hatékony, civilizált hangnemben történő kommunikáció a szülőtárssal.

A gyerekek úgy jönnek erre a világra, hogy elfogadják szüleiket, minden hibájukkal és tökéletlenségükkel együtt. Szeretnék szeretni az apukájukat és az anyukájukat, így borzalmasan megterhelő számunkra, ha választás elé vannak kényszerítve. „Kit választasz?„ „Melyikünknek adsz igazat?„Teszik fel szülők tudattalanul is a kérdést, mikor a saját igazukról meg vannak győződve, míg a másik fél szempontját nem akarják meglátni, megérteni.

Fontos felismerni, hogy nem maga a válás traumatizáló hatású a gyerek számára, hanem az, amit kerekítenek belőle a felnőttek: a lojalitás konfliktus (válasszon a gyerek a két szülő közül), a gyerekre pakolt érzelmi terhek, a feszült légkör, a rendszertelenség a kapcsolattartásban és a mindezzel járó érzelmi bizonytalanság.

A válás súlyos veszteségélmény, és trauma lehet az érintett feleknek. Veszteségfeldolgozás során érzelmi szempontból idővel átértékelődik az élmény, ehhez azonban időre, támogató környezetre, türelemre és segítő impulzusokra van szükség. A frissen elvált szülőknél jellemző az intenzív harag a szülőtárs felé, a kialakulatlan jövőkép. Azonban, ha ebben az állapotban megdermednek a szülők, nem lépnek tovább, az már egyfajta megrekedtséget jelez, ami a gyerek számára sem biztosít ideális környezetet saját veszteségfeldolgozó folyamatához.

Nem jelez feltétlenül érzelmi feldolgozatlanságot, ha egy gyerek vágyképeiben szerepel a szülők összehozásának gondolata. Ez természetes, hiszen számára az egy kényelmes állapot lenne, ha a két legfontosabb kötődési személyt együtt, egyszerre szerethetné. Annak ellenére, hogy ez nem valósulhat meg, van rá mód, hogy egy gyerek a lehető legkevésbé sérüljön szülei válása során.

Sok a válás manapság…Ezért is elengedhetetlen felismerni az érzelmileg feldolgozatlan válás jeleit, mert sosem késő változtatni! Ki lehet lépni a rossz forgatókönyvből. Szakember, mediátor segítségével, vagy új lendülettel, konstruktív ötletekkel, problémamegoldó szándékkel közeledve a szülőtárshoz, muszáj megtalálni a módját a felnőttek által átélt trauma feldolgozásához, kapcsolatuk javításához, és a gyerek valós érdekének felismeréséhez, mert ez a záloga a gyerek pszichés egészségének is.

-„Takarodj ki a szobámból!”- kiabálja a 6 éves, mikor anyja belép a vasalt ruhákkal a szobájába.

-„Hagyjál békén!”- böffenti oda a 10 éves az apjának, mikor megkérdezi, hogy kész van-e a leckéje.

-„Semmi közöd hozzá!”- sziszegi a foga közt a 14 éves, mikor anyukája megkérdezi kivel beszélt az imént telefonon.

„Ez van…Így beszél a gyerek”- gondolják a fenti példában szereplő szülők.

„De hiszen ez tarthatatlan!” - gondolják máskor, de tehetetlennek érzik magukat.

Hagyják, hogy ez történjen, hagyják, hogy így beszéljen velük a gyerek. Nem szeretnék hagyni, de nem tudják, mit tegyenek ellene. Nem hallgat rájuk a gyerek. Ha büntetéssel fenyegetik, nem érdekli. Ha elveszik a telefonját, még ő sértődik meg rájuk. A gyerek úgy érzi, ő jobb mindenkinél, és mindent megengedhet magának. És meg is enged.

Nem egyedülálló jelenségről van szó. Kiskirály gyerekek, akiknek semmi sem szent. Mindenük megvan, közben nem érzik jól magukat a bőrükben. Feszültségüket, frusztrációjukat értetlenül nézi a szülő: „De hiszen, mi mindent megteszünk érte! Mi mindent megadtunk neki!”

„Hol csúsztak el a dolgok? Mit rontottunk el?” – kérdezik a gyermekpszichológustól.

Elengedhetetlenül fontos, hogy beszéljünk a keretek, határok fontosságáról. Nem csak a szülő szenved a gyerek szemtelenségétől, stílusától, modorától, hanem a gyerek is szenved. Szenved, mert nem tudja kitapogatni a határokat. Meddig mehet el? Mit szabad, és mit nem? Ha tutyimutyi pojácaként viselkednek szülei, akkor ki fogja őt megvédeni? Kihez fordulhat, ha baj van?

Javaslatok szülőknek

Ha úgy érzi, hogy Ön is érintett, szülőként elsősorban a saját határait kell megéreznie.

• Érezze meg saját határait!

 Gondoljon át néhány tipikus otthoni jelenetet, és vizsgálja meg a szülő-gyerek dinamikát!

Komfortos, Ön azzal, hogy gyereke:

• mikor leveszi, szerteszét hajítja cipőit, amit Önnek kell megigazítani?
• ha Ön kér tőle valamit, kapásból rávágja, hogy: „Nem!”, míg Ön minden kívánságát igyekszik teljesíteni?
• időnként indulatosan lehülyézi Önt, amire nem is tudja, mit mondjon?
• becsapja a szobája ajtaját, úgy, hogy a tok is majdnem kiszakad, és még Önnek kell kibékítenie?

Az egyes szituációkban mérlegelni kell magában: ez még belefér, vagy túlmegy a határain?

• Adjon visszajelzést!

 Második lépésként, az egymást tisztelő, ám partneri alapokra épülő szülő gyerek kapcsolathoz: visszajelzést kell adni a gyereknek, ha szülőként olyasmit tapasztal, amit már nem érez beleférőnek, ami túlmegy a határain. Ezt a technikát hasznos már egészen kisgyerekre vonatkozóan is alkalmazni, hiszen ilyenkor kezdi el lefektetni a megengedhető viselkedés szabályait.

Nem kell attól tartani, hogy majd ezzel megbántja gyerekét. Épp ellenkezőleg! Jól teszi, hogy határt szab, kijelöli azt a biztonságos zónát, ahol gyereke mozoghat, ahogy viselkedhet. Sok határfeszegetésre szánt energiát spórolhat meg ezzel.

• Fokozatosan jelezzen vissza

 Nem jó megoldás tűrni, tűrni, látszólag elfogadónak lenni, majd egyszer csak felcsattanni. Ezt a fajta kommunikációt a gyerek nem érti. Eddig szabadott, most meg hirtelen baj, amit tesz? Ebből nem tud tanulni, így nem tud igazodni a szabályokhoz. A visszajelzés nem kell, hogy durva legyen. Nem cél megfélemlíteni a gyereket. Elég, ha higgadtan, nagyon határozottan kifejezi, hogy nem megengedhető, ahogy viselkedik. Merjen domináns, erőt sugárzó lenni, anélkül, hogy autoriter vagy agresszív lenne!

• Adjon példát az elvárt viselkedésre

 A ’mit nem szabad’ kommunikálása önmagában nem elég. Példát kell adni, arra vonatkozóan, hogy mit szabad. Kifejezhető a harag, a düh, a csalódottság, ehhez a gyereknek is joga van. De nem mindegy, hogyan teszi ezt! Mondja el neki, mely szavakkal, mondatokkal, milyen hangnemben elfogadható a negatív érzelmek kifejezése. Ezek olyan szabályok, melyek családonként eltérőek lehetnek. Azt kell megszabni és kommunikálni, hogy Önöknél, az Önök családjában mi a szokás, mihez tud igazodni a gyerek.

• Legyen következetes!

 A gyerek számára kiszámítható legyen, hogy mi lesz tettének következménye. Ne az Ön aktuális hangulatától függjön, hogy mennyit enged meg neki. A rossz stílusra, vállalhatatlan hangnemre nyugodtan hívja fel a figyelmét, és javasoljon elfogadhatóan megfogalmazott kéréseket, kijelentéseket, a verbálisan agresszívak helyett. Fontos, hogy szülőként kiszámítható módon: biztonságos kereteket nyújtson, hogy a gyerek újra felszabadult lehessen. Olyan, akinek nem kell egyfolytában feszegetnie, próbálgatnia a kereteket, mert pontosan tudja, hol a határ. Olyan gyerek válhat így belőle, aki értékeli saját magát, a szüleit, és jól érzi magát a bőrében. Ha eddig nem volt elég következetes, törekedjen erre tudatosan, átérezve, hogy amit tesz, hogy nézhet ki a gyerek szemszögéből!

• Helyezzen hangsúlyt az empátia fejlesztésre

 Az olyan családi kapcsolatban képzelhető el, hogy a gyerek verbálisan agresszív, ahol nem észleli, vagy nem érdekli a szülőnek okozott sérelem. Kicsi kortól kezdve beszéljen neki arról, hogy Ön, hogy érzi magát, és segítsen gyerekének megfogalmazni saját érzésvilágát. Az a gyerek, akinek szókincse árnyaltabb az érzelemkifejező szavak terén, kevésbé lesz agresszív, hiszen meg tudja fogalmazni, képes árnyaltan átadni, hogy mit él át.

• Mutasson példát

 A gyerekek legkönnyebben az utánzás útján tanulnak. Mutasson követendő példát, hogy Ön hogy fejezi ki kéréseit, rosszallását, hevesebb negatív érzelmeit. Nem elvárható egy trágár beszéddel, indulatszavakkal terhelt környezetben, hogy a gyerek szebben fejezze ki magát. Ha szükséges, kezdje az otthoni változtatást saját beszédstílusának megváltoztatásával. Ügyeljen a negatívan címkéző, -a „te ilyen-olyan vagy” kifejezések kerülésre, beszéljen többet arról, hogy Önt, hogy érinti egy-egy helyzet.

• Javítsa meg alapjaiban a bizalmi szülő-gyerek viszonyt

 A gyereket partnerként kezelve, az ő igényeit figyelembe véve, ám mégis kereteket szabva alakítsa ki új, egymásra hangoltabb érzelmi viszonyukat, melynek megalapozza az érzelmi biztonságot. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerek kis mini felnőtt, aki ugyanúgy dönt, mint a szülei, és mindenbe beleszólhat. A kereteket a szülők szabják a számára, figyelembe véve az ő igényeit. A bizalmat erősítheti, ha kétszemélyes helyzetben rá tud hangolódni a gyerekére, ha értő figyelemmel hallgatja őt, vagy ha napi szinten nyitott és játékos vele. A minőségi együtt töltött idő sokat javíthat a szülő-gyerek kapcsolaton.

• Legyen kitartó!

 A gyerekek hajlamosak ragaszkodni  a megszokott működéshez. Kezdetben furcsa lesz gyerekének, hogy Ön másként kezd viselkedni. Ellenálló lehet és intenzíven próbálhatja a régi mederbe visszaterelni a helyzeteket, párbeszédeket. Legyen kitartó minimum 2-3 hétig, hogy sikerüljön az újfajta kommunikációs stílust meghonosítani otthonukban. A hatás nem marad el! A jobb érzelmi kifejezőképességgel felvértezve, gyereke társadalmi beilleszkedése is sikeresebb lesz, mert idővel pedagógusaival, kortársaival is elkezd majd így kommunikálni.

 Merjen határt szabni, ez az Ön és gyereke érdeke is!