A játékpisztoly, a lövöldözős számítógépes játék, a küzdősportok növelik az agressziót a gyerekekben? Rántsuk le a leplet a gyermeki agressziót övező tévhitekről! Mi okozza valójában az agressziót? Hogyan vehetik elejét a szülők?

Először is el kell fogadni, hogy a gyermekekben lappang indulat, feszültség, vannak agresszív impulzusaik, késztetéseik. Az agresszió az ösztön énünk egyik legfontosabb alappillére, ami evolúciós szempontból is hasznos, hiszen önmagunk érvényesülését, megvédését szolgálja a világban. Minden külső hatás nélkül, veleszületett módon rendelkezünk agresszív késztetésekkel, és ez teljesen természetes. Szülőként sem kell tehát megijedni a gyermek agressziójától. Nem az a cél, hogy csírájában elfojtsák, hanem az, hogy a gyermek megtanulja kezelni és konstruktív irányba csatornázni saját indulatait.

Mi vált ki agressziót a kicsikből?

Furcsa azonban abba belegondolni, hogy még egy egy éves tipegő is lehet agresszív, hiszen olyan kicsi még. Még a kicsi gyermeket nevelő szülők is találkoznak olyan típusú agresszív megnyilvánulással gyermekük részéről, hogy a kicsi dobál, üt, csap, ha nem tetszik neki valami. Bántja a testvérét: meglöki, beleüt, rúg, csíp. Mi okozza ezt a fajta agressziót? Ahogy tisztáztuk, az agresszió veleszületett, inkább arról van szó, hogy megnyilvánul az olyan helyzetekben, mikor a gyerek nagyon erősen szeretné érvényesíteni az akaratát, mikor úgy érzi, hogy gátolják valamiben, vagy mikor vélt vagy valós igazságtalanság érte. Életkortól függően más más helyzetekben jöhet ez elő, és az életkor előrehaladtával megtanulják a gyerekek, hogy bizonyos dolgok tiltottak: például tilos szüleit, más felnőtteket, testvéreit, gyerekeket bántania. Ezt az alapszabályt fontos, hogy lefektessék a felnőttek, és az indulatkifejezés más formáira tanítsák gyermeküket. Idővel előtérbe kerül a szóbeli kifejezés, mikor a gyermek már nem mutatja ki fizikai agresszió formájában az indulatát, de kiabál, csúnyán beszél, indulatszavakat használ és szóban fejezi ki, hogy dühös. Ez tehát már egy fejlettebb szint, hiszen képes csak szóban kimutatni dühét, fizikailag már nem agresszív.

Miért indulatosak a gyerekek?

Nagyobb gyermekekben a tiltás, szabály, korlátozás vált ki indulatot. Szülőként ezért fontos, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak a gyermek alapvetően nagy mozgásigényének. Inkább kevesebb szabály legyen, de azokat tartassák be következetesen gyermekükkel. A gyermeket még a kevés szabály esetén is sok frusztráció éri egy nap, például ha valami nem sikerül elsőre, vagy ha abba kell hagyni egy élvezetes tevékenységet. Ezek a helyzetek is indulatossá tehetik a gyermeket, főleg akkor ha túl nagy elvárások irányulnak felé, és nincs elég ideje és lehetősége szabad játékra és sok-sok szabad levegőn való mozgásra. Egy gyermek gond nélkül tudna szabad levegőn mozogni napi 4-5 órát. Lássuk be, sokszor ezt nem sikerül a szülőknek biztosítani gyermekük számára, ami sok galibát is okoz. A természetesen előforduló élethelyzetekben lapuló feszültségeket kiválóan levezeti a mozgási energia. Egy olyan gyerek akinek a nyelve lóg már a sok futkározástól, fára mászástól, mászókázástól sokkal kevésbé hajlamos agresszívan viselkedni, hiszen energiáit sikerült konstruktív irányba terelni: mozgott, játszott, testileg kifáradt.

Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a gyermekek agresszív viselkedését tehát leginkább a mozgásszegény életmód és a feléjük áradó, rájuk kiszabott irreális elvárások fokozzák.

Számoljunk le a tévhitekkel

Tapasztalatom szerint sok szülő ott követi el a hibát, hogy nem akar tudomást venni gyermeke negatív érzelmeiről. A szülő elvárás szerint az agresszió csúnya, rossz , megengedhetetlen dolog. Az ilyen felfogású szülőnek sokszor a saját indulataival szembesüléssel is nehézsége van és még inkább nem tud mit kezdeni gyermeke agressziójával. Olyankor aztán jönnek az irreális elvárások: “Juj, nem szabad, hogy a játékautók karambolozzanak. Játékpisztolyt, íjat, nyilat, még véletlenül sem kaphat a gyerek.” Azonban fontos megkülönböztetnünk a szimbolikus tartalmú, szimplán fiús játékot a brutális agressziótól. Ameddig a gyermek szimbolikus módon, fantázia játék közben játszik katonásat, sárkányölőset, harcolósat, lövöldözést vagy tömegkarambolt, addig sem magában, sem környezetében nem tesz kárt. Arról van inkább szó, hogy indulatait levezeti, a játékba csatornázza, így ezt nyugodtan meg lehet engedni neki. A játékpisztoly sem tesz senkit agresszívvá, bizonyos játékokhoz: rendőrös, katonás, cowboyos kifejezetten jól jön, helyénvaló a használata.

A lövöldözős számítógépes játékról is ejtenék néhány szót. A köztudatban úgy él, hogy ez nagymértékben fokozza az agressziót. Agressziót valóban fokozhat. A legtöbbször azonban nem azért, amiért mindenki elsőre gondolná. Csak nagyon szélsőséges körülmények között, a számítógépen hónapokig hosszú-hosszú órákat töltve fordulhat az elő, hogy egy gyermek annyira elveszíti a kapcsolatot a külvilággal és a valósággal, hogy elkezdi összekeverni a számítógépen látottakat a realitással, és majd elkezd igaziból is lövöldözni. Az extrém esetektől eltekintve nem ez a jellemző, hanem az agressziót szimplán az fokozza, hogy nagyon sok inger éri a gyermeket a monitoron keresztül, amit nem mozog le! Egy sima hétköznap 25 percnél nem szabadna több időt a gép előtt tölteni, hiszen a szabad játéktól, a mozgástól veszi el az időt. Nyilván szerencsésebb, ha a gyermek, -ha már a számítógépen játszik- építő, ügyességi, logikai, stratégiai vagy kalandjátékot választ, mindig odafigyelve az életkornak megfelelő játékválasztásra.

A küzdősportokkal kapcsolatban is hallottam már olyan véleményt megfogalmazni, hogy az növelheti az agressziót. Hamis állítás, ideje lerombolni ezt a tévhitet is. A küzdősport lehetőséget ad a gyermeknek arra, hogy energiáit levezesse, technikákat tanuljon és saját testi erejét megérezze, megtanulja beosztani és arányosan használni. A példák inkább azt bizonyítják, hogy egy igazságos, emberséges edző nagyon jó irányba formálhatja a fiúk személyiségét az elnőiesedett világban, ahol szinte minden pedagógus, akivel a gyermek találkozik: nő. A férfi mintára nagy szükség is van, a küzdősport segíthet abban is, hogy sikereket érjen el egy olyan gyermek is, aki nem erős tanulmányi szempontból.

Az agresszió tehát nem mumus, szükséges része az életnek. Nagy feladat az indulatok kezelése és konstruktív irányba való terelése. A helyes példa mutatásával, sok-sok mozgás biztosításával és gyermekközpontú követelményrendszerrel máris sokat tehet azért a szülő, hogy segítse gyermekét ennek a nagy feladatnak a megoldásában.