Egy szigorú, klasszikus, poroszos iskola egy gyerek szemszögéből

Helyszín: Általános iskola, napjainkban, Magyaroszágon.

Elmondta: M. Dávid 7,5 éves, 2. osztályos tanuló.

Lejegyezte: Deliága Éva gyermekpszichológus.

Dávid: „Ma én voltam a terem királya, egyedül maradtam a teremben, míg Ibolya néni kiment a szertárba, a többiek meg már lementek a fotózásra. Fociztam, ami tilos. Papír repülőt hajtogattam, amit még jobban tilos. Meg megírtam a leckét, pedig tilos délután előtt megírni a  leckét.

D.É: „Hm, sok mindent tilos nálatok.”

Dávid egy szuszra sorolja: „Igen, tilos még önállóan dolgozni, nem közösen a tanárral. Tilos lemaradni, előre dolgozni. Tilos a padban matatni. Képeket piszkálni. Tilos jelmezezni, maszkozni. Tilos tetoválni, körmöt festeni, hajat festeni. Tilos mobilt bekapcsolva hagyni. Tilos az udvaron sárgolyót gyúrni. Mi egyszer gyúrtunk. Tilos idegen cerkát felvenni a földről. Amit egyébként mindenki megcsinál. Tilos behozni elsős magatartás kártyákat. Tilos az órán felállni, ugrálni, beszélni, ceruzát hegyezni. Tilos állatokat befogni és tic-tac-os dobozba betenni. Tilos focilabdával madárfészket lehozni. Szigorúan tilos bemenni az udvarról. Az udvarra tilos füzetet, ételt, cerkát hozni. Tilos leszedni a növényeket, kisajátítani a mászókát. Tilos bemenni a tanári WC-be. Tilos a folyosó közepétől tovább menni. Tilos a földszintre lemenni. Tilos a másikról lesni. Tilos elmondani a végeredményt a másiknak. Tilos csúnyákat írni egy lapon. A Peti egyszer írt nagyon csúnyát, el sem mondom, olyan csúnya. Tilos a dolgozatokból papírrepülőt hajtogatni. A négy oldalasakból is. Tilos a függönyt ráncigálni. Tilos hozzányúlni a táblához, ráfirkálni. Tilos a vetítővászonhoz bármivel hozzáérni. Tilos játékokat hagyni órán a padon. Tilos tönkretenni azokat a dolgokat, amiket Ibolya néni behozott. Tilos becsületlennek lenni, vagyis szabad becsületesnek lenni.”

Dáviddal aztán másfelé terelődött a beszélgetés. Neki nincs rálátása arra, hogy mindez nem természetes, az iskola lehet másmilyen is. És bár a szabályok egy része a gyermek érdekét szolgálja és jó, hogy van, engem mégis megdöbbentett és letaglózott, hogy ilyen mértékben és módon kommunikálva mégis mennyire nyomasztó, még hallgatni is a sok szabályt, nem hogy betartani. Én nem szívesen lennék ilyen helyen ma diák. És Ön?

Szerencsére nekünk már nem is kell. Ám a kérdés még mindig releváns: nyugodt szívvel járatná ilyen iskolába gyermekét? Mit lehetne azért tenni, hogy gyermekközpontúbb legyen az iskola? Állítom, hogy egy ilyen érzetű iskola, amelyről ez a benyomása alakul ki a gyermeknek, nem szolgálja a gyermek harmonikus pszichés fejlődését, túlzott alkalmazkodásra kényszeríti és nagy mértékben korlátozza természetes gyermeki kíváncsisága és aktivitása kiélésében. Az pedig nyilvánvaló számomra, hogy még mindig túl sok ilyen szemléletű iskola és pedagógus létezik és oktat. Ezáltal a gyerekek nagy része ilyen szemléletű közegben tanul, és cseperedik majd szorongó, alacsony önértékelésű, korlátolt felnőtté. Ez az, aminek tilosnak kéne lennie.

A kép illusztráció, nem az idézett kisfiút ábrázolja.