Ósdi, divatja múlt dolog? Vagy éppen a hiányzó láncszem? Ön úgy érzi, tiszteli gyermeke? Elég csak egyszer szólnia, kérnie valamit, és gyermeke megcsinálja?

Napi szinten találkozom olyan szülőkkel, akik azt panaszolják, hogy 10-szer, 20-szor is kell szólni gyereküknek valamiért. "Menjél fogat mosni." "Menjél fogat mosni! "Most már tényleg menjél fogat mosni, mert mérges leszek!" És tényleg. Jön a kiabálás, és a gyerek valahogy nagy nehezen elmegy fogat mosni. Vagy elpakolja a játékait. Vagy felveszi a pizsamáját. Csupa olyan dolog, amire képes már. Néhány napon nincs ez a harc. A legtöbb nap, azonban ilyen.

Egy anyuka nálam egyenesen úgy fogalmazott: "Néha azt érzem, hogy nem terjed a hangom! Vagy láthatatlan lettem! Amíg nem emelem fel a hangom, a gyerekeim tudomást sem vesznek rólam…"

 Az évek alatt felismertem, hogy itt nem egyedi, izolált problémáról van szó, hanem kor jelenségről. Számottevővé vált a szülők kiabálós száma és kiveszett, kihalt a tekintély.

 Mi történt a szülői tekintéllyel?

Társadalmi jelenségként tekintve a folyamatra, kezdeném onnan, hogy korábban: a mostani -óvodás vagy iskolás korú gyermeket nevelő- szülők szüleinek gyerekkorában sokkal uralkodóbb szemlélet volt az autoriter nevelési stílus. Kevesebbet tudtak a gyermeki lélek működéséről, a hangsúly az alap fizikai ellátáson volt és a felnőttek világán. Nagy vonalakban elmondható, hogy nem igazán voltak kíváncsiak a gyerekek lelkivilágára, sokkal többet nyomott a latba az alap szükségletek kielégítése (ne legyen éhes, legyen tiszta ruhája, teljen téli kabátra), és a viselkedésen volt a hangsúly (mit gondolnak rólunk mások, légy engedelmes). Háború utáni generációról van szó, akik magukon viselik szüleik sokszor traumatikus sorsának nyomait. Ebben a világban a tekintélytisztelet olyan mértékeket öltött, hogy az érzelmi távolság nagyra nőtt a szülők és a gyerekek között. Talán nem is a jó érzelmi kapcsolat, hanem a feltétel nélkül engedelmeskedő gyermek volt a kívánatos cél. Ebben az időszakban mindig kéznél levő módszer volt az atyai pofon, és akár a pedagógus is megfenyíthette a gyermeket.

Aztán, ahogy lenni szokott, az egyik szélsőségből átcsaptak a gyermeknevelési trendek a másik szélsőségbe. Teret hódított a gyermekközpontúbb, érzelmesebb, a gyermeket jobban partnernek tekintő nevelési irányzat, amely zászlajára tűzte a szabadabb, önazonosabb gyermek képét. A korlátozó stílust felváltotta a megengedő. Mára ez oda vezetett, hogy a szülők keresik a jó érzelmi kapcsolatot gyermekükkel, igyekeznek odafigyelni a gyermek szükségleteire, igényeire, közben azonban olyan mértékben háttérbe szorítják saját igényeiket, hogy nem húznak elég határozottan határokat. Nehogy sérüljön a gyerek!

A kiszámítható szabályok, határok nélküli világban azonban oda lett a tekintély. Ez baj. Baj, mert ezzel párhuzamosan megborult a gyerekek érzelmi biztonsága, és ez magával hozta a pszichológiai és viselkedéses tünetek egész sorát.

Sok extrém mértékben akaratos, túlzottan szorongó, vagy éppen impulzus kontroll terén alulfejlett gyerekkel találkozom. Ezekben az esetekben sokszor a tünet mögé ásva kiderül, hogy komoly gondok vannak a családi dinamikában, a szülők nagyon bizonytalanok, hogy hogyan kéne szelíden, de mégis határozottan hatni gyermekükre és azt élik meg, hogy kicsúszik kezük közül az irányítás, a fejükre kezd nőni a gyerek.

Tapasztalatom szerint a szülők maguk ássák alá saját szülői tekintélyüket. A szülő, aki 20-szor is ismétli önmagát, aki hagyja, hogy gyermeke eleressze füle mellett az elhangzott kérést, tudat alatt ezt üzeni gyermekének: Azt mondtam csináld, de ráérsz még, úgyis elmondom még sokszor. A gyerek önkéntelenül is mérlegel: „Érdemes teljesítenem szüleim kérését, vagy előnyösebb nekem, ha a saját fejem után megyek?” Ha a szülő többször elismételi ugyanazt a kérést, önmaga ellen dolgozik.

 Vannak gyerekek, akik lehülyézik szüleiket: „Apa te csúnya vagy, hülye!” A szülő elképed, megbántódik, hirtelen azt sem tudja, hogyan reagáljon. Kiabáljon, hülyézzen vissza, sértődjön meg, intézzen hegyi beszédet a gyerekhez? Egyiket sem javaslom, hiszen a jéghegy csúcsát látjuk csak, a mélyben réges-rég félre ment, elcsúszott valami.

 Mi állhat a háttérben?

Általában nincs arról szó, hogy a gyerekek direkt szeretnék felidegesíteni szüleiket. Sokszor arról sem beszélhetünk, hogy a gyerek így akar több figyelmet szerezni. Talán nem hall jól? De akkor a számára fontos, örömteli dolgokat miért hallja meg egyből?

A gyerekek hajlamosak a jelen pillanatban lenni. Figyelmüket arra irányítják, amit éppen csinálnak. Teljes valójukkal elmerülnek az adott tevékenységben, és sokuknak nehézséget jelent váltani az egyes tevékenységek között. Jellemző lehet rájuk az egy csatornás figyelem, amely részben megmagyarázza a jelenséget, hiszen ténylegesen, -az észlelés szintjén is- nehéz befogadniuk egyszerre egynél több információ forrást. Jellemző tapasztalat, hogyha egy gyermek képernyőn néz valamit, a neve említésére sem kapja fel a fejét.

Hogy jut el egy gyerek oda, hogy lehülyézze a szüleit? Sokszor pillanatnyi haragja áll a háttérben, amit nem tud jobban kifejezni. Nem utálja a szülőt, csak éppen ott, akkor, haragszik rá. A szülő talán sokszor engedékeny, nem következetes, és azt a hamis illúziót kelti, hogy haverja vagy pajtása gyermekének. 

Nem kérdés, hogy a szülői tekintélyre szükség van. Nem eszement, katonás módon, hiszen nem parancs végrehajtó kiskatonákat akar nevelni a szülő. Ám a családi élet harmonikusságához nagyban hozzájárulna, ha nem lennének mindennaposak a tekintély hiányából fakadó frusztrációk, konfliktusok.

Tippek a szülői tekintély helyreállítására

Hogyan lehetséges partnerként kezelni a gyermeket, és mégis képesnek lenni hatni rá? Többet kell büntetni? Szigorúbbnak kell lenni? Vissza kell térni az autoriter, tekintélyelvű nevelési stílushoz? Szó sincs róla! Csak érdemes jó kapcsolatot ápolni a gyerekkel, és jókor, jól meghúzni, jelezni a határokat.

A gyerekek hajlamosak a határok feszegetésére, különösen olyankor, ha azok nem egyértelműek. Az örömelv és a jelen pillanat működteti őket. Nem tudnak nagyon előre tervezni, nem látják át tetteik következményét.

Mit ne tegyen a szülő?

• Ne adjon túl sok választási lehetőséget.
• Ne engedje, hogy nagy dolgokban a gyerek döntsön.
• Ne kérdezzen sokszor, ne kérjen engedélyt gyermekétől.
• Ne ígérjen olyat, amit nem tud betartani (Ez igaz a súlyos büntetéssel való fenyegetésekre is. Jobb nem ebbe az irányba indulni, hosszú távon úgy sem eredményes módszer.).
• Ne mossa össze a felnőtt és gyermeki világot, ne árassza el nem neki való ingerekkel gyermekét (pl. Híradó).
• Ne feledje: a gyermek modellkövetés útján is tanul, ezért is fontos, hogy Ön is figyelembe vegye és jelezze saját teljesítőképessége, kapacitása és türelme határait.

Mit tegyen tekintélye felépítésére, helyre állítására?

• Nyújtson kiszámítható érzelmi biztonságot gyermeke számára.
• Töltsön több időt gyermekével kötetlenül, játékosan, ez javítani fogja a kapcsolatukat.
• Minden nap, pár percre menjen le gyerek szintjére, érdeklődjön az iránt, ami iránt ő.
• Rendszeresen kapcsolódjon be gyermeke játéktevékenységébe, legyenek közös élményeik.
• Őrizze meg nyugalmát, ha a gyermekére szeretne hatni.
• Legyen kevés, de egyértelmű szabály otthon.
• Igazítsa elvárásait a gyermek életkorához, képességeihez.
• Ne csattanjon fel, kiabáljon minden előjel nélkül.
• Jelezze gyermeke felé türelmének csökkenését.
• Tevékenységek közti váltásnál figyelmeztesse gyermekét előre, hogy váltás következik.
• Adjon segítséget egyes tevékenységeknél, pl. játékpakolás, akkor is, ha előfordult már, hogy a gyermek egyedül képes volt rá.
• Amikor kér valamit, legyen biztos benne, hogy a gyermek Önre figyel: hallja, látja Önt.
• Csak indokolt esetben, kevesebb dolgot kérjen.
• Ne ismételje Önmagát, inkább bontsa kisebb részfeladatokra a kérést, és a gyermekkel együtt kezdje el végezni a kért tevékenységet.
• Fejlessze gyermeke verbális kifejezőkészségét és empátiáját azzal, hogy gyakran megnevezi saját és a gyermeke érzéseit.

A szülői tekintély helyreállítható és megszilárdítható! Ne akarjon mindent egy nap alatt megváltoztatni. A változás felé vivő első lépés, hogy felismeri, hogy nem komfortos Önnek, ha semmi tekintélye sincs gyermeke előtt. Az új, megváltozott viselkedését hamarosan gyermeke is észre fogja venni. Figyelje nap, mint nap kapcsolatuk épülését és a szülő-gyerek kommunikáció pozitív, sikeres példáit. A sikeres példákon felbuzdulva az új kommunikációs stílust aztán a gyermekével való együttlét több színterére terjessze ki. Higgye el, gyermeke érdekét szolgálja, ha tisztelheti szülőjét. A szülői tekintély segít majd gyermekének  saját helyét meghatározni a családban, mely növeli érzelmi biztonságát.

x x x

Több cikkről, videóról, eseményről  értesülhet facebook oldalam követésével.