Túl sok olyan családdal találkozom, ahol a gyerekek este 9.30, vagy este 10-11 óra után alszanak el. Tulajdonképpen legtöbbször nem emiatt keresnek fel, hanem azért, mert a gyerek ingerlékeny, dühkitörései vannak, kedélyállapota hullámzó, akaratos. Mikor ezeket a tüneteket vesszük górcső alá, mindig rá szoktam kérdezni a gyerek napirendjére. Gondos, motivált szülőkről van szó, spontán sorolják a kisebb (ovis-általános iskola alsó tagozatos) gyerekek esti rutinját: 18.30-19.30-ig vacsora, 19.30-20.00 fürdés, 20.15-től lefektetés, fél óra mesélés. 20.45 villanyoltás, de a gyerek nem tud elaludni. Más családoknál annyira eltolódik az esti rutin, hogy este 9 tájt még meg sem közelítették a gyerekek az ágyat: elhúzódik a fürdés, és utána még hancúrozni kezdenek a testvérek, megy a fogócska meg a birkózás a lakásban. Minden esetben kiderül, hogy reggel kelteni kell a gyereket, és 6.30-kor szinte ébreszthetetlenül mélyen alszik az ovis vagy kisiskolás. Felébresztve morgós, rosszkedvű, mint, aki bal lábbal kelt fel. A kiskamaszoknál 10-12 éves kortól még súlyosabb eltolódásokat látok, van ahol este 9-ig számítógépes játékkal játszik a gyerek, mondván, hogy az osztálytársakkal játszik online, másnak is megengedik a szülei, ő sem szeretne kimaradni. Mikor többszöri kérésre a gép kikapcsolására kerül a sor, a gyerek mérges, feldúlt, igazságtalanságnak éli meg, és átvált okostelefonozásra, így a szülő nem is tudja pontosan mikor alszik el a tinédzser.

Hol a hiba?

A szülők idejüket, energiájukat rászánva órákig menedzselik a gyerek esti rutinját. Sokszor már ők is végeláthatatlannak érzik, és rendkívül kimerítőnek, mikor a gyerek még este tízkor sem alszik.

Minden gyerek életében fontos, hogy legyen rendszer, legyen kiszámítható napirend. Nagyon jó dolog az esti mese olvasás, mely azoknál a családoknál, akikkel én találkozom szinte kivétel nélkül megvalósul. Ott tudom megragadni a fent említett napirendek hiányosságát, hogy minden elnyújtottan, túl későn történik.

Nincs meg az estének és az esti lefektetési szertartásnak az íve, mely már késő délutántól jelzéseket ad a gyermeknek, hogy a lenyugvás, a pihenés ideje következik. A gyerekek nagyon igénylik a rituálékat és az esti intim perceket a szülővel. Így majd az új, élhetőbb rutinokat úgy érdemes kitalakítani, hogy az értékes részek megmaradjanak, azonban lehetőség szerint korábban kerüljön ágyba a gyerek, és korábban aludjon el. Ez az ő érdekét szolgálja, hiszen a nem kipihent gyerek sokkal kevésbé terhelhető, kevésbé tud alkalmazkodni a rá váró kihívásokhoz (legyen az csak a reggeli felöltözés és iskolába időben elindulás), és alacsonyabb a frusztrációs tolerancia küszöbe: könnyebben kiborul, veszíti el a türelmét, fakad sírva.

Sok-sok szélsőséges érzelmi megnyilvánulás kezelésére irányuló eleve kudarcra ítélt próbálkozást spórolhat meg magának a szülő, ha néhány alapelvet figyelembe vesz az esti rutin kialakításakor.

Javaslatok

- Óvodás gyerekeknél és kisiskolásoknál a lefekvés ideális időpontja 20-20.30 körül van.

- Érdemes lehet a vacsora és a fürdés időpontját előrébb hozni, például 18.30-ig történjen meg a vacsora.

- Nem feltétlenül kell mindennap kádban hosszan fürdetni a gyereket, néhány napon elég egy gyors zuhany is.

- A fürdetés kerülhet a vacsora elé is akár. Ennek az az előnye, hogy nem hulla fáradt a gyerek, mikor 19.30 és 20 óra között fürdetik (sokszor emiatt tiltakozik, nem akar menni fürdeni), illetve nem pörög fel a hosszú meleg vizes kádban fürdéstől, mely meghajtja a szívet, felviszi a vérnyomást, és nehezítően hathat az elalvásra.

- Az esti mesének nem kell izgalmas történetnek lennie, lezáratlan befejezéssel. Az ilyen történetek izgatottságot fokoznak és rossz álmokhoz vezethetnek. Az izgalmas könyvből, ifjúsági regényből történő olvasás legyen inkább délutáni elfoglaltság, nem kell az olvasást kizárólag az estére tartogatni.

- Szerencsés, ha az esti mese egy unalomig ismert, kedves, szeretett könyvből történik. Jó gyakorlat, ha 3-4 fajta könyvből kiválaszthatja a gyerek, hogy melyiket olvassa a szülő. Ilyenkor nem cél az ismeretek bővítése, csupán jólesik a gyereknek a megszokott rutin, a szülő megnyugtató közelsége és hangja, ez ellazító hatású.

- Az esti mese nem kell, hogy fél órás legyen. Fél óra sok! Azt az üzenetet közvetíti, hogy figyelni kell, nem szabad lemaradni valami izgalmasról.

- Meseolvasás közben nem kell a gyereknek feltétlenül a képeket nézegetni, erős fénynél ülve hallgatni a mesét. Szerencsésebb, ha már az ágyban fekve, kislámpánál hallgatja a mesét.

- A gyerekek nagyon szeretik a fejből mesélt történeteket. Ha úgy érzi van önben elég kreativitás ilyesmihez, próbálja ki bátran, biztos nagy sikere lesz!

- A késő délutáni, esti képernyő vagy tv nézést kerülni kell. Ilyenkor már nem mozogja le a gyerek, az őt izgalomban tartó-lekötő tartalmat, benne ragadhat feszültség.

- Kiskamaszoknál fontos kialakítani a kereteket, mely szabályozza a aszámítógép és okostelefon használatot. Javasolt ezeket a gépeket a lefekvés előtt órákkal kikapcsolni, és a telefont külön szobába helyezni, mint, ahol a gyerek alszik.

- Célszerű nyugodt hangulatot teremteni már este 18-19 órától, besötétíteni, hangos-zajos tevékenységet nem folytatni. A játékban is oda kell figyelni, hogy ne nagymozgásos-felpörgetős, szaladgálós játékokat játsszon a gyerek.

- Minden gyereknek egyedi a bioritmusa: tanácsos megfigyelni, hogy mikor szokott elfáradni a gyerek délután-estefelé, és erre alapozni a napi rutint. Egy nagyon fáradt gyerek, ha átesik a holtponton, nehezen nyugtatható meg újra, ez jelentősen eltolhatja a lefekvés idejét.

- Alakítson ki kedves, szerethető esti rutint, melynek része lehet kis beszélgetés, összebújás, éneklés. A rituáléhoz ragaszkodjon, ez nem az alkudozás terepe.

Újragondolt szokásokkal esélyt kaphat arra a szülő, hogy legyen néhány ébren töltött órája a gyerekek lefektetése után, amire biztos vagyok benne, hogy nagy szüksége is van. Szeretne házastársával este időt tölteni a gyerekek nélkül? Szeretne még egy kicsit dolgozni vagy nézni egy sorozatot? Csak este van ideje kicsit összekapni a lakást, vagy főzni? Mindez a jobb napirend kialakításával lehetségessé válhat! Ez mindenkinek nyereség, hiszen a gyerek kipihentebben ébred és a szülő sem érzi kizsigerelve magát!

Munkám során tűnt fel az a jelenség, melyre a szülők nem egy, nem két családban panaszkodnak. Úgy érzik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy gyerekük jól érezze magát, próbálnak a kedvében járni, a gyerek mégis gyakran puffog, rosszkedvű, vonakodik elindulni egy -direkt neki szervezett- programra. A szülő frusztrációt él meg, hiszen a gyerek szeretetteli közegben nő fel, mindent megkap, figyelembe veszik, hogy ő mit szeretne, mégis: mintha nem lehetne neki jót tenni. Nehéz hozzá kapcsolódni, nem tudni mi jár a fejében. Talán a szülők rontanak el valamit? Generációs jelenségről van szó? Megfigyelésem szerint nem egy ok áll a háttérben, hanem összetett jelenségről van szó.

Mi állhat a jelenség hátterében? Tippek, hogy hogyan lehet az okokat kezelni.

- Hormonális változások: Jellemző megfigyelés, hogy testi szempontból sok gyerek korán érik. 6 évesen már 9 évesre való ruhát hord. 10-12 évesen a lányok egy jó része menstuálni kezd. 11 éves gyerekek érik el a 170 centis magasságot, 50 kiló feletti testsúllyal. A másodlagos nemi jellegek korai megjelenésének és az intenzív növekedés hátterében biológiai, hormonális változások állnak. Ezek a nemi érést és növekedést serkentő hormonok hangulatingadozást is okoznak, mellyel szemben maga a gyerek is értetlenül áll. Ingerlékenyebb, könnyen dühbe gurul, felcsattan, máskor visszahúzódó, levert. Nehéz neki jót tenni, mert egyik pillanatban ilyen a kedve, a másikban olyan. Őt magát is elsodorják az indulatai, érzékeny, könnyen megbántódik és mindezt nem képes még irányítani, szabályozni.

Tipp: Átmeneti időszakról van, mely a gyerek számára is megterhelő. Szülőként érdemes jelezni, hogy mi az a beszédstílus, ami nem elfogadható a családban, és példát adni, hogy hogy elfogathatóbb az Ön számára, ha kifejezi negatív érzéseit. Az emberi test változásairól szóló könyv segíthet megérteni a testi folyamatokat, melyeket tapasztal magán a gyerek.

- Empátia hiány: Tapasztalatom szerint sok gyereknek nehezen megy a szempontváltás, és annak a felismerése, hogy másokban mit okoznak viselkedésükkel. Így lehetséges az, hogy nyíltan, disztingválás nélkül kimutatja, amit pillanatnyilag érez, nem gondol abba bele, hogy ezzel számára fontos másokat megbánt. A másik ember szándékát is nehezen ismeri fel (neki akartak jó), így nem is mutatja ki, hogy értékelné az erőfeszítést, amit érte tesznek.

Tipp: A nézőpontváltás fokozatosan alakul ki a legtöbb gyereknél, így ez tanulható/tanítható folyamat. Beszéljen a gyereknek saját érzéseiről, tárja fel az összefüggést aközött, ahogy a gyerek viselkedett, és, ahogy Ön ettől érezte magát. Sok példán keresztül ez az érzéke fejlődni fog a gyereknek.

- Tevékenységváltás nehézsége: Sok gyereknek okoz nehézséget, hogy ki kell zökkennie az éppen folytatott tevékenységből. Ha játszik, nehezen hagyja abba, ha végre elmegy fürdeni, onnan is nehéz kicsalogatni. Megtapad a figyelme egy dolgon, és nehezen tudja máshová áthelyezni a fókuszt. Így a rosszkedv, puffogás nem is az új tevékenység ellen szól, hanem annak, hogy el kell szakadni attól, amit éppen csinál. Aztán már, ha belemerül az új dologba, ott ugyanúgy képes lesz elmélyülni és jól érezni magát.

Tipp: Érdemes figyelmeztetni a gyereket, hogy hamarosan mi fog következni. Ne várja el tőle, hogy azonnal reagáljon. Próbálja meg játékosan átvezetni egyik tevékenységből a másikba, hogy ne kelljen hirtelen, elvágólagosan abbahagynia, amit csinál. Próbálja meg felkelteni az érdeklődését az iránt, ami következni fog.

- Akaratosság/személyiség: Vannak gyerekek, akik minden helyzetben az irányításra törekszenek. Ez lehet a dackorszakkal járó életkori sajátosság, vagy személyiségjegy. Ők azok, akik rosszul reagálnak arra, ha kész tények elé vannak állítva. Sokszor lesznek dühösek, később -a már valamennyire gátolt indulat miatt- sértődöttek. Ennek hátterében ott lehet az idegrendszeri éretlenség is, hogy a hevesen feltörő vágyakat, sodró impulzusokat nehezen tudja még szabályozni a gyerek, ez okozhatja a gyakori hangulatingadozásokat, szélsőséges hangulati kilengéseket.

Tipp: Próbálja meg a kontroll érzetét adni a gyereknek, anélkül, hogy hagyná, hogy nagy dolgokban ő döntsön. Nem kell mindenben engedni a gyereknek, de érdemes kerülni a gyakori konfrontációt. Szerencsésebb kompromisszumra törekvő megoldási javaslatokkal előállni, hogy a gyereknek meglegyen az az érzése, hogy úgy történnek a dolgok, ahogy ő szeretné, közben valójában, mégis a szülő irányít.

- Ingerek/Túlterheltség: Nehéz szülőként belőni, hogy mire van éppen igénye a gyereknek. Sokat kellet alkalmazkodnia az óvodában, iskolában? Fáradt, kimerült? Csendre és nyugalomra vágyik? Túl sok különórája, programja van? Szeretne otthon molyolni, lazulni a szobájában? Ez is okozhat benne ellenállást, befeszülést.

Tipp: Ismerve gyermekét, ha azt gondolja, erről lehet szó: az ingerelárasztás miatt lesz rosszkedvű, érdemes úgy kialakítani például a hétvégi programokat, hogy egy pörgősebb napot kövessen egy nyugisabb. Természetes, és elfogadható igénye egy gyereknek, hogy nem vágyik új ingerekre, otthon tud a legjobban feltöltődni.

- Természetnek veszi: Előfordulhat olyan, hogy egy gyerek végtelenül termesztésnek veszi, mindazt, amit a szülei tesznek érte, amit kap. Nem értékeli, nem hálás érte, az a kép alakult ki benne, hogy ez neki jár.

Tipp: Ebben az esetben magyarázattal, beszélgetéssel lehet tisztázni a helyzetet. Kifejezheti, hogy Önnek rosszul esik, ahogy reagál, és adhat rá példát, hogy milyen viselkedést tartana elfogadhatónak. Erőltetni pozitív reakciót, hálát nem lehet. Ennek a beszélgetésnek az kell legyen az alapja, hogy a gyereket érdekli, hogy a szülő, hogy érzi magát, szeretne neki megfelelni, és örömet okozni, ez lesz a motivációja ahhoz, hogy tudjon változtatni attitűdjén.

- Káoszos vagy nem létező napirend: Sok gyerek azért labilis hangulatú, mert későn fekszik le, keveset alszik, sokat képernyőzik és keveset mozog. Az állandó okostelefon használat zárkózottabbá, kedvetlenebbé, befordulttá tehet egy gyereket, aki nehezen jön ki a passzív telefon nézegetés tevékenységből egy tőle több aktivitást igénylő programba.

Tipp: A napirend áttekintése a megelőzést szolgálja. Ilyenkor nem az adott helyzetben tudjuk kizökkenteni a gyereket rossz, elégedetlenkedő hangulatából, hanem azon tudunk változtatni, hogy milyenek a napjai. Érdemes előre hozni a lefekvési időt, korlátozni a kütyü használatot, és több mozgást beiktatni.

Konklúzió

Generációs jelenségről van szó, melynek nem egy ok áll a hátterében. Ha magukra/gyerekére ismert a fenti okok olvasása közben, akkor tehet azért, hogy változtasson a családi dinamikán, a kiváltó okon. Fontos, hogy a gyerek kapjon visszajelzést arról, hogy mi elfogadható szóhasználat, stílus a családban, hogyan mutathatja ki nehéz, negatív érzéseit és legyen tiszta számára, hogy mit várnak el tőle. A szeretetteli nevelés mellett fontosak a keretek is, ahhoz hogy harmonikus legyen a szülő-gyerek kapcsolat. Próbáljon meg gyermekével kettesben időt tölteni, ez segíti az összehangolódást. A hétköznapi verkli, rohanás, siettetés ellen gyakran tiltakoznak a gyerekek, ezen sokat segíthet egy kis minőségi együtt töltött idő, ahol örülhetnek egymás társaságának és közös élményekkel gazdagodhatnak.

Nehéz egy gyerek helyzete, hiszen kiszolgáltatott, alárendelt helyzetben van a felnőttek világában, és nem tudja még tudatosítani és szépen kifejezni érzéseit. Így sokat segíthet a szülői intuíció is abban, hogy rájöjjön, mitől feszül be, mitől áll ellen, miért elégedetlen gyermeke. Ne feledje, fontos, hogy megőrizze nyugalmát, és ne erőből próbálja megoldani a helyzetet!

Elképzelhető, hogy ilyen vagy hasonló tragédia nálunk is megtörténhet? Itt, Magyarországon? A mi gyerekünk iskolájában?

Gyerek ragadott fegyvert. Szándékosan ölt. Életek mentek tönkre végérvényesen. Az ügy hátterét most kezdik csak felgöngyölíteni, csak találgatni tudunk, hogy a konkrét esetben mi vezetett a tragédiához. Mégis fontos beszélnünk a jelenségről. Ez nem Amerikában történt, ahol az ilyen eseteket részben a jelentős kulturális különbség és a lazább fegyvertartási szabályok számlájára írhatjuk. Ez itt történt a közelünkben.

A kérdésre az én válaszom: igen. Minden esélyünk megvan rá. Miért gondolom így?

- Sok gyermek él hazánkban hátrányos körülmények között, ahol nem kapja meg sem testi, sem lelki, sem erkölcsi értelemben az elégséges feltételeit annak, hogy egészséges személyiség válhasson belőle. A fizikai és lelki bántalmazás hihetetlen indulatokat gerjeszthet egy gyermekben, aki, ha lehetőséget kap rá, kilép az áldozatszerepből és ő maga is agresszorrá válhat. Feszíti a sok igazságtalanság, bántás, ami vele történt. Azt hiheti, hogyha ezt egy nálánál gyengébben, kiszolgáltatottabban megtorolja, akkor megszabadulhat az emésztő kisebbrendűségi érzéstől. A vélt vagy valós igazságtalan bánásmód vörös posztóvá válik szemében, a legkisebb ingerre (rossz jegyet kapott…) is hatalmas nagyot reagál, nem odaillő helyzetekben tör fel belőle a sok elfojtott indulat.

Elhanyagolt gyerekek eszméletlenül káros ingerekkel szembesülnek, ahol tanúi lehetnek a szülők elfajuló vitáinak, verekedésbe torkolló konfliktusainak, láthatják a családon belüli tudatmódosító szerek pusztító hatását. Mindemellett olyan ingerek is elárasztják őket, melyek agresszió fokozó és személyiségformáló hatásúak: a számítógépes lövöldözős játékok, az agressziót nyíltan ábrázoló sokkal idősebb korosztály számára készített filmek, felnőtt szexuális tartalmak. Ez az elárasztottság olyan érzelmi összezavarodottságot okoz, ami egyrészt elszigetelheti kortársaitól a gyereket, másrészt feldolgozatlan feszültségeket és magányosságérzetet gerjeszthet benne. Nincsenek hatékony eszközei arra, hogy kitörjön ebből a világból, ahol csak rossz vagy még rosszabb mintákat és életutakat lát.

A szülő nincs feltétlenül tisztában gyermeke érdeklődési körével. Sok szülőnek fogalma sincsen, hogy kikkel ismerkedik gyermeke online, milyen szélsőséges szervezetek, szekták, vagy más káros befolyások hatnak rá.

- A gyermekvédelmi rendszer akadozik, súlyos, kezeletlen rendszerhibákkal küzd. A családon belüli erőszak, - ahol gyerekek az áldozatok - sokáig észrevétlen maradhat. A gyerekekkel foglalkozó szakembereknek: pedagógusoknak, szociális munkásoknak, családsegítőknek kevés jó tapasztalatuk lehet a rendszerrel, hiszen a családból való kiemelés sem hozza meg az egészséges felnövekedés, mentális és lelki egészség feltételeit a hátrányos helyzetből induló fiatal számára.

- A gyermekpszichiátriai ellátás hazánkban egyes régiókban szinte elérhetetlen. A fővárosban is hosszú várólista van, ahol az öngyilkossági gondolatokkal küzdő tinédzserek is több hetes várakozás után kaphatnak csak kórházi ellátást, ahová, ha bekerülnek 1-2 hét után kirakhatják őket. A kevésbé feltűnőnek ható, vagy nem annyira súlyosnak tekinthető tünetektől szenvedő gyerekek-kamaszok szinte biztos, hogy nagyon lassan, nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak el szakemberhez.

- A családok relatív elszigeteltségben élnek egymástól a nagyobb városokban. Nem ismerjük a szomszédunkat sem, nem is érzékeljük, ha valaki bajban van. A nagyobb megtartó közösségekből kevés van, sok család nem tagja semmilyen nagyobb közösségnek.

- A pszichológiai ellátás nem csak, hogy alig-alig elérhető az állami ellátás kereti között, de jellemző a tájékozatlanság is. Emiatt egyáltalán nem, vagy túl későn fordulnak segítségért a családok, ahol esetleg azt tapasztalják, hogy a gyerek ’furcsán’ viselkedik.

Mindig megragadható a szülői felelősség egy gyerek elfajult magatartása hátterében és az állami oktatási, egészségügyi, gyerekvédelmi és szociális rendszer hiányosságai és rendszerhibái fokozzák a valószínűségét annak, hogy egy családon belül megjelenő probléma tovább fokozódik. Az elkövető gyerek maga egy tünet. Egy beteg, patológiásan működő család, és egy őt cserbenhagyó társadalom tünete.

Bárcsak sosem történt volna meg a belgrádi iskolai lövöldözés. Bárcsak tanulnánk belőle. Azt kívánom sose kelljen azt leírnom hazai vonatkozásban, hogy „ez várható volt”.

Nem söpörhetjük szőnyeg alá azt a jelenséget, melyre sok szülő panaszkodik nálam, a pszichológiai tanácsadáson. A gyerek 6-7 évesen olyan flegma, vagy éppen szemtelen, mintha már kamaszodna! Be lehet tudni ezt az érzelmi állapotot és viselkedést a kamaszodásnak?

Nem hinném. Miről lehet szó inkább?

Sok családban a 6-7 éves óvodai nagycsoportos vagy elsős gyerek még ki sem jött a dackorszakból. A dackorszak első jelei már másfél éves korban megmutatkoznak, és nem múlnak el 5 éves kor körül. Sőt! Mintha másodvirágzásukat élnék, felerősödnek a tünetek. A szülők ekkorra már jellemzően belefáradtak a gyerekkel való gyakori összetűzésekbe, és hajlamosak ráhagyni dolgokat.

- Nem illő hangsúllyal válaszolt a gyerek? Nem jelzik vissza neki, szó nélkül tűrik.

- Bevonult a szobájába azt üvöltve, hogy őt hagyják békén? Szinte mindennapos jelenet…

- Teljesen kikel magából a gyerek, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné? Próbálnak a kedvében járni, hogy lecsituljon.

- Szüleit ajándékokért nyúzza, költséges vágyai vannak, ám, ha ezek teljesülnek, pillanatok alatt elillan az öröm és egy újabb követelés lép a helyébe? Megveszik azt is, hadd legyen meg az öröme és legyen egy kis nyugtuk.

Mi ez a jelenség?  Nézzük a gyerek szemszögéből!

Egy gyerek nem tudja, hogy mit szabad és mit nem. Az idegrendszere éretlen, az érzelemszabályozása még kialakulóban. Saját impulzusai, késztetései elsodorják, utólag szégyelli is talán, hogy kikelt magából, kijött a sodrából. Egy gyerek vágyik az érzelmi biztonságra, amellett, hogy szeretne irányítani. Folyamatosan keresi, feszegeti a határokat. Ha ezeket nem találja: csúnyán viselkedik, ha ezt elnézik neki, akkor ez a viselkedés fennmarad és még rá is tesz egy lapáttal, keresve a határokat.

A mostani gyereknevelési trend arról szól, hogy a szülők vegyék figyelembe gyerekük érzéseit, reagáljanak szenzitíven az igényeire. Igen ám, de ez az elv könnyen félreérthető, és oda vezethet, hogy a szülők tartanak egy újabb konfliktustól gyerekükkel, ezért inkább engedékenyebbek lesznek. A következetlenség még jobban elbizonytalanítja aztán a gyereket, és a labilis hangulata, a durcássága, rosszkedve ettől az összezavarodott állapottól fokozódik.

Visszatérve a gyermeki szemponthoz, azt látjuk, hogy sok gyerek sürgetett, túlterhelt, túlfeszített tempóban él. Reggel sietni kell az oviba vagy iskolába, délután edzés, vásárlás, elintéznivaló. Közben a napirendet nagyon nehéz tartani, így 9 -10 óra után fekszik le a gyerek, reggel kelteni kell, nem pihente ki magát. Ez aztán súlyosbítja a hangulati labilitást, csökkenti a frusztrációs toleranciaküszöböt, a terhelhetőséget és az alkalmazkodó készséget.

Mit lehet tenni?

Nem szükséges belenyugodni szülőként, hogy a 6-7 éves már kész kamasz.

Sokkal inkább arról van szó, hogy nem alszik eleget, nem mozog eleget, túl sok inger éri: a tv, a képernyő által. Szerepeket próbálgat (innen a szavajárások, szemtelen vagy flegma megnyilvánulások: „Mit tudom én! Nem érdekel!”) és teszteli, hogy a környezet minderre, hogyan reagál. Érdemes aa legelső felbukkanásukkor elkapni ezeket a ’vadhajtásokat’ és még mielőtt beépül a gyerek szokásrendszerébe, -hogy rácsapja az ajtót a szülőre, mikor az beszél hozzá, vagy ráüt, kiabál a szülővel-, határozottan le kell állítani ezeket a viselkedéseket. Lehet szülői tekintélyt bevetni (határozott hangot, nem kiabálást vagy fenyegetést) , és meg is kell tanítani példák és magyarázat útján a gyereket arra a szóhasználatra és hangsúlyra, amit elfogadhatónak tartanak családjukban.

A keretek határozottabb meghúzásával és a napirend helyrerakásával:

• korábbi lefekvési időpont,
• kevesebb kütyü-idő,
• több mozgás,

a gyerek frusztrációs toleranciája is nő, és jobban le tudja vezetni feles energiáit. Mindez ahhoz is hozzásegíti a gyereket, hogy nagyobb érzelmi biztonságban érezze magát, egy szeretettel terelgető családi közegben, ahol kitapogathatóak a határok, nem szabad mindent, de éppen ettől kiszámítható és biztonságos a terep. Ráérnek majd a kamaszkorra gyanakodni a gyerek szófogadatlansága kapcsán, ha észlelik a hormonális változások testi jeleit 10-12 évesen. A 6-7 éves korosztályt érdemes visszahelyezni a kisgyerek szerepbe, ahol nem ő a főnök a családban, hanem Önök, a szülők.

A túl kevés alvás, megszakított éjszakai alvás vagy tartós alvásmegvonás okán kialakuló krónikus alváshiányt senki sem önként választja. Kisgyereket nevelő szülők életének azonban gyakran része.

A tüneteket azért érdemes összeszedni, hogy lássa: nem megváltozott a személyisége, nem megbolondult, hanem mindezt az alvás hiánya okozza testében, elméjében, érzelemvilágában.

• Memóriazavar: nem jutnak eszébe szavak. Elfelejti, hogy miért ment ki a konyhába. Lerak egy tárgyat félúton, aztán sokáig keresi. Feledékenyebb, mint valaha, amit nem ír fel, azt esélytelen megjegyeznie.
• Nem koherens, nem logikus gondolkodás. Például az egyik percben tudja, hogy milyen nap van, majd egy másik nap napirendje szerint kezdi el intézni napját és később nem érti, miért nem vette észre a hibát.
• Automatizmusok: koncentrált figyelmével gyakran nincs jelen amikor cselekszik. A gyerek szennyesét a hűtőbe rakja a szennyestartó helyett. A helyére rakja a vasalót, de nem tudja felidézni, hogy megtette-e.
• Koncentráció zavar: nem tud figyelni, mintha nem fogna az agya. Képtelen olyan hatékonyan tanulni, ahogyan régebben tette.
• Könnyen túlterhelődik: nem bírja a zajokat, vagy, ha két vagy több dolog történik egyszerre.
• Kedvtelenség: minden vágyat, kedvet, motivációt, érdeklődést felülír az alvás vágya.
• Ingerlékenység: „Ne szóljatok hozzám!”-hangulat. Lobbanékonyság.
• Agresszió: konkrét düh feltolulása, melyet legszívesebben kiadna magából. Könnyen felcsattan, kiabál, legszívesebben törne-zúzna.
• Szenzitivitás: fokozott érzékenység. Könnyebben megbántódik, mindent magára vesz, hamarabb elbizonytalanodik.
• Kudarctűrő képesség csökkenése: nincs ereje és kitartása energiát tenni valamibe. Könnyen frusztrálódik, befeszül, ha valami nem az elképzelései szerint alakul.
• Alacsonyabb teljesítőképesség: érezheti úgy, hogy képtelen végig csinálni a napot, 4-5 óra ébrenléttől rettenetesen elfárad.
• Döntési hibák: túlságosan kockázat kerülővé válik, így képtelen elhatározásra jutni, vagy nem képes felmérni meggondolatlanul hozott döntésének -egyébként kiszámítható, várható- következményét.
• Szorongás felerősödése: rémeket lát, túlaggódik, ott is veszélyt érez, ahol nincs is.
• Alvászavar: mikor lenne lehetősége aludni, akkor sem tud. Álmatlanul forgolódik, hajnalban felébred és nem tud visszaaludni.

A hetekig, hónapokig vagy évekig tartó, az igényszintnél kevesebb, megszakításokkal történő, nem saját ritmusban zajló alvás okozhat ilyen tüneteket. Amennyiben Ön három vagy több tünetet tartósan (több, mint 2 hete) tapasztal önmagán: az Ön jelenlegi alvásminősége nem szolgálja testi és pszichés egészségét.

A felnőtt szükségletek egymásra épülő hierarchikus rendben képzelhetőek el, ahol legalul vannak az alapvető szükségletek: a biztonságra, meleg helyre, ételre, italra, alvásra való igény. Ha ezek közül bármelyik alapvető szükségletünk nem teljesül, nem tudunk továbblépni a következő szintre, ahol már az intellektuális teljesítmény, a fejlődés, az önmegvalósítás vágya is megjelenhetne. Az alvás az alapja a regenerálódásnak, tanulásnak, és annak, hogy erőt tudjon meríteni egy újabb naphoz. Sajnos az alvás hiánya nagyon megbosszulja magát, mert hosszú időre van szükség ahhoz, hogy a szétzilálódott testi-kognitív és érzelmi funkciók rendbe jöjjenek.

Ne hibáztassa magát, ha akár a munkahelyén, akár szülői működése során úgy érzi: nem önmaga, kifordult önmagából! Mindezért okolható az alváshiány.

Tegyen meg minden szükséges változtatást (a gyerek napirendje, alvási helyszínek, pozíciók, szokások megváltoztatása) ahhoz, hogy több napon keresztül egybefüggően, a saját ritmusában át tudja aludni az éjszakát, ez életmentő lehet!

Három év telt el a pandémia kezdete óta. Egy hatéves gyerek életének ez a fele, teljes mértékben érintve a szocializációra, társas együttélés szabályainak elsajátítására szánt, - a három éves kortól, a közösségbe kerüléstől számítható - meghatározó éveket. Aszerint osztályozva, hogy a gyermeket hány éves korától kezdve érintette a Covid okozta szorongáskeltő légkör és a karantén, illetve attól függően, hogy milyen megküzdési mechanizmusok álltak rendelkezésre a család és a gyerek részére, különböző tüneteket és kimeneteleket látok.

Kamaszok

A kamaszok életében a közösségi léttől való eltiltás pont az otthonról, a szülőkről való leválás és az önállósodás természetes lélektani folyamatát vágta el. Találkozni a barátokkal? Elmenni egy moziba? Első szerelmével kézen fogva sétálni a Margit-szigeten? Mindez aggodalommal övezetté vagy erősen ellenjavalttá vált, ha nem éppen lehetetlenné.

Az online oktatás mintegy legalizálta a saját számítógép vagy más okoseszköz jelenlétét a kamasz szobájában. Innentől kezdve a szülő sokkal nehezebben látta át, hogy mikor tanul, ír házifeladatot, dolgozik valami iskolával kapcsolatos dolgon a gyerek és mikor csak szörfözik a neten, a közösségi médiában posztolgat vagy éppen chatel ismerősökkel. Sok szülőnek a kamaszkorral járó bezárkózás, és intimszféra igény miatt, már nem volt meg az a bizalmi kapcsolata gyerekével, hogy faggatózás nélkül ki tudja deríteni, hogy pontosan milyen időtartamban, mit csinál gyereke az interneten. A kamaszok bioritmusa felborult, osztálytársak összekapcsolódva az online térben hajnali kettőig nyomták a lövöldözős számítógépes játékot. Ha ez feltűnt a szülőnek, azt a választ kapta: „Dehát holnap nincs iskola! A többiek is ezt csinálják.” „Legalább ez az öröme legyen meg a gyereknek, ha már beszorultunk a négy fal közé…”-gondolta sok szülő és hagyta.

Sok kamasznál így a sport, mozgás, hobbi, barátokkal való találkozás helyét és idejét az online világ váltotta fel, ahol még jobban ki voltak téve, napi 6-12 órában is akár a számítógépes játék kiváltotta felfokozott érzelmi állapotoknak és az ennek nyomán kialakuló függőségnek. A szülők arról számolnak be, hogyha kérik a gyereket este 9-kor, hogy most már hagyja abba a gépezést, a kamasz durván odaveti: „Jól van már, mindjárt!” és állandó konfliktusforrás maradt, hogy a meddig gépezhet a tinédzser.

Másodlagos hatásként megjelenik a vloggerek, insta-sztárok, média-celebek hatása, akivel többet ’találkozott’ a gyerek, mint hús-vér emberekkel, így befolyást rá, ők gyakoroltak, nem a szülői értékrend. 110 ezres sportcipő kell, 200 ezres telefon kell, korlátlan bankkártya hozzáférés kell, hogy a számítógépes játékban virtuális kiegészítőket tudjon vásárolni. Fokozottabban ilyen materialista dolgok iránt fordult a kamaszok figyelme, szinte megtapadva, beszűkülve ezeknél.

Sokan befejezve az általános iskolát, középiskolába kerültek ezen három év alatt, ahol az új közösségben még inkább ezekkel a külsőségekkel (márkás ruha, cipő, kütyü) próbálnak maguknak megfelelő pozíciót kivívni az osztálybeli hierarchiában. Az osztályon belüli kapcsolódások nem olyan erősek a sok megszakítás, hiányzás miatt. Alakul a közösség, csak lassabban, és a Covid legnehezebb időszaka után is megmaradt az online világ térhódítása, a kerettelenül sok számítógépezés, az éjszakázás. Ezek a szokások nehezen változtathatóak.

Mi lehet a megoldás kamaszokat nevelő családokban?

A kamaszokkal nem lehet oda visszatérni, ahol három évvel ezelőtt meg lehetett volna fogni a dolgokat. Nem lehet tiltással, korlátozással nevelni. A kamaszt partnerként kezelve kell kialakítani az új, egészségesebb szokásokat, erősítve, bátorítva az ’offline’ sikereket, barátságokat, élményeket. Dolgozni kell a szülő-gyerek kapcsolat újjáépítésén, hogy kamasz meg merjen osztani dolgokat saját magáról, kétségeivel merjen szüleihez fordulni.

Az általános iskolás korosztály

Másoknál az óvodás évek vége és az iskolába kerülés első éveit érintette a pandémia. Így a 7-10 éves korosztálynál az figyelhető meg, hogy mind a szocializáció, mind a tanulmányok terén lemaradással küzdenek.

A közösségbe beilleszkedés természetes módon alakul, ahogy van lehetőség karanténhiányzás nélkül végig csinálni egy tanévet. Az idei talán az első ilyen év. A tanulás terén látható, hogy az iskolai óraszámnál jóval kevesebb, -vagy egyáltalán nem elérhető- online tanítás/tanulás nem tudta úgy megszilárdítani az alapokat. A tananyag amúgy is sok, száraz. Elképesztően gyors a haladás diktált, elvárt tempója. Nehéz begyakorolni az elsajátított tudásanyagot, az nem válik készségszintű tudássá. Alapokról van szó, mint: az ABC, a szorzótábla, betűk írása, olvasás. Az a gyerek, aki ezeknél az esszenciális dolgoknál digitálisan otthonról volt kénytelen tanulni, vagy sokat hiányzott, miközben az iskolában az osztálytársak ezeket tanulták, nagy hátrányba kerül. A tananyag további részébe a lemaradás behozása nincs beépítve, úgy haladnak tovább, mintha mi sem történt volna. Így a szülő kénytelen lesz magánúton fejlesztést biztosítani gyerekének, ha nem akarja azt látni, hogy a gyerek fél, sír, utál iskolába járni, mert elakadt valamivel, nincs sikerélménye. Jó képességű gyerekekről beszélünk, akik részképességzavarokat mutatnak egyes területeken, pl. írás, olvasás elsajátítása. Okolható ezért a gyors tempó, és az, hogy nem tudtak jól rögzülni, begyakorlódni a Covid éveiben tanult dolgok.

Ennél a korosztálynál az is jellemző, hogy jól tájékozódnak, állandóan fülelnek, nagyon sok minden eljut hozzájuk a felnőttek világából. Így ők a legveszélyeztetettebbek abból a szempontból, hogy könnyen túlterhelődnek, számukra feldolgozhatatlan ingerekkel találkozhatnak. Látják a híradót, hallják a rádiót, tudnak a halálesetekről, megfogadják a figyelmeztetéseket: kezet kell mosni, maszkot kell hordani, ám mindeközben a stressz és szorongásszintjük nő. „Én is meghalhatok? Baja eshet a szüleimnek? Megfertőzhetjük a nagyiékat?”

Körükben az olyan pszichológiai tünetek, mint elalvási és alvási nehézség, szeparációs szorongás, kényszeres cselekvések (például kényszeres tisztálkodás), hangulati labilitás erősödtek fel. Ennek hátterében bizonyosan ott van az is, hogy évek óta azt közvetíti számukra a felnőttek világa, hogy a világ veszélyes hely: láthatatlan vírusok, bacilusok ólálkodnak körülöttünk. A jelenség pszichológiai hátterében tetten érhető a szülők kezdeti tanácstalansága, kontrollvesztett érzése, és az a bizonytalanságérzet, és jelentős életvitel-napirend-beli felborulás, ami a gyerekeket közvetlenül is érintette. A világ esetlegesebbé, kiszámíthatatlanabbá vált. Sok gyereket, -nem csak ebből a korosztályból- érintett a szülők egzisztenciális bizonytalansága, egyes szektorokban: vendéglátóipar, turizmus, előadóművészet, zenészek stb… munkalehetőségek szűntek meg, bizonytalan időre.

Ugyanakkor meg kell említsem azt is, hogy valakiknek jót tett a sok otthonlét. Ők főleg azok a gyerekek, akik nem érezték jól magukat óvodájukban, iskolájukban és feltöltötte őket a sok otthon, családi körben való tartózkodás. Ettől függetlenül, természetesen a cél nem ez lenne (otthon lenni tanév közben), hanem olyan megfelelő egyensúly megtalálása, ahol, mind az iskolai környezet, mind az otthoni érzelmi légköre biztonságos, amikor a gyerek mindkét szintéren komfortosan érzi magát, és szívesen tölt itt is-ott is időt.

Mi lehet a megoldás az általános iskolás korosztálynál jelentkező pszichológiai tünetekre?

Sok gyerek ingerelárasztásban él. Tv-t, képernyőt néz napi több órában. Hallja, látja az aggasztó felnőtt tartalmakat. Nincs kitől kérdeznie. Nem érti pontosan mi történik, nincsen számára elérhető, korának megfelelő magyarázat. Ezen kell elsősorban változtatni: kapják vissza gyerekkorukat, ahol a kortársakkal való együttlét, a sport, a mozgás, a közösségi életben elért sikerek építik a személyiségét, ahol nem kell láthatatlan veszélyforrások miatt aggódni.

Az iskolai, tanulási nehézségeket érintően: érdemes felvenni a kapcsolatot a pedagógusokkal, pontosan felmérni a gyerek nehézségeit tanulás terén, és megfelelő egyéni fejlesztési tervet kidolgozni számára, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus bevonásával. Előfordulhatnak esetek, ahol az iskolaváltást is meg kell fontolni, a tanulásban lemaradt -és ezért egyre motiválatlanabbá váló- gyerek számára megfelelő környezet megtalálásának érdekében.

Óvodások

A legkisebb korosztálynál elsősorban a szocializáció maradt ki. Nem mehetett bölcsibe, szórványosan járt csak oviba. Egy időre megszűnt a fokozatos beszoktatás lehetősége, ez sok gyerek és család számára tolerálhatatlan volt. A beilleszkedés sok küzdelem, sírás árán sem valósult meg, ez kudarcélményként maradt meg. A hosszabb távú hatásokat később fogjuk látni, valakinél az iskolára való felkészülést szolgáló évek maradtak ki. A szocializációs nehézségek lehetnek: túl irányító, domináns egy gyerek, egy idő után nem akarnak vele játszani a többiek, mert nem képes kompromisszumot kötni. Megfigyelhető az ellenkezője is, valaki túl félénk, elhúzódik a gyerekektől, csak a felnőttek társaságát keresi. Ezek a tapasztalatlanságból is fakadó hiányok, működési sajátosságok orvosolhatóak: a közösségben töltött évek hatására a tanulási folyamatok beindulnak és képesek jó irányba terelni a gyerek viselkedését.

Ez a legkisebb korosztály azt tapasztalhatta meg, hogy többet volt otthon, mint lett volna: ez komfortos volt számukra, nem jelentett terhet. Azonban a szülő lehetetlen helyzetbe került, mert két teljes munkaidőt kívánó feladatot látott el egyszerre, egy időben. Home office-ban otthonról dolgozott, miközben a 4 éves gyerek is otthon volt. Sok feszültséget generált ez a távolról sem ideális helyzet. A gyerekek megélése itt az volt, hogy a szülő jelen van fizikailag, de mégsem elérhető érzelmileg. Nehezen érthető egy kisgyerek számára, hogy miért nem lehet anyához vagy apához szólni, mert éppen telefonál, vagy fontos meetingje van.

Remélem, hogy ezen korosztály számára visszazökken a világ a normál kerékvágásba, ahol beszerezhetik vagy bepótolhatják a közösségi élményeket. Ez a közösségben megvalósuló tanulási folyamat elengedhetetlen ugyanis a szabályok elsajátításhoz és a társadalmi normák, szokások megismeréséhez.

Konklúzió

Kijelenthető egyáltalán, hogy túl vagyunk rajta? Éppen csak kezdjük látni a rövid távú pszichológiai hatásokat. Talán itt is igaz a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Legközelebb, hasonló helyzetben, már lesz megküzdési mintánk, tudjuk mire érdemes odafigyelni.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy sok családban jót is hozott a pandémia okozta élethelyzet. Sok családtól hallom, hogy: „Nekünk jó volt a Covid! Végre kiszálltunk a mókuskerékből, több időt tölthettünk együtt.” „Visszakaptam a családomat!” fogalmazott így nálam egy apuka, aki a Covid nélkül nem láthatta volna, ahogy járni kezd az egy éves kislánya, vagy lemaradt volta 2 éves fia első mondatairól. Sok munkahely rugalmasabb munkaidőt engedélyez azóta is, melyből profitálnak a családok. A reziliencia, lelki ellenállóképesség lényege, hogy levonjuk a tanulságokat, és megerősödve szálljunk ki egy krízishelyzetből. Ehhez az szükséges, hogy lássuk, értsük a rövid és hosszútávú szociális-érzelmi-és pszichés hatásokat, hogy kezelni tudjuk -akár szakmai segítséget igénybe véve- a felmerült nehézségeket.

Ez az a mélység, amiben beszélgetni, kapcsolódni érdemes. Mikor megjelenik a mély feltárulkozás, az őszinteség azon szintje, mikor fel merik tárni a szülők fájdalmas megéléseiket. A bűntudat, az aggodalom, a megkönnyebülés könnyei ezek.

Láttam anyukát sírni a pszichológiai tanácsadáson, mert abban az időszakban, mikor idős, demens édesanyját gondozta, ingerültebbé vált gyerekével. Kezeit tördelve, szemét lesütve vallotta be, hogy egy alkalommal felpofozta óvodás fiát. „Ne ítéljen el, kérem.” -néz rám szinte esdeklően.

Egy anyuka, hiába a munkahelyéről beszélt velem, -egy lopott kis órácskában- az ebédszünete helyett, nem tudta visszafojtani könnyeit, mikor felidézte, hogy reggelente, hogyan szokta siettetni alsós kislányát. A kislány nem akarja felvenni a csizmát, ő meg csak azt hajtogatja, hogy: „Hagyd ezt abba, mert elkések!”. Aztán egész nap azon rágódik, hogy miért történt mindez? Rossz anyának érzi magát. Bent ül az irodában, de minden gondolata a kislányánál jár, aki sírt reggel, és ő nem bírta jól kezelni a helyzetet. Így engedte el őt iskolába, hogy összevesztek…

Érzem az elérzékenyülést az apuka hangjában, aki 3 éve vesztette el a feleségét, és azóta neveli egyedül hat éves fiát. Megosztja velem, hogy idén először mentek hármasban közösen nyaralni nemrég megismert kedvesével. Mikor fia nyeglén, flegmán viselkedett a múzeumban, ő bizony kiabált vele. Tudja, érzi, hogy nem jól kezelte a szituációt, és közben mardossa a kétség, hogy szabad-e új embert beengednie jól összeszokott párosukba. Vajon nem sérül-e ettől a fia. Közben csak némán bólint mikor kimondom, hogy mennyire természetes az az igény, hogy felnőtt partnerre, társra vágyik.

A rendelőmben szemem láttára zokogva tör össze egy filigrán 30-as anyuka, mikor megpillantja gyermeke családrajzát. „Anya a telefonját szokta nyomkodni”- fűzte rajzához a 7 éves lány.

Elérzékenyülten néz egymásra a középkorú pár, mikor rákérdezek kislányuk születésének történetére. Kiderül, hogy gyermekük 28.hétre, koraszülöttként jött a világra. Most iskolai tanulási gondok miatt kerestek fel, ám mikor megvilágítom előttük azt az összefüggést, hogy mindaz, amit ma tapasztalnak Lilinél, összefüggésben állhat azzal, ahogy ez a pici lány a világra érkezett, hirtelen összeáll nekik a kép. Nem lekicsinylem, hanem méltatom lányuk teljesítményét. „Nehezen olvas? Lassan ír? Na és! Ő egy túlélő! Valódi kis csoda!”- fogalmazom meg hangosan gondolataimat. „Nagyon élni akart, küzdött, mint egy harcos!”- húzza ki magát büszkén az apa, és látom, hogy könny csillan a szemében.

Fiatal, első gyerekes párral beszélek online. Az anyuka elmeséli egy átlagos hetüket a 3 hónapos kicsivel és a 2,5 éves naggyal. Mosolyogva beszél, de a szemei alatt mély, szürkés gödrök ülnek. A kicsit igény szerint szoptatja, egy éjjel 4x-5x is,és ő kel a 2,5 éveshez is, aki sokszor megébred éjszaka. Rossz alvó a nagy, ilyenkor éjszaka van, hogy fél óráig a karjában tartva, ringatva járkál vele a szobában, míg meg tudja nyugtatni. Próbálok nekik segíteni, min lehetne változtatni, mert: „Ez kibírhatatlan, embertelen!”- jelzem vissza. Meghökken, és talán magának is először vallja be, hogy mennyire végtelenül elfáradt.

Megerősítést, támogatást, útmutatást vágynak ezek a szülők. Magukat ostorozzák, mert nem sikerül mindig a nagy könyv szerint, tökéletesen csinálni a 0-24 órás feladatkörüket.

Ér elfáradni. Ér letenni a terheket. Ér erőt meríteni.

Mind olyan szülők, akik meg akarják érteni a gyereküket. A legjobbat akarják neki, és önreflekív módon vizsgálják saját tetteiket, belátják, ha hibáztak és motiváltak a változtatásra. Ez teszi őket gyermekük számára a legszerethetőbb szülővé, nem az, hogy elsőre mindent jól csinálnak.

Mint nevelési módszer? Az elmúlt három hétben 4 esetben hallottam ezt a módszert, szülőkkel beszélve. Miért ütik fel a fejüket és bizonyulnak ennyire makacsnak, -és ezáltal terjednek el újra- azok az autoritáson, dominancián, fenyegetésen, büntetésen alapuló gyereknevelési módszerek, melyekről azt hihetnénk, hogy évtizedekkel ezelőtt kivesztek?

-„Itthagylak a játszótéren, ha nem jössz!”

- „Elrabolhatnak, ha nem fogod a kezem az utcán!”

-„Odaadlak a zsákos bácsinak, ha rossz leszel!”

-„Ha rágod a körmöd, éjjel be fogsz pisilni.”

-„Mindent meg kell enni, ami a tányérodon van.”

-„Kidobom az összes játékodat, ha nem fogadsz szót!”

-„Rossz, buta kisfiú vagy!”

-„Ilyet okos kislány nem csinál!”

-„Ráverek a fenekedre most már, ha tovább folytatod!”

-„Kezedre csapok, ha nem hagyod abba!”

-„Kimosom a szádat szappannal, ha ilyen rondán beszélsz!”

Nagyobbaknak:

-„Amíg az én kenyeremet eszed, addig te nem fogsz itt…”

-„El lehet költözni, ha nem tetszik.”

-„Az én fedelem alatt, én mondom meg, hogy kivel barátkozhatsz.”

Itt vannak ezek az ártó, romboló szülői mondatok, amiket talán nem is gondol komolyan. Csak éppen nagyon nehéz kigyomlálni őket. Megszabadulni tőlük. Miért? Mert valószínű, hogy ezek ismerősek, ezt kapta-hallotta-látta gyerekként.

Az elmúlt 30-40 évben láttunk egy olyan elmozdulást a gyereknevelés terén, ami a hideg-távolságtartó, a gyereket nem igazán emberszámba vevő, autoriter-tekintélyelvű nevelési stílus felől erőteljesen elkezdett eltolódni a megengedőbb, a gyereket partnerként kezelő, demokratikusabb nevelési irány felé. Régebben a bizonytalan szülők gondolkodás nélkül elfogadták az aktuálisan érvényben lévő, legjobbnak hitt nevelési módszert: a csecsemőt kizárólag 3 óránként lehet táplálni, nem számítanak a jelzései, egy perccel sem előtt, sem később nem javasolt megetetni. Vagy például, hogy a gyereket nyugodtan sírni lehet hagyni, az csak jót tesz neki, erősödik a tüdeje, majd megunja.

Mára sokat fejlődött a pszichológiai tudásunk. Tudjuk, hogy a csecsemő is érez fájdalmat, vannak érzései, sőt már azt is tudjuk, hogy a magzati, és csecsemőkori tapasztalások is formálják, hogy milyen lesz a szülő-gyerek közti kötődés és megteremtik a személyiségfejlődés alapját. Tudjuk, hogy a sírni hagyott csecsemőnek nem tesz jót ez a szülői bánásmód, mert a stressz szintje intenzíven megemelkedik, és nem képes még magát megnyugtatni. Az, hogy elhallgat, nem feltétlenül annak a jele, hogy megnyugodott, hanem sokkal inkább annak, hogy feladta, megtanulta, hogy nem várhat segítséget a környezetétől. Manapság támogatjuk az igény szerinti táplálást, a hosszan tartó szoptatást, javasolt a gyerek hordozókendőben való hordozása.

A mai szülőgeneráció szeretettelien, intimen kíván kapcsolódni gyerekéhez. Nagyon is fontos számukra, hogy hogyan érez, mit gondol a gyerek, szükségleteit és igényeit igyekeznek -sokszor sajátjaikat háttérba szorítva- kielégíteni.

Éppen itt jön a probléma. Könnyű túlesni a ló túloldalára. Az autoriter-tekintélyelvű nevelési stílust elutasítva („Azért tedd, mert azt mondtam!”), jót akarva, a szülők belecsúszhatnak abba a hibába, hogy túl tág kereteket szabnak a gyereknek. Hagyják dönteni, irányítani egész kicsiként, félreértelmezve a ’partnernek kezelni’ elvet. A szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy félnek a saját gyereküktől, aki uralni kezdte a családot. Hangulatingadozásai, akaratos megnyilvánulásai, dühkitörései, újra és úja arra késztetik a  szülőket, hogy behódoljanak, engedjenek, csak, hogy elkerüljék a még nagyobb balhét. Azonban ebben a dinamikában nagyon ki lehet fáradni. Az elcsigázott, saját szükségleteit évek óta háttérbe szorító szülő, egyszer csak elveszíti a türelmét. Előtör belőle valami, amiről nem is sejtette, hogy ott szunnyad a mélyben.

Saját legrosszabb gyerekkori élményeit kezdi ismételni, saját gyerekén. Fenyeget. Megszégyenítéssel próbál hatni rá. Érzelmileg zsarol. Aránytalanul nagyot büntet. Bánt. Bánt szavakkal, és bánt tettekkel, legjobb meggyőződése ellenére.

Vannak olyan gyerekek, akikkel különösen nehéz: akik makacsabbak, konokabbak, ha ’bekattan’ nekik valami, nem engednek a 36-ból. Ha a szülő siet, leterhelt, fáradt, beteg, stresszes: a gyereken fog csattani az ostor.

Az ilyen ’övön aluli’ gyereknevelés módszerek kifejezetten kártékonyak, nagy mértékben rombolják az addig nagy munkával kialakított bizalmat.

A cél az lenne, hogy soha ne kelljen eljutni odáig, hogy azzal fenyegeti (vagy meg is teszi): hogy ruhástól lezuhanyoztatja hideg vízben a gyereket.

Ehhez kell önismeret, hogy ne ismétlődjenek azok a bántalmazó nevelési minták, amikben esetleg Ön részesült gyerekként. Érdemes segítséget kérni, ha úgy érzi, minden -a gyerekkel kapcsolatos teher- az Ön vállát nyomja.

És legfőképpen: nem szabad eljutni addig a tehetetlen dühig, mely ilyen tettre ragadtatja el.

Mikor ilyesmiről hallok szülőktől, egyrészt hálás vagyok. Hálás vagyok, mert őszintén fel merik tárni előttem azokat a hibáikat, melyeket még saját maguk előtt is nehezen vállalnak fel. A célom soha nem hibást keresni. Érzem és értem a szülő kétségbeesését, elbizonytalanodását, és egyben tettvágyát. Szeretne változtatni, ezért keresett fel! Olyankor közösen megpróbáljuk feltárni az okokat. Hogyan élnek? Milyen nehézségeik vannak? Mikor kezdődött az az érzésük, hogy képtelenek hatni gyermekükre? Milyen módszereket próbáltak már? Milyen a gyermek napirendje? Mennyit néz Tv-t, vagy képernyőt? Hogyan tudja a gyerek levezetni feles energiáit? Mennyit mozog, mennyit van szabad levegőn?

Minden családnál, más és más jelenti a megoldást. Az azonban közös, hogy ezt a fajta eszköztelenséget, ami egyenes út a kapcsolatromboló gyerekkel való bánásmódhoz, meg kell közös erővel változtatnunk, ahogy az is, hogy a másik véglettől: a túl engedékenységtől, határtalanságtól tartózkodunk kell, hiszen ez is része a kialakult torz működésnek.

Nem is gondolná, hány szülő érzi eszköztelennek, tehetetlennek magát és küzd régi mintákkal, melyeknek egyszer és mindenkorra ki kéne veszniük a gyereknevelési gyakorlatból. Van, kiút, merjen segítséget kérni!

Milyen szülő az, aki panaszkodik, hogy leszívja az energiáit a gyerek? „Milyen rossz lehet szegénykének, hogy ilyen szülőket kapott, akik nem értik meg, és nem elég türelmesek vele.” -gondolják sokan. De…Az igazság az, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek semmi sem elég. Állandó figyelmet kér. Ha hétvége jön: „De, kár, hogy nem hosszabb”. Ha volt esti meseolvasás: „Miért nem több?” Ha játszott vele a szülő,: „De rossz, hogy csak ennyit”. Nem arról van szó, hogy a szülő nem adja a maximális figyelmét, szeretetét, türelmét. Hanem arról, hogy sosem érezheti azt, hogy eleget adott, hogy gyereke végre elégedett. Újabb és újabb vágyak, kielégítetlen igények ébrednek. „Az otthoni játékok unalmasak, vegyünk újat. Holnap miért nem lehetünk együtt többet? Miért kell óvodába, iskolába menni?„

Ezek mind természetes gyermeki igények.  A gyerekek szeretnek otthon, családjuk körében tartózkodni, szeretnek játszani, ajándékot kapni, imádnak a figyelem középpontjában lenni, igénylik a kapcsolódást és az intimitást. Mindezt megadni sok energia, idő, odafordulás a szülőtől, de ez természetes, erre számítottak is, ezt vállalták. Amiről azonban kevesebb szó esik, hogy vannak olyan gyerekek, akikben mintha ez a természetes gyermeki igény hatványozottabban, fokozottabban, koruknál éretlenebb módon, intenzívebben lenne jelen.

Nyúzó hang, erőteljes követelőzés, állandó elégedetlenség. Előzmények: nehezen megnyugtatható, irritábilis csecsemő, aki 4 éves koráig nem aludta át az éjszakát, aki nem maradt meg babakocsiban, aki éjjel-nappal 20 percenként ébredt az alvásból, aki megnyugtathatatlanul sírt 6 hónapos koráig. Kisgyerek, akinek a dackorszakáról a szomszéd kerületben is értesültek, akinek, ha ’beragad’ valami, erőnek erejével sem lehet lebeszélni róla. Akinél nem működik a figyelemelterelés, mindig túl hangosan szólal meg, aki megállás nélkül beszél. Akinek rigolyái vannak, amikhez az egész családnak alkalmazkodnia kell, különben még pokolibbá válik az életük.

Nem ők, nem átlagos gyerekek, és a szüleik sem átlagos szülők, akik gyereknevelési hibát vétenek mondjuk azzal, hogy kiabálnak, türelmetlenek, mert a gyerekük már a végletekig leszívta, kifárasztotta őket.

Vannak olyan gyerekek, akiket nagyon sok szeretettel, maximális figyelemmel, odaadással, a legjobb szándékkal vesz körül a családjuk, mégsem elég...

Valószínűleg a veleszületett temperamentum-beli sajátosságokon túl az éretlen idegrendszer is szerepet játszik abban, hogy ezeket a sajátosságokat tapasztalják a szülők. A gyermekük nem tud késleltetni, impulzív, szinte ’átlátszó’ a feje, ami eszébe jut, kimondja. Bárkit félbeszakít, a felnőttek mondatába belevág, amikor eszébe jut valami, azonnal kimondja. Mindez hosszú idő alatt sem javul lényegesen, sok kérés, tanítás, magyarázat ellenére sem.

Ebben az esetben azt látom gyermekpszichológusként, hogy nem szülői nevelési hiba áll a háttérben. Nem a szülők mulasztották el ’megnevelni’ a sokszor közösségben is hangoskodó, provokatív viselkedésű, bohóckodásra hajlamos gyereküket. Nem kötődési zavarról van szó, ahol a gyerek folyamatosan keresi a szülőhöz való kapcsolódás lehetőségét. Keresi, az igaz, de megkapja: csak soha sem elég.” A 2 gombóc fagyi, miért nem 3? Miért 8-ig lehet fennmaradni, miért nem 9-ig? Miért kell tanulni, házifeladatot írni?” Nem figyelemfelhívás áll a háttérben, mikor szegény gyerek figyelmet akar kicsikarni az elhanyagoló környezetéből. A szülők létező összes figyelmét megkapja. Sőt, sokszor csoporttársai, osztálytársai, testvérei kevesebb figyelemhez jutnak miatta, hiszen a legtöbbet ő kapja. Nem a határfeszegetés itt a mozgatórugó, hiszen a családban bevált, következetes rutinok működnek. Mégis minden este elcsodálkozik a gyerek, hogy miért kell fürödni, vagy lefeküdni menni?

A harmonikus családi együttélésnek az is a része, hogy másoknak is vannak igényei, nem csak neki.

Két szülő beszélget, ő felkiált, mert észrevett magán egy szúnyogcsípést. Folyamatosan dúdolgat, amivel hangzavart teremt, a szülő a saját gondolatait sem hallja. Sokat beszél, zsizseg, kérdez, a legodanemillőbb pillanatokban is. Fura pózokban ficereg, fejen áll a kanapén, nem tűnik fel neki, hogy tőle más nem tud oda leülni. Dolgait szerteszét hagyja, aztán dúlva-fúlva keresi. Fontos dolgokat elhagy, csak idén két kesztyű, és 3 kulacs veszett oda. Szertelenül mutatja ki az örömét, lehetnek hangulatingadozásai, könnyen felkapja a vizet, és mindeközben nagyon szeretne megfelelni, nincs benne ártó szándék, vagy rosszindulat.

Szabadjon erről beszélni: van olyan gyerek, aki sok, túl sok! A jelenléte akaratlanul is betölti a teret, igényei felülírják másokét, kielégíthetetlen, csillapíthatatlan a szeretet, figyelem és inger igénye.

Nem kell tabusítani ezt a jelenséget. „Jaj, szegény gyerek, biztos nem értik meg, nem szeretik eléggé.” Nem erről van szó!

Eressze el a szülői bűntudatot! Engedje el az összehasonlítást, mert ezt a típusú gyereket és azt, hogy milyen az ő szülőjének lenni értelmetlen összehasonlítani a szomszéd anyukával, aki sosem türelmetlen az angyali természetű gyerekével, vagy az unokatesóval, aki szépen eljátszik 2 órát is egyedül, vagy az ovistárssal, aki 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát. Eressze el a szakkönyveket, amik tuti biztos gyerek nevelési tippeket, valamiről leszoktató és pikk-pakk megtanító tréningeket ajánlanak. Ahogy tapasztalhatta, ezek nagy része Önöknél nem válik be.

Mit lehet tenni?

Engedje el a lelkiismeret furdalást! Nem tökéletes, de elég jó szülője cseppet sem átlagos gyermekének! Ön nagyobb terhet kapott, plusz egy meg nem értést a környezettől, hogy:” Dehát csak gyerek.” Szabad kifejezni, hogy szülőként nehéz dolga van, lehet sorstársakkal felvenni a kapcsolatot és szabad akár szakmai segítséget kérni, ha úgy érzi, eszköztelen, elfáradt. Meg kell találni azt a családon kívüli környezetet, ahol elfogadják, és szeretettel tudják terelgetni az ilyen kissé impulzívabb, éretlenebb, ám végtelenül szerethető, tehetséges, okos gyereket, hogy ’túl sok’ mivoltát tényleg ne értsék félre, és ne címkézzék őt rossznak. A családi életben megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mindenkinek jusson figyelem, hogy szülőként ne hajtsa túl magát, és -az akaratán kívül- kajlább, nehezebben kezelhető gyerekét meg tudja védeni a káros hatásoktól és neki való környezetet találjon, elég kihívás a következő 10-20 évre.