Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Indul a webshop!

2019. november 12. - Deliága Éva pszichológus

Hatalmas öröm számomra, hogy bejelenthetem: elindult a www.deliagaeva.hu!
Webshopomon kedvezményes áron, most akár 15 % kedvezménnyel rendelhetők, országos kiszállítással a 'Mit kezdjünk az akaratossággal?', 'Mit kezdjünk a szorongással?' és a 'Ketten háromfelé' című könyveim. Érdemes rákattintani az új oldalra!

happy-advice-raw.jpg

Köszönöm Tanár úr!

"Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."

Salman Rushdie

Kedvenc idézetem tőle: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat.”

Minden nap erőt merítek ebből a mondatból szülőként. Számomra ez a mondat biztatást rejt magában. Ha így érzem, az nem jelenti azt, hogy elrontottam valamit. Ha fáradt vagyok és nem tudok elég türelmes lenni a gyerekemmel, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy képtelen vagyok több törődést, gondoskodást, és figyelmet adni. Ha nem úgy viselkedek, ahogy ideális lenne, hanem csak, ahogy sikerül. Mikor feszült vagyok, kiabálós és igazságtalan. Mikor azon agyalok, hogy mit kéne másképp csináljak, hol rontottam el. Szabad ezt kimondani. Szabad felvállalni.

Annyi elvárás van az ember felé, szülőként különösen. Sok az elvárás, és könnyen születnek értékítéletek. Igaz, amit a külvilág sugall? A gyerekem neveletlen, mert nem köszön a házban lakó néninek? Nem viszi majd semmire az életben, mert nem érdekli a nyelvtan másodikban? Sosem lesz jó munkája, mert szanaszét hagyja a holmiját? Deviáns karrier vár rá, mert nem fogad szót?

Vigasztaló számomra az idézet, mert kiderül, hogy, amit érzek, tapasztalok szülőként, az oké. Elfogadható és természetes, nem vagyok egyedül vele. A gyerekek nem csak jó illatú, bújós, kedvesen viselkedő kis lények. Hanem akaratos, öntörvényű, sok,- és még annál is több- figyelmet igénylő, önálló személyiségek.

És ez így van jól.

Nem kell tökéletes szülő legyek. Nem kell a gyerekemet bepaszíroznom egy ideálisnak gondolt sablonba, egy kocka formába. Nem kell elhiggyem, ha azt mondják: a gyerekem fafejű, ügyetlen, lusta, és semmire sem viszi majd az életben. Nem kell azon rettegjek, mit szólnak mások a mi családunkhoz.

Lehetek hitelesen önmagam! Hallgathatok belső intuíciómra, szülői megérzésemre. Egy zseniális szakembertől idéztem, aki közelebb hoz önmagamhoz, belső hangomhoz. Nem kioktat, nem hibáztat, hanem elfogadást közvetít. Elfogad engem is, mint tökéletlen szülőt, egyedi gyerekemmel, különleges családommal együtt.

Én ezt kaptam tőle. Minden nap eszembe jut, mióta anya lettem. Szívembe zártam szavait, bölcsességét, optimista hozzáállását és merítek belőle, minden alkalommal, mikor úgy érzem merülőfélben vannak az energiatartalékaim. Vekerdy Tamás Tanár úr, köszönöm!

vekerdykep.jpg

Válás, mint trauma

Trauma a szülőnek és gyereknek egyaránt. Mik a jelei az érzelmi szempontból feldolgozatlan válásnak?

Ferenc és Laura már 4 éve, hogy elváltak. Közös gyerekeik: Peti, most 6 éves, Zolta kilenc múlt a nyáron. A gyerekeknek mindkét szülőjükkel megmaradt az aktív kapcsolatuk a válás után. Ferenc költözött el, az eredeti lakóhelyük közelében talált lakást magának. A fiúk heti többször, rendszeresen töltenek időt apjukkal, és új családjával. Hamarosan féltestvérük születik, amit örömmel várnak. Laura napi szinten kommunikál volt férjével, közös gyerekeik dolgaiban közösen döntenek. A gyerekek élete, bár új mederben zajlik, de nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak mondható. A Zolta és Peti jól érzik magukat mindkét szülővel, és óvodai, iskolai közegükbe is jól beilleszkedtek, nem rínak ki teljes családban élő kortársaik közül.

Kornél és Beáta szintén 4 éve váltak el. Közös gyerekükkel, Pannival való kapcsolattartáson évek óta csatároznak. Beáta gyűlöli volt férjét és ennek minden adandó alkalommal hangot ad. Kornél szeretne több időt tölteni 7 éves lányával, de minduntalan falakba ütközik, ami miatt tehetetlen dühöt él meg. Panni mindenkinek meg akar felelni, de sokszor szorong, bizonytalan, éjszaka rosszul alszik. Panni élete gyökeresen megváltozott a válással, most anyukájával és az ő családjával tölt több időt, apukájával csak kéthetente hétvégén tud találkozni, olyankor lassan oldódik fel. Panni, -bár ezt nem tudja megfogalmazni- ugyanúgy szeretné szeretni apukáját, de attól fél, hogy ezzel anyukáját megbántaná, aki mindig rosszakat szokott mondani a férfiről. Az apukája pedig olyan távolivá vált, néha nem akkor jön, amikor megígéri, így úgy érzi, rá nem nagyon számíthat, pedig hiányzik neki. A szülők a feszült légkör, a tisztázatlan régi sérelmek, a sorozatos egymás mellett elbeszélések miatt, évek óta csak írásban kommunikálnak, azt is ritkán.

Már 4 éve, hogy elváltak... Azt gondolhatnánk, hogy már túl vannak rajta. De az idő múlása nem garancia arra, hogy a válás krízisét maguk mögött hagyták a felek. A két gyökeresen eltérő példából is látható, hogy van, ahol évek múltán is a harag, a tisztázatlan kérdések és a gyerekért menő harc jelenti a központi témát. Mit gondol, melyik családban tud egészségesen fejlődni a gyerek?

Miből tudhatja, hogy érzelmileg feldolgozatlan válása?

Szülőként:

  • Ha napi szinten érez haragot, tehetetlen dühöt, gyűlöletet a gyerek másik szülője iránt.
  • Ha úgy gondolja, hogy a gyerek érdeke azonos az Ön érdekével, így az ő életéből is kizárni igyekszik a másik szülőt.
  • Ha előfordul, hogy a gyerek füle hallatára kritikusan beszél a másik szülőről.
  • Ha úgy érzi, hogy a gyereknek csak Ön tud szeretet, biztonságot adni.
  • Ha úgy érzi, a gyereknek nincs szüksége a másik szülőjére.
  • Ha elvárja, hogy a gyerek ugyanúgy gondolkodjon másik szülőjéről, mint Ön.
  • Ha neheztelést érez, mikor a gyereke jól érzi magát másik szülőjénél.
  • Ha kilátástalannak érzi a jövőjét, például párkapcsolati szempontból.
  • Ha úgy érzi régen minden jobb volt, és a válással sokkal rosszabb helyzetbe került.
  • Ha egyetlen feladatának gyereke felnevelését érzi, magánélete nincs.

Gyerekénél:

  • Hangulata, viselkedése jelentősen negatív irányba változott a válás óta.
  • Gyakran sír, vagy magába zárkózik.
  • Kapcsolattartás előtt vagy után órákig, vagy napokig zavartan viselkedik.
  • Megfogalmazza, hogy boldogtalan, hiányzik neki a régi élete, az újban nem találja a helyét.
  • Nem tud alkalmazkodni, mereven ragaszkodik a régi szokásokhoz, megszokott dolgokhoz.
  • Hangulata labilis, hullámzó: hol dühös, hol levert.
  • Romlik a tanulmányi eredménye.
  • A felnőttek dolgaival feltűnően sokat foglalkozik, mindenről, tudni akar, ami zajlik.
  • Szégyelli szülei válását, senkinek sem beszél róla.
  • Szorongó lesz, fél szülei elveszítésétől, annak a szülőnek az elvesztésétől is, akivel együtt él.
  • Érzelmi hiányt, bizonytalanságot, talajvesztettséget él meg, melyet néha meg is fogalmaz.

Nem kell, hogy minden gyermeki viselkedéses vagy érzelmi tünet egyszerre jelen legyen, és az adott tünet hátterében nem biztos, hogy a válás feldolgozatlansága áll. Azonban, ha a szülői magatartás, egyik, vagy másik fél részéről inkább a második példában leírtakhoz hasonlít, -Kornél és Beáta válásához-, akkor lehet gyanakodni, hogy a szülők közti rendezetlen viszony, szórványos kommunikáció és feszülő ellentét: lelkileg megterhelő a gyerek számára.

Gyermekpszichologusként tapasztalom, hogy lehet jól válni. Olyan családi krízisről van szó, mely egyben lehetőség is a diszfunkcionális, rosszul működő családi kapcsolatok újra huzalozására. Önismeretre, belátásra, és szempontváltásra van szükség szülőként ahhoz, hogy sikerüljön felismerni: nem lehet beleragadni a sértett fél szerepébe.

Egy válás során semmi sem fekete-fehér. Nincsenek tisztán bűnösök vagy ártatlanok. A párkapcsolat megromlásában mindkét fél felelőssége fellelhető. Míg a párkapcsolat beszüntethető, a szülőtársi kapcsolat nem. Fel kell ismerni, hogy a gyerek érdeke, a kulcs az ő jól létéhez: a hatékony, civilizált hangnemben történő kommunikáció a szülőtárssal.

A gyerekek úgy jönnek erre a világra, hogy elfogadják szüleiket, minden hibájukkal és tökéletlenségükkel együtt. Szeretnék szeretni az apukájukat és az anyukájukat, így borzalmasan megterhelő számunkra, ha választás elé vannak kényszerítve. „Kit választasz?„ „Melyikünknek adsz igazat?„Teszik fel szülők tudattalanul is a kérdést, mikor a saját igazukról meg vannak győződve, míg a másik fél szempontját nem akarják meglátni, megérteni.

Fontos felismerni, hogy nem maga a válás traumatizáló hatású a gyerek számára, hanem az, amit kerekítenek belőle a felnőttek: a lojalitás konfliktus (válasszon a gyerek a két szülő közül), a gyerekre pakolt érzelmi terhek, a feszült légkör, a rendszertelenség a kapcsolattartásban és a mindezzel járó érzelmi bizonytalanság.

A válás súlyos veszteségélmény, és trauma lehet az érintett feleknek. Veszteségfeldolgozás során érzelmi szempontból idővel átértékelődik az élmény, ehhez azonban időre, támogató környezetre, türelemre és segítő impulzusokra van szükség. A frissen elvált szülőknél jellemző az intenzív harag a szülőtárs felé, a kialakulatlan jövőkép. Azonban, ha ebben az állapotban megdermednek a szülők, nem lépnek tovább, az már egyfajta megrekedtséget jelez, ami a gyerek számára sem biztosít ideális környezetet saját veszteségfeldolgozó folyamatához.

Nem jelez feltétlenül érzelmi feldolgozatlanságot, ha egy gyerek vágyképeiben szerepel a szülők összehozásának gondolata. Ez természetes, hiszen számára az egy kényelmes állapot lenne, ha a két legfontosabb kötődési személyt együtt, egyszerre szerethetné. Annak ellenére, hogy ez nem valósulhat meg, van rá mód, hogy egy gyerek a lehető legkevésbé sérüljön szülei válása során.

Sok a válás manapság…Ezért is elengedhetetlen felismerni az érzelmileg feldolgozatlan válás jeleit, mert sosem késő változtatni! Ki lehet lépni a rossz forgatókönyvből. Szakember, mediátor segítségével, vagy új lendülettel, konstruktív ötletekkel, problémamegoldó szándékkel közeledve a szülőtárshoz, muszáj megtalálni a módját a felnőttek által átélt trauma feldolgozásához, kapcsolatuk javításához, és a gyerek valós érdekének felismeréséhez, mert ez a záloga a gyerek pszichés egészségének is.

divorce-separation-broken-family-1599x900.jpg

Kiskirály gyerekek

-„Takarodj ki a szobámból!”- kiabálja a 6 éves, mikor anyja belép a vasalt ruhákkal a szobájába.

-„Hagyjál békén!”- böffenti oda a 10 éves az apjának, mikor megkérdezi, hogy kész van-e a leckéje.

-„Semmi közöd hozzá!”- sziszegi a foga közt a 14 éves, mikor anyukája megkérdezi kivel beszélt az imént telefonon.

„Ez van…Így beszél a gyerek”- gondolják a fenti példában szereplő szülők.

„De hiszen ez tarthatatlan!” - gondolják máskor, de tehetetlennek érzik magukat.

Hagyják, hogy ez történjen, hagyják, hogy így beszéljen velük a gyerek. Nem szeretnék hagyni, de nem tudják, mit tegyenek ellene. Nem hallgat rájuk a gyerek. Ha büntetéssel fenyegetik, nem érdekli. Ha elveszik a telefonját, még ő sértődik meg rájuk. A gyerek úgy érzi, ő jobb mindenkinél, és mindent megengedhet magának. És meg is enged.

Nem egyedülálló jelenségről van szó. Kiskirály gyerekek, akiknek semmi sem szent. Mindenük megvan, közben nem érzik jól magukat a bőrükben. Feszültségüket, frusztrációjukat értetlenül nézi a szülő: „De hiszen, mi mindent megteszünk érte! Mi mindent megadtunk neki!”

„Hol csúsztak el a dolgok? Mit rontottunk el?” – kérdezik a gyermekpszichológustól.

Elengedhetetlenül fontos, hogy beszéljünk a keretek, határok fontosságáról. Nem csak a szülő szenved a gyerek szemtelenségétől, stílusától, modorától, hanem a gyerek is szenved. Szenved, mert nem tudja kitapogatni a határokat. Meddig mehet el? Mit szabad, és mit nem? Ha tutyimutyi pojácaként viselkednek szülei, akkor ki fogja őt megvédeni? Kihez fordulhat, ha baj van?

Javaslatok szülőknek

Ha úgy érzi, hogy Ön is érintett, szülőként elsősorban a saját határait kell megéreznie.

  • Érezze meg saját határait!

 Gondoljon át néhány tipikus otthoni jelenetet, és vizsgálja meg a szülő-gyerek dinamikát!

Komfortos, Ön azzal, hogy gyereke:

  • mikor leveszi, szerteszét hajítja cipőit, amit Önnek kell megigazítani?
  • ha Ön kér tőle valamit, kapásból rávágja, hogy: „Nem!”, míg Ön minden kívánságát igyekszik teljesíteni?
  • időnként indulatosan lehülyézi Önt, amire nem is tudja, mit mondjon?
  • becsapja a szobája ajtaját, úgy, hogy a tok is majdnem kiszakad, és még Önnek kell kibékítenie?

Az egyes szituációkban mérlegelni kell magában: ez még belefér, vagy túlmegy a határain?

  • Adjon visszajelzést!

 Második lépésként, az egymást tisztelő, ám partneri alapokra épülő szülő gyerek kapcsolathoz: visszajelzést kell adni a gyereknek, ha szülőként olyasmit tapasztal, amit már nem érez beleférőnek, ami túlmegy a határain. Ezt a technikát hasznos már egészen kisgyerekre vonatkozóan is alkalmazni, hiszen ilyenkor kezdi el lefektetni a megengedhető viselkedés szabályait.

Nem kell attól tartani, hogy majd ezzel megbántja gyerekét. Épp ellenkezőleg! Jól teszi, hogy határt szab, kijelöli azt a biztonságos zónát, ahol gyereke mozoghat, ahogy viselkedhet. Sok határfeszegetésre szánt energiát spórolhat meg ezzel.

  • Fokozatosan jelezzen vissza

 Nem jó megoldás tűrni, tűrni, látszólag elfogadónak lenni, majd egyszer csak felcsattanni. Ezt a fajta kommunikációt a gyerek nem érti. Eddig szabadott, most meg hirtelen baj, amit tesz? Ebből nem tud tanulni, így nem tud igazodni a szabályokhoz. A visszajelzés nem kell, hogy durva legyen. Nem cél megfélemlíteni a gyereket. Elég, ha higgadtan, nagyon határozottan kifejezi, hogy nem megengedhető, ahogy viselkedik. Merjen domináns, erőt sugárzó lenni, anélkül, hogy autoriter vagy agresszív lenne!

  • Adjon példát az elvárt viselkedésre

 A ’mit nem szabad’ kommunikálása önmagában nem elég. Példát kell adni, arra vonatkozóan, hogy mit szabad. Kifejezhető a harag, a düh, a csalódottság, ehhez a gyereknek is joga van. De nem mindegy, hogyan teszi ezt! Mondja el neki, mely szavakkal, mondatokkal, milyen hangnemben elfogadható a negatív érzelmek kifejezése. Ezek olyan szabályok, melyek családonként eltérőek lehetnek. Azt kell megszabni és kommunikálni, hogy Önöknél, az Önök családjában mi a szokás, mihez tud igazodni a gyerek.

  • Legyen következetes!

 A gyerek számára kiszámítható legyen, hogy mi lesz tettének következménye. Ne az Ön aktuális hangulatától függjön, hogy mennyit enged meg neki. A rossz stílusra, vállalhatatlan hangnemre nyugodtan hívja fel a figyelmét, és javasoljon elfogadhatóan megfogalmazott kéréseket, kijelentéseket, a verbálisan agresszívak helyett. Fontos, hogy szülőként kiszámítható módon: biztonságos kereteket nyújtson, hogy a gyerek újra felszabadult lehessen. Olyan, akinek nem kell egyfolytában feszegetnie, próbálgatnia a kereteket, mert pontosan tudja, hol a határ. Olyan gyerek válhat így belőle, aki értékeli saját magát, a szüleit, és jól érzi magát a bőrében. Ha eddig nem volt elég következetes, törekedjen erre tudatosan, átérezve, hogy amit tesz, hogy nézhet ki a gyerek szemszögéből!

  • Helyezzen hangsúlyt az empátia fejlesztésre

 Az olyan családi kapcsolatban képzelhető el, hogy a gyerek verbálisan agresszív, ahol nem észleli, vagy nem érdekli a szülőnek okozott sérelem. Kicsi kortól kezdve beszéljen neki arról, hogy Ön, hogy érzi magát, és segítsen gyerekének megfogalmazni saját érzésvilágát. Az a gyerek, akinek szókincse árnyaltabb az érzelemkifejező szavak terén, kevésbé lesz agresszív, hiszen meg tudja fogalmazni, képes árnyaltan átadni, hogy mit él át.

  • Mutasson példát

 A gyerekek legkönnyebben az utánzás útján tanulnak. Mutasson követendő példát, hogy Ön hogy fejezi ki kéréseit, rosszallását, hevesebb negatív érzelmeit. Nem elvárható egy trágár beszéddel, indulatszavakkal terhelt környezetben, hogy a gyerek szebben fejezze ki magát. Ha szükséges, kezdje az otthoni változtatást saját beszédstílusának megváltoztatásával. Ügyeljen a negatívan címkéző, -a „te ilyen-olyan vagy” kifejezések kerülésre, beszéljen többet arról, hogy Önt, hogy érinti egy-egy helyzet.

  • Javítsa meg alapjaiban a bizalmi szülő-gyerek viszonyt

 A gyereket partnerként kezelve, az ő igényeit figyelembe véve, ám mégis kereteket szabva alakítsa ki új, egymásra hangoltabb érzelmi viszonyukat, melynek megalapozza az érzelmi biztonságot. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerek kis mini felnőtt, aki ugyanúgy dönt, mint a szülei, és mindenbe beleszólhat. A kereteket a szülők szabják a számára, figyelembe véve az ő igényeit. A bizalmat erősítheti, ha kétszemélyes helyzetben rá tud hangolódni a gyerekére, ha értő figyelemmel hallgatja őt, vagy ha napi szinten nyitott és játékos vele. A minőségi együtt töltött idő sokat javíthat a szülő-gyerek kapcsolaton.

  • Legyen kitartó!

 A gyerekek hajlamosak ragaszkodni  a megszokott működéshez. Kezdetben furcsa lesz gyerekének, hogy Ön másként kezd viselkedni. Ellenálló lehet és intenzíven próbálhatja a régi mederbe visszaterelni a helyzeteket, párbeszédeket. Legyen kitartó minimum 2-3 hétig, hogy sikerüljön az újfajta kommunikációs stílust meghonosítani otthonukban. A hatás nem marad el! A jobb érzelmi kifejezőképességgel felvértezve, gyereke társadalmi beilleszkedése is sikeresebb lesz, mert idővel pedagógusaival, kortársaival is elkezd majd így kommunikálni.

 Merjen határt szabni, ez az Ön és gyereke érdeke is!

spoiled_child.jpg

 

 

 

Nyomasztó titok

"Anya beteg."

"El fogunk válni."

"A papa kórházba került."

"A macskádat elütötte egy autó."

Nyomasztó élethelyzetek. Veszély. Krízis. Veszteség. Csupa olyasmi, amitől a szülő legszívesebben megkímélné gyerekét. Talán ezért van, hogy sokan ahhoz a megoldáshoz folyamodnak, hogy nem mondják el a gyereknek. „Kicsi még, úgysem értené.” „Ha jól csináljuk, nem veszi észre.” Kegyes hazugságok, hogy megóvják a gyereket. Közben épp ezzel ártanak neki.

A gyerekek rendkívül érzékeny lények, akik a felnőttek legkisebb rezdüléseiből, non-verbális jeleiből is olvasni tudnak. „Mintha feszültebb lenne a hangulat.” „Nem úgy viselkednek körülöttem az emberek, ahogy szoktak.” „Anya sokat sír és többet telefonál a mamával.” „Apának váratlanul el kellett utaznia.” „Nagy ajándékot kaptam gyereknapra, ami nem szoktam.”- gondolhatja, mert árulkodó jelek mindig vannak.  

Valami zavar támad az erőben, de nincs rá magyarázat. Csak terelés, hümmögés, bagatellizálás van. A gyerek lassan egyedül marad az érzéseivel. Nem kérdez többé, nem feszegeti a témát.

Közben ott munkálkodik benne a feszültség. Nem tudja pontosan, hogy mi van, de tudja, zsigereiben érzi, hogy van valami.

Egy középosztálybeli, egygyerekes család fordult hozzám gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsért. A beszélgetések során kiderült, hogy a közelmúltban az apukánál rákot diagnosztizáltak. A szülők nem akarták beavatni a 9 éves lányukat, így az apa úgy csinálta végig az egész gyógyulási folyamatát, járt el a kemoterápiás kezelésekre, majd feküdt sebészkés alá, hogy erről az egészről nem beszéltek otthon. A 3.-os lánynál először csak tikk jelentkezett: egyre többet és sűrűbben pislogott, az orrát húzogatta. Majd rémálmai lettek. Aztán elkezdte kérdezgetni az apját, hogy: „Ugye biztosan értem jössz az iskolába?”- holott sosem hagyták ott sehol. Halálfélelem lett úrrá a gyereken, nem mert elaludni és rettegni kezdett a betörőktől. Éjszaka megébredt, és, mint kiskorában átkéredzkedett a szülői ágyba. A szülők tanácstalanul álltak a változások előtt. Elmondták, hogy mivel a gyerek nem tud apja betegségéről, ezért ez biztos nem lehet a tünetek oka. Megkértek, hogy derítsem ki mi lelte a gyereket, hogyan tudnának segíteni rajta.

Pannit mély érzésű, értelmes lánynak ismertem meg. Egyik alkalommal épp történeteket találtunk ki, mikor meséjét így fejezte be: „Az apukamadár a kismadár megmentésére indult. Visszatette a kipottyant madárfiókáját a fészekbe, majd leült az ágra, elhagyta az ereje és elpusztult. Ez az élet rendje. A kismadár felnőtt lett és kirepült a fészekből.”

Szokatlan végződés a fészekből kipottyant kismadár történetének befejezésére. Beúszik az apa betegségének, halálának a képe, azzal együtt, hogy a kismadár hirtelen kell, hogy felnőtté váljon, gondoskodjon saját magáról. Mindez egy gyereknél, aki elvileg semmit sem tud apja betegségéről.Szinte tapintható, ahogy tudattalan módon, a képzeletvilág köntösében mégis megjelenik az erről való tudás, fantáziatartalmakkal keveredve.

Családi titok esetében a nem tisztázott, elleplezett tartalmak felnagyítva, még óriásibbra és félelmetesebbre színezve, mint, amilyenek, szűrődnek át a gyerek érzelemvilágába, szorongást okozva. Nem tud róla a gyerek, de hatással van a viselkedésére. Szorongóbb lesz, fél éjszaka elaludni, tart a betörőktől, nem akar eltávolodni a szüleitől. Újra felüti a fejét a szeparációs szorongás, veszít önállóságából.

Ez történt Panniék családjában is, ahol a visszajelző szülőkonzultáción jeleztem a szülőknek, hogy Panni szenved a tabusított téma okozta feszültségtől, beszélniük kell vele erről. Mondatról, mondatra átbeszéltük a szülőkkel, hogy mit mondjanak lányuknak, ami nem sokkolja, de mégis érthetővé teszi számára az elmúlt hónapok eseményeit. Két szülői beszélgetésbe telt, mire megértették és elfogadták Panni szülei, hogy be kell avatniuk lányukat a történések megmagyarázásába, akkor tesznek vele jót. Panni meglepően jól reagált a hallottakra. Az emberi test működéséről kezdett el érdeklődni, és tikkje elmúlt. Végre lehetett otthon beszélni azokról a dolgokról, amik addig is foglalkoztatták! Ahogy Panni szorongásra utaló tünetei javulni kezdtek, úgy értették meg a szülők, hogy Panni megváltozott viselkedése, mind összefüggött megrendült biztonságérzetével, amit az apa betegségének eltitkolása gerjesztett.

Családi titok esetében tiszta vizet kell önteni a pohárba! Amit érez, tapasztal a gyerek, azzal összhangban lévően, az igazat kell mondani neki. Egyszerű mondatokkal, a fejlettségi szintjének megfelelően, nem elárasztva egyszerre túl sok információval. Újra és újra válaszolni kell a kérdéseire. Ne féljen szülőként a gyerek negatív érzéseitől, heves érzelmi válaszától, ezek természetes reakciók, melyek segítik a történtek egészséges feldolgozását. Ne legyen tabu téma a családban, ne hazudjon a gyereknek kíméletből, mert a nyomasztó titok megbetegít!

secret.jpg

A láthatatlan munka becsülete

Feladatok, a családi élet olajozott működéséhez elengedhetetlen teendők. A gyerek szülinapi zsúrja lefoglalva. A torta, kedvenc mesefigura marcipánjával, megrendelve. Ovis zsák megvarrva. Tisztasági csomag megvéve, három különböző helyről beszerezve. Férj beadott cipője elhozva a cipésztől. Kutya időpontja az állatorvoshoz lefoglalva. Lefoglalódott, megrendeződőtt, magvarródott, elhozódott?

Nem.

Valaki észben tartotta, hogy le kell foglalni, meg kell szervezni. Megvette, elintézte, elhozta.

Ez a láthatatlan házimunka. Többnyire nők végzik. Dolgozó anyukák, akiknek 8 óra munka mellett még erre is kiterjed a figyelmük.

A minap egy ápolt, rendezett külsejű, teltkarcsú, barna hajú 30-as anyuka, egy 5 éves fiú édesanyja járt nálam szülőkonzultáción. Így fakadt ki:

„Lehet, hogy apróság, de nem tudok napirendre térni afelett, ami történt. Nagyon megbántva érzem magam, és még azt sem tudom igazán, hogy miért. Teljesen banális sztori, azért elmesélem. Tomira adom rá a cipőt reggel, oviba menet, mire közli, hogy nyomja. 2 hónapja vettük! Mit csináljak? Úgy látszik nincs mit tenni, kinőtte. Új cipőre van szüksége. Tegnap, munkából hazafelé menet a sportbolt felé mentem. Mindig hordok magamnál centit, hátha vennem kell valamit a gyereknek, hogy ellenőrizni tudjam a méretet. Centi előkap, 2-3 cipő között vívódtam, végül az egyik sportcipőt megvettem. Rohanok haza. Mama hozta el az oviból Tomit, gyorsan levittem még a kutyát sétálni, aztán bevásároltam, átvettem Tomit a Mamától. Megmutattam a cipőt Tominak, felpróbálta. Izgultam, hogy tetszik-e neki, mert nem hajlandó bármit felvenni. Siker. Közben hazaért a férjem is, én vacsorát főztem, majd megettük, aztán elmosogattam. Aztán eszembe jutott, hogy kivágom a belső címkét az új cipőből, hogy ne nyomja Tomi lábát, és beleírom az ovis jelét, mert úgy tudjuk másnap bevinni az oviba. Ezzel megvoltam, és csak leraktam valahová a cipőket, nem is nagyon regisztráltam magamban, hogy hová. Kijön a férjem a nagyszobából és azt mondja, hogy rakhattam volna máshová a cipőket. Rossz helyen vannak, majdnem elbotlott benne.Lefagytam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy reagáljak. Igen, tény, hogy a cipősszekrény elé raktam, így foglalta a helyet a szűk előszobában. De akkor is. Ő azt sem tudta, hogy a gyerek megint kinőtte a cipőjét. Fogalma sincs hányas a gyerek lába, vagy, hogy miket kértek az oviba bevinni. Nem várok mindezekért hátba veregetést. Teszem a dolgom. Csak azt nem szeretem, hogy az a sok dolog, amit megteszek, az szót sem érdemel. De az, hogy rossz helyre tettem le a cipőt? Az elhangzik. Nem tudom miért, annyira rosszul esett. „

Nem csak a gyerekeknek van szükségük elismerésre és pozitív figyelemre! Egy felnőttet persze  nem kell állandóan dicsérgetni, természetes, hogy mindenki teszi a dolgát. Apa is, anya is. Közösen vállalt felelősséget vive, családjukért dolgozva. Ám feszültséget hoz a párkapcsolatba, ha a felek nem mutatják ki szavakkal, gesztusokkal és tettekkel, hogy értékelik, amit a másik tesz. Ez minden napnak a része kéne, hogy legyen!

Tanuljuk meg észrevenni a szülőtársunk családért végzett munkáját!

Becsüljük meg a több láthatatlan, érzelmi házimunkát végzőt!

Egy kritikus megjegyzésre, legalább 10 elismerő szónak kell jutni, ahhoz, hogy az érzelmi tank ne merüljön ki, hogy kedvvel-örömmel lehessen végezni, még a nem szeretem, sziszifuszi, nem túl látványos, vagy nulla sikerrel kecsegtető feladatokat is.

Keressünk tudatosan dolgokat, melyekért dicsérni lehet.

Fejezzük ki minden nap hálánkat és elégedettségünket!

Osszák el arányosabban a teendőket, hogy egyik fél se érezze áldozatnak, vagy túl lestrapáltnak magát!

Váljék láthatóvá a láthatatlan házimunka, és legyen becsülete!

erzelmi.jpg

Ellennevelés

Szülői összefogás hiánya. Mit okoz a gyermeki léleknek, ha a szülők széthúznak? Ha nincs közös nevelési elv? Ha egymás tekintélyét ássák alá? Ellennevelés családon belül.

„Add ide, ha apád nem volt képes rendesen megcsinálni, majd én összerakom.”

„Anyád tudod milyen, mindent túlkomplikál, ne hallgass rá.”

„Apád a fejét is elhagyná, tudtam, hogy ezt is el fogja felejteni!”

„Anyád szerint kabát kell ilyen időben? Dehogy kell, vedd csak le!”

Ezek a mondatok, mind olyan helyzetekre utalnak, ahol a gyerek kétféle, egymásnak ellentmondó információt kap a két szülőtől. Az egyik A-t mond, a másik B-t. Az egyik felülírja, amit a másik mond, vagy tesz. A lekicsinylő hangnem, az éles kritika mindegyik példában megjelenik, rombolva a másik szülő tekintélyét. Pedig ezek csak mindennapi élethelyzetek. Egy szendvicskészítés, reggeli készülődés, semmi extra: ezer ehhez hasonló helyzet van egy nap. Ám éppen az ilyen mindennapi szituációkban hangzanak el az ilyen romboló mondatok, nem is tudatosítva, hogy ez bizony a másik szülő ellen nevelés. Az enyhe formája sem szerencsés ennek, súlyosabb esetben azonban állandó családi feszültséghez, váláshoz vezethet.

parents-quarreling.jpg

Az eredmény?

Összezavarodott gyerek. Elhidegülő vagy élesen vitázó szülők. Egy szülő, aki nem tud hatni a gyerekére, mert semmi tekintélye sem maradt. Egy másik szülő, aki úgy érzi, teljesen egyedül küzd a gyerekkel. Veszélyes helyzet, melyben minden részvevő sérül. A gyerek nem tudja, mihez igazodjon. A szülők nem tudnak együttműködő társai lenni egymásnak.

Érzékeny antennák

A gyerekek érzékeny antennáikkal még verbális közlések híján is pontosan ’fogják’ a családtagok közti érzelmi viszonyulásokat. Megérezik, ha valaki elégedetlen a másikkal. Ha valaki haragszik valakire. Ellennevelésről akkor beszélhetünk, ha az egyik, vagy mindkét szülő szisztematikusan a másik ellen beszél. Kritizálja, amit szülőtársa tesz. Semmibe veszi a véleményét. Nem tartja felelős szülőnek és kétségbe vonja döntéseit. Ellennevelés esetében általában kialakul egy szereposztás, melyben az egyik szülő a domináns, a másik fél az ’elnyomott’, alárendelt fél.  Az ilyen légkörben felnövő gyerek leveszi, hogy csak az egyik szülő véleménye számít, a másikra nem kell hallgatni.

Egy csónakban?

Adrienn 4,5 éve otthon van a kis Zoéval. Zoé akaratos kislány, rossz alvó. Egyik nap, mikor Adrienn férje: Tamás is otthon volt, Adrienn épp Zoét öltöztette és fésülte, mikor hirtelen elege lett. Az igény szerinti szoptatás, a mai napig tartó éjjeli kelések nyomott hagytak a fiatal anyuka szervezetén és idegrendszerén, nem tudott mindig olyan türelmes lenni kislányával, mint szeretett volna. Mikor Zoé harmadszorra vette fel rosszul a nadrágját és teli szájjal kacagva dobálta le a földre a hajcsattokat, Adrienn felpattant és sírva kiszaladt a szobából. A kislány érzékelte, hogy valami baj van, és ő is sírva fakadt. Tamás figyelmes lett Zoé sírására, és összeomlott felesége mellett elhaladva egyből kislányához ment.

Hol itt a hiba? A szülői együttműködésben. Ott, hogy mikor Adrienn és Tamás felhozzák ezt az esetet a pszichológiai rendelőben, a konzultáción, akkor derül ki, hogy Tamás régóta kizárva érzi magát a gyerek körüli teendőkből. Adrienn ugyanakkor túlterheltséget él meg és érzése szerint férje nem támogatja őt érzelmileg.

A fenti példában nem volt vészhelyzet, nem kellett rohanni a síró gyerekhez. Míg a gyerek kapott figyelmet Tamástól, Adrienn egyáltalán nem. Nem volt kivel megosztania, hogy mi megy végbe benne, sőt, mintha rivalizálás kezdődött volna a pár tagjai között: ki bírja tovább, ki tud ügyesebben bánni a gyerekkel? Nem támogatták egymást, hanem egymás riválisaivá váltak, mindketten súlyos érzelmi hiányoktól szenvedve.

A fenti példában nem jelenik meg a szóbeli ellennevelés. Azonban jelen van annak a feszültsége, hogy apa úgy érzi, nem kap elég elismerést, közben anyának is hiányzik a dicséret. Anya minden feladatot elvégez a gyerek körül, ezt apa kizárásnak éli meg. Ha apa besegít, azt anya éli meg kritikának. Sodródnak, távolodnak egymástól. A konkrét helyzetben kislányuk, Zoé azt tapasztalhatta, hogy anyja frusztrált, türelmetlen lesz vele, majd jön apa, aki kedves és nyugodt. Anya nem oké, apa oké? Ez nem a szülői egységről szól, az biztos. Szerencsésebb lett volna, ha apa nem helyettesíteni ugrik be, hanem anyát segíti hozzá ahhoz, hogy megnyugodva, megerősödve újból foglalkozni tudjon a kicsivel, magyarázatot fűzve a történtekhez. A példából markánsan látszik a kommunikáció hiánya a szülők közt. Mindketten kommunikálnak a gyerekkel, de egymással nem. Miközben Tamás érzékenyen reagált a gyerek jelzéseire, teljesen érzéketlen maradt felesége érzelmeit illetően.

Nem cél egyik fél hibáztatása sem, ugyanúgy, -ahogy más előzményekkel-, egy gyerek körüli feladat átvállalása, pont a jószándék és az együttműködés jele. Adrienn és Tamás azonban már a válás szélére sodródva kerestek fel, mikor már felhalmozódott sérelmeik, egymásnak feszülő indulataik miatt még kevésbé érettek szót egymással. Adrienn és Tamás nem tudtak szülőként egy csónakban evezni. Nehéz is kibogozni, hogy mikor csúsztak bele az ellennevelés csapdájába, melynek mindketten érzékelték negatív hatásait.

rowing-opposite-directions.jpg

Tudatos szülőség

A kisgyerekes élethelyzet rendkívül embert próbáló, ebben az életszakaszban még inkább időt kell fordítani a párkapcsolatra. A szülővé válás rögös út, mely mást tartogat az anyák, és mást az apák számára. Sok nő panaszkodik ilyen élethelyzetben extrém fáradtságra. Sok férfi éli meg azt, hogy ő már nem fontos a párjának, csak a gyerek. Pszichológusként látom, hogy míg a pároknál nem éleződnek ki annyira a konfliktusok, a szülői léttel járó leterheltség és időhiány kihozza őket. Így türelmesen, a kommunikációra nagy hangsúlyt fektetve, fokozatosan lehet belerázódni a szülői együttműködésbe. Ehhez szükség van a terhek arányos elosztására, és időben kell észrevenni, ha nem jó irányba mennek a dolgok. Mikor egy pár már évek óta külön alszik a gyerekekre hivatkozva, akkor már valószínű, hogy rég belecsúsztak abba a működésbe, hogy csak szülőként funkcionálnak, a párkapcsolat ápolására nem jut elég idő és energia. Ez azonban bizonyítottan ronthatja a szülői kooperációt, mert az érzelmi hiányok mentén felerősödik a másik fél kritikus szemmel nézése, bírálata.

Tudatosság szükséges ahhoz, hogy a különféle családi háttérből származó szülők, összehangolt egységet tudjanak képezni közösen alapított családjukban. Az ilyesmit, -a konkrétumok szintjén- nehéz elméletben előre egyeztetni, hiszen a mindennapi élethelyzetek hoznak elő ösztönös reakciókat, régóta szunnyadó családi mintákat. Így ezt a munkát folyamatában kell elvégezni. Mindezt nem a gyerek előtt, nyíltan vagy burkoltan kritizálva a másik fél működésmódját, ha nem szeretnének az ellennevelés hibájába esni.

Gyermeki reakció

Nem egy darab rosszul elsült szituáción múlik a gyerekek általános megélése. A családi és nemi szerepeket észrevétlenül, fokozatosan tanulják a gyerekek. Sok-sok a fenti példákhoz hasonló eset, általános alaphangulat kell ahhoz, hogy egy gyerek világképe és szüleiről alkotott képe magán viselje az ellennevelés nyomait.

Az ellennevelés okaként a háttérben ott lehet a szülők közt feszülő ellentét: az elégedetlenség, ahogy tényleg nem találják megfelelőnek szülőtársuk jelenlétét vagy együttműködését a családi életben. Azonban ennek a helyzetnek nem az a megoldása, hogy szülőtársuk tekintélyét aláásva kommunikálnak a gyerekkel, mert ezzel sem a családi harmóniának, sem a gyerek egészséges szülőképének nem tesznek jót.

Egyes gyerekek úgy reagálnak az ellennevelésre, hogy elkezdik kijátszani szüleiket. Tudják, ki, mennyire engedékeny. Pontosan érzik, hogy kitől, milyen reakcióra számíthatnak. Direkt ahhoz mennek, akitől kedvezőbb választ remélnek. Saját érdeküket nézik, hiszen nem számít újdonságnak, ha a szülők egymásnak ugranak, mert megszokott dolog, hogy soha, semmiben nem értenek egyet.

A következetlenség másfelöl összezavaróan hat a gyerekre. A nem tiszta szabályok, eltérő nevelési elvek nehezebben betarthatók. A gyerek biztonságérzete megrendül, ha egyik szülője lefitymált, elnyomott szerepbe kerül. Ez ráadásul olyan családi mintául szolgál, melyet majd ő is tudattalanul továbbvisz, önkéntelenül reprodukál saját családot alapítva.

Javaslat

Ha szülőként magára ismert a példákat olvasva, még nem késő változtatni!

  • Képzelje bele magát gyereke helyzetébe.
  • Beszélje meg este párjával, ha napközben valamiben nem értettek egyet.
  • Kommunikáljanak egységesebben a gyerek felé.
  • Ne beszéljen becsmérlően a másik szülőről.
  • Ne a gyerek előtt vitatkozzanak gyereknevelési kérdésekben.
  • A gyerekre vonatkozóan, az ő jelenlétében ne mondjon ellent szülőtársának.
  • Gondolja át hozott családi mintáit.

 

 

 

 

Tiltás helyett igény kielégítés

A minap szemtanúja voltam egy jelenetnek. Egy háromtagú család, anyuka, apuka, és  5 éves forma kislányuk a pénztárnál. Zsúfolt gyorsétterem, kígyózó sorok, hosszas várakozás. Sorra kerültek, és miközben a 30-as, csinos anyuka leadta a rendelést, a kislánya mellette ugrándozott, megkísérelt felmászni a pultra. Az anyuka arcát látva, pontosan bele tudtam érezni magam a helyzetébe. Korábban hosszú percekig igyekezett lekötni kislányát, hogy elviselhetőbbé tegye a várakozást számára, a kabát rámelegedhetett, éhesen, türelmetlenül várt, több, mint 10 perce. Látszott rajta, hogy átfut az aggodalom az arcán: talán zavarnak másokat, nem elég a feszült helyzet, még a kislány is rendetlenkedik. Ekkor az apuka egy mozdulattal felemelte a kislányt: „Gyere felemellek, hogy jobban láss!”

Megdöbbentem, mert valahogy jobban fakadt a helyzetből, hogy a pattanásig feszült szülők tiltani, rendszabályozni fogják a gyereket. Valami olyasmire számítottam, hogy: „Ne ugrálj, nem illik felmászni a pultra, nem látod, hogy nem férsz ide? Várj türelmesen!”

Ehelyett az apuka tűpontosan ráérzett kislánya igényére. Ő nem rosszalkodni akart, csak kíváncsiskodott. Az ő nézőpontjából a pult hatalmas, és ő szerette volna maga kiválasztani, hogy mit kér.

Egyszerű helyzet, könnyen felismerhető igény.

Mégis, sok esetben szülőként nehéz nem a tiltáshoz folyamodni, hanem erre a ki nem mondott igényre reagálni.

Mit jelent a gyermeki rendetlenkedés, agresszió?

A szülőkonzultációkon gyakran panaszolják a szülők, hogy gyerek érthetetlenül viselkedik, pedig nagy már, ismeri a szabályokat. Rászólnak, rádörrennek, kiabálnak, győzködni kezdik, vagy éppen könyörgőre fogják. Sokszor mind hatástalan.

Nemrég egy apuka mesélte, hogy a 4,5 éves fia megrúgta őt egy konfliktushelyzetben, azután, hogy kiderült, hogy az esős idő miatt, aznap délután nem játszótér lesz a program.

Az apuka tanácstalan volt a helyzetben és moralizálni kezdett:

„Hogy képzeled kisfiam, hogy meg akarod rúgni apádat?”

Majd hosszas magyarázatba kezdett:” Kisfiam, senkit sem bántunk, rúgni nem szabad. A kisgyerekek nem bánthatnak senkit, a szüleiket meg különösen nem. Nem úgy kell megoldani dolgokat, hogy rugdosódni kezdünk.”

Majd a gyerek empátiáját, lelkiismeretét akarta felébreszteni: „Nem gondolod, hogy ez fáj apának?”

Majd büntető hangnemre váltott: „Na jó, ha te így viselkedsz, akkor biztos, hogy nem megyünk be a pékségbe. Nem fogok neked kakaós csigát venni, mert ilyen minősíthetetlenül viselkedtél.”

Kétségtelenül sok mindent megpróbált az apuka, ám a helyzet nem javult. Jól tette, hogy nemtetszését kifejezte, és, hogy próbálta kizökkenteni fiát. A felpörgött, nyugtalan gyereknek azonban csak nagyon nehezen sikerült megnyugodnia.

Ott, abban a helyzetben nem tudott jobbat kitalálni az édesapa. Akár be is jöhetett volna az egyik stratégia. Hátha megszeppen, visszavonulót fúj a gyerek, vagy a büntetéstől tartva, elkezdi visszaszorítani indulatát.

A pszichológiai konzultáción sosem az a cél, hogy hibáztassuk a szülőt, hiszen a gyermeknevelés embert próbáló feladat, melyben épp az a nehéz, hogy váratlanul, spontán merülnek fel helyzetek, melyekre lehetetlen mindig jól reagálni. A szülővel közös együttgondolkodás segíthet tudatosabbá tenni a szituáció mögötti motivációkat, muníciót adva jövőbeni hasonló helyzetekhez.

A viselkedés mögött húzódó érzelmi igény

Mikor a helyzetet részletesebben átbeszéltük, az volt a célom, hogy kiderítsük a kisfiú frusztrációjának valódi okát. Ebben az esetben is úgy sejtettem, hogy van oka a hisztinek, gyermeki agressziónak. Miért viselkedett a kisfiú aznap tőle szokatlan módon? Miért lett ennyire indulatos? Kiderült, hogy hétvégén, egy vidéki út miatt nem voltak otthon, és a megszokott rutinból kiesve, kevesebbet aludt a gyermek. Tény, hogy nem szeret óvodába járni, és az ominózus eset pont oviból hazafelé történt. Panaszkodni szokott egy idősebb csoporttársára, aki előfordult, hogy bántotta őt az oviban. Megtudtam, hogy a gyermeknek alapvetően nagy a mozgásigénye és nagyon szeret a játszótérre menni.

Mindezt fontos összeszedni, hogy a szülőnek sikerüljön átvenni a gyermek nézőpontját.

A gyermek szemszögéből

A kimerült, fáradt gyermek, kevésbé tud alkalmazkodni, ingerlékenyebb, indulatszabályozása alacsonyabb színvonalú. Még a jól beszélő óvodások sem tudják magukat érzelmi szempontból jól kifejezni. A lobbanékonyság, a hangulati labilitás jelzés lehet a szülőnek, hogy a gyermek valamely fontos igénye sérült. A kisfiú hetének, napirendének áttekintésével kiderült, hogy sérült az alvásigénye, mozgásigénye és az érzelmi biztonságra való igénye. A rúgás nem a gyerek deviáns karrierjének a kezdete, hanem egy mód, ahogy  lába, keze lendítésével próbál megszabadulni az őt ért, vagy benne dúló feszültségtől.

A nem kívánatos viselkedés kezelése

  1. Tömör fogalmazás, határozottság

Ilyenkor a legjobb, ha a szülő határozott marad, és leállítja ezt a fajta magatartást, néhány egyszerű, rövid mondat kíséretében: „Nem szabad!", vagy „Nem engedem, hogy megrúgj.”

Felfokozott állapotában a gyermek nem tud többet befogadni, ezért nem csak szavakkal, hanem a hangsúllyal is jelezni kell az elszántságot, határozottságot. A szülői kommunikáció ezen része határt kijelölő, tiltó, azonban itt nem áll meg a folyamat. Tiltás akkor szükséges, ha a gyermek viselkedése önmagára vagy másokra veszélyes, helyzethez nem illő. A határok fontosak, mert keretet adnak, javítva az érzelmi biztonságot.

  1. Érzelmek tükrözése

Ezután néhány szóban visszajelezheti a gyermeknek, hogy tudja mi zajlik benne: „Tudom, hogy most mérges/csalódott vagy!” vagy „Tudom, hogy haragszol rám, mert…”

Ez a fajta kommunikáció hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek érzelmeket kifejező szókincse gazdagodjon. Továbbá a gyermek kap visszajelzést arról, hogy a szülő megérti őt, átérzi nehézségeit.

  1. A tettek és szavak mögötti érzelmi igény kielégítése

Felismerte a példában szereplő apuka, hogy gyermekének feszültséglevezetésre, több mozgásra, szabad játékra, intimitásra, érzelmi biztonságra volt szüksége egy kimerítő ovis nap után.

A lényeg tehát, hogy ne vesszen el a szülő a gyerek szavai és tettei szintjén, ne csak azokra reagáljon. Elengedhetetlen felismerni a mindezek mögött meghúzódó valós érzelmi szükségletet.

Ennek az emocionális igénynek a kielégítése a cél, akkor tud a gyermek megnyugodni és feltöltődni.

A példában szereplő rugdosódó gyerek a feszültségét próbálta meg mozgással levezetni. Érdemes ilyen esetben mozgásos alternatívát felajánlani: püfölhet egy kispárnát, összefirkálhat vagy széttéphet egy lapot. Szabadjon kifejezni a negatív érzéseit, konstruktív csatornába terelve.

Korosztályi sajátosságok

Az ovis korosztállyal amúgy is kár szőrszálhasogató racionális vitába belemenni, hiszen a racionális gondolkodás csak kevéssé jellemző erre a korosztályra. Nincs szükség hosszas hegyi beszédre. Kár sok eldöntendő kérdést beleszőni a mondanivalóba. Jobb helyben kezelni a szituációt, mint betarthatatlan, távlati büntetéseket kilátásba helyezni. Tiszteletben tartva gyermek temperamentumát, időt hagyva neki a lehiggadásra, meg lehet nyugtatni, és higgadtan, később meg lehet beszélni a dolgokat.

A mozgás jelentősége

A képet árnyalja még a gyerekek mozgásszegény életmódja. Alapvetően a kisgyerek játszik, lemozogja, kiadja magából a napi feszültségeit. Ha erre nincs elég lehetősége, ingerlékenyebb lesz és sorra jönnek a konfliktusok. A napirend átalakításával, több szabad játékkal és mozgásban gazdag  életmóddal mindez változhat.

A tiltás helyett igény felismerés és kielégítés nem csak agresszív cselekedet esetén alkalmazható.

 Szülőként gondoljon arra, hogyha a gyerek:

-nyafog: lehet, hogy fáradt, megnyugvásra vágyik.

-ingerlékeny: elképzelhető, hogy éhes.

-nem bír megülni a fenekén: nem mozgott eleget aznap.

-magához ragadná az irányítást: érzelmi biztonsága rendült meg.

-nem akar egyedül lenni: intimitásra, érzelmi közelségre vágyik.

Ezek nem szótárszerű értelmezések, a szülő ismeri legjobban saját gyermekét, így neki kell ráérezni arra, hogy mi lehet a valódi érzelmi igény, vagy éppen hiány, melyet jól-rosszul kommunikál a gyermek. Mindig gondolni kell az életmódból fakadó alap biológiai szükségletek kielégítetlenségére.

Nincsen egy biztos recept, ám ez a működésmód - a sorok között olvasva ráérezni az igényre-, a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat kulcsa.

Gondolja át, hányszor tilt vagy korlátoz egy nap! Ezek egy részében próbáljon alternatívát kínálni, mely kielégíti gyermeke valós érzelmi, ki nem mondott igényét. Az első példában az apuka felemelte kislányát. Milyen végtelenül egyszerű megoldás! Néha egy jól felismert gyermeki igény több órán keresztül tartó családi konfliktust spórol meg!

Nem az a cél, hogy ne legyen többé feszült helyzete, vitája, konfliktusa gyermekével. Cél, hogy kevesebb legyen, kisebb érzelmi amplitúdóval járjon, és alapvetően az legyen gyermeke érzete, hogy Ön jól érti, jól szereti őt.

parents-lifting-child.jpg

 

 

Kiabálás, mint gyermeknevelési módszer

Miért káros, mit érdemes tenni helyette? Gyermekpszichológusként naponta találkozom szülőkkel, akik töredelmesen vallják be a konzultáció során, hogy rendszeresen szoktak kiabálni gyerekeikkel. Nem ütik meg őket, hiszen az gyermekbántalmazás lenne, de gyakran kiabálnak velük. Kiabálnak reggel, ha a siettetésre nem reagál megfelelő tempójú felgyorsulással a gyerek. Kiabálnak este, ha nem akar fürödni menni. Kiabálnak, ha már tizedszerre szólnak, hogy jöjjön vacsorázni.

A gyerek pedig szép lassan immunissá válik a kiabálásra. Eleinte sérelmezi és megszeppen tőle. Utána hozzászokik. A kiabálás olyan, mint a drog, egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa.

A szülő sem jókedvében kiabál. Türelmetlenségében, tehetetlenségében, eszköztelen frusztrációjában. Hogyan hasson a gyermekére, ha semmi sem használ? Hogyan vegye rá normális dolgokra, amiket igazából elvárható, hogy magától csináljon a gyerek? 5 évesen már fel tudja venni a cipőjét. 10 évesen már tud egyedül mosakodni. 13 évesen tudja, hogy a tízóraira vitt banánt nem a táska aljára, zacskó nélkül, a könyvek közé kell bedobni. Mégis, akkor miért kell könyörögni minden egyes alkalommal: hogy vegye fel, vegye le, tegye el, vegye elő, menjen, ne menjen, rakja el rendesen?

Hiba lenne azt gondolni, hogy ezekben a helyzetekben muszáj kiabálni. Ugyanis, ha használna a kiabálás, akkor elég lenne nagyon ritkán, csak módjával folyamodni hozzá. De nem ez szokott történni. Elfajul a kiabálás, és mindennapossá válik. Zeng a ház tőle, anya vagy apa megpróbálnak kiabálással felülkerekedni a gyermek dacán, lázadásán, ellenállásán, passzivitásán, nemtörődömségén.

Hogyan hat mindez a gyerekre?

Rombolja a bizalommal teli szülő-gyerek kapcsolatot. Rontja az otthoni harmonikus légkört. Rossz zsaru vagy más néven házisárkány szerepébe helyezi, legtöbbször az anyákat, akik sokszor a nevelési-szabályozási feladatok nagy részét viszik otthon. Senki sem kiabáló szülőként vizionálta magát, mikor gyermeket vállalt. A kiabálás átírja  a szülő önmagáról alkotott képét is, és inkompetens, bűntudatos szülőt eredményez. A gyerek addig füle botját sem mozdítja, míg a szülő fel nem emeli a hangját, és mindig gondosan meg is várja, hogy ez megtörténjen. Ördögi kör, mely beláthatatlan károkat okozhat a gyermeki pszichében.

Mi a megoldás?

A cél a kiabálás csökkentése, ha nem is teljes megszüntetése lehet. Nem gond, ha a szülő rákiált a gyermekére mikor körül nézés nélkül készül lelépni a járdáról az úttestre. A kiabálás hasznos tud lenni és egyes helyzetekben ajánlott. De ne ez legyen a megszokott hangvétel, a bevett gyermeknevelési módszer!

Siettetés ellen

Egyes családi helyzetek megértéséhez a napirendet kell figyelembe venni. Sokszor a kiabálás már reggel kezdődik, mikor mindenki lázasan-kapkodva készülődik. Vajon hagynak elég időt az alvásra? Magától kel-e a gyerek vagy ébreszteni kell? A számára kijelölt időtartam elég-e ahhoz, hogy elkészüljön? Sok döntést bíznak-e a gyerekre (melyik ruhádat veszed ma fel)? Ezeket a kérdéseket mind át kell gondolni ahhoz, hogy a reggel szokásos siettető forgatókönyvét meg lehessen változtatni. Mi okozza a fő stresszforrást a szülőnek? Hogyan lehet minimalizálni a reggeli feszültséget? A reggeli készülődés könnyebbé tételéhez a napirendet, és az előző estét is figyelembe kell venni. A kiabálós helyzetek megoldásának egyik módja a megelőzés, mely során a rosszul működő forgatókönyvet változtatjuk meg.

Egyszülős feladatok

Sok szülői feszültség húzódik meg a felemelt hang mögött. Ilyenkor érdemes végig gondolni a szülői terheket. Van-e elég segítsége a szülőnek a gyerekek körül? A két szülő egyenlő arányban veszi-e ki a részét a házimunkából és a gyereknevelésből? Ha minden egy szülő vállát nyomja, hamarabb kifárad, kiég, és a mindennapi élet átlagos velejárói is hamarabb megütik az ingerküszöbét. Sok szülő saját fáradtságát és kimerültségét kell beismerje, mikor túl sok kiabáláson kapja magát. Ilyenkor a cél a töltődés, hiszen a szülő is ember, akinek, ha hosszú távon nem elégülnek ki az alapvető szükségletei, nem tud türelmes gondozója lenni gyermekének.

Tekintély és következetesség

Miért kell 10-szer szólni? Miért nem jön a gyerek elsőre? Sok háztartásban a szülők saját maguk szoktatták rá arra a gyereket, hogy ne vegye őket komolyan. Szólnak, kérnek, de nincs következménye annak, ha süket fülekre találnak. Ha a gyerek figyelemen kívül hagyja mindezt, nem történik semmi. Ezáltal a gyermek passzív viselkedését megerősítik, és szavuk súlya egyre kisebb és kisebb lesz. A sima szólás már nem elég, csak az egyre emeltebb hangú juttatja el azt az üzenetet a gyerekhez, hogy mozdulni kell.

Ilyen esetben fontos a tekintély helyreállítása. Olyat kérjen a gyerektől, amit végig figyelemmel tud kísérni, hogy megtörténik-e. Figyelmeztesse a gyermeket percekkel azelőtt, hogy tevékenységet kellene váltania. Kapcsolódjon az adott tevékenységhez és vezesse át a beharangozott másik tevékenységbe, felkeltve az érdeklődését iránta. Nem könnyű a játékot azonnal megszakítani és helyette az unalmasabbnak ígérkező vacsorázást, vagy fürdést elkezdeni. Nehéz kiszakadni a játszótéri helyzetből és haza indulni. Sok gyerek nehezen vált tevékenységet, ezért jó ötlet a ráhangolás, melyet figyelmeztetéssel segíthet.

A gyerek szemszögéből

A gyerekek lusták, szemtelenek és direkt kibabrálnak a szüleikkel? Nem, csak gyerekek. Könnyen elterelődik a figyelmük. Ami érdekli őket, abban szívesen mélyülnek el. Szeretnek játszani és mozogni. Sokszor nehezükre esik a szabályok betartása és vágynak a figyelemre és a szeretetre. Tudnak alkalmazkodnia felnőttek világához, de nem tudják mindig teljesítményük maximumát nyújtani. Szeretnének megfelelni, de teljesítményük hullámzó. Indulataikat kis mértékben képesek szabályozni. Folyamatosan, nap mint nap tanulnak új dolgokat. Agyuk szivacsként szívja magába a tudást az emberekről, a kapcsolatokról, a normákról. Hol ilyenek, hol olyanok, ám egy biztos: szeretetteli, harmonikus közegben tudják kibontakoztatni különlegességüket, a bennük rejlő potenciált.

Ha a gyermek igényei felől közelítjük meg egy csemete átlagos napját, akkor hamar rájöhetünk, hogy túl kevés az érzelmi kapcsolódás a szülőkkel és testvérekkel, túl kevés a szabad játék és a mozgás. Túl sok az elvárás, a fegyelmezettség és a terhelés. Ebből aztán feszültség keletkezik a gyermekben, ami szabályszegésben, kajlaságban, ügyetlenkedésben, nyafogásban, bohóckodásban, belassulásban és még ezer változatos formában mutatkozhat meg.

Ha értjük mindezek gyökerét, kevesebbet kel kiabálni. Mert a szülő, abban a pillanatban, hogy empatikusan tud kapcsolódni a gyermek érzelmi világához, már nem is képes felemelni a hangját. Mert felismeri, hogy a gyerek nem akar rosszat. Csak gyerek.

Reális igények

A gyerekek sokszor nem képesek szóban jól kifejezni igényeiket. Kiabál vele, mert: összefirkálta a falat? Dobálja az ételt? Összességében meggondolatlannak és impulzívnak tűnik? A tettek sokszor arról szólnak, hogy a valódi fizikai és érzelmi szükségletek és igények szelepet keresnek maguknak. Ilyenkor nem kiabálással büntetni érdemes, hanem felismerni a tettek mögött húzódó reális igényt. Segít a magyarázat, hogy mit, hogyan, mikor szabad, és ha a tevékenység teljes letiltása helyett olyan konstruktív kivitelezést javasol a szülő, ami senkinek sem árt. Megmutatni hová lehet firkálni, eszközöket, teret adni ehhez. Célba dobósat játszani. A kisebb gyerekek szükségletei kitalálhatóak, megfejthetők a szülői intuíció segítségével. A nagyobbaknál sincs ez másképp, csak ott a konstruktív megoldást már velük együtt érdemes kidolgozni.

Arányok helyreállítása

Fontos tenni a szülő-gyerek kapcsolat helyreállításáért. A szülőnek sem kell mindig fegyelmező szerepben lennie. Lehet játékos, bolondozhat, időnként önfeledten játszhat együtt gyermekével.

Cél: kevesebbet kiabálni! Bánjon úgy gyermekével, ahogy Ön szeretné, hogy például a munkahelyén Önnel bánjanak. Ki szeretne állandóan le dominálva, megfélemlítve, haragos légkörben élni és dolgozni? Amint jobban megérti gyermeke nézőpontját, elkezdi helyreállítani tekintélyét, és következetesebben viselkedik, meglátja, kevesebb szükség lesz, -az amúgy is hosszú távon haszontalan- kiabálásra.

shout2.jpg

„Odaadlak a bácsinak!”

Egy anyuka mondta ezt 4 év körüli fiának a minap, egy áruházban. A kisfiú még nézelődni akart, az anyuka meg már menni. Az egyetlen férfi a boltban a biztonsági őr volt, talán rá utalhatott. Nyugodt hangon kérdezgette az anyuka a kisfiút:

„Itt akarsz maradni egyedül? Anya itt hagy, odaadlak a bácsinak.”

A kisfiú semmit sem szólt, csak tágra nyílt szemekkel figyelte az anyát.

 Ennek a fajta érzelmi zsarolásnak sok fajtája van.

„Na jó, én elindulok, szia.”

„Ne menj messzebb tőlem, el fognak rabolni.”

„El akarsz veszni? Aztán majd elvisz valami néni, és sosem látod anyát többet.”

Gyermeknevelési módszer? Fenyegetés? Büntetés?

Érzelmi zsarolásról van szó, melyet a gyermeknevelési eszköztár ’övön aluli’ részéhez sorolnék. Rendkívül hatásos, ugyanis a gyerek megijed és kétségbeesik. Ebben az állapotában pedig jobban lehet rá hatni, hirtelen el is felejti, hogy mit akart, miért küzdött, mi ellen tiltakozott, hiszen sokkal több forog a kockán.

A szülő ilyenkor megrázza-megrengeti azt az addig nagy gondossággal felépített érzelmi biztonságot, melyben a gyermek elhitte, hogy a szüleire mindig számíthat. Ahol el sem gondolkodott azon, hogy hogy is van az, hogy róla mindig gondoskodnak, vele törődnek, egy felnőtt mindig vigyáz rá, neki van családja, tartozik valahová.

Ezt a sziklaszilárdnak hitt alapot rendíti meg a szülő olyankor, mikor megfenyegeti a gyereket azzal, hogy otthagyja, magára hagyja. A gyermek kiszolgáltatott helyzetét még jobban kihangsúlyozza, szinte birtoktárgyként kezelve őt. "A világ veszélyes, nélkülem bármi történhet veled." Sugallja a szülő, szándékosan félelmet keltve a gyermekben.

A rövid távú hatás egy engedelmeskedő gyermek.

A hosszútávú hatás, egy olyan gyerek, akinek megrendül a bizalma szüleiben, és sérül a biztonságos világba vetett hite.

Vannak szülők, akik könnyedén, szinte viccesen mondják, elindulást színlelve: „Itt hagylak, ha nem jössz!” A gyerek is tudja, hogy úgysem hagyják ott. Mégsem jó ilyesmivel viccelni. Tekintélyromboló, ha a szülő üres fenyegetéseken puffogtat, és nem tartja be az ígéretét. A szeparációt, a szeretetmegvonást, vagy irreálisan nagy veszély belengetését használni gyermeknevelési módszerként: nem fair. Nem fair és rengeteget árthat a szülő gyerek kapcsolatnak.

 Legyen a gyerek hálás azért, hogy figyelnek rá, hogy a szülővel lehet? Fogja föl, hogy a szülőnek nem muszáj gondoskodnia róla? Nem erről szól ez a dolog. Egy olyan kártékony minta ez, amit talán a szülővel is megcsináltak gyerekkorában („Elvisz a zsákos bácsi.”) és ő eszköztelenségében ugyanehhez nyúl, ha már nincs más ötlete.

 Ne tegye! A rövid távú hatást messze túlhaladják a módszer ártalmas, hosszú távú következményei.

leaving.jpg