Gyermekpszichológiáról érthetően

Deliága Éva gyermekpszichológus blogja

Mit mondjunk a gyereknek a koronavírusról?

2020. március 11. - Deliága Éva pszichológus

A koronavírusról gyermeklélektani szempontból. Mi a teendő? 19 tipp, Deliága Éva gyermekpszichológus írása.

A csapból is ez folyik. A felnőttek idegesek, bizonytalanok, a vírus okozta -percről percre változó- hírek és álhírek között nehezen tájékozódva, és ez a hangulat bizony a gyerekek világába is átszűrődik. A gyerek kérdez, tudni, érteni akarja, hogy mi zajlik körülötte. Mit mondjon neki?

 A gyerekek sokféle helyzethez jól tudnak alkalmazkodni, képesek az egészen szokatlan, szélsőséges körülményeket is játékosan felfogni, és nem sérül biztonságérzetük, kiegyensúlyozottságuk eközben. Ennek azonban az a feltétele, hogy a szülő gyerekként kezelje őket és folyamatosan biztonságot sugározzon.

Mit tegyen és mit ne tegyen:

  1. A gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez illő magyarázatot adjon a történésekre. Például: „Van most egy betegséget okozó vírus, ami miatt most itthon maradunk, hogy ne kaphassuk el. Gyakran megmossuk a kezünket, mert így tudunk védekezni a vírus ellen, ami elpusztul az alapos szappanos kézmosástól. Itthon biztonságban vagyunk, és, ha ilyen óvatosak leszünk, egészségesek maradunk.”
  2. Tanítsa meg a gyereket az alapos szappanos vagy fertőtlenítőszeres kézmosásra. Tüsszentsen a könyökébe, tanítsa meg ezt a gyermeknek is. Orrfújáskor az elhasznált papírzsebkendőt azonnal dobják ki a kukába.
  3. Ne árassza el a gyereket információval, adatokkal, mert ez fokozza a veszélyérzetét. Nem szükséges tudnia a gyereknek, hogy hány darab korona vírus fertőzőtt van az országban, vagy hányan haltak meg pontosan. Fogalmazzon tömören, egyszerűen, hangsúlyozva a megtartott kontrollt és biztonságérzetet.
  4. Válaszoljon röviden a gyerek kérdéseire. Nem a tényszerű közlés a lényeg, hanem az érzelmi töltet: szavai sugározzanak nyugalmat, természetességet.
  5. A betegség kapcsán előtérbe kerülhet a halál témája. Nyugtassa meg a gyereket, hogy az Önök családja nincs veszélyben és hitétől és világnézetétől függően beszélhet neki arról, hogy mi történik a halál után.
  6. Ne legyenek a vírussal kapcsolatban tabu témák, válaszoljon a gyerek minden kérdésére, szem előtt tartva, hogy nem kis tudóst akar belőle faragni, hanem a cél a megnyugtatás.
  7. Próbálja kideríteni, hogy mit tud a gyerek a vírusról, és tegye rendbe a fejében a téves, vagy félreértett információkat. Sok gyerek innen-onnan hallott már dolgokat, és elég nagy zűrzavar lehet egyesek fejében. Érdemes ezt kibogozni, mert ezek a félinformációk nagyon sok szorongásnak adhatnak táptalajt.
  8. A felnőtteknek szóló, vírussal kapcsolatos tartalmakat, a híradót ne engedje a gyereknek nézni, hallgatni.
  9. Ne beszéljen a gyerek füle hallatára arról, hogy mennyire kétségbe van esve, és, nem tudja, mit tegyen. Ha érez ilyet, ezt ne a gyerek előtt kommunikálja. Kérjen tájékoztatást, vagy szakmai segítséget, ha saját aggodalma túlzott mértéket öltene.
  10. Ne fenyegetéssel vegye rá a gyereket arra, hogy mosson kezet és tartsa be a biztonsági előírásokat. Megindokolhatja, hogy ez miért elengedhetetlen, de ne ijesztegesse végletes kimenetellel.
  11. Ne csak elvárja a gyerektől, hogy engedelmeskedjen az új szokásokhoz, tisztasági rituálékhoz, magyarázza el fontosságukat, ok-okozati összefüggésüket.

Több hetes otthontartózkodás estére:

  1. A gyerekek a non-verbális jelekből is érzékelik, hogy a felnőttek feszültek. Egyszerű magyarázatot adjon, hogyha különleges helyzetbe kerülnek (ha nem lenne oktatás, ha karatnénban kell lenniük), hangsúlyozva, hogy a helyzet szokatlan, de a gyerekre és családtagjaira, barátaira nézve nem veszélyes, és a megelőzés miatt fontos otthon maradni, mert ez a védekezés egyik legjobb módja.
  2. Állítsa helyre a gyerek biztonságos világba vetett hitét. Beszélhet arról, hogy bizakodik benne, hogy a tudósok és az orvosok hamarosan megtalálják a korona vírus okozta megbetegedés ellenszerét.
  3. Az otthonlét idejét használja ki! Strukturálja a napot, éljenek kiszámítható napirend szerint.
  4. Tervezzen benti elfoglaltságokat, kínáljon fel tevékenységeket a gyerekeknek, ne várja el, hogy egész nap lekössék magukat egyedül.
  5. Igyekezzen mozgásos játékoknak teret kialakítani: ugrálni, tornázni, zenére mozogni, célba dobni, kis területen is lehet.
  6. Ne feledje: a gyerekek lazán is fel tudják fogni a dolgokat, ha a körülöttük lévő felnőttekből nem árad a feszültség.
  7. A gyerekek természetes aktivitás és mozgásigénye ilyenkor hatványozottan jön elő. Ne tiltsa ezeket a tevékenységeket, inkább alakítsa úgy a környezetet, hogy ezek a természetes gyermeki igények kiélhetők legyenek.
  8. A gyerekeknek nagy hiányuk van a szüleikkel töltött minőségi időből, így próbálják meg -ha, ilyen helyzetre kell majd felkészülniük- vakációnak felfogni ezt az ölükbe pottyant lehetőséget.

 A gyerek biztonságérzetét a szülő és a világ kiszámítható, ismerős rendje adja. A szülők helyzete is nagyon nehéz, mert a világ, ahogy eddig ismertük, megváltozott. Itt van ez a bizonytalanság, és mindenki azt próbálja kitalálni, hogy mi várható a következő hetekben. Ám a kivárás, készülés, izgulás mellett, legyenek figyelemmel a gyerekekre is! Ők lelki sérülés nélkül átvészelhetik ezt az időszakot, ha szülőként emlékeztetik magukat arra, hogy a gyerek szűk kis világában -ami most egy kicsit még szűkebb lehet, például oktatási szünet vagy karatén esetén- Önök jelentik a biztonságot! Kívánok ehhez sok lelkierőt és kitartást!

corona.jpg

A szülői intuícióról

Merjen hallgatni megérzéseire! A jó szülőség nagyrészt egy meghatározhatatlan, nehezen megfogható belső iránytűn múlik, melyre érdemes megtanulni odafigyelni. Mindenkiben megvan ez a belső hang, melyre támaszkodva megérezheti, hogy mikor jár el helyesen. Mikor kell kevesebbet, mikor többet adni valamiből, mikor kell gyökeresen változtatni, mi szolgálja legjobban a gyerek igényét. Manapság kevés szó esik a belső hang szerepéről a szülői működésben, hiszen inkább a kívülről jövő, megtanulható nevelési készégeket, módszereket szokták hangsúlyozni.  Az intuíció azonban veleszületett képesség, mely segít különbséget tenni a jó és a rossz között, és teljesen egyedi, Önre jellemző módon segít hatékonyan funkcionálni. Nem ugyanaz jó mindenkinek. Egyedi válaszokat érdemes találni: mely Önnek, az Ön családjában, pont akkor, pont az Ön gyerekénél működik. Ez nem vakrepülést jelent, szokatlan helyzetben, vagy krízis esetén, ha úgy érzi elbizonytalanodott gyereke nevelését illetően, kérjen útmutatást, vegyen igénybe szakmai segítséget.

Gyakran fordulnak hozzám szülők olyan kérdésekben, melyben csak segítenem kell meghallani a belső hangjukat, szülői intuíciójukat. Egy jól sikerült tanácsadási folyamat végén, így kiáltanak fel:

„Tudtam, éreztem, én is pont így gondoltam!” Ebből tudom, hogy sikerült egyénre szabott, egyedi tanácsot adjak, melyet biztosan sikeresen tudnak majd otthon alkalmazni.

Számos gyermeki tünet esetén érdemes felerősíteni magában szülői intuícióját, mely közelebb visz az elakadás feloldásához:

Mikor úgy tapasztalja, hogy gyereke az oviban rosszul érzi magát, figyeljen belefelé! Mi lehet az oka? Mi változott meg? Miből van hiánya gyerekének? Milyen tapasztalatok érik? Mire vágyna? Rakja össze az apró megfigyeléseit, a gyerek közléseit, és biztosan tudni fogja mi a baj. Nincs kivel barátkozni a csoportban? Bántotta valaki? Nem kötődik eléggé az óvónénihez? Szívesebben lenne otthon? Sok változás volt az életében mostanában? Sokféle oki háttér lehetséges, és mindnek más a megoldása. De nem kell bizonytalannak, tehetetlennek éreznie magát, hiszen az ok felderítése már fél siker a megoldás felé vezető úton!

Ha igazságtalanság éri gyerekét, és ő dühöng emiatt: próbáljon meg a gyerek személyiségét alapul véve ráérezni, hogy mi zavarja őt? Ő akart lenni az első? Másokkal összehasonlítja magát? Mit nem tud kifejezni? Azt érezheti, hogy ő kevesebb figyelmet kap? Az intuíciót arra is tudja használni, hogy átvegye a gyerek szemszögét, együttérezzen vele. Bármilyen irracionálisnak is tűnik elsőre a gyerek dühe, lassan kibontakozik majd Ön előtt, hogy milyen frusztrációk vezettek ide.

Ha a gyerek iskolai viselkedése kifogásolható, ismét teret kap a szülői megérzés. Mi állhat a háttérben? Jól beilleszkedett az osztályba? Vannak sikerélményei? Hogyan tud alkalmazkodni az iskola szabályaihoz? Szereti őt a tanító néni? Kötődik a pedagógushoz? Átgondolva gyermeke társas helyzetét az intézményben, képet kaphat arról, hogy mi váltja ki a magatartás zavart. Képzelje maga elé gyerekét, és érezzen rá arra, hogy mi zavarhatja őt az iskolában. Ennek a felismerésnek mentén tud majd számára segítséget kérni, képviselve az érdekeit.

Lehet, hogy nem az Ön gyerekével van a baj? A szülői intuíció segítségével megismerheti gyermeke szempontjait, így megállapítva, hogy a felé irányuló elvárások reálisak-e? Gyermeki tünetképzés hátterében gyakran áll a nem megfelelő környezet, az irreális elvárások.

A sok, laikusoktól kapott tanács elbizonytalanító. Véleményt mond a szomszéd, a játszótéren megismert anyuka, a gyerektelen barátnő, és a külföldön élő sógornő. Nem lehet ennyi elvárásnak megfelelni, és nem is biztos, hogy ők tudják jól! Ami az ő megoldásuk, nem biztos, hogy Önnek is beválik!

Tapasztalatom szerint sok szülő könyvélményre hivatkozik, onnan merít technikákat gyermeke neveléséhez. Gyereket nevelni azonban könyvből nem lehet, ahány féle könyv, annyi féle jótanáccsal szolgál, amit egyáltalán nem könnyű a gyakorlatba ültetni. Az egyik szerint türelmesnek kell lenni, a másik szigorú rendszert vezet be a gyerek életébe. Az egyik szerint meg kell tanítani egyedül elaludni a gyereket, a másik szerint, amíg a gyerek igényli, ki kell elégíteni érzelmi szükségleteit, éjszaka is. Csupa ellentmondó tanács! Lehetséges, hogy ezeket a könyveket nem az Ön gyerekére szabva írták? Válassza ki az Ön és gyereke személyiségéhez illő módszert!

Tippek:

  • Önmaga felé se legyenek irreális elvárásai

Sok szülő csúszik bele abba a hibába, hogy elképzel egy nagyon magas szintű, idealizált szülői működést, és csalódik, ha nem üti meg mindennap a magas mércét.

  • Következetesség? Egy pontig!

Emberek vagyunk, nem robotok, így a hasznos nevelési tanácsokat sem szabad szélsőségesen értelmezni. Nem cél a tökéletes működés, ám fontos, hogy nagy vonalakban hallgasson a megérzéseire, engedve bizonyos szintű flexibilitást, változatosságot is.

A szülő dolga jónak, szerethetőnek látni gyerekét. Ne bizonytalanodjon el, nem minden a nevelés hatása, vannak veleszületett tulajdonságok, életkori sajátosságok is. Irigy a gyerek? Dacos, ellenálló? Indulatos a társaival? Ezek nem az Ön nevelésének kudarcát, csődjét jelentik! Sokszor természetes életkori sajátosságokról van szó, mely idővel rendeződik, elmúlik.

Lehet fejlődni a szülői kompetenciákban, de fontos tudni, hogy nincs egy arany módszer, mely minden helyzetben alkalmazható. A módszerek közül is intuitíven kell válogatni: mi illik az Ön személyiségéhez, korábbi tapasztalataihoz, családjához, gyerekéhez, az adott helyzetben? Mit tud hitelesen képviselni? Mi válna be az Ön gyerekénél? Az egyik legfontosabb szülői tulajdonság pont a szülői megérzés-intuíció, mely odafigyeléssel szintén fejleszthető!

Ne hagyja magát elbizonytalanítani, Ön ismeri legjobban gyerekét!

Bővebben a témáról a www.deliageva.hu webshop könyvkínálatában tájékozódhat, most 15 %-os kedvezményt igénybe véve.

protect.png

A játék szerepe gyerekkorban

A gyerekek életében egyre inkább teret hódítanak a passzív időtöltések: a kütyüzés és a képernyőnézés. Ilyenkor a gyerek passzív befogadó, és ahogy elöntik, elárasztják a gyorsan váltakozó, villódzó képek, úgy nő benne a feszültség. Belekerül egy furcsa, módosult tudatállapotba, amiből nagyon nehezen tud kiszakadni. A sok tv nézéshez szokott gyerek nehezen tudja irányítani a figyelmét, szokatlan neki, hogy elmélyüljön valamiben, gyakran unatkozik, és nem képes 5 percre sem egyedül lefoglalni magát.

Azonban ez változhat! Újra kell tanulni játszani, nagyobb teret biztosítva a gyermeki kíváncsiságnak, a felfedezés örömének, ezáltal elősegítve a gyerek kompetencia érzésének -a „Meg tudom csinálni!” érzésnek- a megerősödését.

A jó játék a képernyő nézéssel szemben, aktív időtöltés, igazodik a gyerek érdeklődédéhez, fejlettségi szintjéhez, képességeihez. Megmozgatja, kihívások elé állítja, lehetőséget ad az elmélyülésre.

Sokféle játék elképzelhető, mely a képernyőnézés alternatívája lehet, az alábbi felsorolás ízelítőt ad a gyermeki játék sokféleségéről, elengedhetetlen szerepéről a gyerek egészséges fejlődésében.

Konstruktív, azaz építő játék: ilyen például a fakocka, a duplo Lego, a Lego, Playmobil, a Geomag, a Jáva, makett építés, golyópálya. A gyerek megtapasztalhatja az építés által, hogy létrehoz, kreál valamit. Követheti az összerakási ábrát, vagy építhet fejből, mindenképpen fejlődik a téri tájékozódása és a finommotorikája is. Van, akinek jó műszaki érzéke van, és egyből át tudja fordítani a 2 dimenziós ábrát 3 dimenziósba, ahogy a térben összeépíti az alkotóelemeket. Előfordul, hogy egy gyerek elsőre ügyetlennek bizonyul az építésben, azonban gyakorlással, próba-szerencse alapon próbálgatva az összerakást, egyre több sikerélményhez jut. Ez a fajta téri-vizuális tájékozódást és finom motorikát fejlesztő játék jó szolgálatot tesz majd az iskola kezdéskor, hiszen ezek a részképességek fontosak az írás-olvasás elsajátításánál.

Szerepjáték: Figurákkal, bábokkal, plüssökkel játszák szívesen a gyerekek. A képzeletet megmozgatja, a belső világ, a gyerek fantáziái megelevenednek, kifejezhetővé válnak. Sokszor segíti a való életben tapasztaltak megértését, feldolgozását, alkalmas az érdeklődés és az érzelmek kifejezésére. A gyerek a szerepjáték során szerepeket játszik el, ezáltal a világról való tudása megszilárdul, nagyobb magabiztosságot szerez, szereprepertoárja bővül. Vannak olyan gyerekek, akik egy bottal is jól eljátszanak fél óráig, nekik rendkívül színes és gazdag a belső világuk. Akinek a szerepjáték nem megy olyan jól, annál inkább fontos, hogy gyakorolja, mert a szókincs, a kifejezőképesség, a beleérzőkézség és az empátia is fejlődik általa.  A szerepjátéknak gyakran része az ismétlés, mely jól tükrözi a gyermek érzelmi igényét, hogy egyfajta átélést, szerpet, újra és újra megtapasztalhasson. alkalmas a megterhelő életesemények: pl. veszteség, kórházi élmény feldolgozására is, hiszen az újra és újra eljátszott, eredetileg szorongáskeltő történés megérthetővé, befogadhatóvá válik általa. A szimbolikus, ’mintha’ játék lehetőséget ad az érzelemvilág, az indulatok, belső feszültségek kimutatására.

Szabályjáték: Ebbe a kategóriába tartoznak a társasjátékok, kártyajátékok. Általuk a szabálytudat fejlődik, a gyerek jobban megérti az ok-okozati viszonyokat, gyakorolja a késleltetést, hiszen ki kell várni a sorát. A kooperáció és a kudarc tűrés is fejlődik. Először gyakran nehéznek találják a gyerekek, hogy nem mindig ők jönnek, és nem mindig ők nyernek. Azonban idővel reálisabban látják saját szerepüket, csökken az énközpontú gondolkodás, és a versengő magatartás mellett megjelenik az együttműködő viselkedés is. A dobókocka használat miatt a globális számfogalom, a ritmusérzék (annyit lépjen a táblán, amennyit dobott) is megszilárdul. A késleltetés képessége, a szabálytudat, a kudarc tűrés elengedhetetlen a társas együttélés sikeres elsajátításához, így miniben ezek a fajta játékok a nagybetűs Élet játékszabályait is tanítják.

Mozgásos játékok: például szabad levegőn szaladgálás, fogócska, eszközigényes hobbi sportok: biciklizés, rollerezés, görkorcsolyázás. A gyereknek lehetőséget ad levezetni az energiáit, fizikumát erősíteni, nagymozgásának koordinációját összehangolni. Fejlődik az egyensúlyérzék, a tájékozódás, az irányok ismerete. Egy átlagos gyereknek is meglepően nagy a mozgásigénye. Ha egy gyerek nincs kellően ’lemozgatva’ a lakásban fog randalírozni: ugrál a kanapén, szaladgál a konyhában, felmászik a bútorokra. Ezek a tevékenységek nem igazi rosszalkodások, csupán azt jelzik, hogy tombol benne a mozgásra való vágy, aminek teret és időt kell biztosítani. Egy átlagos gyerek simán tud, és szeret délelőtt és délután is két órát mozogni. Érdemes átgondolni, hogy ehhez képest mennyi mozgásra van lehetősége egy nap az Ön gyerekének?

Kézműves játékok: A kreativitás és az alkotás örömét adja. Fejlődik a fantázia, és a finommotorika, javul a ceruzafogás és az eszközhasználat pl. olló, ecset. Vannak olyan gyerekek, akik nagyon szívesen fűznek gyöngyöt, színeznek, vagy éppen gyurmáznak. Nekik érdemes újabb és újabb eszközöket mutatni, hiszen a kreatív alkotás az önkifejezés módja is számukra. Mások úgy kerülik ezeket a tevékenységeket, mint a tüzet. Feltételezhető, hogy egyes részképességek éretlensége folytán, ők azok, akik ügyetlennek élik meg magukat, és hamar elvesztik az érdeklődésüket. Náluk különösen fontos, hogy tapasztalatot szerezzenek a kézműves játékokban, hiszen a vizuo-motoros koordináció, a szem és a kéz összehangolása, a finommotorika, pl. a rajzolás által, előkészíti az írás elsajátítását.

Az aktivitás, a sikerélmény szerzésének lehetősége közös a fent említett játékokban, melyek mindegyike, sokkal, de sokkal fejlesztőbb a tv vagy bármilyen képernyő nézésnél!

Nem kell kifejezetten fejlesztőjátékban gondolkodni, elég csupán nagyobb teret, több időt hagyni a szabad játéknak, melynek során a gyerek ösztönösen rátalálhat arra, amire éppen igénye van. Pont az egyik legkézenfekvőbb dolog, a játszóterezés: szabad levegőn, kortársakkal történő mozgásos játék oldja legjobban a feszültséget, az energiát konstruktívan csatornázza, a szocializációt elősegíti és örömet ad.

A gyerekek utánzás és modellkövetés útján tanulnak elsősorban, így a képernyőből feléjük áramló sok-sok információ nagy része ’emésztetlenül’, feldolgozatlanul lebeg csupán, melynek töredékét értik csak meg, a nagyobb részük nyugtalanságot, szorongást, feszültséget kelt bennük.

A gyerek játéktevékenységét nem a sokféle műanyag játék ösztönzi, hanem a felnőtt egy-egy jó ötlete, bevonódása, mely lendületet ad, hogy újfajta módon töltsék el az időt. Idővel, az ilyen tapasztalatokra szert tett gyerek, ha unatkozni hagyják, rátalál valamilyen játéktevékenységre, mely idegrendszerének pihentető és egyben fejlesztő is.

Csökkentse minimálisra  képernyő időt, és vezesse vissza gyerekét természetes közegébe: a szabad játék, fantázia és mozgás világába!

playingkid.jpg

 

 

 

Vissza a régi kerékvágásba

Sok szülő arról számol be, hogy a téli szünet kezdete óta gyereke kezelhetetlenebb lett, nem fogad szót, egész nap csak a képernyőt bámulná, édességet enne és nincs kedve kimozdulni. Nemrég egy anyuka sóhajtott fel így nálam: „Én már úgy várom, hogy visszazökkenjünk a normál kerékvágásba!”

Megértem őt. Az ünnepek, szünnapok várása, átélése-átvészelése után, sokan már vágynak vissza megszokottba. Még titkon a gyerekek is. Bár ők ezt sosem vallanák be.

Mi lehet állhat a gyerek kezelhetetlen viselkedésének hátterében?

Az gondolnánk, hogy a téli szünet adta pihenőnapokon mindenkinek kisimulnak az idegei, létrejön a régóta áhított családi harmónia. Igaz, hogy több a lehetőség a lazulásra és a pihenésre, de valójában nem ez a legmarkánsabb a szünetben. A változás, a sok alkalmazkodás, a szokatlan, idegen helyzet megterhelő a gyerekek számára. Az ünnepek során márpedig sok ilyen adódik. Rokonlátogás. Sürgés-forgás. Kötelezőnek megélt, vagy éppen intenzív, örömteli találkozások. Betegség, lábadozás. Feszültségek, mert a hirtelen jött sok együtt töltött idővel nem könnyű mit kezdeni. Az addig jól működő rutinok eltűntek, minden a feje tetejére áll, délelőtt 11-kor még könyörögni kell, hogy vegye le a pizsamáját és este 10-kor se lehet beimádkozni a gyereket az ágyba. A gyerek nyűgős, nyúzza a szüleit, testvéreit, és a sok szép és drága, nemrég kapott ajándék ellenére képtelen magát lekötni, lefoglalni. Feltűnően unatkozik, követelőzik és szembe megy a felnőttek akaratával.

Az ünnepek alatt együtt a család, de sokszor nem nyugiban. Megy a vendégségre készülés, vendégségbe szaladás. A gyerekek elhalmozzák ajándékkal, édességgel, megengedőbbek, mint szoktak. Mindehhez könnyű hozzászokni.

A gyerekek sokszor nem reagálnak jól a változásokra, hiszen elveszik az a megtartó keret: struktúra, napirend, ami addig az érzelmi biztonságukat szolgálta. Nem csak a szülők titkos kívánsága, hogy térjen vissza minden a régi kerékvágásba, hanem tulajdonképpen a gyerekeké is. Mert bár rövidtávon előnyösnek tűnhet a napi több óra képernyőnézés, a sok édesség, a kitolt lefekvés idő, azonban mindez hosszútávon, de már egy-két hét után is visszaüt!

Természetes, hogy ünnepekkor, hosszabb óvodai-iskolai szünetben felborul az addig beolajozottan működő napirend, mindenki vágyik a kevésbé feszes időbeosztásra. Azonban a jóból is megárt a sok!

A gyerek nem elromlott, hanem kissé össze van zavarodva. Hogy mit lehet neki, hogy mit vár el tőle a szülő, hogy mi lenne a dolga.

A szülő szemszögéből a sok szünnap, mikor a gyerekek nem járnak intézménybe és ő sem munkába, sokszor melósabb és fárasztóbb, mint a hétköznapok. Az állandó jelenlét, a felnőtt ’énidő’ teljes hiánya türelmetlenebbé, feszültebbé teheti a szülőt.

A mindennapok: a strukturált, kiszámítható napirend meghozza majd a gyerek ’megjavulását’. A hétköznapokban meg már csak arra kell figyelni, hogy mindabból, amiből hiányt szoktunk felhalmozni: lelassulásból, együtt töltött minőségi időből jusson egy kicsi az ünnep mentes napokra is!

tired-mom1.png

 

Kérés

Kisgyerekek bizonytalanságban. A halál árnyéka, mint Damoklész kardja lebeg felettük. Egy beteg édesapa, aki semmi mást nem szeretne, csak minél több időt a gyerekeivel tölteni. Ma Magyarországon, az áldozatos, erejükön felül dolgozó orvosok ellenére, sajnos nem elérhető az összes olyan modern, a rák kezelésben áttörést hozó gyógymód, ami Európában máshol már igen. Szokatlan kérnem Önöktől, még sosem tettem ilyet. Most sem magam miatt teszem, hanem egy család miatt, akiket évekkel ezelőtt ismerhettem még, még akkor az egészséges családfővel. Nemrég jutott a tudomásomra, hogy mi minden történt velük azóta, és hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek.

Azonkívül, hogy Zolit és a családját ismerem, személyes indíttatásom is van, ahhoz, hogy most a nyilvánossághoz forduljak. Az én családom is került már hasonló helyzetbe. Akkor jószándékú emberek önzetlen felénk fordulása és anyagi segítsége kellett ahhoz, hogy édesanyám megérhesse első unokája, kisfiam születését, és hogy felhőtlen hónapokat tudjon, -akkor már nagybetegen- vele tölteni. Minden perc, minden apró segítség számít. Tudom, voltam már azon az oldalon. Hiszem, hogy most rajtam a sor, hogy valakinek visszaadhassam, azt a sok jót, pozitív energiát, anyagi segítséget, amit anyukám betegsége kapcsán én is megtapasztaltam. Én utaltam Zoli gyógyulására. Tudják, bármikor, bárki kerülhet ilyen helyzetbe. A betegség nem válogat. Ahogy pár hónappal ezelőtt a beteg kisfiú, Zente kapcsán, ismét kiderülhet, hogy sok kicsi sokra megy, és az összefogás csodákra képes! Kérem, segítsen Ön is, ha tehet, hogy ez a négy csodaszép kisgyerek minél tovább az apukájukkal lehessen. Mindig van remény!

„Zoli 41 éves és négy kisgyerek édesapja, 2019. áprilisa óta küzd kiújult ritka nyirokrákbetegséggel (Non-Hodgkin limfóma, PMBCL). Négy különböző kemoterápián és immunterápián van túl, melyek egyike sem volt eredményes. A magyarországi gyógyítási lehetőségek elfogytak, itthon már nem tudják megmenteni. Európa több országában már elérhető egy 2017-ben engedélyezett terápia (CAR-T Cell), mely jó eséllyel megmentheti őt. Münchenben megkaphatja a kezelést, de ennek teljes költségét előre ki kell fizetnünk. Zoli megmentéséhez 250 millió forintra van szükségünk.
Nekünk ez az összeg önerőből elérhetetlen, de ha kétszázötvenezer ember úgy dönt, hogy segít megmenteni őt a gyerekeknek, s utal 1000 Ft-ot, akkor megvan a szükséges összeg.
Az alapítvány neve: Itthon-Otthon Alapítvány

Magnet Banknál vezetett számlaszám: 16200223-10054653

külföldről: HU80 1620 0223 1005 4653 0000 0000

SWIFT kód: HBWEHUHB

Paypal: [https://www.paypal.me/saveZoli](https://www.youtube.com/redirect…)

szivesen.jpg

Az édesapa blogot ír a betegségéről, ami az alábbi linken elérhető:
[https://legyozleknhl.home.blog/](https://legyozleknhl.home.blog/…)
A legkisebb segítséget is köszönünk mindenkinek.”

A gyerekvállalás krízise

Krízisként gondolunk egy veszteségre, szakításra, munkahely elvesztésre, halálesetre, nem várt negatív életeseményre. A gyermekvállalást nem soroljuk életünk krízisei közé. Pedig kéne.

Sokan magától értetődően a párválasztás, elköteleződés után, fészekalapításba kezdenek. Csakhogy, ahol a hollywoodi filmek véget érnek (egymásra találnak, összeházasodnak), ott kezdődik a valódi élet.

Mikor a párok kettesben alakítják ki lehetőségekkel, szabadsággal, komforttal teli életüket, nem szoktak kiütközni a problémák. Szeretik egymást, egymást választották, és bizakodva vágnak bele a gyermekvállalásba. Azonban, arra, ami következik, senki sem készítette fel őket.

Saját ritmusból kiesve, alvásmegvonással, személyes célokat, vágyakat félretéve működni: embert próbáló dolog.

Gyakran mégis úgy érzik a párok, hogy ez csak velük történik. Már nem tudnak beszélgetni, szórakozni járni, intimen időt tölteni együtt, akkor, és úgy, amikor szeretnének. Mindebből drámaian kevés jut, így hát levonják a következtetést: rossz a kapcsolatunk! Egymást okolják saját nyomorukért és közben a köztük lévő szakadék egyre nő. Elfojtott, ki nem mondott feszültségek, hordozott sérelmek, titkon lelket rágó elégedetlenség. Hiány. Súlyos érzelmi hiány, melyet a másik nem tud, vagy nem akar betölteni?

Megfelejtkeznek arról, hogy krízist élnek át, melyben szinte lehetetlen jobban működni és teljesíteni, mint, ahogyan ők tetszik! Képzeletben cseréljük ki a pár egyik vagy másik tagját! Ki tud egy kisbaba, vagy kis korkülönbséggel született testvérek, vagy a 3. pici mellett fitten, üdén, energikusan viselkedni a nap 24 órájában? Ki lenne képes hasonló élethelyzetben a régi önmaga maradni?

Ki tehet erről? Kinek a hibája? Sokszor erre felé járnak a pár tagjainak gondolatai, pedig ez a fajta gondolkodásmód nem segít…

Az irreális elvárások, a feszültség egymás közé kerülése távolítani kezdi a pár tagjait egymástól. A gyerek körüli témák számtalan vitára adnak lehetőséget. „Nem segítesz eleget!” „Elkényezteted!” „Te meg nem vagy elég szigorú vele!” „Neked már csak a gyerek fontos!” „Azt sem tudod, mi van velem!”

Ott vannak a hozott családi minták, melyek gombnyomásra aktiválódnak. „Mi így szoktuk!” „Ezt így kell!” -hiszi mindkét fél, és most derül csak ki, mennyire különbözőek az értékek és szokások a származási, eredeti családjaikban.

Jobb lesz a helyzet, ha felismerik, hogy a gyermekvállalás minden áldásával együtt krízis is? Nem, nem lesz azonnal jobb. De segít másképp gondolkodni a helyzetről, és segít abbahagyni önmaguk és párjuk hibáztatását.

Ismeretlen élethelyzet, számtalan új kihívás, soha nem tapasztalt nehézségek. Valljuk be, mondjuk ki, hogy a gyerekvállalás ezzel is jár. Határtalan öröm és mérhetetlen terhelés. Óriási próbatétel a párkapcsolatnak.

Ha a pár ki meri mondani, hogy nem erre számítottak, hogy nehéz, hogy segítségre van szükségük, máris elhárul az a fajta álca, hamis elvárás, hogy kifelé nem szabad mutatni a nehézségeket.

„Mit gondolnak majd mások, ha nem vagyunk felhőtlenül boldogok, pedig gyerekünk született?”

Azonban, ha felismerik a helyzet krízishez hasonlító jellegét, akkor másfajta megoldási módokat lehet aktiválni:

- Segítséget szabad igénybe venni!

- A szociális hálót (család, barátok, ismerősök) szorosabbra kell fonni.

- Nem szabad a pár másik tagját hibáztatni.

- Ismerjék fel, hogy nincsenek egyedül.

- Tudják, hogy természetes, hogy ez ilyen nehéz az elején.

- Ne minősítsék a kapcsolatot rossznak, csak mert nem olyan, mint régen volt.

- Ne tűzzenek ki irreális elvárásokat maguk és párjuk felé.

- Egyszerűsítsenek: engedjenek el az elvárásokból.

- Kommunikáljanak egymással, ne dédelgessék sérelmeiket.

- Bízzanak benne, hogy ez a normatív krízis elmúlik, idővel helyzetük javulni fog!

couple.jpg

A körömrágásról

Szorong a gyerek? Gyakori tünetről van szó, melyet sok tévhit övez. Nem ritka, hogy már a telefonban mondja a bejelentkező anyuka, hogy szerinte a gyerek szorong, mert rágja a körmét.

Közben egy nagyon gyakori jelenségről van szó, melyet időnként kisebb nagyobb intenzitással szinte minden gyerek esetében meg lehet figyelni.

Népbetegség tehát a körömrágás? Minden gyerek szorong?

A gyerekeket érintő pszichológiai tünetek kapcsán fontos leszögezni, hogy itt nincs helye a szótárszerű értelmezésnek. Nem tudjuk biztosan, -csak mert ezt, vagy azt a tünetet produkálja a gyerek-, hogy mi lehet a kiváltó ok.

Körömrágás nem egyenlő szorongás!

Minden eset egyedi, és bár utalhat a körömrágás szorongásra, tapasztalatom szerint sok esetben mégsem erről van szó. Olyan gyerekeknél, ahol más jel nem utal szorongásra, tehát a gyerek olyan, mint szokott lenni: közvetlen, érdeklődő, nyitott, jól veszi a változásokat, alkalmazkodó, jó hangulatú, ott furcsa lenne, ha csak a körömrágás szokása miatt szorongásra gyanakodnánk. Ha más jelből, sem otthon, sem a közösségben erre nem lehet következtetni, akkor nyugodtan elengedhetjük ezt az értelmezést.

Mi állhat akkor a körömrágás tünetének hátterében?

Tapasztalatom szerint legtöbbször a mindennapi élet ingerei, feszültségei által való elárasztottság, a túl magas elvárások és a mozgásszegény életmód kombinációja vezet körömrágáshoz.

Érdemes megfigyelni, mikor fordul ez elő!

- Képernyő nézés közben?

- Mesehallagatáskor?

- Az iskolában?

- Ha izgul?

- Mikor unatkozik?

Vannak olyan gyerekek, akiknél a tünet pusztán motoros nyugtalanságra utal. Babrál, matat, motoszkál, dübörög, csettint, csattog, pisztergál. Valamit folyamatosan csinál a kezeivel, lábaival, olyankor, mikor nyugton kéne lennie. A mozgásra, aktivitásra való igény egy szelepe tehát a körömrágás, ami automatikussá válik, szokásként rögzül.

Ellenszere lehet a kevesebb képernyő kitettség és a napi több órás, szabad levegőn való mozgás.

Érdemes a figyelemelterelés módszerét is bevetni, attól függően mire ’használja’ nem tudatosan gyermeke a körömrágást. Felkínálhat neki olyan tevékenységet, vagy elfoglaltságot mely megnyugtatja, vagy leköti őt.

A rászólás, megszégyenítés, tiltás, de még a leszokást ösztönző jutalommal való motiválás sem használ sokszor. Ennek az az oka, hogy valamiféle szelepre szüksége van a szervezetnek, hogy fölös energiáit levezesse, és a gyerek szinte észre se veszi, mikor automatikusan kezét a szájához emeli.

Megfigyelhető, hogy nem minden gyereknél ugyanaz áll a körömrágás hátterében. Van, ahol súlyos bizonytalanság, szorongás az ok. A legtöbb esetben azonban a reális (nem túlzó) elvárások kialakításával, a tudatosabb elektronikus eszközhasználattal, és a mozgásban gazdagabb napirend bevezetésével nagy mértékben enyhülni tud ez a gyerekeknél oly gyakran megfigyelhető tünet.

korom.jpg

Kontrollvesztett szülők

6 évesen iskolába? Nem dönthet a szülő! Csak egy újabb példája azon helyzeteknek, ahol a szülő elbizonytalanítása, saját és gyermeke életét érintő döntésekben való kontrolljának, irányításának megcsorbítása történik.

Túl nagy hagyománya van ennek a fajta működésnek kultúránkban. Már a szülőszobán, vagy előtte megkezdődik. A medikalizált, kórházban, páciens szerepébe kényszerítve történő szülés az első lépés. Ahol sok helyen az informált döntés helyett futószalagon történő beavatkotások sora zajlik: hüvelyi vizsgálat, tágítás, burokrepesztés, oxytocin injekció, gátmetszés, könyökkel babakinyomás. Ha úgy ítélik meg, egy pillanat alatt császár lesz a természetes szülésből, még felfogni sem tudja az anya, hogy mindez miért történik vele, és elhitetik vele, hogy gyermeke érdekében legjobb, ha aláveti magát mások - az autoritással vagy szakmai kompetenciával rendelkező személyek - akaratának.  Mindezt az anya és a magzat védelmében, tehát ne is kotnyeleskedjen bele az anyuka, még kevésbé az apuka, hogy ők másképp képzelték el gyermekük világrahozatalát. Nehéz megítélni, hogy mikor kell felemelni a szavunkat és mikor kell feltétel nélkül bízni a hatalmat képviselőkben -adott helyzetben: orvosokban, főnökökben, politikusokban-, a feljebb valókban.

A szüléssel kezdve ugyanilyen dinamikájú helyzetek sora várja a szülőt: majd a védőnő megmondja, majd gyermekorvos megmondja, kisebb vírusos fertőzés miatt kórházba kerülve a kicsivel: majd az orvosok megmondják. Bízik a szülő abban, hogy jó szándék vezeti ezeket az embereket, akiknek ki van szolgáltatva. Nem is tehet mást.

Adódhatnak olyan helyzetek, mikor már tényleg nehéz megállni, és az udvariassági elvárásokat sutba dobva, kinyitjuk a szánkat. Mert mély belső indítatásból érezzük, hogy nekünk kell kiállni a gyerekünkért. Ha a vele foglalkozók nem eléggé ismerve őt, nem elég érzékenyen, általunk nem támogatott pedagógiai módszerekkel bánnak vele. Amikor kiabál vele a bölcsis gondozó. Amikor megszégyenítik, mert bepisilt a délutáni alváskor. Amikor rémisztgetik azzal, hogy kidobják a kedvenc játékát, ha nem fogad szót. Egy pillanat előtt előjön ilyenkor az anyatigris az édesanyákból, hiszen érzik, tudják, mindez nem szolgálhatja a gyerekük érdekét.

Azonban túl sok helyzetben éljük meg azt, -nagyobb társadalmi léptékekben is gondolkodva-, hogy bármit is tegyünk, minden ugyanúgy marad. Hiába való az erőfeszítés. Amit fentről eldöntenek, az nem változtatható meg. Hány ügy volt, ami miatt akár az utcára is kivonultak tüntetni az emberek? Rendőrök, tűzoltók, pedagógusok, színészek, orvosok, pszichológusok, betegek, bántalmazott anyák, melegek, civilek, klímaváltozás ellen tenni akarók…Hány mém született például arról, hogy míg a stadionok csillognak-villognak az ünnepi megnyitón, addig a máladozó vakolatú kórházakban órákba telik, míg ellátnak egy sürgősen rászoruló beteget?  Mindenki érintett, hiszen mindenkinek van olyan családtagja, ismerőse, akit érintenek, -nagyon is rosszul érintek- ezek a föntről hozott döntések.

Már megtanultuk, hogy kár a gőzért. Kár pattogni, úgyis lecsapnak. Vagy legyintenek, észre se vesznek talán. Észrevétlenül csusszantunk bele a tanult tehetetlenség béklyójába. Beépült és megerősödött az a hiedelmünk, hogy úgysem lehet mit tenni. Mint az a kutya, akit az állatkísérletek során arra tanítottak, hogy apró áramütéseket viseljen el, mely  ketrece aljából jön. Ott egy kar, egy kapcsoló, mellyel leállíthatná az áramütéseket, de ő ezt nem tudja. Nem kíváncsi, nem aktív többé, nem mozdul, nem keresi a kiutat. Meglapul és várja az elkerülhetetlent, ami talán, elkerülhető lenne, de ő már nem is feltételezi ezt. Nem csak egy szerencsétlen kutya, egy egész társadalom lehet ilyen mentális állapotban. Nincs mit tenni. Kár a gőzért, úgysem lehet érdemben változtatni.

Ez az a mentális állapot, melyben kapjuk a hírt az újabb föntről jövő intézkedésről. Nincs mese, a 6 éves és egy napos gyereknek az iskolapadban a helye! De miért? - kérdezzük elképedve. Milyen problémára születik ez megoldásként? A föntiek biztos a mi és gyerekeink érdekeit nézik - gondoljuk reménykedve. Mi lehet ennek az intézkedésnek az előnye? Kutatunk agyunk hátsó szegletében, és közben felbolyul anyai és apai szívünk! De hiszen még egy évet az óvódában szerettük volna hagyni! 18 kiló, még nem érti a számok összefüggéseit, olyan játékos még, minden délután ő alszik el az oviban a leghamarabb, és ő kell fel a legkésőbb. Hogy is mehetne iskolába? Aztán beindul a szülőtigris funkció! Kijárjuk és elintézzük, hogy megmentsük a gyereket. Felmérésre hordjuk, papírokat szerzünk, beadjuk az Oktatási Hivatalba a kérelmet, minden követ megmozgatunk.

De nem mindenki ilyen szerencsés. Pont a legalacsonyabb szocio-ökonómiai státusztú családokban hiányzik ez az önérvényesítő képesség. Az iskolákba özönleni fog a sok iskolaéretlen 6 éves gyerek, úgy, hogy valódi szándék nem fogalmazódott meg az iskolák megreformálása, gyermekközpontúbbá tételével kapcsolatban

Hová vezet mindez? Nem tudjuk biztosan, ám ez biztos: az a szülő, akinek a feje felett rendelkeznek a gyermeke sorsát illetően: bizonytalannak, kontrollvesztettnek éli meg magát. Ebben az állapotában nem tud érzelmi biztonságot nyújtani gyereke számára, aki érzékeny antennáival pontosan érzékeli a feszültséget és a bizonytalanságot.

Olyan érzésem van, mint amikor az élő békát forró vízben megfőzik. Megint 10 fokkal melegebb lett a víz és azt éljük meg, hogy nem baj, ezt is kibírjuk valahogy. Úgysincs mit tenni.

Hogy ezúttal mi a tét? A gyermekeink lelki épsége, tanuláshoz való motivációjuk, önbecsülésük és saját szülői kompetenciákba vetett hitünk.

Csak 10 fokkal lett melegebb a víz, kibírjuk valahogy, úgysincs mit tenni…

Vagy?

frog_boiling-pot.jpg

Több írásomat megtalálják a www.deliagaeva.hu webshoppon.

 

 

 

Indul a webshop!

Hatalmas öröm számomra, hogy bejelenthetem: elindult a www.deliagaeva.hu!
Webshopomon kedvezményes áron, most akár 15 % kedvezménnyel rendelhetők, országos kiszállítással a 'Mit kezdjünk az akaratossággal?', 'Mit kezdjünk a szorongással?' és a 'Ketten háromfelé' című könyveim. Érdemes rákattintani az új oldalra!

happy-advice-raw.jpg

Köszönöm Tanár úr!

"Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."

Salman Rushdie

Kedvenc idézetem tőle: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat.”

Minden nap erőt merítek ebből a mondatból szülőként. Számomra ez a mondat biztatást rejt magában. Ha így érzem, az nem jelenti azt, hogy elrontottam valamit. Ha fáradt vagyok és nem tudok elég türelmes lenni a gyerekemmel, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy képtelen vagyok több törődést, gondoskodást, és figyelmet adni. Ha nem úgy viselkedek, ahogy ideális lenne, hanem csak, ahogy sikerül. Mikor feszült vagyok, kiabálós és igazságtalan. Mikor azon agyalok, hogy mit kéne másképp csináljak, hol rontottam el. Szabad ezt kimondani. Szabad felvállalni.

Annyi elvárás van az ember felé, szülőként különösen. Sok az elvárás, és könnyen születnek értékítéletek. Igaz, amit a külvilág sugall? A gyerekem neveletlen, mert nem köszön a házban lakó néninek? Nem viszi majd semmire az életben, mert nem érdekli a nyelvtan másodikban? Sosem lesz jó munkája, mert szanaszét hagyja a holmiját? Deviáns karrier vár rá, mert nem fogad szót?

Vigasztaló számomra az idézet, mert kiderül, hogy, amit érzek, tapasztalok szülőként, az oké. Elfogadható és természetes, nem vagyok egyedül vele. A gyerekek nem csak jó illatú, bújós, kedvesen viselkedő kis lények. Hanem akaratos, öntörvényű, sok,- és még annál is több- figyelmet igénylő, önálló személyiségek.

És ez így van jól.

Nem kell tökéletes szülő legyek. Nem kell a gyerekemet bepaszíroznom egy ideálisnak gondolt sablonba, egy kocka formába. Nem kell elhiggyem, ha azt mondják: a gyerekem fafejű, ügyetlen, lusta, és semmire sem viszi majd az életben. Nem kell azon rettegjek, mit szólnak mások a mi családunkhoz.

Lehetek hitelesen önmagam! Hallgathatok belső intuíciómra, szülői megérzésemre. Egy zseniális szakembertől idéztem, aki közelebb hoz önmagamhoz, belső hangomhoz. Nem kioktat, nem hibáztat, hanem elfogadást közvetít. Elfogad engem is, mint tökéletlen szülőt, egyedi gyerekemmel, különleges családommal együtt.

Én ezt kaptam tőle. Minden nap eszembe jut, mióta anya lettem. Szívembe zártam szavait, bölcsességét, optimista hozzáállását és merítek belőle, minden alkalommal, mikor úgy érzem merülőfélben vannak az energiatartalékaim. Vekerdy Tamás Tanár úr, köszönöm!

vekerdykep.jpg