Három év telt el a pandémia kezdete óta. Egy hatéves gyerek életének ez a fele, teljes mértékben érintve a szocializációra, társas együttélés szabályainak elsajátítására szánt, - a három éves kortól, a közösségbe kerüléstől számítható - meghatározó éveket. Aszerint osztályozva, hogy a gyermeket hány éves korától kezdve érintette a Covid okozta szorongáskeltő légkör és a karantén, illetve attól függően, hogy milyen megküzdési mechanizmusok álltak rendelkezésre a család és a gyerek részére, különböző tüneteket és kimeneteleket látok.

Kamaszok

A kamaszok életében a közösségi léttől való eltiltás pont az otthonról, a szülőkről való leválás és az önállósodás természetes lélektani folyamatát vágta el. Találkozni a barátokkal? Elmenni egy moziba? Első szerelmével kézen fogva sétálni a Margit-szigeten? Mindez aggodalommal övezetté vagy erősen ellenjavalttá vált, ha nem éppen lehetetlenné.

Az online oktatás mintegy legalizálta a saját számítógép vagy más okoseszköz jelenlétét a kamasz szobájában. Innentől kezdve a szülő sokkal nehezebben látta át, hogy mikor tanul, ír házifeladatot, dolgozik valami iskolával kapcsolatos dolgon a gyerek és mikor csak szörfözik a neten, a közösségi médiában posztolgat vagy éppen chatel ismerősökkel. Sok szülőnek a kamaszkorral járó bezárkózás, és intimszféra igény miatt, már nem volt meg az a bizalmi kapcsolata gyerekével, hogy faggatózás nélkül ki tudja deríteni, hogy pontosan milyen időtartamban, mit csinál gyereke az interneten. A kamaszok bioritmusa felborult, osztálytársak összekapcsolódva az online térben hajnali kettőig nyomták a lövöldözős számítógépes játékot. Ha ez feltűnt a szülőnek, azt a választ kapta: „Dehát holnap nincs iskola! A többiek is ezt csinálják.” „Legalább ez az öröme legyen meg a gyereknek, ha már beszorultunk a négy fal közé…”-gondolta sok szülő és hagyta.

Sok kamasznál így a sport, mozgás, hobbi, barátokkal való találkozás helyét és idejét az online világ váltotta fel, ahol még jobban ki voltak téve, napi 6-12 órában is akár a számítógépes játék kiváltotta felfokozott érzelmi állapotoknak és az ennek nyomán kialakuló függőségnek. A szülők arról számolnak be, hogyha kérik a gyereket este 9-kor, hogy most már hagyja abba a gépezést, a kamasz durván odaveti: „Jól van már, mindjárt!” és állandó konfliktusforrás maradt, hogy a meddig gépezhet a tinédzser.

Másodlagos hatásként megjelenik a vloggerek, insta-sztárok, média-celebek hatása, akivel többet ’találkozott’ a gyerek, mint hús-vér emberekkel, így befolyást rá, ők gyakoroltak, nem a szülői értékrend. 110 ezres sportcipő kell, 200 ezres telefon kell, korlátlan bankkártya hozzáférés kell, hogy a számítógépes játékban virtuális kiegészítőket tudjon vásárolni. Fokozottabban ilyen materialista dolgok iránt fordult a kamaszok figyelme, szinte megtapadva, beszűkülve ezeknél.

Sokan befejezve az általános iskolát, középiskolába kerültek ezen három év alatt, ahol az új közösségben még inkább ezekkel a külsőségekkel (márkás ruha, cipő, kütyü) próbálnak maguknak megfelelő pozíciót kivívni az osztálybeli hierarchiában. Az osztályon belüli kapcsolódások nem olyan erősek a sok megszakítás, hiányzás miatt. Alakul a közösség, csak lassabban, és a Covid legnehezebb időszaka után is megmaradt az online világ térhódítása, a kerettelenül sok számítógépezés, az éjszakázás. Ezek a szokások nehezen változtathatóak.

Mi lehet a megoldás kamaszokat nevelő családokban?

A kamaszokkal nem lehet oda visszatérni, ahol három évvel ezelőtt meg lehetett volna fogni a dolgokat. Nem lehet tiltással, korlátozással nevelni. A kamaszt partnerként kezelve kell kialakítani az új, egészségesebb szokásokat, erősítve, bátorítva az ’offline’ sikereket, barátságokat, élményeket. Dolgozni kell a szülő-gyerek kapcsolat újjáépítésén, hogy kamasz meg merjen osztani dolgokat saját magáról, kétségeivel merjen szüleihez fordulni.

Az általános iskolás korosztály

Másoknál az óvodás évek vége és az iskolába kerülés első éveit érintette a pandémia. Így a 7-10 éves korosztálynál az figyelhető meg, hogy mind a szocializáció, mind a tanulmányok terén lemaradással küzdenek.

A közösségbe beilleszkedés természetes módon alakul, ahogy van lehetőség karanténhiányzás nélkül végig csinálni egy tanévet. Az idei talán az első ilyen év. A tanulás terén látható, hogy az iskolai óraszámnál jóval kevesebb, -vagy egyáltalán nem elérhető- online tanítás/tanulás nem tudta úgy megszilárdítani az alapokat. A tananyag amúgy is sok, száraz. Elképesztően gyors a haladás diktált, elvárt tempója. Nehéz begyakorolni az elsajátított tudásanyagot, az nem válik készségszintű tudássá. Alapokról van szó, mint: az ABC, a szorzótábla, betűk írása, olvasás. Az a gyerek, aki ezeknél az esszenciális dolgoknál digitálisan otthonról volt kénytelen tanulni, vagy sokat hiányzott, miközben az iskolában az osztálytársak ezeket tanulták, nagy hátrányba kerül. A tananyag további részébe a lemaradás behozása nincs beépítve, úgy haladnak tovább, mintha mi sem történt volna. Így a szülő kénytelen lesz magánúton fejlesztést biztosítani gyerekének, ha nem akarja azt látni, hogy a gyerek fél, sír, utál iskolába járni, mert elakadt valamivel, nincs sikerélménye. Jó képességű gyerekekről beszélünk, akik részképességzavarokat mutatnak egyes területeken, pl. írás, olvasás elsajátítása. Okolható ezért a gyors tempó, és az, hogy nem tudtak jól rögzülni, begyakorlódni a Covid éveiben tanult dolgok.

Ennél a korosztálynál az is jellemző, hogy jól tájékozódnak, állandóan fülelnek, nagyon sok minden eljut hozzájuk a felnőttek világából. Így ők a legveszélyeztetettebbek abból a szempontból, hogy könnyen túlterhelődnek, számukra feldolgozhatatlan ingerekkel találkozhatnak. Látják a híradót, hallják a rádiót, tudnak a halálesetekről, megfogadják a figyelmeztetéseket: kezet kell mosni, maszkot kell hordani, ám mindeközben a stressz és szorongásszintjük nő. „Én is meghalhatok? Baja eshet a szüleimnek? Megfertőzhetjük a nagyiékat?”

Körükben az olyan pszichológiai tünetek, mint elalvási és alvási nehézség, szeparációs szorongás, kényszeres cselekvések (például kényszeres tisztálkodás), hangulati labilitás erősödtek fel. Ennek hátterében bizonyosan ott van az is, hogy évek óta azt közvetíti számukra a felnőttek világa, hogy a világ veszélyes hely: láthatatlan vírusok, bacilusok ólálkodnak körülöttünk. A jelenség pszichológiai hátterében tetten érhető a szülők kezdeti tanácstalansága, kontrollvesztett érzése, és az a bizonytalanságérzet, és jelentős életvitel-napirend-beli felborulás, ami a gyerekeket közvetlenül is érintette. A világ esetlegesebbé, kiszámíthatatlanabbá vált. Sok gyereket, -nem csak ebből a korosztályból- érintett a szülők egzisztenciális bizonytalansága, egyes szektorokban: vendéglátóipar, turizmus, előadóművészet, zenészek stb… munkalehetőségek szűntek meg, bizonytalan időre.

Ugyanakkor meg kell említsem azt is, hogy valakiknek jót tett a sok otthonlét. Ők főleg azok a gyerekek, akik nem érezték jól magukat óvodájukban, iskolájukban és feltöltötte őket a sok otthon, családi körben való tartózkodás. Ettől függetlenül, természetesen a cél nem ez lenne (otthon lenni tanév közben), hanem olyan megfelelő egyensúly megtalálása, ahol, mind az iskolai környezet, mind az otthoni érzelmi légköre biztonságos, amikor a gyerek mindkét szintéren komfortosan érzi magát, és szívesen tölt itt is-ott is időt.

Mi lehet a megoldás az általános iskolás korosztálynál jelentkező pszichológiai tünetekre?

Sok gyerek ingerelárasztásban él. Tv-t, képernyőt néz napi több órában. Hallja, látja az aggasztó felnőtt tartalmakat. Nincs kitől kérdeznie. Nem érti pontosan mi történik, nincsen számára elérhető, korának megfelelő magyarázat. Ezen kell elsősorban változtatni: kapják vissza gyerekkorukat, ahol a kortársakkal való együttlét, a sport, a mozgás, a közösségi életben elért sikerek építik a személyiségét, ahol nem kell láthatatlan veszélyforrások miatt aggódni.

Az iskolai, tanulási nehézségeket érintően: érdemes felvenni a kapcsolatot a pedagógusokkal, pontosan felmérni a gyerek nehézségeit tanulás terén, és megfelelő egyéni fejlesztési tervet kidolgozni számára, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus bevonásával. Előfordulhatnak esetek, ahol az iskolaváltást is meg kell fontolni, a tanulásban lemaradt -és ezért egyre motiválatlanabbá váló- gyerek számára megfelelő környezet megtalálásának érdekében.

Óvodások

A legkisebb korosztálynál elsősorban a szocializáció maradt ki. Nem mehetett bölcsibe, szórványosan járt csak oviba. Egy időre megszűnt a fokozatos beszoktatás lehetősége, ez sok gyerek és család számára tolerálhatatlan volt. A beilleszkedés sok küzdelem, sírás árán sem valósult meg, ez kudarcélményként maradt meg. A hosszabb távú hatásokat később fogjuk látni, valakinél az iskolára való felkészülést szolgáló évek maradtak ki. A szocializációs nehézségek lehetnek: túl irányító, domináns egy gyerek, egy idő után nem akarnak vele játszani a többiek, mert nem képes kompromisszumot kötni. Megfigyelhető az ellenkezője is, valaki túl félénk, elhúzódik a gyerekektől, csak a felnőttek társaságát keresi. Ezek a tapasztalatlanságból is fakadó hiányok, működési sajátosságok orvosolhatóak: a közösségben töltött évek hatására a tanulási folyamatok beindulnak és képesek jó irányba terelni a gyerek viselkedését.

Ez a legkisebb korosztály azt tapasztalhatta meg, hogy többet volt otthon, mint lett volna: ez komfortos volt számukra, nem jelentett terhet. Azonban a szülő lehetetlen helyzetbe került, mert két teljes munkaidőt kívánó feladatot látott el egyszerre, egy időben. Home office-ban otthonról dolgozott, miközben a 4 éves gyerek is otthon volt. Sok feszültséget generált ez a távolról sem ideális helyzet. A gyerekek megélése itt az volt, hogy a szülő jelen van fizikailag, de mégsem elérhető érzelmileg. Nehezen érthető egy kisgyerek számára, hogy miért nem lehet anyához vagy apához szólni, mert éppen telefonál, vagy fontos meetingje van.

Remélem, hogy ezen korosztály számára visszazökken a világ a normál kerékvágásba, ahol beszerezhetik vagy bepótolhatják a közösségi élményeket. Ez a közösségben megvalósuló tanulási folyamat elengedhetetlen ugyanis a szabályok elsajátításhoz és a társadalmi normák, szokások megismeréséhez.

Konklúzió

Kijelenthető egyáltalán, hogy túl vagyunk rajta? Éppen csak kezdjük látni a rövid távú pszichológiai hatásokat. Talán itt is igaz a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Legközelebb, hasonló helyzetben, már lesz megküzdési mintánk, tudjuk mire érdemes odafigyelni.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy sok családban jót is hozott a pandémia okozta élethelyzet. Sok családtól hallom, hogy: „Nekünk jó volt a Covid! Végre kiszálltunk a mókuskerékből, több időt tölthettünk együtt.” „Visszakaptam a családomat!” fogalmazott így nálam egy apuka, aki a Covid nélkül nem láthatta volna, ahogy járni kezd az egy éves kislánya, vagy lemaradt volta 2 éves fia első mondatairól. Sok munkahely rugalmasabb munkaidőt engedélyez azóta is, melyből profitálnak a családok. A reziliencia, lelki ellenállóképesség lényege, hogy levonjuk a tanulságokat, és megerősödve szálljunk ki egy krízishelyzetből. Ehhez az szükséges, hogy lássuk, értsük a rövid és hosszútávú szociális-érzelmi-és pszichés hatásokat, hogy kezelni tudjuk -akár szakmai segítséget igénybe véve- a felmerült nehézségeket.

Ez az a mélység, amiben beszélgetni, kapcsolódni érdemes. Mikor megjelenik a mély feltárulkozás, az őszinteség azon szintje, mikor fel merik tárni a szülők fájdalmas megéléseiket. A bűntudat, az aggodalom, a megkönnyebülés könnyei ezek.

Láttam anyukát sírni a pszichológiai tanácsadáson, mert abban az időszakban, mikor idős, demens édesanyját gondozta, ingerültebbé vált gyerekével. Kezeit tördelve, szemét lesütve vallotta be, hogy egy alkalommal felpofozta óvodás fiát. „Ne ítéljen el, kérem.” -néz rám szinte esdeklően.

Egy anyuka, hiába a munkahelyéről beszélt velem, -egy lopott kis órácskában- az ebédszünete helyett, nem tudta visszafojtani könnyeit, mikor felidézte, hogy reggelente, hogyan szokta siettetni alsós kislányát. A kislány nem akarja felvenni a csizmát, ő meg csak azt hajtogatja, hogy: „Hagyd ezt abba, mert elkések!”. Aztán egész nap azon rágódik, hogy miért történt mindez? Rossz anyának érzi magát. Bent ül az irodában, de minden gondolata a kislányánál jár, aki sírt reggel, és ő nem bírta jól kezelni a helyzetet. Így engedte el őt iskolába, hogy összevesztek…

Érzem az elérzékenyülést az apuka hangjában, aki 3 éve vesztette el a feleségét, és azóta neveli egyedül hat éves fiát. Megosztja velem, hogy idén először mentek hármasban közösen nyaralni nemrég megismert kedvesével. Mikor fia nyeglén, flegmán viselkedett a múzeumban, ő bizony kiabált vele. Tudja, érzi, hogy nem jól kezelte a szituációt, és közben mardossa a kétség, hogy szabad-e új embert beengednie jól összeszokott párosukba. Vajon nem sérül-e ettől a fia. Közben csak némán bólint mikor kimondom, hogy mennyire természetes az az igény, hogy felnőtt partnerre, társra vágyik.

A rendelőmben szemem láttára zokogva tör össze egy filigrán 30-as anyuka, mikor megpillantja gyermeke családrajzát. „Anya a telefonját szokta nyomkodni”- fűzte rajzához a 7 éves lány.

Elérzékenyülten néz egymásra a középkorú pár, mikor rákérdezek kislányuk születésének történetére. Kiderül, hogy gyermekük 28.hétre, koraszülöttként jött a világra. Most iskolai tanulási gondok miatt kerestek fel, ám mikor megvilágítom előttük azt az összefüggést, hogy mindaz, amit ma tapasztalnak Lilinél, összefüggésben állhat azzal, ahogy ez a pici lány a világra érkezett, hirtelen összeáll nekik a kép. Nem lekicsinylem, hanem méltatom lányuk teljesítményét. „Nehezen olvas? Lassan ír? Na és! Ő egy túlélő! Valódi kis csoda!”- fogalmazom meg hangosan gondolataimat. „Nagyon élni akart, küzdött, mint egy harcos!”- húzza ki magát büszkén az apa, és látom, hogy könny csillan a szemében.

Fiatal, első gyerekes párral beszélek online. Az anyuka elmeséli egy átlagos hetüket a 3 hónapos kicsivel és a 2,5 éves naggyal. Mosolyogva beszél, de a szemei alatt mély, szürkés gödrök ülnek. A kicsit igény szerint szoptatja, egy éjjel 4x-5x is,és ő kel a 2,5 éveshez is, aki sokszor megébred éjszaka. Rossz alvó a nagy, ilyenkor éjszaka van, hogy fél óráig a karjában tartva, ringatva járkál vele a szobában, míg meg tudja nyugtatni. Próbálok nekik segíteni, min lehetne változtatni, mert: „Ez kibírhatatlan, embertelen!”- jelzem vissza. Meghökken, és talán magának is először vallja be, hogy mennyire végtelenül elfáradt.

Megerősítést, támogatást, útmutatást vágynak ezek a szülők. Magukat ostorozzák, mert nem sikerül mindig a nagy könyv szerint, tökéletesen csinálni a 0-24 órás feladatkörüket.

Ér elfáradni. Ér letenni a terheket. Ér erőt meríteni.

Mind olyan szülők, akik meg akarják érteni a gyereküket. A legjobbat akarják neki, és önreflekív módon vizsgálják saját tetteiket, belátják, ha hibáztak és motiváltak a változtatásra. Ez teszi őket gyermekük számára a legszerethetőbb szülővé, nem az, hogy elsőre mindent jól csinálnak.

Mint nevelési módszer? Az elmúlt három hétben 4 esetben hallottam ezt a módszert, szülőkkel beszélve. Miért ütik fel a fejüket és bizonyulnak ennyire makacsnak, -és ezáltal terjednek el újra- azok az autoritáson, dominancián, fenyegetésen, büntetésen alapuló gyereknevelési módszerek, melyekről azt hihetnénk, hogy évtizedekkel ezelőtt kivesztek?

-„Itthagylak a játszótéren, ha nem jössz!”

- „Elrabolhatnak, ha nem fogod a kezem az utcán!”

-„Odaadlak a zsákos bácsinak, ha rossz leszel!”

-„Ha rágod a körmöd, éjjel be fogsz pisilni.”

-„Mindent meg kell enni, ami a tányérodon van.”

-„Kidobom az összes játékodat, ha nem fogadsz szót!”

-„Rossz, buta kisfiú vagy!”

-„Ilyet okos kislány nem csinál!”

-„Ráverek a fenekedre most már, ha tovább folytatod!”

-„Kezedre csapok, ha nem hagyod abba!”

-„Kimosom a szádat szappannal, ha ilyen rondán beszélsz!”

Nagyobbaknak:

-„Amíg az én kenyeremet eszed, addig te nem fogsz itt…”

-„El lehet költözni, ha nem tetszik.”

-„Az én fedelem alatt, én mondom meg, hogy kivel barátkozhatsz.”

Itt vannak ezek az ártó, romboló szülői mondatok, amiket talán nem is gondol komolyan. Csak éppen nagyon nehéz kigyomlálni őket. Megszabadulni tőlük. Miért? Mert valószínű, hogy ezek ismerősek, ezt kapta-hallotta-látta gyerekként.

Az elmúlt 30-40 évben láttunk egy olyan elmozdulást a gyereknevelés terén, ami a hideg-távolságtartó, a gyereket nem igazán emberszámba vevő, autoriter-tekintélyelvű nevelési stílus felől erőteljesen elkezdett eltolódni a megengedőbb, a gyereket partnerként kezelő, demokratikusabb nevelési irány felé. Régebben a bizonytalan szülők gondolkodás nélkül elfogadták az aktuálisan érvényben lévő, legjobbnak hitt nevelési módszert: a csecsemőt kizárólag 3 óránként lehet táplálni, nem számítanak a jelzései, egy perccel sem előtt, sem később nem javasolt megetetni. Vagy például, hogy a gyereket nyugodtan sírni lehet hagyni, az csak jót tesz neki, erősödik a tüdeje, majd megunja.

Mára sokat fejlődött a pszichológiai tudásunk. Tudjuk, hogy a csecsemő is érez fájdalmat, vannak érzései, sőt már azt is tudjuk, hogy a magzati, és csecsemőkori tapasztalások is formálják, hogy milyen lesz a szülő-gyerek közti kötődés és megteremtik a személyiségfejlődés alapját. Tudjuk, hogy a sírni hagyott csecsemőnek nem tesz jót ez a szülői bánásmód, mert a stressz szintje intenzíven megemelkedik, és nem képes még magát megnyugtatni. Az, hogy elhallgat, nem feltétlenül annak a jele, hogy megnyugodott, hanem sokkal inkább annak, hogy feladta, megtanulta, hogy nem várhat segítséget a környezetétől. Manapság támogatjuk az igény szerinti táplálást, a hosszan tartó szoptatást, javasolt a gyerek hordozókendőben való hordozása.

A mai szülőgeneráció szeretettelien, intimen kíván kapcsolódni gyerekéhez. Nagyon is fontos számukra, hogy hogyan érez, mit gondol a gyerek, szükségleteit és igényeit igyekeznek -sokszor sajátjaikat háttérba szorítva- kielégíteni.

Éppen itt jön a probléma. Könnyű túlesni a ló túloldalára. Az autoriter-tekintélyelvű nevelési stílust elutasítva („Azért tedd, mert azt mondtam!”), jót akarva, a szülők belecsúszhatnak abba a hibába, hogy túl tág kereteket szabnak a gyereknek. Hagyják dönteni, irányítani egész kicsiként, félreértelmezve a ’partnernek kezelni’ elvet. A szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy félnek a saját gyereküktől, aki uralni kezdte a családot. Hangulatingadozásai, akaratos megnyilvánulásai, dühkitörései, újra és úja arra késztetik a  szülőket, hogy behódoljanak, engedjenek, csak, hogy elkerüljék a még nagyobb balhét. Azonban ebben a dinamikában nagyon ki lehet fáradni. Az elcsigázott, saját szükségleteit évek óta háttérbe szorító szülő, egyszer csak elveszíti a türelmét. Előtör belőle valami, amiről nem is sejtette, hogy ott szunnyad a mélyben.

Saját legrosszabb gyerekkori élményeit kezdi ismételni, saját gyerekén. Fenyeget. Megszégyenítéssel próbál hatni rá. Érzelmileg zsarol. Aránytalanul nagyot büntet. Bánt. Bánt szavakkal, és bánt tettekkel, legjobb meggyőződése ellenére.

Vannak olyan gyerekek, akikkel különösen nehéz: akik makacsabbak, konokabbak, ha ’bekattan’ nekik valami, nem engednek a 36-ból. Ha a szülő siet, leterhelt, fáradt, beteg, stresszes: a gyereken fog csattani az ostor.

Az ilyen ’övön aluli’ gyereknevelés módszerek kifejezetten kártékonyak, nagy mértékben rombolják az addig nagy munkával kialakított bizalmat.

A cél az lenne, hogy soha ne kelljen eljutni odáig, hogy azzal fenyegeti (vagy meg is teszi): hogy ruhástól lezuhanyoztatja hideg vízben a gyereket.

Ehhez kell önismeret, hogy ne ismétlődjenek azok a bántalmazó nevelési minták, amikben esetleg Ön részesült gyerekként. Érdemes segítséget kérni, ha úgy érzi, minden -a gyerekkel kapcsolatos teher- az Ön vállát nyomja.

És legfőképpen: nem szabad eljutni addig a tehetetlen dühig, mely ilyen tettre ragadtatja el.

Mikor ilyesmiről hallok szülőktől, egyrészt hálás vagyok. Hálás vagyok, mert őszintén fel merik tárni előttem azokat a hibáikat, melyeket még saját maguk előtt is nehezen vállalnak fel. A célom soha nem hibást keresni. Érzem és értem a szülő kétségbeesését, elbizonytalanodását, és egyben tettvágyát. Szeretne változtatni, ezért keresett fel! Olyankor közösen megpróbáljuk feltárni az okokat. Hogyan élnek? Milyen nehézségeik vannak? Mikor kezdődött az az érzésük, hogy képtelenek hatni gyermekükre? Milyen módszereket próbáltak már? Milyen a gyermek napirendje? Mennyit néz Tv-t, vagy képernyőt? Hogyan tudja a gyerek levezetni feles energiáit? Mennyit mozog, mennyit van szabad levegőn?

Minden családnál, más és más jelenti a megoldást. Az azonban közös, hogy ezt a fajta eszköztelenséget, ami egyenes út a kapcsolatromboló gyerekkel való bánásmódhoz, meg kell közös erővel változtatnunk, ahogy az is, hogy a másik véglettől: a túl engedékenységtől, határtalanságtól tartózkodunk kell, hiszen ez is része a kialakult torz működésnek.

Nem is gondolná, hány szülő érzi eszköztelennek, tehetetlennek magát és küzd régi mintákkal, melyeknek egyszer és mindenkorra ki kéne veszniük a gyereknevelési gyakorlatból. Van, kiút, merjen segítséget kérni!

Milyen szülő az, aki panaszkodik, hogy leszívja az energiáit a gyerek? „Milyen rossz lehet szegénykének, hogy ilyen szülőket kapott, akik nem értik meg, és nem elég türelmesek vele.” -gondolják sokan. De…Az igazság az, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek semmi sem elég. Állandó figyelmet kér. Ha hétvége jön: „De, kár, hogy nem hosszabb”. Ha volt esti meseolvasás: „Miért nem több?” Ha játszott vele a szülő,: „De rossz, hogy csak ennyit”. Nem arról van szó, hogy a szülő nem adja a maximális figyelmét, szeretetét, türelmét. Hanem arról, hogy sosem érezheti azt, hogy eleget adott, hogy gyereke végre elégedett. Újabb és újabb vágyak, kielégítetlen igények ébrednek. „Az otthoni játékok unalmasak, vegyünk újat. Holnap miért nem lehetünk együtt többet? Miért kell óvodába, iskolába menni?„

Ezek mind természetes gyermeki igények.  A gyerekek szeretnek otthon, családjuk körében tartózkodni, szeretnek játszani, ajándékot kapni, imádnak a figyelem középpontjában lenni, igénylik a kapcsolódást és az intimitást. Mindezt megadni sok energia, idő, odafordulás a szülőtől, de ez természetes, erre számítottak is, ezt vállalták. Amiről azonban kevesebb szó esik, hogy vannak olyan gyerekek, akikben mintha ez a természetes gyermeki igény hatványozottabban, fokozottabban, koruknál éretlenebb módon, intenzívebben lenne jelen.

Nyúzó hang, erőteljes követelőzés, állandó elégedetlenség. Előzmények: nehezen megnyugtatható, irritábilis csecsemő, aki 4 éves koráig nem aludta át az éjszakát, aki nem maradt meg babakocsiban, aki éjjel-nappal 20 percenként ébredt az alvásból, aki megnyugtathatatlanul sírt 6 hónapos koráig. Kisgyerek, akinek a dackorszakáról a szomszéd kerületben is értesültek, akinek, ha ’beragad’ valami, erőnek erejével sem lehet lebeszélni róla. Akinél nem működik a figyelemelterelés, mindig túl hangosan szólal meg, aki megállás nélkül beszél. Akinek rigolyái vannak, amikhez az egész családnak alkalmazkodnia kell, különben még pokolibbá válik az életük.

Nem ők, nem átlagos gyerekek, és a szüleik sem átlagos szülők, akik gyereknevelési hibát vétenek mondjuk azzal, hogy kiabálnak, türelmetlenek, mert a gyerekük már a végletekig leszívta, kifárasztotta őket.

Vannak olyan gyerekek, akiket nagyon sok szeretettel, maximális figyelemmel, odaadással, a legjobb szándékkal vesz körül a családjuk, mégsem elég...

Valószínűleg a veleszületett temperamentum-beli sajátosságokon túl az éretlen idegrendszer is szerepet játszik abban, hogy ezeket a sajátosságokat tapasztalják a szülők. A gyermekük nem tud késleltetni, impulzív, szinte ’átlátszó’ a feje, ami eszébe jut, kimondja. Bárkit félbeszakít, a felnőttek mondatába belevág, amikor eszébe jut valami, azonnal kimondja. Mindez hosszú idő alatt sem javul lényegesen, sok kérés, tanítás, magyarázat ellenére sem.

Ebben az esetben azt látom gyermekpszichológusként, hogy nem szülői nevelési hiba áll a háttérben. Nem a szülők mulasztották el ’megnevelni’ a sokszor közösségben is hangoskodó, provokatív viselkedésű, bohóckodásra hajlamos gyereküket. Nem kötődési zavarról van szó, ahol a gyerek folyamatosan keresi a szülőhöz való kapcsolódás lehetőségét. Keresi, az igaz, de megkapja: csak soha sem elég.” A 2 gombóc fagyi, miért nem 3? Miért 8-ig lehet fennmaradni, miért nem 9-ig? Miért kell tanulni, házifeladatot írni?” Nem figyelemfelhívás áll a háttérben, mikor szegény gyerek figyelmet akar kicsikarni az elhanyagoló környezetéből. A szülők létező összes figyelmét megkapja. Sőt, sokszor csoporttársai, osztálytársai, testvérei kevesebb figyelemhez jutnak miatta, hiszen a legtöbbet ő kapja. Nem a határfeszegetés itt a mozgatórugó, hiszen a családban bevált, következetes rutinok működnek. Mégis minden este elcsodálkozik a gyerek, hogy miért kell fürödni, vagy lefeküdni menni?

A harmonikus családi együttélésnek az is a része, hogy másoknak is vannak igényei, nem csak neki.

Két szülő beszélget, ő felkiált, mert észrevett magán egy szúnyogcsípést. Folyamatosan dúdolgat, amivel hangzavart teremt, a szülő a saját gondolatait sem hallja. Sokat beszél, zsizseg, kérdez, a legodanemillőbb pillanatokban is. Fura pózokban ficereg, fejen áll a kanapén, nem tűnik fel neki, hogy tőle más nem tud oda leülni. Dolgait szerteszét hagyja, aztán dúlva-fúlva keresi. Fontos dolgokat elhagy, csak idén két kesztyű, és 3 kulacs veszett oda. Szertelenül mutatja ki az örömét, lehetnek hangulatingadozásai, könnyen felkapja a vizet, és mindeközben nagyon szeretne megfelelni, nincs benne ártó szándék, vagy rosszindulat.

Szabadjon erről beszélni: van olyan gyerek, aki sok, túl sok! A jelenléte akaratlanul is betölti a teret, igényei felülírják másokét, kielégíthetetlen, csillapíthatatlan a szeretet, figyelem és inger igénye.

Nem kell tabusítani ezt a jelenséget. „Jaj, szegény gyerek, biztos nem értik meg, nem szeretik eléggé.” Nem erről van szó!

Eressze el a szülői bűntudatot! Engedje el az összehasonlítást, mert ezt a típusú gyereket és azt, hogy milyen az ő szülőjének lenni értelmetlen összehasonlítani a szomszéd anyukával, aki sosem türelmetlen az angyali természetű gyerekével, vagy az unokatesóval, aki szépen eljátszik 2 órát is egyedül, vagy az ovistárssal, aki 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát. Eressze el a szakkönyveket, amik tuti biztos gyerek nevelési tippeket, valamiről leszoktató és pikk-pakk megtanító tréningeket ajánlanak. Ahogy tapasztalhatta, ezek nagy része Önöknél nem válik be.

Mit lehet tenni?

Engedje el a lelkiismeret furdalást! Nem tökéletes, de elég jó szülője cseppet sem átlagos gyermekének! Ön nagyobb terhet kapott, plusz egy meg nem értést a környezettől, hogy:” Dehát csak gyerek.” Szabad kifejezni, hogy szülőként nehéz dolga van, lehet sorstársakkal felvenni a kapcsolatot és szabad akár szakmai segítséget kérni, ha úgy érzi, eszköztelen, elfáradt. Meg kell találni azt a családon kívüli környezetet, ahol elfogadják, és szeretettel tudják terelgetni az ilyen kissé impulzívabb, éretlenebb, ám végtelenül szerethető, tehetséges, okos gyereket, hogy ’túl sok’ mivoltát tényleg ne értsék félre, és ne címkézzék őt rossznak. A családi életben megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mindenkinek jusson figyelem, hogy szülőként ne hajtsa túl magát, és -az akaratán kívül- kajlább, nehezebben kezelhető gyerekét meg tudja védeni a káros hatásoktól és neki való környezetet találjon, elég kihívás a következő 10-20 évre.

Jellemző, hogy az Elf Bar (ízesített előtöltött eldobható elektromos cigaretta, akár több hagyományos cigarettásdoboznyi nikotintartalommal) létezéséről előszőr egy 14 éves fiútól hallottam. Több osztálytársa próbálta már. Mindenhol lehet kapni. Többféle vicces, színes-szagos ízben kapható. Állítólag nem olyan káros, mint a cigizés.

Úgy tűnik, hogy a felnőttek egy lépéssel megint a fiatalok mögött járnak. Legyinthetünk persze, hiszen a „mi időnkben” is sok fiatal kipróbálta a dohányzást, még valamikor általános vagy középiskolás korában.

Valami mégis változott. Az Elf Bar könnyen beszerezhető, kevés információ van róla, hatásai, veszélyei pontosan nem ismertek, ártalmatlannak tűntetik fel és mindemellett ijesztően trendivé vált hirtelen.

Miért pont a kamaszok?

A kamaszok jellemzően erősen befolyásolhatók. Személyiségük, identitásuk még formálódóban van. Elszántan, szinte kétségbeesetten próbálnak beilleszkedni a kortárs közösségbe, és ott népszerűvé, menővé válni. Vannak, akik bármi áron. Érzékenyen monitorozzák, megfigyelik társaikat, próbálják  hozzájuk képest pozícionálni magukat. Így egy új hajviselet, öltözködési stílus, zenei irányzat gyorsan tud terjedni köztük. Ugyanúgy, ahogy egy káros szokás is. Információikat az internetről, ellenőrizetlen forrásokból, és egymástól szerzik. A pszichés, érzelmi folyamatuk része a leválás, és már nem feltétlenül kérik ki a szülők véleményét. Ugyanakkor tetteik következményét még felmérni nem tudják, sem azokért felelősséget vállalni.

Kik számítanak veszélyeztetettebbnek?

Vannak olyan tinik, akikre a világban megtalálható veszélyek, a rossz befolyás nagyobb erővel hat, könnyebben az áltozatául esnek. Kik ők? Akiknek a családi háttere rendezetlen, feszültségekkel terhelt. Ahol a szülők saját magukkal, egzisztenciális vagy egyéb válságukkal vannak elfoglalva, nincs olyan családi értékrend, melyet át tudtak volna adni. Ahol nem érdeklődnek a gyerek iránt, nem tudják mi foglalkoztatja, min bánkódik, mitől fél, kik a barátai, milyen körörökben mozog. A helyüket nem találó gyerekek, akik nem tudtak beilleszkedni a közösségükbe, akik sikertelennek érzik magukat, akik az offline világba alig-alig vannak behuzalozva, sikerélmények, érdeklődési kör, hobbi vagy sporttevékenység és mélyebb emberi kapcsolatok híján. Ők a veszélyeztetettebb, sérülékenyebb kamaszok, akik hajlamosabbak ide-oda csapódni, iránymutatás nélküli útkeresésük során.

Dohányzás, annak ’új’ („a dohányzás legújabb generációja”), szinte álcázott, egészségesebbnek mondott fajtái, alkohol fogyasztás, designer drogok. Már rég nem visszatartó erő, hogy az ilyesmit nehéz beszerezni. Vagy, hogy csak az a kevés ’rossz, deviáns’ gyerek csinálná az osztályból. Vagy, hogy túl drága lenne. Valójában mindez egy karnyújtásnyira van tőlük. Szinte rájuk tukmálják. Ki tudja mindezt visszautasítani?

Hogy tudja szülőként megvédeni gyermekét?

• Fenyegetéssel, tiltással ne éljen, mert csak bezárkózik tőle a kamasz, még több dolgot fog magában tartani.
• Partnerként kezelve őt, őszinte hallgatással és figyelemmel beszélgessenek a befolyásolhatóság, a társasághoz tartozás, a menőzés ára és a káros szokások témáiról.
• Derüljön ki a beszélgetésből, hogy milyen hatások érték eddig a kamaszt, mivel szembesül nap, mint nap.
• Tájékozódjon több helyről, hogy mi megy a mostani fiatalok körében, mik az új trendek.
• Magyarázza el gyermekének, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy mások, - akár az ő korosztályából - használnak káros szereket.
• Biztosítsa róla gyermekét, hogy Önhöz akkor is fordulhat, ha hibát követett el.
• Adjon lehetőséget a jóvátételre és szavazzon újra bizalmat, ezúttal jobban tisztázva a kereteket.

A harmonikus, stabil családi hátterű kamasz, aki bízik szüleiben, jól érzi magát az iskolájában, megfelelő az önbizalma, elég szilárd jellemmel rendelkezik ahhoz, hogy vissza tudjon utasítani olyan viselkedésformákat, melyet a környezetében többen követnek.

Fiatalság, bolondság? Persze, a kamaszkor a kísérletezés, határfeszegetés ideje. De ne feledje, ezek a veszélyek, már nem azok a veszélyek, mint voltak 20-30 éve. Figyeljenek oda a kamaszokra!

Az Ön gyermeke érzékeny?

Az alábbi listából, ha kettő vagy több jellemzőt túlnyomórészt igaznak vél gyermeke viselkedésére, az azt jeleni, hogy Ön is érintett: érzékeny gyermeket nevel.

• Zavarja, ha koszos lesz a keze.
• Fél a zajoktól, olyanoktól is, amik a mindennapokban jelen vannak, például a porszívó hangja, Wc lehúzás zaja, mély férfihang, harangozás.
• Tart az idegenektől, zavartan, gátlásosan viselkedik közelükben.
• Lassan (több, mint fél óra) oldódik fel a szűk családon kívüli helyzetekben (ez lehet baráti, rokoni találkozó is).
• A ruházatát szinte nem tűri meg magán: szúrja, böki, irritálja. Néhány kedvenc darabon kívül mást nem hajlandó felvenni.
• Melegben túl vastagon öltözik, hidegben nem visel el több réteget, panaszkodik, hogy melege van.
• Cipőt alig lehet neki találni, semmi sem kényelmes. Cipőjén a tépőzárat olyan szorosra húzza, ami másnak biztos fájna, őt nem zavarja.
• Nem szereti a változást, rosszul viseli.
• Hajlamos aggodalmaskodni dolgokon.
• Érdekli, hogy mi, miért történik másokkal, mély nyomot hagynak benne negatív események.
• Néhány étel szagától irtózik, könnyen hány.
• Az ételeket szín és állag szempontjából értékeli, szigorú szabályok mentén eszik, pl. a szaft nem érhet a rizshez, bár mindkettőt szereti.
• Szeret otthon molyolni, szüttyögni, elvonul a szobájába, nehezen lehet rávenni arra, hogy kimozduljon.
• Minden játékáról, tárgyáról tudja, hogy kitől, milyen ünnepre kapta, mind fontos számára, szívesen rendezgeti őket.
• Ha másokkal kiabálnak az oviban, iskolában, ő kezd el szorongani, félni, pedig vele semmi rossz dolog nem történt.
• Képernyőn látott mesében történt dolgok sokáig foglalkoztatják, képes elsírni magát, ha valakivel igazságtalanok, vagy gonoszak a mesében.
• Egyensúlyérzéke, finom vagy nagymozgása, jobb-bal megkülönböztetése, térbeli tájékozódása korához képest éretlen lehet, ennek jele például, hogy nehezen tanul meg biciklizni, nem tudja lökni magát a hintán, összekeveri, hogy melyik nadrág szárba dugja a lábát, görcsösen fogja a ceruzát.
• Túl mereven követi a szabályokat, befeszül, ha más nem ezt teszi.
• Nem szeret játszótéren lenni, ha mások is vannak ott.
• Szereti a rituálékat, otthoni rutinokat, ezekhez mereven ragaszkodik.
• Hajlamos a tikkelésre (mintha sűrűn pislogna, vagy krahácsol), néha intenzívebben, máskor hetekig egyáltalán nem.
• Szűk körben cserfes, bátor, domináns, idegen környezetben a hangját sem hallani.
• Nem akar tömegbe, plázába, strandra menni.
• Az uszodában zavarja a visszaverődő morajlás.
• Csoportos foglalkozásokon akár hónapokig csak megfigyelő, mielőtt bekapcsolódna.
• Nem szeret szüleitől távol lenni, ottalvós tábor ellen tiltakozik.

A fenti példákban az összes érzékszerv érintett: látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés és a hőérzékelés. Összeségében az észlelés, az ingerfeldolgozás és az érzelmi megküzdés érzékenységeinek jeleit soroltam, amiből természetesen nem az összes jellemző található meg egy gyermeknél. Nagyon különbözhet egy gyermek, -aki nem szereti, ha koszos lesz a keze, ezért nem homokozik, nem nyúl kézzel az ételhez-, egy másiktól, -aki nem mer elmenni a kerítés mellett, ami mögött hangos kutya ugat-, vagy egy másiktól, -aki egy nadrágot hajlandó csak hordani-. Mégis: ők mind érzékenyek bizonyos szempontból, és fejtörést okoznak szüleiknek és tágabb környezetüknek, hogy hogyan kell, hogyan szabad kezelni ezeket a viselkedéses sajátosságokat? Mindez gyakoribb, mint gondolnák. Egyes becslések szerint a gyerekek 20 százalékát érinti ez a jelenség, más tapasztalatok szerint inkább minden második gyereket. Így tehát nagyon valószínű, hogy nincsenek egyedül ezzel a problémával, hiszen szinte biztosra vehető, hogy majd minden családban felbukkan egy-egy megakasztó gyermeki érzelmi reakció, vagy viselkedéses sajátosság.

Különböző kifejezések, diagnózisok merülhetnek fel az érzékeny gyerekek kapcsán: hiper-vagy szuperérzékenység, -mint személyiségjegy-, idegrendszeri éretlenség, visszamaradt csecsemőkori reflexek, szenzoros integráció zavara, szenzoros feldolgozási zavar, gátlásosság, szorongó alkat, introvertáltság. A tünetek egy része azonos lehet a fent említett diagnózisok esetében, így szakember: gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus vagy neurológus segíthet a pontos háttér és az egyéni fejlesztési terv meghatározásában. Egy biztos azonban: nem a szülő nevelési stílusa, túlengedékenysége, gyermeknevelési kudarca oka a gyermek viselkedésének. A tünetek háttérben az idegrendszer ingerfeldolgozását érintő, veleszületett, organikus ok áll. Fontos megérteni, hogy nem a gyerek személyisége ilyen, ő fejlődés neurológiai sajátosságáról nem tehet. Nem így akar viselkedni, hanem nem tud másképp.

Ezekre a gyerekekre jellemző, hogy könnyen túlterhelődnek. Idegrendszerükről elmondható, hogy mélyebben, részletesebben dolgozza fel a környezetből jövő információkat, nehezebben szűrik ki a lényeges információkat a sok lényegtelen közül, és az ingerek eláraszthatják őket. Képzeljük csak el, ha számunkra 20-as hangerőn kellemes hallgatni zenét, az az ő fülének olyan lehet, mintha 84-esen hallgatná! Már a befogadás, észlelés szintjén megjelenik a szenzitivitás, plusz jelen van egy másfajta: mélyebb, részletesebb, időigényesebb ingerfeldolgozási sajátosság, és ezeknek eredménye a viselkedéses tünet és a heves, látszólag indokolatlanul nagy érzelmi reakció, mely oly sok frusztrációt tud okozni, mind a gyermek, mind a szülők számára.

A gyerek is szenved ezektől, nem direkt csinálja! Éppen ezért nem használ sem a szép szó, sem a könyörgés, de még a kényszerítés sem.

Javaslatok

• Higgyen neki! Bár Ön nem érzi szúrósnak a pulcsit, túl melegnek a sapkát, undorkeltőnek a vajaskenyeret, vagy túl hangosnak a kocsiban szóló rádiót, ha gyermeke kifejezi, jelzi, hogy számára zavaró, tartsa ezt tiszteletben.
• Empatikusan, -átérezve az ő kellemetlen, szorongáskeltő érzéseit- álljon hozzá! Ilyen módon inkább a segítő szándék kerül előtérbe, hogy enyhíteni tudjon nehézségein.
• Kerülje az indulatos reagálást és a siettetés! Lehet, hogy több időt vagy több segítséget kell adnia, ez célravezetőbb, minta feszült hangulat.
• Egyszerűsítsen, ahol lehet! Nem kell három program egy nap, legyen idő otthoni feltöltődésre is. Nem kell 20 féle ruhadarab, elég, ha a kedvenc ruhadarabból vesznek többet.
• Nem kell forszírozni a változatosságot (étkezés, öltözködés terén), vagy mást, amitől gyermeke befeszül: engedjen, ahol nem létfontosságú úgy csinálni, ahogy Ön tervezte.
• Ne erőltesse! A kényszerítés, fenyegetés, érzelmi zsarolás hatására romlik a szülő-gyerek kapcsolat és a gyerek azt éli meg, hogy nem értik meg őt.
• Mire tud hatni? Gondolja át megoldásközpontúan. Az érzékenység nem változik meg egyik napról a másikra, de a gyerek tolerancia küszöbe, alkalmazkodó képessége nő ahogy idősebb lesz. Kevésbé feszes napirenddel, elvonulásra való lehetőséggel sokat javulhat a túlterheltségből fakadó érzelmi hullámzás.
• Védje meg! Védje meg a becsmérlő leszólásoktól, a negatív címkéktől. Baráti, családi rendezvényen sem kötelező puszit adnia embereknek, akiket fél éve látott utoljára. Nem udvariatlan, mert nem köszön a harmadikon lakó néninek a liftben, és nem mulya, csak mert felnőttekkel beszélget szívesebben egy zsivalyos gyerekzsúron.
• Találja meg gyermeke számára a megfelelő környezetet! A tünetek súlyosbodásásért a környezet és a gyermek össze nem illése tehető felelőssé. Írassa kis létszámú csoportba vagy osztályba, elfogadó közegbe. Választhasson ő, hogy mivel töltené a szabadidejét.
• Engedje kapcsolódni az állatokhoz és a természethez! Sok érzékeny gyerek ösztönösen jól bánik az állatokkal, számukra a lovaglás vagy a kutya, macska tartás igazi kikapcsolódást, feltöltődést jelent. Az erdőben, vagy vízparton valószínűleg kevesebb a zavaró inger, mint a városi környezetben. Tapasztalja meg milyen környezetben, társaságban legfelszabadultabb gyermeke.
• Éreztesse vele, hogy természetes ahogy érez, ez nem furcsaság vagy betegség.

Mindenki másban jó, az érzékeny gyerekek is számtalan előnnyel, jó tulajdonsággal rendelkeznek, például ilyen lehet a művészi hajlam, speciális látásmód, kreativitás, tehetség zenei területen, extrém jó megfigyelőképesség, kiváló memória, veleszületett képesség a másik emberre vagy állatra való ráhangolódásra, magas szintű empátia.

Talán szülőként egy-egy különös, érzékeny reakció ismerős lehet saját gyerekkorából. Sok szenzitív gyereknek a szülője is érzékeny, ez segítheti gyereke viselkedésének, érzésvilágának jobb megértésében. Nagy szükség van rájuk, óvja, támogassa gyerekét, hogy ne érezze magát kevesebbnek, azért, mert ő másképp működik!

A 3 éves pakolja el önállóan a játékait. 4 évesen öltözzön fel egyedül. Az 5 éves ne játsszon zajos játékkal, mikor kistestvére alszik. A 6 éves merjen fagyit kérni az idegen fagyiárustól. A 7 éves legyen szorgalmas és kötelességtudó az iskolában. Sok frusztráció származik ilyen, és ehhez hasonló mindennapi a helyzetből, mind a szülő, mind a gyerek számára.

Mindennapi bosszantó helyzetek

Nem hozza ki a szennyest a szobájából. Ledobja a kabátját a földre. A falat összefogdosva közlekedik a lépcsőn. Holmijaira nem vigyáz. A használt zsepit eldobja. Szája maszatos és észre sem veszi. A félig megevett szendvicset a táskájában felejti. Idén már 2 sapkát, egy tornazsákot és egy kulacsot elveszített. Fülel, mindenbe belekotyog, de ha neki szólunk, mintha meg sem hallaná. Öltözködéskor nem találja meg a kikészített ruhát. Elküldjük valamiért, de útközben elfelejti hová indult.

Ismerős helyzetek?

Mi állhat a háttérben? Igénytelen a gyerek? Nem érdekli, hogy mit mondanak neki? Használ minderre a zsörtölődés, többszöri rászólás, az emelt hang? Nem.

Más módszerre van szükség! Talán kicsit vigasztaló lehet, hogy nem csak az Ön gyereke ilyen, hanem a legtöbb. Neki máshol van a figyelme. Nem képes akaratlagosan irányítani a figyelmét olyan dolgokra, amik nem érdeklik. Ilyen helyzet sok adódik, például, ha játékból hívja el fürdeni, vagy vacsorázni, ha rászól, hogy ideje pizsamába öltözni. A jó hír az, hogy ez a fajta gyerekkori ’szórakozott professzorság’ nem eredményez koszban élő, rendetlen felnőttet. Idővel megérik a gyerek, és mindezek a dolog fontossá válnak neki. De jó eséllyel majd csak akkor, amikor már elkerült a szülői házból, és önmagáért kell felelősséget vállalnia.

Ne legyen elvárása szülőként a gyereke felé?

De legyen. Fontosak a határok, keretek, és a reális: a gyerek életkorához, személyiségéhez, képességeihez és korábbi tapasztalataihoz illő elvárások.

A gyerekek alkalmazkodó készsége, teljesítménye és frusztráció tűrése rendkívül hullámzó, szélsőségesen ingadozó tud lenni. Részben ez az oka annak, hogy a szülők miért teszik olyan gyakran túl magasra a lécet. Hajlamosak vagyunk a felnőtt intellektusból kiindulva gondolni a gyerekre és racionális lényként kezelni őt, azonban kiskamasz korig a gyerekek működése egészen sajátos. Belső világuk gazdag, érzelemviláguk színes, képzelőerejük nagy és ebbe a működésmódba csak hosszú tanulási folyamat után épülnek be a külvilág szabályai és elvárásai. Az óvodában segít a konform hatás: ott megkóstolja a főzeléket, egyedül megy mosdóba, segítség nélkül öltözik. Az iskolában szorongani kezd attól, hogy rossz jegyet kap, vagy lemarad a többiektől, így ott összeszedi magát, követi a szabályokat, igyekszik megfelelni. Azonban egy gyerek teljesítménye függhet attól, hogy eleget alszik-e, bújkál-e benne betegség, fonthatást érez, épp intenzív fejlődésen megy keresztül, a családban érzékelhető feszültségektől, és még sok más tényezőtől. Emiatt egyszer képes lehet 130%os teljesítményt nyújtani, és kiválóan megfelelni, míg máskor alulról súrolja a 40%-ot. Nagyon fontos szülőként belátni, hogy mi az, amit a gyerek nem akar és mi az, amit nem tud. Ez merőben megváltoztathatja a szülő attitűdjét, hozzáállását, és előfordulhat, hogy ráérezve a gyerek elakadására, nehézségére, megértőbben, türelmesebben tud hozzá viszonyulni.

 Kapcsolatjavító tippek

A magas szülői elvárások következtében azt élheti meg egy gyerek, hogy ő nem elég jó, nem tud megfelelni. Ez rombolóan hat a szülő-gyerek bizalmi kapcsolatra. Így, ha azt látja, hogy a gyerek kiborul, befeszül, ellenáll: adjon több segítséget! Bontsa részekre a feladatot, lépésről, lépésre, együtt hajtsák végre az elvárt dolgot. Elvárható, hogy pakolja el a játékait egy 3 éves? A legtöbb 3 éves önállóan erre még nem képes, így érdemes játékosan vele együtt elpakolni. A négyévesek még sokszor bizonytalanok abban, hogy milyen sorrendben kell a ruhadarabokat felvenni, illetve, hogy aznapra milyen ruha való, és a jobb-bal megkülönböztetésük sem kialakult még. Emiatt érdemes egyesével adni az instrukciókat, segíteni a sorrendben, ahelyett, hogy azt mondja: „Öltözz fel!”. A legtöbb öt évesről elmondható, hogy nem rendelkeznek még belátással, nehezen megy nekik a szempontváltás, így erősen ingadozó lehet, hogy mennyire tudják figyelembe venni, hogy mit okoznak környezetüknek (pl. hangos játék a baba alvás idejében). A fagyiárusnál megtorpanó 6 évessekkel valószínűleg az a helyzet, hogy még csak most tanulják az idegenekkel való kommunikációt, világukban egy ilyen helyzet szokatlannak számít, illetve mindig a szülő vitte a vezető szerepet vásárlásokkor. Matematikai ismeretei, pénzfogalma sem stabil, így sok gyerek szorongva reagál az új helyzetre. A hét évesek nagyon játékosak még, és valljuk be, nem sok gyereket tud lekötni a frontális oktatás, továbbá kevesen választják önként a leckeírást a focizás, legózás vagy szerepjátékozás helyett.

Nem kell aggódni, mindezekre a dolgokra a gyerek képessé válik majd, csak kicsit később. Nem szabad másokkal összehasonlítani, csakis önmagához képest mérje fejlődést. Legrosszabbat akkor tesszik, ha hagyják, hogy -a ki tudja, honnan a fejünkbe került?- elvárásaik okán megromoljon gyerekükkel való érzelmi kapcsolatunk. Hosszabb távon gondolkodva nem az a lényeg, hogy 5 évesen tud-e már cipőt kötni, hanem, hogy az a benyomása alakul-e ki szüleiről, hogy szeretik és támogatják, értékesnek és jónak látják, és, hogy fordulhat hozzájuk, ha bántja valami.

Nátha szerű tünetek. Kiderül, kell a Covid teszt a 7 évesnek, ez a protokoll. A középkorú, maszkot viselő doktor már tépi is le a papírt a vékony pálcikáról, és közben gyors tempóban a döbbent gyerek felé közelít, aki az anyukája mellett ül az orvosi rendelő várójában, az imént érkeztek. A doktor váratlanul azt mondja: „Unikornisosat fogunk játszani, jó?” és már fel is dugja a hegyes pálcikát a gyerek orrába. A gyerek ijedt, elképedt arcot vág, önkéntelenül is elhúzza a fejét. Az orvos elengedi a pálcikát: „Így, nem is fogom, látod, ennyi az egész, hát ez nem is fáj!” A gyerek fejtartása a görcsös hátra húzódásból lazul egy picit, mire megszólalna az orrából kiálló hurkapálcaszerűséggel, már szedik is ki belőle. Majd mielőtt visszamegy a szobájába az orvos, visszafordul és azt mondja: „Hát ezért majrézni, látod ő sokkal bátrabb volt nálad, neki meg sem kottyant!” mutat, egy beszélni még valószínűleg nem tudó 1 év körüli babára, aki anyukája mellére hajtva a fejét piheg a váróterem egy távolabbi szegletében.

Mi történt?

A rendelőbe érkező anyát nem tájékoztatták előre és pontosan, hogy mi fog történni, így ő nem tudta felkészíteni a gyermekét.

A gyerekkel, -bár próbált kapcsolódni az orvos („Unikornisosat fogunk játszani.”)- a gyerek reakcióját nem vette figyelembe, valódi kontaktust, bizalmat nem épített, hiszen a gyerek nem tudhatta, hogy mit takar a ’játék’.

Bagatellizálva lett az orvosi beavatkozás furcsasága, szokatlansága, kellemetlenséget okozó természete.

A gyerek végezetül egy negatív címkét kapott: ő nem elég bátor (talán mert hátrahúzta a fejét?), még egy baba is bátrabb nála (megalázó lehet ezt hallani iskolás nagyfiúként).

Mi lett volna jó, ha történik?

Az orvos-beteg kommunikáció része gyógyítási folyamatnak. A non verbális jelzésekkel és a szavakkal közvetített pozitív üzenetek nyugtató hatásúak és segítik a gyógyítást.

A szimpátia, bizalmi légkör kialakítása oldani tudja a gyerekben az idegen helyzet okozta izgulást vagy aggodalmat. Ehhez elég lehet egy mosoly (a maszk viselete nehezíti ezt, de a kedves, bíztató tekintet, meleg hang átjön), kedves megszólítás, dicséret, érintés.

A szükséges beavatkozásról való előzetes információ adás csökkenti mind a szülő, mind a gyerek szorongását, ezzel is elősegítve az együttműködő viselkedést, ezáltal hozzájárulva a procedúra sikeréhez.

A tájékoztatást követheti a szülő és a -saját testét illetően kompetensnek kezelt- gyerek kérdései mentén magyarázat, illetve párbeszéd, melynek során az orvos visszajelzést kaphat a kis páciense testi-lelki állapotáról.

Az információ adás igazodjon a beteg életkorához, és előzetes tudásához.

Jó, ha mind a szülő, mind a gyermek beleegyezését adhatja ahhoz, ami következni fog.

Érdemes kis időt hagyni (pár másodperc elég lehet), hogy a mentális felkészülés megtörténhessen.

Az orvos által mutatott empátia segít a gyereknek elfogadni saját negatív érzéseit, és túllendülni azokon hiszen azt érzi, hogy megértik őt, támogató, biztonságos közegben van.

A bátorítás és dicséret, segít abban, hogy ne hagyjon rossz nyomot egy kellemetlenséggel járó vizsgálat.

Mi történt a 7 éves gyerekkel? Szakszerű orvosi segítséget kapott, ami segítette testi gyógyulását. Ami a lelki egyensúlyát illeti? Az anyukájától tudom, hogy utólag megbeszélték mi történt, és sikerült helyrehozni az okozott károkat. Megbeszélték, hogy igenis nagyon bátran viselkedett, és arról is szó estt, hogy miért volt szükség a tesztre, és miért pont az orrból kellett mintát venni. A gyerek túllendült a történteken, amiben biztos az is segítette, hogy bár kissé zavarodottan, és tehetetlenül, de az anyukája végig ott lehetett mellette. 

5 éves kor felett az orvosi beavatkozásra utaló, olyan szorongást csökkentőnek szánt mondatok, mint például:

„Előcsalogatjuk a kezedből a katicákat.” (vérvételkor)

„Nem is fog fájni, csak egy szúnyogcsípés az egész.” (oltáskor)

„A kis manók álomport raknak a szemedre, és mire félébredsz már össze is varrtuk a lábadat.” (altatásos műtét előtt)

nem segítenek, mert nem passzolnak a gyerek igényéhez, hogy érteni, tudni szeretné, hogy mi történik vele. Katicák, manók? A logikusan gondolkodó nagycsoportos-iskolás gyerek már igényli a kézzel foghatóbb, igazi, realitáson alapuló magyarázatot. Sok kérdése lehet, amit talán fel sem mer tenni, ha azt érzi, hogy a felnőttek titkolnak valami előle: „Mi történik a testében? Miért van szükség a vizsgálatra? Hová fognak menni? Mi fog ott történni? Vele most valami nagy baj van? Meg fog gyógyulni?”

 Ennek a korosztálynak már nyugodtan lehet az emberi szervezet működéséről egyszerűen mesélni, és a teljesen mesés, elrugaszkodott magyarázat helyett elég hasonlatot használni, például: „A szervezetedben lévő immunsejtek, olyanok, mint a katonák, képesek legyőzni a vírusokat, akik az ellenségeik.” A pozitív szuggesztió is jótékony hatású lehet: "A szervezeted tudja mi a dolga, erős vagy és hamarosan jobban fogod érezni magad!"

Szülőként Ön sokat tehet azért, hogy új, idegen, esetleg szorongáskeltő helyzetekre, -mint amilyen egy orvosi vizsgálat lehet- felkészítse gyermekét. Minél inkább tudja a gyerek, hogy mire számítson, mi fog vele történni, annál kevésbé fog szorongani. A szülői megtartott kontroll, nyugalom és folyamatos jelenlét szintén kulcs az ilyen helyzetekben, melyek megóvják a gyermeket, segítik érzelmi biztonsága megőrzésében.

Az orvosok felelősségteljes munkát végeznek, óriási rajtuk a teher, nap, mint nap a saját egészségüket kockáztatva dolgoznak, túlterheltek. Ugyanakkor, a gyermek lelki egészégét is érdemes szem előtt tartani. Egy köszönés, szemkontaktus, pacsi, bátorító mosoly, rövid magyarázat arról, hogy mi fog történni, egy jutalom matrica apróságnak tűnhet talán, ám ezeken múlik, hogy egy gyerek legközelebb rettegve vagy oldottan lép e be az orvosi rendelőbe.

A koronavírusról gyermeklélektani szempontból. Mi a teendő? 19 tipp, Deliága Éva gyermekpszichológus írása.

A csapból is ez folyik. A felnőttek idegesek, bizonytalanok, a vírus okozta -percről percre változó- hírek és álhírek között nehezen tájékozódva, és ez a hangulat bizony a gyerekek világába is átszűrődik. A gyerek kérdez, tudni, érteni akarja, hogy mi zajlik körülötte. Mit mondjon neki?

 A gyerekek sokféle helyzethez jól tudnak alkalmazkodni, képesek az egészen szokatlan, szélsőséges körülményeket is játékosan felfogni, és nem sérül biztonságérzetük, kiegyensúlyozottságuk eközben. Ennek azonban az a feltétele, hogy a szülő gyerekként kezelje őket és folyamatosan biztonságot sugározzon.

Mit tegyen és mit ne tegyen:

1. A gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez illő magyarázatot adjon a történésekre. Például: „Van most egy betegséget okozó vírus, ami miatt most itthon maradunk, hogy ne kaphassuk el. Gyakran megmossuk a kezünket, mert így tudunk védekezni a vírus ellen, ami elpusztul az alapos szappanos kézmosástól. Itthon biztonságban vagyunk, és, ha ilyen óvatosak leszünk, egészségesek maradunk.”
2. Tanítsa meg a gyereket az alapos szappanos vagy fertőtlenítőszeres kézmosásra. Tüsszentsen a könyökébe, tanítsa meg ezt a gyermeknek is. Orrfújáskor az elhasznált papírzsebkendőt azonnal dobják ki a kukába.
3. Ne árassza el a gyereket információval, adatokkal, mert ez fokozza a veszélyérzetét. Nem szükséges tudnia a gyereknek, hogy hány darab korona vírus fertőzőtt van az országban, vagy hányan haltak meg pontosan. Fogalmazzon tömören, egyszerűen, hangsúlyozva a megtartott kontrollt és biztonságérzetet.
4. Válaszoljon röviden a gyerek kérdéseire. Nem a tényszerű közlés a lényeg, hanem az érzelmi töltet: szavai sugározzanak nyugalmat, természetességet.
5. A betegség kapcsán előtérbe kerülhet a halál témája. Nyugtassa meg a gyereket, hogy az Önök családja nincs veszélyben és hitétől és világnézetétől függően beszélhet neki arról, hogy mi történik a halál után.
6. Ne legyenek a vírussal kapcsolatban tabu témák, válaszoljon a gyerek minden kérdésére, szem előtt tartva, hogy nem kis tudóst akar belőle faragni, hanem a cél a megnyugtatás.
7. Próbálja kideríteni, hogy mit tud a gyerek a vírusról, és tegye rendbe a fejében a téves, vagy félreértett információkat. Sok gyerek innen-onnan hallott már dolgokat, és elég nagy zűrzavar lehet egyesek fejében. Érdemes ezt kibogozni, mert ezek a félinformációk nagyon sok szorongásnak adhatnak táptalajt.
8. A felnőtteknek szóló, vírussal kapcsolatos tartalmakat, a híradót ne engedje a gyereknek nézni, hallgatni.
9. Ne beszéljen a gyerek füle hallatára arról, hogy mennyire kétségbe van esve, és, nem tudja, mit tegyen. Ha érez ilyet, ezt ne a gyerek előtt kommunikálja. Kérjen tájékoztatást, vagy szakmai segítséget, ha saját aggodalma túlzott mértéket öltene.
10. Ne fenyegetéssel vegye rá a gyereket arra, hogy mosson kezet és tartsa be a biztonsági előírásokat. Megindokolhatja, hogy ez miért elengedhetetlen, de ne ijesztegesse végletes kimenetellel.
11. Ne csak elvárja a gyerektől, hogy engedelmeskedjen az új szokásokhoz, tisztasági rituálékhoz, magyarázza el fontosságukat, ok-okozati összefüggésüket.

Több hetes otthontartózkodás estére:

1. A gyerekek a non-verbális jelekből is érzékelik, hogy a felnőttek feszültek. Egyszerű magyarázatot adjon, hogyha különleges helyzetbe kerülnek (ha nem lenne oktatás, ha karatnénban kell lenniük), hangsúlyozva, hogy a helyzet szokatlan, de a gyerekre és családtagjaira, barátaira nézve nem veszélyes, és a megelőzés miatt fontos otthon maradni, mert ez a védekezés egyik legjobb módja.
2. Állítsa helyre a gyerek biztonságos világba vetett hitét. Beszélhet arról, hogy bizakodik benne, hogy a tudósok és az orvosok hamarosan megtalálják a korona vírus okozta megbetegedés ellenszerét.
3. Az otthonlét idejét használja ki! Strukturálja a napot, éljenek kiszámítható napirend szerint.
4. Tervezzen benti elfoglaltságokat, kínáljon fel tevékenységeket a gyerekeknek, ne várja el, hogy egész nap lekössék magukat egyedül.
5. Igyekezzen mozgásos játékoknak teret kialakítani: ugrálni, tornázni, zenére mozogni, célba dobni, kis területen is lehet.
6. Ne feledje: a gyerekek lazán is fel tudják fogni a dolgokat, ha a körülöttük lévő felnőttekből nem árad a feszültség.
7. A gyerekek természetes aktivitás és mozgásigénye ilyenkor hatványozottan jön elő. Ne tiltsa ezeket a tevékenységeket, inkább alakítsa úgy a környezetet, hogy ezek a természetes gyermeki igények kiélhetők legyenek.
8. A gyerekeknek nagy hiányuk van a szüleikkel töltött minőségi időből, így próbálják meg -ha, ilyen helyzetre kell majd felkészülniük- vakációnak felfogni ezt az ölükbe pottyant lehetőséget.

 A gyerek biztonságérzetét a szülő és a világ kiszámítható, ismerős rendje adja. A szülők helyzete is nagyon nehéz, mert a világ, ahogy eddig ismertük, megváltozott. Itt van ez a bizonytalanság, és mindenki azt próbálja kitalálni, hogy mi várható a következő hetekben. Ám a kivárás, készülés, izgulás mellett, legyenek figyelemmel a gyerekekre is! Ők lelki sérülés nélkül átvészelhetik ezt az időszakot, ha szülőként emlékeztetik magukat arra, hogy a gyerek szűk kis világában -ami most egy kicsit még szűkebb lehet, például oktatási szünet vagy karatén esetén- Önök jelentik a biztonságot! Kívánok ehhez sok lelkierőt és kitartást!